Kelet-Magyarország, 1974. március (34. évfolyam, 50-76. szám)

1974-03-17 / 64. szám

"yT «MM Wä: aSftifc ?* HÉTFŐ: Csehszlovák párt- és kormányküldöttség Lengyelországban — Irakban kihirdetik a kurd területek autonómiáját — Feszült bel­politikai helyzet Argentínában KEDD: Brezsnyev és Pompidou csúcstalálkozója Picundában — A királynő trónbeszédével megnyílik az új brit parlament első üléssza­ka SZERDA: Az arab olajtermelők újabb tanácskozása Tripoliban, a korlátozások feloldásáról — Hárompárti koalíciós kormány alakul Olasz­országban — Helsinkibe összehívták a chilei junta bűneit vizsgáló nemzetközi bizottságot CSt3TÖRTÖK: Aláírják a két német állam állandó képviseleteiről szóló megállapodást — Je­lentés a szovjet Mars-rakéták útjáról — EKHT-ülés Bécsben PÉNTEK: Brezsnyev beszéde Alma-Atában — Ha­talmi harc a portugál hadseregben — Beje­lentik Kissinger moszkvai utazását SZOMBAT: Diplomáciai tárgyalások a közel-keleti krízisről — A lengyel külügyminiszter Bangladesben — OPEC-tanácskozás Bécs­ben ■ A hét nap krónikáját sze­retném egy hét évvel ez­előtti találkozás felidézésével kezdeni. Bonnban, az akkor kormányzó CDU Nasch- Strasse-i székházában. a párt szóvivőjével beszélget­tünk. A vita egészen addig az ilyenkor szokásos köny- nyed udvariasság keretei kö­zött maradt, mígcsak meg nem kockáztattuk a kijelen­tést, hogy lesznek még dip­lomáciai kapcsolatok a két német állam között. A ke­reszténydemokrata politikus hirtelen felcsattant: „Tudják mikor következhet el ilyes­mi a szövetségi köztársaság és a ,zóna’ (így nevezték akkortájt a hivatalos NSZK- képviselők az NDK-t) kö­zött? Majd, ha visszafelé folyik a Rajna!” A hét csütörtökjén azon­ban nem érkezett hír ar­ról. hogy a bonni középüle­tek szomszédságában höm­pölygő folyam irányt változ­tatott volna. Pedig ezen a napon aláírták a megállapo­dást a két német állam diplomáciai kapcsolatainak rendezéséről. Igaz. a komp­romisszum annyiban fenn­áll hogy a nyolcpontos jegy­zőkönyvben nem. szerepel a nagykövetség kifejezés, vi­szont az állandó képvisele­tek rendelkeznek a diplo­máciai missziók összes .jo­gaival. lehetőségeivel s ma­radéktalanul betölthetik azok feladatát. Ezzel újabb lépés történt annak érdeké­ben, hogy az NDK és az NSZK viszonya minden vo­natkozásban megfeleljen két különböző társadalmi beren­dezkedésű ország szokásos kapcsolatainak. Az európai változások következtében ma már ez természetesnek tű­nik de hét évvel ezelőtti emlék idézése bizonyíthatja: akkoriban ez szinte elkép- ze’hetetlennek látszott... Ennek az- európai enyhü­lésnek további kibontakozta­tása állt az immár ötödik szoviet—francia csúcstalál­kozó középpontjában. Leo- nvid Br<=»zsnvev a festői szoviet Riviéra egyik leg­szebb Dontián. Picundában látta vendégül Pompidou el­nököt. hogy a protokolláris formaságok csaknem tettes mellőzésével a beható tár- gvalároknak szentelhessék a . másfél napos esvüttiétpt, A görán különös hangsűiivol került szóhn nz etiróna! biztonsági konfe­rencia harmadik záró sza­kasza amelv a genfi szöye- gezés 'után még az idén Sorra kerülhetne Helsinki­ben. A jelek szerint a fran­cia álláspont közeledett ah­hoz a szovjet javaslathoz, hogy az európai tárgyaláso­kat egy kontinentális csúcs- értekezlet zárja le s a do­kumentumokat a legmaga­sabb szinten írják alá. Mindkét tárgyaló fél igen hasznosnak nevezte a talál­kozót s a közlekedési hason­latokat különösen kedvelő Porttpidou arról szólt, hogy az ösvények széles autópá­lyákká bővülnek. Néhány szakaszon vannak még se­bességkorlátozásra figyel­meztető táblák is; nyilván akadnak nézeteltérések. A szovjet—francia viszony mai állapotában és távlataiban azonban fontos tényezője az európai és világpolitikai sta­bilitásnak. A szovjet—francia együtt­működéssel és szélesebben az SZKP békeprogramjának megvalósulásával foglalko­zott Leonyid Brezsnyev azon az Alma At/a-i ünnepi ülé­sen, amelyet a szűzföldek meghódításának huszadik évfordulóján tartottak. Az enyhülés irányában tett for­dulat méltatása mellett, reá­lisan felvázolta a hideghábo­rús erők ellentámadási kí­sérleteit. majd szinte össze­gezésként hangsúlyozta, hogy a Szovjetunió és a szocialis­ta országok haladnak to­vább útjukon, békepolitiká­jukat a világ lakosságának nagy többsége támogatja. A továbbhaladásnak ez a ma­gabiztossága jellemezte a fő­titkár beszédének belpoliti­kai részét is. A felsorolt gaz­dasági eredmények — s a kazah fővárosban ezúttal érthető hangsúlyt kaptak a mezőgazdaság, a megmun­kált szűzföldek sikerei — ismét felvetíthették a szov­jet békepolitika hátterét, a Szovjeunió építésében és fejlesztésében elért gyors ütemű haladást. Nyugat-Európában a kor­mányalakítások jegyében zajlott s hét. Angliában a munkásoártt kisebbségi ka­binet minden valószínűség szerint veszi az első akadá­lyokat de változatlanul itt választásokat várnak az év végére. Olaszországban le­tette az esküt Rumor há­rompárti kormánya, s igaz-- változásról nem beszélhe­tünk. A kommunista párt ezért határozottan állást fog­lalt az új kormány ellen. Belgiumban rendkívüli vá­lasztásokkal próbálták fel oldani a kirobbant krízist, de a szavazás nyomán nem mutatkoztak lényeges eltoló­dások. így Brüsszelben is az ellentétek kínos folyta­tódása várható. Kétségkívül új színfoltja e válságtér­képnek Portugália, ahol he­tek óta puccsok és ellen- puccsok híre kering. Kiéle­ződött a hatalmi villongás a szélsőségesen merev, s a haj­lékonyabb katonai vezetők között, de a felszín alatt hú­zódik az igazi, mély válság: a portugál gyarmatosítók három, eleve kudarcra ítélt háborúja Angolában. Mo- zambikban és Bissau- Guineában. Nyugat-Európa széttagoltságát egyedül Kis- singernek sikerült megszün­tetnie (ezt sajtóértekezletén keserű iróniával, maga is kénytelen volt elismerni) — a szövetségeseket bíráló megjegyzéseit ugyanis osz­tatlan ellenszenv kísérte az érdekeltek részéről. A kül­ügyminiszter „új atlanti Charta” tervei körül egye­lőre viharzanak a szenve­délyek. A Közel-Keleten várat magára a szíriai—izraeli csa­patszétválasztás, sőt Da­maszkusz a Biztonsági Ta­nácshoz fordult a Golan- fennsíkon bekövetkező soro­zatos incidensek miatt. Ilyen körülmények között érthető az a bizonytalanság, amely az olajembargo esetleges megszüntetése körül kiala­kult. Eredetileg Tripoliba tervezték az arab olajérte- kezletet. de a halasztás híré' re. Kairó lépett elő meghí­vó házigazdaként. Ám az érdekeltek jó része távolma­radt ezért a vasárnapi kai­rói nyitány szerdán mégis­csak a líbiai Tripoliban foly­tatódott. Eredmény ott se született, s az előrejelzések szerint ma. vasárnap az osztrák fővárosban tanács­koznak. Réti Ervin Szövetségi politika — a monopóliumok ellen A TŐKÉS GAZDASÁG EL­LENTMONDÁSAINAK nap­jainkban megfigyelhető ki­éleződése ismét szemlélete­sen tanúsítja, hogy szuper­monopóliumok — mint már annyiszor — a válságot ez­úttal is a dolgozó tömegek rovására akarják megoldani. Ezért sok múlik azon, meny­nyire képesek a fejlett tő­késországok kommunista pártjai a