Kelet-Magyarország, 1975. november (32. évfolyam, 257-281. szám)

1975-11-01 / 257. szám

1975. november 1. KELET-MAGYARORSZÁG 3 Könyvvásár a politikának AMIKOR a KOSSUTH KÖNYVKIADÓ 1962-Mfn elő­ször rendezte meg a politi­kai könyvnapokat, 250 köz­ségben mintegy félmillió fo­rint értékű politikai mű ta­lált gazdára. A további évek­ben mind több pártszervezet kapcsolódott be a nagy őszi könyvakcióba; tavaly már több, mint kétezer község, vá­ros boltjaiban, üzemeiben és hivatalainál rendeztek könyvvásárt, s a forgalom meghaladta az 5 millió forin­tot. Most pedig, ezekben a napokban, több ezer part­szervezet közreműködésével, nem kevesebb, mint 2600 helységben nyílnak meg a po­litikai könyvnapok, sok érde­kes művel csinálva kedvet százezreknek a politikai és közhasznú ismeretek megis­meréséhez, elsajátításához. Ahhoz, hogy idáig jutot­tunk, az egyre gazdagodó po­litikai és ismeretterjesztő könyvválaszték mellett nagy­ban hozzájárult a pártszer­vezetek szervező, felvilágosí­tó tevékenysége. Nem lehet­ne ezekről a sikerekről szól­ni, ha az elmúlt másfél évti­zedben nem szerveződött vol­na lelkes, sokezres gárda a politikai könyvek barátaiból. Olyan könyvbarátokból, akik a jó, a hasznos ismereteket adó, a bonyolult nemzetközi helyzetben és természetesen a szocialista építés minden­napos gondjaiban is eligazí­tó könyveket igyekeznek köz- kinccsé tenni, Sokezres gar- dát említünk, de közelebb já­runk az igazsághoz, ha a lel­kes társadalmi aktivisták tíz­ezreiről beszélünk. Hiszen ed­dig ötezren kapták meg a Kossuth-könyvek önkéntes terjesztői közül az évtizedes eredményes tevékenységet biztosító aranyjelvényt, s mintegy tízezren az ezüstöt; az ilyen „törzsgárda”-szám- ba menő lelkes könyvterjesz­tők tábora most további szá­zakkal bővül, bizonyítva, hogy ezen a területen nincs gondunk az utánpótlással. A PART KIADÓJÁNAK tevékenysége is dicséretre méltóan terebélyesedik. Hi­szen csak a párttömegoktatás számára készülő kiadványok­ból 760 ezret jelentettek meg az idén s jövőre 800 ezret terveznek. A XI. pártkong­resszus rövidített jegyzőköny­vét 690 ezer példányban ad­ták ki, a teljes jegyzőkönyvet 730 ezer példányban. Szinte általános jelenség már, hogy a kiadó könyveit újabb és újabb utánnyomásban jelen-, teti meg. Az idén például 29 ilyen mű látott újból napvi­lágot, s már a jövő eszten­dőre is meg kellett tervezni 21, idén megjelent Kossuth- kö'nyv utánnyomását, örven­detes jelenség, hogy a mar­xizmus—leninizmus klasszi­kusainak művei növekvő súllyal szerepelnek a prog­ramban: 1974-ben 136 ezer, 1975-ben 165 ezer példány­ban jelentek meg ezek a művek, s a jövő évre 183 ezer példányt terveznek. A Kossuth könyvkia­dó gazdag választékkal ké­szült fel a politikai irodalom nagy seregszemléjére, a most kezdődő politikai könyvna­pokra. Szerte az országban mintegy 4000 helyen szervez­nek helyi könyvvásárokat, amelyeken együttesen mu­tatják be a politikai iroda­lom újdonságait, valamint a korábban megjelent legjobb könyveket. A pártszervezetek figyelmével, a dolgozók ér­deklődésével sincs probléma: bizonyos, hogy hamarosan a politikai könyvnapok sikeré­ről adhatunk számot. Gyárból az egyetemre Tanuló munkások az Néhány mondat egy egy évvel ezelőtt írt riportból: „Az