Kelet-Magyarország, 1974. november (34. évfolyam, 256-280. szám)

1974-11-15 / 267. szám

1974. november PV KELET-MAGYARORSZAO T Válasz Kakaniazra Sportrovatunk reklamáló levelet kapott Rakamazról, melyben a község sportked­velői kifogásolták a Rakama- zi Spartacus—Nyíregyházi MEDOSZ, megyei I. osztályú labdarúgó bajnoki mérkőzés­ről november 12-én megje­lent tudósítást. A panaszos levélben raka- mazi olvasóink egyoldalúnak, s a rakamazi együttest elma­rasztalónak ítélték meg a tu­dósításban leírtakat. Ugyan­akkor — mit szépítgessük! — szemünkre vetették, hogy sportrovatunkban azért je­lent meg a tudósítás, mert mi nem tudjuk elviselni a nyír­egyházi labdarúgócsapat ve­reségét. A három aláírással ellátott reklamáló levelet nem közöl­jük és nem idézünk belőle. Helyette inkább elmondjuk a következőket: Az említett cikket egyik tudósítónk írta, s mi azt úgy közöltük, hogy nem tudtuk mi történt valóban a novem­ber 10-i mérkőzésen. Ügy hisszük, olvasóink a lehető­ségét is kizárják annak, hogy egyik, vagy másik megyei labdarúgócsapatnak hasz­nálni, vagy ártani akarnánk. Senkit soha nem akartunk — és nem is akarunk — fa­vorizálni, vagy elmarasztalni. Számunkra a Rakamazi Spartacus, a Nyíregyházi MEDOSZ, de a mezőny bár­mely más csapata egyaránt kedves, s működésüket egy­formán igyekszünk a ma­gunk eszközeivel segíteni. Különösen nem törekszünk arra, hogy a nyíregyházi együtteseket megyénk más településeinek csapataival szemben bármilyen előnyhöz is juttassuk. Ezt éppen a nyíregyházi labdarúgócsapa­tok bizonyíthatják legjobban. Mivel a mezőny minden tagja megyei csapat, legjobb szándékunk ellenére is elő­fordulhat, hogy külső tudósí­tóink — hovatartozásuktól függően és sportszeretetük- ből fakadóan — elfogultak, fűtöttebb hangulatban adnak tájékoztatást egy-egy mérkő­zésről. Az említett Rakamazi Spartacus—Nyíregyházi ME­DOSZ találkozónál is meg­történhetett ez. Épp ezért nem is akarjuk kivédeni a reklamáló levélben leírtakat. E helyett inkább olvasóink elnézését kérjük, s további bizalmukat. S, hogy a jövőben a fenti­hez hasonló problémái se a megye csapatainak, se sport­rovatunknak ne légyenek, már a soron következő baj­noki forduló után úgy közöl­jük az eredményeket, hogy el tudjuk kerülni a most elő­állott sajnálatos gondot. L -b-larúaás: Ma rajtol a középiskolái lupakiizde.'em Ma rajtol az idén első Íz­ben országos kezdeménye­zésre kiírt középiskolai labdarúgókupa, megyei küz­delemsorozata. A kupa küzdelmeire megyénk hu­szonegy középfokú oktatási intézménye nevezte be lab- jlarúgápsapatát, s köíülük a fyőztés — a kupaküzdelem egyenes kieséses rendszerű — képviseli majd megyén­ket az országos selejtező fordulóban. A megyei küzdelemsoro­zat első fordulójának mér­kőzéseire ma délután kerül sor. A mérkőző csapatokat, sorsolással „hozták” össze. A találkozók végén döntet­len eredmény esetén hosz- szabbítás nem lesz, 11-es rú­gások döntik el a továbbju­tást. A mai első fordulóban a Nyíregyházi Kossuth Szakközépiskola együttese erőnyerő lesz. Délután; 13 órai kezdet­tel az alábbi mérkőzéseket rendezik meg a mai napon: Fehérgyarmati Gimnázium —Csengeri Gimnázium, Má­tészalkai 138-as ITSK— Mátészalkai Esze Tamás Gimnázium, Vásárosnamé- nyi Gimnázium—Vásáros­naményi ITSK, Tiszavasvá- ri 115-ös ITSK—Tiszadobi ITSK, Nagykállói Gimná­zium—Ujfehértói Gimná­zium, Nyíregyházi , Krúdy Gimnázium—Nyíregyházi Mezőgazdasági Szakközép- iskola, ez a mérkőzés a sta­dionban lesz, Nyírbátori Gimnázium—Baktalóránt- házi Gimnázium, Nyíregy­házi Mezőgazdasági Szak­munkásképző Intézet—Nyír­egyházi 107-es ITSK, ez a találkozó az NYVSC-pá- lyán lesz. Ugyancsak az í. forduló­ból kedden, november 19-én későbbre halasztva rendezik meg a Kisvárdai Császy Gimnázium és a Nyíregyházi 110-es ITSK— Nyíregyházi Zrínyi Gim­názium mérkőzést. Tóth József Kézilabda: Az ú(töi*»*oiiinpia őszi fordulója Nyíregyházán befejeződött a kézilabda leány és fiú vá­rosi úttörő olimpiai torna őszi fordulója, az alábbi eredményekkel: Lányok: 12-es iskola — 4-es iskola 14:1, 12-es isko­la— 1 -es gvakorló iskola 12-1, 2-es iskola—4-es iskola 5:2, 2-es iskola- Des gvakorló iskola 6:1. 1-es gvakorló is­kola—4-es iskola 2:1. Az őszi forduló végeredménye: Fiúk: 12-es iskola—4-es iskola 21:4, 12-es iskola — 2-es iskola 7:11, 12-es iskola —l-es gakorló iskola 11:7, 2-es iskola—4-es iskola 6:6, 2-es iskola — 1-es gyakorló iskola 4:7, 1-es gyakorló iskola — 4-es iskola 19:3. Megyei úszóbajnokság; — 280 indulóval örvendetesen sok résztve­vője volt a sóstói fedettuszo­dában rendezett megyei fel­nőtt úszóbajnokságnak. S a résztvevők túlnyomó többsé­ge fiatal, tehetséges gyerek volt, ugyanis a felnőtt’ baj­nokságon — nagyon helyesen — a legfiatalabbak részére is megrendezték a különféle számokat. összesen kétszáznyolcvan versenyző indult a megyei bajnokságon lebonyolított hu­szonkét számban, öt egyesü­let, a Nyíregyházi Spartacus- Petőfi, a Nyíregyházi Sport­iskola, a Nagykállói SE, a Ti­szadobi gyermekváros és a Nyíregyházi ÉVISZ képvisel­tette magát a bajnokságon. A megrendezett számok közül tizenkettőben Spartacus-Pe- tőfi. kilencben a Soortiskola. egyben pedig a Nagykállói SE szerezte meg a győzelmet. Eredihények: NŐI SZÁMOK 100 m. mellúszás: 1. Vass Tünde (Snartacus-Petőfi) 1:41 0, 2. Bozsik Mónika 1:50,2, 3. PaDp Katalin 1:54,5 p. (mindkettő Sportiskola). 100 m. női gyors: 1. Palicz Andrea 1:31,7, 2. Bozsik Mó­nika 1:37,3 (mindkettő Sport­iskola), 3. Páter Katalin (Spar­tacus-Petőfi) 1:48,9 p. 200 m. mellúszás: 1. Vass Tünde (Spartacus-Petőfi) 3:48,0, 2. Bozsik Mónika (Sportiskola) 3:53,7, 3. Dan­kó Zsófia (Spartacus-Petőfi) 4:05,2 p. 100 rn. pillangó: 1. Vass Tünde (Spartacus-Petőfi) 2:05,9, 2. Bozsik Mónika (Sportiskola) 2:09,4, 3. Dankó Zsófia (Spartacus-Petőfi) 2:17,7 p. 4x100-as gyorsváltó: 1. Nyíregyházi Sportiskola (Bo­zsik Mónika, Dankó Zsuzsa, Kocsis Mariann, Palicz And­rea) 7:21,4, 2. Nyíregyházi Spartacus-Petőfi I. 7:25,0, 3. Nyíregyházi Spartacus-Pető­fi II. 9:41,1 p. - . 200 to. pillangó: 1. Bozsik Mónika (Sportiskola) 4:39,8, 2 Vass Tünde 4:47,2, 3. Dankó Zsófia 5:06,3 p. (mindkettő Spartacus-Petőfi). 100 m. hátúszás: 1. Palicz Andreá i :48,1, 2. Bozsik Mó­nika 1:54,9, 3. Kocsis Marian­na 1:58,7 p. (mindhárom Sportiskola). 4x100 m. vegyesváltó. 1. Nyíregyházi Sportiskola (Ko­csis Marianna, Bozsik Mó­nika, Dankó Zsuzsa, Palicz Andrea) 7:46.6, 2. Nyíregyhá­zi Spartacus-Petőfi I. 8:20.6, 3. Nyíregyházi Spartacus-Pe­tőfi TI. 10:32,9 p. 200 m. vegyesúszás: 1. Bo­zsik Mónika 3:55,6, 2. Palicz Andrea 3:58,2, 3. Dankó Zsu­zsa 4:25,6 p. (mindhárom Nyíregyházi Sportiskola). 200 m. gyorsúszás: 1. Pa­licz Andrea 3:30,0, 2. Bozsik Mónika 3:46,1 (mindkettő Sportiskola), 3. Vass Tünde (Spartacus-Petőfi) 4:11,9 p. FÉRFISZÁMOK 100 rn. gyors.: 1. Körvélyfáy Barna (Spartacus-Petőfi) 1:11,6, 2. Balia Vince (Tisza- dob) 1:15,9, 3. Stand Zoltán (Spartacus-Petőfi) 1:23,6 p. 100 to. mell.: 1. Kaizinger Zoltán 1:39,6, 2. Kiss Lajos 1:39,7 (mindkettő Spartacus- Petőfi), 3. Kukonka Imre (Ti- szadob) 1:40,1 p. 200 m. gyors.: 1. Körtvély- fáy Barna 3:00,0, 2. Stand Zoltán 3:16,9 (mindkettő Spartacus-Petőfi), 3. Szokol Tamás (Sportiskola) 3:20,6 p. 200 m. pillangó: 1. Szokol Tamás (Sportiskola) 4:14,8, 2. Stand Zoltán (Spartacus-Pe­tőfi) 4:14,9, 3. Tőrök Sándor (Sportiskola) 4:26,0 p. 100 m. hát.: 1. Körtvélyfáy Barna 1:23,4, 2. Dorogi László 1:32,4 (minkettő Spartacus- Petőfi), 3. Szokol Tamás (Sportiskola) 1:41,1 p. 4x100-as gyorsváltó: 1. Spartacus-Petőfi I. (Kört­vélyfáy Barna, Miló András, Spivó Géza, Stand Zoltán) 5:34,8, 2. Tiszadobi Gyermek­város 5:50,7, 3. Spartacus­Petőfi II. 6:41,0 p. 100 m. pillangó.: 1. Kaizin­ger Zoltán (Spartacus-Petőfi) 1:59 6, 2. Fülöp Sándor (Nagy- leálló) 1:59.9, 3. Török Sándor (Sportiskola) 2:05,9 p. 200 ni. hát.: 1. Körvélyfáy Barna (Spartacus-Petőfi) 3:13,9, 2. Dorogi László 3:37,1, 3. Szokol Tamás 3:40,0 p. (mindkettő Sportiskola). 4x100-as vegyesváltó: 1. Nyíregyházi Spartacus-Petőfi I. (Körvélyfáy Barna, Kaizin­ger Zoltán,. Kglémen András, Miló András) 6:26,9, 2. Spar­tacus-Petőfi II. 7:14,1, 3. Spartacus-Petőfi III. 7:30,0 p. 200 to. vegyesúszás: 1. Körtvélyfáy Barna 3:24,1, 2. Stand Zoltán 3:45,0, 3. Dorogi László 3:46,9 p. (mindhárom Spartacus-Petőfi). 400 m. gyors.: 1. Körtvély­fáy Barna 6:36,8, 2. Stand Zoltán 7 :Ü8,5 (mindkettő Spartacus-Petőfi), 3. Szokol Tamás (Sportiskola) 7:19,2 p. 200 to. mell.: 1. Fülöp Sán­dor (Nagykállói SE) 3:54,3, 2. Sípos Tamás (Spartacus-Pető­fi) 3:58,8, 3. Török Sándor (Sportiskola) 4:05,1 p Labdarúgó-bajnokságok Mátészalkai járás: Vaja — Fábiánháza 7:1, Kocsord — Nyírmeggyes 2:3, Jármi — Nagydobos 4:2, Porcsalma —Ópályi 0:1, Mérk — Ökö- ritófülpös 5:1 (!), Rohod — Ura 3:2, az elmaradt Gyűr­telek — Tiborszállás mérkő­zés két pontját 3:0-ás gólkü­lönbséggel Győrtelek kapta. 1. Jármi 13 9 3 1 35 -9 21 2. ö.fülpös 13 8 3 2 26-21 19 3. Nyfrm. 12 7 2 3 34-24 16 4. T.szállás 12 6 4 2 24-15 16 5. N.dobos 13 5 4 4 33-20 14 6. Vaja 13 6 2 5 37-26 14 7. Öpályi 13 6 2 5 25-25 14 8. Kocsorcl 12 6 1 5 38-15 13 9. Mérk 13 5 2 6 29-27 12 10. Rohod 12 5 1 6 30-41 11 11. F.háza 13 3 2 8 14-31 8 12. Győrtelek 13 3 1 9 18-32 7 13. P.alma 13 2 3 8 19-38 '* 14. Ura 13 2 2 9 16-27 6 Tölgyesi Zoltán SZMT KUPA. Vasárnap rendez­te meg a Szakszervezetek Me­gyei Tanácsa a már hagvomá- nvos SZMT Kupa megvei dön­tőjét, melyre az alábbi négy csapat jutott be: Mátészalkai ÉRDÉRT, Kisvárdai Vasöntöde, Nyíregyházi ÉPSZER és Nyír­egyházi TitASZ. A döntő mér­kőzéseken sportszerű játékot nyújtottak a csapatok, amiért dicséret illeti a csapatok vala­mennyi tagját és vezetőit. A torna befejezése után került sor az eredményhirdetésre. Az ér­tékes díjakat László Gyula, az SZMT sportvezetője adta át a győztes csapatoknak. Győztes csapat tagjai: Bohán Imre, Bodnár László, Bodnár István, Deák Ferenc, Litva Já­nos, Éles Zoltán, Szabó László, Király Béla, Jakab T. József. Kádár István, Fazekas István. Eredmények: ÉPSZER —Má­tészalka 0:1, Kisvárda — TI­TASZ 6:1, TITASZ — Mátészal­ka 2:8, ÉPSZER — Kisvárda 1:1, Kisvárda — Mátészalka 0:1, ÉPSZER — TITASZ 5:2. Az SZMT Kupa végeredmé­nye: 1. M ÉRDÉRT 3 3 — 10- t 6 2. K. Vasönt. 3 1 1 17-2 3 3. ÉPSZER 3 1 1 16-4 3 4. TITASZ 3 ■ — 3 5-19 — Néma Miklós Hiúsági válssatottnk elutazott a Szov.JuniÓ&a Megyénk ifjúsági labdarú­gó válogatott csapata ma reggel elutazott a Szovjet­unióba, ahol részt vesz az Ungvár felszabadulásának 30. évfordulója alkalmából rendezett nemzetközi ifjú­sági labdarúgó tornán. A huszonkét fős sportküldött­ség szakmai vezetője Tóth József, az MLSZ elnökségi tagja, a megyei labdarúgó szövetség főtitkára. A me­gyei ifjúsági labdarúgó vá­logatottban az alábbi játé­kosok kaptak helyet: Tóth Béla, Várad! TsraÄ Hegyes József, Szántó Csa­ba, Dajka László (Kisvárdai Bessenyei Gimnázium), Fo­dor Miklós (Kisvárdai Csá­szy Gimnázium), Dani György, Erdős István( Nyír­egyházi Spartacus-Petőfi), Kanyári Zoltán, Kiss Já­nos (Nyíregyházi MEDOSZ), Csonka József (Záhonyi VSC), Goneth Béla (Raka­mazi Spartacus), Gyurcsán István (Nyíregyházi VSC), Nyíri Miklós (Nyírbogdányl Lombik), Márián Zoltán (Csengeri MEDOSZ). Teke AB III Befejeződtek a küzdelmek a teke NB Ill-ban. A Nyír­egyházi Spartacus-Petőfi ve­reséget szenvedett az utolsó fordulóban, végeredményben csak a harmadik helyet tudta megszerezni. Eredmények: Nyh. Spartacus-Petőfi — Bocskai SE 2:6, (2325:2332). Váratlan a hazai pályán el­szenvedett vereség. Legjobb dobók: Mártonfalvi 425. Ács László 393, illetve Győri Sándor 410, Bessenyei János 399. Mezőtúri ÁFÉSZ — Nyh. TITÄSZ Elektromos 2:6 (1988:2196). A nyíregyháziak győzelme a 4. helyet jelen­tette számukra. Legjobb do­bók: Mester Lajos 367, Ko­vács István 351, illetve Spi- sák László 423, Pethő Zoltán 385. A bajnokság végeredménye az NB III Keleti csoportjá­ban. 1. Szolnoki MÁV I. 32 pont, 2. Bocskai SE 28, 3. Nyh. Spartacus-Petőfi 27, 4. Nyh. TITASZ Elektro- ; mos 26, 5. Gyulai SE 24, 6.) Nyh. Volán-Dózsa 22, 7. Hajdúnánás 20, 8. DVSC 16, 9. DEAC 14, 10. Nvh. Tau­rus SE 10, 11. Mezőtúrt ÁFÉSZ. ; . f Herczegfalvi János NOVEMBER 1 fl—DECEMBER 8-1G FOGÁSZATI HÓNAP. 20 százalékkal olcsóbban kaphatók a belföldi fogkrémek az élelmiszer kiskereskedelmi vállalat boltjaiban NYÍREGYHÁZÁN, KISVARöAN, ZÁHONYBAN. ÜJFEHÉRTÓN, NAGYKALLÓBAN. MÁTÉSZALKÁN (383284) Végeredmény: 1. 12-es iskola 3 2 — 1 40-22 4 2. 1-es gyakorló 3 2 — 1 33-18 4 3. 2-es iskola 3 1 1 1 21-20 3 4. 4-es iskola 3 — 1 2 13-46 1 Nagy Gábor J. 12-es Iskola 3 3 — — 33 -2 6 ? ?-es iskola 3 2 — 1 12-15 4 3. i-es gvakorló 3 1 — 2 4-19 2 4. 4-es iskola 3 — — 3 3-14 —

Next

/
Oldalképek
Tartalom