Kelet-Magyarország, 1975. július (32. évfolyam, 152-178. szám)
1975-07-13 / 163. szám
<? 1975. július 13. KELET-MAGYARORSZÁG — VASÁRNAPI MELLÉKLET 7 Szellemi adósság A tankötelezettségi törvény Új formák Nyíregyházán: A 110-es Széchenyi István Szakmunkásképző Intézet kollégiuma. (Gaál Béla felv.) Fiatal városban élni végrehajtásáról Szabolcs — röviden így is mondják: segédmunkásmegye. Ez ma már egyre kevésbé igaz, mert minden évben sikerül egy-két százalékot ledolgozni a szellemi adósságból és felzárkózni az- országos átlaghoz. Annyi igazság azonban van a megállapításban, hogy, a megyék között nálunk a legmagasabb azoknak a fiataloknak a száma, akik a tankötelezettségi időn belül nem tudják megszerezni a nyolc általános iskolai végzettséget. Azaz, nem nyernek jogot egy-egy szakma megtanulásához, legfeljebb, mint segédmunkások helyezkedhetnek el... A kezdet Vajon a szabolcsi fiatalok — egészen leegyszerűsítve a dolgot — nehezebb felfogá- súak, jobban nem kenyerük a tanulás, mint más megyék hasonlókorú fiataljainak? Indokolt-e, hogy a szabolcsi tanköteles fiatalok — 16 éves korukig — tizenöt százaléka, szám szerint 1500—1600 gyermek nem képes elvégezni az általános iskola nyolc osztályát? Magyarázható ez a megye sajátos népességi és települési helyzetével? Azzal, hogy magas a cigánylakosság aránya, (35 ezer cigány él a megyében) sok a nagycsaládos (6275 az ötgyermekes, vagy ennél nagyobb) s még mindig tanyán él a lakosság tíz százaléka, s létező valóság a megyén belüli és kívüli ingázás ... Természetesen a kérdéseket könnyebb feltenni, mint megválaszolni. Mégis meg kell válaszolni és intézkedésekre is szükség van, ha nem akarjuk állandósítani az iskolázottságban levő elmaradást. Egy Oktatáspolitikai bizottság vizsgálódása szerint a tankötelezettségi törvény végrehajtásának megalapozását már az első osztályba történő beiratkozásnál el kell kezdeni. Bármilyen szokatlanul hangzik ugyanis, már itt elkezdődik a segédmunkás-utánpótlás kinevelése. Az általános iskolából, különféle okokból kimaradó gyermekek aránya a hatéves korúaknái 3,9 százalék, a 13 éveseknél 3,8 százalék. Jóval magasabb az országos átlagnál. A kimaradás leggyakoribb okai, olvashatjuk a meg$%i tanács művelődési osztályának jelentésében: iskolaéretlenség, képezhetetlenség, értelmi fogy atékosság. Pedagógiai kísérletek A tennivalók valahol az iskolába jutás előtt válnak sürgetővé. Kiterjedtebb és hatékonyabb iskolaelőkészítő munkával, az iskolaérettségi vizsgálatok kiterjesztésével a megye egész területére, korrekciós >k szervezésével, a gyógypedagógiai vagy hasonló nevelést kívánó gyermekek differenciált iskoláztatásával javulhat csak a jelenlegi helyzet. De maradnak feladatok bőségesen az iskolák nevelői számára is. Különösen az első és második osztályosok tanítóitól kíván még nagyobb felelősséget, szakmai és nevelői fogékonyságot a kisiskolásokkal való törődés, hogy kevesebb legyen az akadályokat kudarccal vevők száma. Jóllehet ezt a mindennapos, apró nevelői erőfeszítések válthatják majd valóra, de nem mellékesek az újszerű pedagógiai kísérletek sem, melyek a hagyományos oktatás-neveléssel ötvöződve a korábbinál jobb eredményeket hozhatnak. A megyében tizenhárom féle pedagógiai kísérlettel segítik a nevelők a gyermekek előbbrejutását, 195 iskolában ez több mint 10 ezer gyermeket érint. Köztük nem lebecsülendő az első osztályos évismétlés megszüntetésére irányuló