igazgató irodájából nyílik a tárgyaló, mely pillanatok alatt átalakítha­tó tanteremmé. Sőt, olyan is. Asztalok, szé­kek, a falon iskolatábla, mellette szivacs, kréta. (Ügy tűnik, ezek már hozzátartoznak a modern gyárvezetéshez napjainkban.) Egy évvel később ugyanígy találtam azt a bizonyos lár- gyalótantermet az ISG-ben, Gálái Dezső igazgató irodája szomszédságában. Hozzá lar- tozik-e ez a modern gyárve­— Feltétlenül — mondja az igazgató. Akkor itt a mű­vezetők tanultak, meg azok a munkások, akik az egyete­mi előkészítőre, a felvételi vizsgákra készültek. Vogl László személyzeti vezető most is éppen olyan buzga­lommal'segíti a „fecskéket”, mint a régebbieket. Hozott írásvetítőt, magnót, diafilme­ket, mindent, ami könnyít­heti a tanulást. Nyolc esztergályos Vajon mi lett a régiekkel? — Néhányuk, akiknek si­került az egyetemi felvételük, s a szorgalom sem lankadt, tanulnak — említi Vogl László. — Tanul Farkas Sán­dor, s bár kismama Kiss Andrásné, mégis „gyűri” az ipart, s az egyik legjobb ta­nuló. Ezt onnan tudjuk, hogy az eredményekről ér­tesíti a gyárat a főiskola. Kerekes Sanyi a lakatosunk most katona, de felvételt nyert, s ha letelik a katonás­kodása, folytatja. Valameny- nyi ösztöndíjasunk, akit felvettek. Havonta 500 fo­rinttal segítjük őket — teszi hozzá a személyzetis. Amíg több helyen azt latol­gatták, megéri-e, kell-e ez, szükség van-e rá, itt csele­kedtek. Fokozták a tanulási kedvet a fizikai dolgozók kö­rében. Ennek eredménye, hogy jelenleg gimnáziumba, szakközépiskolába, főiskolára, egyetemre 44-en járnak, s ebből 23 a fizikai munkás. Első ízben tavaly nyílt fel­nőttek részére szakközépis- iskola Szálkán. Azonnal ki­használták, s nyolc esztergá­lyos ült padba. Györfi Sán­dor, Kedves Árpád, Alexa László, Erdei Péter, Kerekes Ferenc, Sivadó István, Kiss Péter és Bíró Sándor, a KISZ-titkár. — Idén újabb 11 elsőeve­sünk van — említi Vogl László. — Kedvet kaptak a tanu­láshoz — fűzi hozzá az igaz­gató. — Négyszer ennyien jelentkeztek, de ennyit sike­rült beiskolázni a jelentke­zők közül. És természetesen elsősorban azokat, akik meg­feleltek, s nekünk is tervünk van velük, ötéves káderkép­zési tervet készítettünk a szakmunkások továbbképzé­sére is. Ezek „vezetőmunká­sok” (brigádvezetők, csoport­vezetők, beállító munkások), s közülük kerülnek ki a jövő különböző vezetői. Hétfőn egész napos tanulás . Most az igazgatói iroda szomszédságában főleg az esztergályos szakmunkás-to­vábbképzés történik. Ott vannak az ábrák, szemlélte­tőeszközök, minden, ami szükséges. — Hetenként egyszer, hét­főn egész napos a tanulás. Részben a munkaidőből, rész­ben a szabad időből csípünk el. Előadókat, tankönyvet stb. biztosítunk — magyarázza az igazgató. Ebben az esztendőben több mint 300 ezer forintot fordítunk a tanulásra, s a tanulók segítségére. Az álta­lános iskolától az egyetemig — jegyzi meg Vogl László. Hogy megéri-e? A válasz egyértelmű igen. Erdei Péter esztergályos, kiváló dolgozó. Az iskolában is jó közepesen helytáll. — Amióta iskolába jár, már előlépett. Most gépbeáL lító esztergályos, s II. éves — említi a személyzetis. Dicséri Alexa Lászlót és Erdeit, egy osztályba járnak. — Hogy végezte az elsőt? — Jó közepessel én is — < válaszolja Alexa. Nős, még gyerekük