Kelet-Magyarország, 1975. október (32. évfolyam, 230-256. szám)

1975-10-11 / 239. szám

Cukor­répa a vetett terület je- « lentos mértékű növelése, a kedvező idő­járás, a cukorrépa-ter­mesztésben a népgazda­sági elvárásnak megfele­lően eredményekkel járt. Nyíregyházi láto­gatásakor a pártaktíva- értekezleten Lázár 'György, a Miniszterta­nács elnöke mondta: „A cukorrépa-termelés ered­ménye országosan olyan, hogy a jövő évi cukor- fogyasztás hazai termés­ből biztosítható.” Megyénk mezőgazda- sági üzemei az országo­san is kedvező változás­hoz úgy járultak hozzá, hogy az 1974. évi répa­termő területet idén 20 százalékkal növelték, a tavalyi hatezer hektár helyett most több mint 8 ezer hektáron szedik a répát. A Szerencsi Cu­korgyár Szabolcs-Szat- márból ezen az őszön több mint 23 ezer vagon répát vár. A hektáron­kénti átlagtermés jó, gondot okoz viszont a szedés és a szállítás üte­mezése. I ermelőszövetkeze- * teink eddig több mint tízezer vagon répát szedtek fel. Jóval többet attól, amennyire folya­matos szállítás mellett a napi 300 vagon feldolgo­zására képes Szerencsi Cukorgyárnak szüksége van. A termés nagyré­szét ezért a szántófölde­ken és más helyeken prizmákban tárolják. A kora őszi tárolás veszte­ségekkel jár. A cukorré­pa érésideje október második fele, ezért a nagy mennyiségben fel­szedett répa megromlik, íeiuui fiu,.ásra alkalmat­lanná válik. A cukorrépa idő előtti felszedése a termelőszö­vetkezeteknek anyagi veszteséget is jelent. A kedvező időjárás hatásá­ra a még földben lévő répa október végéig, no­vember elejéig 15—20 százalékos súlygyara­podásra képes, amely szerény számítással is hektáronként ezer forint többletbevétel. De nem­csak a termés mennyisé­ge lesz több, növekszik a cukortartalom is, amely az eddig szedett termésnél alig haladja meg a 11—12 százalékot. T öbb cukrot aka­runk. Ehhez a ta­vasszal és nyáron vég­zett munka jó alapot te­remtett, az indokolatla­nul gyors, elsietett beta­karítás azonban leront­hatja és le is rontja eredményeinket. Közös érdek most, hogy amíg az őszi érésű növények betakarítását minden te­rületen gyorsítjuk, a ré­pa szedésének idejét meghosszabbítsuk úgy, hogy először csak a mé­lyebb fekvésű területek­ről takarítsuk be a ter­mést. Ebben a törekvés­ben a mezőgazdasági dolgozók foglalkoztatása nem lehet akadály,. hi­szen jó munkaszervezés­sel más területeken bő­ven jut munka minden- ! ki számára. Seres Ernő A KGST-országok kb-titkárainak és miniszterelnök-helyetteseinek találkozója Moszkvában Csütörtökön Moszkvában találkozót tartottak a KGST- országok kommunista és munkáspártjainak kb-titká- rai és miniszterelnök-helyet­tesei. A találkozón részt vett Bulgária részéről — G. Gili- pov, a Bolgár KP Központi Bizottsága Politikai Bizott­ságának tagja, a Központi Bizottság titkára, Magyaror­szág részéről — Németh Ká­roly, az MSZMP Politikai Bi­zottságának tagja, a Közpon­ti Bizottság titkára és Sze­kér Gyula, a Minisztertanács elnökhelyettese, az NDK ré­széről — P. Verner, az NSZEP Központi Bizottsága Politikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára és G. Weiss, a miniszterta­nács elnökhelyettese, Kuba