Kelet-Magyarország, 1974. május (34. évfolyam, 100-125. szám)
1974-05-10 / 107. szám
T974. május 10. lreBFf-fÜS@¥ÄRORSZ A9 k má A szalag mellett TANÚJA VOLTAM EGY JELENETNEK, amikor egy munkás betanított egy gépet. Drága, bonyolult automata előtt állt az esztergályos, a mérnökök, a matematikusak vették körül amint dolgozott. A munkadarab forgott, a kés marta az anyagot, úgy ahogy az esztergályos parancsolta, de közben egy magnetofon szerű szerkezet is működött a gép mellett. Ahogy az esztergályos elkészült, ellépett a masina mellől, valaki a magnetofonhoz nyúlt, visszatekerte a szalagot, s aztán bekapcsolta a készüléket, és ekkor — zene helyett — úgy „szólalt meg” az automata, hogy lépésről lépésre leutánozta azokat a műveleteket, amelyeket korábban esztergályosunk végzett. Ezt az eljárást nem olyan régóta alkalmazzák. Érdekessége, hogy korábban pontos, számítási módszerekkel igyekeztek helyettesíteni az embert, és a programot diktáló mágnesszalagot aprólékos és nagyon hosszadalmas munkával készítették. Most egy ügyes munkás, percekre lerövidítheti a programozást, s így sokkal hatásosabb áz automata is. * Korunkban amikor egyre bonyolultabb gépek szolgálják az embert, könnyen elterjedhet egy olyan elmélet, amely szerint a varázsló tudósok, a preciz mérnökök és a hidegen logikus matematikusok veszik át a vezető szerepet, azok akik emberek helyett gépemberek után áhítoznak. A szalagvezérléses esztergagép „betanításának” példája nem az egyetlen, amely rácáfol erre. Igaz, hogy az egyre nagyobb igényekkel fellépő ember nem lehet meg a bonyolult gépek nélkül, de az méginkább igaz, hogy az embert szolgáló gépek, mind képzettebb, ügyesebb irányítókat kívánnák. A MUNKÁSOK NÉLKÜLÖZHETETLENEK a termelésben, ezt mindenki elismeri. Miért mégis, hogy sokak körében a munkáspálya nem jelent tekintélyt. Évezredes örökség .terhe' ez, s fontos feladatunk, hogy szívós munkával napról napra csökkentsük ennek hatását. Jelenthet-e á munkáspálya karriert? A munkások más szót használnak ugyan, de saját előrejutásuk lehetőségeit értékelve nagyon jói tudják, hogy mit lehet elérni a műn. kapaduk mellett. Jól ismerek egy javítóműhelyt, ahol egy nagy gyár gépeit tartják karban. Több mint száz lakatos és forgácsoló szakmunkás dolgozik ott. A művezető egy öreg száki, aki már akkor sem volt fiatal, amikor elvégezte az esti technikumot. Ha behoznák egy gépet javításra, ő az első. aki szétszedésébe kezd. Nos, ez a művezető jói ismeri az embereket. Amint megnézi a feladatot, név szerint hívja azokat a szakikat, akik javítani fogják. Mindenki tudja, hogy ha nagyon bonyolult a munka, akkor ki kapja a megbízást, így megy ez már évek ót. Szinte havonta megesik azonban, hogy egy „új fiút” szólít a munkához a mester, s ilyenkor az büszkén körbenéz, mert a megbízás azt jelenti, hogy a főnök, szaktársnák ismerte el őt is. A géplakatos, esztergályos, szerszámkészítő szakmák ;,eht” foglalkozásnak számítanak a mumkáshierarchiában. De mi van például azokkal a munkásnőfckel, akik a présgépek hosszú sora mellett ülik végig a nyolc órát, és a gépies adagolásban, pedálnyomogatáson kívül más dolguk látszólag nem akad? Mi van a futószalag mellett dolgozókkal, akiknek a ‘szalag sebessége és társaik becsvágya diktálja az iramot. < Ha a szalag mellett ülőket együttesen nézzük, nem kapunk választ kérdésünkre, hiszen a siker azokra vár, akik előre akarnák jutni. Az emberek képességei, érdeklődési körei különbözőek. Van aki csak azzal törődik, hogy leteljen a nyolc óráj’a, és nem is érdekli, hogy mit csinál. A ..karrier” lehetőséget jelent, amelynek nagyon sok fajtája van. Ha egy munkásfiatal úgy ítéli meg a jövőjét hogy neki az egyetemen a helye, akkor csak rajta múlik, hogy bejut oda, vagy nem. A munkásfiatalok továbbtanulását segítő párt- és kormányhatározatok az utóbbi időben még a korábbinál is hatékonyabb segítséget adnak a műhelyek legjobbjainak a továbbtanuláshoz. Lehet, hogy nem mindenkinek tetszik az a döntés például, hogy a tehetséges szakmunkások érettségi nélkül is az egyetemre juthatnak. De akiknek nem tetszik, azok nem tudják, hogy milyen erős oktató-nevelő ereje van a gyárnak. A MŰHELYEK SZÍNES VILÁGÁBAN gyakori kép amint egy öreg szaki ott áll fiatal társa mellétt.és oktatja, van aki elutasítja az öregek segítségét. van aki hallgat rájuk. Itt* húzódik a választóvonal. A figyelők jó úton indulnak, a felemelkedés, útján. Vezethet ez az űt_ egyetemre, de vezethet a modem gépek felé, a művezetői poszthoz, vagy „csak” ahhoz a minden nap megismétlődő jó érzéshez hogy szükség van a munkájára és szívesen is végzi azt. E ste kilenc óra. Fázunk. Az eső három napja egyfolytában szakad. Ruhánkon három ujjnyi vastag sár. A bunkereket elöntötte a víz. Fáradtak és na- gyon álmosak vagyunk. Hátunkat neki döntjjik a lövészárok falának és úgy próbálunk valamit szunyókálni. Délután elterjedt a hír, hegy ma végre meleg vacsorát kapunk. Mindenki csak ezt várta. Lestünk, vártunk, aztán semmi. Később már a hideg is jó lett volna. De maradt, ahogy már érv hete mindig, a kétszersült. Valaki a vállamat rázza. — Mi az? — motyogom félig alva — megjött a vacsora? ■ — Aztán valami nagy A nehezen megértem, hogy r össze kell pakolni, mert visszavonulunk. — Csak azt tudnám, hova? — dörmögi mellettem , ^gy filmgyári munkás. — Hiszen már lemegyünk a térképről. De gyorsan elhallgat, mert a tisztek már jönnek is. Feszesen az árok falához húzódok, hogy helyet adjak nekik. majd amikor rám kerül a sor, én is beállók a sorba. Egész éjjel. mentünk. Pihenés nélkül. Nem tudom hány kilométert, egyesek szerint negyvenet, mások szerint ötvenet. Egy biztos — mondták többen is —, hogy á front már nagyon messze van tőlünk. Hiszen még az áavúszót sem halljuk. Igazuk volt, a front akkor már tényleg nagyon messze lehetett. csakhogy már egészen más értelemben, amit mi még nem tudtunk. Az idő közben múlt és a gyomrunk ismét korogni kezdett. Többen ennivalót köA XI. pártkongresszus tiszteletére Világuk a betonmnnka „Nyíregyházán... a Va- kály János vezette szocialista brigád vállalta, hogy az idén készítendő beton- és vasbetonszerkezeteket első osztályú minőségben készítik el, ezért felelősséget vállalnak ..(Újsághír) A Szabolcs megyei Állami Építőipari Vállalatnál, a XI. pártkongresszus tiszteletére, a termelési terv túlteljesítésére tett vállalásban szerepel többek között a négyes számú főépítésvezetőséghez tartozó kilenc tagú brigád csatlakozása is, — kiegészítve kétszáz társadalmi munkaóra elvégzésére tett vállalással. Jő alap az induláshoz A Mártírok terén már tető alatt áll, a szinte tiszta beton épület, a még ez évben átadásra kerülő, hatalmas áruház. Az alaplerakástól kezdve itt dolgozik a brigád. Földmunka, betonozás, s ami jött, sorban. Itt kapták meg a szocialista címet, itt neveztek be a vállalati kiváló brigád címért folyó versenybe is, amelynek az értékelésére nemsokára sor kerül. A brigád csapadékelvezető csatornát épít. Együtt, szinte valamennyien: a három Va- kály — két testvér és egy unokatestvér — Szabados János, Farkas István, Badarász László, Németh Sándor, Kiss József és Bodnár József. Heten