Kelet-Magyarország, 1975. augusztus (32. évfolyam, 179-203. szám)

1975-08-01 / 179. szám

1975. augusztus 1. KELET-MAGYARORSZÁG 3 Meddig és miből? KÖZÉRDEKLŐDÉSÜNK kiszélesedett. Ma már alig­ha akad felnőtt, dolgozó ember az országban, aki ne tudna egyet-mást a határo­kon túli gazdasági fejlemé­nyekről, a tőkésországok­ban és a világpiacon érvé­nyesülő inflációról, az ár­robbanásról, a nyersanya­gok és ipari késztermékek megváltozott árarányairól, azokról a gondokról és ne­hézségekről, amelyeket a világméretekben érvénye­sülő gazdasági jelenségek, tendenciák okoztak, váltot­tak ki. Mindezekről ma már sokan tudnak, de úgy tűnik, hogy nem eleget. Amikor a világpiaci ár­robbanás kibontakozott, gazdaságpolitikánk azt az álláspontot képviselte — s e tekintetben azóta sem változott —, hogy minden lehetséges módon és esz­közzel óvni, védelmezni kell a magyar gazdaságot a káros hatásoktól. A véde­lem fő eszköze a költségve­tésből folyósított importártá­mogatás, amelynek össze­ge rövid néhány esztendő alatt — szinte hihetetlen — huszonnyolcszorosára emel­kedett. Bár az idei év kezde­tén részleges termelői ár­rendezés történt, a költség- vetés 1975-re majd 20 szá­zalékkal volt kénytelen nö­velni a támogatás összegét, amelynek előirányzata — korántsem biztos, hogy ele­gendő — most már 33 mil­liárd forint. Ez a hatalmas összeg arról tanúskodik, hogy a januári részleges termelői árrendezés csak egyes árarányváltozásokat érvényesített, az import­anyag- és az energiafel­használás a népgazdaság­I nak változatlanul többe ke­rül, mint ahogy azt a fel­használók, a vállalatok és a fogyasztók érzékelik. HA NINCS BAJ realitás- érzékünkkel, ha nem akar­juk eltompítani azt, kell, hogy foglalkoztasson ben­nünket a kérdés: meddig és miből finanszírozhatja a költségvetés a hazai árak védelmét? Ennek a funk­ciónak és eredményének — az árszínvonal viszonylagos stabilitásának — óriási a társadalmi, gazdasági je­lentősége, bár hátrányai is jócskán vannak. A meddig'’ — kérdésnek az az alapja, hogy a belső árak védelme- zése évről évre nagyobb összeget emészt fel — eb­ben az évben várhatóan a költségvetés összkiadásai­nak legalább 10 százalékát — s a józan gondolkodás azt sugallja, ennek is van határa, amelyet már nem lehet átlépni. Erre a következtetésre jutunk akkor is, ha a mi­ből? összefüggését vizsgál­juk. A közvélemény a költ­ségvetést, amolyan „harma­dik személynek” tekinti, amelynek az a dolga, hogy előteremtse a pénzt a szük­séges kiadásokra, a beruhá­zásokra, a társadalombizto­sításra, az oktatásra, s ha kell, a belső árrendszer vé­delmére. A miből? és hon­nan? gondjának megoldá­sát a társadalom nem fir­tatja, azt a költségvetés, a pénzügyminiszter gondjá­nak, feladatának véli. A KÖLTSÉGVETÉS AZONBAN NEM „HAR­MADIK SZEMÉLY” avagy olyan valami, amely füg- I getlen a gazdaságtól, a tár- I sadalomtól. Bevételei tő­lünk származnak, a válla­latok, a szövetkezetek és az állampolgárok adó- és ille­tékbefizetéseiből ; a költ­ségvetés minden kiadását a gazdaság, a dolgozó, az értékalkotó társadalom fi­nanszírozza. Ha a költség- vetés, a gazdaság és a tár­sadalom valamilyen célra a tervezettnél, a lehetséges­nél többet áldoz, annak fe­dezetét másmilyen társa­dalmi-gazdasági céljaink, kiadásaink szűkítésével, avagy a közös kasszába va­ló befizetéseink növelésével lehet megteremteni. Tehát nemcsak a meddig? hanem a miből? kérdésben is mindannyian — a vállala­tok és a szövetkezetek, az