nincs. Mosolyog. — Hamarosan lesz, mert a fe­leségem gyereket vár. Szorgalommal, akarattal Alexa Laci helyt áll a munkában, tanulásban, pedig Nyírcsaholyból • jár be, s a KISZ-vezetőségnek is tagja. • Nem sok ez? — Meg lehet csinálni, kis szorgalom, akarat kell hoz­zá. Fontos, hogy a szakközép sikerüljön, aztán jöhet a kö­vetkező akadály. Szeretne ő is, s a többiek is technikus minősítő vizsgát tenni. — Mi is azt szeretnénk, ha Laci tanulna, mert terveink vannak vele — jegyzi meg az igazgató. — Itt volt ipari ta­nuló a gyárban, a mi nevelé­sünk. Reménykedünk siker­rel veszi az akadályokat. — Akiket mi javasoltunk az iskolára, azok kedvez­ményt kapnak. Noha a töb­biek tanulását is segítjük, nem zárkózunk el — mondja Vogl László. Győrfi Sándor géplakatos, II. éves szakközépiskolás rég eldöntötte, hogy ő továbbta­nul. Ez volt az álma, vágya. — Már két éve, amikor még tanuló voltam a gyár­ban — mondja. — És sike­rült. Gondolom a vezetők is akarták, mert Szabó Sanyi bácsi a tmk vezetője is java­solt. örültem, hogy nem vallottak velem szégyent. Eddig! Remélik, ezután sem. S az­tán zöld út tovább. Ilyen jel­zést adnak a fizikai munká­soknak, akikből úgy gondol­ják, jó vezetők lehetnek. — Varga Miklós példája igazolhatja, ö 3 hónappal ezelőtt még szerszámkészí­tőként dolgozott. Most a ter­melési osztály kooperátora — mondja a személyzetis. Jól felkészült, pontosságot szerető fiatalember. Gyorsan megkedvelte az új munka­kört is. — Úgy érzem jól fogad­tak, segítettek. Tudtam ko­rábban is, hogy mit takar a fogalom: kooperátor, dehogy hogyan kell végezni, azt nem. Magam tanulmányoztam, s amit nem értettem, segítséget kértem Tóth Attilától, az osz­tályvezetőmtől, aki korábban kooperátorként kezdte az osztályon — mondja Varga Miklós. Vezetőjelölt Amióta „felkerült” az osz­tályra igaz, kevesebb ideje van az üzemben tartózkod­ni. Főleg a szerszámkészítők között szeretne több időt tölteni. — Pedig ez kölcsönös ha­szonnal járna. Ha van időm, én meg is teszem. Különben abba a szocialista brigádba tartozom, s miért tanulnék, ha nem azért, hogy haszno­sítsam? ö már a kétéves szaktech­nikusi minősítőt végzi. Van elfoglaltsága, hiszen KISZ- csúcsvezetőségi tag is. Nem kertel az igazgató, őszintén megmondja, hogy Miklósból vezetőt szeretnének „farag­ni". ö is tudja ezt. — Luxus is lenne, ha csak azért szerezném meg a képe­sítést, hogy meglegyen'. Cé­lom, hogy hasznosítsam a tanultakat. Technikusi minősítőre ki­lencen járnak az ISG-ből Mátészalkára. Az üzem fizeti tandíjukat, utazási költségü­ket, átlagkeresetet kapnak a termelésből kiesett időre, s természetesen tanulmányi szabadságot is. — Talán soknak tűnhet — mondja Gáldi Dezső, a gyár­egység igazgatója. — De nagy szükség van a kéderképzés- re, a káderutánpótlás bizto­sítására. Képzelje el, hogy az ISG az V. ötéves tervben Mátészalkán 70 milliós be­ruházást valósít meg, s a lét­szám is 700—750 körül lesz. És 200 millió termelési ter­vet kell majd teljesítenünk. Kikkel, hogyan? Ehhez ki­váló, szakképzett vezető- és munkásgárdára van szüksé­günk. ' S az alapokat már most kell megteremtenünk. LEHE1NE JOBBON? Az MSZMP Központi Bizottsága 1974. decembe­rében határozatot hozott a gazdasági munka színvo­nalának javítására. Min­den