Kelet-Magyarország, 1974. május (34. évfolyam, 100-125. szám)
1974-05-03 / 101. szám
* oWat fCFT.Ff-MÁCYARORSZAÖ 1974. május ff Május elsején megnyílt a sóstói melegslrand. Dr. Pénzes fános látogatása a Kelet-Magyarországnál PHÖGRAM 1374. május 3, péntek IRMA NAPJA A Nap kél 4 óra 25 perckor, nyugszik 18 óra 58 perckor. A Hold kél 16 óra 0 perckor* nyugszik 2 óra 35 perckor. Százkilencven évvel ezelőtt, 1784. május 3-án született Székesfehérvárott — és 1846 júniusában Pesten halt meg — Horvát István történész, nyelvész, az összehasonlító nyelvészet egyik úttörője. A pesti egyetemen tanult és 1805-ben itt bölcsészeti doktorátust szerzett. Könyvtártudományi tevékenységgel kezdett foglalkozni. 1815-től haláláig az Országos Széchenyi Könyvtár tudományos munkatársa volt, maid a pesti egyetemen 1823-tól az oklevél- és címertan, 1830-tól a magyar nyelv és irodalom tanára. Évekig szerkesztette a Tudományos Gyűjteményt. Munkássága elismeréseként 1836-ban az országgyűlés 2000 forint évdíjat szavazott meg részére. A Magyar Tudományos Akadémia tagjává választását ■— az Akadémia vezetőivel fennálló elvi ellentétei miatt — visszautasította. Bár az e korban divatos, nemesi hun-szittya ábrándokkal összefüggő, kalandos őstörténeti emlékeket Horvát is gyártott, hazafias, nemzeti irányzatú tevékenységének része volt a polgári-nemzeti átalakulást vezető fiatal nemzedék nevelésében is. Halálakor yasvári Pál búcsúztatta. 14—19 fok Várható időjárás ma estig: időnként felszakadozó felhőzet, kevesebb helyen esővel, zapor- esövel. néhány helyen zivatarral. Elénk, időnként erős, a Dunántúlon egykét viharos lökésekkel kísért északnyugati, északi szel. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet 14—19 fok között. Távolabbi kilátások kedd reggelig: felhőátvonulások, főként az időszak második felében újabb eső. néhány helyen zivatar. Legalacsonyabb hajnali hőmérsékletek: 4—10 fok között, legmagasabb nappali hőmérsékletek: 14 -0 tok közölí Jelentős mennyiségű (leg alább V) mm, -.ap.dékország területének 80 százalékán v.n ható. Kossuth rádió g 20 • Örökzöld dallamok __ ülj,: Fádiónovelia <1.24: Kórusok és népi rok műsorából. — 10,0o: Isko-a ráclió - 10.30: Mtí anyanyelvűnk — 10.3p . Copihn: b-moll szonáta. - U.00: Változó világtérkép — 11.10: Francia muzst ka _ h,49: Kritikusok fóruma. — 12,33: Tánczenei koktél. 13 20" Magyar muzsika tegnap es ma. — 13.43: Olvasnivaló 14.0(1: Csicsenbolt. — ’A““ • Nyitnikék" - Kisiskolások műsora. — 15,10: Magyarán szol- va — 15,25: Jindrich Bauer fúvószenkara játszik. — J^.34: Autók. utak. kutak. . Kóruspódium Kaposvárott. /• rész — 16.00: A viiággazdasag hírei __ ifj.05: Sarkadi Imre hősei. — 16.42: Agay Karola es Réti József Offenbach-operettdalokat énekel. — 17.05: Külpolitikai figyelő. — 17.20Mario Del Monaco énekel. —- 17.37: Láttuk, hallottuk. — 17.57: Bemutatjuk új nepzenei felvételeinket. — 18.17: Az Ifjúsági Rádiószínpad bemutatója. — 19.43: Sanzontexi- kon. — 20.23: Kozmosz. — 20.51: A Magyar Rádió és Televízió szimfonikus zenekarának hangversenye a 6-os stúdióban. — 22.20: Nóták. — 22.43: Meditáció — a nőkérdésről. — 22.53: Rahmaninov: Aljeko. — 0,10: A dzsessz kedvelőinek. ' TV ' Petőfi rádió 4 8,05: Zenékari muzsika. -- 9.03; Ezeregy délelőtt. — 10,00: A zene hullámhosszán. — 12,CpO : Mozart és Beethoven müveiből. — ■ 13,03: Asszonyvárás asszonyszobor mellett. — 13,18: Goldmark operáiból. — 13,40: Éremgyűjtőknek. — 14.00: Kettőtől hatig... — 18,05: Külpolitikai figyelő. (Ism.) — 18.20: Holnap közvetítjük. . . — 18,41: Tudósaink arc- képcsarnoka. — 18,56: Közvetítés a József Attila Színházból. — 20.00: Kozmosz. — 20,25: Uj könyvek. (Ism.) — 20.28: A színházi közvetítés folytatása. — 21,18: A fákért, madarakért. — 21,33: ?íenés bulgáriai képeslap. — 22,17: Hangversenynaptár. — 22,32: A Magyar Rádió és. Televízió énekkarának operettfelvételeiből. — 23,15: Könnyűzene Kerekes János szerzeményeiből. 3. MŰSOR: 18.05: Iskolarádíó. — T8.25: Dzsesszfel vételekből. — 19.03: Mintadarab — nem eladó. (Ism.) Nyíregyházi rádió 17,30: Műsorismertetés. Hírek. Lapszemle. — 17,38: -Gyulai Gaál J.: Három kalap (szvit). — 17,50: Bélyeggyűjtők ötperce. — 17,55: Kerekes J.: Improvizáció. — 18,00: Észak-tiszántúli krónika. — 18.15: Grabócz Miklós szerzeménye. — 18,25: Jó hétvégét.! Kulturális^ és sportprogram-ajánlat. — IMS: Joe South énekel. — 18,57: Hírösszefoglaló. Televízió 8,05: Iskolatévé: Orosz nyelv. (Ált. isk. 5. oszt.) A fűzfapoéta. __ 8 30' Francia nyelvtanfolyam haladóinak. (Kozepisk. m-IV. oszt.) Modern falak. »,05. Földrajz. (Ált. isk., 6. oszt.) A Szovjetunió tájai. II. rész. (Túl az Uralon.) - 9,55: Magyar irodalom. (Alt. isk. 5. oszt.) Tájak és emberek. — 10,25: Tizen Túliak Társasága. — 12.»>=. **é- met nyelvtanfolyam. (Kozepisk. X—XI_III—IV. oszt.) Az ugrás. — 13 35: Orosz nyelv. (ism.) 14JJ0: Földrajz., (ism.) — 15,25: Magyar irodalom. (Ism.) 15.55': Állatok, növények — közeiről. (Napköziseknek). Medvék. A plankton és a nyílt ^tenner. — 17,18: Hírek. — 17,23: A no ' — három szerepben... A séta. — 17-40: Tízen Túliak Társasága. (Ism.) — 18,30: öt perc meteorológia. — 18.35: Tavasz a földeken. Dr. Soós Gábor allam- titkárral beszélget Varga Janó«, _ 19,05: Reklám műsor. — 19 15: Esti mese. — 19,30: Tvhíradó. - 20,00: ,-Es szines* benne minden férfi és nö.” Kalandozás kétezer év színpadán. A szétszedhető világ. — 21.10: ■*5 éves a Kölcsönös Gazdasági .Segítség Tanácsa. Tudósítás az Országházban rendezett ünnepségről. — 21,40: A derby napja. "(Színes!) Magyarul beszélő angol dokumentumfilm. 1« éven felülieknek! — 22,30: Tv-híradó — 2. kiadás. 2. MŰSORt 98 (Ml: Műsorismertetés — ** * . A t MT nemzetközi karmester- versenye. (Színes!) Elődöntő. IV. rész. Közvetítés a .Magyar Fadió VI. stúdiójából. — 21.10 : Tv-híradó — 1- kiadás. (Tsm.) — 21.40: Unokáink is látni fogják. . . Vita mai építészetünkről. Bratislava! tv 15,40: Hírek. — 15,45: Müsaato magazin, — 16.00: Tv-hiradó. — 16.25 : Slavia Praha—AG NHra labdarúgó-mérkőzés. A szünetben : Esti mese. — T9.00: Tvhíradó. — 19,30: Kisfilm, — 20,35: A három menyasszonynál Tv-vígjáték. — 21,50: Tv-híradó. — 22.10: A rendőrség közbelép. — 22,30: Két ,,N” úr. Film, Román tv A Vg 15,09: Tv-iskola. — 16.50: kisebbeknek. — 19.35: Májusi opf* — 20.00: Lengyel filrr rétim üsor. Moziműsor KRÜDT MOZI: APACSOK NDK. fűm E. k.: fél 4, háromnegyed 5 és 8 óra BÉKE MOZI: SZIKRÁZÓ LANTOK Magyar film E. k.: 4, 6 és I őr» GORKIJ MOZI: HALHATATLAN LKGIOS Magyar film K i: 4, f ét I m MÓRICZ ZSKSMOND MOZI: HETEDIK TORVÉNT Szovjet film E. k.: lél 6 és * óra NYÍRBÁTORI MOZI: A JÁTÉKOS KISYARDAI MOZI: EGY VONAT AZ *G AUOMASR.V MÁTÉSZALKAI MOZ*í ANGYAL VÉRBOSSZÚJA KERT MOZI: VOLT EGYSZER EOT VADNYUGAT I—II. Amerikai—olasz film Felemelt dupla helyárral Dr. Pénzes János, a Sza- ,olcs-Szatmár Megyei Tanács elnöke csütörtökön délután ellátogatott a Kelet-Magyar- ország szerkesztőségébe. A megyei tanács elnöke először a szerkesztőség életével, munkájával ismerkedett, VETÉLKEDŐ ZÁHONYBAN. Csütörtök délután a VARY EMILNEK, az 1ÍH!). május 3_án mártírhalált halt kisvárdai pedagógusnak nevét veszi fel a baktalóránt- házi általános iskola. AZ ÉGÉSZSfcoijGYI VILÁGNAPOK Keretében csütörtökön a Balkánvi Állami Gazdaságban dr. Vágvölgvi Imre tartott előadást a gazdaság dolgozóinak. MONGÓLIÁBA utazott a hét elején Németh Zoltán a Bessenyei György Tanárképző Főiskola tanára, hogy tárgyaljon az ulanbatori pedagógiai főiskolával a kapcsolatfelvételről. Tanyai művelődési hstek A felsősimái művelődési ház fennállásának 15 éves jubileuma alkalmából május 4. és június 2. között megrendezik a III. Felsősimái Tanyai Művelődési Heteket. Az ünnepélyes megnyitó május 4_én, szombaton este fél 8-kor lesz. A megnyitó után az Állami Déryné Színház a Ferde ház cíitiű színművet mutatja be. IPARVÁGÁNY. A KÉMÉV brigádjai Mátészalkán befejezték a vontató és iparvágány építési munkáit. Nyírbátorban, a Növényolajipari és Mosószergyártó Vállalat iparvágányának átadását május végére tervezik. Május 7-tól Kezdődik a harmadik Békekölcsön visszafizetése Fock Jenő Hajdú- BiJtiar megyében Fock Jenő, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Minisztertanács elnöke csütörtökön Hajdú-Bihar megyébe látogatott. . A kormány elnökét Debrecenben, a megyei pártbizottság épületében Sikula György, a megyei pártbizottság első titkára, dr. Ambrus István, a megyei tanács elnöke, dr. Kovács Imre, a városi tanács elnökhelyettese fogadta. Sikula György rövid tájékoztatót adott Hajdú-Bihar megye gazdasági, politikai helyzetéről, majd a miniszterelnök szólt néhány időszerű kérdésről. A tájékoztatón részt vettek a megyei párt-végrehajtó- bizottság tagjai, a járási és váposi partbizottságok első titkárai is. Ezt követően Fock Jenő — a megyei és városi vezetők társaságában — a Magyar Gördülőcsapágy Művekbe látogatott. A délutáni program n megyei tanácsnál kezdődött, ahol a megyei és városi tanács vezetőivel folytatott beszélgetést a kormány elnöke. Dr. Ambrus István a negyedik ötéves terv feladatainak teljesítéséről, a következő évek elképzeléseiről adotl tájékoztatást. A látogatás következő állomás» a Debreceni Agrártudományi Egyetem volt. Fock Jenő és kísérete megtekintette az agráregyetem tangazdasága és a debreceni Bocskai T crmelős/.övetkezet közös fiertéstelepél. amely példás bizonyítéka egv felsőoktatási intézmény és egy termelő gazdaság közötti jó együttműködésnek. A Minisztertanács elnöke a koraesti órákban visszautazott a fővárosba. (MTI) ünnepi ülés. A Magyar Szocialista Munkáspárt Köz. ponti Bizottsága és a Magyar Népköztársaság M iniszterta- nácsa pénteken, a Parlament kongresszusi termében ünnepi ülést rendez a Kölcsönös Gazdásági Segítség Tanácsa megalakulásának 25. évfordulója alkalmából. Ünnepi beszédet Lázár György, az MSZMP Központi Bizottságának tagja, a Minisztertanács elnökhelyettese mond. A közművelődés helyzete és fejlesztésének feladatai címmel megjelent könyvalakban a Kossuth Kiadónál a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága 1974. március 19—20-i ülésének a közművelődéssel foglalkozó napirendi pontja. A könyv tartalmazza a jelentést a közművelődés helyzetéről. tartalmaz statisztikai adatokat. Aczél György előadói beszédét, a zárszót, valamint. a Központi Bizottság határozatát, a közművelődés feladatairól. ’A Magyar Szocialista Munkáspárt 6zabolos-S>a(nnár megyei Bizottsága és a megyei tanács lapja Főszerkesztői Kopka János Szerkesztőség: Nyíregyháza. Zrínv! Ilona u. 3—5. Telefon: 16—70. 16—71. 30—03. Telexszám: megyében 344. megyén kívül 73 344. Postacím: 4401 Nyíregyháza, PL: 47. Kiadja: a Szabolcs megyei Lapkiadó Válimar Nvp-egvháza Zrínyi rtona u. 3—5. Telefon: 30-00 Postacím: 4401. Nyíregyháza. A PL- 25. Felelős kiadó: Mádi Lajos Terjeszti a Magyart Posta. Előfizethető bármely postahivatalnál, a kézbesítőknél, a posta hírlapüzletekben és a Posta Központi Hírlap Irodánál (KH1 Budapest. V.. József nádor tér 1.) közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással a KHT 215- 60 162 pénzforgalmi ielzősz.ámra Előfizetési díj: egy hónapra 20 forint. Indexszám: 25 059 Kéziratokat nem őrzünk meg és nem adunk vissza. Felvilágosítás hirdetés ügyben: 30—00-ás telefonon NYÍRSÉGI NYOMDA Nyíregyháza, Dózsa György u. 5. Eatfekx, vezető: HaIág» István 1 A PEDAGÓGUSJELÖLTEK III. Országos Találkozóját május 4—7. között rendezik meg Szombathelyen. A nyíregyházi főiskola diákja' szakmai-tudományos diák konferenciákon. kultúrálj: bemutatókon, spartakiado’- vesznek részt. Kitüntetések Május elsején a Szakszervezetek Megyei Tanácsa, és a szakszervezetek megyei bizottságainak vezetői kitüntetéseket adtak át a szakszer- vezeti munkában élenjáróknak. A Szakszeivezeti Munkáért érem ezüst fokozata ki ünte- test adományozták Farkas Kálmán újságírónak, a Kelet- Magyarország rovatvezetőjének. Az Építő-. Fa- és Építőanyagipari Dolgozók Szak- szervezete tagjai közül a Szakszervezeti Munkáért érem arany fokozatával tüntették ki Fekete Mihályt, a KPM Közúti Igazgatóságának pár titkárát, ezüst fokozattal Nyíri Lajost, a Közúti Építő Vállalat brigádvezetőjét. Sarvai Jánost, a SZÁÉV szak. szervezeti bizottságának elnökét. Tizenöten a Szakszervezeti Munkáért elismerő oklevelet kap’tak. A Helyiipari és Városgazdasági Dolgozók Szakszervezete tagjai közül a Szakszervezeti Munkáért érem arany fokozatát adományozták He- fényi Józsefnek, a Víz- és Csatornamű Vállalat csoport, vezetőjének, ezüst fokozattal tüntették ki Takács Lajosnét, a Szabolcs Cipőgyár dolgozóját. Medve Istvánt, a VAGÉP főkönyvelőjét. Tizenöten kaptak elismerő oklevelet. A Kereskedelmi. Pénzügyi és Vendéglátóipart Dolgozók Szakszervezete tagjai közül a Szakszervezeti . Munkáért érem arany fokozatával tűnte ték ki foldy Katalint, az MNB nag.ykállói fiókvezetőjét. ezüst fokozatot adományoztak Kéri Jánosnénak, az Élelmiszer Kiskereskedelmi Vállalat csoportvezetőiének. Együd Gézának, a MÉK kisvárdai vállalata vezetőjének. Húszán elismerő oklevelet kaptak. A Mezőgazdasági. Erdészeti és Vízügyi Dolgozók Szakszervezete tagjai közül a Sz'akszervezeü Munkáért érem arany fokozatát adományozták Kovács Bertalannak, a főiskolai tangazdaság «zb. titkárának, ezüst fokoza'tal tüntették ki Körtvélyessy Tibort. a Nvírlugosi Állami Gazdaság szakszerveze'i titkárát F.rdősi Máriát, a bak’a- lórántházi erdészet takarítónőjét. Az Egészségügyi Dolgozók Szakszerveze'e tagjai közül a Szakszervezeti Munkáért érem arany fokozatát adományozták Szántó Gáborná. nagyeesedi védőnőnek. Nvol- oan. elismerő oklevelet kaptak. A III. békekölcsön' sorsolása április 10-én megtörtént, visszafizetését május 7-én kezdik meg. Minden kötvényt kisorsoltak nyereménnyel. vagy névértékben. A visszafizetést az OTP fiókok és takarékszövetkezetek 25 ezer forintig, a postahivatalok 1000 forintig teljesítik. A 100 ezer forintos főnyereményt és az 50 ezer forintos nyereményeket az OTP megyei fiókja fizeti ki. A pénztári órákról a helyi kifizető szervek adnak felvimajd ezt követően tájékoztatta lapunk munkatársait megyénk gazdasági, társadalmi helyzetéről, á tanácsok előtt álló legfontosabb feladatokról, s válaszolt az újságírók kérdéseire. magyar munkásmozgalom történetéből rendeztek vetélkedőt. Záhonyban a községben lakó és a különböző munkahelyekén dolgozó szakmaközi bizottsági tagok-rész- . vételével. PAPÍRGYÁRI MÉRLEG. 25 általános- közép_ és felsőfokú intézmény. 7 külföldi szakmai delegáció és több megyei csoport látogatta meg ebben az évben a nyíregyházi papírgvárat. Május 1. 'ünnepén a legkisebbek, a gyári óvoda lakói is megtekintetí- ték szüleik munkahelyét. LOTTÓNYERTES jelentkezett az OTP kisvárdai fiókjánál. Bemutatta a 195'ezer 992 forintot érő 4 találatos lottószelvényét Kilián Sándor komorói lakos, aki heti 3 szelvénnyel játszik már 9 éve. A nyereményből lakását korszerűsíti és a maradékot betétben helyezi el. A külföld humora VARSÓ Kora seggei cseng a telefon. — Konstantyn, te vagy az? Itt állok a 'táz előtt, s majd megőrülök. — Az ég szerelmére, mi baj van? — Mondd el gyorsan azokat a káromkodásokat. amelyektől a te kocsid el szokott indulni... lágosítást. A kötvénybeváltás meggyorsítása érdekéber. minden OTP fiók információ szolgáltatást végez. A megyében a járási székhelyeken a szükségletnek megfelelően — a kötvénybeváltás első hetében — kisegítő pénztárak segítik a gyors ügyintézést. A megyeszékhelyen Nyíregyháza Arany János utca 8/b szám alatti totó-lottó ki- rendeltségnél május 7_től 10- ig kihelyezett pénztár működik a nyitvatartási idő alatt. LOTTO TÁRGYNYERE- MENYEN. A lottó április havi tárgynyeremény sorsolásán — amelyen a 17. hét szelvényei vettek részt — 40 darab nyereménytárgy jutott megyénk lottózóinak. Ezek között egy külföldi társasutazás és 11 darab 9 ezer forintos „ki mit választ” utalvány is volt. A nyereménysort számos kultur és háztartási cikk' zárja. A nyereménytár- gyak értéke meghaladja a 200 «z£f torta tot. A MAGYARSÄG HONj FOGLALÁSKORI MŰVÉSZETE és ennek eredete címmel tart előadást pénteken este 18 órától Lakatos József festőművész a III. kerületi ifjúsági klubban. , Hírszerkesztő: Kolláth Adrienne — 19,13: Hangfelvételek felsőfokon. — 2J.48: 2000 felé ... — 21,23: Uj operalem ezelnkből. — 22,26: Külföldi tudósoké a szó. — 22,35: Magyar előadóművészek Eíartók-feivételeibŐL