Kelet-Magyarország, 1974. szeptember (34. évfolyam, 204-227. szám)

1974-09-11 / 212. szám

t KELET -M A GV A ft OT* A Q rrm. szeptemrper ll* y P0SI4B0!\I AS Nincs olyan hét, hogy ne kapnánk kismamáktól ér­deklődő leve-leí: a részlete­sen közölt adatokból bírál­juk el jogosultak lesznek-e a gyermekgondozási segély­re? Főként a „friss” mun­kaviszonnyal rendelkezők szeretnének ily módon meg­nyugvást szerezni, akik az egy éves munkaviszonyt (amely csak az egyik felté­tel a segélyre való jogosult­sághoz) a szülés napjáig éppen, hogy elérik. E levelek gyakorisága bi­zonyítja, hogy a gyermek- gondozási segélyről szóló rendelkezés milyen nagy jelentőségű, mennyien kí­vánnak e lehetőséggel élni. Mint V. fi-né fehérgyarma­ti olvasónk is, aki úgy ssá- mólta, hogy a gyermeke megszületésekor éppen egy éves munkaviszonnyal fo" rendelkezni, s az egyéb feltételek alapján is jogo­sult lesz gyermekgondozási segélyre, . A sórs irt,iái azonban ki­számíthatatlanok. Koraszü­lés következett be, s ek­kor V, K-né munkában el­töltött idejéhez már csak három nap hiányzott, hogy az egy évet elérje, de a hi,- ányzó három nap miatt a gyermekgondozási segély iráriti kérelmét munkálta­tója elutasította. Olvasónknak hiába van fizetett szabadsága, melyből véleménye szerint pótolni lehetne a hiányzó napokat, de hiába hivatkozik arra is, hogy koraszülött gyermeké­nek — más, időben született gyermeknél — nagyobb szüksége volna az anyai ápolásra, melyet nem tud teljes mértékben megadni, ha a segélyt nem kapja meg. Minden érvelése, indokai ellenére kérését végleg el­utasították és tudjuk, hogy a megértésünket és együtt­érzésünket tanúsító leve­lünkben közölt válaszunk sem ad megnyugvást olva­sónknak. De nem közölhet­tünk mi sem mást, mert hi­szen egy olyan jogszabály­ival táUuuS. szemben, mely alól jelenleg még nincs ki­vétel. Mégis szóvá tesszük, mert úgy érezzük, hogy V. K-né és a hozzá hasonló esetekben kivételt kellene tenni, Egyrészt, mert ritkái- az ilyen esetek, s mert egy koraszülött gyermeknek va­lóban nagy szüksége volna az anya gondozására, ápo­lására, s ez nem múlhat három napon. Végül azért említettük V. K-né példá­ját. mert feltételezzük, hogy e jogszabály megalkotásá­nál nem gondoltak ilyen le­hetőségekre. ÜJITSAK FEL! 1972 januárjától naponta két vagy több alkalommal is járok a Kossuth utcán. Azó­ta várom türelmesen, hogy a járdát elkészítsék, legalább az egyik oldalon. Azt hiszem, nemcsak nekem tűnt fel e járda rossz állapota. A kis­mamák a gyermekkocsit csak nagy tiggyel-bajjal tudják tolni. Sok száz gyermek és felnőtt iár naponta a Kos­suth utcán, így gondolom közérdekű a kérés: újítsák fel az utca második szaka szának a járdáiét — olvas­tuk Tóth Lászlóné Nyíregy­háza. Sóstói út 5/a szám alatti lakos levelében. TESLA Megtakarított pénzemből és szünidei keresetemből végre vágyam teljesülhetett: a nyíregyházi Centrum Áru­házban vásároltam egy Tes­la típusú magnetofont. — ír­ja levelében Múzsái Zoltán középiskolai tanuló, Fehér- gyarmat, Uj Élet utca 22. sz alatti lakos. Övömöm sajnrr csak néhány napig tartott mert a magnó a fehérgvar maii Gelka-szervízbe kerülC Megállapították. hogy KY ISO-as diódát, és GC 510-es tranzisztort kell cserélni, de nincs, s lehet, hogy hóna­pokig nem is lesz. Javasol­ták. én próbáljam megvásá­rolni m- mint d-T-k miből ? S hol, ha á szerviz sem t'|dir leszerezni ? Ilven esetbpn a készülék cseréje sem indokolt? SZERKESZTI: Dr. Szeifert Gyuláné SZELLŐZÉS? Szerkesztői üzenetek- Addig is vegyenek fürdőruhát és ventillátort olcsón... 