Kelet-Magyarország, 1975. április (32. évfolyam, 77-100. szám)

1975-04-15 / 87. szám

xxxii. Évfolyam. 87. szám ARA: 80 FILLER ms. Április 15., kedd A DÍVSZ nyilatkozatai Szívből po örömmel odvozoliok a dél-vietnami hazafiak nagy győzelmeit Jelentés a földekről Pi étről api Cclr cilának, a Demokratikus Ifjúsági Világszövetség elnökének vezetésével rendkívüli ülést tartott hétfőn Buda- dapesten a DÍVSZ irodája. A vietnami szolidaritás jegyében össze hívott ta­nácskozáson Nguyen Phu Soai, a Dél-vietnami Köz­társaság budapesti nagy­követe tájékoztatta a DÍVSZ vezetőségét a dél- vietnami hazafiak újabb győzelmeiről. Elöljáróban köszönetét mondott a világ haladó ifjú­ságának azért az erkölcsi és anyagi támogatásért, amely- lyel a vietnami nép igazsá­gos harcát az agresszió első pillanataitól segítették, majd tényekkel cáfolta a nyugati polgári sajtónak azokat a rá­galmait. amelyekkel felsza­badító harcukat befeketíteni igyekeznek. Az USA-támo- gatta saigoni rezsim sorozato­san és duryáp szegte meg a párizsi egyezményt, ez ellen, s az amerikai neokolonialásta törekvések ellen irányul a mi küzdelmünk — hangsúlyozta a nagykövet. A dél-vietnami lakosság, a Dél-vietnami Nem­zeti Felszabadítási Front és kormányunk politikai, kato. nai és diplomáciai síkon har­col a párizsi egyezmény vég­rehajtásáért, küzdelmüket nagy sikerek koronázzák, az elmúlt napokban-hetekben felszabadítottunk hét me­gyét, s öt nagy várost. Nagy mennyiségű hadianyagot és fegyvert semmisítettünk meg, szétvertük a saigoni rezsim több elit katonai alakulatát. Az elnyomóknak nincs bázi­suk, senkit sem képviselnek. Ismét megbizonyosodhattak: a mi erőnk nemcsak katonai erő; a nép kel fel, segíti fel­szabadító katonáinkat. A fel­szabadított területeken az élet normalizálódik. Sajnos, az USA reakciós körei még mindig nem akar­ják levonni a szükséges ta­nulságokat, április 10-én a USA elnöke ismét rágalma­kat szórt a dél-vietnami nép igaz képviselőire, s állást fog­lalt a saigoni rezsim további katonai támogatása mellett. Ennek pedig csupán egyetlen „eredménye” lehet: az ame­rikai dollármilliárdok, fegy­verek csak a dél-vietnami nép szenvedéseit hosszabbíthatják meg. Követeléseinket előter­jesztettük. s ha ezeknek ele­g ;t tesznek, hozzá.kedzhetühk él-Vietnam belső ügyeinek rendezéséhez. Nguyen Phu Soai szavai után Jean-Charles Negre, a DÍVSZ főtitkára ismertette a világszövetség szolidaritási akcióinak eredményeit, majd az iroda nyilatkozatot foga­dott el a vietnami helyzettel kapcsolatban. A nyilatkozat hangoztatja: a párizsi egyez­mény két esztendeje megte­Tudományos emlékülés ötven évvel ezelőtt, 1925. április 14-én alakult meg a •Magyarországi Szocialista Munkáspárt, az illegális kommunista párt legális fe dőszerveként. A félévszáza­dos évforduló alkalmából a Párttörténeti Intézet és a Magyar Munkásmozgalmi Múzeum .hétfőn a Munkás- mozgalmi Múzeum budavári palotában levő előadótermé ben tudományos emlékülést rendezett. ' Az elnökségben foglalt helyet Sándor József, az MSZMP KB tagja, a KB irodavezetője és Király And. rásné, a budapesti pártbi­zottság titkára. Szerényt Sándornak, a KEB tagjának elnöki meg­nyitója után Liptai Ervinné, a Semmelweis Orvostudqmá- nyi Egyetem munkásmozgal­mi tanszékének docense tar. tott előadást az MSZMP he­lyéről és szerepéről a forra­dalmi munkásmozgalom tör­ténetében. A továbbiakban korreferátumok hangzottak el az MSZMP történetéről, ag­rárpolitikájából, vidéki szer­vezeteinek tevékenységéről. Uiést Sarlóit a MTESZ elnöksége Április 14-én ülést tartott a Műszaki és Természettudo­mányi Egyesület megyei szer­vezetének elnöksége.' A megbeszélés fő témája az idei műszaki hónap előké­szítése volt. Megtárgyalták a megyei műszaki fejlesztés és kutatás helyzetét, beszámol­tak a Magyar Elektrotech­nikai Egyesület nyíregyházi és mátészalkai csoportjainak négyéves tevékenységéről. Ismertették azokat a felada­tokat, amelyek a gazdaság- politikai tájékoztatás, vala­mint az agitáló és propa­gandatevékenység javításá­val kaocsolatosak. Az elnökség korábbi hatá­rozatainak megfelelően az idén is megrendezik megyénk­ben a műszaki hónapot. Fő Sémája ezúttal a megyei gazdaságpolitikai feladatok a párt XI. kongresszusa tük­rében, valamint az V. ötéves terve való felkészülés Az elnökség javaslatának meg­felelően az idei műszaki hó­nap a Nyírségi ősz időpont­jában, szeptember 15 és ok­tóber 15 között kerül meg­rendezés -e. é műszaki hónap alatt a megyei tanács és a MTESZ közös rendezésében reprezentatív, jubileumi, ipari és mezőgazdasági ter­mékbemutató-kiállítást is szerveznek. Az elnökség megvitatta és tudomásul vette a fennállá­sának 75 éves jubileumát ez évben ünneplő Magyar Elektrotechnikai Egyesület nyíregyházi ás mátészalkai csoportjának tevékenységéről szóló jelentést. remtette a feltételeket a bé­ke, a nemzeti egyetértés, s Vietnam fokozatos egyesíté­se számára, ezt azonban az amerikai kormány támogatá­sát élvező Thieu.rezsim nem tartotta tiszteletben. Az el­lentámadások és a népi felke­lések, a dél-vietnami hazafi­ak sikeres hadműveletei szükségesnek bizonyultak a párizsi egyezményt szabotá­ló erők elleni harcban, A DÍVSZ a világ milliónyi fia. táljának nevében szívből jö­vő örömmel üdvözli a dél­vietnami hazafiak nagy gvő. zelmeit, támogatja az ideig­lenes forradalmi kormányt, annak 1975. március 21-i nyi­latkozatát, amely követeli az Egyesült Államok katonai el­kötelezettségének teljes és végleges megszüntetését, a Thieu-klikk eltávolítását. A DÍVSZ irodája felhívást intézett a világ ifjúságához: követeljék, hogy a Thieu-cso- portot olyan kormánnyal váltsák fel, amely kiáll a bé­ke. a függetlenség, a demok­rácia és a nemzeti egyetértés mellett és érvényre juttatja a párizsi egyezményt Hatodik napja változatlan hevességgel folynak a harcok a Saigontól mintegy 70 kilo­méterrel északra fekvő Xuan Loc térségében. A forradal­mi erők tüzérsége és gyalog­sága vasárnap a hajnali órákban újabb támadást in­dított a Thieu-rezsim alaku­latainak a stratégiai fontos­ságú várostól északra létesí­tett megerősített állásai el­len, s egyes alakulataik va­sárnap újból behatoltak a város centrumába. Hétfőn reggel új kormány alakult Saigonban. Thieu diktátoi még április 4-én bízta meg Nguyen Ba Cant, a nemzetgyűlés elnökét „ha­dikormány” megalakításá­val. Az új kormány tagjai­nak többsége korábban is ve­zető tisztségeket viselt. A dél-vietnami ellenzék az új kabinetben sem volt hajlan­dó szerepet vállalni. Gyorsítják a tavaszi vetést Közeleg a virágzás az almáskertekben Péntekre összehívták a Szabolcs-Szatmár megyei élelmiszer-gazdasági opera­tív bizottságot. Mint isme­retes, a MÉM döntése alap­ján valamennyi eddig mű­ködött operatív bizottságot — tej, hús stb. — egyetlen bizottságként kell működtet­ni. Lesz tehát megbeszélni való elég. Mi most csak azokról a iámáiC'él tcszü ik említést, arri a bizottság elé is kerül majd a tavaszi me­zőgazdasági munkák végzé­séről. összefoglalva: megyénk mezőgazdasági üzemei