ember a maga mun­katerületén tudja legjob­ban, hogy mi az, amin változtatni kell. Ezért kér­dezünk meg sorozatunk­ban vezetőt és beosztottat, ipari és mezőgazdasági munkást, alkalmazottat: milyen területen lát eddig kihasználatlan tartaléko­kat. Aki válaszol: Méhes Ka­talin üzemmérnök, az ál­latforgalmi és húsipari vállalat Váci Mihály szo­cialista brigádjának he­lyettes vezetője. — Először azzal kezde­ném, ami nem rajtunk múlik, de mindenki előtt közismert: kevés a hús, a töltelékáru, mert keretgaz­dálkodás van, minden hét­re pontosan megszabják, mennyit vághatunk és azt is, melyik bolt miből, mennyit kap. — Ez azonban csak egy része a dolognak. Vannak olyan termékeink, ame­lyekből annyit készíthe­tünk, amennyit a kapaci­tás elbír, de mi csakany- nyit készítünk, amennyit a kereskedelem rendel. Ilyen a hurkafélék, a disznósajt, de mondhatok olyat is, ami , ismeretlen a vásár­lók előtt: például a májas csemege; a pannónia sze­let, a rakott fej, a moza­ikfej, a sertésfej pástétom. Miért ismeretlenek? Mert amikor egy termékbemu­tató után elvittünk néhány kilót a boltokba, csak vo­nakodva fogadták, később pedig egyáltalán nem ren­deltek belőle. — Kétségtelen, hogy gépsonkából, sonkaszalá­miból, lángolt karajból sokkal nagyobb lenne az igény, mint amennyit ké­szítünk, ehhez azohban azt is tudni kell, hogy ezek alapanyaga sertéscomb, il­letve karaj, amiből ha többet dolgozunk fel, ke­vesebb jut tőkehús formá­jában a boltokba. Virsli­ből sem tudjuk kielégíte­ni az igényeket. Ennek az az oka, hogy rendkívül munkaigényes és míg egy mázsa virsli elkészül, ad­dig három mázsa szalámit tudunk megtölteni. Ne­künk viszont naponta 15D —180 mázsa töltelékárut kell gyártanunk. Amig a juhbélről át nem állunk a VÁLASZOL: Méhes Katalin műanyagba való töltésre, addig nem tudjuk maga­sabbra emelni a termelést. Előírás, hogy az általunk gyártott töltelékáruk 60 százaléka olcsó — 40 fo­rint alatti — áru legyen és a drágábbak közül való, csak a 40 százalék lehet a drágábbak közül való. Az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy ha tör­ténetesen megszüntetnék a keretgazdálkodást, üze­münkben akkor sem le­hetne lényegesen mege­melni a termelést. Bár gé­peink alkalmasak a gyár­tás- bővítésére, raktáraink azonban a mostani igé­nyeket sem elégítik ki. Több mint egy éve szó van egy új raktár építé­séről, de az illetékesek úgy látják: ide már nem érdemes beruházni. Uj üzem kellene, ehhez azon­ban sem a trösztnek, sem a vállalatnak nincs pénze, hiszen egy húskombinát építése sok százmillió fo­rintba kerül! A raktárhi­ány akadályozza egyéb­ként- a három műszak be­vezetését is, mert termé­keinket nincs hová tenni, ez pedig a minőség rová­sára menne. — Mit tehetünk mi a mostani körülmények kö­zött? Úgy gondolom, a belső szervezettségen kel­lene javítani és minden dolgozónak pontosabban kellene megtartani a tech­nológiai fegyelmet. Itt még komoly feladatok vár­nak a szocialista brigádok­ra, mert a sertésvágástól a bolt pultjáig elég ha csupán egyetlen helyen nem végzi valaki lelkiis­meretesen a munkáját. A vállalat ezen úgy igyek­szik segíteni, hogy a beta­nított munkásoknak lehe­tővé teszi, hogy szakmun­kásképzést szervezzenek, így tőlük a magasabb bé­rért jobb munkát