Kelet-Magyarország, 1975. július (32. évfolyam, 152-178. szám)
1975-07-13 / 163. szám
6 KELET-MAGYARORSZAG — VASÁRNAPI MELLÉKLET 1975. július 13. H a valaki, te aztán tudod, szivem, hogyan éltünk mi az elmúlt két és fél évtizedben. Pólika néniéknek volt az a négyszobás, gyönyörű lakásuk a városligetnél, emlékezel, és amikor negyvenöt tavaszán Ferkóval ösz- szeházasodtunk, odamentünk hozzájuk lakni, s hidd el, még ők voltak boldogok, hogy legalább a családból valaki, nem vadidegenek, hiszen érted... Kaptunk egy szobát, Pólika néniék kettőt jelentettek az elöljáróságon, és megvolt az öröm: nekünk, hogy van hol megölelnünk egymást, és Pólika néniéknek is, hogy ezzel az ügyes fogással mégiscsak átmentettek hármat a négy szobájukból, a gyönyörű lakásból, amely még csak egy puskalövést sem kapott az ostromkor, s negyvenöt nyarán, a romváros kellős közepén, porcelánjaival, vitrinjeivel, nippjeivel és keleti falvédőivel a valószínűtlen béke idilli hangulatát lehelte. De ez a hangulat nem tartott sokáig. Mi májusban költöztünk be, júniusban megjelentek Vargáék, a szomszéd utcából, és egy írást lobogtattak, hogy az elöljáróság lakáshivatala hozzánk utalta be őket. Szegény Pólika néni sírt, átkozódott, rohant ügyvédhez, ismerőshöz, protekcióért a felebbezéshez, de képzelheted az eredményt: tizenöt nap múlva Vargáék a két gyerekükkel úgy beköltöztek, mint a pinty! Szegény Pólika néni mindenesetre okult az ügyből, és amikor jól kisírta magát, ismét elment az ügyvédhez, aki felvilágosította: férjével ketten élvén, most már a megmaradt két szobájuk sincs biztosítva — ha nem akar újabb kényszertársbérletet, vegyen oda valakit a másik szobába. Akkor költözött hozzánk Sanyi, Pólika néni sógorának egyetemista fia. No, őszre kialakult az életünk: a für- _ dőszoba ötkor Vargáéké, fél hatkor Ferkémé, hatkor Ervin bácsié, aki akkor még dolgozott, valamelyik bankba járt be, fél“ hétkor az enyém, hétkor a Varga-gyerekeké, fél nyolckor Sanyié, és nyolc után Pólika nénié... Meséljem? Nem mesélem, fiam. Talán elég, ha annyit mondok: kilencen jártunk egy vécére... Kilencen? miket beszélek! Hiszen esztendőre Vargáéknak megjött a harmadik gyerek, két év múlva Sanyi is megnősült, három év múlva ott is a kicsi, és negyvenkilencben nekem is meghozta a gólya Mariannt... Szóval, ötvenben már tizenhármán voltunk, — és képzeld el a szárítóinkat! Három-négy éven át egyfolytában a pelenkák... El tudod képzelni? A, nem, ne is fáradj — a képzelet ehhez szegény! C sodálod hát, hogy egyébre sem tudtunk gondolni az elszaladt két évtizedben, mint a lakásügyünkre? Esténként, ha fáradtan hazazuhantunk Ferkómmal, összedugtuk a fejünket, mit is lehetne csinálni... Te, nekünk mindig volt témánk; huszonöt év alatt egyetlen percünk nem volt, hogy unatkoztunk volna! A Varga-gyerekek viselt dolgai! Pólika néni raplijai... Szegény Ervin bácsi rossz bélműködése... Sanyiék veszekedései a szomszéd szobában... Vagy amikor nem tudtunk aludni, mert Sanyi hajnalig járkált, a vizsgáira készült, és hai gosan memorizált... Jaj, hogy mit kellett nekünk ez alatt a huszonöt év alatt nyelni! De ez mind nem volt fontos, hidd el! Mint a bajtársak, olyanok voltunk Ferkómmal — ez volt a fontos! Hiszed, nem hiszed: huszonöt év alatt egyetlen rossz szó. egyetlen szúrós tekintet, de még egy türelmetlen pisszenés sem volt köztünk! ' Csak ültünk esténként az egyetlen szo- ’ búnkban, Mariann ágya mellett, fogtuk i egymás kezét, és halkan tanakodtunk... > És gyűjtöttünk, fiam, hogy egyszer szabaduljunk ebből a pokolból, amely körülöt- , tünk bugyborékolt! M ár-már együtt volt a pénz egy lakáscseréhez, amivel talán kitörhettünk volna onnét, amikor csoda történt: Vargáék lakást kaptak, tekintettel a három gyerekre és a tizennégy éve benyújtott lakáskérelemre. Pólika néni akkor szinte térden állva kö- nyörgött, hogy ne menjünk mert megint csak betesznek valakit... Hiába magyaráztuk, hogy ilyesmi már nincs: csak zokogott, és istenkedett, hogy a Dunának megy, ha elköltözünk. No, maradtunk, az egyetlen szobánkban persze, mert Sanyí- ékná! közben megjött a második gyerek, s így jogot nyervén a második szobára, Vargáék üres helyét ők foglalták el. Sebaj, gondoltuk, s gyűjtöttünk tovább. ,f,/A Soltész Albert rajza. Gyűlt is a pénz, bár nehezen, hisz Mariann is növekedett, iskola, ruhák, tánc, különórák — de ezt magad is ösme- red. Csakhogy amit akartunk, ketten akartuk Ferkóval, nagyon akartuk, hát csak kerekedett az a summa, és néhány év múlva talán már elzarándokolhattunk volna az OTÉPÉ-hez, egy kisebb öröklakás ügyében. De Sanyiék is ebben törték fejük, s mert volt némi összeköttetésük, hamarabb célhoz értek, és egyik este Sanyi átkopog: mennyit érne meg nekünk, ha kiköltöznének, és átadnák a maguk lakrészét? Neki van százhúszezre, kétszázhatvan egy öröklakás: ha száznegyvenet leteszünk, miénk a két szobájuk... T e mit csináltál volna? Mariannákkor már jegyben járt Tiborral* velük is csak kellett törődnünk... Százezer már együtt volt, szereztünk negyvenezret kölcsönbe, és odaadtuk Sa- nyiéknak. Aztán meglett az esküvő, és Mariannák kaptak nálunk egy szobát, ugyanazt, ahol mi kezdtük húszegynéhány éve Ferkómmal... Középütt lakunk mi, egyik szélső szoba Mariannék, a másik szélsőben Pólika néni, immár egyedül, mert el is feledtem mondani, hogy Ervin bácsit néhány éve elvitte a gyomra. És nyögtük tovább az adósságot... Tavaly aztán szegény Pólika néni is az ura után halt és most már egyedül a miénk lett a négy békebelien hatalmas szoba, porcelánjaival, vitrinjeivel, falvédőivel... Csakhogy most már egyetlen szöglete sem lehelte a béke idilli hangulatát. Fogóddz meg: esténkint, ha mind a négyen megjöttünk a munkából, veszekedés zaja verte fel a házat. Kié legyen Pólika néni megürült szobája? Mariannáknál eiobö-utóbb jön a gyerek: nekik is két szoba kellene. De Ferkó megmakacsolta magát: ő most már ötven éves, egy életen keresztül gürcölt, nyomorgott, szű- kósködött, kuporgatott — joga van egy kis kényelemre és nyugalomra, nem es nem adja a harmadik szobát! Mariannék hozzák össze maguknak, ami kell, akárcsak mi — ne akarjanak ingyen beleülni a készbe... No, ehhez persze nekem is volt néhány anyai szavam, a többit elképzelheted! M ondd érted te ezt? Huszonöt évig nyomor, összeszorított fog, kínlódás: és mégis maga volt a boldogság! Most meg kényelem, tágasság, bőség, az utolsó adósságot is kinyögtük — és én az egyik szobában sírok, Ferkó a másikban csapkod, Mariannék a harmadikban veszekszenek... Ki érti ezt, szivem? Az élet iszonyúan felfoghatatlan. Jaj, te, add ide azt az újságot! Csak a végét, igen, az apróhirdetéseket. Ma még nem böngészgettem. Hogyan? Összeköltö- zőket keresek, igen, négy szobát adnánk egy kétszobásért és két egyszobásért. Természetesen ráfizetéssel. Srúdplpyüja; „új” regénye K rúdy Gyula alakját napjainkig élő legendák, anekdoták fonják körül, s hogy az író igazi alakja bontakoztassák ki előttünk, több figyelemre méltó cikk és könyv jelent meg az utóbbi években. A legendák makacs továbbéléséhez hozzájárul az is, hogy a tekintélyes életmű újságokban, folyóiratokban megjelent részéről sok még mindig nem hozzáférhető az olvasók széles tábora számára. Többek között azért is válhatott valóban ünnepivé az idei ünnepi könyvhét, mert a Magvető Kiadó vállalkozott könyvkiadásunk adóságának törlesztésére azzal, hogy megjelentette Krúdy: Tiszaesz- lári Solymosi Eszter című regényét. Eddig mindössze annyit tudhattunk e műről, hogy a Magyarország című napilap közölte 1931- ben 101 folytatásban. Címe alapján sejthettük témáját, fogadtatásáról pedig Szabó Ede könyvében ezt olvashattuk: „Tiszaeszlári Solymosi Eszter című regénye miatt a jobboldal s a kurzus vezetői végleg feketelistára teszik.” A megjelenés feletti örömünkbe azonban némi üröm is vegyül: vajon miért kellett ezzel 44 évig várni? Ha Krúdy leg jelentéktelenebb regényét tartanánk kezünkben, a késedelmet az sem indokolná, de hogy egyáltalán nem a gyengébbek közül való, azt minden Krúdyt ismerő olvasója megállapíthatja, de aki e mű alapján ismerkedik az íróval, az is gyönyörűségét találhatja az olvasásban. Pedig a világ, amely a regény lapjain kibontakozik, egyáltalán nem gyönyörűséges. A XIX. század végi Nyírség, az 1883-as esztendő Nyíregyházája szolgáltatja a helyszínt. Krúdy idéz egy korabeli berlini újságot, mely szerint a megyeszékhely a „földkerekség legérdekesebb városa”. Joggal hihetjük, hogy a megtisztelő jelző inkább szólt az ott folyó pernek, mint a színhelynek. A vád szerint Tiszaeszláron a zsidók sakterválasztásra készülvén a helyi zsinagógába csaltak egy Solymosi Eszter nevű keresztény szolgálólányt, elmetszették a nyakát, hogy vérét az ünnepi pászkába keverhessék. A vérvádpere (amelyről végül kiderült, hogy hitvány mesterkedés volt) felfigyelt nemcsak a magyar közvélemény, de híre futott országhatáron túl is. H a csak a perről szóló tudósítás lenne a mű tárgya, aligha érdemelne különösebb figyelmet, hiszen ebben a tekintetben hitelesebb forrás Eötvös Károly- nak, a védelem vezetőjének 1904-ben A nagy per címmel megjelent munkája, de Krúdy számára az esemény alkalom arra, hogy bemutassa azt a világot, ahonnan ő maga is elindult, s ahová annyiszor visszatért. „Ápo- rodott, mozdulatlan nyírségi nyár”-ról beszél, de ez a jellemzés nemcsak az 1883-ai esztendőre igaz, hanem igaz átvitt értelem ben is. Azok a társadalmi változások, ame lyek — ha lassan is — végbementek az or szágban, itt a keleti végeken nem éreztettél hatásukat. A dzsentrivilág tárul elénk i könyv lapjairól: megismerkedhetünk az utol só szabolcsi várnaggyal, a sóstói Anna-báln készülő városi előkelőségekkel, párbajhósök kel, az úrikaszinó szokásaival. Olyan részle teket tudunk meg erről a világról, amelyet után hiába kutatnánk a történelemkönyvel lapjain. A történész számára jelentékteler apróságokból képes az író megteremteni i ker levegőjét, hangulatát. De végigjárjuk i regényben Nyíregyháza utcáit, kocsmáit é: trafikjait, bepillanthatunk egyik-másik úri ház lakószobájába, egy rövid párbeszéddé alkalmat talál Krúdy az alma mater megem lítésére is. Ónody Géza képviselő úrnál mondják: „így élünk, szegények vagyunk — ismételték a tirpákok. (De mégis felépítették a következő évben az oskolát, a ma Kossuth Lajos Főgimnáziumot.)” Az írót legalább annyira érdeklik a szenzációra idese- reglő újságírók, a per közönsége — köztük i hölgyek —, mint maga a tárgyalás. N em hibátlan regény a Tiszaeszlár Solymosi Eszter. Szerkezete — mint minden Krúdy regényé — laza, át — meg átszőve epizódokkal, felesleges kitérőkkel, bár ezeket is szívesen olvassuk, hiszer ezekben is elevenen él az író humora, iróniája, líraiságukkal éppúgy megragadnak mint a tárgyalás jelenetei atmoszférateremtí erejükkel, az indulatok hullámzásának mesteri rajzával. Krúdy mindent ismer ebből í világból a tiszai tutajosok szokásaitól a falusi kutyák természetrajzáig, majdhogynerr azt mondhatjuk: lélektanáig. Egy-egy mondattal képes jellemet teremteni, pl. Huriné Solymosi Eszter gazdaasszonya „alig kihűli szívű, tegnap még tán lobogó szemű menyecske”, s a példák tetszés szerint sorolhatók, mert az alakok megszámlálhatatlan sokasága vonul föl előttünk. M ég nincs nyílt antiszemitizmus hazánkban a regény közlésekor, de már érnek a feltételek az első zsidótörvény megjelenéséhez. Ilyen körülmények között Krúdy nyílt állásfoglalása mindenképp összkép e regény alapján nem szorul módosításra, de föltétien felerősíti azokat a vonásokat, amelyeket a Valakit elvisz az ördög című regénye képvisel leginkább: az álomvilágba menekülő Krúdy mellett a társadalombíráló Krúdy világát. Hamar Péter Zsűrizték a népművészeti pályázat anyagát Az idén másodszor hirdette meg országos népművészeti pályázatát a nyíregyházi városi művelődési központ a Népművelési Intézet és több országos intézmény közreműködésével. Az érdeklődés messze felülmúlta a várakozást, hiszen az ország minden részéből csomagok százai érkeztek. A rendezvényre — a pályázat legjobb munkáinak kiállítására és a konferenciára — ezúttal is augusztusban, a tanárképző főiskolán kerül sor. Visszhangjára jellemző, hogy több mint négyszáz egyéni pályázó és csoport küldte el munkáit. A szakemberekből álló zsűri az elmúlt napokban fejezte be a válogatást, s döntött a közönség elé kerülő pályamunkák sorsáról. Többszáz tárgy kerül a kiállítóterembe, hímzett és szőtt textiliák, fafaragások, gyermekjátékok, kerámiák, kovácsolt vas és bőrműves munkák, festett tojások. A legsikerültebbek díjazásáról kategóriánként gondoskodnak, s ezúttal is odaítélik a gránátalma nívódíjakat. Békés együtt élés. (Hammel József felv,)
