Kelet-Magyarország, 1974. március (34. évfolyam, 50-76. szám)

1974-03-17 / 64. szám

». elda! KELET-MAOYARORSZAG — VASÁRNAPI MELLÉKLET 1974. márefi* ff. A Túr regénye „Népek hazája, nagyvilág...” Lassan fél évszázada, hogy az első iga­zán nagy teljesítményű földgép — exkavá­tor —, megérkezett Magyarországra. És nemsokára felavatták első munkájának ered­ményét: a Tur-csatornát. Vagy. ahogyan a szamosköziek mondják: az Uj-Túrt. Hol is ömlik a Túr a Tiszába? Petőfi Nagyarnál látta odasietni,' „mint a gyermek anyja kebelébe”, ömlött az ott is, meg még sok helyen, légióként Olcsvaapáti alatt. Egé­szen közel a Szamos torkolatához. De ez nagy baj volt. Negyvenöt éve, egészen pon­tosan 1929. november 9. óta vizének legtöbb­je Tiszakóród alatt, egy, a mi Alföldünkön egészen rendkívüli látványnak számító há­rom méteres bukógát vizesésszerű „Nagy Zúgóján keresztül. A környék így nevezi. Hogyan is került sor erre a rendkívüli vállalkdzásra? . „Végre elérkezett annak az ideje, hogy a kiöntések, mocsarak, sártengerek, úttalan utak, a malária és a tífusz hazájából érté­kes és gazdag mezőgazdasági vidék szülessen meg." Ezeket a sorokat Schick Jenő vízügyi igazgató írta le a Vízügyi Közlemények cí­mű folyóirat 1932 évi első számában. Á Túr­csatornát dicséri vele. A Szamos védőtöltései 1864 és 1896 kö­zött 204 esetben szakadtak át. A Túr pedig évente többször is elöntötte ezt a százezer holdas lapályt. A Szatmár megyei Vízsza­bályozó Társulat elkeseredésében és tehe­tetlenségében feloszlott. A minden addiginál nagyobb, 1912-esés 1913-as nagy szamosközi árvizek aztán még­iscsak megmozgatták a birtokosokat. A Fo- lyammémöki Hivatal három változatban el­készítette a Batár, a Hodos, a Tűre és a Túr megzabolázásának tervét. Még a pénzt is összeadták. De kitört az első világháború. Takarékoskodásból orosz hadifoglyokkal ásatták ki a megtervezett Túr-csatorna első három és fél kilométeres szakaszát. De ez nagyon lassú munka volt. A hadifoglyok élelmét ellopták, tizedelte őket a tifusz és a malária, bizony nagyon sokuknak ez az első szakasz lett a temető­je. Jeltelen sírokban, mert a munkavezetők úgy csaltak, hogy a halottakat is élőnek je­den tét fék és felvették számukra az élelmet és a bért. Aztán ez is elmúlt. A háború után szin­te tniratén évben tönkre tették az árvizek a termést a Szamosközben. Egy Bátori Oszkár nevű mérnök Teleki Jánossal 1928-ban vállalatot alakított és — nagy kártérítési kötbérek ellenében —, Megígérte, hogy két év alatt elvégzik a munkát. v. Ebben az esetben nem kis dologról volt szó. Másfél millió köbméter földet kellett ennyi idő glatt megmozgatni. A konkurrens vetélytárnak már előre dörzsölték a kezüket: .tönkremennek bele a vetélytársak. Nem így történt. Meggazdagodtak. Az európai kontinensen még nem vál­laltak ekkora munkát ilyen rövid határidőre. Bátori Oszkár világot járt szakember volt. Az előleggel a zsebében elutazott Né­metországba és a Lübeck! Gépgyárban meg­rendelte a legnagyobb gépet, amit a gyár csak elkészíteni tud. A száraz kotró, ahogyan akkor nevezték az exkavátort, az első ilyen példánya volt az európai gépgyártásnak. Legközelebbi öccse Írországban próbálgatta erejét, de a tengeren