Kelet-Magyarország, 1974. június (34. évfolyam, 126-151. szám)
1974-06-09 / 133. szám
^IW. Június f. KELET MAGYARORSZÄCf Hűség a Vulkánhoz Vasas szívvel e Láttak-e már edzett vasast könnyezni? Ifit láttak. Akik búcsúztak a gyártól. Fólévszázados a kisvárdai Vulkán. Most éli reneszánszét. Egy emiberöltőnyi idő alatt sok munkás „számolt már le”. Olyanok, akik a sufnikban kezdték, csupasz kézzel rámoltak, s most csodálják az' autamaiíikákat. Szorongással, izgalommal, kissé fájó szívvel váltak meg a gyártól. Gyorsok László a gyár csúcsvezetőségének a titkára. Nem gyerekemíber már. Negyedszázada él együtt az üzemmel. Itt kezdett 49-ben ipari tanulóként, s 51-ben szabadult. Volt géplakatos, mintakészítő, 13 éve párttitkár. Most 42 éves, s ő is látott olyan munkásembereket, akik fájó szívvel váltak meg társaiktól, ettől a kenyéradó, de fizikai erőt emésztő, s miégás oly sok-sok élménynyel gazdagító üzem tői-kol. lektívátóL Barátságban az acéllal ő meséli, volt olyan vasa. suk, aki évtizedekig Pátro- háról járt be, s annyira megszokta, hogy nyugdíjazása után is vonatra szállt. Akkor döbbent a valóságra, amikor Ajaknál a kalauz 'a a jegyét kérte. Most „számolt” lie Smidt Mihály öntő- rámoló is. Hosszú esztendőkig volt jóbarátságban az acéllal, az itt fejlődő gázzal, s csak akkor kérte magát más helyre, amikor nem bírta a lába. így került az öntvénytisztítóba. „Fp sem volt könnyű, nagy volt a szi- Jikózisvesziély” jegyzi meg Nagy István, a kalkulátor, aki maga is 19 esztendeje ét-dolgazik ittEmberöl tőn yi időt szolgál- tak-szol gálnak becsületteltisztességben a gyárban. Ezt adják ők, meg vasas szívüket a fiatalabb generációnak, s egész életükkel figyelmeztetnek, hogy őrizzék a tűzött, ne hagyják kialudni azt. KiszeUa András formázón nyitott ing, ujja feligyiirve, előtte bőrkötény. Huszonkét esztendeje él itt. Egészségre ártalmas munkát végez. Hit kevesebb a tiszta levegő, „duplán” számítanak az évek, előbb kétheti nyugdíjazását. Ő egyélőre még marad. Két évtizeddel ezelőtt, még fizikai erővel, kézzel dolgozott, lapáttal, taligával. »Akkor még nem gumisizalag szállította elénk a fonmázó- homokot.” Most körforgó fonmázógépen gyártják a radiátorokat. „Ez most sem könnyű, az öntödei munka mindig erőt kívánó.” Harminchárom férfi dolgozik brigádjában. Lenin névéit viseli a fonnázóbrigád. „Felújításokkal” 59 óta van együtt ez a brigád. KjszeLla a gyár legádősbeb formázója. Mestere a szakmának, együtt fejlődött a gyártmányokkal. „Akik fiatalok jöttek hozzánk, azok megtanulták a szakmát. Ha bírták fizikailag, s ha bírták a gázt. Mert aki nem tud enni, az ne menjen ilyen hely. re. Van 19. 20, 21 éves fiatalunk. Olyanok, akik előtte vannak a katonaságnak, vagy éppen utána. Németh János, Tóth Tibor Záhonyból. Ügyes, tehetséges fickók. Az‘án a Bállá Feri, aki leszerelt. Ezek rámenős fiúk, s bizony felveszik a versenyt a munkában is. Ök azok. akiknek átadjuk a stafétát, meg a munka szépségeit” Késés nélkül évtizedekig Átad az idős formáizó mást is. Huszonkét év alatt még ném késett. Inkább egy órával előtt bent volt a gyár. ban, mint öt perccel később. Nem ismeri a fegyelmit a fegyelmet annál inkább. Sztahanovista volt, hétszeres kiváló dolgozó. Tőle van mit tanulni a fiataloknak. „Amíg bírok, dolgozom. Nem is próbálkoztam könnyebb helyre menni. Persze, itt a gyáron belül. Pedig hívtak, felajánlották.” Maradt az öntödében. a „nehéz” kezű emberek között. Ott, ahol kezdtek. Nem mondl a, nem beszélt róla, de ezzel is hatni akar a fiatalabbakra. Tartsanak ki & kollektívában, legyenek hűségesek a Vulkánihoz, a brigádjukhoz, nevelőjükhöz. Mandula Józsi bácsi már „leszámolt”. Törékeny alakját ott látni még ma is a városi zenekarban felvonulások. ünnepek alkalmával, amint a rézcintányért kezeli. Ö 61 esztendős, a Vulkán egyik legrégebbi munkása. Ott „nyúzta” életét a tankban. Huszonnégy esztendeig. Szíjgyártó volt. Nincs ebben semmi furcsa. Keze alól kerültek ki a gépszíjak, te- nyérvédők, azbesztkötények, homokszállító szalagok. Bm. líti tanítványait, először is Dénes öcsit. „Én mindig azt mondtam, iparkodjatok, hogy a termelés meg ne álljon.” De mintha valamit még elfelejtett volna, úgy mondja, ha hívják, ő jön ezután is szívesen. „Eddig nem szóltak. Van egy módszerem, amire még meg akarom tanítani az utódokat. Ez a for. mázógép védőfelszerelésével kapcsolatos. No de megyek már, szétnézek a gyárban.” És elbúcsúzik. A fél gyárat tanította Ha valakire azt lehet mondani, hogy a fél gyár a tanítványa volt, formázókat, lakatosokat, esztergályosokat, művezetőket nevelt, akkor ezt Dumcz Jánosra igen. Számuk legalább 120-ra tehető. „Ezek egy része ma is itt van a gyárban. Művezető lett a két Csizmadia, István és Ferenc, Soltész Lajos, Tóth Pál és a többiek. Egy. két kivételtől eltekintve valamennyien jó szakemberek.” Százados tűrésű precíz munkára tanított meg egykori háziasszonyokat, fegyelemre a gyárt addig nem látott fiatalokat. s Durucz János talán arra a legbüszkébb, hogy mindezt úgy csinálta évtizedekig, hogy szép szóval nevelt, egyetlen embernek nem volt fegyelmije. „Nyári-őszi időben íÁ órával munkakezdés előtt blokkoltam, télen 20 perccel korábban. Volt időm átnézni a műhelyt, felkészülni a termelésre.” Ez idegződött utódjaiba, a mostani generációba is. „Felmondáá” alatt van. Most már a Nyugdíj Intézet vette gondjaiba. „Őszintén mondom, nem fájt már, elöregedtem, kivette belőlem azt, amit lehetett, átadtam, amit úgy éreztem, hasznosíthat a fiatalabb nemzedék.” A mama meghalt. Ez megviselte, most fiával maradtak, ö viszi tovább a stafé'át. Itt dől. gozik, ott nevelik a Vulkánban. ,,Kitanultak, itt hagytak...66 Jónás László kissé szomorú. Volt ő rámoló, formázó, öntő. És minden poszton kiválóan vizsgázott. „Voltak ia tanítványaim, négy-öt is. S bizony, miuitán kitanultak, itt hagytak. Nehéz munka volt. nem mondom, mert ha az embert szájba „csapta” a gáz. ha nem vigyázott, elment a kedve a munkától. Ide kemény legények kellet nek most is.” Huszonhat esztendőt „húzott” le az öntödében, a vas, az acél, szerelmeseként, s nem tágított. Csak akkor került el erről a posztról, amikor „leesett” a lábáról, már nem bírta. Egyelőre se kint, se bent. „Sajnos, eddig egy fillér! sem kaptam még a Nyugdíj Intézettől. Pedig a gyár beadta idejében a papírokat.” Jó erőben van. Otthon ka- pálgat a kertben. Gyorsak László mestere az öreg Tirpák Mihály sajnos nem sokáig élvezhette a nyugdíját. Egy életen át volt lakatosa a Vulkáninak. Tőle tanulta a mesterséget Gyorsok, Minya Károly, Bányai Miklós, akik ma a még fiatalabbaknak adják át tudásukat Bennük élnek tovább. Farkas Kálmán A vásárosnaményi művelődési ház barkácsszakkőre rövid idő alatt a fiatalok és felnőttek kedvelt időtöltő helye lett. Ké- pünk akkor készült, amikor három fiatalember a faesztergálás fogásait gyakorolja. (Elek Emil felvétele) Aratás előtt Irta: Kállai Sándor, a megyei pártbizottság titkára A MEGYE MEZŐGAZDASÁGI ÜZEMEI méltóan készülnek pártunk XI. kongresszusára, hazánk felszabadulásának 30. évfordulójára. örvendetesnek és dicséretesnek tartjuk, hogy a pártunk kongresszusára indított munkaverseny-mozgalomhoz üzemeink nagy többsége már csatlakozott. Használjuk fel a dolgozók lelkesedését, termiakarását az idei feladatok sikeres megvalósítására, a IV. ötéves terv eredményes befejezésére. A vállalások teljesítésének alapfeltétele, hogy mindenki ismerje meg, mit keli neki egyénileg tenni, hol kell többet nyújtania, hogy a brigád, az üzem vállalásai teljesüljenek. Ebben nagy feladat vár a gazdaság- vezetésre, nem utolsósorban a pártszervezetekre. A megye mezőgazdasága az 1974-es évet nem'a legjobb előjelekkel, feltételekkel kezdte. Szinte egész télen alig volt csapadék. A későbben vetett őszi kalászosok rosszul keltek. A márciusi, április eleji kora tavaszi rekordhőmérséklet után egy másik szélsőség, a száraz hideg következett. A növényzet fejlettsége néhány rossz homokos terület kivételével mégis megfelelő. Úgy gondolom, ennek az a magyarázata, hogy a harmonikusan táplált növény a jó agrotechnika alkalmazása eredményeképpen lényegesen nagyobb ártalmakat is elbír, mint a korábbi években. Néhány év tapasztalata nálunk is igazolja! a korszerű nagyüzemek felszereltsége, műtrágya-, vegyszerellátottsága és a munka szakmai színvonala lehetővé teszi, hogy a növényzet agrotechnikai védelmet kapjon a- Időjárás ártalmai ellen. Nagy jelentősége van a jó minőségű munkának, még most is, a májusi eső után, a nedvességkímélő talajművelési eljárásoknak, a harmonikus tápanyagpótlásnak. A MEZÖGAZDASÄGI szakemberek minden lehetőt tegyenek meg a tavaszi időjárás okozta ártalmak csökkentéséért. Min. dent a maga idejében, a lehető legjobb minőségben kapjanak meg, a termesztett növények. Minden talpalatnyi föld teremjen! A statisztika szerint különösen a nagykáUói ét nyírbátori járásokban évente néhány ezei hektár terület esik ki a termelésből, túlnyomórészt apró parcellák, elhagyott, gazdátlai földterületek. Pedig ezek megművelésének megműveltetésének megvannak a törvényei formái. A községi tanácsok, a Hazafias Népfron helyi szervei, a fogyasztási szövetkezetéi társadalmi üggyé tehetik a megműveletlei területek hasznosítását. A tavaszi növényei talaj-előkészítése és vetése is igen körülte kintő és megfeszített munkát igényelt a me tógazdasági üzemek vezetőitől, dolgozóitól Közel 200 ezer hektáron kellett elvégezni j tavaszi növények talaj-előkészítését, vetéséi ültetését. El kellett végezni az ősziek, tava sziak fejtrágyázását, az évelő és egynyár szálas takarmányok első kaszálását, a gyű möicsfák metszését, permetezését. Most úgy értékelhetjük, hogy üzemein] ezeket a munkákat időben és jó minőségbei elvégezték. A vetőmag-ellátottság, növény védőszer-, alkatrész-ellátottság is jobb voll mint a korábbi években. Nitrogén műtrágyá ból nem tudtuk minden üzem igényét mara déktalanul kielégíteni. Úgy értékeljük, az e évre kitűzött — időarányos — gazdaságpoli fcikai céljainkat is teljesítettük -több terüle fcen. Sikerült megállítani a