kísérlet, ezt 63 iskola végzi, az összevont osztályok mellett szervezett iskolai előkészítők, az egyéves iskolára előkészítő kísérlet, a tantárgycsoportos oktatás az általános iskola 3—4. osztályában, a komplex matematikatanítás az 1. és 5. osztályban, a korrekciós osztályok, a fogyatékos tanulók normál osztályban való tanítása, nem kevésbé az egész napos iskolaotthonos osztályok. Ne kallódjanak el... Sok jel mutat arra: a megye oktatási szervei, egész pedagógus társadalma nem nyugodott bele abba, hogy bérelt helye legyen Szabolcs-Szatmárnak az utolsó helyen, ami az általános iskolát el nem végző fiatalok arányát illeti. De még a nagykorúvá lett, ön- • állóságot kapott nagyközségi tanácsaink többsége nem tanulta meg, hogyan éljen a tankötelezettségi törvényből reá háruló jogával és kötelességével. A tankötelezettségi törvény végrehajtása elsősorban tanácsi feladat, nem pusztán iskolai „belügy”. Szakigazgatási és társadalmi teendők sokasága vár megoldásra, hogy ne kallódhasson el évenként 1500—1600 gyermek, hanem a kor követelményei szerinti alapképzésben részesüljön, hasznos tagja legyen a társadalomnak, s elégedett legyen önmagával. Páll Géza Az új városok, az újjászerveződő városok milyen szellemi arculatot mutatnak napjainkban? Külső gyarapodásukat — épületek, új városközpontok, lakónegyedek, ipari üzemek, néhol nagyobb gyárak — követi-e a belső is? Ha körülnézünk az országban, (kiváltképp, ha öt—hat esztendő kihagyással jutunk el egy-egy városba) meglepődve láthatjuk a növekedés külső jeleit. Említsük példaként a kissebbeket — vagy amelyeket a köztudat, a lakosságlétszám alapján, kisebbeknek tart, Kisvárdát, Mátészalkát, Nyírbátort Majdnem mindegyikben. Majdnem mindegyikben új városkép fogadja a látogatót: megváltozott városmag, folyamatban levő műemléki rekonstrukciók, amelyek lehetőleg óvják a város történelmi karakterét, s a központban, vagy távolabb új lakótelepek, gyakran egész városrészek, magában a városban új közintézmények, művelődési központok. Emlékezhetünk azokra az időkre, amikor fiatal értelmiségiek valósággal menekültek az ,.álmos-unalmas"’ vidéki kisvárosokból. Nem áll rendelkezésre statisztikai felmérés arról, hogy miként vált napjainkban lassan-lassan ellenkezőre ez a folyamat, — de körülpillantva ezekben a városokban, ezernyi jelből láthatjuk, hogy fordulópontot jelentenek a mostani esztendők: fiatal diplomások keresik a vidéki munkahelyeket, s néhány év elteltével jól beilleszkednek lakóhelyük társadalmába, megtalálván a munkán túl azt az összetartó erőt, amit egy jó célok vezérelte, értelmes közösség működése jelent. Nem zökkenők nélkül, természetesen, s nem is mindenütt. Legyen az eszmecserénk célja az, hogy mindenütt találják meg — együtt a „régiekkel”, a régebben ott élőkkel — azt az alkalmas szellemi keretet, amelyet tevékenységükkel kitölthetnek. Tudjuk, milyen közösségteremtő erő lehet adott esetben — számtalan példa is van rá — egy vidéki folyóirat, színház, egyetem, tudományos intézmény. Mellőzhetjük a tételes felsorolást. De ismert az a helyi — olykor keserű — megállapítás is, hogy a „szakmák” a nagyobb városokban elkülönülnek egymástól, külön élik a maguk, bár magvas és színvonalas szellemi életét, a pedagógusok, az orvosok, az agrárszakemberek stb. Ez gyakran így is van. Több városban keresik a módját, hogy miként lehetne egymás felé „nyitni”, közelebb kerülni egymáshoz. Anélkül, természetesen, hogy az azonos szakmabeliek vonzó- dását-közelítését mesterségesen megakadályoznák, mert hiszen nyilvánvaló, hogy ők, érdeklődésükkel, munkájuknál fogva köny- nyebben megértik egymást. De legalább a bezárkózást volna jó feloldani. Kisebb városokban bizonyos értelemben könnyebb a helyzet. A „kasztszerűen” merev elkülönülésnek kisebb az esélye és a valószínűsége; kevesebben vannak, több a találkozási alkalom, az érintkezési felület. Nyíregyháza mind jobb példa arra, hogy a tanárképző főiskola körül miként alakul ki pezsgő szellemi élet, s nemcsak a diákok és a tanárok részvételével. Igen gyakori vendégek a főiskolán — s nemcsak ünnepélyes alkalmakkor — tanácsi vezetők, orvosok, köz- művelődési funkcionáriusok, jogászok, más iskolában tanító pedagógusok, pártmunkások, mérnökök. Nem törvényszerű, hogy élénk és alkotó szellemi élet csak egy színház, folyóirat, tudományos intézmény közelében, vonzáskörzetében bontakozhat ki. Kisvárdán nincs nagy tudományos intézet, se állandó színház, — csak várszínház — mégis színvonalas és pezsgő kulturális élet alakult ki. A törekvés, a folyamat, a szellemi boltozat a lényeg, amely alatt a város kulturális erői találkoznak, ösz- szegyűlnek. .Vitaindítófélénket azzal kezdtük, hogy arculatra — építészeti arculatra — megváltozó városokban, ennek következtében, vagy emiatt is, újfajta szellemi élet van kibontakozóban. Legalábbis a tekintetben, hogy falaik közé fiatal, élénk szellemű emberek kerülnek, akiknek van erejük arra, hogy a helyi hagyományokból táplálkozva tartalmas kulturális életet teremtsenek. Nem önmagáért valót, hanem olyant, ami az egész közösség művelődését szolgálja. r z percet kap mindenki, s jelentkezik málam egy illemtankönyvvel. Sipirc!. Szétrebbentek a srácok. Az üzem szomszédságában van a könyvesbolt. Tíz perc múlva előkerültek az ördögfiókák, a leendő esztergályosok, lakatosok, marósok. Olajos kezükben ott szorongatták az illemtankönyvet. Jocó bácsi mosolygott. Egészen klassz, szófogadó "gárda, gondolta magában. Gyakorlata bőségesen volt, hiszen immár tizenöt esztendeje mindig az ő keze alá kerülnek az első, betörésre váró csikók, s úgy kerülnek ki, mint versenyképes paripák. Jocó bácsi erre talán a legbüszkébb. Bár még innen van a negyvenen, tekintélyt vívott ki magának. Aki nála megtanulja a tolómércét használni, rajzot olvasni. illedelmesen viselkedni, s a melóban helytáll, az kitűnő bizonyítványra számíthat. Nála nem csak az esztergályozásból kell vizsgázni, ő nem csak a szép varratú hegesztést követeli meg, hanem az udvarias viselkedést it. Először, ar kor úgy döntött, hogy munkaiét után dtmarad Léc, Dagi és Döme, a három „jcmadár”, mert megtudta róluk, hogy pimasz hangot ütöttek meg a suliban, a fiúi: csodálkoztak. Jocó bácsi kezébe vette a könyvet, rágyújtott egy Kossuthra és egymás után tette fel a kérdéseket. — Ha egy " • mval vagy, s étterembe akartok menni ki megy be elsőnek az ajtón? — kérdezte Lécet. Léc egyből rávágta: — Természetesen a lány. Te, te mafla. Következett Dagi. — Tudod, hogy mi az aperitif? Dagi bambán bámult. — Pedig ebéd előtt vasárnaponként megiszod te is. Nem más kisfiam, mint étvágygerjesztő ital. Léc és Döme röhögtek. — Csend legyen — intette le őket a mester. Kétórás szellemi torna után már tudták a fiúk, melyik kézbe illik venni a kést, hogyan kell fogni a villát, mit szabad kérni előétel után és így tovább. S az első fej tornát, leckét követték a többiek. Ha