túl gyártották. A lübeckiek remekeltek. A rendelés szeptemberben történt. Decemberben meg­érkezett a százhatvan tonnás óriás. Óránként 250 köbméter föld kiemelésé­re volt alkalmas. Ez megfelel hétszáz kubi­kos munkájának. Jobbkarja negyven mé­terről is tudott földet kaparni a mederből. Másik karja ugyanezt a földet a gép másik oldalán negyven méterre tudta leszórni. Sí­neken mozgott. Vasutasok rakták előtte, bontották mögötte. Gőzgépe villamos világí­tást is hozott az akkor még eléggé sötét Szamosközbe. Legkisebb alkatrésze tizenöt tonnásán csomagolódott be. Hála a fagynak, a tervezett csatorna «orjkádi partjára el tud- j Iák szállítani. Tovább nem, mert olvadni kezdett. Ott rakták össze. Március 8-án el­indult. A környék csodájára járt. Ez volt 1928-ban. A mai csatorna jobb ] partján kezdte meg a munkát a lübecki gép. Szeptember 17-én már a Tiszáig ért. Maga után egy folyómederre való árkot húzott ad­dig, melynek „negatíyja” töltés formájában domborodott az előre kiszámított ártér szé­lén. Legendák keltek róla. Kezelő személy­zete szívesen látott vendég volt minden ház­nál. Csak, hogy beszéljenek a gépről. És. — mint ahogyan az ilyen nagy vál­lalkozásoknál lenni szokott, •— akkor kez­dődtek az első bajok. Kiderült, hogy nem egész Szatmár csupa agyag. Van homok is. És a lübecki gép sem tud mindent. Nem tud például víz alól iszapos homokot kiemelni. Száraz kotró. Márpedig volt olyan homokos 6zakasz amiben ha a lübecki óriás megva­karta a meder fenekét, több vizes homok folyt be atolról. mint amennyit a gép ki tu­dott szedni. Sürgősen kellett tehát egy nedves kotró. A két mérnök az életét tette fel a küzde­lemre. Ismét utaztak, különben lekésik a határidőt. Megrendeltek az Egyesült Álla­mokból egy Lorain nevű, az akkori technika $zer;nt legkorszerűbb nedves kotrót. Közben a lübecki gép megfordult a Ti­szánál és visszafelé haladva, csinálta a má­sik töltést. Rövid telj pihenő után március 31-én indult el 1929-ben,' negyvenöt éve. és május 31-én már megérkezett a sonkádi or­szágúihoz, ahonnan elindult. Onnan felfelé A magyar költészet internacionalizmusáról és vissza még volt egy rövidebb szakasz Garbóiéig. Július 27-én befejezte összes dol­gát a tulajdonképpeni csatornával. Utána elment Békésbe, csatornát ásni. Ilyen típusú kotrógép addig soha a vi­lágon más földrészen sem végzett ilyen nagy munkát. Tizenhét hónap alatt 1 350 000 köb­méter földet mozgatott meg. Az építők augusztus nyolcadikén meg­tartották az avatási ünnepséget. De a munka, amit vállaltak, még nem volt befejezve. Em­lítettük, hogy az országhatártól Sonkádig tizennyolc kilométerre kellett rövidíteni a folyó sodrát. A tizenkét átvágásból még hát­ra volt a legnagyobb, egy 2100 méteres Nagyhódos és Kishódos között. Az augusztus 8-í megnyitó ünnepség után tehát a 160 tonnás óriás elindult Ho­dos felé. Szeptember 5-én fejezte be ezt a tizenkét kilométeres utat. Tehát vágányfek­tetői napi 430 méter 6int raktak'előtte, szed­tek utána. Ez is csúcsteljesítmény. A következő. 1930-as évben — mintha a kis, rakoncátlan folyó ki akarná próbálni új béklyóját —, hatalmas vízár érkezett a 'Túron, melyre minden mellette lakó azt mondta eddig, hogy szép kis folyó, csak ne ienne benne annyi „retur” vagyis kanyar. Február 10 ég 13 között tetőzött az ár. A tiszai torkolatnál mérték a vízmennyisé­get. Percenként 90 köbméter. Az új mű áll­ta a „sarat”. Március I9-én még dühödtebb ár jött. Mérték! Másodpercenként 117 köbméter! Ha ez a korábbi években jön, a dombokat ki­véve minden víz alá került volna a Sza­mosközben. A kóródi síkságon ez három, három és fél méteres vizet jelentett volna. Épp annyit, mint az 1947-es árvíznél, de azt a Tisza hozta, s éppen a Túr-csatorna tölté­se állította meg a Szamosköz felé. Mint ahogyan az 1970-es árvíznél sem mondta fel a szolgálatot. Maga a Túr azóta sem áradt ki a sza­bályozott részen. Szelíden hömpölyög széles, kényelmes ágyában Sonkádtól Kóródig, s jut a vizéből a régi Túr folyónak is. mely fan­tasztikus kanyarjaival elvezetgeti a belvize­ket, ha tudja, Olcsvaapátiig. A történet nem volna teljes, ha nem említenénk meg, hogy éppen a határidő be­tartása miatt a torkolati részen kubikosok­kal, gép nélkül építették meg a legyező- szerűen szétnyíló tölcsértorkolatot, ezt a nagy deltát, amelynek gátjai a Tiszától 780 méterre, nem sokkal a Turistvándi—Tisza­kóród közötti országút hiújától ívben válnak szét. Az igaz. hogy itt valóban nem lehetett volna kihasználni a nagy gép teljes telje­sítményét. De ha fél évvel meghosszabbít­ják a határidőt, talán meg lehetett volna kí­mélni sokezer ember éhbérért végzett mun­káját, akik ásták, kubikolták a nehéz agya­got. Az ország majd minden kubikosa meg­fordult itt, aztán odébb állt. Keserves mun­kájuk sztrájkok, nyugtalanságok, betegség, halál, lázongás, tiltakozás folytonos sorozata. Neveik, emlékeik, bérmozgalmaik története nem maradt ránk. Lehet, hogy azért, mert többségük máshormét jött Vagy talán maradt valami? Élhetnek még az öregjeik! Érdemes volna felkutatni őket. Gesztelyi Nagy Zoltán T ermészetesen Adyval kell kezdeni ezt a rövid eszmefuttatási arról, hogy mit jelentett és mit jelent a magyar költő számára az emberiség, az emberi kö­zösségben otthon lenni, azaz internacionalis­taként élni. Tehát nem a nemzetek fölött élni, s nem is közöttük, vagy alattuk, ha­nem a nemzetek mellett, velük együtt, ön­tudatos magyarként cselekedni. Adyval kell kezdeni, aki az első világ­háború vérgőzös úszító programja helyett azt a követelményt állította fel, hogy marad­junk meg „embernek az embertelenségben”. Az az' Ady a példaképünk, aki 1915. novem­ber 7-én ezt írta; „Mindenki tudhatja, hogy magyar vagyok és magyarul és emberül a legbecsületesebb internacionalista.” Adynak volt joga, hogy 1915. január 24-én a nagy román költőnek, Octavian Gogának meg­üzenje: a nacionalizmus nem lehet orvosság a népek bajaira, hanem előbb-utóbb a nem­zet szégyene lesz, amiért a történelmi fizet­ség sem maradhat el. Adynak volt joga er­re, hiszen amikor a magyar hatóságok 1912- ben bebörtönözték Gogát gáládul és jogtala­nul — ő tiltakozott ez ellen. Tehát fel kel­lett emelnie tiltó szavát akkor is. amikor Goga tévedt meg, amikor a román poéta szennyezte be magát az ember és a nemzet- gyűlölet vétkével. Ezt írta Ady és ezt is a háború idején: „Nem vagyok büszke arra, hogy magyar vagyok, de büszke vagyok, hogy ilyen tébolyító helyzetekben is megse­gít a magam letagadhatatlan magyar ma­gyarsága...” E z a tiszta emberi hang nem mai-adt, nem maradhatott visszhang nélkül. A szlovák nép nagy költője, Payel Or- szágh Hviezdoslav „virradó idők heroldjá- nak” névezte Adyt; a nagyváradi ismerős, a szerb poéta. Todor Manojlovic (Apollinaire- hez hasonlította Adyt :„Guillaume! Endre! — röviddel azelőtt, hogy földördültek az ágyuk). Ti a legforróbb nászdalt zengtétek el a világnak!"; és a kolozsvári román poé­ta, Emil Isac is ezt írta Adynak — az in­ternacionalizmus nevében: „Áldja meg a Természet önt. Ady Endre, amiért himnusz­ba szedte egy új kor álmát — amiért latrok és kalmárok ezrei ellen pálmát nyúlt az én szegény havasi népemnek...” És Ady hangja nem lehetett előzmények nélküli. Hiszen Kölcsey. ?. Himnusz szerzője nem véletlenül szövegezte meg, hogy „szeretni az emberiséget: ez minden nemes szívnek el­engedhetetlen előfeltétele.” Kölcsey, ez a fel­világosult szellem tudta, hogy amennyiben a haza és a haladás ügyét mindörökre össze­kötve kívánja látni — s márpedig nem volt hőbb óhaja ennél —, akkor a haladás nem­zetközi frontját is figyelemmel kell kísér­nie. Tehát például szövetséget kell vállalni a francia forradalommal — a magyar tábla - bírák. a maradi nemesség zsíros butasága ellenében. Ugyanúgy, ahogyan Batsányi cselekedett, aki nemcsak megírta: „vigyázó szemetek Párizsra vessétek”, hanem, például a polgári haladás szellemében megfogal­mazta Napóleon kiáltványát a magyarság­hoz. A Kortárs idei márciusi számában Pán- di Pál részletesen bizonyítja a világszabad- ság költőjének, Petőfinek a cselekvő és fe­lelőn nemzetköziségét. Felelős volt ez a nem­zetköziség. mert Petőfi a jelenért és a jövő­ért felelős magyarnak érezte magat. Petőfi lelkesen üdvözölte az Olasz- országi szabadságmozgalmat, A Habs­burgokat következetesen a „népek” elnyo­mójaként emlegeti és Pándi filológiailag i« bizonyítja, hogy Petőfi számára a népek nem elvont' fogalom volt. hanem földrajzilag is meghatározó nemzeteket jelentett. És Ady hangja nem maradhatott folyt»- tás nélkül sem. J ózsef Attila már marxista tudatosság­gal vállalta a magyarság és az in­ternacionalizmus szerves kapcsolatát. „Rendezni végre.közog dolgainkat, ez a. m; munkánk...” — vallotta és 6 volt oly gazdag magyar műfordítás- irodalom ban az első, aki figyelmét a szomszéd népek költészetének szentelte. Mert rendezni kívánta „közös dol­gainkat”, s tudni kellett, hogy ennek egyik elgő feltétele: johban, mélyebben, őszintéb­ben kell megismernünk egymást. József Attila így érezte meg ezt. s nyo­mában szinte az egész magyar költészet vállalta ezt a történelmi leckét. Megismerni, közösséget vállalni termé­szetesen nemcsak szomszédainkkal szüksé­ges. hanem a Kelet-Európábán való ottho­nosság erkölcsi parancsa abból ts következik, hogy a haladás világfrontján helytállunk. József Attilánál ez úgy is kifejeződik, hogy cseh, román és szovjet költők fordítása közben a polgárháborús Spanyolországról írt verset. Radnóti Miklós a francia népfront hősi pillanatait örökíti meg verseiben. Fe­derico Gareia Lorcát, a Franco-banditák ál­tal megölt spanyol költőt gyászolja el. V an Illyés Gyulának egy verse, A faj védői a címe, amely e rövid jegyzet befejezéséül kínálkozik: Idézem a verset: Ady dúlt örmény-arca, Babits és Zrínyi horvat koponyája. Petőfi szlovákon feliele s Péterffy és Tömörkény németes kék szeme s a bulybatárász Móricz s a Cyrano nagy orrát hordó Vitéz Mihály (s Mátyás király) s a hajdú vagyis — hajjaj! — balkáni Arany János, Veres Péter s a Don Quijote Krúdy, * lengyeles Lőrinc, a mongol Áron s Gyuri, a hindu ajkú; s a janicsár Szabó Pál, a szép-finn Kosztolányi (a szép-olasz Széchenyi és a szép-kurd királyfi; nagy Rákóczi Ferenc!) s a fél.kun, fél-román Attila (meg Erdélyi) «. én, a fel.besenyö — — Belül épp ettől oly más s pompás a gyuromany mit kelt örök kovászod, páratlan Tekenői Illyés a fajelméletet tagadja meg: arra figyelmeztet, hogy egy nemzet hatása szív fel magába, mennyi tapasztalatot gyűjt össze, hogy lényege kifejeződhessék. A nemzetnek otthon kell lennie a nem­zetek családjában. A költőnek tehát —mint nemzete hű fiának — otthon kell lennie, nemcsak a nemzet, hanem a nagyvilág ér­zéseiben, gondolatai áramkörében is. E. Fehér Pál Gyurkovics Tibor: Szabadszombat ; A lány hunyorgott a napban. Ludas Ma­gazint tartott a kezében, abból nézett föl, aztán visszakapta a szemét a viccekre. Nézte az idétlen piros-fekete rajzokat, almakeblű fiatal asszonyka tettetett meglepetést, hogy nem emelik a fizetését egy nap után. Piri nem értette, mi van ezen nevetnivaló. Télikabátja piszkos-barna anyagán át­ütött a kopás, mint valam; kis szag. Három éve vette — az olcsó műprém is megkopott a nyakánál. A villamos előtte kanyarodott a remizbe, a vezető kihajolt, mintha őt néz­né. Piri visszakapta a szemét, ötödször néz­te az almakeblű nőt. Ma nem megy sehová. Tanulnia kéne, majd tanul délután. A nap rásütött piros kezére, a friss levegő csípte az ujjait. A hü­velykujja mellett ki volt kaparva a bőr az idegességtől. Mindig kikaparja, akárhogyan igyekszik visszatartani magát. Hogy eltakar­ta, középső és mutató ujja közé fogta a se­bes hüvelyket. Nézte a vicclapot, aztán az utca szürke, didergő ragyogását a februári szélben. Szél, nap, utca. Villamos. Nem akart beülni a férfivel a vendéglő- lse. dehát miit csináljon. Nézte a rózsaszín, friss férfit, aki könnyed kabátban magya­rázott neki a gyárban uralkodó helyzetről. A művezetőt föléje tették — pedig képzettsé­ge nincs, csak öreg. — öreg szaki, jó szaki, de ez nem minden — mondta a férfi. — Nem — mondta Piri meggyőződés nélkül, hüvelykujját tenyerébe szorítva. Kör­mével kaparta a kis fölhasadt bőrt az uj- ján. Két sört ittak — nem szerette a sört. Keserű lett tőle a szája. Pilisszentivánon sem szerette a sört, minek igyák én sört. ( gondolta már Pilisszentivánon, nem érzem a szájam friss ízét. De a férfi csak töltött, 6 is kortyolgatta. — Én technikus vagyok — mondta a férfi. Pistát mondott: a bemutatkozásnál, technikus a Pista, gondolta. — És alá va­gyok beosztva. Higgye eh szombaton vagyok boldog. Csak szombaton. A gyárban nem tu­dok mit kezdeni, pedig jó munkaerőnek tar­tanak. A söntésből sűrű füst áradt. Egy vászon­ruhás férfi dőlit a pultnak, többek közt, el­nyűtt szép arccal, kezében a nagyfröccs ke­mény üvegét szorongatva. Szemezett