Kelet-Magyarország, 1974. június (34. évfolyam, 126-151. szám)

1974-06-19 / 141. szám

Csobogó ÍL oftfiÉ S974. Június ff. RELET-M AGY ARORSZ AG—NYÍREGYHÁZI MELLÉKLET* Exponált állomás Menetrend szerint Nyíregyháza és a szomszéd állomások egész személy- és teherforgalmát a központi vezénylőteremből irányítják. Napjaink Sikerélmény N éhány napja, hogy szerkesztőségünk vendégty látta a város két vezető­jét. A pártbizottság első titkára és a nyír­egyházi tanácselnök beszélgetett az újság- írókkaL A gondok, a problémák kerültek 6zóba természetesen. Jó három órán át, zá­poroztak a kérdések és születtek a válaszok a legkülönbözőbb témakörökből. A pálmát a beruházás kérdései vitték el, hiszen a-lakás, éoités és az úgynevezett kapcsolódó^ beruhá­zások — vízmű, csatornázás, távfűtés, gáz, óvoda, bölcsőde, iskola, stb. — jelentik a legnagyobb gondot 1974-ben Nyíregyházán. Egyáltalán netn merészség kijelenteni, hogy ezek jelentik majd a város problémái­nak zömét tíz esztendő múltán is. A város tanácselnöke csak mintegy zá­rójelben jegyezte meg. hogy korábban negy­ven év alatt nem fejlődött annyit Nyíregy­háza, mint az utóbbi 5 esztendő során. S va­lóban. aki régen járt itt, az jócskán megle­pődik, ha a város új részeit, a lakótelepeket, a gyárakat, az utakat, az új tereket, a meg­újult Sóstót és az új közintézményeket latja. Nekünk talán már megszokott, minden­napos kép. Megszokott az is, hogy kikerült a lassan döcögő villamos és elfoglalták he­lyüket az autóbuszok. Mégis sok a panasz a közlekedésre. Mert közben kívül terjeszke­dik a megyeszékhely. A régi városközpontra már csak azért mondhatjuk hogy belváros, mert ott vannak a hivatalok, s mert minden Út a Kossuth térhez vezet. Úgy igaz, hogy közlekedni kell. S ha valaki nem fér fel mondjuk a nyolcas buszra az Erdei-kitérőnél, akkor az nem azt nézi, hogy mi minden változott itt pozitívan az elmúlt évek során, hanem a késés miatt mérgelőd­ve megy be a munkahelyére és elrontotta a napját. , / Példák hosszú sorát idézhetnénk még esupán annak alátámasztására, hogy mit je­lent Nyíregyházának, milyen új és új ellent­mondásokat szül a fejlődés. Csak az, hogy. iparosítottunk. — hogy Nyíregyházán már mintegy huszonötezer ember dolgozik a gyárakban, üzemekben — azzal is jár: mind többen jönnek a város környékéről dolgozni. Mind többen használják az autóbuszokat, az üzemi konyhákat, vásárolnak a nyíregyházi boltokban, telepednek le. illetve szeretnének meggyökeresedni a megyeszékhelyen. Ez plusz lakást, plusz villanyt, járdát, óvodát, bölcsődét, orvosi létszámot és ki tudja fel­sorolni, hogy mi mindent igényel még. Nyíregyháza még soha nem lépett olyan nagyot, mint most. Ám a folyamat egymásba kapcsolódik. Egy létesítmény újabb és újabb igényeket szül és ez a rohanás úgyszólván megállíthatatlan. Számítunk a fejlődés alap­lépcsőire a jövőben is és már most megjósol­hatjuk. hogy új és új problémák vannak szüle­tőben. Mégsem a dolgok lakkozása és szépítése ha-elmondjuk: nincs okunk keseregni, ellen­ben van okunk büszkének lenni. Ki merném mondani azt is, hogy van mi­vel dicsekednünk. Mert ebben a fejlődésben benne van a pártunk X. kongresszusa óta el­telt négy esztendő kemény munkája, benne van az ország és a megye segítőkészsége. Nem utolsósorban a városlakók igyekezete, szorgal­ma. Amikor a munkás elkészít egy szép dara­bot. akkor az sikerélményt nyújt neki. Mikor a termelőszövetkezeti tag szeme láttán szépen növekszik a búza, mikor a pedagógus sikeres vizsgának lehet a tanúja, akkor a saját mun­kája eredménye fölött érez jogos örömöt. Az újságíró — aki három órán át a gon­dokról és a tennivalók garmadájáról faggatta g minap a nyíregyházi vezetőket — végül is joggal vonhatta le azt a következtetést: jó úton haladunk. Arra gondolt: bárcsak tizenöt- hús# esztendővel korábban beszélhettünk vol­na hasonló körülmények között! A ma gondjaiban ugyanis benne foglalta­tik egy város eltökélt szándéka és szilárd aka­rata. Olyan közegben dolgozunk, amely a leg­megfelelőbb a városépítéshez-fejlesztéshez. S bár itt korábban évszázadokkal maradtunk a fejlettebb nyugat-magyarországi városok mö­gött. (például a közművesítésben még tíz évvel ezelőtt is) sok mindent bepótoltunk a korábbi mulasztásokból. Ez nem mindennapi siker. Jogos a fölötte érzett büszkeség. Kopka János A gyorsvonat negyven percet késett. Az utasok — akik tovább akartak utazni — ro­hantak a megszokott vágányokhoz, amelyek azonban nagy meglepetésükre üresek voltak. A személyvonatok már elindultak. A lema­radt utasok bosszankodva reklamáltak a for­galmistánál, de a válasz nem nyugtatta meg őket. Hiába magyarázta, hogy ennyi Késést már nem lehet megvárni, a reklamálók utaz­ni akartak és nem órákat várni a következő vonatig. Ha nem is gyakran, de időnként előfor­dul ilyen eset a nyíregyházi állomáson, ami épp olyan bosszúságot okoz az állomás dolgo­zóinak, mint az utasoknak. De mit tehetnek? A személyvonatok a rendes indulási időre megtelnek utasokkal és ha nem indul időben a vonat, ők ugyanúgy reklamálnak, mint akik lemaradnak róla. A szabályzat szerint meg­határozott ideig várni kell a gyors és ex­pressz vonatokra, de a leírt esetben a késési idő ennél jóval több volt. Az állomásfőnöki irodában beszélgettünk Buczkó Ferenc állomásfőnökkel. Adatokat mond a késésről, a menetrend megtartásáról, amiből kiderül: éves átlagban nagyon ponto­san tartják az indulási időket. Tavaly a sze­mélyvonatok 96 százaléka és a tehervonatok 76 százaléka., közlekedett menetrend szerint. Ez alatt persze csak a Nyíregyházáról induló vonatok idejét lehet érteni, hiszen egy fővá­rosból induló és Nyíregyházára érkező vonat pontossága nem a nyíregyházi állomás dol­gozóinak pontosságától, jó munkájától függ. Ők jól dolgoznak. Erről tanúskodnak a kitün­tetések, oklevelek: 1969., 1970., 1972., 1973. év munkája nyomán elnyerték a „Kiváló vasúti csomópont” kitüntetést, 1969-ben és 1970-ben pedig a magyar forradalmi munkás-paraszt kormány és a SZOT vörös vándorzászlaját is. A nyíregyházi vasúti csomópont exponált helyen van. Itt megy át a Szovjetunióba és a Szovjetunióból induló-érkező minden vasúti szállítmány, de a Lengyelországból, Csehszlo­vákiából, Romániából hazánkba irányuló, vagy hozzájuk érkező szállítmányok nagy ré­sze is. Ez csali egy része a szállításoknak, hi­szen a megye egyre gyorsabban fejlődő ipa­ra, mezőgazdasága is több szállítást igényel. Különösen megnő a forgalom ősszel, az alma és cukorrépa-szállítások idején, amelyet csak megfeszített munkával lehet elvégezni. Sokat segített, javított a helyzeten az utolsó évtizedben elkezdett vasútkorszerűsítés, az, hogy Fényeslitkétől Szolnokig két vá­gányt villamosítottak és az országban először Nyíregyháza és Szerencs között szerelték fel a központii forgalmi irányítású vonalat. Ez any- nyit jelent, hogy Debrecenből irányítják a jelzők, váltók kezelését. Sokat fejlődött ebben az időszakban a biztonságtechnika: Nyíregy­házán és a fővonal állomásain egyre több mű- ' szer gondoskodik a gyors és balesetmentes közlekedés lebonyolításáról. Diesel és villa­mos vontatású vonatok közlekednek és ezzel lényegesen meggyorsul a személy- és teher­szállítás. A fejlődést, a modernebb technikát nem csak követni kellett a vasút dolgozóinak, ha­nem meg kellett előzni. Szakembereket Ké­pezni. akik irányítják a bonyolult berendezé­seket és a gyorsaság mellett arra is tudnak vigyázni, hogy kevesebb legyen a baleset. A nyíregyházi csomópont dolgozói jól vizsgáz­tak: 1972-ben és 1973-ban nem volt sem ha­lálos, sem csonkulásos baleset és egyharma- dára csökkent a tárgyi balesetek kárössze­ge is. 1200—1300 ember dolgozik a nyíregyházi csomóponton, akiknek összehangolt munkája tette lehetővé, hogy 6,5 százalékkal több árut szállítottak egy év alatt, ami 21 ezer tonnával több a tervezettnél. Pedig nagyon gyakori eset, hdgy kevesebb a vonatkísérői, kocsiren­dezői létszám, mint amennyire szükség van. Részben a létszámhiány miatt használnak egy tolatógéppel kevesebbet és minden anya­gi befektetés, nélkül csatlakozott ap állomás a konténeres szállításhoz. A munka- és üzem- szervezés eredményé, hogy a Nyíregyháza— Nyíradony vonalon az eddigi két gép- és vo­natkísérői csoporttal szemben egy gép- és egy vonatkísérői csoport bonyolítja a forgal­mat. Nem volt megfelelően biztosítva a nyír­egyházi papírgyár termékeinek szállítása sem, az utóbbi időben itt sincs fennakadás, amelyet ugyancsak a munkaszervezésnek tu­lajdonítanak a vasúti csomópont vezetői. Nem csak a papírgyárral, más vállala­tokkal is igyekeztek jó kapcsolatokat kialakí­tani, mert ez elengedhetetlen feltétele az ösz- szehangolt szállításoknak. Gondok azért van­nak: nem mindig sikerül maradéktalanul ele­get tenni a vállalatok speciális kocsiigényé­nek, előfordul, hogy csak késve tudják kiál­lítani az exportszállításokhoz kért kocsikat, de ez sem mindig^ csomópont dolgozóin mú­lik. Sok vállalatnál nem fordítanak kellő gondot a szombati és vasárnapi kocsikiraká­sokra és ilyen késések miatt nem lehet más vállalatok kocsiigényeit mindig időben telje­síteni. Különösen fontos lenne ez az idegen vonatok kocsijaiban érkező szállítmányok esetén, mert ezért a MÁV idegen valutával fizet büntetést és ez kihat az ország valuta­gazdálkodására is. Ha már a gondoknál tartunk, meg kell említeni a létszámhiányt is: a nehéz és fele­lősségteljes munka, az ünnepnapi, az éjszakai munka nem csábítja a vasúthoz az embereket. Ezért állandó és egyik legfontosabb teendője a csomópont vezetőinek a munkakörülmé­nyek állandó javítása. Mindenütt csökken­tették a munkaidőt: az eddig 240 óra helyett ma már 210 órát kell ledolgozni havonta, de úgy tervezik, hogy az év végére 191 órára csökkentik a munkaidőt. A modern technika alkalmazásával csökkent a nehéz fizikai mun­ka és emelkedtek a bérek is. 1973-ban 5,7 százalékkal kerestek többet a dolgozók, ma pedig 2543 forint, az átlagbér, ami megegyezik az ipari átlagkeresettel. A nyíregyházi vasúti csomópont dolgozói nem elégedtek meg azzal, hogy évek óta jó munkát végeznek, idén még tovább kívánnak lépni. A párt XI. kongresszusának, hazánk