Apagyról járnak be dolgozni. Németh Sándor is ott lakott, amíg meg nem nősült, s Nyíribronyban telepedett le. Bodnár József egyedül Nyírpazonyba való. Az egész épületkomplesz- szumon ott a brigád keze- nyoma. A hatalmas tartópillérektől kezdve a födémig és a vékony, kényelmes betonszerkezetekig, valamennyit ók készítették kifogástalan minőségben. — Megbízható, rendes brigád — mondja Horváth János építésvezető — mindig lehet rájuk számítani. Jó a kollektív szellem, szívesen segítenek. Ha kell túlmunkában a vállalatiak és egymásnak is. — Bizony, volt rá eset — erősíti meg a brigádvezető, hogy szabadszombaton, vagy este 8-9 órakor is dolgoztunk, mert a betonozást nem lehetett abbahagyni. Nézzük a még vakolatlan betonrészeket. Valóban szép munka, nem tarkítják „darázsfészkek” a felületet. Nem sok igazítanivalója akad utánuk a kőműveseknek. Jó alap az „első osztályú minőség” tartásához. — Mindent megteszünk, hogy vállalásukat teljesíthessék — ismétli ígéretét az építésvezető. — Hogy folyamatossá tegyük p transzportbeton-szállítást, s ha túlórázni kell — mert nem lehet abbahagyni — külön gépkocsival szállítjuk őket haza. Pontos munka mindenütt Az , árokban, amelyet a készülő csapadékcsatornának ástak, mér hosszan kígyózik a lerakott betoncső. Nem csak oldalt nyílegyenes, hanem a szint is hajszálpontos. Már csak a „gallérozás” és a csatlakozó aknák készítése hiányzik. Utána ezen a részen is végeznek. — Az épület túlsó oldalán lesz még egy csatorna — magyarázza Vakály János — aztán újabb, igazi, nagy munka kezdődik. A terepegyengetés és a tér- • burkolat megépítése. Többezer négyzetméteren, húsz centiméteres betonréteg, „di- lettálva1’, vagyis hézagolva. Igen, ez az ő világuk: a betonmunka,, itt vannak elemében. Étiben lehet ütemre dolgozni, ritmusra haladni és jól keresni. — Csak a betongyár bírja — mondják. — Meg a szállítás legyen folyamatos — teszi hozzá a brigádvezető. Ahogy előre kérem. Félóránként, vagy húsz percenként egy kocsival. Akkor ötven, hatvan köbméter is elmegy egy műszakban. Természetesen kiváló minőségben, hogy abban a művezető hibát nem találhat... „Tudja, milyen szép lesz.. ?“ Mondják, hogy a művezető Nagy Ferenc — jó szervező, becsüli az embereket, ha jól dolgoznak. Szereti a becsületes embereket, de a spekulánsok, a „nyavajgósak” nem állhatnak meg előtte. így hát ők is tartják magukat. Szó volt már arról, hogy bővíteni kellene a brigádot, mert egyre több a munka. Sokszor két építkezésen is dolgoznak. Ilyen befejező munkáknál meg egyszerre hat-nyolc helyen is eleget kell tenni. Levonulni, bontani, meg néha rendet is csinálni, eltakarítani a törmeléket. — Inkább maradunk eny- nyien, minthogy olyat vegyünk a brigádba, akivel szégyent vallanánk. Kérdem, mire gondoltak, amikor a vállalást tették. Hiszen nincs közöttük egyetlen párttag sem ... Talán a nagyobb keresetért? Őszinte a válasz: — Azért is. Meg a becsületért, mert tudjuk, hogy számítanak ránk. A vállalatnak, az országnak sem mindegy, hogy mikor készül éí egy-egy beruházás. És mi már a törzsgárdához tartozunk ... Kicsit elgondolkodik, majd az égnek magasodó épületre mutat: — Volt mostanában benne? Tudja, milyen szép lesz? Pedig még hol áll ahhoz, hogy kész legyen. S majd. ha már a mozgólépcső is működni fog és megtelik majd szebbnél-szebb áruval és vásárló emberekkel. Nem csak mi, hanem minden nyíregyházi . büszke lehet majd rá. Azt hiszem, én is az elsők között fogok benne vásárolni ... Helytállni másutt is Tudják, hogy augusztus 20- ra át kell adni az épületet. Ez is előrehozott határidő, de szeretnék még rövidebbre fogni. Ezért is tettek vállalást. Meg azért, hogy hamarabb kezdhessenek a másik munkahelyen. A Szabadság téren, ah-cS az Állami Biztosító új épülete és harminckét lakás alapozását kell megkezdeni hamarosan. És az óvoda is, amelyet a községi tanács építtet Apa- gyon, amelyen majd kétszáz óra társadalmi munkát végeznek, s amelyet szintén a XI. pártkongresszus tisztele, téré vállalt a brigád. Tóth Árpád NYÍREGYHÁZA: út- és közműépítés a Jósavárosbon. (Elek Emil felvétele) veteltek, majd a parancsnokságot kerestük. És csak akkor tűnt fel, hogy egyetlen tiszt sincs közöttünk. Eltűntek az éj leple alatt. Később rájöttünk. ..átvedlettek” honvédokká. Ugyanis egyre több új ruhás katonát láttunk magunk között. Egyesek ugyan igyekeztek egy kis sárral bekenni, de úgy még talán lobban feltűntek. A rend tehát felbomlott. A menet ismét megindult úgy kilenc óra fölé. de már minden irányítás nélkül. Az Odera hídján — előttünk — egy kis torlódás. Amikor odaértünk, a civilek mondták. egy katonát a többiek a vízbe dobtak. Uj ruhája volt. Délután két óra. Már csak hatan vagyunk együtt, magvarok. Egyre többször halljuk, hogy a hábprúnak vége. — Dehát akkor most mit csináljunk?---------------------------------------------------I— Egy magyar őrmester erősen berúgott és azt mondta, álljunk be abba a légióba, amelyet a németek szerveznek. és Prága ellen vonulnak. Nem álltunk. De nem mertük neki megmondani, inkább egyenként megléptünk. Hat órakor ew útkereszteződéshez értünk. — Most aztán merre? Néztünk egymásra tanácstalanul. Térképünk nem volt és olyan idegenek voltunk ebben az országban. Megnéztük a táblán a kilométert, és amelyik falu a legközelebbre esett hozzánk, azt az utat választottuk. Még nem sötétedett, de a nap már az ég alján volt. amikor az első házakat elértük. Csinos, takaros falu volt, ahogy nálunk mondják. Két oldalt sima betonjárdával. Azok közé a kevesek közé tartozott, amelvek valamilyen isteni csoda folytán kiestek a háború szórásából. Már vagy kétszáz métert mentünk. Libasorban, egymás után, ahogy azt a szabály előírja. Aztán egy magas palánk kerítéshez értünk. Mint általában, a fáradt emberek, mi is csak lefelé néztünk, a lábunk elé. Csakis így történhetett meg, hogy mint egy karnyújtásnyira odasétáltunk a palánk tetején elhelyezett nyolctíz géppisztoly csöve elé. Amikor észrevettük. már semmit sem tehettünk. De nem is igen akartunk. Álltunk. mint akik legyökereztek. Vállunkon a puska, oldalunkon kézigránát, és vártuk a jól ismert halálkutyák ugatását. Aztán egy perc, kettő, és nagy meglepetésünkre a gyűlölt géppisztolyropogós helyett a kerítés mögül, ahol embereket még most sem láttunk, jó ízű nevetést hallottunk/ Később a kiskapu kinvílt. és egy . nagy darab, pufajkás katona lépett eli- bénk. — Vengrí? — kérd ezt« mosolyogva. Mi csak a tejünkkel m. tettünk, hogy igen. — Vojna kaput —' mondta. és többször is megkérdezte, hogy .ponyemáj, értjük-e. Ml ismét csal? a fejünkkel intettünk, de már ' 'val bátrabban és többször. Ugyanis most már nemcsak értettük, hogy a háborúnak vége. de el is hittük. Az a pár óra, ami a napból még hátra volt, már gyorsan telt. Először ettünk, aztán úgy kilenc óra körül már mindnyájan egy térkép fölé hajolva, egy iskolában hallgattuk a pufajkás orosz őrmester történetét. Először Nyíregyházát mutatta, meg a térképen,' aztán a kezével mutatta az utat a Tiszáig, Tokaj, és már mindnyájan, együtt meneteltünk végig gondolatban a térképen, a felszabadító katonákkal Ma. gyarországon. Falcsík Feen« Az utolsó nap
