Kelet-Magyarország, 1975. szeptember (32. évfolyam, 205-229. szám)

1975-09-07 / 210. szám

6 KELET-MAGYARORSZÁG — VASÁRNAPI MELLÉKLET 1975. szeptember 7. ' Egy orvos meditációja KÖNYVISMERTETÉS A Komintern dokumentumai ÉVSZÁZADUNKBAN a különböző ál­lamokban folytatott vizsgálatok során egy­re inkább nyilvánvalóbbá válik, hogy az egészségügyi szolgáltatás a mezőgazdasági és az ipari termelékenységnek részévé vá­lik. A nép egészségébe, életereje visszaadá­sába történt befektetés megtérül. Tudományos kutatásunk és orvoskép­zésünk elismerten magas színvonalú, azon­ban ezek igazán hasznossá csakis akkor válhatnak, ha a nép életerejét visszaadják, fokozzák. A fogászati gyógyítás zöme az úgyne­vezett területen folyik. A gyógyítás magas színvonala pedig a területen általában nem tükröződik. Ha pedig népünk rossz fogú, a szuvasodás és fogatlanság népbetegség ná­lunk, akkor talán érdemes lenne gyakrab­ban vizsgálni azokat a tényezőket, jelensé­geket, melyek a jól képzett fogorvosaink működési, gyógyítási hatásfokát csökkentik, vagy éppen előnyösen befolyásolják. Hadd idézzek egynéhány statisztika: adatot, mely — úgy gondolom — eleve in­dokolttá teszi e téma publikálását. Egy fogorvosra jutó lakosszám Buda­pesten 3345, országosan 5311, Szabolcs me­gyében: 11 086, munkaterületemen: 15106. Tizenöt évvel ezelőtt még csak néhány fogászati órát fizetett a rendelőintézet a saját magánrendelőjében dolgozó orvosnak. Azóta önálló rendelők, munkahelyek ala­kultak és ez alapvető változás. E rendelők telepítése azonban nem volt tervszerű, ha­nem az adottságokhoz igazodó kényszerű­ség. Ez a tény is sokszor áthidalhatatlan problémát jelent a szakrendelő vezetőjének. Amíg a városi szakrendelőbe bemegy az orvos és semmi másra nincs gondja mint a munkára, addig sok, a területen dolgozó fogorvos (de más orvost is mond­hatnék) gondja: a rendelő fűtése, takarítta- tása, az asszisztencia szervezése, a felszere­lés működőképessége, az anyagok beszerzé­se, tehát minden — azonkívül a gyógyítás. Az anyagi feltételek biztosítása pedig nincs arányban a szükségletekkel. Területeink körülményeinek érzékelte­tésére néhány képet szeretnék felvillan­tani A RENDELŐK HELYISÉGEI 2x3 és 6x7 méter között váltakoznak. Vannak köztük falusi ház szobái és átalakított is­tálló. Területemen egy rendelőintézetnek épült szakrendelő van Nagykállóban. A vá­ró sok helyen korszerűtlen, fűtetlen, kö­zös folyosó. A szén-, fafűtésű fogászati rendelőkben száll egész nap a por, a pi­szok. Folyóvíz három szakrendelőben nincs és alig van hideg-meleg vizes szolgáltatás. A széntüzelésű, folyóvíz nélküli, héza­gos padlójú rendelőkben elképzelhetetlen még az úgynevezett „polgári” tisztaság is. Lehangoló állapot, hogy sok helyen a falusi ABC-boltok különbül néznek ki, mint az orvosi rendelők. És itt hadd kanyarodjak vissza arra, hogy mit tanítanak egyetemeinken? „A foghúzás sebészet, sebészkedni pedig csak műtői rendben, tisztaságban szabad.” Vajon e rendelőkből hány fertőzés, járvány in­dul ki? A rendelők gépi felszerelése igen vál­tozatos. Van 1924-ben gyártott fúrógép is, és van igen modern Chiradent—1. Ahol nem Chiradent-gép van, rossz a világítás. Nagyon nagy baj, ha a fogorvos nem lát jói. A rosszul látó fogorvos könnyen ve­szélyeztethet és a munka intenzitása is romlik. Ha a gépek elromlanák, hónapokig nem tudják megjavíttatni és pótgépet nem kapunk. Éppen úgy, mint amikor az orvos fűtőanyag után szaladgál, fűtőt, takarítót keres, anyagbeszerzéssel tölti napjait. Me­gyénkben nincs OMKER-szaküzlet. Sok he­lyen maga fűt az orvos, vagy az asszisztens (rendelés közben). A FOGSZAKORVOS egyik legnagyobb gondja a munkatárs problémája. A szak­képzetlen asszisztensek tisztaságról való fogalma — különösen falun — igen gyatra. Évek óta nem indult megyénkben fogászati asszisztensképző tanfolyam. A rosszul meg­kevert tömő- és lenyomatanyagok, a pon­tatlan asszisztencia, az asszisztensek állan­dó változása (rendelőnkben két év alatt ki­lenc változás volt. Ok: más állásvállalás magasabb fizetés miatt, szülés, elköltözés), a gyógyító munka tempójának, minőségé­nek nagy hátráltatója. Az orvosnak sok olyan munkát kell végezni, mely nem or­vosi munka. Gondot okoz orvostársaimnak és ma­gamnak is, hogy a kinevező, az ellenőrző és a gazdasági ellátást biztosító szerv nem ugyanaz. Van, aki a területen fekvő kór­házhoz tartozik, van, aki a rendelőintézet­hez és van, akit a tanács nevez ki. E szer­vek különböző anyagi eszközökkel rendel­keznek és így olykor nagy béraránytalan­ság alakul ki. Elgondolko-' amíg a budapesti kollégák — jobb körül­mények közt — 3345 lakos után kapják az amúgy sem túl magas fizetést, addig a mi orvosaink ötször annyi beteg után is min­den pótlék és helyettesítés nélküli fizetést kapnak — jóllehet, ha küszködve is, mégis ellátják a területet. A szakmai ellenőrzés is meglehetősen formális, megbeszélésekre, értékelésekre jó­formán semmilyen lehetőség. Az orvosok általában jól felkészültek, csak sajnos, a körülmények késztette meg­alkuvások miatt előbb-utóbb, ha nem is mindenki, csökkentett minőségű rutinmun­kát végez. Kétségtelen, hogy olykor meg kell alkudni, de a rossz körülmények süly- lyesztik a munkaerkölcsöt. Úgy gondolom, hogy nagy eredmény az egyre nagyobb számban végző fogorvos, a rendelők, munkahelyek sorának létesítése, az állami fogellátás joga, mégis az egységes alapellátás szervezésében tárgyi és szemé­lyi feltételeink biztosításában minőségi elő­relépésre van szükség, ami feltétlenül in­dokolja a jelenlegi viszonyok és a gyógyító munkát akadályozó tényezők gondos vizs­gálatát. Szívesen szólnék az iskolafogászati el­látásról is, de — egy-két munkahelytől el­tekintve — ez csak formálisan létezik, mert igen sok a szuvas fogú gyermek és aránytalanul kevés az óraszám. Városokban ez már inkább megoldott probléma, bár a roppant fárasztó és kellően nem fizetett gyermekfogászati munka nem teszi ked- veltté városokban sem e munkahelyet. Területünkön az ellátást végző orvo­sok, vizsgázott fogászok szakmai színvona­la — még kevés számukat tekintve is — igen változó, nem szerencsés e szempontból sem az ellenőrzés formális volta. TALÁN SEGÍTENE, ha egységes diag­nosztikai és therápiás elveket lehetne be­vezetni az állami betegellátásba és azokat be is lehetne tartani. A módszertani leve­lek elvileg jók lennének, de betartásukhoz nincsenek meg mindenhol a tárgyi feltéte­lek és a következetes betartásukra nem is fordítanak elég gondot. A továbbképzések feltétlenül szüksége­sek, de formáit jó lenne módosítani. Cél­szerű lenne, hogy a továbbképzéseken részt vevő kollégák a legújabb kutatási eredmények és módszerek megismerésén túl a gyakorlatban is tevékenykedjenek, végülis a területen a gyakorlat á lényeges. A fogorvosi adminisztrációról néhány szót. Nem egységes az adminisztrációnk. Egyrészt, mert soha senki nem tanított bennünket egységes adminisztrációra, más­részt mert a mennyiségi munka bűvköré­ben élünk (percátlag, betegforgalom) és a minőség elsikkad a többnyire irreális szá­mok világában. Ilyen körülmények között a statisztikai adatok és jelentések aligha segíthetnek a szervezőknek, tervezőknek. Van még egy különleges problémája a fogorvosnak. A betegek foghúzási óhaja. Ha a beteg azt óhajtja, hogy húzza ki az or­vos a még