és városunk felszabadulásának 30. évforduló­ja tiszteletére vállalták, hogy gazdasági mu­tatóikat élüzem szinten teljesítik, az áruszál­lítási tervet, a belső tartalékok jobb kihasz­nálásával 10 százalékkal túlteljesítik, dolgo­zóik a kulturált utazás feltételeinek biztosí­tására a legudvariasabb magatartást fogják tanúsítani. Az utánpótlás biztosítása érdeké­ben 10 százalékkal növelik a szakvizsgát tett dolgozók számát és 18 fiatalt készítenek fel a tisztképző iskolára. Az üzem- és munkaszer­vezéssel jelentős megtakarítást kívánnak el­érni, az alapműveltség biztosítására pedig 30 dolgozót iskoláznak be az általános iskola nyolcadik osztályába. E vállalások teljesítése­re garancia a csomópontnál dolgozó két arany. 6 ezüst és 17 bronz fókozatot elért szo­cialista brigád és a csomópont minden dolgo­Z°*a’ - Balogh József Talán visszatetszőnek tűnik, hogy ilyen „épületes” ügyet csinálunk ezúttal egy, a té­ren alig felfedezhető kis mini csobogóból. Ez a csobogó, amelyet sokan pontatlanul szöko- kútnak neveznek, Nyíregyházán, a Tanácsköz­társaság téren található. Valószínűleg kevesen fedezték még fel, mert bár látszatra elkészült, mégsincs készen. Szóvá tették ezt már a leg­különfélébb foglalkozású és hivatásé embe­rek: 'egyszerű városlakók, tanácstagok, újság­írók. Ám a csobogó nem csobog, egyszerűen csali van, de nem teljesíti alapvető funkcióját. Állítólag kivitelezési problémák keletkeztek, s amikor már ezen túl voltak, akkor derült ki, hogy hiába kötik rá a vizet, „technológiai” akadályok is felütötték a fejüket. Már csak azért is találhatnak ellenvetésre ezek a sorok igen sok olvasóban, mert végté­re is nem városi létkérdésről van szó. Meg voltunk eddig is csobogó meg szökőkút nél­kül, meg lehetünk ezután is. Igaz, jelentős az összeg, amit a város ebbe a használhatatlan lé­tesítménybe fektetett, de — mint egyesek mondani szokták — veszett már több is Mo­hácsnál, meg aztán a reményt sem feltétlenül szükséges feladni:'csak akad valaki, aki meg­találja az üzemeltetés ma még ismeretlen kul­csát, és „üzemelni” fog a kis csobogó. Ez így igaz, mégis azoknak van inkább nagyobb igaz­ságuk, akik azt mondják, ez csak egy csepp a város vízellátásában, az sokkal nagyobb probléma. Erről is i esett már szó többször, di nemcsak beszéltünk róla, hanem az illetékesek cselekedtek is. Amikor kitűnt, hogy Kótaj már képtelen ellátni a várost elegendő ivó- és ipari vízzel, cikkor elkészültek a Vízmű II. tervei, amely szerint Nyírtelek—Belegrád térségében tárnak fel újabb vízmezőt, azzal enyhítik a város szomját. Tudjuk már, hogy a tervek megvalósítása rendkívül jól halad, még a nyá­ron sor kerül az új létesítmény üzembe he­lyezésére. De azt is tudjuk, hogy ez sem old meg mindent! Annak ellenére, hogy közel 300 mil­lió forintot emésztett ez a mostani beruházás. Nyíregyháza vízszükségletét csak időlegesen képes kielégíteni. Nem hoz végleges megoldást az sem, ha ebből a térségből újabb ütem során még további néhány ezer köbméter vizet szál­lítanak a csöveken a megyeszékhelyre. Mi lesz hát a megnyugtató megoldás? Egy közeli na­pokban megtartott tájékoztatón kitűnt: Nyír­egyházán majd csak a Tisza vize segít. Előze­tes számítások alapján a Tisza vizének Nyír­egyházára történő eljuttatása csaknem egy- milliárd forintnyi beruházást igényel. Ez az összeg'e pillanatban még kis részében sem áll