Kelet-Magyarország, 1975. április (32. évfolyam, 77-100. szám)

1975-04-26 / 97. szám

Tisztség és érdek Fontos, s már a XL pártkongresszus hatá­rozatait segítő, politikai eseménysorozat kezdő­dött e hónap elején az üzemekben, vállalatok­nál, intézményeknél. Megkezdődtek a szak- szervezeti választások. Ezek újabb jelentős fó­rumai lehetnek a véle­ménynyilvánításnak, a demokratizmus elvének érvényesítéséhez. Sikeres lebonyolítá­suk fontos feladata párt- szervezteinknek, vala­mennyi kommunistának, szervezett dolgozónak. Ezt így summázza pár­tunk XI. kongresszusá­nak ide vonatkozó hatá­rozata: „A kommunis­ták fontos feladata, hogy segítsék a szakszerveze­tek politikai, mozgalmi jellegének fejlesztését; a dolgozók körében foly­tatott politikai felvilá­gosító munkát, a mun­kásosztály világnézeté­nek terjesztését, a mun­kahelyi demokrácia ki­bontakoztatását, a dol­gozók felelősségérzeté­nek növelését a társada­lom ügyei iránt.” E fontos elveknek a gyakorlati megvalósí­tására kerül és kerül­het sor ezekben a he­tekben, hónapokban me­gyénk üzemeiben, válla­latainál, amikor több mint 128 ezer szervezett dolgozó él jogával, vá­laszt az elkövetkező idő­szakra az ügy iránt el­kötelezett szakszerveze­ti tisztségviselőket, olyan kommunista és párton- kívüli dolgozókat, akik a pártkongresszus, a szakszervezeti mozgalom előírta írott és vallott elveknek megfelelően a dolgozók érdekeit védve tevékenykednek. Na­gyon fontos szerepük van ebben a munkában a különböző, de elsősor­ban a jelölő bizottságok­nak. Ok a tagság bizal­mát élvezve úgy végez­zék munkájukat, hogy jelölésük valóban az egész kollektíva vélemé­nyét tükrözze, s olyan munkások, dolgozók ke­rüljenek megválasztás­ra, akik nem csak szív- vel-lélekkel dolgoznak az ügyért, de képesek ellátni feladataikat. Tapasztalataink azt bizonyítják, hogy a vá­lasztások újra bizonyít­ják: a szervezett dolgo­zók túlnyomó többsége él és jól él jogaival, kri­tikusan és önkritikusan szemléli és ítéli meg a szakszervezeti bizottsá­gok, a tisztségviselők munkáját, s a feladatok­hoz méri a választást. Olyan tisztségviselőkre adja voksát, akikben bí­zik. Ezek a választások tükrözik: a szocialista demokrácia elvének ér­vényesülése biztosított, mert nagy politikai érettséggel jelölnek, vi­táznak, választanak a dolgozók arra érdemes tisztségviselőkéi Farkas Kálmán Húszezer hektár alma virágban Az MSZMP Szabolcs-Szatmár me­gyei Bizottsága április 25-én, pénteken Ekler György elvtársnak, a megyei pártbizottság titkárának elnökletével ülést tartott. Az ülésen részt vettek az MSZMP XI. kongresszusa megyei kül­döttei és a megyei pártbizottság munka­társai. A megyei pártbizottság első napi­rendi pontként tájékoztatót hallgatott meg a XI. kongresszus munkájáról. A napirend előadója dr„ Tar Imre elvtárs, a megyei pártbizottság első titkára volt. Második napirendi pontként a párt- bizottság előterjesztést tárgyalt meg és fogadott el az országgyűlési képviselők választásával kapcsolatos politikai, szer­vezeti feladatokról. A napirend előadója Alexa László elvtárs, a megyei pártbi­zottság titkára volt. Kongresszusi oklevél a konzervgyár szocialista brigádjának Újabb vállalatok vették At a kitüntető címet A XL pártkongresszus* és hazánk felszabadulásának 30. évfordulója tiszteletére indí­tott munkaversenyben elért sikereiért a megyei pártbi­zottság kongresszusi oklevél­lel tüntette ki a Nyíregyházi Konzervgyár Május 1, szó. cialista brigádját. Az okleve­let április 25-én Iklódi Lász­ló, a párt megyei végrehajtó bizottságának tagja adta át A Mezőgazdasági és Élel­mezésügyi Minisztérium és az ÉDOSZ múlt évi jó mun­kája alapján elért eredmé­nyeiért Kiváló vállalat cí­met adományozott a gyárnak. A kitüntetést Balogh Károly- né, az ÉDOSZ titkára adta át. Az Élelmiszeripar kiváló dolgozója kitüntetést öten kapták meg — Vass Géza, nyugdíjba vonult műszaki raktáros, Buglyó Tibor, ter­melési osztályvezető, Smidt Lajosné csoportvezető. Marik Sándorné személyzeti vezető és Bitó József tmk-csoport- vezető. Miniszteri dicséret­ben részesült Kovács Imré- né, üzemi csoportvezető. Az ünnepségen ötvenöt dolgozó kapta meg a Vállalat kiváló dolgozója kitüntetést. A Könnyűipari Minisztéri­um 1974. évi kiemelkedő munkájáért a Könnyűipari Minisztérium Kiváló szövet­kezete címmel tüntette ki a Szabolcs-Szatmár megyei Há­ziipari és Népi Iparművészeti Szövetkezetei. Az átadási ün­nepségre április 25-én került sor Nyíregyházán, a Krúdy ét­terem nagytermében, melyen részt vett dr. Tar Imre, a me­gyei pártbizottság első titkára, Varga Gyula, a nyíregyházi városi pártbizottság első titkára, Kanda Pál, az SZMT vezető titkára. A miniszteri kitüntetést dr. Pilis Pálvé. a Háziipari és Népi Iparművé­szeti Szövetkezetek Országos Szövetségének elnöke adta át, két dolgozó. — Takács Anna, endlizó és Gaál R6- bertné kötő konfekciógom- bozó — a Könnyűipar kivaló dolgozója kitüntetésben ré­szesült. Tizennyolc szocialis­ta brigádot jutalmaztak arany, ezüst és bronz foko­zatú jelvénnyel és tizenhe­ten kapták meg a Vállalati kiváló dolgozó kitüntetést. A fizikai dolgozók, a termelést irányítók és az adminisztra­tív dolgozók között 45 ezer 300 forint jutalmat osztottak ki. Az Építésügyi és Városfej­lesztési Minisztérium, vala­mint az OKISZ elnöksége Kiváló szövetkezet címmel tüntette ki a Nagy kallói Építőipari Szövetkezetei a kongresszusé munkaverseny­ben elért eredményei alap­ján. Az ünnepi közgyűlést április 25-én, a nagyközségi pártbizottság tanácstermében tartották. A kitüntetést Czimbalmos István, a KI- SZÖV elnöke adta át a szö­vetkezet elnökének, Moldván János a Szövetkezeti ipar ki­váló dolgozója kitüntetést kapta. Az Építésügyi és Városfej­lesztési Minisztérium és m HVDSZ múlt évi eredmé­nyes munkájáért Kiváló vál­lalat címet adományozott a Nyíregyházi Ingatlankezelő és Szolgáltató Vállalatnak. A kitüntetést Fabók Zoltán, a HVDSZ főtitkára adta át, amelyet április 25-én tartot­tak a sóstói KISZ-tábor nagytermében. -4ej István igazgató az Építőipar kiváló dolgozója kitüntetésben ré­szesült, Táborszki László a Szakszervezeti munkáért érem ezüst fokozatát kapta. Harminchárom dolgozónak Vállalati kiváló dolgozó jel­vényt nyújtottak át és több mint négyszázan kaptak pénzjutalmat. A Kisvárdai Városi Tanács V. B. kertészeti és köztiszta­sági költségvetési üzeme eredményes munkájáért megkapta az Építésügyi és Városfejlesztési Minisztéri­um