Kelet-Magyarország, 1975. július (32. évfolyam, 152-178. szám)

1975-07-26 / 174. szám

1975. július 27. KELET-MAGYARORSZÁG — VASÁRNAPI MELLÉKLET 7 Vakációban szeptemberről „a halhatatlan kedves MÉG JAVÁBAN TART A NAGY VAKÁ­CIÓ, s ilyenkor azt tartják, istenkísértés is­koláról,^ jövő tanévről szót ejteni. Kell a ki- kapcsolódás nevelőnek, gyermeknek, szülőnek. Ez így igaz, kell a pihentető időszak, amikor a gyermek, a pedagógus legfeljebb csak gon­dol az iskolára, de még távoltartja magától a szeptemberi gondokat, feladatokat. A „kulisz- szák” mögött azonban az oktatásügy irányítói nem tartanak vakációt. Ez az időszak az új tanév megalapozását szolgálja. Erről volt szó azon a sajtótájékoztatón, melyet a közelmúlt­ban az oktatásügyi miniszter tartott a követ­kező tanév legfontosabb feladatairól. Mi vár­ható? Milyen változások érlelődnek szeptem­berre? Egy kis túlzással azt is mondhatnánk; az új tanév talán legfőbb változása, hogy nem lesz változás, legalábbis alapvető, új intézke­déseket nem léptetnek életbe. Ez arra utal, hogy az Oktatási Minisztérium egyelőre ele­gendőnek tartja a már hozott intézkedéseket — a tananyag-módosításokat, a tanulói túlter­helés mérséklését, a pedagógusok heti kötele­ző óraszámának csökkentését, és a többit. Most már a gyakorlatban vizsgáznak az intézkedé­sek, és amikor és ahol szükséges a finomítás — mint az érettségi „osztályzatok” esetében — a minisztérium nem késlekedik felülvizsgálni korábbi álláspontját és meghozni a módosító rendelkezéseket. Ez a rugalmasság jellemzi az új tanévben életbelépő intézkedéseket is. A pedagógusok elmélyültebb nevelőmunkáját, a túlterhelés csökkentését szolgálja a szeptember elsején hatályba lépő óraszámcsökkentés „második üteme”. S bár — mint a miniszter is hang­súlyozta — alapvetően új intézkedéseket nem hoznak az új tanévben, mégis minőségi javu­lást eredményezhet az iskolákban az új ma­tematikai tantervű oktatás további szélesítése. A társadalmi igények tűzték napirendre az állampolgári ismeretek és a családi életre ne­velés témakörét, melyek a szeptemberben kezdődő tanévben elfoglalják méltó helyüket az iskolai oktató-nevelő munkában. DE AZ ÖRÖKTÉMA, a munkára nevelés is jobban előtérbe kerül az új tanévben, mint eddig. Egyelőre csak kísérletképpen néhány iskolában bevezetik a kötelező közhasznú tár­sadalmi munkát. Ez sem új igény, hisz az életrenevelés egyik fontos színtéré a munka, ahol a fiatalok jellemformálása, közösségi ma­gatartása, pályaérdeklődése, valóságismerete gazdagon kibontakozhat. De kihasználják-e az iskolák ezeket a lehetőségeket? Vajon nem köti-e még mindig nagyon a nevelőt a köte­lező óraterv? Ezt kívánja oldani a lassan tan­tervileg is körvonalazódó törekvés, amelynek továbbra is egyik legjobb forrása az iskolák és az üzemek közötti tartalmas kapcsolat. Me­gyénkben is nagy tartalékok vannak még az „Egy üzem egy iskola” mozgalom által nyúj­HAT TROJKA Az országban már harmadszor rendezik meg az orosz nyelvi tábort. Az Oktatási Mi­nisztérium és az Országos Pedagógiai Intézet célja a táborral az, hogy a fizikai dolgozók gyerekei, akik orosz nyelvből kimagasló ered­ményt érnek el, továbbfejlesszék nyelvtudásu­kat. Nyíregyháza második éve ad otthont a tá- borozóknak. A Münnich Ferenc Kollégium jó feltételeket teremt az elhelyezéshez. 50 szov­jet fiatal érkezett Moszkvából, a Lomonoszov egyetemről és Vlagyimirból, a tanárképző fő­iskoláról. Szabolcs, Bács-Kiskun és Békés me­gyéből 100 középiskolás diák tanul a tábor­ban. Az alapegység a trojka, két magyar és egy szovjet diák alkotja. Ezek állandóan együtt vannak és a kollégium 3 ágyas szobái biztosítják azt is, hogy a „trojkák” egy helyen aludjanak. A tábor élén Molnár István, a tanárképző főiskola adjunktusa áll. Két szovjet helyettese van. — A tábor júl. 7-től 26-ig tartott. Ezután a szovjet fiatalok egyhetes kirándulásra men­nek a fővárosba. A három hét programját úgy állítjuk össze, hogy a diákok a kulturális, sport- és egyéb programok segítségével szin­te észrevétlenül sajátítsák el a nyelvet. A „nyelvi környezet” teszi lehetővé, hogy a fia­talok az élő, a beszélt társalgási nyelvet is­merjék meg. A hivatalos nyelv itt az orosz és a magyaroknak egymásközt is így kell beszél­ni. A kollégium minden helyiségére orosz nyelven írtuk ki az elnevezését. így akarva, nem akarva meg‘kell tanulni. Nagyon gazdag programot szerveztek a résztvevőknek. Voltak már gyárlátogatáson, honvédelmi versenyen, társadalmi munkában őszibarackot szedtek Ilona-tanyán. A kötött foglalkozásokat szovjet tanárok vezetik. Egy csoport — gruppá — hat trojká­ból áll. Alekszandra Tyitova a vlagyimiri csoport vezetője már tavaly is járt nálunk. — Örülök, hogy most is meghívtak a tá­borba. Sok barátot szereztem már a múlt év­ben is. Közülük néhány most is munkatársam, meglátogatnak bennünket és mi is kapunk tott lehetőségekben. Ma már túl kell lépni az olyan, csupán praktikus — és olykor egyolda­lú — kapcsolaton, amely abban merül ki, hogy az üzem valamelyik brigádja rendbehozza az iskola elhasználódott felszereléseit, ezermes­terkedik, reperál. D mit kap a tanulóközösség az üzem kollektívájától, ami hozzájárulna éle­tük tartalmassá tételéhez, a technikai ismere­tek és érdekességek megközelítésén túl, mit éreznek meg az alkotó munkából, ami ugyan sohasem jelenik meg vegytisztán, megfogha- tóan, de ezer és ezer mozaikból összerakód­hat a mindennapos jó kapcsolat segítségével, az üzemi és iskolai kollektívák találkozásai­nál. ILYEN KÖVETELMÉNYT TÁMASZT AZ ÉLET az új tanévben. Ha az egyoldalú okta­tó szemlélet nem ötvöződik az emberformá­lással, a neveléssel — csak ismerethalmazo­kat őrző fiatalokat eredményez, akik nem mindig tudják, mit kell kezdeniük a megszer­zett ismeretekkel. Ezért hívta fel a figyelmet külön is az oktatási miniszter a nevelők ne­velésére, a szemlélet állandó erősítésére, amely nem téveszti szem elöl a tantárgyi „er­dőben” a lényeget, a sokoldalúan művelt és szocialista eszmeiségű és erkölcsű nemzedék nevelését. És ezt a feladatot, bár zömében az egyes tantárgyak nevelési-oktatási keretei kö­zött kell megvalósítani, valamennyi pedagó­gusnak első és legfontosabb kötelessége, a tár­sadalommal és önmaga lelkiismeretével szem­ben. A világnézeti, az erkölcsi nevelés hang- súlyozása, ezért nem divat, nem egy-egy tan­év slágercíme, hanem cél is, eszköz is, hogy olyan embereket neveljenek iskoláink, akik nemcsak korszerű technikai és egyéb ismere­tekkel rendelkeznek, hanem tudományos vi­lágszemlélettel. A JÓ NEVELŐ-OKTATÓ MUNKA nél­külözhetetlen eszköze a jó tankönyv. Rosszul megírt, módszertanilag és más szempontból hiányos tankönyvekből tanítani igen nehéz. Megyénkben mintegy tizenöt-húsz olyan pe­dagógus van, akik tankönyvek, segédkönyvek, példatárak, kisegítő füzetek írásával is gazda­gítják a pedagógia tudományát és gyakorla­tát. Az Oktatási Minisztérium az eddiginél jobban kívánja „menedzselni” a tankönyv­írást, az első 25 könyvre már meghirdették a pályázatokat és iggp nagy az érdeklődés. Sok felhalmozódott kincset őriznek az élenjáró ne­velők, melyek tankönyvek, segédkönyvek for­májában a jelenleginél jobban segíthetnék az iskolai nevelés nagy és nehéz munkáját. Ha mindezekből az új tanévben megvaló­sulnak a leginkább sürgető és valójában már megalapozott tennivalók, máris bizakodóbban nézhetnek szeptember elé nevelők, fiatalok, szülők, a nevelésért mind nagyobb felelőssé­get érző és vállaló közvélemény. Páll Géza EGY GRUPPÁ sok meghívást. Ha külföldre megyek, ide, önökhöz jövök legszívesebben. Nagyon jó együtt dolgozni a magyar diákokkal, szeretik a munkát, aktívak. Ludmilla Tomasevszkaja is a vlagyimiri főiskola tanára, szintén másodszor van itt. — Már a vonaton gyűjtöttük az ötleteket, hogyan lehetne még színesebbé tenni a tábor életét. A magyar és a szovjet diákok egyaránt örömmel dolgoznak. így a mi munkánk is szép, érdekes. Ljuba Csernisova az egyik trojka vezető­je, zeneszakos tanári diplomáját júniusban kapta meg. — Mi már rég elszoktunk a fegyelme­zett, tábori élettől. Ott például reggeli torna is van. De mint kezdő pedagógusok, nagyon sok hasznos tapasztalatot szerzünk a tábor­ban. A trojka másik két tagja Kazinczi Erika és Nagy Katalin. Mindketten orosztanárok akarnak lenni. Hárman jól összebarátkoztak, a honvédelmi versenyen közösen aranyérmet nyertek. — Először nehéz volt az iskola után meg­szokni újból a kötött foglalkozásokat, de na­gyon jól érezzük itt magunkat és már sokat tanultunk. Július 26-án búcsúznak a tábor lakói. De a barátságok, amik itt szövődtek és a sok-sok élmény, emlék megmarad. Tóth Kornélia 200 éve született Brunszvik Teréz Kétszáz éve, hogy megszületett Pozsonyban Brunszvik Te­réz. Neve ott szerepel minden magyar és külföldi lexikonban, mert ö alapította Magyarországon és az európai kontinensen az első kisdedóvókat, és mert sokan benne sejtették Beetho­ven halhatatlan kedvesét. A halhatatlanság igaz akkor is, ha azok a rejtélyes Beethoven-levelek nem hozzá íródtak. Nem volt művész, sem tudós, igazában még nevelőnek is mű­kedvelő maradt mindvégig. Egyes-egyedül érzelmeiben volt rendkívüli, abban, ahogy a sorssal küzdő embert szeretni tud­ta. A leendő embert óvjuk, szeressük a gyermekben az em­beriség jövőjét — ez életének és művének legfontosabb ta­nulsága, legfőbb szellemi hagyatéka. . „A Brunszvik név mindörökre Beethoven nevéhez kapcsolódik, aki maga írta fel két legszebb művének homlokára” — írta Romain Rolland, utalva arra, hogy Beethoven 1810 augusztusában utasította kiadóját, hogy a Fisz-dur szonáta ezzel a dedikációval jelenjék meg „Die Fis-dur Sonate á Madame la com- tesse Therese Brunswick”. A mű november­ben jelent meg, ugyanakkor, amikor a Brunsz­vik Ferencnek ajánlott „Phantasie” zongora­fantázia. . Beethoven és a Brunszvik család ismeret­ségéről így ír Barabás Tibor.' „Az özvegy Brunszvik grófnő, egykor a császárnő udvarhölgye, két lányával kopogtat be Beethovenhez, az Ezüst Madárház harma­dik emeleti bútorozott, rendetlen szobájába. A két lány ismeri már a szerző variációit. Az idősebbik, Teréz, hatéves korában már Rosette egyik versenyművét játszotta, de mind a négy Brunszvik gyerek vérbeli zenész volt, akik égtek, versenyeztek egymással a muzsika sze- retetében: Teréz, Jozefin, Ferenc és Sarolta. Jozefin szép volt és vidám, Teréz huszonegy éves, komoly és mélyérzésű, ügyes ruhákkal leplezte kissé ferde vállát. Rövid beszélgeté­sük után Beethoven arra kérte Terézt, hogy üljön a zongorához, hallani akarja... Teréz te­hetséges volt és megindító. Ludwig tizenhat napon át minden déli tizenkettőkor pontosan megjelent a grófnő szállásán és öt óráig fá­radhatatlanul tanított. Teréz írja: „A nemes mester nagyon meg lehetett velem elégedve, mert tizenhat nap után egyszer sem talált ki­fogásolni valót. Akkor történt, hogy megkö­töttük Beethovennel a.z őszinte, gyengéd ba­rátságot, mely haláláig tartott;”. Beethoven a család bizalmasa, barátja lett Éveket töltött a család martonvásári kastélyában, s a kör­nyezet nem egy remekművének ihletője lett. Amikor Beethoven meghalt, sárgult pa­píron három, soha el nem küldött levelet ta­láltak ládájában. Sem címzés, sem dátum nem ad útbaigazítást, kihez is írhatta e szenvedé­lyes hangú szerelmes leveleket. Talán Brunsz­vik Terézhez? A halhatatlan kedves kilétének titkát nem sikerült eddig — és talán soha nem is sikerül — kétségtelen bizonyossággal felderíteni. A könyvtárra terjedő Beethoven-irodalomban megoszlanak a vélemények e titok kutatói kö­zött. A, W. Thayer, az egyik legtekintélyesebb Beethoven-kutató szerint Brunszvik Teréz volt a halhatatlan kedves. A titok azonban rejtve maradt, csak a vélt halhatatlan kedvesek száma szaporodott. A sokat kutatott kérdés lényegére Romain Rol­land tapintott rá legjobban, abban a levélben, amelyet 1927-ben Hajnal Istvánnak, Eszter- házy herceg akkori levéltárosának küldött: „Nem az a fontos — írta —, hogy tudjuk azt, hogy Beethoven kit szeretett, hanem az, hogy negyvenedik éve elmúltával az A-dur szim­fónia (VII.) és Goethével való találkozása ide­jén a szenvedélyes elragadtatás ilyen állapo­tában volt,” Brunszvik Teréz nővére, Jozefin gyerme­keinek nevelése érdekében utazik Svájcba, Pestalozzihoz, a modern pedagógia úttörőjé­hez. Útjáról így számol be édesanyjának írt levelében: „Amikor elindultunk Pepivel, hogy a drága kicsiknek nevelőintézetet keressünk, nem sejthettem, hogy az én számomra hoz mérhetetlen hasznot ez az utazás, hogy én fo­gok újjászületni! Munkáséletet akarok élni, mint Édes Anyám. Szántani és vetni szeret­nék, MoéSárakát' lecsapolni, mint Édes Anyáin ítette aáótMartonvásárott. A történe­lem menetért,-íaz emberiség jövőjére csakis úgy hathatunk, ha a jövő nemzedéknek szen­teljük figyelmünket. Ha jól neveljük a gyer­mekeket, ha megelőzzük a bűnt, a mértékte- lenséget, ha olyan embereket nevelünk, akik­nek kívánságai, igényei egyensúlyban vannak tehetségükkel, munkájukkal, akik kormá­nyozni tudják önmagukat és helyesen hasz­nálni erőiket. Az igazi jóság erő: aki erőtlen, nem lehet jó, csak áltatja magát. Aki gyenge, az minden szándéka ellenére terhére van má­soknak, ahelyett hogy embertársai hasznára, örömére vagy éppen segítségére lenne. Ha az ember nem elég erős, szenvedélyei uralkod­nak rajta, akarata ellenére.” Pestalozzival való találkozása sorsdöntő volt életére; elhatározza, hogy a gyermekne­velésnek szenteli életét. 