várha­tunk el. Vannak még fel­adataink a munkásvándor­lás csökkentésében is mert bizony ma még gyakran előfordul, hogy Valaki né­hány hét, vagy néhány hó­nap után veszi a kalapját. Szóval a húsipari vállalat­nál sem kolbászból fonják a kerítést. Farkas Kálmán Vasparipák Gyakran látjuk Béla bácsit az Arany János utcán, amint unokájá­val az állomásra tart mozdonynéző­be. A kis Laci csak pár szót tud, de könnyen nagyapja értésére adja, hogy a villánymozdonyon nincs sok látnivaló, a Diesel-mozdony monoton zúgása fárasztó, a gőzös, az igen! Az az igazi látvány a gyermeki szemnek. Be kár — gondolhatja Lacika —, hogy egyre kevesebb gőzös pöfög a nyíregyházi állomáson. Néha még pityereg is, ha indítás után a hatal­mas kerekek mozgásba lendülnek. Hivatalos jelentésben olvashatjuk, hogy a most születő Lacikák két- három év múlva már nem láthatnak gőzösöket. Azért nem, mert a MÁV hamarosan kivonja őket a személy- forgalomból, 1980 után már csak né­hány tehervonatot továbbítanak gő­zösök. Tavaly a tiszalöki, idén a zaj- tai és a nagyecsedi vonal kapott kor­szerű (Piroskának becézett) vonatot a gőzös húzta vonatok helyett. Az utasok örülnek a kényelmesebb és gyorsabb vonatoknak, de sokan fá­jó szívvel búcsúznak a gőzösöktől. Nem csak a mindenkori gyermekek, de a felnőttek szívéhez is hozzánőt tek a látványosabb mozdonyok. A legtöbb mozdony becenevet is kapott az utasoktól és a vasutasoktól. Igaz, ezek a becenevek nem éppen szépen hangzottak: Bivaly, Kacsa, Nyalóka. De sok, naponta ingázó utas estén­ként a tekintetével meg is simogatta a gyűjtőnéven vasparipának becézett jószágokat. Igaz, a gőzösök szórták a füstöt (még jelen időben is beszél­hetnénk), szennyezték a ruhát és a levegőt, az ablaknál ülők szemébe néha szikra pattant, de a kedvenc, a vasút és a tömegközlekedés jelképe mindig a gőzös volt, és talán az is marad. A gyermekek rajongása, meg-meg- újuló kíváncsisága érthető, hiszen a gőzös mutatós, azonkívül sziszeg, du­ruzsol a hu:huú füttyét pedig köny-. nyű és oly jó utánozni. És mi fel­nőttek vajon miért búcsúzunk fájó szívvel ezektől a járművektől? Ta­lán azért, mert gyermekkorunkat idézik, eszünkbe juttatják, hogy év­tizedekkel ezelőtt egyebek között távolságot átszelő mozdonyvezetők szerettünk volna lenni. A mozdonyok jöttét messzire szálló fütty és füst kíséri, s ez a kettős jelzés még ma is befolyásolja a földeken dolgozókat. Sok brigádvezető órájára sem néz, ha észleli az említett hang-, vagy füst jelet, így szól: „Jön a tízes vo­nat, elszívhatunk egy. cigarettát.’ Vagy: „Ez már a déli menet, ebédel­hetünk.” Persze a gőzösök végső alkonya még messze van. Sőt, még messzebb A Közlekedési Múzeumban száz év múlva is megtekinthetjük őket. A Lillafüred expressz ablakából lát­hatjuk, hogy a hatvani váróterem elé kiállítottak egy „parányi” moz­donymatuzsálemet. A szabolcsi gye­rekek örömére szolgálna, ha pár év múlva a nyíregyházi állomásra a gő­zösök fejedelmét, a 424-est állítanák ki. A „fejedelem” szónál maradva éí az írás végállomására érve, mit iá mondhatnék én, aki Budapestre csak villanyvonattal utazom? A mozdö nyok között talán ezt kéne monda­nom: „Meghalt a király, éljen a ki­rály”. Nábrád! Lajos

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom