Kelet-Magyarország, 1974. szeptember (34. évfolyam, 204-227. szám)

1974-09-11 / 212. szám

f&ti szepíemRer tT;

KELET-MAG YAR0RS7AÖ

#*

Tulajdonosi tudat

ANEKDOTÁNAK TtNÖ

TÖRTÉNET: a nyugdíjba vonuló portás meghatódottan átvette az ajándékokat, kezet fogott a rögtönzött ünnepség résztvevőivel, és mielőtt elbúcsúzott volna, zavartan megkérdezte, hogy kérhetne-e még valamit. Szerette volna megnézni az üzemet, a műhelyeket. Még sohasem látta belülről azt a gyárat, amelyiknek másfél évtizedig őrizte a kapuját.

S hányán vannak még olyanok, akik éveken át könyvelik az üzembe érkező anyagokat, de nem látták a gyártást, számolják a teljesítményeket és béreket, de nem voltak azok között, akiknek a neveit és keresetét rendszeresen a papírra róják. Sok munkás keveset tud arról, hogy a keze munkája hová kerül, mennyiért tudják eladni, s mit mondanak róla a vevők. A szomszéd műhelyről olykor-olykor még csak tudnak valamit, de az iroda életéről jóformán semmit. Igaz, személy szerint ettől látszólag nem lesznek szegényebbek.

Ám a társadalom valójában szegényebb marad, ha a közösség tagjai szűkebb környezetükbe zárkózva élnek, dolgoznak egymás mellett, és csak mechanikusan, saját helyük, szerepük ismerete nélkül teljesítik a társadalmi munkamegosztásban kapott feladatokat. Az állampolgár nem tudhatja sajátjának az országot, ha nem érzi magáénak a sokkal szűkebb környezetét, azt a vállalatot, szövetkezetei, községet, amelyikben él és dolgozik. Az ország szeretete, a hazafiság_ csak az üzemi és lakóhelyi' mikrovilág ismeretére, sze- retetére épülhet.

CSAKHOGY A TULAJDONOSI TUDAT nem automatikusan fejlődik ki az emberekben. Ahhoz ösztönzésként kedvet, érdeklődést kell kelteni bennük, hogy szívesen ismerkedjenek a munka- és lakóhely életével, jövőjével, problémáival. Ismerjék meg a gyár gazdasági helyzetét, műszaki és anyagellátási gondjait. Mindezek hatását megtalálják ugyan a maguk szűkebb világában is, mert érzik a gépük mellett, érzik a keresetükön. De mennyire más, ha mindennek az ösz- szefüggéseit, okait is tudják!

Ha az ember azt tapasztalja, hogy egy döntés megszületése előtt az ő véleményét is mérlegelték, akkor máris félig-meddig sajátjának érzi az ügyet, mert személy szerint valami köze volt a végleges álláspont kialakításához. Aki közreműködőnek tekintheti önmagát

az a határozat értő magyarázója, a közös feladat népszerűsítője lesz. S eközben önmaga is megváltozik, mert a nagyobb közösséget érintő problémákhoz fűződő személyes kapcsolata kialakítja a feltételes reflexét arra, hogy a saját munkája mellett az egész üzem tevékenységét vizsgálja, rendszeresen egy tágabb horizont problémáin töprengjen, vállalati, , társadalmi méretekben gondolkodjon. így alakul ki a szocialista demokrácia termelésben és közéletben egyaránt aktív munkása.

Persze, kettőn múlik a vásár. Ha a munkás is és a vezető is akarja, akkor könnyen megismerhetik,

megérthetik egymás problémáit. Csupán akkor van baj, ha az ipari, vagy mezőgazdasági dolgozóbah ébredezik az érdeklődés, de a kimondott vagy jelzett kérdéseire nem kap választ, vagy ha kap, azt nem érti.