1821-ben Budán a Krisztinavárosban, szülei házában megalapí­totta hazánk első kisdedóvóját, az Angyal­kertet. Kezdeményezése nyomán 1861-ig ösz- szesen 116 óvoda létesült Magyarországon. Ti­zennégyet Brunszvik Teréz saját költségén tartott fenn — személyes vagyonát, ingóságait és 10 ezer forintnyi kelengyepénzét költötte azokra az intézményekre, amelyeknek támo­gatására kora arisztokratáit is meg akarja nyerni. Az első magyar óvoda megnyitása után néhány évvel felkérték, hogy személyesen ve­gyen részt az első bécsi kisdedóvó megalapí­tásában. 1836-ban és 37-ben Brunszvik Teréz Németországban, Genfben, Párizsban és Lon­donban tanulmányozta a gyermeknevelés ügyét. A martonvásári Brunszvik-kastély ma. A kisdedóvók intézményes fenntartására ő alapított hazánkban először nőegyleteket, hogy társadalmi úton is elősegítse új óvodák felállítását. Feljegyzéseiből tudjuk, hogy egyik legkövetkezetesebb hívé volt a női . nem egyen­jogúsításának. Egy 1820-ban papírra vetett vázlata elárulja, milyen mélyen foglalkoztat­ták a nőemancipáció kérdései: „Milyen helyet foglalhatnak el a nők egy államban, ha eh­hez kedvük van? Mik lehetnek a nők önál­lóan (akár mint hajadonok is), és mennyiben tehetnek s alkothatnak ilyenkor többet s ál­talánosabbat? Milyen a nők felfogása, mű­veltsége országok és társadalmi osztályok sze­rint?” A felháborodás hangján ír a nők el­nyomatásáról; méltatlankodik amiatt, hogy míg a férfiak szabadon követhetik hajlamai­kat, s kibontakoztathatják tehetségüket, ad­dig a családanyák négy fal közé vannak zár­va, s egész tevékenységük kimerül a család, a háztartás szolgálatában. A nőkérdésről val­lott nézetei minden bizonnyal segítették ben­ne kiérlelni azt az elhatározást, hogy 1817-ben tervezetet dolgozzon ki egy pesti és egy budai nőegylet alakításáról, és ezáltal a házasszo­nyokat, családanyákat, közhasznú - tevékeny­ségre, a népnyomor en^hítésgt cé&i£4taritatívi és pedagógiai intézmények táűiogátsjsára moz­gósítsa. “ '■ Brunszvik Teréz a női nemet „az emberi­ség fontosabb felének” tartja, és a leányok mint leendő családanyák nevelését' az ember­nemesítő munka kulcskérdésének tekinti. A nőnevelés Brunszvik Teréz pedagógiai programjának gerince és kiindulópontja. Ezt a koncepciót akkor sem adja fel, amikor a kisdedóvó intézetek szervezésén fáradozik, írásaiban többször hangsúlyozza, hogy tevé­kenységének végső célja az emberiségnek a családanyák által való megnemesítése, és az intézményes kisdedóvás ennek előkészítő esz­köze. Életének utolsó éveiben gyakran gondolt a martonvásári parkban és kastélyban töltött szép napokra. Emlékezete a múlt messzesé­géből ilyenkor mindig felidézte a mestert, Beethovent. „Beethoven olyan, mint egy álom, hogy házunk barátja volt” — írta nap­lójában. összeállította: Kádár Márta

Next

/
Oldalképek
Tartalom