Kelet-Magyarország, 1975. március (32. évfolyam, 51-76. szám)
1975-03-19 / 66. szám
n WMT-MAffYARORSZAO 1973. már-fos flt f: . A kongresszusi munkaverseny eredményeiről fotókiállítást nyitottak kedden a nyíregyházi Krúdy mozi előcsarnokában. A harminc tablón azoknak a vállalatoknak a szocialista brigádjait mutatják be, akik a XI. kongresszus és hazánk felszabadulásának 30. évfordulójára indított munkaversenyben kiemelkedő eredményeket értek el. (Elek Emil felvétele) Krónika 1970. március 19. NAGYECSED. Gazdát cserélt a volt gépállomás, ahol a szatmári termelőszövetkezetek rendeznek be közös gépjavító üzemet. NYÍRBÁTOR. A városiasodé település újabb emeletes házakká] gaz, dagodtk. Főiskolások hete Március 18-án, kedden a nyíregyházi tanárképző főiskolán megnyitották a megyeszékhely két főiskolája hallgatóinak közös rendezvényét, a „Főiskolások hete’’ eseménysorozatát. A keddi programban művészeti és kulturális rendezvényekre került sor, többek között a két főiskola Irodalmi színpadának bemutatójára, a tanárképző énekkarának hangversenyére. Az eseménysorozat első napján nyílt meg az a fotókiállítás is, amelyet a nyíregyháziak lengyelországi testvérintézményének, a rze- szówi főiskola hallgatóinak munkáiból állítottak össze Ezenkívül megrendezték a vers- és prózamondó verseny döntőjét is, melyen elsőéves magyar szakos hallgatók sze repeltek. A Magyar Szocialista Munkáspárt Szaboles-Szatmár megyei Bizottsága és a megyei tanács lapia Főszerkesztő: Kopfta János 5zerke«ztősés: Nvíreavháza. Zrínyi Hona u 3—5 releíön: 10-003 tl-OT Telexszám: megyében 344 megyén Kívül 72 344 Postacím: 4401 Nyíregyháza. Pf : 47 Kiadja: a Szabolcs megyei Lapkiadó Vállalat. Nyíregyháza Zrínyi Ilona o 3—S Telefon: 10—130 Ff.: 25 Peleié* (riadó: Mád! La Jo« Terjeszti a Magyar Posta Előfizetheti! bármely postahivatalnál i Kézbesítőknél a posta hírlapüzletekben és a Posta Központ) Hírlap irodánál (KOT Budapest. 7. József nádor tér J.) Közvetlenül vagy oostautalvánvon valamint átutalással a KOT 215- 4« t«í pénzforgalmi Jelzőszámra Előfizetési «1 eey aónapra » forint indexszám- 53 059 Kéziratokat nem órzünk me* és nem adunk vissza Pelvilágositas Hirdetés ügyben: ló—15* telefonon NYÍRSÉGI nyomda nyíregyháza. Dózsa György a- E releifis vezJttór üoléazl létrán Teljesítette kongresszusi vállalásait a SZÁÉV hat szocialista brigádja. Március 15-i határidőre befejezték a Testvériség gázvezeték-építés második fokozatának, a mezőkövesdi hegesztőbázis első ütemének munkálatait. A MÁTÉSZALKAI DALOS TAVASZ első ünnepi rendezvényére március 26-an, 19 órakor kerül sor a Zalka Máté Városi-járási művelődési központban. A megnyitó díszelőadásban Haydn: Évszakok című müvét a debreceni MÁV filharmonikus zenekar és a debreceni Kodály-kórus adja elő. Közreműködik Andor Éva, Keönch Boldizsár és Antalffy Albert Vezényel: Gulyás György. ELŐADÓI KONFERENCIÁT rendez a TIT Szaboles- Szatmár megyei Szervezetének