állampolgárok pedig ter­melői és fogyasztói mivol­tukban egyaránt — érde­keltek vagyunk. Fogalmaz­hatunk úgy is, hogy a vi­lágpiaci árváltozások anya­gi-pénzügyi terheit tulaj­donképpen eddig sem az államkassza, hanem gazda- ságunk-társadalmunk egé­sze viselte — amelynek a kasszát rendszeresen meg kell töltenie, hogy amikor szükséges kivehessen belő­le — s nincs olyan csoda­szer, pénzügyi megoldás, amely ez alól bennünket mentesíthetne. G. I. II decemberi párthatározat nyomában (5.) Fegyelem és demokrácia Fontossági sorrend és a teljesség igénye nélkül szóltunk a sorozat előző részeiben a Köz­ponti Bizottság 1974. december 5-i határozatá­ról, az annak szellemében készített intézkedési tervek, a végrehajtásuk jó és kevésbé jó oldalai­ról. Nem, vagy csak keveset szóltunk viszont azokról, akik e terveket végrehajtják, pedig mindenki tudja: minden terv annyit ér, ameny- nyit végrehajtanak belőle. Nem végeztünk felmérést arról, hogy a megye üzemei­ben, vállalatainál mennyi­re ismerik a terveket a dol- .gozók, fogadjuk el azt, amit ezekben leírtak. Ez pedig nem más, mint hogy az in­tézkedési tervet megvitatták a párttaggyűlésen, KISZ- gyűlésen, termelési tanács­kozásokon, ami minden bi­zonnyal így is történt. Ám arról nem szólnak a tervek, hogy elkészítésük előtt kik­nek a véleményét kérték és figyelembe vették-e azokat a javaslatokat, amelyeket a dolgozók adtak? Ki tartja a „hátát"? A Központi Bizottság irányelvei kimondják: az üzemi demokrácia jelenlegi működése és hatékonysága nem felel meg a követelmé­nyeknek, ezért mind tartal­mában, mind módszereiben tovább kell fejleszteni. Egy gazdasági vezető is­merősöm mondta: ő meg­hallgatja a dolgozók véle­ményét, de hogy figyelembe vegye, arra nem kényszerít­heti senki, mert ha bárme­lyik döntés nem a kívánt eredményt hozza, neki kell tartani a hátát a rossz dön­tésért. Nyilván félreértésről, az üzemi demokrácia helytelen értelmezésérőf lehet szó eb­ben az esetben, mert egyet­len határozat sem mond olyat, hogy a dolgozóknak kell dönteni a gazdaságveze­tő helyett. De igenis kimond­ja, hogy be kell vonni a dol­gozókat a döntések előkészí­tésébe és ahol ezt teszik, rö­vid időn belül látják annak eredményét. Annak idején mi is beszá­moltunk róla, mekkora elő­készítő munka előzte meg a Nyíregyházi Konzervgyárban a munka- és üzemszervezési terv elkészítését, amelyben érvényesült a dolgozók aka­rata és amely már az első évben meghozta gyümöl­csét. A dolgozók saját javas­lataikat látták „törvénnyé” emelkedni és jóleső érzéssel vették tudomásul, hogy a pontosabb, a fegyelmezettebb munka meglátszik hó végén a borítékukon is. Nem a mun­kás bűne... Nincs ellentmondás a fe­gyelmezett munka és a mun­kakedv között: a dolgozók nagy többsége dolgozni megy a munkahelyére és őt idege­síti legjobban, ha a termelés nem úgy megy, mint kellene, ha szervezetlenség miatt áll­ni kényszerül. Egy szoci­alista brigádvezető mondta nemrég: elég egy hét, ha akadozik az anyagellátás, két hétbe kerül, míg újra helyrerázódik a társaság. Ilyenkor kezdődik a fusi, amiért még szólni sem illik, hiszen nem a dolgozó bűné, hogy állni kényszerül. Tulajdonképpen mindez benne van a decemberi hatá­rozatban is, mert nem lehet sem hatékonyan, sem taka­rékosan, sem szervezetteb­ben dolgozni a dolgozók nél­kül, nem lehet többet és gaz­daságosabban termelni fe­gyelem nélkül és nem lehet megszilárdítani a fegyelmet a demokrácia tovább fejleszté­se