megmenthető fogát, akkor az orvos nem tagadhatja meg az extractiót. Sehol még az orvostudományban a gyó­gyításban nincs példa arra, hogy az osto­baság ilyen nyilvánvalóan győzedelmesked­jen a tudomány és a jószándékú gyógyítani akarás felett. Elvtelenül csonkítani kell, mert így szól a rendelkezés. És vajon e nem kielégítő hatásfokú gyógyítómunka, e közel sem megnyugtató­an rendezett szervezésű fogellátásban hol van az orvos? Az orvos, mint e viszontag­ságos körülmények közepette mégis csak helytálló és gyógyítani akaró ember? A társadalmi elvárás az orvostól, a fogoK vostól óriási. Kétségtelen tény, hogy Buda­pesten és nálunk Baktalórántházán, városok­ban és falun egyformán fáj a fog és azt egyformán kellene gyógyítani, mert egy­formán biztosítottak az emberek és így lenne tisztességes. De meg tudjuk-e való­sítani? Nagy kérdések és nagy problémák ezek és egyre inkább gyötrik magát a szív- vel-lélekkel gyógyítani akaró orvost. A megterhelés óriási. A betegek száma, a kö­rülmények rendezetlensége miatt a fogor­vos nem tud eleget tenni a társadalmi el­várásnak. A fizikai munkában teste, az örök konfliktushelyzetben szelleme, ideg- rendszere korán elfárad, megtörik. Nehe­zíti körülményeinket a speciális foglalkozá­si ártalmak sora és a társadalmi mellőzés, mely vidéken különösen bántó lehet. A fogorvoson közvetlenül nem múlik az élet, táppénz, ezért felsőbb szerveinknél hátrá­nyosabb helyzetben vagyunk, mint a körze­ti orvosok. Még az orvostársadalomban is lebecsülnek bennünket, mert a fogorvos •„csak” fogorvos. Orvos-e a fogorvos? Igenis, a fogorvos orvos, a fogalom legtisztább értelmében. Ha a megfelelő kö­rülményeket biztosítja a társadalom, ak­kor képes a megelőzés feladatának eleget tenni, képes a fájdalomtól megszabadítani betegét és megőrizni annak egészségét, helyreállítani a sérüléseket, csonkulásokat, visszaadni az étkezés életörömét, az arc harmóniáját. És ez nem kevés! HIVATÁSUNK MINDENHOL,-de kü­lönösen a területen nagyon nehéz. Hova­tovább olyan, mint egy akadályverseny és sokan nem is képesek végigfutni vidéken a pályát. Meg kell érteni és értenünk, hogy fáradtságos munkánk éppen úgy része az ipari és mezőgazdasági munkának, mint más orvos'ás, vagy az oktatás. Erre oda kell figyelni, erre érdemes és kell áldozni. Máthé Judit dr. Az SZKP Központi Bizottsága mellett működő Marxizmus—Leninizmus Intézet jeles szerzőgárdája gondozásában a közelmúltban jelent meg a „Kommunista internacionálé tör­ténete” című kézikönyv, amelyet magyar nyel­ven is kiadtak. (Kossuth Könyvkiadó 1971.) Ekkor csatlakozik az MSZMP KB Párttörténeti Intézete és az MSZMP KB Politikai Főiskolája munkatársainak — Csonka Rózsa, Harsányi Iván, Székely Gábor — összeállításában meg­jelent „A kommunista internacionálé váloga­tott dokumentumai” kötet. A könyv szám sze­rint 54 dokumentumot tartalmaz, mégpedig az 1919-es alakuló kongresszustól az 1943-as ösz- szefoglaló határozatig. Hét kongresszusnak és a végrehajtó bizottság 13 teljes ülésének leg­fontosabb állásfoglalásai kaptak helyet. A dokumentumok együttvéve átfogó ké­pet adnak a Komintern 24 évéről, különösen ha elolvassuk a „Kommunista internacionálé története” című négy esztendővel ezelőtt meg­jelent művet. A dokumentumok ugyanis iga­zán csak úgy érthetők, ha ismerjük azokat a történelmi körülményeket, amelyek között szü­lettek, s amelyeket elemeznek, továbbá azokat a vitákat, nézeteket, gyakorlati munkatapasz­talatokat, amelynek eredményét, szintézisét adják. Kiemelkedő érdekes dokumentum a világ- szervezet megalakulásáról szóló 1919. március 2-án Moszkvában kezdődött nemzetközi kom­munista konferenciáé, amelyen Lenin is részt vett. Európa, Ázsia, és Amerika 21 országából 35 szervezet képviseltette magát. A konferen­cián mindenekelőtt közös platform kialakítása volt a feladat. Hosszas vita után a küldöttek — egy tartózkodással — elfogadták azt az ok­mányt, amelyet most a kötet elején olvasha­tunk. A platform részletesen foglalkozik a po­litikai hatalom meghódításának kérdéseivel, a demokrácia és a diktatúra összefüggéseivel, a burzsoázia kisajátításának, a termelés szocia­lizálásának feladataival, a proletáriátus harci eszközeivel. 1919. március 4-én este négy párt — köz­tük a Kommunisták Magyarországi Pártja — javaslatot tett a Kommunista Internacionálé azonnali megalapítására. Hangsúlyozták, hogy a proletáriátus harca a közös platformon álló összes kommunista elemek egységes, nemzet­közi szervezetének megalapítását követeli. An­nál is inkább mert kísérletek történtek a dics­telenül kimúlt II. Internacionálé felélesztésére. A határozat még aznap megszületett. S ezzel létrejött a III. Internacionálé, amely magát Kommunista Internacionálénak nevezte el. A Komintern tulajdonképpen világpárt volt. Egy új társadalomért vívott világméretű küzdelem vezérkara. Központi szerveit a kong­resszusokon választották. A különböző orszá­gok kommunista pártjai a Komintern szek­cióiként működtek, alá voltak rendelve a köz­ponti határozatoknak, de önmaguk is kezde­ményeztek, önálló elemzést végezhettek, hatá­rozhattak. A Kominternhez tartoztak továbbá olyan nemzetközi forradalmi tömegszervezetek is, mint a Kommunista Ifjúsági Internacioná- lé, a Vörös Szakszervezetek, a Paraszt Inter- nacionálé és így tovább. Szervezetileg ekkor még felkészületlenek voltak a kommunista pártok és csoportok. Erős, ütőképes pártokká kellett őket szervezni, ame­lyek saját országaikban vezetni tudják a mun­kásosztályt, a tömegeket. Meg kellett szabadí­tani őket a forradalmi illúzióktól, rászoktatni a konkrét helyzet reális, konkrét elemzésére, megtanítani a lenini munkamódszerekre, se­gíteni a felmerülő problémák megoldásában, a legális és az illegális munka kiépítésében, ösz- szeegyeztetésében. Nem egy párt tanította a többit, hanem együttesen végezték el mindezt. Együtt alakították ki a világ változó jelensé­geinek tudományos elemzése alapján az adott időszak stratégiáját és taktikáját, határozták meg a szövetséges körét és a harci módszere­ket, formákat, javaslatokat. Együtt végezték egy világmozgalom operatív szervezőmunkáját is. Nagyrészt ismeretlen utakat kellett feltár­niuk teljesen eltérő körülmények között har­coló kommunista pártok lehető leghelyesebb irányvonalát meghatározniuk. Ez okozta a leg­több nehézségeket. A dokumentumokat olvasva jól látni, hogy a Komintern forradalmi érzékenységével kö­vette nyomon szinte napról napra a világpoli­tika. világgazdaság, a forradalmi helyzet vál­tozásait, a munkásosztály,. a tömegek harcké­szültségének, tudatosságának állapotát, a nem­zetközi burzsoázia stratégiájának és taktikájá­nak alakulását. Nemcsak Európában, hanem Amerikában, Ázsiában, Afrikában is, nemcsak a fejlett tőkésországokban, hanem az elnyo­mott gyarmati területeken is figyelemmel kí­sérte a forradalom objektív és szubjektív fel­tételeinek formálódását. Rengeteget foglalko­zott pl. a gyarmati kérdéssel, a nemzeti felsza- badítási harcokkal, bennük a kommunista pár­tok szerepével. Már 1920-ban világosan látta a Komin­tern, hogy kapcsolatot kell létesítenie azokkal a forradalmi erőkkel, amelyek ma a politikai­lag és gazdaságilag elnyomott országokban az imperializmus megdöntésére törekednek. Vi­lágosan látták, hogy a gyarmati, félgyarmati országokban első lépésként a külföldi kapita­lizmust kell megdönteni és polgári demokra­tikus reformokat kell végrehajtani. Mindezt azonban a gyarmati munkástömeg vezetésével, s egyre erőteljesebb kommunista irányítással. Rendkívül érdekesek a Komintern elvi elemzései és gyakorlati tanácsai, utasításai a parasztkérdéssel, a parlamentalizmussal és más problémákkal kapcsolatban. Időben érzékelte a Komintern a fasizmus megjelenését. Már 1922. végén, a IV. kongresz- szuson meglepően pontos értékelésben hívja fel a figyelmet a nemzetközi fasizmusra. 