Kelet-Magyarország, 1975. szeptember (32. évfolyam, 205-229. szám)
1975-09-18 / 219. szám
1975. szeptember 18. KELET-MAGYARORSZÁG 3 Gazdálkodásunk fehér foltjai EGYRE NEHEZEBB LESZ ,a gyenge termőhelyi adottság indoklása. A mező- gazdasági termelésben a korszerű technika, technológai alkalmazása képes megszüntetni az eddig hátrányos tényezőket. Az iparszerű termesztési rendszerben a homokos, vagy jó talaj a termésátlagokban csak néhány mázsás eltérést jelent. Az üzemenkénti hektáronkénti termésátlag viszont ma már mindenképpen másfélszerese, vagy duplája a néhány évvel ezelőttinek. A gazdálkodást rontó tényező napjainkban igazán csak a szektorkülönbségekben kereshető. Egymás mellett találhatjuk az állami, a termelőszövetkezeti és a szakszövetkezeti formát. Megyénkben súly- lyal a termelőszövetkezeti gazdálkodás dominál, de nem elhanyagolható rész a szakszövetkezeti gazdálkodás sem. Az elmúlt esztendőben megyeszerte 29 szakszövetkezet működött, 39 ezer 664 hektár összterületen gazdálkodott, amelyből a közösen művelt terület csak 11 ezer 890 hektár volt. A szakszövetkezeti gazdálkodási forma helyzeténél és elmaradottságánál fogva képtelen teljesíteni azokat az elképzeléseket, amelyet önmaguk is célul tűztek, de amelyeket a korszerű mezőgazdasági termelés is tervbe vett. Mekkora a gazdálkodás szintkülönbsége, azt néhány beszédes számmal is illusztrálhatjuk. Az állami gazdaságok 1973—74- ben hektáronként búzából 39,4—31, kukoricából 48,1—50,2, burgonyából 214,4—271,4, almából 162,5—161,6 mázsás termésátlagot értek el. A termelőszövetkezetek termésátlaga 1973—74-ben búzából 33—25, kukoricából 35,5—31,2, burgonyából 126,7—118, és almából 176,3—187,6 mázsa volt hektáronként. Az állami gazdasági magasabb hozamok kifejezésre juttatják az egy hektárra jutó nagyobb eszközellátottságot, a gépesítettség magasabb fokát, a korszerű technológiát. Ugyanezt mondhatjuk a termelőszövetkezetek és szakszövetkezetek különbségére. A szakszövetkezetekben termelt növények termésátlaga, vagy az összterületen elért bruttó árbevétek csak 50—60 százaléka a termelőszövetkezetinek! A SZAKSZÖVETKEZETI GAZDAL-1 KODÁS gyengéje, fogyatékossága azonban nemcsak az alacsony hozamokban, a korszerűtlen művelésben van. Szakszövetkezeteink jóval az optimális üzemnagyságú földterületen gazdálkodnak, a közösen mű- . veit .terület például alig haladja meg a 400 hektáros átlagot. A gazdálkodás színvonala alacsony, a géppark kicsi és elavult, hiányoznak a gazdasági épületek, a tárolók. A tagság közel 50 százaléka kiöregedett, hatvan éven felüli. így nem tud részt venni a közös tevékenységben, sőt az általa művelt földterületet is bérbe adja. Ilyen körülmények között nem várható, hogy a szakszóvetkezetek a kor követelményeivel lépést tartva fejlődjenek. A szakszövetkezeti gazdálkodás különösen szembetűnő területe Nyíregyháza. Nyíregyházán és határában napjainkban négy termelőszövetkezet és nyolc szakszövetkezet gazdálkodik. Az alig tízezer hektár összterületből ötezer hektárt a szakszövetkezetek művelnek. Hogy milyen eredménnyel, arra szolgáljon megint csak egy összehasonlító adat. A szakszövetkezetek 1974. évi összárbevétele 32 millió 523 ezer forint Volt. A szakszövetkezetével megközelítően azonos területen gazdálkodik/ a Nyírmadai Állami Gazdaság, 4906 hektáron. A gazdaság árbevétele 111 millió 536 ezer forint volt. A közel 80 millió forintos különbség jelzi az elmaradottságot. Ezen keresztül az is mérhető, hogy a szak- szövetkezetek nem képesek a bővített újratermelést megvalósítani, a tagságnak a megfelelő jövedelmet biztosítani. Nagymértékű a kétlakiság! illetve a fiatalabbak erejükön felül dolgoznak, az idősebbek ellátása minimális. A MEZŐGAZDASÁGI TERMELÉS fejlesztése a párt- és kormányhatározatok alapján komplex feladat. A termelőszövetkezeti gazdálkodás korszerűsödését az egyesülések. az iparszerű termesztési módok terjedése jelzi. A szakszövetkezeti gazdálkodás továbbfejlesztése hosszabb és több irányú feladat. A szakszövetkezetek részben a környező termelőszövetkezetekkel egyesülnek, vagy termelőszövetkezetekké alakulnak át. A folyamat zavartalanságában döntő a megfelelő előkészítés, szervezés, az anyagi alapok biztosítása. Minisztertanácsi határozat alapján a szakszövetkezetek a fejlettebb gazdálkodási formához — akár egyesülnek, akár termelőszövetkezetekké alakulnak át — fejlesztési hozzájárulást kapnak. Legutóbb a megyei tanács végrehajtó bizottsága a termelőszövetkezetté válás anyagi-műszaki feltételeihez hét szakszövetkezet részére 17,5 millió forint vissza nem térítő fejlesztési keretet osztott fel. A szakszövetkezetek a kapott állami 1 támogatásból elsősorban a gazdálkodás magasabb szintű folytatásának alapját teremtik meg. Fontos a földek termőképességének fokozása és az eszközellátás javítása. Mint jeleztük, a szakszövetkezetek fejlettebb gazdálkodási formára való áttérése nem lehet rövid folyamat. A szakszövetkezeti gazdálkodás továbbfejlesztése nemcsak anyagiakon, az eszközellátottság javításán múlik. Lényeges az emberi meggyőző munka, a fejlettebb gazdálkodáshoz a személyi feltételek biztosítása. A SZAKSZÖVETKEZETI TAGOK, főleg az idősebb dolgozók körében ma még nem eléggé tisztázott, hogy a fejlettebb gazdálkodási formában milyen jogokat, előnyöket élveznek. A szövetkezeti demokrácia érvényesülésének feltétele, hogy a tagság megismerje a szakszövetkezeti gazdálkodási formából származó hátrányokat, de a tagokat érintő személyes jellegű előnyöket is.'Nem elég. tudni, hogy termelőszövetkezeti tagjaink jövedelme ma már az ipari munkások jövedelmével azonos, szociális ellátottságuk az ipari munkáséval megegyezik. Ezt propagálni is kell. Az ^egyesülést, az átalakulást úgy is szükséges előkészíteni. hogy az átalakulásban lévő szakszövetkezetek élére megfelelő szakemberek kerüljenek. Szakszövetkezeteink szakember-ellátottságára jellemző, hogy a Nyíregyháza környéki nyolc -szakszövetkezetben 1975-ben mindössze két egyetemi végzettségű, öt technikusi képzettségű és két mérlegképes, valamint egy képesített könyvelő szakember dolgozott. A mezőgazdasági gazdálkodás fehér foltjairól szóltunk. Arról, amelynek területi nagysága egyre zsugorodik. A változás folyamata hasznos és szükségszerű. Minden bizonnyal hozzájárul fnajd ahhoz, hogy a megyei szintű mezőgazdasági termelés már a közeljövőben az eddiginél nagyobb eredményt adjon. Seres Ernő JJet/ő délután történt, ** de kedden már egész Nyíregyháza beszélt arról a csodálatos teljesítményről, amelynek hőse Keszeg Elek 44 éves bérelszámoló. Hős- tett volt ez, olyan esemény, amelyről beszélni fognak mindaddig, amíg csak a nyíregyházi buszközlekedés meg nem javul — vagyis évtizedekig még. Mert nem kevesebbről van szó, mint, hogy ennek az egyszerű, igénytelen külsejű, de höslelkü bérelszámolónak az agyonzsúfolt nyolcas autóbuszon sikerült egy tüt leejtenie! Latyak utca 25. alatti lakásán kerestem fel Keszeg Eleket. Áz alacsony, kopaszodó férfiú a sok ünnepléstől fáradtnak látszik, de azért szeme csillog az emlékezetes nap izgalmaitól és a dicsőség lázától. Kérésemre elmondja, hogyan történt a hihetetlen, eset. — Hétfő reggel 7 óra 32 perckor a Tölgyesnél felszálltam a 3-asra — kezdte. — Általában sokat utazok buszon. Rendszerint a lépcsőn, de van úgy is, hogy csak a kocsi tetejére tudok feljutni. Ezúttal szerencsém volt: rövid rugdalózás után benyomultam a buszba. Bal térdem egy civil ruhás tűzoltó gyomrán nyugodott, míg a jobb IáA bérelszámoló bravúrja bam^hollétéről egyelőre még nem'sikerült tájékozódnom. A tolongásban többen rosz- szul lettek mellettem, egy ismert zsebtolvajnak ellopták a pénztárcáját. Egy asszony nyögve felsóhajtolt: „Na, itt se lehetne egy tűr. leejteni!". Ebben a pillanatban átvillant az agyamo-.i. mi lenne, ha én megpróbálnám? Hátha áikerülJJ... Hála nőmnek, állandóan hordok tűt magamnál, ez pótolja kabátomon a hiány zó gombokat? Bal kezemet altattam a nagy célra felhasználni. Nosza, megindult a hajsza itta na. Rövid keresés után sikerült is a saját ujjaimat egy hölgy csípőjéről lefejtenem — ki tudja, hogy került oda! Most megpróbáltam egy kissé feljebb húzni. Nehéz feladat volt, mert a saját karómról volt szó. Ekkor már a Kossuth utca elején jártunk'. Ereztem, hogy sietnem kell, ha a Tanácsköztársaság térig eredményt akarok elérni. Izgalmas másodpercek következtek! Torkom a szíremben. dobogott, vagy talán megfordítva. Százhtíszat vert a pulzusom. Végre megtapintottam a tűt. Most vagy soha, Keszeg! — mondtam magafhban. ösz- szeszedlem minden erőmet. Drámai pillanatok voltak ezek! Sikerült a tűt kihúznom a szövetből, a megyei tanács előtt, egy elszánt mozdulattal — leejtettem!... Harsányan megéljeneztek. A véletlen folytán az utasok között volt egy közjegyző is, aki azután a téren jegyzőkönyvileg hitelesítette a rekordomat. így történt a dolog ... — fejezte be izgalmas elbeszélését Keszeg Elek, olyan szerényen, mintha csak azt mondaná el, hogy átúszta a jeges Balatont, vagy egymaga megküzdölt egy falka éhes farkassal.. . .. .Amikor búcsúzóul még egyszer gratulálok neki, Keszeg Elek még hozzáteszi: — írja meg. kérem, hogy a nevezetes tut a Közlekedési Múzeumunk adományozom.Az érről szóin disz- okiratot már ef is '.küldtem a múzeum igazgatóságának'. Azt akarom, hogy ez a kicsiny acéltű példaképül szolgáljon az utókornak arra, hogy erős akarat és férfias elszántság elint nincs leküzdhetetlen akadály ... Heves Ferenc Út a munkásélethez Az itt következő párbeszédben a kérdésekre Tömöri Frigyes asztalosmester, a mátészalkai Szatmár Bútorgyár szerelőbrigádjának vezetője válaszol. — Miért hagyott fel a magániparral? — Kényszerűségből, mivel abból megélni teljességgel lehetetlen volt. Hiába tanultam én meg az inasévek alatt a legkényesebb fogásokat is, nem tudtam versenyre kelni az állami iparral; az emberek inkább a boltban vették olcsóbban a bútort. Láttam, ennek befellegzett, nincs jövője így, s mint olyan sok hasonszőrű mesterember változtattam. Elmentem a falum, Géber- jén téeszébe asztalosnak. — Azt is ott hagyta. — Máig is sajnálom egy kicsit, mert én ott nagyon szépen keresterrt. De, hogy is mondjam csak? Ami munka ott akadt, az szakmailag nekem édeskevés volt. Akit egyszer beinjekcióztak egv szakma szépségeire, annak csak a pénz kevés. Engem, senki, sem csábított, le^ki- váltképpen még'nem á pénz, ‘ én a magam jószántából jöttem a szálkái faipari vállalathoz, a mostani gyár eíőd- jéhez. Igaz, majdnem a sírás, fogott el az első hónapban, amikor 480 forint volt a borítékban. restelltem odaadni az asszonynak. Ezt a veszteséget kárpótolta, hogy gyorsan megismertem egy új eljárást, a m'űbútorfényezéSt. Egy év se telt el, brigádve- zetőriek tettek, azpta is az vagyok, pedig ennek már tizenhárom éve. — Tehát minden simán ment? — Azt én egy szóval sem mondtam. A régi kisüzemben gyöngyeíétem volt, szinte már bekötött szemmel is tudtam, mit hol találok, szinte játszottam, nem is dolgoztam. Akkor egyszer csak hivat bennünket Kun elvtárs, az igazgató és mondja, hogy nagy ajánlatot kaptunk, ha mi is úgy akarjuk, építenek ide, Szaikára egy hipermodern bútorgyárat. Megrágtuk a dolgot, s azt is, hogy ez nem lesz egy sétaga- lopp s aztán kimondtuk: mi, a törzsgárda benne vagyunk, mert fejlődni kell, ilyen az élet. Az is igaz, hogy néha már a torkunkban dobogott a szívünk, amikor hallottuk a százmilliókat, amibe kerül, meg a külföldi gépeket. Úgy istenigazában mégis akkor ijedtem meg, amikor áthur- colkodtunk'az új helyre, A régi kócerájhoz képest ez valóságos templomnak tűnt. Mit kezdünk mi itt ezekkel a gépekkel? Mikor lesz itt igazi termelés? Napokig, hetekig kétségek között éltem, naponta csak négy-öt darab szekrényt készítettünk, de megkaptuk a korábbi átlagunkat, kiegészítésképpen. Ez is bosszantott, mert úgy éreztem, olyan pénzt veszek fel. amiért nem nyújtottam semmit. Meg az automaták! Még estik a csavarhúzó is levegővel működik! — Jobb lett volna a régi üzemben? — Sokáig arra gondoltam, maradtunk volna inkább ott, a megszokottnál, inkább ver,Van itt szív, kérem!” tem volna falba a fejemet, amikor én is ráálltam erre a modernizálásra. A legjobban mégis az fájt, hogy néhány hónap alatt oda left a gvárunk becsülete. Nem ment a termelés, nem kerestek az emberek, sokan odébb álltak, hogy bagóért ők át sem öltöznek. Plakátokat, ragasztott ki a gyárunk , a városban, amin munkaerőt toboroztunk. A legtöbben elfordultak tőle... Szinte belebetegedtem, úgy szégyeltem ezt az egész dolgot. Leromlott az eredményünk, még már fizetni sem tudtunk. Akkor le lettünk híva az ebédlőbe, mi a munkások, ahol az igazgató mindent elmondott őszintén. A főmérnök meg azt mondta, elvtársak, úgy állunk, mfht vizen a buborék, segítsenek. Ez egyenes beszéd volt, éreztük, véget kell vetni a látszatmunkának, meg .kell. tanulni bánni a gépekkel meg az emberekkel, s ebben nekünk, kommunistáknak kell példát mutatnunk. Még azt nem is mondtam, hogy én a téeszben lettem a párt tagja. — Sikerült? — Részben, mostmár behoztuk a lemaradás jó részét. Ennek is története van. Azzal kezdtem, hogy magamat a legnehezebb posztra állítottam, ahol a millimétereknek is nagy fontossága van. Ketten három ember helyett dolgoztunk. A brigádom tagjai látták, hogy én1 sem kímélem magamat, hát nekilendültek valamennyién: Azt mondtam magamnak, ha bele szakadok. akkor is kievickélünk ebből a semmilyen állapotból. Ez az idén tavasszal volt. Három hónap alatt tizenkét kilót adtam le, hajtottam, mint egv megszállott, s káromkodtam annyit, hogy hozzám képest egy. régi jutási őrmester- finom úriember. Pártvezetőségi tag létemre csepp híján párt fegyelmit is kaptam... — A káromkodásért? ■— Nem. a késésért. Azon a kritikus , három hónapon rendszeresen elkéstem a vezetőségi ülésekről, egyszer, aztán megsokallták. Mit hozhattam fel mentségemre? Csak a munkát, a termelést. Mondtam, adjanak annyi fegyelmit, amennyit csak akarnak, de ha én elkezdtem egy munkát, az atyauristennek se hagyom abba, míg be nem végzem. A szemem sült volna ki, ha az ígéretünk ellenére még mindig ott tartunk, ahol a mádi honpolgár. Én az életemet tettem fel a szálkái bútorgyárra, én innen emelt fővel szeretnék kimenni minden nap. Hát ezért. Nem lett fegyelmi. — Egyszeriben megváltoztak a brigádtagok? * .— Egy nyavalyát! Állandóan ott kellett lennem a sarkukban, mert tudja milyen az ember. Nálunk a csarnokban nem lehet cigizni, mert tűzveszélyes, hát egyesek folyton el-eltünedez- tek a füstölgőbe. Nem addig az, barátocskám! Ilyen esetben nincs pardon, a brigádvezető nem lehet jóember. Más esetben meg a pia okozott galibát. Váratlanul leszondázták a brigádot, egy fizetés utáni napon. Négy munkásomat hazaküldtek, mert méregzöldre fújták a csövet. Másnap úgy jöttek be, mintha a saját temetésükről érkeznének. Meg kellett mondanom, hogy ez fegyelmivel, meg nyereségelvonással is jár, de ezt sem lóhátról kellett velük ■ közölnöm. Mind a négy ember jó munkás, a tűzbe tenném értük a kezemet. — Jó mostmár itt? — Még nem teljesen, de már nem kell sokáig várni rá. Berázódik a gárda, mostmár válogathatunk a hozzánk kívánkozók közül, mert szép az'üzem, alakul a kereset. Csak egy dolgot bánok, de azt nagyon. Még nem is mondtam, hogy itt van a gyárban a fiam, Csaba is, utolsó éves tanuló. Két éve hivatott az igazgató, hogy gyári költségen szívesen el- küldenék Csongrádr» szakközépiskolába. Én ellenkeztem, merthogy a fiam csak' 3,2 volt az általánosban. Féltem, hogy lebőgök vele, hogy szégyent hoz rám, legyen ő csak szimpla iparitanuló. Ki gondolta, hogy az emeltszintű képzésen jön meg az esze? Bánom én már, hogy nem bíztam a fiamban, de szabadulás után különbözetivel én viszem a gimnázium harmadik osztályába. A lányom, Mariann után ő is hadd érettségizzen le. Ezt kívánom még az élettől. — Mást nem? — Nézze, én már kaptam két kiváló kitüntetést, az egyik miniszteri-. Jutalomból jártam a Szovjetunióban, anyagilag megvagyunk. Most írják össze, ki tervezi beköltözni két éven belül a városba. Talán feliratkozom, a gyermekek miatt. Én nem akartam soha sokat az élettől. Öröm, ha egy harcsa akad a horogra a Holt-Sza- mos partján, ahol pecázni szoktam. Öröm, ha győz a Fradi, nekik szurkolok, örültem. hogy levizsgáztam az új gépekből s netyi félek az újabb vizsgáktól sem. A legnagyobb öröm mégis az lesz, ha dljutunk egyszer odáig, hogy annyi garnitúrát tudunk legyártani egy nap alatt, amennyit kérnék tőlünk. Én ebben nagyon bízom, mert a brigádom tagjai már megmutatták, hogy azért van itt még szív, kérem. Angyal Sándor
