Kelet-Magyarország, 1975. január (32. évfolyam, 1-26. szám)
1975-01-19 / 16. szám
IfStEt-MAeYARORSZÄO Í975. fahulr !® HÉTFŐ: Franz-Jasef Strauss, a nyugatnémet jobboldal vezéralakja Pekingbe érkezett - A Közös Piac kilenc tagállama és 46 afrikai, csendes-óceáni, karib-ten- geri ország miniszteri színtű alkudozása Brüsz- szelben. KEDD: Kissinger közlése arról, hogy a Szovjetunió érvénytelennek tekinti az 1972. évi kereskedelmi szerződést — Ford üzenete a kongresszushoz az „unió helyzetéről”. SZERDA: Megállapodás a portugál kormány és a három angolai felszabadító mozgalom képviselői közt: Angola november 11-én válik függetlenné — Szovjet-ausztráliai egyezményt írtak alá Moszkvában. CSÜTÖRTÖK: Mijazava japán külügyminiszter meg'ezdte tárgyalásait a szovjet fővárosban — Véget értek Havannában Edward Gierek és a kubai vezetők tanácskozásai. PÉNTEK: Libanon a Biztonsági Tanácshoz fordult az izraeli támadások miatt — Japán—kínai tárgyalások Tokióban a béke- és barátsági szerződés megkötésére. SZOMBAT: Súlyos harcok Kambodzsában, Phnom Penh közelében — Közlemény a kínai párt plénumáról és Teng Hsziao-ping előlépéséről - Merényletek Észak-lrországban A karácsonyi fegyvernyugvás után. A szovjet—amerikai kereskedelmi megállapodás, amely körül több mint két éven át az Egyesült Államok szenátusában annyi vita kavargóit, egyelőre nem lép érvénybe. Igaz, a múlt esztendő utolsó napjaiban a washingtoni honatyák megszavazták, de a hirhedt Jack- son szenátornak, olyan módosításával, amely tűrhetetlen beavatkozást jelentett a Szovjetunió belügyeibe. Gro- mikó • külügyminiszter már jóelőre, tavaly októberben figyelmeztette kollégáját, Kis- singert, hogy az amerikai törvényhozás által szabott feltételek elfogadhatatlanok. Most aztán Moszkvában közölték, hogy a Szovjetunió nem járul hozzá a két ország közti gazdasági kapcsolatoknak diszkriminatív korlátozásokat tartalmazó új Amerikai kereskedelmi törvényen alapuló megszervezéséhez. A világközvélemény — amint ez a hír ä nemzetközi visszhangjából kitűnik —általában a szovjet álláspontot fogadja el: képtelen és jogtalan amerikai követelés áz, mely a Szovjetunió belügyeit érintő rendelkezésekhez kapcsolja a legnagyobb kedvezmény elvét, a kereskedelmi kapcsolatokat... Magában az Egyesült Államokban is ellenérzéseket keltett az amerikai szenátus döntése, s aggodalmat az a perspektíva, hogy a két ország közötti gazdasági kapcsolatokban visszalépés következnék. Jó- néhány tekintélyes amerikai üzletember nyilatkozott a héten, kijelentve, hogy véleményük szerint nemcsak igazolt, hanem az egyedül lehetséges eljárás volt a Szovjetunió részéről a kongresz- szus szabta, sértő feltételek elutasítása. Kissinger külügyminiszter, majd Ford elnök egymás után tett nyilatkozatokban sietett közölni, hogy a szovjet—amerikai viszony egyébként változatlanul az enyhülés elvi alapján áll. Washingtoni politikai megfigyelők különösen jelentősnek ítélték azt a bejelentést, hogy január 31-én Genfben folytatódik a SALT, a hadászati rakétafegyverek korlátozását célzó szovjet—amerikai tárgyalás- sorozat. A szovjet—amerikai kereskedelmi szerződés érvénytelenné válása után fokozol 1 érdeklődéssel fordul a vil*g a szovjet—japán viszony alakulása felé. Az új japán kormány új külügyminisztere nyilván nem véletlenül látogatott először Moszkvába. Tárgyalásainak külön jelentőséget ad, hogy a japán cégek lehetőségei most egyfelől megnövekedhetnek a Szovjetunióba irányuló szállítások területén, másfelől viszont az is igaz, hogy például egyes szibériai együttműködési programokban Japán az Egyesült Államokkal együtt volt érdekelt. így a jakutföldi geológiai kutatások költségeihez 100—100 millió dollárral járult hozzá az amerikai Eximbank és Japán. Mijazava japán külügyminiszter nyilván megjegyezte magának Gromiko szavait: „A szovjet—japán jó viszony mindenkor javára vált a két ország népeinek és kedvezően hatott a Távol-Kelet, Ázsia és az egész világ helyzetére. Természetesen felmerülhetnek olyan kérdések, amelyekben a két országnak a két kormánynak a nézetei nem egyeznek. Ha azonban tárgyszerűen, reaUsta módon közelítik meg mind a kétoldalú kapcsolatok, mind pedig a nemzetközi politika problémáit, kiszélesedhet az egyetértés és az együttműködés területe”. Ugyanakkor figyelmet érdemel, hogy a tokiói kormány a moszkvai tárgyalásokkal egyidejűleg a japán- kínai békeszerződés és barátsági szerződés megkötésének előkészületeit is folytat* ja. Arra számítanak, hogy még az idén tavasszal tető alá hozzák a szerződést. Azf már az 1972 szeptemberében tartott japán—kínai tárgyalások eredményeként megszületett közös nyilatkozat is leszögezte, hogy Tokió és Peking megoldottnak tekinti a második világháborúból adódott valamennyi problémát. A megkötendő szerződés már sem területi, sem jó- vátéteii kérdésekre nem tér ki, hanem Japán és Kína kapcsolatait általánosságban szabályozó szerződés lesz. A jelek szerint tehát az új japán kormány igen óvatosan jár el: a Szovjetunióval való együttműködésre kész. de ezzel egvidőben Kínával is nor- malizálni kívánja, viszonyát, az Egyesült Államokkal szemben pedig megmarad a szövetséges-vetélytárs különös helyzetében... Moszkva volt a színhelye a héten még egv olyan diplomáciai eseménynek, amely szintén a csendes-óceáni térséggel kapcsolatos. Whitlam ausztrál miniszterelnök személyében először járt a szovjet fővárosban a kontinensméretű ország kormányfője. A kapcsolatok kedvező alakulásának első mérföldköve a most aláírt tudományos- műszaki és kulturális együttműködési megállapodás. Ha viszonylag szerény kezdet is ex, nem axabad elfeledni. hogy Ausztrália néhány esztendeje még a nemzetközi reakció egyik fellegvára volt. Nagy-Britannia az utolsó tíz esztendőben nem jeleskedett éppen valami haladó külpolitikával. Még a konzervatívok kormányzása idején hidegültek el és ritkultak meg a szovjet—angol kapcsolatok, Wilson munkáspárti kormánya sem tett sokat eddig e folyamat megállítására és visszafordítására. Most viszont, úgy tűnik, változás következik be Moszkva és London viszonyában. Ezt jelezheti, hogy bejelentették: Wilson a szovjet fővárosba látogat. A Közel-Kelet a héten sem marad ki az események krónikájából. Tovább folytatódtak az izraeli támadások a libanoni területen levő palesztin menekülttáborok és a dél-libanoni falvak ellen. A beiruti kormány az ENSZ Biztonsági Tanácsához fordult és tiltakozó okmányában felsorolta, hogy január 3-a és 13-a között izraeli repülőgépek 17 alkalommal sértették meg Libanon légiterét, izraeli hadihajók ötször hatoltak be libanoni vizekre, izraeli rohamcsapatok pedig négyszer törtek be libanoni területre ... A libanoni reagálás viszonylag enyhe voltát az a régi igazság magyarázza, hogy a kis ország „a Közel- Kelet Svájca” akar maradni, nemcsak a semlegességével, hanem a bankjaival és a pénzes nyugati turistákat .vá* ró világhírű üdülőhelyeivel is. A héten a Közel-Kelettel kapcsolatos fontos esemény volt két látogatás: Fej szál király Szíriában tárgyalt, Állón izraeli külügyminiszter pedig Washingtonban. Alighanem mindkét helyen pénzről is volt szó. Mint a hír- ügynökségek jelentették Fej- szal megegyezett a szír vezetőkkel egy 150 millió dolláros katonai, valamint egy 200 millió dolláros gazdasági kölcsön feltétéleiről. Tel Aviv pedig éppen kétmilliárd dollárt akar kivasalni az amerikai kormányból. S közben esetleges és részleges izraeli visszavonulásról, de cserében súlyos arab engedményekről kovácsolnák új meg új. terveket a Fehér Házban. Pálfy József ETIÓPIA ÉISMÉN VIII. Carlo, a vállalkozó f1 arlóval Dessiében is- merkedtem össze, méghozzá annak a napnak az estéjén, amikor a fővárosban, a szakszervezet székházában eldördült a katonák fegyvere s a helyszínen két sebesült és egy halott maradt. A katonák tüntetésre készülődő munkásokra lőttek. Carlo a történtekről nagy hangon, olaszos temperamentummal számol be a Touring Hotel fehér lakóinak, amelyet szintén olasz, egy hatvan év körüli, egyedülálló nő dirigál. Igaz: Dessiében olasz vezeti a garázst, tálján a villamos szakember, és a nyolcvanezres város egyetlen vízvezeték-szerelője is Itáliát vallja hazájának. Nem mondhatni, hogy dúsgazdag emberek, de az etiópokhoz képest van mit aprítaniuk a tejbe. Carlo nem illik közéjük, ö az Addisban székelő Ethiopian Construction Entreprise LTD magántársaság egyik vezetője. Úgy került ide, hogy elvállalta annak az útépítésnek a gépi munkálatait, amely nyugatnémet irányítással és nyugatnémet pénzből folyik. Egyszóval: vállalkozó. A hetven kilométeres útszakasz, amely a tartomány központjától a még teljesen elzárt területekre vezet, jó kis üzlet. Különösen, ha számba vesszük, hogy mostanság a változások kö- vetkezétben kissé me™vérűitek á nagy beruházások, ilven időben egyenesen isten áldása. — Most megkapják a maguk leckéjét! — harsogja. — Az ember maholnap nem boldogul velük, úgy kinyílt a szájuk. Vf 1 van e gyűlölettel veiT " gyes káröröm mögött? Carlo rögtönzött előadásából kiderül, hogy ő is azért járt a CELU-ban, mert el kellett rendeznie bizonyos dolgokat, magyarán szólva: egyezkednie kellett a munkásokkal. Mostanában elég gyakoriak az efféle jelenetek. Amikor munkások ülnek munkaadókkal szemben, és hevesen vitáznak. A vita pedig többnyire abból fakad, hogy régebben nem ismervén jogaikat, a dolgozók minden feltétéit. elfogadtak, most utólag kiokosodván munkaadóiktól bizonyos juttatásokat, kedvezményekét követelnek. És nincs igazuk a munkásoknak? — vetem közbe, mert úgy alakul a társaság, hogy nekem is megvan a lehetőségem a beleszólásra. Előfordulhat, hogy igen. De áltálában nincs. A szerződések a hibásak. Nem elég világosak és pontosak, mondja A szakszervezet központja a fővárosban. kicsit szelídebben Carlo. Aztán táskájához nyúl, kinyitja. Meglepetésemre a kétkötetes Code Civile-t, polgári törvénykönyvet veszi elő és egv szerződésvázlatot. — Most szerkesztem. Itt minden pont mellett ott áll majd a megfelelő paragrafus száma is. Akkor aztán nincs vita. Vagy ha mégis — és erre táskája ^mélyéből előhúz egy hatlöve- rtű amerikai lőfegyvert élesre töltve — akkor... Persze a vállalkozóknak ravaszabb módszereik is vannak, hogy a szerintük vérmes követeléseket támasztó munkásokat kijátsszák, hogy védekezzenek ellenük. Például: nem alkalmazzák őket folyamatos munkaviszonyban, csupán egy-egy alkalomra fogadják fel őket egy bizonyos időszakra. néha mindössze néhány órára. így azután nem kell tartaniok a jogtól. Persze. megtehetik ezt is, mert Etiópiában a munkaalkalom, sajnos, igen ritka. Egyetlen újsághirdetésre — segédmunkásként két dolgozót felveszünk — a megjelölt munkahelyen csaknem százan álltok. sorban .. - Kényszerű kiszolgáltatottság ez. szorításából nehéz szabadulni. Az új katonai vezetés intézkedett ugyan, hogy csak indokolt esetben lehet munkásokat utcára tenni. De ígv is. mondvacsinált okokból, sajnos sokan a munkanélküliek sorsára jutnak. Etiópiában ma a szakszervezetiek becslése szerint körülbelül nyolcmillió embernek nincs állandó munkája. í smeretségünk más*■ napján Carlo meghív, nézzek körül kint az útépítkezésen. Az út csodálatos Vidéken halad keresztül. Már jól bent járunk Wollóban, harminc kilométerre Dessié- től, amikor Váratlan akadály kerül utunkba. Tarlónak meg kell állnia. Az út közepén három fiatalember. Ingújjban. Egyiknek a hátán kis batyu botra akasztva, a másik kopottas barna bőröndöt tart a kezében, a harmaaiknaK egy sportszatyor a vállán. Öltözetükből ítélve diákok lehetnek, akik Dessiéből igyekeznek hazafelé falujukba. Állnak az út közepén mozuu- latlanul. Ahogy nézem őket, úgy festenek ők ott hárman, barna testükön fehér ing feszül (vigyázat, az etiópok nem négerek!) mint mesebeli szegénylegények, akik hosszú vándorútra keltek. — Mit álltok itt? — szól Carlo hozzájuk. Nem túl hangosan, inkább foghegyről. De ők nem mozdulnak, csak néznek merően szembe velünk. Közben az út két oldalán érdeklődő útépítő segédmunkások jelennek meg. És paraszttok, akik itt tettek-vettek a közeli kukoricásban. — Na, mi lesz? — s Carlo hangjában már türelmetlen idegesség vibrál. — Odébb! — kiált hangosan és ingerülten. Mire a középső se nem halkan, se nem hangosan. de eltökélt hangon és magabiztosan: — Ez a mi földünk, ez a mi országunk! — S egy szóval sem mond többet. — Na és? Én meg építem a ti országotokat! — vágja oda Carlo, s minthogy a diákok erre sem mozdulnak, gázt ad. ránt egvet a kormányon, s az út szélén álldogáló munkások riadtan ugranak félre. Kicsit lecsillapodván a jelenet után megkérdem Cáriétól, mondja mit kánnak ezek az utat építő munkások? Naponta 90 centet. ( A 90 cent 0—8 forintnak felel meg). Még szeretném kérdezni, hogv S mennyit keres ezen az üzleten. De érzem, hiábavaló lenne a kérdésem. (Következik: Vasárnapi ebéd Addisban) Valkó Mihály FEKETE GYULA: 11. Kimásztak az emberek az árokból; tisztogatták a ruhájukról a sarat. Felberregtek az Induló motorok, telepöfögték a környéket füstös benzingőzzel, kanyarogva előzte már a többit egy fürge autó. S egyszerre a magasban óriási madárraj tűnt föl. Szétterült a kékségben lassan a madárraj. S egv perc múlva kavarogva, libegve ereszkedtek lefelé, szemlátomást nőttek a röpcédulák. Az útról is mindenki a rőpcédulákát nézte. Egy német egyenruhás, éppisztolyát lövésre készen forgatva. Valamit kiáltozott — káromkodott? — egy teherkocsi aárhányóján. Már a fák: R E G E N Y libegtek a röpcédulák, már a földre értek az elsők, de senki sem ugrott utánuk. Legalábbis itt senki sem. a sárhányón kiáltozó géppisz- tolyos körül. De távolabb sem. senki. Jött megint egy csoport: Í ibasorban jöttek a belső rokparton, ezekkel nem voltak fegyveresek. Csak a szemük sarkából nézték a szállongó röpcédulákat; egyikük sem ugrott utána. Egy szakállasodó, idősebb embernek éppen a karjára szállt a röpcédula — egész testében összerándult, s olyan hirtelen mozdulattal söpörte le. mintha égetné. Alig várta, hogy ezek elhaladjanak. Lehajolt és mintha csak a cipőjét fűzné, fölvett egy röpcédulát. Mindkét oldalán beleolvasott. dm memmSt sete értett, nem magyarul volt írva. „Német lehet ez — gondolta. — Mert az biz.tos. hogy nem orosz, mert akkor érteném.” „Nem, nemigen érteném, mert akkor meg el se tudnám olvasni. Másforma az orosz betű ...” Lassított egy teherautó. Eldobta a röpcédulát. Meg is állt a teherautó az út szélén. Karszalagos nyilasok ültek rajta, mindnyájan öt nézték. Kiugrott egy a sofőr mellől. Megállt az árok túlsó partján, s az eldobott röpcédula felé biccentett. — Te gyerek!... Magyar vagy, mi? Átvillant az agyán, hogy most németnek is vallhatná magáit. Ha tudná, hogyan koű németül mondani. Dünnyögött rá valamit. — Láttam, micsoda magyar vagy. Hová mész? Legalább tízen kérdezték meg tőle, mióta egyed ÜL baktat, szembe a menekülők karavánjaival. De miből gondolhatták azok is, hogy ő magyar? ... Idegen országban honnan lehet azt tudni valakiről, hogy magyar? Megvonta a vállát. — Hazafele. Magyarországra. De lát'® már ő azt, hogy a nyilas nem elégszik meg ennyivel. Észrevette az egyenruhás nőt is, egy fiatal nőt, aki a sofőr mellett ült a fülkében, s azt gondolta: „Úgyse gombolkozok ki. Németországban ezek nem parancsolnak. Vagy legfeljebb is hátul, az autó mögött gombolkozok ki.” — Hát hogy kerülsz te ide? Töprengett egy pillanatig, rosszul ne szóljon már. — Menekült vagyok én ... De az az, hogy itt még enni se adnak. Egy emberrel voltam, aki értett a nyelvükön, de még neki se adtak. (Folytatjuk) , A