részéről — A. Perez Herre- ro, a Kubai KP Központi Bi­zottságának titkársági tagja és B. Castilla, a kubai forra­dalmi kormány elnökhelyet­tese, Mongólia részéről D. Molomzsamc, a Mongol Népi Forradalmi Párt Központi Bizottsága Politikai Bizottsá­gának tagja, a Központi Bi­zottság titkára és D. Gombo- zsav, a minisztertanács el­nökhelyettese, Lengyelország részéről — J. Szydlak, a LEMP Központi Bizottsága Politikai Bizottságának tag­ja, a Központi Bizottság tit­kára és K. Olszewski, a mi­nisztertanács elnökhelyette­se, Románia részéről — S. Andrei, a Román KP Köz­ponti Bizottsága Politikai Végrehajtó Bizottságának póttagja, a Központi Bizott­ság titkára és M. Marinescu, a kormány elnökének helyet­tese, a Szovjetunió részéről — K. Katusev, az SZKP Központi Bizottságának titká­ra, Csehszlovákia részéről — J. Kempny, a CSKP Köz ponti Bizottságának elnök ségi tagja, a Központi Bi­zottság titkára és R. Rohli- cek, miniszterelnök-helyettes. A találkozó részvevői meg­vitatták a KGST-országok gazdasági, tudományos és műszaki együttműködésének időszerű kérdéseit, és véle­ményt cseréltek az együtt­működés további elmélyité­(Folytatás a 4. oldalon) A Szovjetunió az őszi BNV-n Legnagyobb kereskedelmi partnerünk, egyben az őszi BNV legnagyobb kiállítója a Szovjetunió, nagyszabású árubemutatójáról tájékoztat­ta a sajtó képviselőit pénte­ken J. K. Sznyigirjov, a szovjet kiállítási részleg igazgatója. Beszámolt arról, hogy a fo­gyasztási cikkek szakosított vásárán nyolc nagy szovjet külkereskedelmi egyesülés Czinege Lajos fogadta J. II. Naumenko vezérezredest Czinege Lajos vezérezredes, honvédelmi miniszter pénte­ken hivatalában bemutatkozó látogatáson fogadta Jurij And- rejevics Naumenko vezérezredest, a Szovjetunió hősét, a Var­sói Szerződés egyesített fegyveres erői főparancsnokának újonnan kinevezett magyarországi képviselőjét. (MTI) három pavilonban több mint háromezer, többségében a BNV-n először bemutatásra kerülő terméket állít ki, olyan cikkeket, amelyek a két ország közötti árucsere- forgalmat gazdagíthatják. A szovjet exportkínálatban vannak olyan termékek is, amelyek gyártásához koope­rációs partnert keresnek. Nagy érdeklődésre tarthat számot a MASPRIBORIN- TORG kínálata, a szovjet műszer, finommechanikai és rádiótechnikai ipar számos terméke, köztük az itthon is kedvelt fényképezőgépek, táskarádiók, a legújabb hor­dozható televíziók. Újdonsá­gokkal szerepel a kiállításon a gépkocsit exportáló AVTO- EXPORT is. Az őszi BNV lá­togatói megtekinthetik a vi­lághírű szovjet prémeket, a népművészeti és kézműipari alkotásokat, turisztikai és sportfölszereléseket stb. Teljesítette éves tervét a vásárosnaményi forgácslapgyár A vásárosnaményi forgács­lapgyár 25 nappal a kitűzött határidő előtt teljesítette évi termelési tervét. A gyáregy­ség történetében egyedülál­ló siker a dolgozók jobb munkájának köszönhető. Eb­ben az évben 25 ezer köb­méter forgácslapot gyárta­nak — új beruházás miatt csak november 6-ig folyik a termelés —, a minőség is jobb a tervezettnél. Az I. osztályú termékek aránya a tervezettnél 2,1 százalékkal javult. Tanácskozás a földtörvény végrehajtásáról Fokozatosan nő a szövetkezeti tulajdon Jelentős szakaszához érke­zett a földtulajdon és a föld- használat a termelőszövetke­zetekben — erről tanácskoz­tak október 10-én a megyei szövetkezetek koordinációs bizottság tagjai. A termelőszövetkezetek gazdálkodásában, erősítésé­ben és fejlesztésében nagy jelentőségű volt a földtör­vény (1967) megjfelentetése. Akkor a tsz-ek által hasz­nált földeknek 25 százalék­ban az állam, 52 százalék­ban a tsz-tagok és 23 száza­lékban a kívülállók voltak a tulajdonosai. A földtörvény végrehajtása során az arány kedvezően változott országo­san, a használt föld 42 száza­léka termelőszövetkezeti tu­lajdon lett, 52 százalék a tsz-tagoké és azonos jogál- lásúak tulajdona, 4 százalék állami tulajdon. Megyénkben a föld 42,6 százaléka termelőszövetke­zeti tulajdon, 55,8 százalék tsz-tag tulajdon és 1,5 száza­lék állami tulajdon. Egyes termelőszövetkezetekben a szövetkezeti, a szövetkezeti tag és az állami tulajdon százalékos megoszlása vál­tozó; fontos viszont, hogy a földtulajdon és földhaszná­lat egysége megvalósult. Természetes folyamat, hogy a tsz-tagok és azonos jogállásúak földtulajdonosi aránya csökken, a szövetke­zeti tulajdon mértéke nő. Erre hatással van, hogy a tsz-tagok nyugdíjazásával sokan nem tartják fent ko­rábbi jogviszonyukat. A koordinációs bizottság álláspontja, hogy a szociális tulajdonviszonyok fejleszté­se és szélesítése a termelő- szövetkezetek részéről to­vábbi megfontolt, követke­zetes munkát igényel. A ter­melőszövetkezeti tulajdon növelése és erősítése mellett a földnek, mint nemzeti va­gyonnak a védelmére is fo­kozottabb gonddal kell ügyel­ni. A földvédelem terén elért eredmények ma még nem mondhatók megfelelőnek. A termelőszövetkezeti földelt tulajdonjogának elidegeníté­sét szigorítani szükséges. Kö­zös érdek, hogy a föld csak a végső esetben és a leg­szükségesebb mértékben kerüljön ki a mezőgazdasági termelés köréből. A POLGÁRI VÉDELEM jubileumi országos versenye A polgári védelem megala­kulásának 25. jubileuma al­kalmából rendezett jubileu­mi verseny országos döntője pénteken reggel 9 órakor kezdődött Szolnokon a Be- senyszögi úton kialakított gyakorlótéren. A versenyre felsorakozott hatvan szakaszt Lestük István a Polgári Vé­delem országos törzsparancs­noka üdvözölte. Megnyitó beszédében hangsúlyozta, hogy a versenyfelhívás nagy visszhangra talált az ország­ban. A városi, járási verse­nyeken, illetve a megyei és fővárosi középdöntőkön mint­egy százezren vettek részt. Szolnokon ezúttal a me­gyék és a főváros legjobb egységei mérik össze tudásu­kat, vegyvédelmi, műszaki és egészségügyi felkészülésükről adnak számot. A háromnapos országos verseny első napján Budapest, Hajdú, Békés, Csongrád, Bács-Kiskun, He­ves, Pest és Szabolcs megye versenyzői vetélkednek me­gyénként három csapattal. I XXXII. ÉVFOLYAM, 239. SZÁM ÁRA: 80 FILLÉR 1975. október 11, szombat Ebben az esztendőben 165 esztergapadot újítot­tak fel a nyíregyházi MEZŐGÉP üzemében. Ké­pünk: Csatlós Ferenc és Nagy József a 165. gép végkikészítésén dolgozik. (Elek Emil felvétele) iff j 8 § a mHlfftt$Z

Next

/
Oldalképek
Tartalom