nélkül. Hogy mindez va­lóra váljék, abban nagy sze­repük van a pártszervezetek­nek, a párt tagjainak. Nem véletlenül mondja ki a ha­tározat: a kommunisták egy­séges szemlélete és cselekvé­se nélkülözhetetlen ahhoz, hogy a dolgozó tömegeket megnyerjük és mozgósítsuk a tervben kitűzött célok tel­jesítésére. A végrehajtás feltételei A Központi Bizottság jú­lius 2-i ülésén —ahol a de­cemberi határozat végrehaj­tását, annak tapasztalatait értékelte — ismét megerősí­tette: a gazdasági feladatok megoldásában is elsőrendű fontosságú a párttagság, a pártszervezetek felelősségtel­jes munkája és helytállása. A XI. kongresszus határo­zataival összhangban a gaz­dasági élet minden szintjén erősíteni kell a párt irányító, szervező és ellenőrző munká­ját. A pártszervezetekre, a kom­munistákra tehát komoly fel­adatok várnak: a decemberi határozat pontos és fegyel­mezett végrehajtása, ötéves tervünk sikeres befejezése rajtuk, példamutatásukon, szervezőkészségükön, mozgó­sító erejükön múlik. A vég­rehajtáshoz már fél eszten­dő sem áll rendelkezésünkre, éppen ezért sürget az idő. Sürgeti a szakszervezeteket, akik a tavaly kibontakozott kongresszusi munkaverseny tovább szervezésében, a szo­cialista brigádmozgalom fel­lendítésében vállalhatnak nagyobb szerepet, a KISZ- szervezeteket, akik fiatalos lendületükkel, tettrekészsé- gükkel rhindig új lendületet adnak a dolgozók kezdemé­nyezésének. Haladásunk alapja A legkonkrétabb feladatok azonban továbbra is a gaz­daságvezetőkre várnak, akik a dolgozók véleménye, javas­latai alapján meghozott dön­téseiket maradéktalanul vég­rehajtják, mert a hatéko­nyabb, gazdaságosabb ter­melés lehet csak reális alap­ja előrehaladásunknak, s csak ennek révén érhetjük el életszínvonal-politikai cél­jainkat. Balogh József A régi szaktársak, akik­kel éppen húsz év­vel ezelőtt együtt kezdte „bütykölni” a trak­torokat, a kinevezés nap­ján bementek hozzá és gratuláltak neki. — Jól van Zsiga. Em­ber vagy magadért. Csalj így tovább, cimbora. Es még azt mondják, hogy manapság nem lehet mun­kásból igazgató. Pongó Zsigmond 1939- ben született Ököritófül- pösön. Az édesapjának há­rom hold földje volt. Elvit­ték a háborúba — elpusz­tult a Don-kanyarban. — Emlékképem sincs az édesapámról, csak fény­képről ismerem. Két és fél éves voltam, amikor el­ment. A kisebb húgom meg hat hónappal azután született, hogy apánk be­vonult. Róla apánk azt se tudta, hogy fiú lett-e, vagy lány, azt sem, hogy meg­született, hiszen apánk hamarabb elesett. Hát... így kezdődött az életem. Édesanyánk nevelte fel a három árvát, előbb a há­rom hold. földből kínkeser­vesen, később a tsz-ből, amelybe az elsők közt, már 1951-ben belépett. Pongó Zsigmond gépla­katos szakmát tanult Bu­dapesten. 1955. június 15- én kezdett dolgozni a Má­Az igazgató tészalkai Mezőgazdasági Gépállomáson. Traktor­javítás — ez volt akkor a munkája. De három év múltán letette az eszter­gályos szakmunkásvizsgát is. Akkor kezdtek el sza­porodni a Diesel-motorok. Külön szakértelmet köve­teltek. Pongó Zsigmond megtanulta a Diesel-mo­torok szerelését. Ez eddig három munkásszakma. 1959-től 1962-ig sorkato­na volt. Akkor vették fel a pártba. Szakaszvezető­ként szerelt le. 1965 ta­vaszán kinevezték műve­zetőnek. Akkor számolták fel a gépállomást, de mint MEZŐGÉP gyáregység megmaradtak a mezőgaz­daság — a termelőszövet­kezet — szolgálatában. A gyár jellegű termelés ké­sőbb alakult ki. 1966 őszén megválasztották a gyár­egység pártszervezete tit­kárának. Egészen mosta­náig, majdnem kilenc évig párttitkár volt. 1966—1970-ben elvégez­te a gépipari technikumot, közben az öthónapos párt­iskolát is. Az idén, ami­kor a gyáregység ismét el­nyerte a kiváló címet, Pongó ezt mondta Biró Miklós igazgatónak: — Igazgató elvtárs... Nemsokára kerek húsz évem lesz ezen a munka­helyen. Azt megünnepel­jük. Akkor még Biró Miklós se gondolta, milyen lesz az ünnepség. — Ma június 15. van. Pongó elvtárs — mondta Biró. — Azt ígérted, hogy ezen a napon ünnepelünk. — Hát... De én nem készültem. Kicsit később. Majd munka után. Be kell szerezni egy kis ... — Ne szerezz be sem­mit se, Pongó elvtárs. A házigazda ezen a napon még én leszek. De holnap már te. Gratulálok, te vagy az új igazgató. — Körülbelül ilyen ma­napság az út a szerszám­tól, a géptől, a munkapad­tól az igazga'tói székig — mondta beszélgetésünk vé­gén Pongó Zsigmond. — Hosszabb és lépcsőzete­sebb, mint az államosítá­sok idején, de nem bejár­hatatlan. . Én, például, minden lépcsőfokon áll­tam valamennyi ideig ... Szendrei József Lapunkról Olvasóink sokszor ta­lálkoztak az utóbbi hó­napokban a világgazda­ságban végbemenő — és sajnos tartósnak ígérke­ző — energiaválsággal kapcsolatos hírekkel. A világgazdaság kedvezőt­len tendenciái — mivel hazánk termékeinek mintegy felét viszi ki más országokba, illetve hozza be külföldről — természetesen minket sem kerültek el. A többi között kül­földről hozzuk be a na­pilapok előállításához szükséges rotációs pa­pírt. Ennek a terméknek az ára az utóbbi hóna­pokban jelentősen emel­kedett a világpiacon. Importból, sokszor csak nagy nehézségek árán tudunk beszerezni pa­pírt, hogy a mind széle­sebb olvasótábor igénye­it napról napra kielégít­hessük. Ebben a helyzetben fokozott takarékosságra van szükség, ami szer­kesztőségünkre is fel­adatokat ró. Ezért au­gusztus 1-től csökken a megyei lapok — így a Kelet-Magyarország he­ti oldalterjedelme. Ugyanakkor megszűn­nek lapunkban a városi mellékletek is. Lapunk eddig hétköz­nap minden nap nyolc oldalban jutott el az elő­fizetőkhöz és tizenkét oldalban jelentettük meg a Kelet-Magyarország vasárnapi számát. A közvélemény előzetes felmérése alapján nép­szerű vasárnapi mellék­letünket változatlanul eljuttatjuk olvasóink­hoz. Négy oldallal min­den héten keddi szá­munk terjedelme csök­ken. E számainkban ezt követően elsősorban az olvasó információs igé­nyeit elégítjük ki. A vi­lág, az ország és a me­gye eseményeinek köz­lése mellett megnövel­jük a hétvége sportese­ményeiről szóló híradá­sokat, amelyek iránt Szaboics-Szatmárban különösen nagy az ér­deklődés. Szerkesztőségünk már korábban megkezdte az előkészületeket a zökke­nőmentes átállásra, hogy az új helyzetben — te­hát kisebb lapfelületen is — a tőlünk telhető legjobban elégítsük ki olvasóink igényeit. Nyíregyházi konzervek exportra A Nyíregyházi Konzerv­gyárból július utolsó napján tizenöt vagon zöldbab, zöld­borsó és uborkakonzerv in­dult útnak szovjet exportra. A szállításokat ugyanebben az ütemben folytatják a kö­vetkező napokban is. Ezen­kívül nagyobb mennyiségű sárgabarack és meggydzse­met indítottak útnak Auszt­ráliába. A gyár a nyári csúcs­időben most készül az angliai szállítmányok elindítására. A szigetországba először szilva- kompótot küld Szabolcs konzervüzeme. Az első szál­lítmányokat már előkészítet­ték az indításra. Talajelőkészítés a kora őszi vetések alá.

Next

/
Oldalképek
Tartalom