Kelet-Magyarország, 1975. április (32. évfolyam, 77-100. szám)
1975-04-13 / 86. szám
Kfibfi 1-mACtVARORSZAG 12 IRJ% "Sprffls IS Ai első autók még voltaképpen motorral fölszerelt lovaskocslk voltak, alakjuk, de még a lámpájuk is megegyezett a lovaskocsikéval: gyertya vagy karbidégő lángja pislákolt bennük. Napjaink legkorszerűbb fényszórói már halogéngázos izzók erős fényét vetítik az úttestre, nagy haladási sebesség mellett is biztonságosabbá téve a közlekedést. Némelyik a utógyár egészen különleges fényszóró- elhelyezési megoldással rukkol ki, amint az a Ferrari—365—GTB 4-es sportkocsiról készült felvételen is látható. A gc pkocsi fényszóróit az „áramvonal” mögé rejtették, és előtétként egy olyan átlátszó lemezt helyeztek el. ami nem törhet e) a felpattanó kövektől (nagy sebességű száguldásnál ugyanis ez végzetes lehet). Egyes gépkocsitípusok fényszóróit ma m ár törlőberendezéssel is ellátják a fel- esapódó sár időnkénti eltávolítására. Újabban a fényszóróval kapcsolatban álló fotocellás érzékelőt is felszerelnek némely gépkocsira, ami a szembejövő aufo fényére automatikusan „tompított”-ra kapcsolja a saját lámpákat. Több fény az utakon Autóstura a Vörös Hadsereg útján A győzelem napja atkáiméból ifjúsági autóstúra indul a Vörös Hadsereg, egykori útján Moszkvából. Hazánkat húsz fiatal képviseli ezeri á túrád. A magvar fiatalok tegnap a déli órákban utaztak el a Szovjetunióba Záhonyban Vjss János. a KISZ megyei b< z :tt«á/!án's.k nevében búcsúztatta fiataljainkat. SZÖNOKKÉPZÖ T 1NFO LYAM fejeződött oe Fehér- gyarmaton a tanács lárasí hivatalának ' művelődési osztálya és a járási művelődési központ rendezésében. A tizenhat előadásból álló tanfolyamot 25 pedagógus, művelődési ház igazgató és tanácsi dolgozó végezte el. Az előadásokat budapesti, debreceni és nyíregyházi oktatók tartották. A Magyar Szocialista Munkáspárt B/abolcs-Szalmár megyei Blzott- *ása és a megyei tanács lapja Fásrerkesztö: Kopka János Szerkesztőség: Nyíregyháza. Zrínyi Ilona u 3—5 Telefon: 10-003. 11-271. Telexszám: megyében "44, ipegvéo kívül 72 344 Fostaelm: 4401 Nyíregyháza. Pf .: 47 Kiadja: a Szabolcs megyei ILapkladé Vállalat Nyíregyháza Zrínyi Hona u 3—5. Telefon: 10-150. Pf: 25 • Felelős kiadó: Mádl Lajos Teiiesztl a Magyar Posta. Előfizethető bármely postahivatalnál a kézbesítőknél, a posta hírlapüzletekben és a Posta Központi Hírlap Irodánál (KH1 Budapest V József nádor tér I.» közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással a KHI 215- #8162 oénzfogalml lelzőszámra Előfizetést dí1 egy hónapra "O forint indexszám. 25 059 Kéziratokat nem őrzünk meg és nem adunk vissza Felvilágosítás hirdetés ügyben 10—15« telefonon NYÍRSÉGI nyomda Wtiregvháza Dózsa Gvörgy u. 5 U<lelő§ vezető: Uoléczl István Krónika 19G0. április 13. Kirüiriti . üj bolt kezelte íxieg ni iuy wachet, anieiyaeK .épneseuez je. icntos tarsauaimi mun-' aavai' janiiuaK nozza a község i'dtiüi. 1970. április 13. ' NriKL^iütiAZA: Tudományos emlék-ülést' lartouak a varosban a Lenin-centenárium alkalmával. 1945 április 14 N V iRLu i rtAZA: El. búcsúztatták a városi Honvéd zászlóalj kato.. náit. mely elindult, hogy a Vörös Hadsereg és a szövetséges csapatok oldalán harcoljon a németek ellen. 1970 április 14. NYÍRBÁTOR: Megkezdődött a fővárosból letelepülő Auróra Cipőgyár új üzemcsarnokának és irodaházának építése. KÖNYVE JDONSÁGOK: A hajnal színei (Magvető— Szépirodalmi) — Huszár S.: Esős délutánok a Tarka ökörben <Szépirodalmi) — Kós K.—Szentimrei J. — Nagy J.: Szilágysági magyar népművészet (Szépirodalmi) — Közelképek (Szépirodalmi) — Kral, F.: Találkozás (Európa). 113 ezret fizet a négyet* A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése szerint a 15. játékhéten öttalálatos Szelvény nem volt. Négvta- lálatos szelvénye 49 fogadónak volt. nyereményük egyenként 113 279 forint, három találata 4827 fogadónak volt. nyereményük egyenként 575 forint. A kéttalálatos szelvények száma 175 558 darab, ezekre egyenként 20 forintot fizetnek. Alakuló ülést tartott a MTESZ mellett működő ifjúsági bizottság. A bizottság feladata, hogy koordinálja az egyesületekben működő ifjúsági szekciók munkáját és gondoskodjon a fiatal műszakiak, gazdasági szakemberek, értelmiségiek továbbképzéséről. A technika házában újra működő klub pedig a KISZ megyei bizottsága és a MTESZ közötti kapcsolatot erősíti. Néma a telefon Jősavárosban két nyilvános telefont szereltek fel korábban. Az itteniek öröme azonban nem tartott sokáig, mert mindkét telefon elnémult. Lehet, hogy mindkettőt szándékosan megrongálták. Lehet. hogy műszaki hibáról van szó. A lényeg az. hogy a külterületnek is nevezhető új településen feltétlenül szükség van a két nyilvános. segélykérésre is alkalmas telefonra. Jó vo’na mindkét telefont mielőbb kltavR-ml. A nosta illetékesei bizonyára napok óta tudnak a hibáról, ba nem. akkor ezúton adtok tud*"kra — mert a v^recloh telefonon nem tudják bejelenteni... (n. Iá FET Hlf AS! A városi tanács vb terme lés-ellátásfelügyeleti osztá' lya értesíti a .város lakossá gát hogy az 1975. évi ve szettség, elleni kötelező eb oltást az alábbiak zer; rendeli el. Az oltás ideje é helye: április 17.. 18—2? reggel 7—11 óráig a '’’énr téren (Árok utca), délután 14—18 óráig az állatkórház bau (Csipke u.V Minden el tülaidonos köteles az oltás' megelőző 8 napon belül a városi tanács vb oénzügvi .osztályánál az ebadót befizetni. A befizetés nvug rt — az oltás ideién — az állatorvosnak köteles bemutatni. Minden 90 napos kort meghaladott eb oltása kötelező! Városi tanács vb termelés- énátásfelügyeleti osztálya. Nyíregyháza. (461) »PROGRAM £975. április 13, vasárnap IDA NAPJA A Nap kél 5 -óra 01 perckor, nyugszik 18 óra 30 perckor. A Hold kél 5 óra 34 perckor, nyugszik 20 óra 41 perckor. 1975. április 14, hétfő TIBOR NAPJA A Nap kél 4 óra C9 perckor, nyugszik 18 óra 31 perckor. A Hold kél 6 óra 08 perckor, nyugszik 21 óra 45 perckor. Eső. havas eső Várható időjárás ma estig: felhőátvonulások, több helyen futó esővel, havas esővel, elsősorban a hegyeken hózápor. Élénk, időnként erős nyugati, északnyugati szél. Változékony, az évszakhoz képest hűvös idő. Várható legmagasabb nappali hó- mérséklet 8—13 fok között. Kossuth rádió VASARNAP 8.05: öt kontinens hét napja. — 8,21: Hang-kép. A Magvar Rádió és a Magvar Televízió magazinja. — 10,03: Mikrobi a 6-os stúdióban . . . Vetélkedő általános iskolásoknak az űrhajózás napján. — 11,02: A költészet hete. — 11,20: Nagy mesterek — világhírű előadóművészek. — 12,10: Édes anvanyelvünk. — 12,40: Nem azért mondom. — 12.50: A cigányprímás. — 13.20: Rádiólexikon. — 13.50: Művész- lemezek. — 14,39: Pillantás a nagyvilágba. — 13,08: Gluse^ue Valdengo énekel. — 15,28: Tánczene Prágából. — 15,58: A költészet hete. — 17,05: Népszerű zenekari muzsika. — 17,50: Világ- líra. — 18.05: Nótakedvelőknek. — 19,15: Illés Endre színháza. Közvetítés a Madách Színházból. Festett egek. — 21,21: Mikrofonközeiben — Lili Ivanova. — 22,20: Musica Mundana. — 22.50: Gulyás László: Első szerelem. — 23,10: Operafinálék. — 0,10: A Magyar Rádió és Televízió szimfonikus zenekarából alakult rézfúvős együttes Pezel- műveket játszik. HÉTFŐ 8,16: Nótarsokor. — 9.10: A magyar nyelv hete. — 9 30: A hét zeneműve. — 10,05: Iskolarádió. — 10,30: Magyar előadó- művészek lemezeiből. — 12,35: Tánczenei koktél. — 13,20: Mádi Szabó Katalin és Tekeres Sándor népdalokat énekel. Bige József furulyán és dudán játszik. — 13,50: Válaszolunk hallgatóinknak. — 14.05: A magyar nyelv hete. Édes- anyanyelvűnk. — 14,10: Dalok a Fáklvavlvök című hanglemezsorozatból. — 14,21: Részletek Lendvay Kamiik A három testőr és Knock out című musicaljéből. — 14,44: Ablaknyitás. — 15.10: Iskolarádió. — 15,50: Szőnyi Erzsébet fúvósműveiből. — 16.05: Az élő népdal. — 16.15: Aktuális gazdasági jegyzet. — 16,25: Graziel- la Sciutti és Dán lordachescu énekel. — 17,05: Külpolitikai figyelő. — 17.20: A hét rádióhallgatója. — 17.40: Van ú.1 a nap alatt. — 17.55: Sajtókonferencia az üdülésről. — 19.40: Kapcsoljuk a csepeli munkásotthont. Huszka-est — a zeneszerző születésének 100. évfordulója alkalmából. — Közben: Kb. 20,20: Váci Mihály versei. — Kb. 20 40: A hangverseny-közvetítés folv- tatása. — Kb. 21.30: Mi férfiak... — 22,20: A német népdal évszázadai. — 22,50: Verseit elmondja: Weöres Sándor. — 23.00: Brahms-művek. — 0,10: Lionel Hampton vibrafonozlk. Petőfi rádió VASARNAP 7,30: Orgonamuzsika. — 9,M: Miska bácsi lemezesládája. — 8,30: Szőnyi Erzsébet: Az arany- szárny.ú • méhecske. Gyermek- opera. — 9,03: Nóták citerán. — 9.27: Barokk muzsika. — 10,10: Mit hallunk? — 10Í40: Szívesen hallgattuk. — 12,10: Jó ebédhez szól a nóta. — 12,54: Juliska királykisasszony. Pápa Relli mesejátéka. — 14.00: Táskarádió.. — 15,00: 50 év. Dokumentumműsor a Magyarországi Szocialista Munkáspárt megalakulásának évfordulójára — 15,29: Schönberg: A megdicsőíilt éj. — 16.05: Ki ez? Fotórejtvény. — 16,20: Liszt zongoraművei. IX,. rész. -r 16.48: Színes népi muzsika. — 17,19: Mikrofon előtt az irodalmi szerkesztő. — 17.29: Jelentőben. — 18.05: A vasárnap sportja. — 18.50: A fővárosi tanács Kodály Zoltán női kara Xodálv-kórusokat énekel. — 19.06: Terry Richards és a Chase- ^gvüttes felvételeiből. - 19,35: Kapcsoltuk a Zeneakadéfnia nagytermét. —* Közben: Kb. 20.55: Beethoven Kassák Lalos és Nicolas Lenau versei. — Kb. 21.00: A hangverseny-közvetítés folytatása. - Kb. 21.45: A költészet hete. — Kb. 22,00: Zenés játékokból. — 23,10: Örökzöld dzsesszmelódiák. S. MOSOK: :í ? 8,09: Monteverdi: Két szép szem. — 8,19: Magyar zeneszerzők. — 8,40: Csak fiataloknak! — 9,40: Az állatot, azt lehet szeretni. — 10,00: Uj Zenei Újság. — 10.35: Berlioz: A Trójaiak. ötfelvonáso.s opera — két részben. — Közben: 11.24: A költészet hete. — 12,10: Az Operaközvetítés folytatása. — Közben: 13.11: Kis magyar néprajz. _ 13,16: Az operaközvetítés folytatása. — 14.14: Kamarazene. — 13,04: Diákkönyvtár hangszalagon. Szegények szerelme. Rádiójáték Veres Péter regényéből. III. rész. — 16,07: Zenekari muzsika. — 17,05: Magyar művészek operafelvételelből. — 18,05: Kapcsoljuk a 22-es stúdiót. — Közben: 18,45: A költészet hete. — 19,00: A hangverseny-közvetítés folytatása. — 19,35: Dzsesszfelvételeinkből. — 20,00: A XX. század zenéjéből. — 21,20: Húmorimpex. HÉTFŐ 8,05: Aida. -Részletek Verdi operájából. — 9.03: Ezeregy délelőtt. — 10,00: A zene hullámhosszán. — 11.45: Vízvédelmi őrjáraton. — 12,00: Vladimir Horowitz zongorázik. — 12 43: Tar- di képeslap. — 13,03: Zenekari muzsika ... —- 14,00: Kettőtől hatig ... — 18.05: Külpolitikai figyelő. — 18,20.: Kalandozás. Géczy Dorottya és. Tamássy Zdenko beszélgetése ■— sok muzsikával. — 19,25: Máté Rácz László népi zenekara játszik. — 20.13: A Magyar Rádió,Karinthy- színpada. Karc. — 21,13: A rock mesterei. — 21,43: Händel: Aoot'ó és Dafne — dramatikus kantáta. _ 22,30: A hét zenemüve. — 23.15: Tánezene Varsóból Moszkvából, Prágából és Szófiából. 3. MŰSOR: 18,05: Iskolarádió. — 13.25: Huszonöt perc beat. — 18,50: A Zsebrádiószlnház bemutatója. Látogatás. Vámos Miklós hangjátéka. — 19.12: A Deller-énekegyüttes felvételeiből. — 19,35: Kapcsoljuk az Erkel színházat. A miskolci szimfonikus zenekar hangversenye. — Közben: Kb. 20,25: Láttuk, hallottuk — a színházban és a moziban. — Kb. 20,45: A hangverseny-közvetítés folytatása. — Kb. 21 33: Operakettősök. — 22.00: Dzsessz Leningrádból. — 22,28: Századunk zenéjéből. Nyíregyház! rádió 18,00: „Verssel élek. ..” Művészek vallomásai. — 18,35: Megzenésített versek. — 18,55: Sport_ hírek. Televízió MAI TEVÉA JANLATUNK :. 18.25: A vezeték két oldalán Leninváros és Kalus, a Tiszai Vegyi Kombinát és a szovjet Kohászati és Vegyi Kombinát a színhelye ennek a riportműsornak. S az a 340 kilométeres távolság, amely a két várost elválasztja — de a közelmúltban megépült csővezeték révén össze is köti. A televízió munkatársai — Va- jek Jutka szerkesztő. Burza Árpád és Fodor Balázs operatőr, Lődi György riporter — ott jártak mindkét helyszínen, amikor a távvezeték etilénnel való íeltöltése megkezdődött. Ott voltak az olefinmű beindításánál Leninváro3ban és 8 nappal később Katusban, amikor az etilén a szovjet üzembe megérkezett. Szó esik a műsorban a fontos műanyagipari nyersanyag fölhasználásának lehetőségeiről és bemutatják azt is, milyen előnyökkel jár a kooperáció mindkét ország számára. 8,38: Felsőfokú matematika. Az integrálszámítás geometriai és mechanikai alkalmazása. — 9,20: Sprechen Sie deutsh? Német nyelvtanfolyam, HUsvét a tavasz Ünnepe. — 9,45: People You Meet. Angol nyelvtanfolyam haladóknak. A futballmeccs. — 9,50: Tévéovl. Iskolaelőkészítő tanfolyam. Kiskacsa fürdik. — 10,15: Zsebtévé. — 10,40: ki játszik ilyet? XV. rész: Tálékozódó szavak. (Ism.) — ll.óo: BSE—MTK VM. Bajnoki női kosárlabda-mérkőzés. Közvetítés a városmajori Sportcsarnokból. — 12,30: Vasárnapi koncert. 1. Brahms: Variációk epv Havdn-témára. 2. Schumann: A- moll gordonkaverseny. — 14.38: A látás hatalma. (Színes.) XX. rész: Színek mágiája. II. — 15,00: Reklámműsor. — 15,05: Iskolatévé — mindenkinek. Ganz Abrahám. (A kapitalizmus kialakulása a magvar iparban.) —j 15,35: A farkasok , nyomában. Csehszlovák filmsorozat. III. rész: Bt e az éterben. — 16,35: Műsorainkat alánljuk! — 17,00: Reklámműsor. — 17,10: Kerítés. Gondolatok cg y dokumentumfilm nyomán. A Műhely című társadalomtudományi figyelő melléklete. — 18,00: Delta. Tudományos híradó. — 18,25: Lenin- város — Kalus. Riportfilm. — 18,40: A Közönségszolgálat tájékoztatója. — 18,45: Esti mese. (Színes.) — 19,00: A Hét. — 20,00: Hírek. — 20,05: Déry Tibor: Felelet. Tévéfilm. II. rész. — 21,10: Sporthírek. Bratislava! tv VASÁRNAP 8.30: Tv-hiradó. — 9,00: Kicsinyek műsora. — 9,35: A világ nagy állatkertiéi. — 11,10: Mezőgazdasági magazin. — 12,15: Hangverseny. — 15,55: Vasárnap a klubban. — 16,35: Város a Latorca fölött. — 17,20: A tétovázó lövész. — 18,40: Esti mese. — 19,00: Tv-híradó. — 19,50: Költészet. — 20,00: A mi hazánk. — 22,30: A barátság krónikája. 