Kelet-Magyarország, 1975. május (32. évfolyam, 101-126. szám)

1975-05-28 / 123. szám

4 KELET-MAGYARORSZÁG 1975. május fe* POSTABONTÁS ( Talán észre sem vész­ijük, hogy ügyintézéseink, vásárlásaink során hány­szor kerülünk a joggal kapcsolatba. Jó tehát, ha a leggyakrabban előforduló, bennünket közvetlenül is érintő jogszabályokkal tisz­tában vagyunk, hiszen csak akkor tudunk élni velük, ba ismerjük. A különböző kiadványok, sajtó, rádió segítségével a jogban egyébként járat­lanok is megismerhetik a vásárlókat érintő fontosabb rendelkezéseket. Ma már szinte mindenki tudja, például szavatossági időn túli élelmiszereket a keres­kedelem nem árusíthatja. Az utóbbiakról egyéb­ként szól az áruval adott garancialevél is. Hasznos tudnivalói miatt érdemes elolvasni, áttanulmányozni. Sajnos, hogy egyik-másik­nak a szövege már idejét múlta, így félrevezető. Horváth Gyuláné nyír- meggyesi olvasónkat is fél­revezette a garancialevél, emiatt hónapokig nem tud­ta olajkályháját megjavít­tatni. A címjegyzékben fel­tüntetett szerviz ugyanis nem vállalta a javítást, és nem ok nélkül. Nem volt a gyárral az olajkályhák ja- ) vitására garanciális szerző­désük. Később a gyárral J folytatott levelezésünk alapján sikerült kideríte­nünk, hogy időközben a RAMOVILL-központ egy másik szervizt jelölt ki e ja­vítások elvégzésére, s mi­vel erről a gyárat sem ér­tesítették a garanciajegy­ben a régi szerviz neve szerepelt. Hasonló problémával küszködött Csákvári Mik- lósné záhonyi olvasónk is. Ö egy villanyvarrógépet vett nem régen, amely rö­vid használat után elrom- j lőtt. A javítást a RAMO- | VILI,-szerviz nem vállalta. Tanácsért szerkesztősé­günkhöz fordult. Nekünk is többszöri telefonálás, majd végül levélváltás után si­került megtudnunk, melyik szövetkezet vállalja a gép garanciális javítását. A két eset is bizonyítja; hasznos volna, ha a vásár­lások alkalmával a keres­kedelmi dolgozók szóban is tájékoztatnák a vásárlókat a legfontosabb tudnivalók­ról. FÓRUM Szerkesztette: Dr. Szeifert Gyuláné Árok A Derkovits és a Dugonics utca kereszteződésében ve­zetékfektetés miatt az utat megbontották. Az' árok be­temetése után egy 20—25 centiméteres süllyedés kelet­kezett, amely balesetveszé­lyes. Most esős időben külö­nösen, mert a járművezetők­nek a vízzel telt árok mély­ségét nehezebb felbecsülniük — jegyzi meg levelében Né­met Lajos, Nyíregyháza, Bottyáni u. 7. szám alatt la­kos. Az Illetékes válaszol FELESLEGES ÜT „Felesleges út” címmel áp­rilis 2-án megjelent cikkel kapcsolatban közöljük, hogy a buji cseretelepünk 90 pb- gázpalackkal rendelkezik. Heti két alkalommal — ked­den és pénteken — látjuk el. Március 20. és 28. között — gépkocsihiány miatt — való­ban volt kimaradás. A cikk­ben javasolt előrendelést nem tudjuk bevezetni, de in­tézkedtünk, hogy a túrajára­tos napokról, a gázpalackok érkezéséről kellő módon tá­jékoztassák a lakosságot. HELYET AZ ÜVEGEKNEK Az Északi Alközpont ABC- áruházának keleti oldalán lévő poros feliraton ez olvas­ható: „Üvegvisszaváltás, élő­halárusítás”. A piciny ablak előtt rendszerint türelmetle­nek az emberek. Nehezein ha­lad a sor. Csak az ablakhoz érve értik meg, hogy miért. A parányi átvevőtérben nem fémek az üvegektől. Ugyan­akkor a medence — melyben egykor a halak úszkáltak — foglalja a helyet, mikor már nincs rá szükség, hiszen halat nem árusítanak — írja Fe­hér István, Nyíregyháza, Vasvári Pál utca 71. ' szám alatti lakos. 5®ás JAVASLAT A Tünde uteá és a Debre­ceni út kereszteződésénél lé­vő útburkolati ' jel (forgalom elől elzárt területet jelöli) véleményem és mások megál­lapítása szerint is forgalmi dugó keletkezését eredménye­zi. Sok járművezető nevében kérem, hogy a balra kanya­rodó sáv elválasztását egysze­rű záróvonallal oldják meg — javasolja Németh Lajos nyíregyházi lakos. Tiszántúli Gázszolgáltató és Szerelő Vállalat debreceni üzemegység AT A VAGONOKON mélyjvonatok érkezése idején minden esetben szabadon van. Sajnos, nem mindenki vá­lasztja-e biztonságos útvo­nalat MÁV Igazgatóság Debrecen SZEMÉTSZÁLLÍTÁS „Siessünk” ‘ címmel közölt cikkben szóvá tették, hogy déli ipartelepen nincs meg­oldva a szeméttárolás. Te­kintettel arra, hogy közterü­leten a lakosság részére sze­méttárolót nem létesíthetünk, intézkedtünk, hogy az in­gatlankezelő vállalat az igé­nyektől függően oldja meg a szemétszállítást. Nyíregyházi Városi Tanács V. B. műszaki osztálya CSAK RENDELÉSRE? I Hirtelen nem tudnám meg-: mondani, hogy Nyíregyházán hány üzletben van grillsütő. Ha jól számolom, csak a vá­ros központjában van három. Mégis, ha valakinek kedve támad grillcsirkevásárláshoz, gyorsan le kell tennie róla. Az utóbbi időben szinte csak rendelésre sütnek "csirkét. Hogy miért? Senki nem tud­ja, mert tisztított csirkébe nincs hiány, a grillsütőik pe­dig megvannak. Nincsenek viszont kihasználva, az üzlet­nek mintha csak díszei vol­nának — teszi szóvá Molnár Gáboré nyíregyházi olva­sónk. A KLUBOKÉRT A Balkányi ÁFÉSZ tízezer forint támogatást nyújtott a» MHSZ-fclubok. részére. Tá­mogatásuk szinte rendszerest Sportversenyek alkalmával nem egyszer járművet bizto­sítanak. Elősegítik a sport- mozgalom kiszélesítését. Cél­jaink támogatását ezúton is szeretnénk megköszönni — írja Elek István MHSZ járási titkár NagykállóbóL ZÁRÖRA i A Gyertyafény keringő! mindenki ismeri. A Nyírfa Áruház még ismertebbé teszi az által is, hogy e kellemes dallam kíséretében hozzák a vásárlók tudomására, hogy záróra közeledik. Mindenki fejezze be a vásárlást az áruházat néhány perc múlva bezárják. Nem nagy dolog, de e tapintatot szívesen fa. gadják a vásárlók. A figyel­messég méltó a modem és szép áruházhoz — írja Sz. J„ né nyíregyházi olvasónk. A Kelet-Magyarország áp­rilis 30-i számában „Át a va­gonokon” címmel megjelent cikkel kapcsolatosan közöl­jük, hogy a császárszállási ál­lomáson a harmadik, illetve a negyedik vágányon akkor sem közlekedhetnek az uta­sok, ha azok szabadon áll­nak. Az utasok számára ki­jelölt útvonal a váróteremtől az I. sz. vágány mellett, az útsorompóval ellátott útátjá­rón át vezet, amely a sze­Szerkesztoi üzenetek Május 7-én „Ellepi a sze­mét” című megjegyzésre kö­zöljük, hogy a jelzett útsza­kaszon — mint az utca tab) részében — a szemétszállítás rendszeresen folyik. A sze­méttároló edények számát, annak kezelését tanácsi ren­delet szabályozza. Eszerint az üzemben tartó köteles az előírt módon a szemét táro­lásáról gondoskodni. Nyíregyházi Ingatlankezelő és Szolgáltató Vállalat SÁRGULNAK íf Örömmel látom, hogy egy­re szaporodnak az üzletek, a lakóházak előtt a betonvirág­tartók.. Hangulatos:*), szebbé teszik yarpsunka.!. .'ö'i'őmpmbe azonban' üröm..vegyin, .ami-' kor látom, hogy benne a vi­rágok sárgulnak, elszárad­nak. Ha a természet nem ön­tözi, senki nem gondol rá­juk. Jó lenne, ha ózok vál­lalnának védnökséget e vi­rágtartók fölött, akiknek por­tája, háza előtt varrnak — javasolja Erdélyi Gyuláné, Nyíregyháza, Közép utca 12. szám alatti olvasónk. JÁTSZÓTÉR Az Alkaloida Vegyészeti Gyár Bánki Donátb szocia­lista brigádja a gyermeknap alkalmából mintegy 80 ezer forint _ értékű társadalmi munkával gazdagította Tisza- vasváriban a Lónyai út mel­letti játszótér felszereléseit. Vállalták, hogy a következő öt évben a felszerelés kar­bantartását elvégzik, a par­kot gondozzák. A község la­kossága nevében ezúton is köszönjük a brigád nemes cselekedetét — írja levelében dr. Lévai Sándor tanácsel­nök Tisza vasvári bői. Paragrafus Terhességi- gyermekágyi segély Folytatjuk az 1975. július elsejétől életbe lépő új társadalombiztosítási tőrvény ismer­tetését. Ezúttal Szilágyi Miklósáé vásárosna- ményi, Kondor Mihályné nyírbátori és a töb­bi vidéki levélíróink kérésére a terhességi- gyermekágyi, valamint az anyasági segélyre való jogosultság feltételeiről lesz szó. Terhességi-gyermekágyi segély annak jár, aki a szülést megelőzően két éven belül 180 napon át biztol sított volt, és a biztosítás tartama alatt, vagy a bizto­sítás megszűnését követő negyvenkét napon belül szül, vagy a biztosítás megszűnését követő negyvenkét na­pon túl táppénz, illetőleg baleseti táppénz folyósításá­nak az ideje alatt, vagy a folyósítás megszűnését kö­vető huszonnyolc napon belül szül. A terhességi-gyer­mekágyi segély a szülési szabadságnak megfelelő idő­tartamra jár. A szülési szabadságnak arra a tartámára, amelyre a szülő nő a teljes keresetét megkapja, terhességi-gyer­mekágyi segély nem jár. Annak aki a keresetét részbén kapja meg, csak az elmaradt keresete után jár terhes­ségi-gyermekágyi segély. A segély a napi átlagkereset teljes összege, ha a szülő nő a szülést megelőző két éven belül 270 napon át biztosított volt. Ennél kevesebb, de legalább 180 napi biztosítás esetében a terhességi-gyermekágyi se­gély a napi átlagkereset hatvanöt százaléka. A terhes­ségi-gyermekágyi segély alapjául szolgáló napi átlag- kereset megállapításánál a táppénzre vonatkozó ren­delkezéseket kell megfelelően alkalmazni. Anyasági segély annak jár, aki terhessége folya­mán legalább egyszer terhességi orvosi vizsgálaton részt vett, és a biztosítás tartama alatt, illetőleg a biztosítás megszűnését követő 180 napon belül, vagy a biztosítás megszűnését követő 180 napon túl táppénz, illetőleg baleseti táppénz, terhességi-gyermekágyi segély, vagy gyermekgondozási segély folyósításának az ideje alatt szül. Hozzátartozó szülése esetén az anyasági segély az előbb említettek alkalmazásával jár. A társadalombiztosítási ellátásokról szólva itt te­szünk említést a temetési segélyről, továbbá a családi pótlékra jogosultak köréről. Temetési segély az után jár, aki a biztosítás tar­tama alatt, vagy a biztosítás megszűnését követő 180 napon belül, vagy a biztosítás megszűnését követő 180 napon túl táppénz, illetőleg baleseti táppénz, terhességi­gyermekágyi segély, vagy gyermekgondozási segély fo­lyósításának a tartama alatt hal meg. Hozzátartozó ha­lála esetén ezek figyelembe vétele alapján jár a teme­tési segély. E segély az eltemettetőt illeti meg. A társadalombiztosítási ellátások körébe tarto­zik a családi pótlék, melyre az a biztosított jogosult, akinek a háztartásában két vagy több gyerek van. Egy gyermek esetében akkor folyósítható családi pótlék, ha a biztosított egyedülálló, vagy a gyermek tartósan beteg, illetőleg testileg, vagy szellemileg fogyatékos. Egy gyermek után akkor is jár családi pótlék, ha e gyermek figyelembe vételével 1971. november hónapot követően két vagy több gyermek után már megillette családi pótlék a biztosítottat. A jogosultság elbírálásánál azt a gyermeket kell ■ figyelembe venni, aki tizenhat évesnél fiatalabb, vagy tizenhat évesnél idősebb, de tizenkilenc évesnél fiata­labb és alsó- vagy középfokú oktatási intézmény nap­pali tagozatán tanul, vagy tartósan beteg, illetve testi­leg vagy szellemileg fogyatékos. Nem jár családi pótlék az árvaellátásban részesülő, a harmadéves szakmunkástanuló és a szakmunkás-ta­nulóotthonban, továbbá a térítés nélkül intézetben, ne­velőotthonban, csecsemő- vagy gyermekotthonban elhe­lyezett gyermek után. Az egyedülálló biztosítottnak árvaellátásban ré­szesülő gyermeke utón is jár a családi pótlék. Ha a gyermek olyan különélő szülő háztartásában van, aki családi pótlékra nem jogosult, e gyermek utón részére a családi pótlékot a másik szülő jogán kell megállapíta­ni. . Családi pótlék .arra a naptári hónapra jár, amely­ben a biztosított huszonegy napot biztosításban tölt. Munkaviszony, ..vagy ipari szövetkezeti tagság alapján huszonegy napi biztosításban töltött idő esetén is csak arra a naptári hónapra jár családi pótlék, amelyben a biztosított megállapodás szerinti vagy tényleges mun­kaideje a munkakörére jogszabályban meghatározott teljes munkaidő felét eléri. A mezőgazdasági szövetkezet tagjának a családi pótlék az előző naptári évben teljesítétt munkanapok számával arányosan jár. Kozma Jánosné tiszaber- celi, Gergely Pál lónyai, Ko- •vács Józsefné nyíregyházi, Vaskó Mihály nyíregyházi, Vitái Tibor nyíregyházi, Pa- lóka Sándor kállósemjéni, Simon Jánosné vajai, Laka­tos Pálné csengersimai, Nyíri László cégénydányádi, Kánya István mátészalkai, Pituk Gergelyné tiborszál- lási, Farkas Ferencné ópá- lyi, Simon Miklósné ópályi, Papp Ferenc nyíregyházi, Kulcsár György nyíregyházi lakosok ügyében az illetéke­sek segítségét kértük. Kompári F. Károlyné ked­ves köszönő sorait meg­kaptuk. örülünk, hogy se­gíthettünk. Pen ke Ibolya marokpapi olvasónkat a tiszántúli gáz- sszolgáfEáfó vállalat tájékoz-, tatía," hogy a tartalékpalack iránti igényeket a beérkezés sorrendjében tudják kielé­gi teni. Sárközi Ferenc nyíregyhá­zi lakosnak levélben vála­szoltunk. Bodnár Mihályné újfehér­tói olvasónk táppénzét a jú­nius 10-i bérfizetés alkalmá­val megkapja. Tóth Balázsné gárvaven­csellői lakost értesi tettük, hogy az ^óvodai térítési díj megállapításánál a gyermek- gondozási segély összegét És figyelembe kell venni. Szalma Géza tornyospálcai olvasónk televízióját a GEL- KA-szerviz megjavította. Valkovics Istvánná nyír­egyházi lakos a lakás hasz­nálatbavételi díj különbö­zeiét megkapta. Adriányi Ilona nyíregyházi olvasónk észrevételét az il­letékesek tudomására hoz­tuk. Hudáh Józsefné beszterc­ei lakos ügyét a legközeleb­bi közgyűlésen fogja tár­gyalni a termelőszövetkezet. Az eredményről határozat­ban fogják értesíteni. Farkas Albert kömörői olvasónkat az állatforgalmi vállalat kirendeltsége az át­vétel időpontjáról értesíteni fogja. Özv. Horváth Istvánná kétérközi lakos a társada­lombiztosítási igazgatóság nyugdíjosztálya tájékoztat­ta, hogy a rokkantsági nyug­díj megállapításához 67 %- os munkaképesség-csökke­nés szükséges. Szőnyi Istvánné gávavenü csellói olvasónkat levélben értesítettük, hogy a rendel­kezések értelmében nem tarthat igényt a gyermek­gondozási segélyre, mivel be­dolgozóként vállalt munkát N. Puskás Pál besenyő«® lakos követelését bírósági úton -érvényesítheti. Farkas Lászlóné nvfrcgy^ házi olvasónk ügyében a VIDEOTON -Gyár értesített® szerkesztőségünket, hogy a reklamált bérkiegészítésé február óta folyósítják. Pelsőczi Mihály nyirmarfeá lakost az állami gazdaság te­véiben tájékoztatta. Kovács Károly nyíregyházi olvasónk kérése a jelenleg érvényben lévő rende’etete értelmében nem teljesíthető, Pázmán Béláné újdomb-í rádi lakost a társadalombiz­tosítási igazgatóság családi pótlék osztálya értesített^ hogy családi pótlékra jogo­sult az a munkaviszonyban álló dolgozó, akinek munka­ideje az illető Iparágra,' vagy munkakörre a Munka Törvénykönyvében, vagy más jogszabályban megálla­pított heti (havi) munkaidő­nek a felét eléri. Olvasónk az illetményhivataltól kér­heti a családi pótlék folyó: sítását. Szilágyi József nyíregyházi lakos kérését a sütőipari vállalat teljesítette. A gép- , kocsik által megrongált csa­tornát megjavították. Biró Pálné nyírmadai ol­vasónk férjét négy szabad­nap illeti meg. Erre az időre keresetét nem írhatják jóvá, célszerű tehát, ha a szabad­napokat igénybe veszi. PAPÍRIPARI VÁLLALAT NYÍREGYHÁZI GYÁRA felvesz anyagmozgatói munkakörbe 18 életévet betöltött férfi dolgozókat folytonos mun­karendbe. Helybeliek előnyben. Jelentkezés: Nyíregyháza, Tünde u. 2. (349839) Fontos és bizalmas kakörbe műn­ÉRETTSÉGIZETT GÉP­ES GYORSÍRÓT FELVESZÜNK. Legalább öt éves gyakor­lattal rendelkezők előny­ben. Fizetés megegyezés szerint. Jelentkezni lehet: Nyíregyháza, Kinizsi út 4. sz. személyzeti előadó­nál. (662) A tavaszi BNV-re jegyek válthatók a helyszínen, a BKV-jegypénztáraknál és a metró végállomásainál. (HV—35)

Next

/
Oldalképek
Tartalom