Kelet-Magyarország, 1975. november (32. évfolyam, 257-281. szám)
1975-11-30 / 281. szám
1975. november 30. KELET-MAGYARORSZÁG — VASÁRNAPI MELLÉKLET 5 Mi köt ide? ÉNGHI ZSIGMONDI „Kis- várdára kerültem a főiskola után. Jó helyre, jó fizetésért. De amikor ott a szemembe fútta a szél a homokot, mindig könnyeztem, nem olyan volt, mint az itthoni por. Vágytam utána. Hazajöttem.” ★ HORVÁTH ANTAL: „Apósom, aki tsz-elnökhelyettes a Dunántúlon, odavitt az államvizsga után. Jó dolgom is volt. Csak éppen a szót nem tudtam megszokni. Szép szatmári szavak csábítottak. és soha nem tudtam megszokni, hogy a ló nem lú. Ilyen szépen a világon sehol nem beszélnek magyarul." KELEMEN BÁLINT: „Bejártam az országot. Módosabb embereket láttam, de gazdagabbakat nem. A gazdagság; itt nem tudnak hazudni, itt a munka erkölcsi szükséglet és él megújultan az igazi faluközösség.” Ilyen szép és korszerűbb házak váltják fel a régieket. Megyénk tájain A „SAROK” FALVAI M egfagyott a barázda, kővé vált az őszi sár, lombvesztetten áll őrt a fa, s csak néha látszik pár madár. „Tisza és Batár ölel minket, kegyetlen és szeretőn” — mondja a ligeti ember, aki költő maradt. Errefelé háromszor rugaszkodnak neki egy emelésnek, de az erőfeszítéstől ködös szemnek pihenést ad a „sarok” minden szépsége. Tavasszal a csak itt nyíló kárpáti, sáfrány, télen a hófödte beregszászi hegy vonulat meseképszerű csúcsai, nyáron a rét haragos zöldje, őszszel az egész évi munkát koronázó termés. Uszka és Magosliget megfog és nem ereszt. Ilyen egyszerű kis dolgokban fogalmazódik meg faluszeretet, hazaszeretet. De folytassuk a sort itteni emberekről mondottakkal. „Kiss Gyula bácsi a 80 felé jár. Ha megy az úton, s látja, hogy a porban egy lehullott répa hever, felveszi. Nem tudja otthagyni. Öés az ilyenek adják itt a munka stílusát.” Kiss Sanyi bácsi nem tud rósz-„ szül dolgozni. Már nyugdíjas, de jön munkáért. Nem mintha rá lenne szorulva. Csak éppen a tétlenséget nem állja.” „Amikor Orosz Endre idős kora ellenére 5—6 ezer forintot keres háztáji tejből, akkor nem a pénzre van szüksége, hanem arra, hogy mindennap lássa a jószágot.” „Mondom apámnak: hagyja rám nyugodtan a tehenet meg a kis bikát. Egy-két napig pihen is hajnalban, amikor etetek. De aztán kijön. Mondja: máskép bőg fiam a marha.” Nem maradian Ha jól összeadjuk — így a tanácstitkár—, a lovakat is hozzászámítva, a két faluban él vagy ötszáz ember. — Ha nem ítéli furcsának — folytatja a tsz-elnök, Bartha Jenő —, hozzáteszem, több a szarvasmarha, mint az ember. E két kis falu — ezt már Kelemen Kornél főkönyvelő mondja — egy esztendőben 750 ezer liter tejet termel. — Ha meg keveset hallani rólunk, az azért is van — summáz Mezei Sándor —, mert úgy látszik, 122 kilométerre az újságíró is nehezen indul el, mi pedig nem dicsekszünk, már csak szeméremből sem. — Pedig nincs ok a szerénységre — fűzi a szót az állatorvos, dr. Csuhák István. Nincs ház, melyben ne jártam vóina. Váratlan is, éjjel is. Tisztaság és nyitott szív fogadja itt az embert. Mert megtanultak élni az itt lakók, használni azt, amit megszereztek. De ami ennél is fontosabb, nem veszítették el, ami legfőbb értékük: emberségüket. — Ügy mondják erre — ezt Horváth mondja, az üzemgazdász —, hogy a gép segít, de nem helyettesít. Program van ebben. Ezért ha azt látja, ha valaki megy a gép után, és felszedi, amit az elhullatott, abban a munka dicsérete és becsülete