na­gyon serénykednek, hogy az elmúlt évi, néha minden munkát lehetetlenné tevő időjárás okozta késést utol­érjék. Meg kell állapítani, hogy ez részben sikerült. De csak részben. Az elmúlt évi­hez képest el vannak marad­va néhány fontos tavaszi munkával. Legidőszerűbb és legfonto­sabb e napokban a népgaz­daságig is fontos cukor­répa vetésének befejezése. A munkát az is sürgeti, hogy a későn vetett répát jobban megtámadják a kártevők, következésképpen kevesebb termést hoz. Á tervezett te­rület harminc százaléka még mindig vetetlen. Pedig sok évi tapasztalat, hogy az áp­rilis második felében és má­jusban vetett cukornövény igen sok gondot okoz ké­sőbb. Az elmaradás egyik oka, hogy igen sok sáros szatmári, beregi földön nem lehet rámenni a nehéz gé­piekkel a földekre. Éppen a szatmár-beregi területről hallottunk már az első ide! kölcsönös segítő mozgalom kibontakozásáróL Amelyik üzem gépe még nem tud dolgozni, átmegy a szom­szédba, oda, ahol már lehet. Mire saját földjei megszá­radnak, a megsegítettek ad­ják vissza a kölcsönt. így jó. Reméljük a Szerencsi Cukor­gyár tanácsadó szolgálata minden ilyen kérdésben is segít, még a partnerek össze­hozásában is. A másik fontos növény, amely természeténél fogva sürgeti vetését: a burgo­nya. Sajnos, ebben is köt bi­béiül húsz százalékos elma­radás mutatkozik a tavaly ilyenkori teljesítményekhez képest. Pedig köztudomású, hogy a későn vetett krumpli a nyári szárazságban már nem tud fejlődni, termés- mennyiségének harmadát is elveszti. Idén ezenkívül a burgonyavész elleni védeke­zés is vetésre sürgeti a „jó gazdát”. Igyekeznek is az üzemek utolérni tervüket. A kukorica vetése — ha nem is ilyen kiélezetten —, szintén sürgő? leiadat már Közismert, hogy a szeptem­beri fagyok sok kárt okoz­nak a későn vetett táblákon. Mindenesetre: kukoricave­tést is láttunk, nem is egy helyen megyejárás közben. De éppen az előbb említett sürgős munkák befejezése szükséges- hozzá, hogy ez is igazán lendületbe jöjjön. Üzemeink fontos tenniva­lója e napokban a tavaszi kalászosok elvetése. Tavaszi árpából háromszor, zabból kétszer annyit vetünk, mint tavaly. Az árpát már mátfv cius végére be kellett volna, fejezni. Kis késéssel befe­jezték. A zabvetés befejezé­sének is itt az ideje. Pár na­pos késéssel ez is sikerül. Csak néhány szatmár-beregi üzemben várják még, hogy az erre szánt fold kiszárad­jon. A tavaszt esőzések álta­lában nem okoztak kárt, in­kább vetésre alkalmassá tet­ték mindenütt a földeket. Szót kell még ejteni zöldség­kertészeteinkről, melyeknek mértéke ismét emelkedett, a tavalyi nagyüzemi 609f> hek­tárról — az állami gazdasá­gokat is beleértve — 7003 hektárra. Kis késés van a fehérgyökér vetésénél, amit magról nevelnek. A palántá- zó üzemek működése kielé­gítő. A gép- és alkatrészellátás kielégítőnek mondható, bár az üzemek erőgépigéhyeit nem tudják teljesen kielégí­teni. Azonban annyi munka­gép van az üzemek birtoká­ban, hogy ió szervezés esetén nem okozhat alapvető prob­lémát a munkák jó és idő­ben történő elvégzése. Az almafák jól teleltek; Jelenleg az egész megyébe« már bimbóban állanak. E» azt jelenti, hogy — ha as időjárás ilyen marad — egész megyénkben még e héten virágba borulnak. Ez elég sok tennivalót okoz a kertészeknek. Mérgekkel már nem lehet permetezni. Bizonyos kártevők elleni yé* dekezésre pedig most kell felkészülni. Mindenütt meg­tették a szükséges intézke­déseket Szovjet-Kárpátoníúl 30 éré Fotókiállítás nyílt a Jósa András Múzeumban Mint arról beszámoltunk, a múlt héten Szabolcs-Szatmár megye harmincéves fejlődését bemutató dokumentációs ki­állítás nyílt a szovjet Kárpá- tontúl központjában, Ungvá- ron. Ennek viszonzásaként április 13-án délelőtt fotóki­állítást nyitottak Nyíregyhá­zán a Jósa András Múzeum­ban. A nyitáson megjelent Ekler György, a megyei párt- bizottság titkára, V. M. Kere- csanyin, a kárpátontúli terü­leti pártbizottság propaganda­osztályának vezetője A meg­nyitó részvevőit dr. Botár Jó­zsef, a párt megyei végrehaj­tó bizottságának tagja üdvö­zölte, majd dr. Cservenyák László, a megyei pártbizottság propaganda- és művelődési osztályának vezetője tartott megnyitó beszédet. Bevezetőjében hangsúlyoz­ta : Szabolcs-Szatmár megye párt- és állami szervei nagy örömmel vették a lehetőséget, hogy a szabolcsi dolgozók a most megnyitandó kiállítás - képanyaga révén tájékozód­hatnak Kárpát-Ukraj nának a szovjet hatalöm harminc éve alatt elért fejlődéséről. A ki­állítás szervesen illeszkedik abba a politikai, társadalmi, kulturális rendezvénysorozat­ba, amely a két testvéri terü­let szocialista kapcsolatainak fejlődése során kialakult Ez­után dr. Cservenyák László arról szólt, megtisztelő és fel­emelő érzés számunkra, hogy barátaink, a Szovjetunió né­pei és a szocialista országok velünk együtt ünnepelték ha­zánk újjászületésének napját és méltatták szocialista építő- . munkánk nagy sikereit. A magyar nép és a Szov­jetunió népei közötti interna­cionalista barátság mélyítését Szabolcs-Szatmár megye és a Kárpátontúli terület kommu­nistái, dolgozói jól szolgálják. A két szomszédos terület kap­csolatai, politikai, gazdasági és kulturális együttműködsé­A kiállítás első látogatók (Hammel József felvétele) nek eredményei is sokoldalú« an és meggyőzően bizonyít­ják, hogy a szabadságát el­nyert nép alkotó munkája so­ha nem tapasztalt mértékben bontakozhat ki. Elmondta a megyei pártbizottság osztály, vezetője, hogy nagy érdeklő­déssel fogadták a Kárpáton­túli területen a Szabolcs- Szatmár megye harmincéves fejlődését bemutató kiállítást. Mind a két kiállítás tovább szélesíti a két terület gazda­sági, kulturális kapcsolatait, jelentősen hozzájárul a ma­gyar—szovjet barátság mélyí­téséhez, a dolgozók interna­cionalista neveléséhez. Ezután V. M. Kerecsanyin, a kárpátontúli területi párt- bizottság osztályvezetője mu­tatta be a kiállítás anyagát, szólt a megnyitó részvevőihez, — Önök ezekben a napok­ban méltatták nagy ünnepü­ket, Magyarország felszaba­dulásának 30. évfordulóját. Erről a kiemelkedő történelmi eseményről messzemenőén megemlékeztek nálunk, a Szovjetunióban is — hangsú­lyozta V. M. Kerecsanyin. A mai kiállítás megnyitása foly­tatása a Magyarország felsza­badulása 30. évfordulójának tiszteletére indított tömegpo­litikai rendezvénysorozatnak. — Mély meggyőződésünk — folytatta —, hogy kiállítá­sunk felkelti Szabolcs-Szat­már megye dolgozóinak érdek­lődését, mert a két megye dolgozóinak sorsában sok az azonos vonás. A múltban mind a két megye a legelmara­dottabbak közé tartozott, egy­formán voltak kitéve az anyagi és szellemi kizsákmá­nyolásnak. Fájó szívvel írtak ezekről az időkről, a nyomor­gó népről Ivan Olbracht, An­na Seghers, Fábri Zoltán, Morvái Gyula, Illés Béla és más haladó íróit. Az is közös kincsünk, hogy a vörös csillagos szovjet ka­tonák majdnem egyidőbeíS hozták meg számunkra a sza­badságot. Ezzel véget ért 3 sok évszázados szociális ég nemzetiségi igazságtalanság, WWytoMoo a

Next

/
Oldalképek
Tartalom