1923. nyarán a végrehajtó bizottság 3 teljes ülésén még részletesebben és mélyebben elemzi a fa­sizmust, mint a burzsoá ellenforradalom esz­közét, leleplezi a fasiszta demogógia fő szóla­mait és valóságos céljaikat, feltárja a fasizmus tömegekre gyakorolt vonzó erejének okait. Már ekkor nagy erővel mozgósít a fasizmus ellen. Minden országban és nemzetközileg is külön szervek felállítását javasolja,^apiely az agitá- ciótól az önvédelmi fegyveres szervezetekig, a tömeggyűlésektől és tüntetésektől a fasiszta államok bojkottálásáig hatalmas akcióprogra­mot hajtana végre a fasizmus ellen. Tulajdonképpen ettől kezdve sohasem ke­rült le a Komintern tevékenységének napi­rendjéről a fasizmus elleni mozgósítás. A Komintern VII. kongresszusán elhatá­rozott egységfront és népfrontpolitika orszá­gonként és nemzetközi méretekben a II. világ­háború alatti antifasiszta koalícióban valósult meg. Az egységfront ma is testet ölt a mono­póliumellenes, diktatúraellenes, antiimperia- lista népi összefogásban, amelynek vezető ere­je ma is, mint negyven évvel ezelőtt a mun­kásosztály. A Komintern — ha a napi harcokban el­kerülhetetlen tévedésekkel is — alapjában nagyszerűen vezette a proletáriátus harcát, az általa kidolgozott stratégia és taktika alapján sok országban győzelemre jutott a proletáriá­tus ügye. Erős kommunista prátokat, világ­mozgalmat épített ki és megalapozta önálló fejlődésüket. A Komintern — amikor már nem tudta betölteni feladatát — 1943. május 15-én feloszlatta önmagát. Ugyanis a II. világháború viszonyai között lehetetlenné vált egy köz­pontból irányítani a megnövekedett és harcra már érett a legkülönbözőbb feltételek között harcoló kommunista pártok munkáját. A há­ború körülményei között ugyanazt az antifa­siszta harcot más-más módszerekkel kellett vívni a fasiszta országokban, illetve a fasizmus által megszállt országokban, az antifasiszta ko­alíció országaiban. A testvérpártok ma szervezett, sok tapasz­talattal felvértezett önálló pártok, maguk ala­kítják ki politikájukat és határozzák meg tennivalójukat. Ez természetes, így van jól, de nem elegendő. A Komintern harci tapaszta­lata arra tanít, a forradalmi harc is azt kíván­ja, hogy a testvérpártok képviselői időközön­ként találkozzanak, kicseréljék tapasztalatai­kat, eszmecserét folytassanak és összehangol­ják akciójukat. Közös világnézetünk, eszme­cseréink, közös fellépés minden haladó és bé­keszerető erővel az imperializmus ellen a nemzetközi proletáriátus ügyét szolgálja. Valkó Mihály Tasnádi Varga Éva: LÁTOGATÁS Eljöttél hozzám Nézd csak, mind zöldellnek kint a fák, igen, most az ablakból látod, hogy ejt rájuk a nap glóriát. Varia bútor, odafentről neon világít, nincs meggyfa, amit átölelnénk, nincs gyöngyvirág, hullámzó pázsit. Egyforma lépcsők vezetnek hozzám kék szegéllyel, a tetőn antenna sötétlik, Györkön ilyenkor gólya fészkel! Itt a pálinka, műanyag tál, kalács fehérük, de ugye nem feledted még el a gyerekkori fonott régit? t)lj a fotelba, úgy ringat, mint a győrki hinta Felnőttek lettünk. S nincs már óra, mely kettőnkre rá-tiktakolna.

Next

/
Oldalképek
Tartalom