Kelet-Magyarország, 1975. október (32. évfolyam, 230-256. szám)
1975-10-11 / 239. szám
2 KELET-MAGYARORSZÄG 1975. október 11. NEMCSAK EMLÉKEZNEK Panyola öt év után Az öt évvel ezelőtti őszt nagyon sok család soha nem felejti el. Az 1970-es Szamos menti árvízkor hajléktalanná vált több ezer család azon az őszön költözött új lakásba. Az alig 1200 embert számláló Panyola 365 lakásából 217-et pusztított el a víz. A községben tanácstalanságot, kétségbeesést láttak mindenütt az emberek. Voltak, akik elköltöztek, de a többség maradt.. Alig négy hónap, alatt több mint 160. lakást építetetek, s indultak el tervekkel, ; ‘reményekkel. Fehér Pálék is új lakásba költöztek. A háziasszony szabadkozva fogad bennünket, éppen most festik a lakást, s nagy a felfordulás. — Mikor elvitte a víz a há-\ zukat, rá sem mertünk gondolni, hogy valamikor az lesz a legnagyobb gondunk, milyen legyen az új ház színe. Hát ezt is megértük. Pedig, hogy indultunk el! Az árvíz ' mindenünket elvitt, egyetlen evőkanalat találtunk a romok között. Mikor elment a víz, hónapokig egy deszkabódéban laktunk. Mégis nehezen szoktuk meg az új helyet. A férjem esténként, a munkából hazajövet nagyon sokszor a régi portához ment. Azt hitte, még mindig ott a házunk. — Nagyon el voltunk keseredve -— veszi át a szót a férj. — Első mérgemben itt akartam hagyni a falut. Olyan helyre szándékoztam menni, ahol vizet csak kút- ban látok. Volt egy kis pénzünk, Nyírmadán már kí is néztünk egy házat, de aztán mégiscsak itthon maradtunk. Itt nőttünk fel, itt születtek a gyerekek, meg aztán itt ígértek új lakást, s így nem mentünk sehová. Ma meg már nem is mennénk. A következő ház, ahová bekopogunk Lakatos Lajos- né. A szobákban kényelmes fotelek, s az egyuc sarokban gyerekágy: a háziasszony unokáját próbálja altatni, nem sok sikerrel. — ö már szinte semmit nem fog tudni az árvízről — néz unokájára Lakatos néni. — A régi házról, a szilvafákról csak a mi meséinkben hall majd. Na, de nem panaszkodhatunk, öregségünkre új házba költözhettünk. Csak az bosszant bennünket, hogy nem vagyunk néhány évvel fiatalabbak. Lakatos néni sorra mutatja a két szobát, a konyhát, kamrát, a fürdőszobát. EZ ugyan még nincs berendezve, de a víz már bent van az udvaron, hiszen egy utca kivételével az egész falu közművesített. Ezek után megnézzük az udvart, a kertet; az árvíz után ültetett szőlő az idén már termést is hozott. — Nagyon hamar megszerettük az új házat. Igaz a szépet, a jót könnyen megszokja az ember. Különösen amióta utat, járdát építettek az utcánkban, még látni is alig lehet a sárt. Pedig sokak szerint a sár' és a falu elválaszthatatlan. Van nekünk egy olyan tanácselnöknőnk, aki tizenöt férfival is felér. Az nem ismer lehetetlent, őt keressék meg, ő sokmindent el tud mondani a faluról. Surányi Amália tanácselnöknőre várnunk kell, a köz igazgatásilag Panyolához tartozó Olcsvaapátiban tart fogadónapot. Mikor megérkezik, egy-kettőre az árvíz re, az azóta eltelt öt évre te relődik a szó. — A sors iróniája, hogy az árvíz legelőször a szeszfőzdét mosta el, „természetesen” ez is épült fel a leggyorsabban. Az öt évvel ezelőtti őszön hiába épültek az új lakások, bizony sokan kilátástalannak Látták helyzetüket, s nem hitték, hogy Panyola újjászületik. Tizennégy család végleg elköltözött a faluból, igaz Panyolától egy sem ment távol, s egyre többen készülnek vsisza. Az eltelt öt év alatt ugyanis újjászületett a község: út, járda, kultúrház, kenyérgyár, gázcseretelep épült. Balogh Géza ftózsa a kertben. Thalia Ikaruszán Beszélgetés dr. Szabó Sándorral, a Déryné Színház megyei titkárával Az Állami Déryné Színházat gyakran nevezik az ország színházának. Eljutnak a legeldugottabb helyekre, sokszor mostoha körülmények között vállalkoznak a köz- művelődési célok megvalósítására, a kultúra, a művészet terjesztésére. Az új színházi évaddal a huszonötödiket kezdte meg a kilenc társulat. A jubileum alkalmából a Magyar Színházi Intézet gondozásában jelent meg egy kiadvány. Ebben lapozgatunk. — Itt az igazolása annak — foglalja össze véleményét Szabó Sándor —, hogy az az úttörőmunka, amelyre e színház társulatai vállalkoznak, ma sem veszített jelentőségéből. Magasabb szintű művészi igénnyel készülünk minden egyes találkozásra a közönséggel — mert eközben a közönség igényei is egyre magasabb szintűek lettek. Nem változott azonban az a tény, hogy a Déryné Színházhoz szerződő színészek ma is egyfajta szolgálattevő szerepre vállalkoznak, legtöbbjük még a régi ekhós szekereken vándorló színészek elhivatottságával, hivatássze- rete tével. Nehéz körülményeik között hogyan tudnak hasonlóan igényes programokkal lépést tartani a fővárosi és a nem vándorló színházak produkcióival? — A műsorpolitika most már évek óta hasonlít a vezető színházak terveihez. Bemutatunk magyar és világ- ' klasszikusokat, vállalkozunk mai témájú, új magyar dráma előadására, megismertetjük a népi demokratikus országok íróinak törekvéseit. Népszerűek a zenés darabok, újabban igényesebb zenei produkciókat, operákat is műsorra tűzünk. Vajon találkoznak-e ezek a tervek a főleg falusi, színházat ritkán látó közönség elképzelésével ? — Azt hiszem, nem kell arra utalnom, hogy ez a műsorpolitika egy központi elképzelésből fakad. Számolni kell azzal, hogy a közönség igényeit maradéktalanul nem lehet kielégíteni, bár igyekszünk speciálisan falunak £ gy sor fát már kihúztak a traktorok. Nagyot sóhajtott a föld, míg engedett. Sóhajtott és sírt, szisszent egyet, s mint ujjba szoruló ujjperec roppanása, engedte a gyökeret. Tiszateleki tele- vényből fordult ki a fa, reccsenve egyet. Még a fa csúcsán ott piroslott az idei édesgyermek egy darabja, a senki nem érte alma, a negyvenéves test» nedvétől kerekre nőtt, édes, piros, zamatos gyümölcs. Kidőlt az anyával együtt, messze gurult a gallytól, megrepedve, szomorúan, hogy még nem érlelt magját hiábavalón adja át a földnek. Húzzák azóta is a fákat, s mind ilyen szívszorongatón múlik el, negyven évet siratva. Áll az öreg a fák mellett. Mennyi szép nap gyümölcseit ‘ , teremték. Amikor nem volt semmi más, ez tartott jól egy falut." Az áradat hozta nekik évről évre a terrrtő ALMAFASIRATO táperőt, dacoltak árvízzel, teremtek akkor is, amikor csak csúcsuk látszott ki a, vízből, fittyet hánytak hernyónak és molynak, szélnek és hónak. Alattuk órák alatt megtermett a gyom, de nem haragudtak rája sem, futotta a föld erejéből taracknak és bogáncsnak is. Milyen gö- csörtös erőssé nőttek. Száz és tízezer ujj, kar és ág lombozódott, megannyi áldó és segély tkérő, régen fiatal és kecses, mára öreg és inas. Nézik, csak nézik őket, a földből kicsavartakat, így múlik el az élet. Agak törnek, odvak mellett roppan a fa. Kihórdták sokszor terhüket, megtették, mit vártak tőlük. Életet továbbító köldökzsinórjuk elszakad az anyaföldtől, s mostantól nem másak ők, mint halott fák. Egy gallyat teszek el, nem emlékül. Csak figyelmeztetésnek. Hogy ott száradva mindig emlékeztessenek arra: a terhet hordani kell, teremni, míg erő van hozzá, dacolni széllel és nappal, meríteni a földből újra és újra, nekifutva és mégis állva maradva, sírva viharban, s nevető termést dédelgetve őszi verőben, fiatalon és öregedve, mindaddig, amíg hasznot hoz az ág. S zomorú lenne az emlék? Lehet siratódal, mi vígabb mint ná- szi talpalávaló, mert az elmúlás szinkópás szívverésében ott rejlik valahol egy magból termett élet ütemes szívverése. Tiszateleki fák, melyeket ma traktor vonszol, teljesítették azt, ami rájuk méretett. Becsülettel, ha néha nehezen is, de becsülettel. Ágyat vetettek új zöldel- lésnek, éhet oltottak és vidítottak, szegénységet űztek jobban, mint tömjén az ördögöt, s megújulásukkal nagy példabeszédet írtak, sokaknak. Sokáig. Emlékeztetőnek. Már nem hallom a traktort, csak almafák kara zeng dalt, már nem érzem a gázolaj szagát, csak negyven év almatermésének illata lengi a tájat. És milliónyi alma énekel, piroslásával új életet hirdet, és a nyöszörgő földanya méhe új születésre készül. Ott, ahol tavasszal a Tisza hozza a termőt, s ezernyi madár énekli majd az új születése feletti dalát. szóló darabokkal jelentkezni. A legvitatottabb az opera. Még mindig tart a vita, lehet-e azt kívánni a közönségtől: menjen fel a második emeletre, de a földszintről, az első emeletet kihagyva. Ez a helyzet a klasszikus görög drámával is. Bár azt is hangsúlyozni szeretném, hogy csupán és állandóan siker- darabokat, vígjátékokat, operetteket műsorra tűzni ar.y- nyit jelentene, mintha lebecsülnénk a közönséget. A jó darab ugyanis — ismerve közönségünket — soha nem bukik meg. Nyíregyházának nincs önálló színtársulata. Jelent-e ez a tény pluszfeladatot a megye színházának tekintett társulatoknak? — Feltétlenül. Az évadra tervezett 230 előadásból a megyeszékhely vesz el öt- venet hatvanat. Ennyivel kevesebb jut a kisebb településekre. Úgy látjuk, egyie sürgetőbb a közönségigény egy önálló nyíregyházi szín- társulatra, amelynek megalakulásával mi is nyernénk. Jelenleg 35 körzeti központban tartunk előadásokat, 14 bemutatót. Nagyon örülünk annak, hogy ma már nem az az elsődleges szempont ezeken a helyeken: rendeikeznek-e az alapvető technikai feltételekkel, hanem az, hogy egyre több . a bérletesünk. Vásárosnamény, Tiszavasvá- ri, Fehérgyarmat, Csenger, Ujfehértó bérletesei még több előadást igényelnének. Úgy hallottuk, Szabolcs- Szatmárban mindig szívesen tájolták, újabban azonban romlott a kapcsolat a színház és a megye között. — Ezt a megyét sokáig példaként emlegettük. A színházi eredményeket tekintve most is az elsők közé tartozik. Néhány éve azonban fokozatosan romlik a színház és a megyei művelődésügyi szervek kapcsolata, pedig az eredményeinkhez alapvető lenne. Több támogatásra várunk. Ebben az évadban például 230 alkalommal kell a szállodákban kilincselni, mert a legtávolabbi faluból is visszajövünk késő este, éjjel, s vagy mi zavarjuk a vendégeket, vagy ők minket. Elmondanék egy Vas megyei példát. Ott egy régi kastélyt bocsátottak rendelkezésünkre, ahol kényelmesen készülhetünk, próbálhatunk, pihenhetünk. Tudjuk, mindenütt gond a lakás- helyzet, de azt is tudjuk, hogy a távlati tervekben szerepel az önálló társulat létrehozása. Ha megvalósul: színészlakásról a város, a megye gondoskodik majd. Ha e távlatokat egy kicsit előbbre lehetne hozni, s a Vas megyeihez hasonló megoldást tudnánk találni, azt hiszem, a megye és a színház is jól járna. B. E. Hármas nyereség Tisza telek, bere. 1975. októ- (burget) A szocialista brigád életében megrendítő események nem történtek. Végezték a termelést, munka után összejöttek, megünnepelték a névnapokat, ha valamilyen problémájuk volt, segítették egymást, társadalmi munkát, kommunista műszakot szerveztek. Már néhány éve a vállalatnál dolgozott. Jó szakember, vízműgépész volt. Az ital azonban mindennapi „betevő falatját” jelentette. Figyelmeztették a munkatársai, sokáig nem titkolhatja, ha ittasan jön be. Előbb- utóbb észreveszik a vezetők és baj lesz belőle. Hiába hivatkoztak a kollégák a három gyermekére, feleségére, hogy nézze legalább őket, mert mi lesz velük, ha elbocsátják, és nem fog keresni? Az illető csak hümmögött, de még aznap ment újból a kocsmába. Az üzem vezetői természetesen rájöttek az italozásra, kétszer már elvonókúrára is küldték, eredmény azonban csak nem volt. Úgy érezték, nem érdemes foglalkozni vele; fáradságos és eredménytelen. Megiratták vele a felmondását. Ekkor Orosz József, a Császy László szocialista brigád vezetője elbeszélgetett a brigádtagokkal. Személy szerint mindenkivel, négyszemközt. Kivétel nélkül mindannyian amellett voltak, hogy próbálkozzanak meg, hátha nekik sikerül. Szóltak neki, nem lenne-e kedve jönni a brigádjukba. Jó, hát megyek, — hangzott nem túl nagy meggyőződéssel a válasz. A brigád kérte az üzemvezetőséget, adjon nekik egy rövid határidőt, hogy foglalkozhassanak az új brigádtaggal. Különösebbet nem is tettek. Bevonták a közösség életébe. Részt vett a brigád rendezvényein. Társként, barátként viszonyultak hozzá. Szinte nem is tudják megmondani, hogy történt pontosan a dolog. A tény az, hogy új munkatársuk szívesebben maradt velük a munka után, mint a kocsmában. Már nem kellett figyelmeztetni az ivás miatt. Nem kocsmázik, hazajár a családjához, dolgozik rendesen. Személyében nemcsak egy jó vízműgépészt, hanem egy embert és egy apát is visszanyertek a családjának. ★ Nagyon szép és dicséretes, ha egy szocialista brigád társadalmi munkát, kommunista műszakot szervez, a termelés után is sokat dolgozik. De ha az anyagi eredményeken túl az emberekkel foglalkozik többet, valahol itt kezdődik a szocialista brigádtagság valóságos tartalma. Ez az, ami a kisvár- dai vízműtelep Császy László szocialista brigádját dicséri. Tóth Kornélia Negyedszázad
