Kelet-Magyarország, 1975. július (32. évfolyam, 152-178. szám)

1975-07-20 / 169. szám

4 kelet-magyarország 1975. július 20. HÉTFŐ: Callaghan, brit külügyminiszter varsói tár­gyalásai — Súlyos összecsapások az angolai fővárosban — Az iszlám országok külügymi­niszteri értekezlete Dzsiddában — Ciprusi szolidaritási hét. KEDD: A Szojuz és az Apollo űrhajók felbocsátásával kezdetét veszi az első kozmikus randevú — Brüsszelben megindul a közös piaci ta­nácskozássorozat — Egyiptomi lépés a sinai ENSZ-csapatok ügyében. SZERDA: A magyar kormány állásfoglalása a nem­zetközi biztonságról — Az amerikai álla­mok szervezetének tanácsülése a costa ricai fővárosban. CSÜTÖRTÖK: Sikeres dokkolás az űrben — Bécsben befejeződik a haderőcsökkentési tárgyalá­sok tavaszi-nyári ülésszaka — Sztrájkok Franciaországban — Török bejelentés az amerikai bázisok helyzetének felülvizsgála­táról. PÉNTEK: A portugál kormány lemondása után ismét Goncalves folytat kabinetalakítási megbeszé­léseket — A DVK után a VDK is ENSZ-fel- vételét kéri. SZOMBAT: Feszült helyzet Argentínában — A közel- keleti válságról folytatnak nem hivatalos ta­nácskozásokat a Biztonsági Tanácsban — EBK-döntés Genfben. is egyetértésre kell jutni. Közben az ellenzékbe vo­nult pártok tömegtüntetése­ket szerveznek az ország legelmaradottabb, északi ré­szén- — amire a haladó erők megfelelő válaszlépéseket tesznek, barikádépítéssel gá­tolják meg a zavargásokat. Portugália volt az egyik fő téma a közös piaci kilencek brüsszeli csúcstalálkozóján is. Végül is olyan kompro­misszum született, hogy nem vetik el a segélyezést, de ar­ra csak akkor kerülhet sor, ha Portugáliában többpárt rendszeren alapuló polgári demokratikus államformát hoznak létre. Uj fejlemények jelentkez­tek a közél-keleti válságban. Július 24-én lejár a Sinai- félszigeten, az egyiptomi és izraeli csapatok közötti ütkö­ző övezetben tartózkodó ENSZ-haderő mandátuma. Kairó most bejelentette, hogy csak új alapon hajlandó eh­hez hozzájárulni. Egyipto­mi részről ugyan nem tértek ki bővebben arra, hogy ez pontosan mit jelentene, de Kozmikus távlatokat és percre kiszabott időket ka­pott ez az eltelt hét. Egvmil- liárd televíziónézővel egvütt magunk is feszült figyelem­mel kísértük a Szojuz— Apollo-program minden moz­zanatát, az űrből történő közvetítéseket és földi vissz­hangjaikat. Brezsnyev és Ford üzenete, a nagyszámú kommentár egyaránt bizo­nyíthatta, hogy a kísérlet korszakalkotó tudományos jelentősége mellett, a kölcsö­nös bizalmat, az enyhülést, az egyetemes békés egymás mellett élést is előbbrevitte. A gondos előkészületek és a kiváló feltételek következ­tében az űrbéli dokkolást három perccel a kitűzött időpont előtt sikerült végre­hajtani. A hét legfontosabb földi „dokkolásánál”, hogy kölcsönvegyük az összekap­csolódást jelző, általánossá vált kifejezést, már volt né­mi késedelem. Péntek éjfél lett volna a legvégső határ­idő, de a genfi konferencia központban csak szombatra tirradóan, hajnali két óra negyvenkét perckor született meg a döntés: hivatalosan bejelentették, hogy július 30-án, Helsinkiben összeül az EBK záró szakasza. Hosszú, sok éves, sőt évti­zedes küzdelem eredménye lesz az eddigi legszélesebb csúcsértekezlet 33 európai és két észak-amerikai ország részvételével. Lehetőséget ad az európai biztonság száz­húsz oldalas alapokmányá­nak ünnepélyes elfogadására (2450 ülésen fogalmazták meg), a párt- és államveze­tők nyilatkozataira, újabb személyes találkozókra és megbeszélésekre a konferen-.' cia kapcsán. Tisztázódott a gyakorlati munkarend is: sorsolás döntötte el, hogy ha­zánk képviselője például a tizennyolcadik lesz a szóno­kok sorrendjében. Hélsinki — a józan ész, Európa, az együttműködési szándék győzelme. Egy fo­lyamat befejeződése, amely-j nek során eltávolodtunk a hidegháborútól és általános elfogadásra találtak földré­szünk új realitásai. Ugyanak­kor egy új folyamat kezdete is, hiszen a biztonsági ok­mány elhatározásait, javas­latait, szándékait át kell ül­tetni a gyakorlatba, alkal­mazni kell azokat a minden­napok során. Friss, a héten történt eseménynél marad­va: a bécsi haderőcsökkenté­si tárgyalások résztvevői úev f°iezték be úiabb ülésszaku­kat, hogy eeves NATO-or- szágok magatartása követ­keztében ismét nem szólhat­tunk lényeges előrehaladás­ról. Pedig a politikai enyhü­lést meg kell erősítenie, alá kell támasztania a katonai enyhülésnek is. Bonyolulttá vált a belső helyzet az érthetően egvik legtöbbet szereplő európai országban, Portugáliában is. A szocialisták és a demok­rata néppártiak kiváltak a kormányból s ezzel új vál­ságot idéztek elő. Lisszabon­ban lázas tanácskozások folynak: milyen legyen az új kabinet, s ehhez a Fegy­veres Erők Mozgalmán belül 17. — Lehet, hogy nem fogal­mazok egészen Takács nyelvezete szerint, lehet, hogy elhagytam néhány hét­szentséget, meg egyebet, de a lényeggel magam is mély­ségesen egyetértek. Hogy mi lesz a sorsotok, az nem raj­tam múlik. Az én feladatom, hogy őrizzem a határt és megakadályozzam a köny- nyelmű embereket a na­feltételezések szerint a ko­rábbi ENSZ-határozatok megismétlését és hangsúlyo­sabbá tételét kívánják. A kairói döntés hátterében az az egyiptomi csalódottság jelentkezhet, hogy az ameri­kai közvetítésbe és egy újabb részmegállapodásba vetett remények még min­dig nem teljesülhettek. Csak­hogy — ss erre a nyugati sajtó egy része is rámutat — amikor Egyiptom külön utakat keresett önmagát gyengítette, saját tárgyalási pozícióit rontotta. Amint nem segítették elő az egyip­tomi nemzeti érdekeket azok a szovjetellenes felhangok sem, amelyeket a héten ép­pen a Pravda bírált... S egy pillantás a nyugati féltekére: San Jóséban a Costa Rica-i fővárosban az Amerikai Államok Szerveze­tének ülésén — minden va­lószínűség szerint — hivata­losan is feloldják a kubael- lenes blokádot. gyobb hibák elkövetésében. A két fiú neve bekerült a határőrizeti naplóba. A mi nevünk a „Halhatatlanok” elnevezésű albumba. Azt hi­szem, mindkettőnek sokáig megmarad a nyoma. TAVASZ A Leshegy megmozdult. Eltűntek fehér foltjai. A március rózsaszínűre vál­tozott. Már sorakoztak a szőlőkarók, vége a nagy, lus­ta, téli kuszaságnak. Met­szik a szőlőt, közben meg­megnyitnak egy hordót, mert illik megízlelni, vajon a mi­haszna, garázda tél ha- gyott-e maga után valami jót is. Hagyott bizony. Szi- lajság van már a borban, vérpezsdítő tűz költözött be­le, amíg fehér bunda alatt aludtak a borházak. Vízzel, hólével telnek meg a kádak, a vizesárkok. A ta- ligaút olyan sáros, olyan ká- tyús, hogy csak kevéske ter­het rakhatnak a télen meg- hízlalt öszvérekre. Pattog­nak már a fűzfák rügyei, nyitnak rajta a bojhos bar­kák. A legények kalap­ja mellett hóvirágok fehér­lenek, zsenge kis ibolyafejek kandikálnak ki az avar alatt. Az asszonyok pedig a köny­Réti Ervin Veled vagyunk Vietnam Július 22: a Lengyel Népköztársaság nemzeti ünnepe Munkásélet Wroclawban Hogyan élnek ma a len­gyelek? Szerénven, de jól. A statisztika szerint á múlt év végén a lengyelországi reál- jövedelem 3500 zloty volt (100 zloty- kb. 80 forint), és a terv szerint ez évben 4000-re emel­kedik. Mivel Lengyelország­ban a nőknek 43 százaléka dolgozik, az átlagos lengyel család havi jövedelme, két keresőt számítva, kb. 7000 zloty. A véletlen hozott össze ké­ső estébe nyúló beszélgetésre Mieczyslaw Fedkówval Wroc­lawban. A magyaroknak ki­járó hagyományos barátság és szeretet áradásában meg­hívott otthonába. Egyemele­tes ház a Berenta utca 32. alatt. Falépcső vezet az eme­letre. Kedvesen berendezett családi fészek. Mint kiderült, a felesége, Melania Fedkowa szüleitől örökölték; az öre­gek is velük együtt laknak, a földszinten. Fedków úr (ha­gyományos megszólítása Len­gyelországban a pan — úr) a wroclawi HUTMEN Színes­fémöntödében dolgozik, tech­nikus; édesapja évtizedekig öntőmunkás volt a gyárban. — Hogyan él a lengyel munkás? — kérdezem. — Nálunk, a HUTMEN-ben a segédmunkások havi ötez­ret is megkereshetnek, s ha jól beosztják a pénzt, tisztes­ségesen kijönnek belőle. — Mennyit költ a Fedków család a háztartásra? Melania asszony mondja: — Mi kissé nagylábon élünk, nem vagyunk a sta­tisztika lengyel családja, 4500 zlotyt költünk a konyhára, rezsire. Általában étteremben, gyorsbüfében eszünk, vacso­rára legtöbbször hideget fo­gyasztunk. így aztán étkezés­re legalább ezer zlotyval töb­bet adunk ki, mint más csa­ládok. Nem dicsekvésként mondom, megengedhetjük magunknak, hiszen a fiunk is keres, havi négyezret hoz haza, pedig még csak 23 esz­tendős, a férjem hétezer kö­rül kap, én háromezret. Alek- sander eddig 50 000 zlotyt gyűjtött össze. — Lássuk az árakat! — javaslom. — Egy kiló kenyér négy zloty, a tej 2,70-be kerül, a hús (gyakran gondot okoz a beszerzése) 40—60 zloty, a sonka 90, a szalámi, kolbász 44—80 zloty... A gáz, vil­lany, rádió, tévé, telefon ha­vonta 600 zloty. Egy kilo­wattóra villanyáram 80—90 grosszy (garas, fillér). A fér­jem beszerelte az etázsfűtést, évente 70—80 mázsa kokszot szoktunk venni, tonnája 570 zloty. — Hogyan él a mai lengyel fiatal? Mivel tölti a szabad idejét, Aleksander? — A technikum esti tago­zatán tanulok, a kerületi és a gyári futballcsapatban ját­szom ; eredeti szakmám egyébként gépkocsiszerelő. Elnökhelyettese vagyok a Szocialista Ifjúsági Szövetség gyári szervezetének, társa­dalmi munkásként tevé­kenykedem a sport- és turis­taszövetségben. Ami időm marad, a menyasszonyom­mal töltöm. — Hány öltöny ruhája van? — Hirtelenjében nem is tu­dom, talán négy. A sportos öltözéket szeretem, nadrág, ing, ingpulóver... —Ha megnősülne, két évig nem lenne gondja a ruhára — mondja az édesanyja, mi­közben az asztalra teszi az uzsonnát. — Csak ez van itt­hon — mentegetőzik. Sonka, szalámi, paradicsom, hideg­sült, tojás és az elmaradha­tatlan tea, amelyet igen fi­noman készítenek szerte Lengyelországban . — Elégedett vagyok — mondja Mieczyslaw Fed­ków. — Szenvedélyem az autózás. 1500-as Polski FIAT- on járok, reggel együtt me­gyünk dolgozni a HUTMEN- be; valamikor autóversenyző voltam, sok országban meg­fordultam. Magyarországon például kétszer jártunk. Er­ről jut eszembe: gyárunk a Csepel Műveknek is szál­lít színesfémtömböket. Jó kis cég a miénk, 2700 dolgozónk évente egymilliárd zloty ter­melési értéket produkál! — Mi a kedvenc szórako­zása? A feleség válaszol: — Horgászik a drága. De halat is fog ám! A múlt va­sárnap 13 pontyot hozott ha­za, még a szomszédoknak is jutott! Kulcsár László A legújabb kor történelmi dátumává vált július 20-a. Huszonegy éve ezen a napon fogadták el Genfben a gyar­matosító Franciaország indo­kínai háborújának véget vető egyezményeket. Közülük a Vietnamra vonatkozó egyez­ményben elismerték Vietnam függetlenségét, egységét és területi önállóságát. Ma július 20-a nemcsak az emlékezés, hanem a Vietnam melleWi nemzetközi szolida­ritás napja is. A vietnami nép harmincéves függetlensé­gi harca az idén április 30-án Dél-Vietnam teljes felszaba­dításával győzelmesen befe­jeződött ugyan, de Vietnam népe most a győzelem után is igényt tart a világ haladó erőinek támogatására, szoli­daritására. A Vietnam elhagyására kényszerített amerikai ag. resiszorok romokat, gazdasági­lag tönkre tett országrészt hagytak maguk után. Viet­nam népe a,z északi és déli övezetben egyaránt számít a haladó világ, mindenekelőtt a szocialista országok támo. gatására. A szocialista orszá­gok szolidaritásából fakadó segítségnyújtását méltatván a Felszabadult Saigon című napilap hangsúlyozta: „A Szovjetunió és a többi szocia­lista ország azzal, hogy élel­miszert, műtrágyát és kőolaj­ipari termékeket szállít Dél- Vietnamba, kiemelkedően fontos szerepet játszik a gaz­dasági élet. normalizálásá­ban.” Az Egyesült Államok ápri­lis végén Saigon, s egész Dél- Vietnam elhagyására kény­szerült Ugyan, de az 1973. évi párizsi egyezmény előírásai alapján még komoly kötele, zettségei vannak Vietnammal kapcsolatban. A Vietnami Demokratikus Köztársaság elnöke, Pham Van Dong ép­pen a napokban az amerikai képviselők egyik csoportjá­hoz intézett levelében arra emlékeztetett: az Egyesült Államoknak a párizsi egyez­mény előírásainak megfelelő­en hozzá kell járulnia a két vietnami övezet háborús se­beinek begyógyításához, új­jáépítéséhez. Az Egyesült Ál­lamok vonakodik teljesíteni e kötelességét azzal az elfo­gadhatatlan érveléssel, hoigy a párizsi egyezmény túlhala­dott. A világ haladó erőit __köz­tük népünket — a vietnami néppel együtt örömmel tölti el a kivívott történelmi győ­zelem. Vietnam népe északon és délen egyaránt most, a bé. ke beköszöntésével, a békés építőmunka megkezdésével is számíthat a haladó erőik szo­lidaritására. Népünk fogadal­ma — Veled vagyunk, Viet­nam! — most, az alkotás idő­szakában is időszerű. B. L. nyebbik kendővel takarják vállukat, mellüket, színesebb fejkendőt kötnek, így ka­cérkodnak az érkező tavasz- szal. Csattognak a metszőollók, kopognak a szekercék, kala­pácsok. így van ez minden tavasszal. Amit a tékozló tél gorombán összetör, azt ilyenkor újjáteremtik. Ki­cserélnek egy szolgafát <gy korhadt mestergerendát, egy szúette küszöböt, egy egy megtépett lécet a zsalugáte- res ablakon. Akad munka ilyenkor az asszonyoknak is. Friss mész­szel, rikító kék festékkel új­ra pingálják a borház falát. Hadd lássák az erre tévedők, hogy takaros asszony van a háznál, nem ül ölhetett kéz­zel. A gyerekek száját is be lehet fogni. A poros aszú­fürtöket ilyenkor szedegetik le a gerendáról. Az aprósá­gok elmajszolják, elnyam- mognak rajta. Egy-egy sza­kajtóra való dió, mandula, mogyoró is kerülközik a su- tyoriban. Hogy mi az a su- tyori? Én csak akkor tud­tam meg, amikor benne ül­tem és hallgattam a mesét, a jóízű adomákat, a vaskos tréfákat. A sutyori olyan szobaféle, olyan betyárta- nyaféle férfimenedék. Il­lendő, hogy legyen benne egy valamirevaló nyoszolya, de a legfőbb bútordarab a nagy asztal, s körülötte nyolc-tíz szék. Egy tisztességes sutyo- riban- feltétlen lehet talál­ni egy jó darab füstölt sza­lonnát, tavalyi sódart, né­hány fej vöröshagymát, nyi­tott bicsakot, s megannyi poharat, lopót, csatos üveget, kukoricacsutkát — dugó he­lyett — és legalább egy árva citerát. Mondják az itteniek, hogy a sutyori, az attól sutyori, hogy a jóbarátok, cimborák itt jönnek össze a másnapra nem használható napokon, aztán sutyorognak, kibeszélik magukból az örö­möt, a bánatot, megitatják a barátokkal azt a bort, amit másra már nem lehet hasz­nálni. A sutyori amolyan po­litikai fórum, ez a leshegyi parlament. A sutyori arra is jó, hogy az ember idemenekítse a múltját. Ezekben a kicsi zu­golyokban található a leg­több száz, meg kétszáz esz­tendős kakukkos óra, fara­gott almárium, szúette tu­lipános láda, egy-egy legen­dás hírű vadkan agyara, no meg a dédapa díszes, szépen megrajzolt díszoklevele ar­ról, hogy ezernyolcszáz va­lahány környékén legjobb borát ebben a borházban ér­lelték. Mindben van ilyen legalább egy. Mindnek gaz­dája úgy tartja számon, hogy nála terem a borok királya. A Leshegynek ezer legen­dája van, s ezek nemcsak ránk maradtak, hanem szü­letnek is a szemünk láttára. Még az ősszel, szabadnapon, félrehúzódtam az őrs mö­gött, a cserjés szélén. Lefe­küdtem a napra tanulni. Nem messze tőlem asszo­nyok, lányok dolgoztak. Ma- róti Zoltán főerdész dirigál­ta őket. Két újonc arra sün- dörgött a nők felé. Leültek mellettük, beszélgettek. Na­gyokat nevettek, hangoskod­tak, élcelődtek. Egyszer aztán ezt hallom ki a szóváltásból: — Nagy fiskális maga kis- katona — mondja az egyik asszony. — Ha nem hisz ne­kem, kérdezze meg a Pusz­tait, azt az öreg katonát, a maguk tizedesét. Jött is a katona. Suhajda. Istenverése ez az ember. En­nek mindig másként áll az esze, mint kellene. Fűt mond, de fát gondol. Elémáll, nagy mesét kerít a dologhoz. (Folytatjuk) i JI Wkv*1 * II >!•; P m I r á V—I ■ I I i t i 1 A. á

Next

/
Oldalképek
Tartalom