3. MŰSOR: 16,55: Hirek. — 18,10: Bratislava: esti műsor. — 13,30: Televízióval országjáráson. — 19,35: A harci dicsőség Utján. — 20,00: Ocovai Pásztoraié. Szlovák film. — 21,20: Dr. Ferdinánd Kiinda orgonái. HÉTFŐ 14,30: Pártművelődés. — 14,40: Pedagógusok műsora. — 15.00: Hírek. — 15,05: Síkság. — 15,35: Az országos spartakiádé előkészületeiről. — 16,10: Csehszlovákia—Svédország jégkorong-mérkőzés. —„ 18,35: A Z—75-ös hullámon. — 19,00: Tv-híradó. — 19,30: , Riport. — 19,40: Televízióval a nagyvilágban. — 20,05: Flg- ink. Tv-sprozat. — 21.25: Tv-hír- aőó — 21.35: Pártművelődés. — 22,05: A labdarúgás hírei Román tv VASARNAP f 7.40: Pioníroknak. — 8,35: A daktari c. folytatásos gyermek- film. — 9.00: A falu életéből. — 10.15: Zenés műsor. — 12,00: Va*- sárnani album. — 14,00: Ion Tziriac . teniszt oktat. — 14,25: Vasárnapi magazin sportja. — 15.50: Művészeti d^kumentumfilm. — 16,10: Művészeti vetélkedő. — 17,10: Lengyel folytatásos film. — 18,20: Stan és Pan á legkisebbeknek, — 18.30: Tvhíradó. — 19,00: Románcok és szerenádok. — 19.25: Szovjet film. — 21,05: Tv-híradó. — 21,15: A vasárnap sportja. HÉTFŐ 14,00: Ökölvívó nemzetközi viadal. — 15,15: Kórusművek. — 15,30: Magyar nyelvű adás. — 18.00: Tv-glóbusz. — 18,20: A legkisebbeknek. — 18,30: Tv-híradó. — 19,00: Az esztrádok eszt- rádja. — 19.40: Folytatásos tv- regény. - 20,25: Irodalmi-művészeti tv-újság. Moziműsor KRÚDY MOZI! SZEMBESÍTÉS Magyar film E. k.: fél 4, háromnegyed 6 és 8 óra BÉKE MOZI; VERONIKA VISSZATÉR Román film. E. k.: 4 óra. EZEREGY KÉZ Marokkói film F. k.: 6 és 8 óra Április 14-én: Vi.LONiKA VISSZATÉR Román film E. k.: 4 óra liiDüG PULYKA Amerikai film E. k.: 6 és 8 óra GORKIJ MOZI! FORRÖ ÉJSZAKÁBAN Amerikai film. T ’• 1 6 és 8 óra.- Április 14-én: uuujúSO SZÁGULDÁS Csehszlovák film E. k.: 4, 6 és 8 óra MÓRICZ ZS. MOZI: A TOROKFEJES ROPJA Magyar film E. k.: fél 5 óra / - •• i.:-én: A TÖRÖKFEJES ROPJA lv.ag.yar film E. k.: fél 5 és fél 7 óra KIS VÁRD AI MOZI: Április 13-án és 14-én: SO MÁTÉSZALKAI MOZI: Április 13-án és 14-én: AZ UTOLSO PERCIG NYÍRBÁTORI MOZI: FEKSR FARKASOK r 'n: A GAMMA HATÁSA A SZÁZSZORSZÉPEKRE SÓSTÓI KULTÜRPARK NYITVATARTÁSI RENDJE: Í975. április hóban minden vasárnap 13 órától sötétedésig. (487) TÁRSADALMI KERES- KEDELMI ELLENŐRÖK kezdték meg a munkát a KEMÉV' dolgozóinak képviseletében. A tizenkét ellenőr szakmai felkészítését az SZMT segíti, működésüket pedig a szakszervezeti bizottság irányítja. NEGYVENEZERSZER VETÍTETT mezőgazdasági oktatófilmeket falusi mozijaiban a megyei moziüzemi vállalat a megyei művelődési központ mezőgazdasági filmtára és a megyei tanács szaktanácsadó szolgálata kérésére. ' Április 14-én, , 15 órakor Nyíregyházán a technika háj zában ülést tart a MTESZ megyei szervezetének elnöksége. Az ülésen az idei műszaki hónap előkészítése, a műszaki fejlesztés és kutatás megyei helyzete kerül megbeszélésre.