1 (Kiss Ernő rajza) Ölömmel és nagy várako­zással vártuk a Kelet Áruház nyitását. Őszintén bevallom, ilyen „meleg” fogadtatásra — amilyenben részünk volt — nem számítottunk. Folyt a víz a vevőkön és az eladókon egyaránt, s még ma is ha be­térünk az áruházba. Mi van a szellőzőberendezéssel — kér­dezi levelében több száz vá­sárló nevében Fazekas Mi­hály Nyíregyháza, Északi körút 52. szám alatti lakos. ZAJ ismert, hogy megyeszékhe­lyünkön folvik a nSvónvvé- ’'délmi pilótaképzés, A tan­év kezdetével a gépek szor­galmasan róják a köröket kora reggeltől estig. A gya­korló körök valószínű, hogy bizonyos meghatározott, föl­di pontokhoz vannak kötve, ebben mindössze az a sajná­latos, hogy a repülők állan­dóan érintik a repülőtér melletti lakott területet, konkrétabban: a Himest. Ezek a repülések nagymér­tékben zavarják az emberek, de elsősorban a csecsemők nyugalmát, akiknek nap köz­ben is sokat kell aludniuk. Kislányom és a környékbeli gyerekek is állandóan felri­adnak az erős zúgásra, s amikor ismét elaludnának, megint jön egy repülőgép. Kérésünk: a lakott területtől minél távolabb végezzék az oktató repüléseket — teszi szóvá levelében Budai Csaba Nyíregyháza, Galamb utca 17. szám alatti lakos. VÍZ A Dózsa György utca 32. számú ház előtti csatorna­szemből állandóan feljön a víz, s elönti a gyalogátkelő­hely járdaszegélyhez közel eső részét. Nem új keletű dolog, már korábban is szóvátettük. de eddig nem történt intéz­kedés, panaszunkat ezért megismételjük — írja levélé­ben K M. Dózsa György ut­cai lakos. KERÉKPÁR — SÖTÉTBEN Az utóbbi hetekben az esti órákban alkalmam Volt ta­pasztalni — amint gépko­csimmal a Nyíregyháza Vá- sárosnamény közötti ország­údon mentem —, hogy menv- hvi kivilágítaflan kerékpár­ról közlekedő vesz részt á köz­úti forgalomban. Ez méhrtvi -ó balesetveszélyes ä km***- pá*ósók számár* és a gépjár művel közlekedőkre cgv.árá-' azt hiszem, nem kell magvá- i-ázni Jó lenne, ha a balese­tek megelőzésé ézdékébén a k°rékijárósók lsoznólvan ven­nék az előírásokét. s azok betartását Ziedjg fnk-'zoH'.b-l bán ellenőriznék —- 1*váíól- !)» W. J ~«iai olvasónk. VEDETT Mint túristvándy «lakos örömmel olvastam "a ítéíéip'1 Magyarország szeptember el­sejei számában, hogy a hely­beli Kende-kúria parkját is védetté nyilvánítják. Sajnos a parknak már eddig igen sok értékes fája tönkrement, vagy „elhullott“ jóélű fejszék csa­pásai alatt, de igen sok vár még megmentésre, melyre jó lenne, ha minél előbb sor ke­rülne. Megértem, hogy a ter­mészetvédelmi munka ered­ményét több tényező is be­folyásolja, viszont sokat len­díthet ezen a munkán a ke­zelő szervek a tulajdonosok segítsége valamint a társa­dalmi összefogás, s ez utób­bira szeretnék apellálni a Kende oark fáinak megvédé­se érdekében. — írja T. M. túristvándi olvasónk. „TELT HÁZ” Szeptember 2-án a Vaja- Rohod vasútállomáson száll­tunk fel a 6.18-kor Nyíregy­házára induló személyvonat­ra. Már alig kaptunk ülőhe­lyet, s amint egyre több állo­mást érintettünk, a kocsik egyre zsúfoltabbak lettek nemhogy ülőhely, de már ál lóhely is alig volt. Nem egye di eset ez a szeptember 2- sajnos gyakori, melyet i MÁV illetékesei figyelmébe ajánlok utastársaim neveber is azzal a javaslattal, nerr ártana, ha ezen a vonalor több vasúti kocsiból álló sze­relvényt közlekedtetnének — javasolja Molnár József Va­ja, Lahner Gy. u. 24. szám alatti olvasónk. PÉNZ Szeretném tudni, hogy a posta rendtartása szerint a kétezer forinton félüli pénz- küldeménvt válóban csak ?. címzettnek lehet átadni, a meghatalmazás sem jogosítja fel a megbízott személyt a pénz átvételére? Laskod köz­ségben így Van amivel töb­ben nert értünk egyet, émi- á t szeretnénk ismerni á Fos ( igazgatóság ezzel kapcsola­tra állásfoglalását — kéri ! község lakói nevében L J. íáskódi olvasónk. Molnár lstvánné petneház Jurth Sándorné nyírbogán özv. Kiss Andrásné vajai Varga Ferencné tiszavidi, if; Zelei Péterné nagyhalászi ol vasóinknak levélben vála szóltunk. Fligcdi Imre nyírbogáti, Ba logh András geszterédi, Biha ri József kállósemjéni, Mol­nár Györgyné kállósemjéni. Fehér, Margit vgsárosnamé- nyi, Bálint János csengeri. Éles Lajos rohodi és Berki Gusztáv kállósemjéni, vala­mint Végéra János nyíregy­házi lakosok ügyében az il­letékesek segítségét kértük. Bakó Elek fényeslitkei la­kos ügyében a nyíregyházi postahivatal megyei hírlap- osztálya a szükséges intézke­dést megtette. Buda Jolán vásárosnaményi olvasónknak szerződéses vi­tájában helyesen adták azt a tanácsot, hogy a bírósághoz forduljon. Csáki Sándorné sótóhegvi olvasónknak a lakásába az Ingatlankezelő és Szolgáltató Vállalat által beépített cse- répkályha értékének az 50 szá­zalékát mint bérlőnek vállal­nia kell. Erről olvasónkat a rendeletre való hivatkozással levélben is tájékoztattuk. Molnár lstvánné petneházi lakos amennyiben a léveié­ben közölt tényeket bizonyí­tani tudja, a rendőrhatóság­nál büntető feljelentést tehet. Tóth Miklós tiszalöki olva­sónk a jelzett igazolásokat a nyíregyházi társadalombizto­sítási igazgatóságtól kérheti. Özv. Mikita lstvánné nyír­lövői lakos azon a címen, ■hogy betöltötte a 60. életévét 1W88! jogosult nikgasabb ösz- "’szégu nyugellátásra. A meg­állapított rokkantsági nyug­díjat a Nyugdíjfolyósító I _;azgatóság az öregségi nyug díjra jogosító korhatár be töltése után automatikusan öregségi nyugdíj címén fo­lyósítja. Papp Lajos tiszaszentmár - toni olvasónk ügyében a zá hőnyi Lenin Termelőszövet - kezeitől kaptunk tájékozta- tást mely szerint a termelő- szövetkezet egyesülése után a2 elhalt tagok névsorát meg­küldte rendezés végett a Kis- várdai Járási-Városi Föld- hivatalnak. A rendelkezések szerint a nem tsz-tagok föld­területe után földmegváltás elszámolása végett. A föld­hivatal olvasónk föld­megváltási határozatát — amely az olvasónk által örö­költ földterülettel kapcsolatos — a termelőszövetkezetnek még nem küldte meg, s ad­dig nem tudnak intézkedni. Keresztes I_£\án nyírbátori olvasónk, aki termelőszövet­kezeti tag hosszabb ideig volt betegállományban. Le­velében arról érdeklődött: mennyi időtartamra illeti meg a betegségi segély? Az 1971. évi III. tv. Vhr. 144. §-ának 5. bekezdése alapján a betegségi segély keresőkép- telenség orvosilag igazolt tar­tamára legfeljebb azonban annyi napra jár, ahány na­pig a tag a keresőképtelenné válást megelőző 1 évben a termelőszövetkezetben mun­kát teljesített. A segélyfo­lyósítás tartama szempontjá­ból a tag megelőző 1 évi mun­kateljesítményét lehet szá­mítani a betegséget megelőző 12 naptári hónap, vagy az előző naptári év alapján. Az 1971. évi III. tv. 14* §. (2) be­kezdése felsorolja azokat a tag önh,búján kívül munkában nem töltött időket, amelyeket segélyezési szempontból a munkateljesítéssel azonosan kell elbírálni. A rendelet alapján így igazolt távolléti időnek számít a betegségi se­gély ideje is. JOGÁSZUNK ÍRJA: A Változó ni 8s ii k !siaeÍTi*ő! Kerekes Zoltán olvasónk évek óta azonos vállalatnál dol­gozik. .de különböző munkahelyen, ugyanis a vállalat olyan jellegű, hogy a megye területén több telephelye van. Amikor a vállalatnál munkába lépett, közölték vele, hogy különböző munkahelyen fog dolgozni, a vállalat érdekeinek és Szükség­leteinek megfelelően. Az utóbbi két évben egy telephelyen van állandó jelleggel és most tudomására jutott, hogy egy má- sik telephelyre kívánják áthelyezeni, amelyik a lakásától lé­nyegesen távolabb van, az odautazás sokkal nehezebb és a körülmények is rosszabbak, mint a jelenlegi telephelyén. Véleménye szerint nincs is szükség arra, hogy őt odahe­lyezzék, erre a 'vállalatnak elfogadható indoka nincs, mert az ott. dolgozók a munkát el tudják látni és így őt indokolatlan sérelem éri. Kérdése az, jogában áll-e a vállalatának utasíta­ni, hogy a másik telephelyen dolgozzon,, ő köteles-e éléget ten­ni ennek az utasításnak, vagy megtagadhatja az utasítás vég­rehajtását, mert az alapjában nem szolgál vállalati érdeket. A munkaszerződés a vállalat és a dolgozó között változó munkahelyre is létrejöhet. A változó munkahelyre alkalmazott iolgozó az alkalmazó vállalat — ellenkező megállapodás hiá- lyában — egész működési területén foglalkoztathatja. Ez kö­vetkezik a munkaszerződés jellegéből és tartalmából. A mun­kahely-változásokkal eleve számolni kell annak a dolgozónak ikit változó munkahelyre alkalmaznak és a munkaszerződési a vállalat és a dolgozó ennek tudatában és ismeretében köti meg. Ha tehát a vállalat a változó munkahelyre alkalmazót! dolgozót á vállalaton belül másik munkahelyre, Illetőleg te­lephelyre irányította át, a dolgozó ennek szükségességét és in dokoltságát nem vitathatja. Munkaügyi vitát csak akkor kez­deményezhet, ha a dolgozónak a másik munkahelyen válf munkavégzése, illetve foglalkoztatása tilos bármilyen oknál ?ogva. Ha ilyen tilalmi rendelkezés nincs, a dolgozó köteles a- utasításnak eleget tenni és az előírt határidőben az új mur kahelyén, vagy telephelyen a munkát felvenni. Más a helyzet azonban akkor, ha a dolgozót eredetileg állan­dó munkahelyre alkalmazták és á vállalat az ilyen dolgozóját akarja váltózó munkahelyu munkakörben foglalkoztatni. Erre csak abban áz esetben kerülhet sor, ha a Munkatörvénykönyv 21., illetőleg a Munkatörvénykönyv végrehajtási utasítás 23. paragrafusa alapján a munkaszerződést módosítják, amely csak a vállalat és a dolgozó között létrejövő megállapít s alapján történhet összefoglalva: olvasónknak azt tudjuk válaszolni, hogy a változó munkahelyre, Illetve telephelyre alkalmazott dolgozó a vállalatén belül másik munkahelyre