Kelet-Magyarország, 1975. június (32. évfolyam, 127-151. szám)
1975-06-08 / 133. szám
f 8 KELET-MAGYARORSZÁG—VASÁRNAPI MELLÉKLET t975. június S ILLÉS ENDRE: ' A KÉPVISELŐ (MIKSZÁTH KÁLMÁN) étvágytalanul vagyunk gazdagok. Néha már unjuk, amink van. Így is kezdhetném, de ez az indítás siránkozás volna. liadd mondjam el a legegyszerűbben: néhány hónapja két Mikszálh-kötet került a könyvesboltokba — száz olyan Mikszáth-kar- eolattal, amelyek eddig még sohasem jelentek meg könyvben, még a legbővebb gyűjteményekben, legtágabb sorozatokban sem. S/.áz ismeretlen Mikszáth-írás, és tudtommal még senki nem írt róluk. A meglepődés szavaival még senki nem adta tovább a könyveket. Annyi feltűnést sem keltettek, mint egy madár szárnycsapása. Pedig csak a borostyánkő őrzi meg olyan híven az apró, ősvilági lényeket, mint ezek a Mikszáth-karcolatok a maguk ősvilágát: egy petróleumlámpákkal világított nagy hodályt a régi Sándor utcában, 1882 és 1883 fordulóján. A hodályt, melyben örökös viharok, dúlnak, a falak meg-megremegnek a rekedt kiáltásoktól, s mintha két vérig sértett tábor nagy ököltuságra készülne: a félkörben elhelyezett padok fölött kidagadt, májfoltos arcok száz színben játszanak. De amint a rekedt kiáltozok kilépnek a folyosóra, kedélyesen egymásba karolnak, cigarettára, szivarra gyújtanak, hébe-hóba még makrapipa is akad — és „hatalmas füstmacskák gomolyodnak, s ebben a nagy füstben érnek meg azok az eszmék, amik ismét füstté lesznek, az örök füst itten a szignum”. A régi Parlament az a borostyánkőbe szorult ősvilág. A kor: a sántikáló „generális”, Tisza Kálmán kora. M ikszáttf parlamenti karcolataiból régebben három kötet is megjelent már: a Club és folyosó, az Országgyűlési karcolatok és A tisztelt Házból. Inkább kedves, jórészt évödő, csak néha karmos, többnyire ártatlan (vagy legalábbis ártatlanságot mimelő) írások. De ennek a mostanában megjelent két kötetnek tépőfogai vannak. A Pestre visszakerülő, még mindig fiatal Mikszáth szólal meg itt, a szűz hang, az első émely, a szivarfüst mögé el nem buvó, támadó kedv. Tegyünk próbát. Könnyű-e valakinek, ismerősnek, szemtől szembe, az arcába mondani: nem kevesebbet — azt, hogy eladta magát? Mikszáth megteszi. Napilapokban megjelenő karcolatéban beszámol a kultuszminiszter, Trefort Ágoston pisztolypár bajáról. Ellenfele az egyik függetlenségi képviselő, Hermann Ottó, a néprajztudós. De Mikszáth a veszélyesebb ellenfél — ő golyó helyett egy hasonlatot röpít a miniszter felé: „Hermann golyója éppen a Trefort jobb karját súrolta volna, ha volna neki jobb karja. A paooknál hagyja, azok használják nyullábnak.” S mert akkor még sokan tudták mire használják a nyullábat, mindenki megtudhatta: a piszkot töröltetik el a miniszterrel, a sokféle piszkot. De azt sem könnyű közölni valakivel, hogy buta. E rkölcsbíró? Az is. Nem tudja elhallgatni, hogy Podmaniczky Frigyes, a hórihorgas, pepitaruhás báró. az Operaház intendása (akiről Krúdy Gyula jóval később több finom, megbocsátó portrét rajzolt) mire használja intendánsi hatalmát. Mikszáthot ingerelte, hogy amilyen határozott a báró a balerinák között, éppen olyan gyáva a képviselői padban. Egy nagy szavazás előtt — írja róla Mikszáth — kínos álom szorongatja a bárót hajnaltájt. Álmában ki- áltozik és hörög. „Olyan hangosan kiáltozott, hogy az inas bejött, és felköllötte. — Méltóságos uram, méltóságos uram! — No, mi baj? Mi történt? — Valami baja van méltóságodnak? — Nekem? — szólt eszmélkedve. — Háromszor tetszett nem-et kiáltani. — Ö, ez rossz ómen! Rossz ómen! Mindig óvakodom ettől a szólói. Soha ébren ezt s szót ki nem ejtem. Nem jó szó ez! Tapasztalhatták a balerinák is. Jaj nekik is, ha nem-et mondanak.” Gúnyolódik, s elég nyersen. Például a híres Péchy család Péch.v Jenőjével, a képviselővel: „Cérnavékonyságú hang. Egv szabólegény a karzaton szinte az ujjaival kapkod utána, s alkalmasint mindjárt tübehózná ...Kölcsey Ferenc óta ilyen pipogya hang nem figuráit a diétákon. De Kölcseyt mégis meghallották. Talán a fülek voltak még jobbak abban a korban, vagy hogy talán, mert bizony nem lehetetlen az is. Péchy Jenő mondataiban van hiba. Kölcsey vakon beszélt. Péchy Jenő pedig vakon úgy vétetik, mintha már beszélt volna, még mielőtt beszélt.” G únyolódik? Már-már kötekedik. De mi mást tehetne? Bele kell kötnie az üres fejeket fennen hordozó üres emberekbe. S mennyi itt az üres fej! — „Kör• ledern a büfé feié. hót hallok onnan valamik m rettenetes rossz magyarságot, va tamilyen kivehetetlen akcentust, roppant si- ránkozó, panaszkodó árnyalatban. Ki lehet az? Ki más, ha nem gróf Hunyady László Az az egy ember van itt csalt, aki még nem ftud magyarul.” És miért kímélné a miniszterelnököt? A fiatal Mikszáth még nem alkuszik meg vele. Öt is a büfében írja le — egyik felszólalása elölt. Tisza Kálmán éppen egy pohárka édes likőrt bajt fel: „Azt mondják, bort nem iszik őexcellenciája. Mert a borban igazság van.” Ez persze csak évődés, ártatlan oldgjba lökés. De nem tudná becsülni magát, hanem szólna gorombább hangon is. A költségvetést tárgyalják, s Mikszáth egy merész, szójátékot röpít fel a Pesti Hírlapban megjelenő karcolatéban. Mivel tömi be Tisza Kálmán kormánya az évi deficitet? Mikszáth felelete: „Egy kis haza árulással.” Haza árulással, azaz az állami javak eladásával, kiárusításával, bérbeadásával. Ezzel a toldalékkal persze nem komoly a vád, csak merész szójáték. És a karcolat írója a magyarázó toldalékot már a következő mondatban elhelyezi. — Mégis — merész játék. A szóval is és a valósággal is. De merész lehetett, és mindent merhetett, hiszen levetkőztetve ismerte őket, a t. Ház hőseit. Ismerte őket még szilvafakorukból, s tudta a titkait. R egényeiben, elbeszéléseiben sebezve- gúnyolódva megírta több képviselőválasztás történetét. De volt olyan nyersanyaga is, amit prózájának józan, egészséges realizmusa kivetett a regényekből. Ezek az élmények és csattanók a karcolatokban rekedtek, csak itt olvashatók. Talán a legmerészebb lélektani fogás és otrombaság (már-már szűrrealista kísérlet) egy Hunyady gróf megválasztása valamelyik tiszántúli kerületben. Egyetlen mondat az elhangzott. kortesbeszédekből: „íme barátaim, ő az a Hunyadi László, akit a németek lefejeztek Budán, a Szent György téren. Válaszszátok meg!” De a nehezen feledhető fogások közé tartozik Gyulai Pál megbuktatása is Kolozsvárott. Mikszáth megint csak a hangulatteremtő kortesbeszédekből idézi: „Gyulait nem kell követnek. Ö vesztette el Solferinónál az ütközetet.” És a nyílt voksolás nagyüzemében Gyulai megbukik. Mindez cinikus nyíltsággal folyik. A kor mértéktartó monográfusának, Gratz Gusztávnak mentegető, szerény összefoglalása: „Az az évtized, mely a hetvenes évek politikai bonyodalmainak elintézése után lefolyt, az úgynevezett Tisza-éra, .az újabbkori Magyarország történetének legnyugodtabb korszaka volt. A társadalmi osztály, melyet Tisza és pártja képviselt, és amelynek ő tipikus reprezentánsa volt, nem is akart komoly reformokat, sőt valójában irtózott tőlük, mert féltette a maga befolyását és hatalmát.” A negyedik útjáról hazatérő Gulliverként élhetett Mikszáth a t. Ház-ban, karcolatainak hősei között, később már maga is képviselőként — Gulliverként, aki irtózva fordul el embertársai szagától. A Politikai szagok-ról szóló karco- latában nyíltan vall erről a. írtózatról: „Tetszés szerint cserélhetünk szagokat. Az esetek csodálatosak. Hogy milyen balzsammal kell bedörzsölni egy népszerűtlen'testet, hogy az újra kellemes legyen, mélységes titok. Lehetséges. hogy magától illan el a rossz szag, mint a kámfor. De, honnan támad akkor a jó illat? Az is magától? Vagy éppen a rossz szagtól?” Olvasom, olvasom Mikszáth ismeretlen karcolatait — mert mind ismeretlen, hiszen mindegyik kilencven évvel ezelőtt jelent meg. s azóta soha. Ismeretlen írások, mert forgat- ja-e valaki a Pesti Hírlap 1883-ban megjelent, töredező, elsárgult számait? Kíváncsian tartom a fény felé a karcolatok borostyánkő- testét. s míg azt lesem, milyen titkokat rejtenek még — tetszésemet egy latin szó fejez: ki leghívebben: az ambivalencia. Igen: az önmagával feleselő tetszés. Mert megejtő ez a nyíltság, a szókimondás, az üres fejek kopogtatása. Nyers és ragyogó a stílus. De valamelyest aggasztó is. Aggasztó volna, ha ma is így vitáznánk- ha ilyen nyersen szólna a közéleti kritika — az igazság hamarosan befullad az eldurvu lásokba. D e mégis Mikszáthtal tartok, mert vele kell tartanom, amikor csontjáig metszi azt az egykor volt világot. Amikor nem válogatja a jelzőket, s karcolatéinak élő hőseit ugyanúgy jellemzi, mint regényeinek magateremtette figuráit-: az elragadó Noszty Feri sikkasztó és hozományvadász,, s a karcolatok híres, egykor érdekes hősei mind megkapják a jelzőjüket, a jellemzésüket. a történetüket, a legnyersebben legnyiltabban. Az ismeretlen karcolatok két kötete a szinte észrevétlenül megjelenő, piros táblájú. folyamatos kritikai Mikszáth-kiadás hatvan- ötödik és hatvanhetedik kötete. És a borostyánkőről még azt. kell elmondanom: értékét tisztasága szabja meg. A kisebb darabokat az ezüst árával mérik, de a félkilós tömböket már az aranyéval. 65 éve, 191Q május 28-án halt meg Mikszáth Kálmán. Kobayashi Ken-Ichiro hangversenye A dirigens , kívülről vezényelt.) Harmadszor: állandó, megfeszített koncentráció, mely szükséges ahhoz, hogy a zenekar niiansznyi megingásaira is azonnal reagáljon, — anélkül azónban, hogy egy pillanatra is „magárahagyná” a zenei történést, elengedné, vagy akár csak ellazítaná az érzelmi-intellektuális fonalak bonyolult hálózatát. Kobayashi mindezeknek „taktirozó” karmester, — véletlenül se szeretné megtörni az íveket, megakasztani a folyamatokat. így a leütéseket, ütemrajzokat — ha csak lehet — elhagyja- (Különösen kitűnt ez a Mend n'ssohn-nyüányban.) Ez a vezénylési mód a zenekartól maximális koncentrációt, összeszokottságot, kamarazenélé- si igényességet kíván. A MÁV szimfonikusok minden tagja szinte önmagát múlta felül, hogy teljes értékű partnere legyen a karmesternek. Igen szép, kiegyenlített volt a vonósok hangzása, különösen a hegedűszólamok rendezettek. A fúvósok belépései sajnos nem minden esetben voltak egységesek, al- kalmazkodóak, — jóllehet a színház színpadán ezt nehéz is elvárni. Akusztikai okokkal magyarázhatók az olykor jelentkező intonációs bizonytalanságok is, — sajnos mindaddig, amíg nem helyezhető el valamilyen me- nyezet (hangvisszaverő felület) a zenekar fölé. a fúvóshangszeresek nehéz helyzetben lesznek. Néhány fúvósszóló így is csodálatosan szép volt. A Gershwin-zongoraverseny szólistája, Varsányi László tökéletes biztonsággal szólaltatja meg a technikailag rendkívül nehéz, és különleges felkészültséget igénylő zongoraszólamot. Érdekes, kicsit tartózkodó hangvétele jól illett a műhöz.A közönség tapsait De Falia és Chopin egy-egy művének játszásával köszönte meg. A zenekartól ráadásként Brahms VI. Magyar Tánc-át hallottuk. Befejezésül engedtessék meg még égy gondolatsor. Ezen a két estén ismét bebizonyosodott, hogy végül is minden hangverseny egyszeri és valójában megismételhetetlen. Ugyanazok az előadók, ugyanazokat a műveket szólaltatták meg mindkétszer, — mégis mindkét hangverseny más volt. Más zenei momentumok kaptak élesebb megvilágítást először, és megint mások másodszor. Kedden a Csajkovszkij-szimfónia első tétele volt talán a legizgalmasabb, szerdán a III.—IV. tétel közben éreztük úgy, hogy ennél nagyszerűbben már nem szólalhatna meg. Minden újabb megszólaltatás: újraalkotás. Ezt azért említjük meg, hogy az élő zene változékony, de soha el nem tűnő szépségeire irányítsuk a figyelmet: nincs és nem is lehet olyan hanglemez vagy felvétel, mely a koncertek légkörét visszaidézhetné, élményét, emlékét pótolni tudná. Molnár László Az Országos Filharmónia nyíregyházi évadzáró hangversenyét szokatlanul nagy érdeklődés előzte meg; ezért a rendezők — igen helyesen — úgy döntöttek, hogy másnap a hangversenyt megismétlik Így két estén (kedden és szerdán) több, mjpt ezer ember hallgathatta meg a Budapesti MÁV Szimfonikusokat a televízió karmesterversenyén első díjat nyert fiatal japán karmester, Kobayashi Ken-Ichiro vezényletével. Népszerű, de igen nehéz művek szerepeltek a műsorban: először Mendelssohn csodálatos „Hebridák” nyitánya szólalt meg, majd Gershwin F-dur zongoraversenye, egy kitűnő pianista, Varsányi László közreműködésével. A szünet után Csajkovszkij talán legismertebb alkotását, a VI. (paíetikus) szimfóniát hallottuk. Kobayashi egészen rendkívüli karmester- egyéniség. Attól a pillanattól kezdve, hogy kiáll a karmesteri emelvényre és ránéz a zenekarra: egv fantasztikus, szinte leírhatatlan drámai folyamat részeseivé tesz mindnyájunkat. Szuggesztivitása félelmetes, ellenállhatatlan, — végig kell élnünk vele együtt a zenei történés mindegy egyes momentumát, nem figyelhetjük kívülállóként, ami a színpadon történik. A legjellemzőbb erre talán a szerda esti szimfóniabefejezés volt: a mélyvonósok utolsó, szívdobbanásszerű pizzicatoja után körülbelül fél percig várt a karmester — igen, éppen ennyi a hatalmas mű kicsengése”, ennyi kell ahhoz, hogy a sok-sok érzelmi hullámzás után végleg, egyértelműen megnyugodjunk. Ez alatt a fél perc alatt tulajdonképpen nem történt semmi más, minthogy ötszáz ember a nézőtéren, hatvan a színpadon lélegzetét visszafojtva, döbbenten hallgatott. Míg végre Kobayashi leengedte a kezét, és mi fellélegezhettünk. Úgy tűnhetne, hogy mindehhez a karmester részéről iszonyatos erőfeszítés szükséges. Nos, így is van, de a lenyűgöző Koba- yashiban éppen az, hogy ebből szinte semmit sem lehet észrevenni. Olyan magátólér- letődő könnyedséggel, oly természetes egyszerűséggel vezényel, hogy képes velünk elhitetni: ami itt történik, az mind roppant egyszerű: Pedig mi minden kell ahhoz, hogy egy -karmester idáig eljusson! Mindenek előtt tökéletes, kifinomult vezénylésteohnika. Varsányi László zongoraművész Olyan egyértelmű jelzésrendszer, amely nem hagv kétséget a muzsikusokban a karmester szándéka felől. Másodszor: a művek fölényes ismerete, a legapróbb részletekig. (Kobayashi Takács Gyula: Ballag nyolc lábon Két angyali' tehén szuszog s a galagonyák fahéj illatába őröl két rózsás állkapocs , .. Ballag nyolc lábon a világ s a május biztosan napos ... Egy pillangó szarvára szál: az évszak ,fején a koszorúra, s együtt ballag és biztosan őröl velük a nem is látható ... A lomb közül kis borjú bőg, Fölissza hangját... Szopni hagyja. És szárnyal, galagonyával ballag tovább a kék idő.