ölt testet. Ott modernek az itteniek, hogy köny- nyebbségben nem a henyélést látják. Aztán pereg a szó. A hullámokról. Kezdetben volt a villany. Aztán jött a rádió. Közben csatát nyert az újság. Lassan, de mind gyorsulóbban felkerültek a tv-anten- nák a tetőre. Jött a hűtőszekrény korszaka. És most a fürdőszoba a cél. Pedig itt, ahol nincs és talán sosem lesz törpe vízmű, ahol ki-ki magának készíti a kutat, 50—60 ezer forintba is belekerül. De kell öregnek és fiatalnak egyaránt. — És tudja mi jár még ezzel? — kérdezi valaki a társaságból. — Az, hogy mindenkiben fejlődött a műszaki kultúra. Mert szerelő az bizony nincs. Itt aki csak tud, megtanul barkácsolni, már tudja, hogy az áram mint hajt motort, hogy a gáz cirkulál a csőben, hogy a hullám fénnyé alakul. Mondja — vág közbe Kelemen Kornél —, ez nem közművelődés? Szív és lelkesedés Forrósító itt minden szó, nemcsak azért, mert igaz minden betűje. Melegíti az az akarás, mely még közönyöst is lelkesíteni kényszerít. Az az igazság, mely nem hallgat el balgaságot sem, s valahogy mindig szemérembe burkolja a sikert. • — Igen, elkészült az óvoda. Huzakodott a KÖJÁL, tudj’ isten miért. Semmiségért. Az, amin nyargaltak, olyan dolog, hogy csak akadékoskodó teheti szóvá. Zárva is még mindig. Pedig mit áldoztunk erőben, pénzben! Harminc gyerekünkről van szó. Látja, ilyenkor nem érti az ember, hogy Balogh Mária a tévében miért siránkozik, hogy egy 6 milliós óvoda alsó lépcsőjére miért nem jut szőnyeg?! Más a mi gondunk, s ne legyünk ingerültek oktalan huzavona miatt? — És ha már itt tartunk — mondja Enghi —, akkor egy más téma. Vannak teheneink, jók. Átlagban leadják a 2600 liter tejet. Igaz, nem palotában laknak, mint sokhelyütt. Nálunk jegyzőkönyvezik, ha valahol kicsordul a trágyalé. Pedig itt még csak a környezetet sem szennyezi. Ne vegye sértésnek, jártam én már a körúti étteremben Nyíregyházán, a KÖJÁL-lal szemben. De nem folytatom. — De — summáz az állatorvos, vajon ki dicsérgeti az ittenieket, hogy az utolsó jószágig fertőzésmentes az állomány. — Ne szidjuk azt, aki nincs itt — vágja félbe a vitát az elnök, Bartha Jenő. Beszéljünk inkább az asszonyokról. Felnevetnek a többiek, értik a célzást. Mondja is íziben a titkár: — Az úgy esett, hogy nyáron a tanácsülésre jön a közérdekű javaslat. Az asszonyoké. „Gondoskodjék a tanács arról, hogy legyén több üveges sör.” Mert azt akarják vinni a mezőre, az jobb, mint a: víz. — Meg kellett fogadni — vág közbe a főagronómus, mert ami azt illeti, ezek az asszonyok aztán nem ismerik a lehetetlent. Ha kapálni kell — és azt ugyan ki szeret — 40 helyet 60 is összejön. Nem alábbvalók, mint a férfiak. Még idecsúszik egy sikamlós tréEa. — De szívesen jön ide asszony másunnan is. Milotáról hat került ide mostanában. Így aztán fiatal marad a falu, születnek a pulyák, mindőnk örömére — lelkesedik Mezei, a párttitkár. — Csak Uszka öregszik el, mesélik kissé szomorúan. Hogy is esett, hogy míg Liget él és virul, karnyújtásnyira onnan szegezik a házak ablakát. — Komisz tréfája ez a háborúnak — meséli dr. Csubák. Magosliget a szatmárnémeti, Uszka a fehérgyarmati jegyzőséghez tartozott. Uszkáról majd mind elvitték a férfit, így lett belőle „özvegyasszonyok faluja”. — Szomorú, de így esett, mondják a szövetkezetiek. A mi dolgunk, hogy szép és emberi öregséget biztosítsunk nekik. Bizalom a jövőben — Senki ne gondolja — magyarázza Horváth Antal —, hogy errefelé a külsőségekből lehet mérni a változást. Nincsenek beszédes kerítéseink, nem épülnek villányi házak. De ahogy változott a házbelső, úgy formálódott itt az értelem is. Akik itt dolgoznak, fizikailag fáradnak el elsősorban, s a fejek minden jót befogadnak. — Reggel, mikor kezdődik a munka, vagy künn a határban, ha megpihennek — folytatja valaki —, nincs nap, hogy fel ne tegyék a kérdést: mit szól az esti filmhez? Mondja már, mi is van azzal az egyiptomi Barta Sándor: Anyámék is jól kijönnek a tsz-ben, az én jövőm is a szövetkezet. (Hammel József felv.) VflSRRnnpi IVIeueklet sírral, amit a tévé mutatott? Miért meneteket HasSzán király? S ilyenkor mit lehet1 tenni? Válaszolni kell. — Presztizsokból. — Is! Téved! Nem ennyi! — záporoznak a hirtelen válaszok. Aztán megmagyarázzák: — Nézze, itt nincs olyan, hogy népművelés. Viszont nekünk kötelességünk, hogy lépést tartsunk művelődéssel, politikával. Ki válaszoljon, ha nem mi? — Előadást tartottam — veszi át a szót az állatorvos. Szarvasmarhákról. Több, mint hetvenen voltak. Jó, tudom, mondhatja, ez anyagi érdekük is. Igaz. De mindig van cigarettaszünet. Program szerint 10 perc. Hogy félóra lesz belőle, vagy több, annak egy oka van. Ilyenkor aztán kérdeznek mindent. Milyen hitele lenne annak, hogy tanult embernek tartanak, ha nem lennék képes felelni, vagy nem tudnám mondani, ki tud kérdésükre még jobban válaszolni? — Ha valamire, akkor a tudással rendelkező emberekre szükségünk van. Tsz-elnök vagyok, tudom, mindig magasabb lesz a követelmény. Kell az öreg tudása és tapasztalata, de kellenek a fiatalok. Köt a táj, a nyelv, a ház, az otthon, de kell még valami: a távlat. Gép, amit meglovagol, elképzelés, ami lelkesít. Ezért szeretjük, ha tanult fia. táljaink hazajönnek. Van itt most is kettő érettségizett, akit nem vettek fel egyetemre. Mondjuk nekik: gyertek. Találunk munkát, ha van képességetek, próbáljátok, ha nem, mi találunk akkor is nektek helyet. Az egyik próbálja, a másik vonakodik. Kihajtja szülei három tehenét legelni. Egy százas bejön a tejből, megéri nekik. De azt érzik titkon, ez nem lehet a jövő. — Tudja, amikor a ligeti paraszt hajdan kis ekével szántott — Mezei Sándor szavai —, 32 kilométert gyalogolt, míg egy holddal végzett. A mai gyereket nem erre tanítjuk, se az iskolában, se otthon. Van itt olyan falusi iskolás, aki a tanító kérdésére: mennyi vizet iszik naponta egy tehén, azt felelte, biztos vagy egy litert. Ezer kilométereket hagytunk mi is magunk mögött, ha van ilyen, az időben is. A munka szeretete — A nagyobbik fiam még megetet — így az elnök, a kisebb már az istálló felé sem néz. Talán baj, talán nem. Mi azt szeretnénk beléjük átültetni, ami a munka szeretete. — Hogy le tudjon hajolni egy cső tengeriért... — Hogy fájjon a szíve, ha szenved a jószág... — Hogy olyan felelőssége legyen dolgainkért, mint a diópucolóban vitázóknak... — Hogy úgy tudjanak egymással és egymásnak örülni, mint a disznóölésen... Mert itt még ünnep a disznóölés. Harminc kéz is akad, aki fogni segít. És a gazda eggyel többet vág, hogy jusson vendégnek, sógornak, komának. Tsz-be torkollt a közösségi akarat egykor, most egybekeltek Tiszabeccsel. Gazdagon, nagy hozományt víve. Nem csak jómódot, de gazdagságot. A pénzben nem mérhető, a mérlegben nem szereplő, a számokban ki nem fejezett emberséget. Bürget Lajos Uszka: Bojtorján nőtte be az udvart, a házból kihaltak.
