Kelet-Magyarország, 1975. július (32. évfolyam, 152-178. szám)
1975-07-20 / 169. szám
1975. július 20. KELET-MAGYARORSZÁG 3 II PÉNZ NEM MINDEN Gyárban, intézményben, szövetkezetben gyűjtögettem „választ arra a kérdésre, hogy mi bántja, idegesíti ma leginkább a tisztességes embert. A kérdezettek. különféle módon fogalmazva, de lényegében ugyanazt kimondták: az, hogy egyes vezetők visz- szaelnek a hatalmukkal. Bizonyosan vannak olyanok is — mondották —, akiknek fát lehet vágni . a hátán, csak pár száz forintnál többet lássanak, de a megállapodott, komoly emberek nem pusztán a vastag borítékot, hanem a rendes bánásmódot, a becsületes munka és magatartás elismerését is nélkülözhetetlennek tartják. A tisztességes bánásmódot elvárókra az a jellemző, hogy nemcsak a jogaikkal, hanem kötelességeikkel is tisztában vannak. Éppen azért fogalmaznak néha élesebben, mert tudják, hogy munkájuk, társadalmi kötelességük elvégzésével ehhez erkölcsi alapjuk is van. ök azok, akik már nagyon nehezen tűrik a legkisebb megaláztatást is, ezért amikor betelik a pohár — esetleg kevesebb fizetségért — más munkahely Után néznek. Mit mutat ez á tapasztalat? Azt, hogy bár legtöbb helyen, valóban a munkásosztály hatalmát képviselik önzetlenül a vezetők, de ázép számmal előfordul fnég önkényeskedés, az emberi méltóságot sértő magatartás. Ez utóbbi sokakat nyugtalanít, s ilyen helyeken hiába a magas kereseti lehetőség, az emberek mennek, vagy menni akarnak máshová, ahol remélhetően jobban érzik majd magukat. PÉLDA RÁ EGY TISZTVISELŐ, aki az ország másik felében akart munkát vállalni, mert véletlenül alkalma volt hallani főnökének úgynevezett vezetési koncepcióját. „Szorongasd meg őket... akkor majd félnek tőled, és lesz tekintélyed” — oktatta nagy meggyőződéssel kollégáját. Ezt az embert többször figyelmeztették, vigyázzon, mert középkori módszerei nem vezetnek jóra, a párt nem tűri végtelenségig önkényeskedését. Hiába! Aki nem helyeselt neki, annak rögtön odavágta: elhagyta a zászlót. Egy huszonhárom éves fiatalember azért hagyta ott 2800 forintos állását, egy másik 2500 forintosért, mert meggyőződött róla, hogy közvetlen vezetője minimális bizalommal sincs iránta. Amikor bebizonyította neki, hogy igenis jól végezte el a rábízott feladatot, akkor más oldalon próbálták kikezdeni. Egyetlen megoldás maradt számára: a felmondás. Ilyen esetek hallatán rögtön előtolakszik a kérdés: hát a kommunisták közössége? Igen, az alapszervezet általában éberen vigyázza a szocialista demokratizmust és serkenti a dolgozókat, hogy segítsenek azt érvényesíteni. Dé ahol gyenge a pártvezetőség? Ahol az igazgató — mint mondani szokás — zsebre vágja a párttitkárt? Az ilyen munkahelyen bizony szaporodnak a bajok, s nem csoda, ha megfélemlítik az embereket. Az egyik asszony — párttag — sírva mutatta azt a cédulát, amelyen a pártvezetőség fegyelmivel fenyegette valami semmiség miatt. Csodálkozásomra elmagyarázta: „Nem a pártszervezet akarja a fegyelmit, hanem az igazgató, mert egy idő óta haragszik rám. Ezt másokkal is megcsinálja, ezért sok jó szakember kikérte már a munkakönyvét.” TÁRGYILAGOS VIZSGÁLÓDÁSOK ALAPJÁN hitelesen megállapítható, hogy a párt törekvései a szocialista demokratizmus kifejlesztésében is megvalósulnak, vagyis mind nyilvánvalóbbá válik, hogy az anyagiakon túlmenően értelemmel és szépséggel telítődik életünk. Mind szigorúbbá válik az a követelmény, hogy a vezetők ne csak a szűkebb értelemben vett szakmához, hanem az emberekhez is értsenek. Ennek tudatában nem lehetne-e jó értelemben hatni azokra, akik még mindig rosszul