Kelet-Magyarország, 1975. július (32. évfolyam, 152-178. szám)
1975-07-24 / 172. szám
VENDÉGKOMBÁJNOK A NYÍRSÉGBEN XXXII. ÉVFOLYAM, 172. SZÄM ÄRA 80 FILLÉR 1975. Július 24, Csütörtök Helsinki: 35 ország képviselője szólal fel Augusztus 1-én aláírják a biztonsági értekezlet fő dokumentumát Az EBK programja Készül már Helsinkiben a Finlandia ház ünnepi dekorációja az, európai biztonsági konferencia zárószakaszára. Képünk: a szovjet, az amerikai és a finn nemzeti lobogó. (Kelet-Magyarország telefoto) A finn távirati iroda közleményt adott ki az európai biztonsági és együttműködési értekezlet harmadik szakasza munkájának előzetes napirendjéről. A terv szerint az értekezlet a „Finlandia” palotában július 30-án, helyi idő szerint 12 órakor (magyar idő szerint 11 órakor) nyílik meg, Urho Kekkonennek, a Finn Köztársaság elnökének meg. nyitó beszédével. Ezután Kurt Waldheim, az ENSZ főtitkára kap szót. A megnyitó ünnepség fél óráig tart. A délutáni plenáris ülésen a Vatikán képviselője elnököl és Anglia, Görögország, Izland, Kanada, Bulgária, az NDK, Olaszország, Svájc és az NSZK képviselője szólal fel. Július 31-én a délelőtti ülés elnöke a jugoszláv delegátus lesz és Csehszlovákia, Lengyelország, Franciaország, a Szovjetunió, Portugália, Írország, valamint Ciprus képviselője vesz részt. A délutáni ülésen Olaszor. szág képviselője elnököl és Jugoszlávia, Magyarország, Törökország, Dánia, Belgium, Svédország, Ausztria, valamint Finnország delegátusa szólal fel. Augusztus 1-én — az értekezlet befejező napján — a délelőtti ' ülésen, amelyen Lichtenstein képviselője elnököl, Spanyolország, az Egyesült Államok, Málta, Hollandia, Monaco, Norvégia és Románia' delegátusa tartja meg felszólalását. A délutáni ülésen — ezen Nagy-Britannia képviselője fog elnökölni — Lichtensein, San Marino, Luxemburg és a Vatikán delegátusa kap szót. Ily módon tehát mind a 35 delegáció vezetője fel, szólal. Mindegyikük maxi. málisan 20 percig beszélhet. A záró ülés 17 órakor (magyar idő szerint 16 órakor) kezdődik Finnország képviselőjének elnökletével. Ezen az ülésen írják alá az értekezlet fő dokumentumát. A Szojuz—19 személyzete Moszkvába érkezett Alekszej Leonov és Valerij Kubászov, a Szojuz—19 volt személyzete szerdán az űrrepülés utáni readaptáció befejeztével Bajkonurból Moszkvába utazott. A két űrhajóst a bajkonuri repülőié, ren az űrrepülőtér munkatársai és orvosai búcsúztatták, akik egyébként már a Szal- jut—4 tudományos űrállomás személyzetének fogadására készülnek. Alekszej Leonov, mielőtt elindult volna Moszkvába, telefonon felhívta a szovjet irányítóközpontot ég Stafford hogyléte iránt érdeklődött. „Staffordnál minden rendben van” — válaszolták Leonov- nak. Alekszej Leonov és Valerij Kubászov IL—18.as géppel érkezett Bajkonurból. A moszkvai repülőtéren az űrhajósokat az űrrepülés vezetői, tudósok, valamint rokonaik és hozzátartozóik fogadták. A kozmonauták mosolyogva, díszlépésben men. tek végig a tiszteletükre leterített vörös szőnyegen, s Alekszej Leonov, a légierők vezérőrnagya, a Szojuz—19 parancsnoka jelentést tett az űrrepülés vezetőinek. „A Szojuz—19 űrhajó személyzete a programot teljes mértékben végrehajtotta, közérzete kitűnő, és kész újabb feladatok végrehajtására” — jelentette többek között Leonov. Az űrrepülés vezetői gra. tuláltak az űrhajósoknak a repülési program sikeres végrehajtásáért, s külön köszöntötték Alekszej Leonovot, a tábornoki rang elnyerése alkalmából. Georgij Beregovoj, a Jurij Gagarin űrhajós kiképzőközpont vezetője újságíróknak elmondotta: a hat napig tar. tó repülés során a Szojuz—19 személyzete kitűnő erőnlétről és magas fokú technikai képzettségről tett tanúságot. Egy kérdésre válaszolva Berego- voj közölte, hogy az űrhajó sok most pihenőt kaptak és hazatérnek otthonukba. „Aligha sikerül azonban magukat kipihenniük — tette hozzá —, mivel számos or. szágból érkezett már számukra meghívó. Leonovék amerikai kollégáikkal együtt valószínűleg beutazzák az egész világot.” Az utolsó „rendeket” vágta tegnap a kombájn a nagyvarsányi határban. (Hammel József felvétele) Gyorsítani kell a rozs aratását Az aratási munka harmadik harmadában — mint az várható volt — keményen meg kell küzdeni minden mázsa gabona betakarításáért. Az időjárás, néhány helyen a szervezés fogyatékossága nehezítette és nehezíti a munkát. A megyei tanács mezőgazdasági aperatív bizottságának július 23-i ülésén az általános megállapításokat követően a járási hivatalok osztályvezetői és az aratásban érdekelt vállalatok képviselői számoltak be. Járásonként értékelve az aratást, a nyírbátori járásban 74, a nyíregyháziban 85, a kis- várdaiban 75, a fehérgyarmatiban 82, a nagykállóiban 69, a vásárosnaményiban 77 és a mátészalkai járásban 75 százaléknál tartanak. A legnagyobb gondot a rozs aratása jelenti, különösen a nyírbátori, nagykállói járásokban. Vannak helyek, termelőszövetkezetek, ahol a rozsnak csak 20—25 százalékát vágták le. Máris nagy a szemveszteség, de a károsodás várhatóan tovább növekszik. Általános vélemény, hogy az aratás előreláthatólag augusztus első napjaira mindenütt befejeződik. A szatmár-beregi részeken a termelőszövetkezetek nagy része már befejezte az aratást, ugyanígy végzett a gabona betakarításával a fehér- gyarmati Szamosmenti Állami Gazdaság is. A Tisza menti, nyírségi részről is egymás után érkeznek a jelentések arról, hogy letudták a legnagyobb nyári munkát. Mindez lehetőséget nyújt ahhoz, hogy főleg a nyírségi részen egyre több vendégkombájn dolgozzon. A Nyírségi Tsz Szövetség területén eddig 19 kölcsön kombájn látott munkához és számúk tovább növekszik. A vendégkombájnok aratására, igénybe vételére nagy szükség van, még ott is fogadni kell őket, ahol az aratnivaló már két-három nap munkát jelent csak. A gabonafelvásárló és feldolgozó vállalat igazgatója ismertette a felvásárlás jelenlegi helyzetét. Statisztikájuk szerint a búza aratása megyei szinten 80 százaléknál tart, a rozs aratása 60 százalékos, az árpát 100 százalékig betakarították. Eddig 5050 vagon búzát, 1050 vagon rozst és 620 vagon árpát vásároltak fel. A szárítás és az átvétel folyamatos, zavarmentes. Megkülönböztetett alapossággal foglalkozott az operativ bizottság az aratás és most már az őszi betakarítás gépi feltételeivel. Az AGROKER telephelyén annak ellenére, hogy hitelkedvezmény és vásárlási kedvezmény segíti elő a kombájnvásárlást, még mindig ott állnak az új SZK 5-ös kombájnok. Felelőtlenség — főleg az olyan termelőszövetkezetek részéről, ahol Szerdán az utolsó húsz hektár termés betakarításához állt munkába a nagycserke- szi Kossuth Termelőszövetkezet kilenc kombájnja. Kedvezett az idő: a gépek a déli órákra már be is fejezték a munkál: 1700 hektárról jó helyre került a kalászosok magva. Nem panaszkodhatnak a termelési eredményekre sem. Kalászosokból a tervezettnél jóval többet takarítottak be, s a többlet értéke — az előzetes számítások alapján — mintegy hárommég sok az aratnivaló — a lehetőségek ki nem használása. v Egyébként is az új kombájnokra nemcsak az aratásnál volt és van szükség, az őszi betakarításnál is nélkülözhetetlenek lesznek. ösz- szel a megye termelőszövetkezeteinél több mint 45 ezer hektár kukoricát és 15 ezer hektár napraforgót kell majd betakarítani. Ehhez a jelenlegi kombájnok sem a műszaki állapotot, sem darabszámot tekintve nem lesznek elegendők. Az operativ bizottság az aratási munka eddigi eredményeivel kapcsolatban úgy foglalt állást: a meglévő gondokat leszámítva az ütem jó volt. Az aratásban résztvevő dolgozók és főleg a kombaj- nosok becsülettel helytálltak. A továbbiakban arra van szükség, hogy meggyorsuljon a rozs betakarítása, mert bár az alapvető feltételek meg vannak, mégis a szemünk előtt hull el a még lábon álló gabona termésének egy része?. millió forint plusz pénzt jelent a közös gazdaságnak. Az eseményt a hagyományoknak megfelelően aratási ünnepség követte. Délután öt órakor az aratási munkában dolgozók részvételével, a tsz központi szerelőcsarnokában vacsorát rendeztek. Ez alkalommal került sor a versenyben résztvevők, kimagasló teljesítményt elérők megju- talmazására is. Ez alkalommal a tsz vezetősége ötvenezer forint prémiumot adott át a dolgozóknak. Befejezték az aratást Nagycserkeszen A KÖZÉLET HÍREI ACZÉL GYÖRGY ZALA MEGYÉBEN Aczél György, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Mjnisztertanács elnök- helyettese kétnapos látogatást tett Zala megyében. Kedden Zalaegerszegen a megyei pártbizottság székházában Varga Gyula, az MSZMP megyei bizottságának első titkára és Újvári Sándor, a megyei tanács elnöke fogadta a vendéget, aki beszélgetést folytatott a megye vezetőivel Zala helyzetéről, s az egyéb időszerű kérdésekről. Szerdán délelőtt a Minisztertanács elnökhelyettese részt vett az ideológiai és kulturális területén dolgozó zalai kommunistáknak a megyei pártbizottság nagytermében megrendezett aktivaülésén. A tanácskozáson a időszerű külés belpolitikai kérdésekről, ideológiai és kulturális életünk aktualitásairól tartott tájékoztatót. Délután Acz'él György — Varga Gyula társaságában — Nagykanizsára látogatott, ahol megtekintette az Egyesült Izzó fényforrás- és üveggyárát, és találkozott több szocialista brigád vezetőjével. NEMES DEZSŐ BALATON- BOGLÁRÖN Nemes Dezső, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja — dr. Nagy Sándornak, a KISZ Központi Bizottsága titkárának társaságában — szerdán ellátogatott a Bala- tonboglári Állami Gazdaságba. A vendégeket Vass János, a gazdaság igazgatóhelyettese fogadta és odott tájékoztatást a gazdaság helyzetéről. Ezután Nemes Dezső felkereste a gazdaság lengyeltóti kerületét. Sebestyén Sándor kerületvezetőnek és Sulyok Gizellának, a lengyeltóti „Kállai Éva” KlSZ-építőtá- bor vezetőjének kalauzolásával megtekintette az őszibarackost, ahol javában folyt a gyümölcsszedés. Sulyok Gizella részletesen ismertette a tábor életét és munkáját, majd a program a festői környezetű lengyeltóti KISZ- táborban folytatódott. Nemes Dezső találkozott a tábor lakóival, és konzultáció keretében válaszolt a fiatalok kérdéseire. SARLÓS ISTVÁN BÁCS-KISKUN MEGYÉBEN Sarlós István, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Hazafias Népfront Orszá(Folytatás a 4. oldalon)