burgonya-vetés terület csökkenését, szinten tartani a zöldség a dohány, a cukorrépa vetésterületét. Búr gonyából mintegy ezer hektárral többet ve tettek az üzemek, mint a tervezett. A kedve tótien tavaszi időjárás az ősziek fejlődésé és a tavasziak kelését mégis csak gátolta. Má jus hónapban viszont megérkezett a bősége csapadék. Megyei átlagban eddig minteg B0—100 milliméter csapadék hullott le. Enné és az időben és jó minőségben végzett ta vaszi munkának az eredményeként kedve ző termést ígér a mezőgazdaság. A termés kilátásokat növeli, hogy tovább szélesedet üzemeink bekapcsolódása a. különböző terme lesi rendszerekbe. Most a mezőgazdasági üze mek legfontosabb feladata, hogy az arató megkezdéséig a növényápolás és a szálas ta karmány betakarítás^ befejezést nyerjen. Állattenyésztésünk fejlődése azt követel hogy több és jobb minőségi takarmánnyc lássuk el. A munka jó megszervezésével 11 remtsük meg a legjobb minőségű, legkiseb veszteséggel történő betakarítást. Különöse nagy figyelmet érdemel a pillangós takai mányok betakarítása, ahol a legtöbb veszt« ség jelentkezik. A HÄZTÄJI GAZDASAGOK TERMÉSl RE is nagy szüksége van a népgazdaságnál A szarvasmarha-állomány nagy százalék van a háztájiban — segítsük elő. hogy eze le az elérhető legjobb hozamot adják. Gór doskodjanak az üzemek arról, hogy a háztá állomány is hozzájusson a szükséges takai mányhoz. A növényápolási munkák időbei végzése nagy figyelmet követel üzemeinktc Számoljanak a szakemberek azzal, hogy a k< rábbi száraz idő miatt a gyomirtó szerek h; kása gyengébb, és esetleg itt is szükséges kapálás. A következő nagy feladat — amit gzéna-betakarítással, a növényápolással pá huzamosan kall megoldani az üzemeknek m aratás technikai feltételeinek megteret-i . tése. Nehezíti ezt a munkát, hogy as igényelt kombájnoknak csak egy kis része érkezik meg az aratási időszakra. Időben kell tehát inézkedni, hogy a meglévő egész kombájn- «.állomány kijavításra kerüljön. Az aratásra való felkészülés, a veszteség- mentes termény-betakarítás feltételeinek megteremtése a párt-, állami és gazdaságvezetéstől még koordináltabb, szervezettebb irányító munkát követel. A végrehajtás nagy munkája az üzemek szervezettségén, munkájuk hatékonyságán múlik. A megyében 110 ezer hektár kenyér- és takarmánygabonát kell rövid időn belül betakarítani és ezzel egyidőben 2 ezer hektár borsót. Szakembereink jelenlegi becslései szerint terméskilátásaink kedvezőek, alig maradnak alatta a múlt évinek. ÜZEMEINK SZÁMOLJANAK AZZAL IS, hogy az időjárás esetleg nem lesz kedvező az aratás idején. Hogy ne érje őket meglepetés, helyes, ha az aratási ütemtervüket két változatban is elkészítik, egyet a normál időjárásra, egyet a rendkívüli időjárás esetére. AZ AGROKER rendelkezik a kombájnok kijavításához szükséges alkatrészekkel. Ki kell javítani azokat. a kombájnokat is, amelyeket selejtezni akartak az üzemek. Ahol indokolt, segítsenek a MEZŐGÉP gyáregységei is. Az utóbbi években vásárolt kombájnok jelentős része nagy teljesítményű. ezek kiszolgálása nagy szállítókapacitást igényel. Már előre gondoskodjunk a folyamatos üzemeltetésről, hogy a gépek egy percig 6e álljanak. A tervek készítésénél vegyék figyelembe az üzem rendelkezésére álló összes szállítókapacitást, emellett ahol indokolt, kössenek szerződést az AKÖV.vel. A megyei mezőgazdasági operatív bizottság méresse fei a gabonaíorgalmi vállalattal és a járások tanácsi hivatalaival a rendelkezésre álló összes szárítókapacitást. Szervezzék meg ezeknek a folyamatos üzemeltetését az aratási időszakra. Meg kell gyorsítani az újak beépítését, hogy az aratás megkezdéséig ezek is üzemképesek legyenek. A MEZŐGÉP és az ÉPSZER Vállalat segítse ebben az üzemeket. A járási hivatalok a tsz-szövetségekkel együtt készítsék el a tervet az esetleges kombájn-átcSoportosításra. Úgy szükséges megszervezni a munkát, hogy amelyik üzem befejezte az aratást, segítsen.a lemaradóknak. Ez fontos népgazdasági, de csoportérdek is. Már most vegyük számba az évek óta elmaradó üzemeket, és ezekre fordítsunk külön gondot. Igen fontos, hogy kerüljük el a kapkodást, a tűzoltómunkát. A technikai felszereltség sokra képes, de egy pillanatra se feledkezzünk meg az azt mozgásba hozó emberről. A gép nem nélkülözheti az embert, ő irányítja, ő hozza mozgásba. Az egész aratási idő alatt fordítsunk nagy gondot az aratásban dolgozó emberek ellátására, megfelelő munkafeltételek biztosítására. Minden üzem gondoskodjon meleg- étel-ellátásról. üdítő, védő italokról. Keressük meg őket munka közben, megfelelő váltásukról is gondoskodjunk, hogy pihenhessenek is. Az. emberekkel való törődés bőven megtérül, a nagyobb szorgalomban, a jobb munkában. Az AGROKER és a MEZŐGÉP Vállalat június 20-tól az élmúlt évekhez hasonlóan aratási ügyeletet tart a hét minden napján. Mindkét vállalat a kombájnok kijavításához és az aratás folyamatosságát biztosító anyagokkal rendelkeznek. így minden késedelem nélkül üzemeink vegyék igénybe őket az esetleges hibák' ki javításában, elhárításában. A gabonafelvásárló és feldolgozó vállalat ez ideig több mint 15 ezer vagon kenyérgabona felvásárlására kötött szerződést. A terménytárolási kapacitás kevese! javult, még mindig szűkös. Valószínű so: kerül bértárolásra és ideiglenes tárolók üzemeltetésére is, hogy a felkínált terményt át ■ tudja venni! MÉG AZ ARATÄS ELŐTT állapodjon meg a vállalat az üzemekkel, hogy ki. melyik átvevő helyre szállítsa a terményt. Na- , gyón fontos, hogy a zökkenőmentes átvételt ' biztosítsa, és a várakozási idő minimálisra csökkenjen. Igazi jó partneri kapcsolatot kell i itt is kialakítani a mezőgazdasági üzemek- i kel. Van feladj a felkészülésben az ÁFOR • Vállalatnak isTTöltse fel üzemanyagtárolóit . és ösztönözze az üzemeket is saját tárolóterük feltöltésére. Üzenjanyaghiány nem akadályozhatja az aratási munkát. ■ Az aratási munkákra való felkészülést, a . veszteségmentes betakarítás végrehajtásáig i pártszervezeteink politikai eszközökkel segít- . sék, mozgósítsanak ezekre a feladatokra. L Egyben erősítsék a pártellenőrzést állami és gazdasági téren egyaránt. Követeljék meg a i gazdaságvezetéstől, hogy az aratási tervek- időben elkészüljenek és azt az illetékes dol- . gozók megismerjék. Menet közben kísérjék 1 figyelemmel annak megvalósítását. Ha hibát ' észlelnek, ezek gyors kijavítását követeljék- meg a gazdaságvezetéstől. Párt-, állami és társadalmi szerveinknek a úgy kell dolgozniuk, hogy az előttük álló nagy munka, az aratás sikeres befejezése társadalmi üggyé váljék. A rendelkezésre álló személyi és tárgyi ‘ feltételekkel, jó munkaszervezéssel 20 nap- alatt befejezzük az idei aratást Szabolcs-' „ Szatmár megyében is.