dolgozókat felsora­koztatni a monopóliumok tö­rekvései ellen. E harc fő irányító, fő ere­je csak a munikásosztály lehet. Ezért törekednek a kommunista pártok minde­nekelőtt a munkásság sorai­ban növelni befolyásukat, s a különböző politikai meg­győződésű és világnézetű munkásokat megnyerni a közös harc ügyének. Azösz- szefogás, az akcióegység azonban ennél szélesebb kör­re kell kiterjedjen: a kom­munista mozgalom célja a városi és falusi dolgozók széles antimonopolista koa­líciójának kialakítása. „Az olasz kapitalizmus fejlődése erős proletariátus kialakulásához vezetett — írta ezzel kapcsolatban En­rico Berlinguer, az Olasz Kommunista Párt főtitkára a Rinascita hasábjain meg­jelent cikkében. — Ez az osztály, amely minden tár­sadalmi átalakítási folya­mat mozgatóereje, mégis ha­zánk lakosságának és dolgo­zó lakosságának kisebbségét foglalja magában. Általá­ban így van ez a többi ka­pitalista országban is. A ka­pitalista rendszer két alap­vetően antagonisztikus osz­tálya. a proletariátus és a nagyburzsoázia között — vá­roson és vidéken egyaránt — közbüleső kategóriáik és ré­tegek egész hálózata alakult ki... A chilei események drá­mai erővel tanúsították, mi­lyen tragikus következmé­nyekkel járhat a munikás­osztály és a középrétegeit közötti szakadás, a munkás- osztálynak és a többi forra­dalmi rétegnek a társadalom számottevő részétől történő elszigetelődése. E tanulságok fokozott erővel húzzák alá, hogy a munkásosztáLy szö­vetségi politikájának a mai kapitalizmus viszonyai kö­zött nagyobb a jelentősége, mint valaha. A SZÖVETSÉGESEK KORÉ természetesen függ az adott­ország társadalmi-gazdasági struktúrájától. A gazdasági fejlettség magas fokát elért Svédországban például a pa­rasztság a lakosságnak im­már csupán 3—4 százalékát teszi ki. „A kisparaszt. a munkásosztály hagyományos szövetségese, Svédországban tíz éven belül gyakorlatilag eltűnik” — mondotta a svéd kommunisták pártjának egyik vezetője. Spanyolor­szágban viszont a kereső né­pesség 28 százalékát kitevő parasztság még mindig a munkásosztály legfőbb le­hetséges szövetségese, s a Spanyol Kommunista Párt a munkás-paraszt szövetséget tekinti a demokráciáért és a- szocializmusért harcoló erők összefogása alapjának. A kommunisták ezt az összefogást igyekeznek át­fogó jellegűvé fejleszteni. Nagymértékben elősegítheti ezt a szocializmus francia- országi megvalósításának programja, amelyben fontos helyet kap az új kultúra ki­alakítása. valamint az a gon­dolat, hogy a francia viszo­nyok között a kisvállalkozók is megtalálhatják a maguk helyét a szocializmus építésé­ben. A szövetségi politika, tar­talmát tekintve, osztályok és rétegek összefogását jelenti, de a politikai tevékenység gyakorlatában ez mint pár­tok és szervezetek kapcsola­ta jelentkezik a fejlett tő­késországokban. A kommu­nista pártok jelenleg még nem tűzhetik célul, hogy sa­ját zászlajuk alatt tömörít- sék valamennyi dolgozó osz­tály és réteg nagy többsé­gét. Még azokban az orszá­gokban sem lehetséges ez, ahol a kommunisták nagy tömegpánttal, jelentős szava­zótáborral rendelkeznek. A TŐKÉS VILÁGBAN. Mexi­kótól az NSZK-ig a politikai harcok szinterén jelentős szerepet játszanak a dolgozó osztályok, az értelmiség, a diákság olyan mozgalmai, amelyek a hagyományos pártkereteken kívül állva küzdenek a monopóliumok uralma, a szabadságjo vk korlátozása, az imperializ­mus hidegháborús törekvé­sei ellen, a kommunisták számára nagy fontosságú, hogy szót értsenek e mozgal­mak vezetőivel és