Jól ismert üzemi tájkép: egy-egy vállalati munkaértekezleten sokan szundikálnak. Nemcsak a fáradtságtól és a melegtől, hanem azoktól az álmosítóan zsongó szürke szavaktól is, amelyekkel elhadarják a formális beszámolókat. A valójában érdekes, az embereknek személy szerint is húsbavágó pénzügyi és műszaki problémák gyakran olyan szakzsargonban hangzanak el, — töméntelen adattal megspékelve, — mintha nem is magyarul beszélne az előadó. ,

NEM A LEGSZERENCSÉSEBB MÓDSZER az sem, ba a dolgozók tájékoztatása kizárólag 2—300 személyes gyűlésekre korlátozódik. A nagy nyilvánosság előtt sokan nem szólalnak meg, g nem is mindenki juthat szóhoz. Ezért nemrégiben egy vasipari üzem és egy tsz főkönyvelője új módszerrel kísérletezett. Mindketten sorra járták az üzemegységeket, ahol tömören ismertették a vállalat helyzetét, s azután elemezni kezdték a meglátogatott üzemegység munkájának pénzügyi jellemzőit, a selejt, a bér, az állásidő, a rezsi költségeit. Ebből olyan parázs vita kerekedett, hogy a főkönyvelők alig győzték jegyezni a sok észrevételt az önköltségcsökkentés lehetőségeiről. T

Gondolatkörünk csattanójának tartogattuk az öreg portás történetének végét. Nyugdíjasként ő is megismerte a gyárat. S az egyik kerítés menti műhelyben, ahol az apró alkatrészeket gyártják, megkérdezte, hogy miért az új lemezekből vágják, darabolják, amikor egy másik üzem tízszer ekkorá- nyi hulladékdarabokat küld az olvasztóba. ö naponta látta ezt a portán, de akkor kellő ismeret híján nem segíthetett.

HA KÉSÖN IS, most ezt

megtehette, tevékeny köze lehetett a kollektíva munkájához, amelynek eredményét az ilyen „hétköznapi” tettek százai, ezrei alakítják.

R. J.

Nyíregyházán, az almaiárolóban a József Attila szocialista brigád vezetője. Kovács Lajos (a képen bakói) és Rendes Zoltán karbantartási munkákat végeznek határidőre. (Elek Emil felvétele)

OKUK, OKOZATOK

Gazdaságosabb

termeléssel

/

Gyenge tél h után a Nyírség Ruházati Szövetkezetben

— Nagyon fájó pont ez nekünk, mert még ilyen vizsgálatot nem értünk meg — mondja búcsúzóul Klein Ilona, a Nyírség Ruházati Szövetkezet párttitkára.

Egy okokat kereső, elemző beszélgetés végén hangzott el mindez, amikor arra kereste a választ Czapári Mihály, a nyíregyházi városi pártbizottság végrehajtó bizottságának a tagja, hogy miért nem teljesítette első félévi tervét a nagyhírű szövetkezet. Korántsem a vészharangok kongatásáról van szó, amikor a fennállásának 25. évfordulóját ünneplő szövetkezetnél a városi pártbizottság tájékozódik, hanem arra szolgál, hogy még akkor lehessen figyelmeztetni, közbe avatkozni, amikor nincs nagyobb baj.

A világpiac hatása

Gondok ugyanis vannak a szövetkezetnél, s ezzel tisztában vannak a helyi vezetők is. Az év elején több olyan, a gazdálkodást erőteljesen befolyásoló tényező éreztette hatását, amire nem lehetett számítani. Mivel a szövetkezet termelésének négyötöd része az exporton, s ezen belül is a tőkés bérmunkán alapszik, ezért a világpiac változásainak hatása alól nem kerülhetett ki. Az év első hónapjai nagyon gyengén sikerültek. Kevés volt a megrendelés, a sorozatok jóval kisebbek voltak a korábban megszokottnál. Márpedig egy-egy új modellre való átállás időbe telik, az első darabok készítése lassabban megy a dolgozóknak. A mindig női ruhákat gyártó szövetkezet kénytelen volt lánykaruhák gyártását is vállalni, hogy munkát tudjon adni a tagoknak.

— Azért készítettünk lánykaruhát, ami jóval kevésbé jövedelmező, mert nem volt női ruhára rendelés — mondja Pázmándy József főkönyvelő.

— Mire megtanultuk a lánykaruhát készíteni, addigra a termelékenység visz- szaesett — teszi hozzá Sza| 1x5 József műszaki vezető.

Ugyancsak erre az évre esik. hogy a szövetkezet Ke- mecsén új üzemet indított.

Itt 90 asszony és lány ismerkedett meg a ruhakészí- tes munkafolyamataival, s ma már ott tartanak, hogy exportmegrendelésnek tesznek eleget.

— Kiesés a kemecsei munka is, hiszen az új dolgozók fél annyi teljesítményt tudtak nyújtani — magyarázza Csutkái László, a szövetkezet elnöke.

Húsz helyett csak 14 millió

A múlt év végén, amikor a tervet összeállították, amikor indították a kemecsei üzemet, akkor számítani kellett arra, hogy máról holnapra nem veszik fel a versenyt a varrógép mellett

képzett szakmunkásokkal azok a nők. akik életükben talán először dolgoznak a ruhaiparban, betanított munkásként.

Az első fél év számai nagyon rosszul mutatnak a Nyírség Ruházati Szövetkezetben. A tervezett 20 milliós termelés helyett csak 14 milliót produkáltak, ami 70 százaléknak felel megy Mivel a létszám tulajdonképpen nem változott, ezért a termelékenység is csökkent A tervhez viszonyítva az egy dolgozóra jutó termelési érték szintén mintegy 70 százalékot tesz ki.

A terv teljesítését segítené elő, hogy a kongresszusi • munkaversenyben a munkások felajánlásokat tettek a jobb minőségű, nagyobb mennyiségű munkavégzésre. A többlettermelés forintban kifejezve 3 millió lett volna ebben az évben.

— A dolgozó azzal tud hozzájárulni a szövetkezet eredményeihez, ha minél többet keres — mondja az elnök. — Mivel közvetlen darabbérben dolgozik, ezért akkor keres többet, ha növeli a teljesítmény százalékát.

A többlettermelés, a nagyobb teljesítmény viszont elmaradt. Az átlagos havi teljesítményszint még a száz százalékot is viszonylag ritkán éri el.

— A régi dolgozóknál nincs visszaesés, az újak viszont a kis sorozatoknál nem

érik el ugyanazt a teljesít» ményt — ismerteti a helyzetet a párttitkárnő.

Tág határok között

A hátralévő hónapokban sokat kell tenni a szövetkezetnél azért, hogy az elmaradást csökkentsék. A piaci viszonyok javultak, próbálkoznak gazdaságosabb, minél értékesebb termékeket gyártani. Az év végéra mintegy 5—5,5 millió nyereséget szeretnének elérni. Vannak azonban olyan tényezők, amelyek azt bizonyítják, hogy a későbbiekben is bajok lehetnek, ha a tervkészítés, a gazdálkodás olyan szinten mozog, mint amilyen ma. Hiszen a műszaki vezető azt mondja a

munkáról:

— Nem tudjuk egy hónapra előre, hogy kinek, mennyit és mit fogunk gyártani.

Vagyis miközben a szöveté kezet a legteljesebb önállósággal dolgozik — látszólag — addig a valóságban teljesen kiszolgáltatta magát a külkereskedelmi partnereknek, csak olyan keretszerződésekkel rendelkezik (azzal is csak a szocialista piacra), amelyek tág határok között szabják meg a gyártandó darabszámot szinte minden lényeges ismérv nélküL Ez a bizonytalanság pedig megszabja a belső munkaszervezés hatékonyságát és kihat a gazdaságos termelésre is.

A Nyírség Ruházati Szövetkezetnél az idén is meglesz minden dolgozónak a munkája. A keresetek alakulásával sem lehetnek elégedetlenek, mert egy év alatt mintegy 10 százalékos bérfejlesztést lehetett megvalósítani. A(z, hogy a tervezett millióktól néhánnyai kevesebbet termelnek még a megyén belül is elenyésző a szabolcsi ipar idei tízmilli- liárdjához képest. A termelés alakulásának vizsgálata, az elemző munka viszont a jó és a kevésbé jó termelés mellett is kötelessége a gazdasági vezetésnek, g ennek a munkának az irányításáról, ellenőrzéséről a párt sem mondhat le.

Lányi Bototd

A STADION*

BŰNTÉNY — INDÍTÓOK NÉLKÜL

1VO ACOSTA: Miért cseleked ték velük ezt?

Egyesek azt mondják, hogy a tiszt, a kikötő (San Antonio) parancsnoka, jóval éjfél után felszólította őket: „Induljatok és hajtsatok fel nekem húsz embert.” Azt akarta, hogy a rakodómunka szünet nélkül folytatódjék. A junta meg akarta mutatni, hogy csinál valamit. Ezt válaszolták: „Ebben az időben, ezredes úr? És honnan?”

„Tehát maguk fellázadnak” — mondta, és lefogatta őket.

Mások; azt mesélik, hogy a rakodómunkások négy vezetője a régi követelések teljesítésére hivatkozott. A legvalószínűbb, hogy mind a kettő igaz, vagyis a tiszt felszólította őket emberek toborzására. és ők azt válaszolták, hogy ebben az időben a fennálló rendelkezések érteimében lehetetlen elindulni és újabb munkatársakat felhajszolni.

• Részlet Sergio Villegas: Szemtanúk a chilei junta terrorjáról című megrázó dokumentum- összeállításából, amely képet ad az egy évvel ezelőtti összeesküvésről, és az azt követő borzal- «müu-óL V

Tény az, hogy másnap, amikor San Antonióbói Bu- calemuba szállitották őket, mind a négyet meggyilkolták (a kikötőtől néhány kilométerre fekvő katonai gyakorlóteret fogolytáborrá alakították át.) Halálukat a szokásos okkal magyarázták: szökési kísérlet.

Lehetetlen, hogy Hector Rojo megkísérelte volna a ^szökést. Kövér ember volt, s súlyos sérvvel bajlódott. Azonkívül egy kolléga, aki a halottasházban megnézhette, elmondta, hogy teljesen ösz- sze volt zúzva a teste. A .kommunista Rojón látni lehetett a mellén eloltott cigaretták égési sebeit. A szocialista Bacierinit teljesen összeverték, majd felvágták a hasát. Vele szemben különös düh ízzott bennük. Elfogták tizenhét éves lányát, kopaszra nyírták, és addig kínozták, míg majdnem eszét vesztette. A halottak között volt egy Jiménez, nevü kereszténydemokrata is. Rojé állt a kikötőmunkások tartományi szervezetének élén, a másik három helyi funkciót töltött be. A foglyok közül még kettőt megöltek, úgyhogy az agyonlőttek száma hatra emelkedett.

Nagyon lehetséges — úgy gondoltuk —, hogy vallatás közben végeztek velük és utána megrendezték az egész cirkuszt a szállítással és meneküléssel. Kollégáimat a puccsot követő második pénteken tartóztatták le, és halálhírüket a vasárnapi újságok közölték.

Elhagytam a kikötőt, amikor láttam, hogy milyen veszélyes itt a helyzet. Meli- pillába mentem, noha ott meglehetősen ismertek, mint politikai vezetőt. Két-három napig bujkáltam egy magányos ház pincéjében. Gyanítottam, hogy körülöttem mindenfelé- házkutatások folynak. Megjelentek máraz anyósomnál, s utánam meg a fivérem után kérdezősködtek. Tudtam, hogy ilyen kis helyen nincs biztos búvóhely. Ezért elhagytam a települést, és a hegyekbe indultam, olyan messzire, amennyire csak lehet. Két napig mentem, makkon éltem, ez volt minden kenyerein. El kellett kerülnöm az utakat, nehogy felismerjenek. Egy reggel megpillantottam a völgyben egy kis parasztházat. Az asszony tehenet fejt. Nem bírtam tovabD az éhezést és a szomjúságot. Az asszonynak azt mondtam, hogy Alegria mestert, a mechanikust keresem. Azt válaszolta, hogy fogalma sincs, hol található. Ekkor elkezdtem a tejet dicsérni, mondván, hogy a városban nehézséget okoz hozzájutni. „Nem ihatnék egy kicsit, csak annyit, hogy megkóstoljam?” — kérdeztem. Az asszony adott egy csészével, majd megjegyezte: „Az arcáról látni, hogy nagyon éhes. igya hát meg az egészet. Nem maga az az ember, aki tegnap ott átellen- ben a hegyen barangolt?” Eddig azt hittem, hogy teljesen észrevétlenül rejtőzködtem. Azt válaszoltam, hogy nem, éppen most érkeztem ide, és Alegria mestert keresem. De ő nem tágított: „Azon ugyanaz a pulóver és nadrág volt, mint magán.” Elfeledkeztem a félelemről, és ittam a tejek Az

asszony minden rossz szándék nélkül beszélt.

San Antonióban brutálisan folyt le a puccs. A katonaság nagyon sok embert tartóztatott le. A szocialista és kommunista városi tanácstagokat, az egyetem számos vezető személyiségét a kikötőváros stadionjába zárták. A foglyoknak a falakat kellett tisztogatniuk, és az utcát söprögetniük. Mindezt azért, hogy a lakosság láthassa, mennyire megalázzák őket. De ez ostobaság volt, éppen az ellenkezőjét érték el vele, mert a lefolyt mészárlás után az emberek nem lelték kedvüket e látványban.

Minden erejüket bevetették. Az egyes településeken házkutatások alkalmával megrohamozták az épületeket. Szuronyaikkal felhasították a matracokat, hátha fegyvert találnak, vagy valaki alatta rejtőzködik. Az asszonyokról letépték a nadrágot. a junta nem akart nőt nadrágban látni A férfiakat az utcán kopaszra nyírták. Azután visszavonultak. Tetteikért a felelősséget a polgári lakosokra hárították, akik „egyenruhát öltöttek”. De mindenki látta, kik követték el. Egy carabi- nero elmesélte egyik kollégámnak, aki a barátja volt, hogy négy embert el kellett tenni láb alól. Olyan bűntény elkövetésére ke«*fczea>tették, amelynek semmi in- dítóoka nem volt Ez az ember teljesen kikészült, s azt mondta, hogy soha többé nem tud az lenni, mint aki azelőtt volt.

A helyi rádiók éjjel-nappal közölték azoknak a nevét, akiknek jelentkezniük kell a hatóságoknál. Valamennyien elmenekültek. Képzeljék el ezt az embervadászatot. A falvakban, miként már említettem, nehezen lehetett elrejtőzni. Sehol sem talál az ember búvóhelyre. És a besugást minden eszközzel ösztönözték.

Emlékszem valami hihetetlen esetre, ami a puccs napján történt. Az öbölbe befutó hadihajókról lőtték a „Chile”, „Arauco”, „Sopesa” és „Kontiki” halásztelepüléseket. Meg akarták félemlíteni a munkásokat Az első kettő állami vállalkozás volt, amelynek igazgatásában a termelési vezetésében a munkások és az alkalmazottak széles körű beleszólási joggal rendelkeztek. A „Kontiki” vegyes (félig állami), a „Sopesa” pedig magánvállalkozás volt

Pénteken, amikor a négyszáz munkás megjelent au „Arauco”-ban, hogy felvegye a munkát így szólt hozzájuk a felvigyázó tiszt: „Aki itt elsőként valamit mond vagy valamiféle megjegyzést tesz, az a többiek előtt agyon lem