a város rendelkezésére, még az sem várható, hogy a következő tervidőszakban talán hozzá­jut Nyíregyháza ehhez a tetemes pénzmennyi­séghez. Pedig szükség lesz rá előbb-utóbb, hi­szen mind az új lakótejepek kialakítása, mind az ipari vízszükséglet fokozódása indokolja en­nek a megvalósítását. Jól tudjuk azt is, hogy például városi hőerőmű csupán a jelenlegi idő­szakban képes kielégíteni a lakások és az üze­mek energiaigényét, további bővítésre lesz szükség. Ez újabb vízigényt jelent majd. Nyil­vánvaló, hogy az effajta szükségleteket már nem lehet egyszerű fúrott kutakból fedezni, ehhez már a Tisza vize kell. Bármennyire is messzire jutottunk a Ta­nácsköztársaság téri kis csobogótól, a Tisza vize „szállításáig”, a kettő mégis összefügg. Ez az összefüggés nemcsak azért van, mert alap­vetően a vízkérdés körébe tartozik, hanem azért is, mert fényt vet egy furcsa jelenségre. Többen mondják városszerte, hogy nálunk va­lahogy lassabban, nehézkesebben valósulnak meg a célok, mint másutt. Az időpazarlás már egy-egy cél kitűzés'énél is tapasztalható. Vita vitát követ, hogy melyik létesítmény hova ke­rüljön. Amíg megtaláljuk a végleges helyét, addig hónapok, sőt évek telnek el. az építő- anyagárak viszont eközben lényegesen emel­kednek. Ez a csobogó ügy sem egy-két hóna­pos „előéletet” mondhat magáénak, hiszen már évekkel ezelőtt is szó esett róla... Nem hin­nénk, hogy valamilyen speciális nyíregyházi tünetről van szó, hasonlóak máshol is előfor­dulnak, megtörténnek, más városokban sem megy minden úgy, mint a karikacsapás. Ar­ról viszont beszélhetünk, hogy ez a jelenség nem szükségszerű, s ennek igazolására nem so­rakoztathatunk fel seregnyi okbejtív okot. Szó ami szó, jó megfontolni egy-egy létesítmény elkészítését (szép is legyen, praktikus is le­gyen, sokba se kerüljön, gyorsain is. elkészül­jön), de egy idő után a megfontolás átcsap saját ellentétébe és a tehetetlenség köntösét ölti. A városlakók nem mindenkor értesülnek a kulisszák mögötti tárgyalássorozatokról, ők csak azt tudják, ami van, illetőleg ami nincs. Rugalmasságra valóban szükség van az élet minden területén, a termelésben éppúgy, mint a szabad idő jó eltöltésének megszerve­zésében. Kiváltképp szükséges ez a rendkívüli sok irányú városfejlesztés során. Ahhoz vi­szont, hogy ne hónapok, vagy évek, hanem né­hány hét alatt megtaláljuk a legcélravezetőbb elképzelést, nem elég néhány ember sokszor véget nem érő tanakodása. Ehhez arra van szükség, hogy nagyobb nyilvánosságot kapja­nak azok a fejlesztési célok, amelyek lényege­sek az egész város életében, amelyek — az esetek többségében — közvetlenül érintenek minden nyíregyházit. Mégis hadd mondjuk: nyitott kapukat döngetünk, amikor ezt han­goztatjuk, hiszen már akadt arra példa több­ször Nyíregyházán, hogy a fejlesztési elképze­lésekről elmondhatták véleményüket igen so­kan a városlakók közül. Szerveztek fórumo­kat üzemekben, de olyat is, ahová az egész város lakosságát invitálták. Különböző kiad­ványok tájékoztatták a lakosságot a készMS tervekről, de a tanácstagi beszámolók is jő al­kalmak voltak közös dolgaink mérlegelésére. Van tehát kipróbált módszer, amit gyakorol­hatunk, esetleg tovább is fejleszthetünk, akkor talán még az olyan, látszólag jelentéktelennek tűnő ügyekről is kevesebbet beszélünk majd,' mint az említett csobogó. A, 5.

Next

/
Oldalképek
Tartalom