vezetnek, és ezzel nemcsak a becsületes emberek önérzetét sértik meg, hanem aláássák az alkotó munkakedvet is? F. N. I. SUGARAK A' bban a pillanatban jutott az eszébe a megoldás, mikor kilépett a színpadra. Ahogy kijött a színfalak mögül, a fényszórók a szemébe csapódtak, kisestélyi ruhájának mellrészén a flit- terek miniatűr reflektorokként vették át óriás testvéreik ragyogását: a fény, a tiszta csillogás honába lépett, s mintha maga is átlényegült volna nem is közönséges fénnyé: lézersugárrá, aminek teste, tárgyi- sága nincs, csak hatalmas ereje — ez az erő döbbentette rá egy szempillantás alatt a megoldásra is, amelyen hiába törte a fejét az előkészület heteiben. Milyen egyszerű pedig: a verset nem szabad decrescen- dóval zárni. Bírni kell szusszal, tüdővel, bírni kell az érzések ajzottságával, hogy még az utolsó szónál is állandóan fölfelé gravi- táljon minden: „Ha majd csörömpöléssel lecsukjuk a kaput?...” És ennek a kérdőjelnek is robbanni, üvöl- teni kell. Azután, mielőtt még megvetette volna a pódiumon a lábát és bemondta volna a címet, „Dózsa György unokája. Ady EndNYÁRI SZEZON a Nyíregyházi Konzervgyárban. Készül a barackbefőtt. (Hammel József felvétele) A SZERVEZŐK BIZONYÍTOTTAK A sevenal-sztori az Alkaloidában A munkás tulajdonképpen nem tudta, hogy ő alig dolgozik. Végezte, amit a technológia előírt. Előfordult — amikor a berendezés üzemelt, — hogy 10—15 percenként csak egy hőmérsékletet kellett megnéznie, a tartály nyomását ellenőriznie, s altnak megfelelően esetleg változtatni valamit. A tényleges munka nem tette ki a felét sem a munkaidejének. így csinálták más gyárakban is, akkor biztosan jó nekik is — gondolta. Ekkor jöttek a szervezők. Mértek, figyeltek, számoltak. Bebizonyították az üzemnek, hogy' jóval kevesebb ember elég a munkafolyamatokhoz, hiszen az, aki a hőmérsékletet figyeli közben — a maradék tíz percben — más munkát is el tud látni. A múlt évhez viszonyítva körülbelül 71 ezer munkaórával kevesebbet használtak fel. Ez körülbelül 70 ember megtakarítását jelenti. Mindez Tiszavasváriban, az Alkaloida Vegyészeti Gyárban fordult elő. így jártak a sevenal gyártásának vizsgálatakor, ugyanilyen komplex javaslatot tettek a gramoxon nevű növényvédő szer gyártására. A gyárban az 1973-ban elkészült középtávú szervezési programban többek között az élő munkával való takarékoskodás, az anyagmozgatás gépesítése, a műszerezés és automatizálás, a tőkés importanyagokkal történő takarékos bánásmód szerepel, a kiemelt feladatok között. Két éve, hogy az átlagostól nagyobb figyelmet szentelnek a gyárban a szervezésnek. Korábban, — amikor a bővítés folyt — a termelés indítása volt a fő feladat az új üzemekben. Azóta viszont előtérbe került a gazdálkodás, a termelés hatékonysága. A termelési főosztályhoz tartozó üzem- és munka- szervezési csoport feladata, hogy az egy évre előre kidolgozott szervezési programot megvalósítsa. A feltételek elég jók ehhez. Egyrészt van egy felsőfokú végzettségű üzemszervező házaspár, valamint egy matematikus, másrészt asztali számítógép, megfelelő adatszolgáltatás segíti a szervezetőket.. Egyébként is nemcsak egyes embereken, hanem a kollektíván múlik a jó, vagy rossz szervezés. Az elkészült javaslatokat előbb az érintett üzem vezetőivel együtt tárgyalják meg a termelési főosztályon, hogy a döntés előtt minden tisztázódjon. A szervezés nemcsak egyes gyártási folyamatokat ölel fel, hanem érintheti egy-egy üzem irányítását, vagy más, a gazdálkodással összefüggő kérdést. Például egyes területeken hosszú az irányítási lánc. Üzemvezető, részlegvezető, főművezető, művezetők, csoportvezetők — a jelenlegi felépítés. Most foglalkoznak azzal, hogy ezt lerövidítsék. Az első felméréseket még kissé kétkedve fogadták a gyárban. Aztán a szervezők bizonyították, hogy az elgondolás jó, hasznot hoz, ugyanakkor a munkások sem keresnek kevesebbet. (Ezt segíti elő az ösztönző prémium- rendszer is.) Az Alkaloidában komolyan veszik a szervezési feladatokat. Túl vannak már azon, hogy egyesek valamiféle kampánynak titulálják, inkább az a gond, hogyan sorolják a feladatokat a megvalósítás lehetőségei, anyagi kihatásai miatt. Hiszen a szervezéssel nem azt akarják bebizonyítani, hogy amit eddig csináltak az rossz volt, hanem azt, hogy lehet még jobban csinálni. L. B. re verse...” — mielőtt még erre sor került volna, volt még egy érzése. Hogy az új, a másik, a bizarrul ragyogó világ érzetét nem is a sok vakító reflektor okozza, hanem az a különös fényenergia, amely a versből árad, és amelyik belőle már kisugárzik hiszen — bár hallgat még — odabent már megcsendültek benne az első sorok. És már pergett is szájáról a vers, de ő még nem is volt tudatában annak, hogy már szaval, ö már csak valami eszköz, csak valami öntudattalan, magatehetetlen eszköz volt, a szavak birtokukba vették, beszéltették, szavaltatták, színezték, fölemelték és tompították a hangját. Különös, ö csak zongora volt. Egymagában halott, merev hangszer. És a vers mindegyik szava, mintha odaállt volna eléje, és valami furcsa akkordokat fogott volna a billentyűkön, mert egész lénye egy nagy billen- tyfisor volt. így aztán érzése szerint minden szó interpretálása percekig tartott és ő talán egy órája állt már az emelvényen, feszülten figyelő reflektorok és emberi szemek kereszttüzében. S míg a szavaknak ez a bámulatos automati- kája tovább játszotta a verset, ő hosszú gondolatsorokat pergetett le magában. Hétszer vagy nyolcszor is volt az irodalmi egyesület vezetője az iskolaigazgatónál, hogy ő felléphessen az Ady-esten. — Igazgató elvtárs, nem teheti ezt meg velünk, a város legjobb Ady-szavalója... — Értem én, kérem, de képzelje magát az én helyemben. Négy hónap múlva érettségi és az a lány öt tantárgyból áll bukásra. No, mondjuk nyelvekből gyenge hármasra ki lehet húzni. De a matematika? A vegytan? És most állítsuk oda a dobogóra, engedjük tetszelegni, tapsot várni. Inkább üljön le és tanuljon. „Hé, nagyurak, jó lesz tán szóbaállni...” — zengtek a lány képzeletbeli billentyűsorán a vers szavai olyan erővel, mintha egy nagy zenekar karmestere hirtelen az összes fúvós- és ütőhangszereket is beintette volna a húrosok mellé. „Hé, nagyurak, jó lesz tán szóbaállni...” Jó lesz szóbaállni vele is. Hé, igazgató elvtárs! Mert most, hogy mégis megengedték a fellépést, hogy itt volt a színpadon, áramlott bele a vers szavainak csodálatos ereje, vézna termetét kolosszussá növesztette, kis, erőtlen osztályból osztályba pótvizsgával csúszó elméje Einstein zsenialitásától dagadozott, egy Bartók képességét érezte ahhoz, hogy egyidőben a világ valamennyi hangját megszólaltassa. Meg az Adyét. Aki a szavakból, a beszédhangokból ilyen megfoghatatlanul nagy energiát varázsol elő. Egyszerű mindennapi magyar szavak, szokott szókapcsolatok, közönséges mondatfűzés... És mégis! És mégis! Uj szavak léptek a billentyűsorhoz, új szavak hangversenye zúgott benne. „Sok rossz, fehér ököl...” Mint a Zoltáné. Rossz fehér ököl. Lecsapott az asztalra. Azt mondta neki: „Nem és nem!” De ő sem hajlott. Erre szakítottak. Hogy mit jelentett neki Zoltán! De már egy hónapja nem találkoztak. S ő még a mai fellépése előtt is azt leste: vajon eljön-e? Hogy neki is szavaljon. Hogy ki- lövellje rá ezeknek a csodálatos szavaknak a gammasugarát, hogy megperzselje velük, ha már a szerelmével nem tudta. De Zoltán néni jött el, és ő még röviddel ezelőtt azt hitte, hogy belepusztul. De már nincs Zoltán, Csak Ady van. „Rabló váraitokból merre fut...” Merre futnak az ő kolosz- szális ereje láttán, akik most útjába állnak? Meg fog bukni az érettségin? Nem. Érettségi nincs. Iskola nincs. Valami extázisszerű szárnyalás van, amely messze viszi őt, mindenen túlra, abba a világba, ahol csak a megelevenedett, testet öltött szavak, ellenállhatatlan erejű hangok léteznek. Hangok, amelyeken ő uralkodni tud. Illetve dehogyis ! Azok uralkodnak rajta, azok tartják jármukban őt, de ez valahogy mégis az ő ujjongó győzelme. És jött az utolsó mondat: „Ha majd csörömpöléssel lecsukjuk a kaput?...”— és szinte felsivított a végén a crencendo, és dörögni kezdett a nézőtéren a taps, és ez is benne volt abban a földöntúli csörömpölésben, ahogy a kapu bezárult, ahogy eddigi szűk világának kapuja dörögve becsapódott. Izzadt homlokkal, kipirult arccal állt a reflektorok kereszttüzében. Azután kifutott az öltözőbe, megállt az ablak előtt, és kibámult az estébe. Az ablakot épp keresztbeszelve vonult végig az égen a tejút, s a lány itt-ott valami különös villanásokat fedezett fel benne. t alán egy-egy nova- *■ csillag villant fel ebben a pillanatban, vagy talán a még mindig fölötte kóválygó varázserejű szavak rakétái robbantak. Bállá László A KOMBÁJN UTÁN Dicséretes az a szervezett ség, iparkodás, ahogyan ; legtöbb termelőszövetkezet ben, állami gazdaságbal ezekben a napokban elsi helyre sorolták az aratási Nem is lehet fontosabl munka, mint a jövő évi ke nyérnekvaló veszteségmen tes betakarítása. Ma már minden község ben egy-két tucatnyi kom bájnos, szállító és raktározi munkás dolga, valamin néhány vezető gondja a: aratás. Most mindenütt vai gép, ember is akad egyél munkákra. Sok termelőszövetkezet ben az aratást leszűkítik i szemtermés betakarítására Úgy vélekednek: ha raktár ban a gabona, kész az ara tas. A gabonabetakarítá: derekán vagyunk, de mári: látni öt-hat naposnál idősebb szalmával borított tar lókat, préselt bálák sorait i learatott táblákon. Megyénkben kevés még a; olyan szövetkezet, ahol í kombájn után megy a szál- magyüjtő, ennek nyomár pedig a tárcsa vagy az eke A komplex aratást végzi gazdaságokban az érett gabonától sárga tábla úgy válik feketévé, ahogy a kombájnok haladnak. Az alföld megyékben sok ilyen termelőszövetkezettel találkozunk már. A kiváló gabonatermés ' eredméí. --eiknek ez is egyik alapja. A tarlóhántás többszörös előnyét nagyon rég í elismerték a jó gazdák eddig gabonával fedt nrló- ból napok alatt k: ja s tűző nap a nedvessé; et, ha nem szántják le egy-két napon belül a tarlót. Hogy mennyire szükséges ■ nyár: talajéréshez, a tál: zavartalan alakuló a nedvesség, azt m a szakemberek, ö den gazdálkodáshoz parasztember tudja. Megyénkben az idén is jócskán akad olyan Termelőszövetkezet, ahol az állatok részére nincs elegendő szálas takarmány. Másodvetéssel még mindig lehet gyarapítani a téli készletet. A leszántott tarlóban nemcsak takarmányt termelhetnek a gazdaságok. A konzervgyárak és a kereskedelem szívesen vásárolja szeptemberben az uborkát, a zöldbabot, a késői borsót. Ahol megfelelő a talaj, esetleg öntözni is lehet, érdemes szerződést kötni másodterményre. Ez a városi lakosságnak több árut, a szövetkezeteknek több bevételt jelenthet. A közös érdek azt diktálja: a kombájn után minden táblán ott legyen az eke is. (Cs. B.)