egészségügyi és biológiai szakosztálya március 21-én a tanárképző főiskola 411. számú előadótermében, melyen Kiszely György egyetemi tanár tart előadást a sejt szerveződéséről. MEGJELENT A TANÍTANI, a Bessenyei György tanárképző főiskola KISZ-bi- zottsága lapjának a legújabb száma. Többek között beszámol a pedagógusjelöltek februári tanítási gyakorlatának tapasztalatairól; beszélgetést közöl a kollégiumi zenei klub munkájáról és röviden értékeli a kollégiumi pinceklub elmúlt évi működését. A féléves szovjetunióbeli tanulmányaikról hazatért főiskolások beszámolnak a Vlagyimirt Pedagógiai Főiskola oktató- nevelő munkájáról. Érdekesség, hogy a lap két nyelven — oroszul és magyarul — Ismerteti a Druzsba Klub tevékenységét. Ut a Feketetengerig A COOPTOURIST nyíregyházi Irodájának vezetője, Mihályi György sajtótájékoztatón ismertette az utazási iroda elmúlt évi munkáját és idei programját. A hatodik éve működó Iroda tavaly társas és szakmai utakra szervezett programokat, amelyeken több mint 1300-an vettek részt megyénkből. Népszerűek voltak az autóklubba) közösen szervezett magán autós- turák, többek között a 14 napos Isztambuli út. Kedveltek a szovjet tapasztalatcsere-utak. Az idei program az elmúlt évinél változatosabb. Ebből kiemelkedő, az országban is egyedülálló az a kezdeményezés, miszerint 1« napos magán autótúrát szerveznek a Fekete-tengerig. A2 5000 kilométeres útra hat napot szánnak, tíz napot pedig a tenger partján töltenek a túra résztvevői. A COOPTOURIST a sajtótájékoztatóval egyídőben nyitotta meg ÚJ Irodáját a Dózsa György út 4 *w(m *l*i£ A forradalmi ifjúsági napok rendezvényeit a nyíregyházi járási megnyitó ünnepségeit megtartották március 15-én, Ibrányban. Az ünnepségen mintegy ezer fiatal vett részt A program szerint délelőtt 9 órától 550 versenyző részvételével sportvetélkedőre került sor. Az ünnepélyes eredmény- hirdetésen beszédet mondott Szilágyi József, a KISZ megyei bizottságának első titkára. GÉPESÍTÉS, KORSZERŰSÍTÉS. 630 ezer forintos be. ruházást hajt végre az ÉRDÉRT a vásárosnaményi far. gácslapgyárban. A VIL nyíregyházi művészeti hetek eseményeként két kiállítást is megnyitottak a nyíregyházi tanyaviiágban. Az ott megnyílt kiállítások anyagát — az amatőr képzőművészek stúdiója tagjainak munkáit és Bánfi József, tatabányai grafikusművész alkotásait — ezúttal két másik művelődési házban állítják ki és mutatják be az érdeklődőknek. Az amatőr művészek tárlata a sóstóhegyi művelődési házban, míg Bánfi József grafikái a városmajori művelődési házban tekinthe-“ tők meg. Március 25-én azután ismét „vándorol” a két kiállítás, hogy élményt nyújtson a nyírszőlősieknek és a III. kerületi művelődési ház tagjainak, a képzőművészet barátainak. Bélyegújdenságok McKenzie csodálatosan megformált bronzszobrait mutatja be a kanadai posta legújabb olimpia sorozatán. Az 1 és 2 dollár névértékű bélyegre pillantva érezzük a rajt pillanatának izgalmát, a