vele, de nem kihívóan, talán egyáltalán csak néz­te őt: a lány orrahegyét megcsípte a hideg; négy es kiss orr; az arca nyersen érdes volt. emberi szagú bőr. Nyaka meztelenül ugrott ki a pulóverből, salja nem volt. A sontés- ben sok ember dőlt az állványoknak, köztük egy félszemét nagy ragtapasszal beborított, olajos arcú ember. — Ilyenkor szabad az ember. Nem gon­dol semmire. Igaz? — Igen — Piri hangja gyámoltalanul tört elő a mezítelen nyakból. — Keresni akarok — mondta Pista. Ha­ja szabályosan simult a kialakult koponyá­ra, szép kis hullámokban rendeződött el, mereven. — De nem csak keresni. Élni. Ten­ni valamit. Azért tanultam. De a művezető öregebb... Piri fölemelte a szájához a poharat és nyelte a keserű sört. Szép ez a fiú, nem is fiú, valódi férfi, szép. A söntésből nézte a vászonruhás, Piri önkéntelenül a nyakához emelte a kezét, kikapart hüvelykujja szaba­don remegett most a piszkos levegőben. Hagyta, hogy a fiú beszéljen az üzemről, biztos beszélnie kell. Kintről beugrott egy- egy szó — Albert, a Köztisztasági Hivatal ;s tehetne valamit, ne haragudj, én állva aka­rok meghalni, mért épp Szekeres a műhely­főnök, mért? — Piri nemigen tudott erre válaszolni magában. Kisöccse jutott az eszé­be, Pilisszentivánan míg általánosba járt,' neki kellett etetni, az csak kapkodott a fe­léje nyújtott kanál után. Öcsi aztán mindig hozzábuit az ágyban, mintegy védelmet ke­resve. s ő melegen aludt el az iskolai fel­adatok gőzével a fejében, anyja még este 11-kor is mosogatott. A nap fényesen sütött be a vendéglő agyonmosott térítőjére, Pista még két sört kért, Piri szájában összegyűlt a keserű íz. A szakiskolában egyszerűbb -r- műhelybe mennek, automata gépek szedik kecsesre az anyagot — eltelik a nap. Este iskola. Haza­megy, lefekszik, rendesek a háziak; a bácsi leánykámnak szólítja, hároonszáaötvenért. Olcsó. — Mindenki törekszik valahová, össze­szedtem magam, az igaz — mondta Pista, a hab lerakodott jóívelésű szája szélére. — Van három rend ruháim, ez a nas2tró —ki­dugta a lábát az asztal alól, a földet súroló trapéz halványlila színére is rásütött a nap. Csupa fény járta be a vendéglői asztallába­kat, Pirj fehér szegélyes, megtört lakkozatú félcipője, a vendéglő poros műanyag padló­ját. — Ez a nasztró se rossz. Érti. De nem­csak erre van szükségem... Meg akarok áll­ni a magam lábán. Már arra is gondoltam, hogy beállók egy autószerelő műhelybe, van egy haverom... De az olyan megalázó. — Meg — mondta Piri teljesen önkén­telen szájmozgással. — Ugye? — kapott a szón Pista. — Ma­ga ís úgy gondolja? — Piri fölemelte a po­harát, négy ujjal, hüvelykujját a sör takaró sárgája mögé rejtette. — Örülök. Az az érzésem, érti. Nem a pénz... Valakivé lenni... Valaki akar az em­ber lenni... — Valaki — hagyta helyben, mintegy elgondolkodva a lány. Orra pirossága el­múlt, feloldódott, valami általános fehérség­ben. Még fölmerült benne, hogy be kéne puderozni az egészet, egyenletes fehérre, tél­iesen fehérre, eímeszelni, mint egy ' falat, aztán hagyta. A férfi megfogta a kezét. Az erős férfi­kéz ráfeküdt a kinyúló ujjaira. Nyirkosa» feküdtek az ujjak Pista keze alatt, hüvelyk«

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom