Kelet-Magyarország, 1975. június (32. évfolyam, 127-151. szám)

1975-06-08 / 133. szám

1 ^ ..... . \ » *08. jűnltjs 8 RKLET-MAGY Ws>ä», f| Több hely az uszodában Ujaiil» lelietoség; a iswfreg,yliá«i liszoélei fejlődésére * ‘ Egy hasznos tanácskozásról Nyíregyházán ma már I egyre inkább kamatoznak azok a fáradozások, melyek néhány évvel korábban a város egykor hagyományos úszósportiának újbóli fellen­dítésére törekedtek. Az újrakezdés első lépé­sei után az 1973-as év volt fontos állomás, amikoris té­liesítettek a sóstógyógyfür­dői úszómedencét. Ez felbe­csülhetetlenül nagy támoga­tást jelentett az úszósport számára, hiszen lehetővé tet­te, hogy 1974 januárjától rendszeres úszóoktatás foly­jék megyénk székhelyén. Mindezek nyomán ma már számottevő úszóéletröl be­szélhetünk Nyíregyházán. A Nyíregyházi Sportiskola és a Nyíregyházi Spartacus- Petőfi úszószakosztályában egészen fiatal lányok és fiúk ismerkedtek meg a különfé­le úszásnemekkel. S ma már ezek a fiatalok rend­szeresen járnak edzésekre, versenyekre. És egyre in­kább mérhetők az eredmé­nyek is. Több, új megyei csúcs született, s a területi versenyeken is egész sor jó helyezést szereztek fiatal úszóink. A kezdetre tehát aligha lehet panaszkodni. Az emlí­Vezette: Junsa (Kopal, Kor. eek) mindhárom csehszlo­vák. Magyarország: Kovács L. 4- Nagy III. — Godán, Bálint, Horváth, Megyesi — Török, Pintér, Zámbó — Fekete, Kozma, Müncz György, a kitűnő magyar FIFA-játékvezető fia is apja hivatását vá­lasztva, bíráskodásra adta fejét. Nemrégen a fiú egy BLASZ II. osztályú mérkőzést veze­tett. amelyre apja is elkí­sérte. Miután az egyik part­jelző nem érkezett meg, fel­kérte őt, hogy ugorjon be és legyen segítségére. Az apa örömmel tett eleget a meg­tisztelő megbízatásnak, fel­húzott egy fakó mezt, zász­lót rágódott és aztán szor­galmasan „lengetett”. Igen tett két szakosztályban Je­lenleg mintegy száz gyerek edz, és úszik versenyszerűen, s számuk ez év őszétől je­lentősen növekszik majd­S épp ez okozott gondokat az elmúlt hónapokban. A Sóstógyógyfürdő 50 méteres a uszodája ugyanis csak rész­ben állt a rendszeres úszás- oktatás, illetve a verseny- sport rendelkezésére. Hi­szen a felnőtteket, a fizető vendégeket nem lehetett — és nem is lehet — edzésidők­ben sem száműzni az uszo­dából. Viszont a folyamatos mun­kát, a fejlődést komoly mér­tékben gátolta, hogy több­nyire csak két úszósávnyi vízterületen folyhatott az oktatás, illetve az edzés. Ez a gond csak növekedett volna, s egészségtelen fe­szültségekhez vezetett volna talán már a közeljövőben is. Szerencsére minderre nem került sor. Mert a Nyíregy­házi Sportiskola kezdemé­nyezésére hasznos tanácsko­zás zajlott le a napokban. Részt vettek rajta a megyei tanács illetékes osztályai­nak képviselői, a megyei sporthivatal és városi sport­felügyelőség vezetői, s a Szabolcs-Szatmár megyei Víz- és Csatornamű Válla­lat — az uszodát fenntartó vállalat — vezető munkatár­sai is. A megbeszélésen részt ve­vő sportembereket, szak­embereket, vezetőket egy­aránt a, tenniakarás vezérel­te. Tárgyilagosan és kölcsö­nösen felmérték a lehetősé­geket. Elhangzottak az igé­nyek, hogy mik szükségesek az úszósport további, zavar­talan fejlődéséhez. A fenn­tartó vállalat szakemberei viszont elmondták gondjai­kat, javaslataikat. Nem pro és kontra vita zajlott — fél­megoldásokkal. S talán épp ennek köszönhető, hogy vé­gül is olyan megállapodás született, mely újabb lehető­ségeket teremt a nyíregy­házi úszóélet számára. E szerint a nyári hónapok­ban a sóstói uszoda napon­ként reggel 6 óra 30 perctől 8 óra 30 percig a Nyíregyhá­zi Sportiskola és a Nyíregy­házi spartacus-Petöfi úszó- szakosztályainak rendelke­zésére áll. Délutánokon pe­dig 17 óra 30 perctől 20 órá­ig az uszoda négy úszósáv- ján folynak az edzések és úszóoktató foglalkozások. Az uszoda további négy sávja a fizető vendégek, a felnőttek rendelkezésére áll a délutá­ni órákban. A téli hónapokban — ami­kor az uszodát a sátortető­vel téliesítik — az uszoda vízfelülete reggel 6 órától délelőtt 11 óráig teljes egé­szében úszócélokat szolgál. A délutáni napszakban pedig 14 órától 20 óráig négy úszó­sáv áll a két szakosztály rendelkezésére. A Szabolcs-Szatmár me­gyei Víz- és Csatornamű Vállalat képviselői ezek mel­lett azt is elmondták — vi­déki terveikről a későbbiek­ben adunk számot —, hogy Sóstógyógyfürdőn a közeljö­vőben készül el a 25 méte­res kismedence, mely később meghatározásra kerülő időj- pontokban szintén az úszás- oktatás céljait szolgálja majd. Úgy hisszük, hogy a fenti megállapodás jelentős segít­séget nyújt Nyíregyháza úszóéletének további fejlő­déséhez, s mind az áldozat­kész, „érdekelt” szülők, mind a gyerekekkel foglalkozó lelkes és hozzáértő szakem­berek egyetértéssel fogadják­De szükség is volt erre a megállapodásra. Hiszen köz­ismert, hogy az OTSH az úszást is — akár az atléti­kát és labdarúgást — ki­emelt, alapvető sportággá nyilvánítja. Nyilván ez újabb feladatokat jelent majd. Emellett ismert a törekvés is, mely arra irányul, hogy egyre több nyíregyházi óvo­dás és iskolai tanuló része­süljön úszásoktatásban. Mindezekhez feltétlenül kellett, hogy nagyobb lehető, ségeket kapjon a sóstói uszodában az úszásoktatás és a versenysport. Nagyon re­méljük — az említett ta­nácskozás résztvevőivel együtt —, hogy -az uszoda vendegei, a fürdőzök megér­tésükkel támogatják a város úszóéletét. (B. L.) A NYÍRBÁTORI TÖVÄLL FELVESZ anyagbeszerzőt, vb. szerelő, parkettás, szobafestő mázoló, kőműves szakmu nkásokat, valamint segédmunkásokat. Fizetés: teljesítménybér. Jelentkezés: Nyírbátor, Báthori u. 20. munkaügy. (748) Megyénkben szép hagyo­mányai vannak a sportlö­vészetnek, a különféle fegyvernemek minden ver­senyszámában. A korábbi évek nagyszerű, szabolcsi sportlövészsikereit hosszan lehetne felsorolni — bizo­nyításként. Ehelyett idei példával bizonyítjuk, hogy — a A Nyírbátori Városi Úttö­rőtanács, a sportfelügyelőség és a kisegítő iskola kitűnő közös rendezésében — a me­gye öt kisegítő iskolájának részvételével — Nyírbátor­ban zajlott le a Szabolcs- Szatmár megyei kisegítő is­kolák úttörőcsapatainak V. megyei sporttalálkozója. A sportnap résztvevőit Skolák Béla, a Nyírbátori Kisegítő Iskola igazgatója köszöntöt­te. majd' Barácsí Miklós, a Nyírbátori Váro6i Úttörőta­nács elnöke nyitotta meg az ünnepélyes külsőségek kö­zött lebonyolított sportna­pot. A részt vevő úttörőcsana­tok jelentései, majd a ha­zánk felszabadulása 30. év­fordulója alkalmából készí­tett emlékszalag ünnepélyes átadása után szabadgyakor­latokat mutattak be a me­gye öt kisegítő iskolájából érkezett kisdobosok és úttö­rők. A jól sikerült bemutató Atlétika: Az NB I B-s if­júsági csapatbajnokság ke­retében megyénk férfiegyüt­tese Cegléden, női csapata pedig Budapesten szerepel. MESZÖV-Kupa atlétikai verseny a nyíregyházi stadi­onban délelőtt 9 órától. Kézilabda NB II: Nyír­egyházi Tanárképző Főis- kola—Debreceni Kinizsi, női mérkőzés a stadionban délelőtt 10 órakor. Nyíregy­házi Volán-Dózsa—Bp. Be­loiannisz, női mérkőzés a stadionban délelőtt 11 óra­kor. Mátészalkai MTK— Debreceni ű Közút, női mér­kőzés Mátészalkán délelőtt 10 óra 15 perckor. Tiszavas- vári Lombik—Bp. MAFC, férfiméfkőzés délelőtt 10 órakor. III. kér. TTVE— Nyírbátori Vasas, férfimér­kőzés Budapesten. Mis­kolci Bányász—Nyíregyhá­zi Spartacus-Petőfi, férfi- mérkőzés Perecesen. Női megyei bajnoki mér­kőzés: Kisvárdai SE—Nyír­egyházi Tanárképző Főis­kola II., délelőtt 9 óra 30 perckor. Vásárosnaményi Vörös Meteor—Nyírbátori MEDOSZ, délelőtt 10 óra 30 perckor. Záhonyi VSC— Nyíregyházi Spartacus-Pe­tőfi. délelőtt 10 órakor. Férfi megyei bajnoki mér­kőzések: Geszteréd—Bak­talórántháza, délelőtt 9 óra­kor. Nyíregyházi Mezőgaz­dasági Főiskola—Záhony, Magyar Honvédelmi Szö­vetség megyei vezetőségé­nek ' ányításéval — ez év­ben sem csökkent az ér­deklődés. Hat fordulóban rendezte meg a Honvédel­mi Kupa-lövészversenyt az MHSZ megyei vezetősége. S a hat fordulóban me­gyénkben több, mint 170 trtán kezdődtek el az egyé­ni és csapatversenyek; ahol különösen a Nyíregyházi Ki­segítő Iskola tanulói szere­peltek kiemelkedően: a négyből három számban is az első helyen végeztek! A kisegítő iskolák — sza- bolcs-szatmári javaslatra — első alkalommal megrende­zésre kerülő országos talál­kozóján Vácott a Nyíregyhá­zi Kisegítő Iskola pajtásai képviselik megyénk színéit. A Nyírbátori Városi Úttörő­tanács érmekkel s értékes jutalmakkal díjazta a ver­seny győzteseit és helyezett­jeit, amit Boruzs Sándor városi-járási sportfelügyolő adott át a találkozó leg­jobbjainak. Eredmények, négytusa, lá­nyok: 1. Kjsegítő Iskola, Nyíregyháza (Fekete Mária, Sulek Mária, Papp Olga, Makranczi Erzsébet) 533, 2. Kisegítő Iskola Kisvárda 504. 3. Kisegítő Iskola és Nevelő- otthon Nyíregyháza 468 pont. faiskolai pálya délelőtt 10 órakor. Kemecse—Nagykál- ló, délelőtt 9 órakor. Kisvár­dai SE—Hodász, délelőtt 10 óra 30 perckor. Fényeslitke —Mátészalkai MTK, délelőtt 10 órakor. Kosárlabda NB II: Egri Finommechanika —Nyíregy­házi Tanárképző Főiskola, férfimérkőzés Egerben­Röplabda NB II: Nyíregy­házi VSC—Debreceni Volán, női mérkőzés az NYVSC-pá- lyán délelőtt 10 óra 30 perc­kor. Gyomai TK—Nyíregy­házi Taurus, női mérkőzés Gyomán. Nyíregyházi Spar­tacus-Petőfi—Bp. Vegyszer, férfimérkőzés a stadionban délelőtt 11 óra 30 perckor. HBNA—Nyíregyházi Mező- gazdasági Főiskola, férfi­mérkőzés idegenben. Tenisz: Nyíregyházi Víz­ügy—Gyula, NB III-as férfi csapatbajnoki mérkő­zés a stadionban reggel 8 órától. Nyíregyházi Spar­tacus-Petőfi—MTK VM, női NB 1 B-s csapatbajnoki mérkőzés a stadionban 11 órától. Nyíregyházi Spar­tacus-Petőfi—Bp. Igazság­ügyi SC, férfi NB Il-es csa­patbajnoki mérkőzés a sta­dionban délelőtt 11 órától. Labdarúgás. NB III, vala­mennyi mérkőzés egyaránt délután 17 órakor kezdődik: Nyíregyházi Spartacus-Pe­tőfi—Borsodi Volán, stadi­on, vezeti: Bállá Gy. Záhö­ezer résztvevője (!) volt e népszerű versenynek. Kö­zülük lettek kiválogatva a megyei döntőn részt vevő 12 fős járási és városi vá­logatottak. Felvételünk a megyei döntőn készült, a serdülők légpuskás mezőnyét örökí­tette meg. (H. J.) Fiúk: 1. Kisegítő Iskola Nyíregyháza (Máté Elemér, Lakatos András, Horváth András, Oláh László) 669, 2. Kisegítő Iskola és Nevelő- otthon Nyíregyháza 652, 3. Kisegítő Iskola Kisvárda 518 ponttal. Kispályás labdarúgás (fiúk): 1. Kisegítő Iskola Nyíregyhá­za (Hartyéni László, Hor­váth András, Máté,,. Elemér, ,Qláh László, Kapczár Zol­tán, Berényi István, Varga Tibor, Varga Antal',. 2. Ki­segítő Iskola Kisvárda, 3. Ki­segítő Iskola és Nevelőott­hon Nyíregyháza. Zsinórlabda (lányok) 1. Kisegítő Iskola Nyírbátor (Varga Irén, Mocsár Ibolya, Magyar Julianna, Varga Tünde,. Lakatos Erzsébet, Sebők Piroska, Varga Judit, Danó Hajnal). 2. Kisegítő Iskola Kisvárda, 3. Kisegítő Iskola Nyíregyháza. nyi VSC—Leninvárosi MTK, vezeti: dr. Demeter. Gyöngyösi Spartacus—Kisvárdai SE, vezeti: Tátrái. Nagybátonyi Bányász—Tuzséri MEDOSZ, vezeti: Barna. Megyei I. osztály, vala­mennyi mérkőzés egyaránt délután 17 órakor kezdődik. Fehérgyarmat — Tiszavas- vári, vezeti: Kozsla (Jármi, Dávid). Rakamaz—Nyíregy­házi Volán-Dózsa, vezeti: Pencz (Tóth A., Albert). Mátészalka—Nagyhalász, ve­zeti: Demeter L. (Bárdi, Fe­hér II.). Tyúkod—Nyírmada, vezeti: Tölgyesi (Fodor, Ma­gyar). Nagykálló—Vencsellő, vezeti: Demeter Cs. (Egeres- sy, Balkányi). Baktalóránt- háza—Nyírbátor, vezeti: Vígb (Navraczki, Alföldi). Vásárosnamény — Nyíregy­házi Építők, vezeti: Tolnai (Szarvas II., Sántha). Tiszá­tok—Nyíregyházi MEDOSZ, vezeti: Dalanics (Kerezsi, Váradi). Megyei II. osztály, vala­mennyi mérkőzés egyaránt délután 17 órakor kezdődik: Nyírtass—Asztalos SE, ve­zeti: Kun (Bájér). Ujfehértó —Nagyecsed, a Nyíregyházi Dózsa pályáján, vezeti: Jármezei (Péter). NYVSC— Nagyvarsány, vezeti: Kosz- tyu (Gerő). Nyírbogát—Ke­mecse, vezeti: Szegedi (Sa­lamon, Németh M.). Deme- cser—Hodász, vezeti: Ki­rály G. (Herter). Tornyos- pálca—Csengér, vezeti: Gáli Z. (Veres, Komjáthy). Ibrány—Nábrád, vezetiJ Ambrus (Ilcsik, Dévényi), Kioktatás VÍZILABDA (Ferter János rajza) Bulgária: FTtipov — Za­fírov, Marev, Rangelov, Ev- -trmev— —- Kolgv. -Panov ~ — Alekkzahdrov,' BóneV,' Zseb jazkov, DeneV' Megérdemelten nyert ilyen arányban is a bolgár váloga­tott a gyengén játszó ma­gyarok ellen. A magyar csapat a világ­bajnokság után kieseit az olimpián való részvételből is. ám, de a fiú — éhhez sza­bályok által biztosított joga van — többször is felülbí­rálta apja jelzéseit, aki et­től bizony nem . volt túlságo­san elragadtatva, A mérkőzés után kérdően fordult fiához: Talán nem voltál elégedett működésemmel? — Apa tanuld meg — vá laszolta a fiú — egy jó já­tékvezetőnek el kell bírni egy gyengébb partjelzőt!- (S. I.) A legjobbak Yácra utaznak Kisegítő iskolák megyei találkozója Nyírbátorban Szabó Gyula Hlal sportműsor Továbbjutott Bulgária Bulgária—Magyarország 4:0 (1:0) Szófia: Vaszfl Levszkl-sta­dion. 17 óra. Olimpiai selejte­ző mérkőzés.

Next

/
Oldalképek
Tartalom