győzelemre törő versenyzők feszültségét Tökéletes anatómiai ismeret és a sport sze- retete sugárzik a szobrokról. McKenzie kiváló szobrász, jó orvos és sportvezető volt. — Az ősi épületek, a régi bútorok a múltról vallanak. Idén Európa-szerte műemlék- védelmi évet tartanak, erről sok ország bélyeggel is megemlékezik. Luxemburg postája várak és újjávarázsolt középkori városrészletek képével négy értékből álló sorozaton jelentkezett. — „Az űrkutatás ösztönzi a gazdasági és a társadalmi haladást” — írta Waldheim főtitkár az ENSZ postájának legközelebbi kiadásához mottóul. Az új sorozat a világűr békés fgihacTnóiását népszerűsíti. U75. mArclus 19., szerda JÓZSEF NAPJA A Nap kél 5 óra 51 perckor^ nyugszik 17 óra 54 perckor. A Hold kél 8 óra 52 perckor., nyugszik — — órakor. Nyolcvan évvel ezelőtt, 1SS5. március 19-én született Kij évben Makszim Rilszkij szovjetukrán költő és műfordító; ott is halt meg 69 éves korában, 1964-ben. Irodalmi pályafutását gyermekként kezdte; 12 éves korában jelentek meg első versei, s mindössze 15 éves volt, amikor — 1910-ben — napvilágot látott A fehér szigeteken című első verseskötete. Az 1920-as évek elején még az úgynevezett neoklasszikusok csoportjához tartozott, a polgári esztétizáló szemlélet híve volt, később azonban egyre inkább a szovjet valóság ihlette költészetét. Munkásságában előtérbe került a szovjet ha- zafiság, a népek barátságának témája .(Ukrajna, Ének a szülőanyáról,- stb.) Á háború után, de különösen az 1950-es évek második felétől Rilszkij lírája új lendületet kapott. Költészetét a béke, a humanizmus, a népek közötti baráti kapcsolatok megteremtésének filozofikus reflexiói, érzései határózzák meg. Ezt bizonyítják újabb verskötetei (Hidak, Rózsák és szőlő, Távoli égalja, A pacsirta árnyékában stb.) Jelentős műfordítói tevékenységet is folytatott. Névéhez fűződik Dante Isteni színjátékának ukrán fordítása is. ( Eső, szél Várható időjárás ma estig: Jobbára erősen felhős idő, többfelé ismétlődő esővel, délkeleten zivatarral. Nyugaton az eső időnként havas esőbe, hóba megy át. Mérsékelt, időnként megélénkülő, a Dunántúlon északi, északnyugati, keleten' délkeleti, keleti szél. A hajnali órákban helyenként köd. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet 5—10 fok között. Kossuth rádió 3,22: Népdalok. — 9,00: ülés Béla művei. A vígszínházt csata. V. rész. — 10,10: „Nyitnlkék”. Kisiskolások műsora. — 11,30: A Szabó család. (Ism.) — 12,00: Déli Krónika. Tanácskozik az MSZMP XI. kongresz- szusa. — 12,45: Tánczenei koktél — 13,30: Dankó Pista nótáiból. — 13,54: Válaszolunk hallgatóinknak. — 14,09: Csokonai és a muzsika. I. 'rész. — 14,30: Nőkről — nőknek. — ISIS: Iskolarádió. — 15,50: Két népszerű íllmdal. — 16,00: A világgazdaság hírei. — 16,05: Az élő népdal. — 16,15: Kritikusok lóruma. — 16,25: Kóruspódium. — 16,37: Népszerű fúvősátiratok. — 16,49: Aktuális gazdasági jegyzet. — 17,05: Külpolitikai figyelő. — 17,20: Mozart: D-dúr hegedűverseny. — 17,45. Mi lenne, ha __ Közgazdasági műsor. — 18,00: Relnitz Béla arcai. IV. rész. . — 16,35: A bolondos lány. Részletek Gerschwin musicaljéből — 18,00: Esti Krónika. Tanácskozik az MSZMP XI. kongresszusa. — 20,15: A Kaláka együttes felvételeiből. — 20,30: Köszöntjük a 60 éves Szvjatosz- lav Richtert. — 22,20: Sporthírek. — 22,25: Fél óra sanzon. — 22,55: Kamarazene. — 0,10: ooe- rettdalok. A zene hullámhosszán. — 11,55: Néhány perc tudomány. — 12,00: Francia muzsika. — 12,40: Házunk tája. — 13,03: Zenekari muzsika. — 13,40: Orvosi tanácsok. (Ism.) — 14,00: Szórakozó Helsinki. — 14,35: Salamon Béla- emlékműscr. — 15,25: Közvetítés az FTC—Malmö KEK-labdarúgó- mérkőzésről. — 16,20: Budai Ilona népdalokat énekel. —16,35: Weber operáiból. — 17,03: Ötórai tea. — 18,05: Külpolitikai figyelő. (Ism.) — 18,20: Szóljatok szép szavak! Részletek az amatőr színjátszók országos versenyének műsorából. — 18,55: A forradalmi ifjúsági napok dalaiból. — 19,07: Uj könyvek. (Ism.) — 19,10: Holnap közvetítjük... — 19,30: Az „Ali Babák” énekegyüttes felvételeiből — 19,49: Kis magyar néprajz. — 20,10: Hangtárlat. — 21,20: Népi hangszeres muzsika. — 21,35: A közgazdaságtudomány műhelyeiben. A tervgazdasági Intézet. — 21.55: Clark Terry zenekara játszik. — 22,25: Bódy József és Birkás Lilian énekel. — 23,20: Miskolci Balogh János népi zenekara játszik, Kutas! Katalin és Mindszenti látván nótákat énekel a. műsor» 18,05: Tskolarádiő. — 18,25: Gluck: Alkésztisz. Háromfelvo- násos opera. — Közben: 19,34: Magyar irodalmi arcképcsarnok: József Attila, in. rész. (Ism.) — 21,58: Kamarazene-hangverseny az asconai zenei heteken. Nyíregyházi rádió 17,30: Műsorismertetés. — Hírek. — Lapszemle. — Filmzene. (Közben: Filmkritika.) 18,00— 19,00: Észak-tiszántúli krónika. — Tanácskozik az MSZMP XI. kongresszusa. (Tudósítónk jelenti.) — Szabolcsi népi együttesek műsorából. — Húszon innen, húszon túl. Antal György ifjúsági műsora. — Magyar beategyüttesek műsorából gyár irodalom. (Ism.) — 16,53: Hírek. — 17,00: Ferencváros—, FF Malmö labdarúgó-mérkőzés a Kupagyőztesek Európa Kupájáért. Közvetítés az Üllői úti pályáróL A szünetben: Reklám«' műsor. A Közönségszolgálat tájékoztatója. — 3,8,40: A tánc vi-. lága. Szovjet rövidfilm. — 19,20: Esti mese. — 19,30: Tv-hlradő. — ‘ 19,50: Tanácskozik az MSZMP XI. kongresszusa, összefoglaló á. tanácskozás főbb eseményeiről. — Kb.. 20,35: Egy pikoló világos-. Magyar film. — 21,55: Pillantás a karosai dombról Dokumen-' tumfilm. IL rész. — 22,30- T- hiradó S. *. MŰSOR: 20,00: Zenés túra Gothában. Az NDK-televízió könnyűzenei műsora. — 21,00: Tv-híradó 2. — 21,20: Suchon: Fantázia B—A— C—H hangokra. A csehszlovák rádió szimfonikus zenekarát vezényli Jaroslav Kromníolc. — 21,50: Bukaresti udvarházak. Román kisíilm. — 22,00: Sólyom, a— sasfészekben. Tévéűlmsorózát. HL rész. (Isii.) Román tp 13,381 Törökország—Románia labdarúgó-mérkőzés közv. Isztambulból — 14,15: Német nyelvlecke. — 14,45: Francia nyelvoktatás. — 16,20: Növények állatok. — 16,50: Ifjúsági fórum. — 17,50: Családi album. — 18.20: A legkisebbeknek. — 18,30: Tv- hlradó. — 19,00: Gazdasági vi- lagszemle. — 19,10: Olasz film Bratislava! tv 15,45: Hírek. — 15,58: A rh sí élet forrása. — 16,20: Középiskolások műsora. — 17,00: Tv-hír- nűó. — 17,30: Fiatalok szemével — 18,00: Esti mese. — 18,10: Autó-motor revü. — 18,40: Daluk. — 19,00: Tv-híradó. — 19,25: Csehszlovákia—Szovjetunió labdarúgó-mérkőzés. — 21,50: Tvhíradó. Petőfi rádió 8,80; Tíz perc külpohu^. (Ism.) — 9,03: Fúvősesztrád. — 9,IS: Az Ifjúsági Rádiószínoad bemutatója: Szivárvány a föld alatt. Rádiójáték Furák Teréz- rŐL Irta: Tarr Ferenc. — 10,00: Televízió MAI TEVÉAJ ANLATUNK s 80,35: Egy pikoló világos < Máriássy Judit írta és a nemrég elhunyt kiváló rendező, Máriássy Félix rendezte ezt a filmet 1965-ben. A történet az ötvenes évek munkásfiatalságának problémáit elemzi. Kincse Marci (Bitskey Tibor alakítja) egy Szondy utca! bérház fiatal munkása bevonul katonának. A bevonulás napján a véletlen összehozza a lépcsőházban a két emelettel feljebb lakó Csér! Julikéval (Csér! Julit Ruttkai Éva alakítja). A kislány régen tetszik Maréinak, s most a búcsú pillanatában hirtelen nekibátorodik, s megcsókolja. Ez a csók elég ahhoz, hogy a távoliét alatt álmokat szőjön a kislány alakja köré, hogy a kedves emlék keltette érzelmeit szerelemmé érlelje. Amikor hosszú idő után szabadságra visszajön, csalódottan látja, hogy a lány távolléte alatt züllött társaságba keveredett. Pedig Juüka Is megszerette Marcit, akit különbnek tart, mint új „barátait”. Juli öngyilkossági kísérletével kis híján tragédiába fordult a tör- . ténet. Életük első konfliktusa végül is megoldódik. 8,95: iskolatévé. Magyar Irodalom. (Alt. isk. 7. oszt.) Arany János élete. — 9,55: Német nyelv. (Középisk. I—n—m—IV. oszt.) Karácsonyi idó. — 16,20: Delta. Tudományos híradó. 10,45: E«y nan fiaim életéből. Magyarul beszélő szovjet film. asm.) — 11,50: Látókör. A tv politikai vitaestje a szocialista demokráciáról. X. rész. asm.) — 12,35: Játék a betűkkeL asm.) — 13,35: MaMoziműsor KRÚDY MOZlt A KERESZTAPA MÁSIK ARCA Olasz fiba E. k.: fél 4, három "-gyed 6 és I óra BFKE MOZlt A NEGYEDIK VŐLEGÉNY Szovjet film E. k.: 4, 6 és I óta GORKIJ MOZI: FENNAKADVA A FÁN Francia film E. k.: 4. I és I ónt KIS VÁRD AI MOZI! ELFELEJTETT ŐSÖK Árnyai mátészalkai MOZI: A HALOTT ASSZONY VISSZATÉR SZÍNHÁZMŰSOR CSOKONAI SZÍNHÁZ ÁRULÁS 19-én 15,38 Blabs és IS A Krúdy-b. VIHAR 28-án 25,38 Bessenyei-b. Március 22-én Csokonai Színház VIHAR V8r6smarty-b. 19 A rvöviz nyírteleken. Nyírtelek vízellátásának kiviteli tervdokumentációja készül a SZAVICSAV építési és műszaki tervezési osztályán. Vízbeszerzési helyként a tervezők a nyíregyházi II. vízmű vízmezőit veszik igénybe. ŰJ ÉLELMISZER-CSEMEGE BOLTOT létesít az idén a Nagyhalász! ÁFÉSZ a helybeli zsákgyár mintegy ezer dolgozójának kívánságára. Emellett 300 ezer forintos költséggel büfét nyitna]! a tisza teleki Tisza-partom. MÜSZAKI KONFERENCIA A HAFE-BEN. Március 19én, szerdán délután Nyíregyházán rendezd meg a Hajtóművek és Festőberendezések Gyára a hagyományos vállalati műszaki konferenciát, melyen részt vesz Kovács István vezérigazgató is. Politikai és szakmai filmek vetítésével segítik elő Üjfehértón a helyi TIT csoport és a művelődési ház a Vörös Hajnal Tsz dolgozóinak szakmai képzettségét Keletkezési ok: gyermekjáték A tűzoltóság Szabolcs-Szat- már megyei állománya 1974 évi munkájának az értékelését tartották meg március 18-án Nyíregyházán, a megyei tanács sóstógyógyfürdői továbbképző intézetében. Juhász Lajos tűzoltó alezredes, megyei parancsnok megállapította, hogy a területi tűzoltó-parancsnokságok tanácsi irányítás alá helyezésével a decentralizálással és az egyesületekké történő átszervezésse! kapcsolatos feladatokat a tűzvédelemről és a tűzoltóságról szóló jogszabályok szerint valósították meg. A tűzvédelmi feladatok végrehajtásának társadalmi segítésében jelentős feladatok hárulnak a községi önkéntes tűzoltó-parancsnokságokra, a megalakult tűzoltó egyesületekre. Á megyében áz eddigi 213 községi Önkéntes tűzoltótestületből százhuszonkéí egyesület ala- ümié_ a (HirtMafc kft szerepel az 1975 évi tűzoltőver- senyekre történő felkészülés és a járási, megyei versenyek lebonyolítása. Az előbbiekre június 1-ig, az utóbbira június 22-ig kerül sor. Az országos versenyt augusztus 2—3-án — melyet területi döntők előznek meg — Esztergomban tartják. A megye területén 1974-ben & ’sűzoltóság 452 esetben vonult ki. A keletkezési kár' értéke közelítette a 2 millió 700 ezer forintot. A tűzesetek száma és & kár értéke 1973-hoz viszonyítva csökkent. Jellemző, hogy a keletkezési okok között a gyermekjátékokból eredő tűzesetek száma vezet. Tűz következtében az elmúlt évben öt felnőtt vesztette életét, füstmérgezést huszonegyen szenvedtek, ebből öt gyermek. Ez év feladatai között első helyen a tűzvédelmi fegyelem fokozása szerepel PEDAGÖGUSPÁLYÁZAT. Á vásárosnaményi járá. KISZ-bizottsága és a művelődési osztály által tavalx szeptember I-én meghirdetet Kiváló ifjú pedagógus pályázatra 21 fiatal pedagógu. nyújtotta be pályázatát, i pályamunkákat március 6-áx értékelték, a díjkiosztásra április 4-én, a járási ifjúság: napok keretén belül kerít sor. A BUDAPESTEN MEGRENDEZETT országos szakmunkástanuló versenyen Ve- reczkei Pál, a Nyírbátor. ÁFÉSZ tanulója, a Nyíregyházi Kiskereskedelmi és Vendéglátóipari Iskola utolsóéves növendéke a vegyesbolt szakmában második helyezési ért el és ezzel megnyerte í Szakma kiváló tanulója címet és a vele járó jutalmat ÁLLATKERT lesz Sóstón. A megyei tanács megrendelte & sóstói vidám park mellet, létesítendő nyíregyházi állatkert terveit. Hírszerkesztő: Buzgó Fércre (?sigéx$ ily Ä V ff * ^ . ;S || Ä j| |i|||