Kelet-Magyarország, 1974. június (34. évfolyam, 126-151. szám)

1974-06-18 / 140. szám

1974. június 18. »CELftY-MAGYARORSZAd Rang és kötelesség SOKSZOR ES SOKFÉLE VETÜLETBEN esik szó a fiatalságról. Most nemcsak a néhol előforduló viselkedé­si fonákságokra* felnőtt zsör- tölödésekre gondolunk, ha­nem az ifjúság között fellel­hető vívódásokra, értékíté­letekre, tisztázott és tisztá­zatlan kérdésekre. Az ifjú­sági törvény végrehajtásá­nak főbb kérdéseit megtár­gyalta a közelmúltban a Minisztertanács; gyárakban és tanácsoknál töprengenek azon, hogyan lehetne a fia­talok pályakezdési és lakás­gondjain enyhíteni. A leg­többet általában a napi, ve­lük kapcsolatos feladatok­kal foglalkozunk. Helyük­ről, szerepükről kevesebbet szólunk, pedig néha nem ártana rávilágítani bizonyos elvárásokra, utalni a fiatal­ság sajátos tennivalóira. Olyan országban élünk, ahol — jóllehet, demográ­fiai gondjaink is jócskán vannak — több, mint egy­millió általános iskolás ne­velkedik. Félmillió körül van azoknak a száma, akik valamilyen középfokú okta­tási intézményben tanulnak. S ha 30 éves kornál vonjuk meg a „fiatal” korhatárt, újabb milliós tömeget szá­molhatunk ehhez. Van tehát körülbelül két és fél, há­rommillió fiatal országunk­ban, a lakosságnak legalább a negyedét teszik ki. Fel­mérhetetlenül sokat jelent, miként találják meg a he­lyüket és jogaik mellett megteszik-e erejükhöz mér­ten a kötelességeiket is? Rang és kötelesség. A tö- megnyi fiatalnak sajátos rangja van hazánkban. Olyan rang, amely nemcsak elvárásokat és igényeket je­lent, hanem azt is, hogy a felnőttek törődése mellett adniuk is kell valamit. A rang: kényes fogalom. Elő­kelő szerepet feltételez, kor­szerű, az igényekhez mért gondolkodást. S azt is, hogy a rang hordozója pontosan tudja, mivel kell „fizetnie”. Ha — más aspektusból — például egy vezető rangjá­ról beszélünk, feltételezzük, sőt igényeljük, hogy olyan erkölcsi mérce szerint. él, amely megfelel a rangnak. Tehát felsőfokon tesz eleget sokrétű kötelességének. MIT JELENT ESZERINT az ifjúság rangja? A szo­cialista társadalom — a munka társadalma, ahol a munka jog, de kötelesség is. Nyilvánvaló tehát, hogy an­nak a fiatalnak lehet igazi rangja, és nemcsak mond­vacsinált, óhajtott rangja, aki — dolgozik. Mégpedig a tehetségének,' képességei­nek javát adva, kifogásta­lanul és odaadóan. Diáknak munka: a tanulás, minden fokon és minden iskolatí­pusban. Az egyetemi hall­gató, aki bukásokkal, utó­vizsgákkal éviekéi s a ta­nulásra a vizsgák előtti utolsó éjszakákat szánja csupán, nem lehet rangos fiatal. Az ifjú szakmunkás, akinek a kezéből harmad­rendű munkadarab, „össze­pofozott” selejt kerül ki, ba­ráti társaságban lehet „nagy­menő”, az is előfordulhat, hogy pénze van, jó „svá- dája”. Önmagában azonban rangnélküli ember. A fiatalság rangja a be­csületes tanulásból, a jól— végzett munkából ,és a szo­cialista törvények szerinti életvitelből tevődik egésszé, korszerű és reális fogalom­má. A három tényező bár­melyikének semmibevevése azzal jár együtt, a lényeget tekintve, hogy a rang fontos tényezői közül valamelyik nincs jelen, tehát önmagá­ban a rang is csorbát szen­ved. SZÓLNI KELL ERRŐL, mert a fiatalság rangjának, szerepének megítélésénél té­ves vágányokra vezethet egyeseket csak a külsősé­gek értékelése, meglátása. Ha a szórakozás, a viták, a baráti kör, a zene háttérbe szorítja a tanulást, köny- nyelmű életvitelt diktál, a fiatal lehet nagyon népsze­rű szőkébb, hasonló társa­ságban, de mint értékes, rangos ember — nem jöhet számításba. Felszínes kül­sőségek elterelhetik ideig óráig a figyelmet az igazi rangosságról, de előbb-utóbb nyilvánvalóvá válik, hova sorolódik az ilyen fiatal, s a valóban rangjukra adók kizárják r.iguk közül, eltá­volodnak tőle. Sokféle, fiatalok köreiben honos vitának, nézetnek le­hetünk tanúi. Vitáknak, amelyek azt boncolják, va­jon lehetséges-e forradal- miság a mai korban, ami­kor az építés, a köznapi munka mellett nincs szük­ség nagy lángolásokra, tör­ténelemkönyvekben olvas­ható, különleges hőstettekre. Előfordul, hogy szürkének, nagy tettektől mentesnek látják korszakunkat a fia­talok egyes csoportjai. Ke­resik és kutatják a „nagy lehetőségeket”, önkéntele­nül is torzítva látásmódju­kat. Pedig, voltaképpen egy­szerű, gondolkozással, helyes értékeléssel felfogható dol­gokról van szó. A KOR FORRADALMI­SÁGA — éppen a hétköz­napi tettekben gyökerezik. Abban, hogy jó és korszerű lakóházak épüljenek, szép hidakat alkossunk, modern gépeket, korszerű mezőgaz­daságot, a valóság igényei­hez mért tudományos életet, kutatásokat. Ha végiggon­doljuk, ez most legalább olyan fontos — hiszen a jö­vőt teremtjük meg vele — mint elődeink forradalmi harcai, nagy küzdelmei. (V.) Újabb iiBBkaalkalon Vásárosnaményban Ez év január 1-től mintáz Elektromechanikai Vállalat beregi gyára dolgozik a ko­rábbi Beregi Vegyesipari Vállalat. A javarészt rádió­adó berendezéseket gyártó EMV Vásárosnaményban olyan alkatrészgyártást ho­nosít meg, amelyre Buda­pesten sem elég hely, sem elég munkaerő nem volt. I Megmarad viszont a gyár ko­rábbi profilja is, a különbö­ző vasszerkezeti gyártás, ami igen jövedelmező volt. Vásárosnaményban a meg­lövő csarnokot most telepí­tik be gépekkel. Olyan kul­turált csarnokot hoznak lét­re, ahol az az egyelőre 40— 50 .ember, aki Budapesten ismerkedett meg a gyártás fortélyaival jó körülmények között dolgozhat. A namé­Egy napon New Yorkban az elektromosipari dolgozók sztrájkja miatt elsötétültek a tévé-képernyők. Milliók ver­ték dühükben az asztqlt oda­haza, Barkins úr viszont a sa­ját haját tépte a hallban lévő tévé készüléke előtt, mert a középsúlyú boxmeccset volt kénytelen nélkülözni. Átro­hant a hálószobájába, hogy ottani készülékét is bekap­csolja, de felesége rászólt: — Nem akar működni az itteni készüléked, egyszerre sötét lett. Talán a hallban még működik. Vagy az an­tennával volna baj? Egyálta­lán van-e áram? — ön kicsoda? — kérdez­te meglepődve Barkins úr. —Ugyan. Hát Edit vagyok, a feleséged. — Ahá, — nyugodott meg Barkins, — akkor ezek a gye­rekek az enyémek! Nahát, togy megnőttek. Nemrég alig nyiaknak új feladat az EMV gyártmányaiban való rész­vétel, hiszen még a mecha­nikai alkatrészeknél is igen nagy precizitást, pontossá­got kíván a munka, nem annyira a lakatosok - munká­jára, hanem a műszerésze­kére hasonlít a tevékenység. A fejlesztést úgy végzik, hogy a későbbiekben már önálló műszereket, berende­zéseket is gyártsanak. A csarnok mellett a kö­zeljövőben — az 1975-ig megvalósítandó tervek kö­zött szerepel — korszerű szociális létesítményeket is építenek a beregi gyárban. Ezzel mind a lakatos üzem­ben, mind a másik üzemben dolgozók körülményei javul­nak. Az öltöző, ebédlő és ka­zánház terveit a NYIRTERV készíti. 2—3 kilós kis fasirthúsoknak láttam őket. — Pedig 13 és 15 évesek! — mondta a feleség. — Nagyszerű! Üdvözöllek benneteket, gyerekek! — Helló! — mosolyogtak vissza azok. Aztán az egyik gyerek odasúgta az anyjának. — Ki ez a pohos alak? — Halgass, Henrik! Az apád. Barkins úr kissé kínos hely­zetben folytatta: — Emlékszem, még a „Há­romszor megölve, s mégsem megelégedve” című filmsoro­zat idején volt egy kislá­nyom, aki tudott gitározni. Az idei feladatok között szerepel, hogy a korábbi profilnál is növeljék a szer­vezettséget, s előrelátható­lag 35—40 milliós termelési értéket hozzanak létre. A beregi gyár mint önálló gyáregység működik, nagy­fokú önállóságot kapva a központtól. A vásárosnaményi gyárat már most bevonják a rádió­adók szerelésébe, így a toka­ji URH-adónál a vasszerke­zeti munkában a helyszíni szereléseknél vesznek részt. Emellett az EMV tovább szeretné bővíteni szabolcsi kooperációs kapcsolatait is, különösen a VAGÉP-pel, ahol egyes vasszerkezeti al­katrészeket gyártanak a megrendelő megelégedésére. a. b.) Most gitározhatna a tévé-mű­sor helyett. — Az Suzy volt! — felelte a felesége. — Már rég férj­hez ment. Az esküvőre nem emlékezhetsz, mert mint min­dig, akkor is éppen tévét néztél. — Mi a csoda !— lepődött meg Barkins úr. — Remélem, ezek után, hogy egy jó ideig eltart ez az áramhiány és nem lesz tévé-adás. Ördögien ér­dekes, becsületemre, megis­merkedni az embereknek kö­zelebbről is a családjával!... Fordította: Dénes .Gésa. Art. Buchwald: A tévé áldása ÖTEN AZ EZREKBŐL 1974. június 16. Vasárnap, meleg, nap­sütéses. Nyíregyházán strandolnak, pihen­nek, tévét néznek, kertészkednek, kirándul­nak, sétálnak az erdei utakon. A Tiszánál, a Szamosnál, a Krasznánál és a Túrnál ezrek vigyázzák, erősítik, építik a gátakat, hogy elhárítsák a veszélyt. Az ő vasárnapjuk a telefonoknál, te- lexgcpeknél. URH-adóknál, a dózerokon, a fóliával védett nyulgátaknál és a homok­zsákoknál telt el. Az ezrek közül öt ember­rel találkoztunk. Ha sikerült megvédeni a házakat, a termést, a jószágokat, akkor az nekik is köszönhető. Pethő Sándor. Mint egy főhadiszállás. Pethő Sándor, a mátészalkai szakasz­mérnökség vezetője az árvízvédekezés tér­képe előtt áll. A Tisza száné itt piros, a Szamosé kék, a Túré zöld, a Krasznáé bar­na. A fiatal mérnök a grafikonon mutatja, hogy szombaton a legveszélyesebb helyzet a Krasznánál alakult ki. 16 és 18 óra között Ágerdőnél 651 centivel tetőzött a folyó és elérte az 1970-es maximumot. Csak most várták a vizet. Jó az összeköttetés a szom­szédos országok vízügyi szerveivel, közvet­len telefonon és URHrláncon is. Jó a szer­vezettség, az összhang, a fegyelem, s nagy felelősségérzet tapasztalható a községekben is. ök jönnek felajánlani embert, gépet, s maguk is szervezik a figyelést. A szakmémökség olyan, mint egy fő­hadiszállás. Nincs egy perc megállás. Kere­ken háromszáz kilométer töltés védvonal tartozik ide és az új gát huszonöt kilométe­ren. A mérnök sápadt, szeme ki alva lián. Az orvos nem akarta munkába engedni, de tíz napja volt egy árvízvédelmi gyakorlat és azon ott akart lenni. És aztán jött az igazi veszély, a háború a vízzel. Tizediké óta fél éjszakákat alszik csak: bentről irányít és a helyszínen tapossa a sarat. Kun László. Menteni a közős vagyont Mérk határában lánctalpasok, dömpe­rek. A falu széléiül ártengerré szélesedett a Kraszna. A házakat homokzsákokkal, fóliával védik. Kun László a tsz brigádvezetője hat­vankét éves. Most is névsorral jár a kerék­páron. Már hat napja szervezi a munkát, az ügyeletet. Nappal is, éjszaka is tíz embert állít ki a brigádjából a gátakra. Azt mond­ja, ha addig megvédték a gátat, akkor mo6t már ki kell tartani. Szerdán éjszaka jött a gulyás és jelentette, hogy ott a víz. Elvitte a brigádszállást, a villanypásztort. 150 hold szénát. A brigádvezető és emberei öt éjjel nem aludtak, hogy mentsék a .tizenötezer baromfit, a félezer szarvasmarhát. Fáradt, de megy. Hetvenben is ő volt a brigádvere­tő. akkor is ilyen magas volt a víz, de ak­kor — mint mondja — nem védekezek ilyen tervszerűen és ilyen nagy erővel. Örömmel mondja, hogy az emberei szívesen mennek, önként is. Aki éppen pihen az is utánaszól; ha nincs elég embered, csak szóüi Szabó Bertalan. Amíg a veszély elmúlik. A község szélén magasítják az utat — ez itt egyúttal a töltés is. Szabó Bertalan lánctalpas dózerral simítja a homokot. Nyír­egyházán lakik, Olcsvaapátiban dolgozott hétfőn és csütörtökre virradó éjjel két óra­kor mozgósították Nagyhódosra a Túr híd- jához. Ott nem kellett beavatkozni, onnan jött Mérkvállajra. Péntektől utakat csinál, gépeket huzgál. „A gépen aludtam, amit aludtam, két-három órákat a huszonnégy, bői. Hogy meddig tart még ez, minidig az adott helyzettől függ. Addig, amíg elvégez, tűk a munkát.” Borostás az ama. Hétfőn jött el a családjától, azóta nem borotválkozott. Markos János. Minden dicséret a lakosságnak. Múrkos János gátőr a 1-2/3-as szakaszon.' Csütörtök reggeltől van itt. irányítja a gé­peket, figyeli a vízállást. Negyvennyolc órán át dolgozott és azóta egy falat nem ment le a torkán. Nem is volt ideje az evésre, mert a víz jött állandóan. Berekedt a kiabálás- tói, alig van hangja. Dicséri a lakosságot: áldozatkészek, nyugodtak. Húszezer homok­zsákot raktak le a körgáthoz, ezerötszáz fáklya fénye mellett dolgoztak két éjsza. kán át. Simák Viktorné. Nagymama a gáton. Ha címet kellene adni Simák Viktorné helytállásának, akkor a legjobb talán az lenne: asszony a gáton. Simák í^éni nagy­mama, de lapáttal a kezében dolgozik a fér­fiak között — péntek reggeltől szinte egy­folytában. Előbb biztonságos helyre vitte az unokáit az Édesanyák utcai házból — ame. lyet fenyegetett a víz — aztán beállt men­teni. Tölteni a zsákokat, ha parancsot kap­nak. legyen mivel erősíteni a gátat. Azt mondja: az asszonyoknak is szóltak, hogy ha tudnak, menjenek segíteni. Ö szívese» jött és a többiek is. Pedig egy asszonynak otthon is lenne mit csinálni,, de úgy sem fogná a munka. Hetvenben az emlékezetes árvíznél kiköltöztették őket is. hiába dom­bon laknak. Most keményen dolgozik, hogy erre ne kerüljön sor. „Az ember ne csak akkor vállaljon másokért munkát, ha maga is közvetlenül bajban van...” ' . . Kopka János és Hammel József riportja J Vasárnap a gátakon I. dfM

Next

/
Oldalképek
Tartalom