és a HVDSZ által ado­mányozott Kiváló vállalat cí­met. A kitüntetés átadására áprilir, 25-én került sor a városi tanács tanácstermé­ben. Az ünnepségen a cím átadását követően az Építő­ipar kiváló dolgozója kitün­tetést nyújtották át Fucsku Sándornak, a kertészet alapító tagjának, nyugdíjas­nak, három brigádnak a szo­cialista címet ítélték oda és öt dolgozó kapta meg a Vál­lalat kiváló dolgozója kitün­tetést Tavalyi sikeres munkájá­nak elismeréseképpen Kiváló szövetkezet címmel jutái, mazta a Fehérgyarmati ÁFÉSZ-t a Belkereskedelmi Minisztérium és a KPVDSZ elnöksége. A kitüntetést áp­rilis 25-én adták át Fehér- gyarmaton a Szamos étte­remben tartott ünnepségen, amelyen részt vett Nagy Bé­la, a MÉSZÖV elnökségi tag. ja, Buzsáki László, a KPVDSZ megyei bizottságá­(Foiytatás a %. oldalon) A nagykállói Virágzó Föld Tsz almáskertjének egyik tábláján atkafertőzés ellen permeteznek. Ez alkalom­mal kétszeres hatóanyagot alkalmaznak. (Hammel József felvétele.) Virágba borultak a gyü­mölcsösök megyénk termelő, szövetkezeteiben: a mintegy húszezer hektárnyi almás is egyöntetű képet mutat A gyümölcsfajták közül a ba­rack már el is virágzott. An­nak ellenére, hogy megyénk nem kiemelt baracktermő körzet viszonylag nagy te­rületen és elég jó gazdasági eredménnyel termelnek ba­rackot. A múlt évben 220 va­gon kajszi- és 450 vagon őszibarackot szüreteltek. A kajszinál gyenge, míg az őszibaracknál jó volt a vi­rágzás. Hátráltató tényező volt a kritikus virágzás! idő. szakban a fagypont körüli hőmérséklet A virágzás nagyobb ter­méskilátással biztat. Fagykár eddig nem volt a megtenné, kenyülés jónak mondható. Köriéiből 450 vagon ter­mes volt tavaly. A virágba borulás az idén jobb volt, mint az elmúlt évben. A körtétől is nagyobb termése­ket várunk. Az almát gyorsabb fejlő­désre, növekedésre serken­tette a kedvező tél végi, kon tavaszi időjárás. A virágzást szemlélve az idei termés biztatóbbnak mutatkozik, min* tavaly. A párás, szeles, csapadékos időjárás még ronthat a vixágkötődésen, d* már eddig is felborította a permetezési sorrendeket A flehruár végi, március eleji idő meggyorsította a vegetá­ciót, így az üzemek kényte­lenek voltak leállni a tél vé­gi permetezésekkel. A gom­ba- és állati kártevők eddig nem jelentkeztek, de az el­maradt permetezéseket ez­után fokozott figyelemmé® kell pótolni. Az Elnöki Tanács ülése A Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa pénteken ülést tartott Kegyelettel megemlékezett Kisházi Ödönről, az Elnöki Tanács elhunyt helyettes el­nökéről. Hozzájárult az Elnöki Ta­nács az Eötvös Loránd Tu­dományegyetemen két mate­matikus, a Szegedi Orvost»; dományi Egyetemen két or­vos és az Állatorvostudo­mányi Egyetemen egy állat­orvos kitüntetéses doktorrá avatásához. Az Elnöki Tanács birákat mentett fel és választott meg, valamint egyéni ke­gyelmi ügyekben döntött. (MTI) Záhonyban új kazánház biztosítja a község lakóházainak, valamint (Elek Emil felvétele.) a vasútnak hő- és melegvíz-ellátását. XXXIL ÉVFOLYAM. 91. SZÁM ÄRA: 80 FILLER m ÁPRILIS 26., SZOMBAT Ülést tártait a megyei pártbizoífsá^ Erősödjék a világ népeinek harca és összefogása az imperializmus ellen !

Next

/
Oldalképek
Tartalom