történő átirányítás szükségességét és indóköltságát nem vitathatja, a? ilyen uta­lásnak köteles elégét tenni. Dr. Juhász Barnabás illetékes válasse«! AZ UTAZ 4SI KEDVEZMÉNYEKRŐL Lapunkban július 0-án hozzászólás jelent meg .Mi is leszünk nyugdíjasok <m- mel. dr. Balázsy László í illá­ból. Az írásban többe1 kö­zött megállapította, hogy helyteleníti azt miszerint a MÁV a nyugdíjasok 50 szá­zalékos utazási kedvezményét megvonja. Az írásra reagált a Közlekedés és Postaügyi Minisztérium Vasúti Főosz­tály — MÁV Vezérigazgató­ság, amit az alábbiakban közlünk. A válasz írója: Sü­lé Miklós, á főosztály mun­katársa. „Az Államvasutak jelenleg még a teljes áru menetje- gyek után is ártámogatásban részesül az állami költségve­tés terhére, ennek megfele­lően a kormány a kedvezmé­nyek körét igen szigorúan ál­lapította meg. Az utazási kedvezmények körének ki- terjesztésére ez idő szerint tehát költségvetési okból nincs lehetőség. Megjegyez­zük, hogy vannak olyan ked­vezményes utazási lehetősé­gek, amelyet valamennyi utazni szándékozó igénybe vehet, mint például a mérsé­keltáru hétvégi menettérti jegyek, balatoni és velencei­tavi állomásokra, Hajdúszo­boszló és . Harkányfürdö gyógyhelyek vasútállomására stb. Szükségesnek tartjuk fel­hívni a szives figyelmet ar­ra, hogy a kormányzat törek­vése — összhangban az álta­lános elvárásokkal — nem a közvetett juttatások kiter­jesztése (mint pl. az utazási kedvezmény) hanem inkább az alacsony összegű nyugel­látások emelése révén kíván a rászoruló nyugdíjasok segít­ségére lenni, mivel a közve­tett juttatások nem minden rászoruló nyugdíjas igényét elégíti ki megfelelően" — zá­rul a MÁV-cíkünkkel kap­csolatos válasza. PAD „Pihenőpad” címmel július 31-én megjelent cikkel kap­csolatosan közöljük, hogv az e célra rendszeresített pénz­ügyi keretünk erre az évre kimerült. A jelzett helyen felmérést végeztünk és a iö- vő évben a kárt pihenőpado­kat kihelyeztetjük. SZÜNTESSÉK MEG! Július 31-én „Szeméttelep” címmel közölt cikkben szóvá tették az Orgona utca és a Simái út közötti utcarész sze- metességét. Az IKSZV köz- tisztasági részlegét felszólí­tottuk ennek a megszünteté­sére, egyben kértük vizsgál­ják meg, hogy az Orgona ut­ca lakói igénylik-e a rendsze­res szemétszállítást, ha igen, úgy kössenek velük szerző­dést. Válaszunkkal egyidő- ben szemétlerakást tiltó táb­la elhelyezését is megrendel­tük a cikkben közölt terület­re. SZELENCÉK „Szemetelünk” című cikk­re — amely augusztus 14-én jelent meg a Fórum rovat­ban —* a következőket kö­zöljük: A Bethlen Gábor ut­ca déli oldalában jelenleg va­lóban nincs szeméttároló sze­lence. Osztályunk szeptember 1-i szállítási határidővel 100 dnrab szemét.tároló szelencét rendelt, melyekből a közel­jövőben a cikkben említett helyre néhány elhelyezésre fog kerülni. SZÖKŐKÚT Augusztus 28-án „S "‘ku­tak” címmel megjelc -ikk- re közöljük, högv a Sóstón levő szökőkutak fel é isára fordítható pénzügyi kere­tünk ebben az évben kime­rült, így a szükséges felújí­tási munkákat áz 1975. évi k 'retünkből fogjuk megren­delni, ugyanis a kutak izé­méi tetőséhez szüksége sZi- vnttyúk elhelyezésé“ "ül míg egyéb viszonyig ínsé­ges munkái elad atók ;s tar- *■ -nak. Nyíregyházi Városi Tanács VB műszaki osztása

Next

/
Oldalképek
Tartalom