egy-egy fontosabb munka miatt elmaradt Jocó mester különórája, már hiányolták a fiúk. Sikeresen vették az akadályt a szakmában is. Vizsgáztak az első évből, s amikor másodéves tanulók lettek, már ismerték Jocó mester minden bogarát. Tudták, hogy szigorú, de végtelenül igazságszerető, s a keze alól tizenöt év alatt hatvan tanuló került ki. Országos győztesek a Ki minek mestere vetélkedőn, s mellette a röntgenkészülékek gyártásánál is olyanok foghatták meg a pákát, akiknek nem remegett a keze. Szerette Jocó bácsi ezeket az ördögfiókákat, s ha néha vétettek is az illemtan szabályai ellen — mert megesett — akkor is kiállt mellettük. gy délelőtt lélekszakadva állított Úbe a műhelybe az igazgató. Baj van, nagy baj Jocókám! Most voltak nálam a készülékeket tervező gyárból, s rendeltek egy munkát. Itt van, ilyen alkatrészt kellene csinálni. S elővette a zsebéből a fura, precíz, szépen megmunkált kis fémdarabot. Jocó mester nézte, vizsgálta, forgatta Végül némi gondolkodás után azt kérdezte, mennyit fizet darabjáért az igazgató szaktárs. „Megkapjátok a tizenkét forintot!” „Tizenkettőt? Nem sok az egy kicsit ezért a melóért?” — mondta Jocó mester. Számolgatott, elővette a tolómércét, kalkulál, s halkan megjegyezte, hogy ő és a srácok megcsinálják a feléért. Ez lehetetlen! — mondta az igazgató. Jocó mester: „Lehetséges. Mikorra óhajtja, s mennyi szükséges e szép darabkákból?” Határidőt már nem is mert mondani az igazgató. „Magára bízom, minél előbb Jocókám, minél előbb. Ettől függ egy nagyobb megrendelés”. — Rendben van, igazgató elvtárs. Meglesz. Amikor az igazgató kiment a műhelyből, Jocó mester összerántotta a srácokat. — Fiúk! Az illemtanóra elmarad, de megtartunk helyette egy ötletórát. Akinek a legjobb ötlete lesz, azt díjazzuk. Rendben? mester megmutatta a kis mü- ; tyürt. Fénylett. Szépen megmunkált mintadarab volt. Léc, Döme, Dagi meg a többiek bámulták, forgatták. — Gondolkodási idő egy óra. Elsőnek Léc mondta el elképzeléseit. Javasolta, hogy egy szerszámot kell gyártani hozzá, s akkor megoldható lesz, hogy sorozatban készüljön. Ezt a javaslatot egészítette ki Dagi, s Döme is hozzátette, amit kiötlött. Jocó. mester mosolygott. Látszott az arcán, szeme rezdüléseiből, ötletesen gondolkoztak a srácok, az ő fiai. A mester kiadta mindenkinek a munkát. Pillanatok alatt készült el az új szerszám, amivel a munkadarab sorozatban gyártható. Biállitották. Dömét elengedték, hogy ne várja akislány. Dagi enni kapott, Lécet egy precíz esztergálási munka megrendelésével hűtötte le a mester. úlórában elkészült <r ,zerszám. Beállították, reggel c . kezdeni kellett a sorozatgyárt; .. Dör lepődött meg leginkább, ö távozott ző nap korábban. — Ez igen, srácok. Ez igen, Jocó bácsi. Nem is gondoltam, hogy ilyen klassz lesz. — Mindenhez csak ész kell kisfiam. S ha abból van egy kevés, akkor nincs difi. Nem igaz? jOindult a sorozatgyártás. És Jocó mester később megkezdte az elmaradt illemtanóra megtartását. Éppen Léc felelt arról, mikor, kinek, hogyan illik köszönni, amikor bejött az igaz. gató. Elhült benne a vér, amikor hallotta Léc válaszát. Éppen el akart engedni egy káromkodást, amikor Jocó mester figyelmeztette, tekintse meg a közös művüket. Az igazgató elámult. — Nos, Léc fiam, mi is az az aperitif? Mert ugye egy művelt szakmunkásnak illik ezt is tudni, ha megkérdezi a pincér, mit óhajt ebéd előtt elfogyasztani kedvelt hölgyével. Farkas Kálmán