tagjaival, s eszmei bizonytalanságaik, tévedéseik bírálatával egy­idejűleg kialakítsák az együt­tes frontot, a közös fellépést. Ám emellett az is nyilvánvaló, hogy a nagy tömegek politi­kai tevékenysége továbbra is elsősorban a pártok kere­tei között zajlik, s ezért a szövetségi politikának alap­vetően fontos eleme a külön­böző pártokhoz való helyes viszony kialakítása. Ezen túlmenően azonban egyes országokban a kommu­nisták — nem utolsósorban a chilei tapasztalatok hatására — napirendre tűzték azt a kérdést is, milyen legyen a viszonyuk bizonyos hagyo­mányosan nem baloldali pártok tömegeihez, sőt ma­gukhoz e pártokhoz. Elsősor­ban a kereszténydemokrata, keresztényszocialista pártok­ról van szó, amelyek vallásos ideológiájukkal nem egy or­szágban jelentékeny dolgozó tömegeket tudnak maguk mögé állítani. Chile példája is tanúsítja, hogy e tömegek­kel szembekerülve, akaratuk ellenére nem lehet előrelépni a szocializmushoz vezető úton. Olasz testvérpártunk ennek alapján arra a következte­tésre jutott: nem lenne ele­gendő, ha a baloldal maga mögé tudná állítani az olasz lakosság, mondjuk 51 száza­lékát, hanem megegyezésre, „történelmi kompromisszum­ra” kell jutnia a keresztény- demokratákat támogató tö­megekkel, a keresztényde­mokrata párttal. BONYOLULT TÁMADAL- MI ÉS POLITIKAI KÖRÜL­MÉNYEK között igyekeznek kikovácsolni a monopóliu­mok elleni közös frontot a fejlett tőkésországok kom­munista pártjai. Gyenes László A legsötétebb éjsza­ka is úgy mentejp el mellette, mintha onnan már ki se nyúlhatna egy kéz, markában egy vasdorong­gal. Most, hogy nincs többé és berakták téglával a falat, éppúgy nem számít. A sötétben nem látom a ned­ves malterfoltot, ha elme­gyek mellette még kények­kel se lököm meg, hogy tényleg áll-e a fal. Hamar hozzánő az ember ahhoz, ami hiányzik. A Nelli a héten az első műszakban dolgozik. Látom bejárni, mert a reggeli órák­ban még itt vagyok. Csak sandít a portásfülke felé, de oda nem jön. így szoktuk meg. ö is mindig ahhoz tar­totta magát, hogy nem tesz- szük magunkat közszemlé­re. A portás mindig többet akar tudni, mint ami van. Megkínálom egy szivarral, amit ritkán szoktam. Rá­gyújt. aztán úgy nézi a szi­var végén a parazsat, mint aki mindent tud. Ennyi ne­ki elég. A továbbiakban semmit nem tudok kivenni abból hogy a Nelli odasandít. Nap­pal van. helyesebben reggel, ami rosszabb a nappalnál. A nappalokon már nehezen tudok eligazodni. Ha az em­bernek mindig arra kell fi­gyelnie, hogyan lép ki vala­ki vagy valami a sötétből, annak a nappal válik olyan­ná, mint másnak az éjszaka. Ez érthető. A Nelli odasandít. Az is lehet, hogy akar valamit, de ezt csak én állítom. Minden­esetre figyelem, ahogy be­vonul. Úgy jár. mintha ki­menne. A kimenésnél ez ugyanis nekem szólt. Csak le akart maradni. Például, ha jött a villamos, a mucu- soknak azt mondta, hogy fáj a feje és gyalogol egy meg­állót. Esze van. Mindig kita­lált valamit. Most befelé menet ap­rózza. Mintha kijönne. Le­het, hogy ő erről nem is tud, de így van. Én se tudhatom, hogy mit akar ez jelenteni, mert mindez reggel történik. Ha este látnám így, ahogy kilép a gyárudvaron a sötét­ből, és a köveken csattogtat­ja a cinősarkát. és felhajtja a gallért, és hátradobja a haiát. és lengeti az ernyőt, tudnám, mit jelent. De az éijeliőrt nappal is fogja az éjszaka. Minden nap hatkor szi­varra gyúitok. Ez ígv megv. Mire a szivar leég, már ki­engedtem a nadrágszíjat, és felböktem a sipka elejét, és kigomboltam a kiskabátot, és megnéztem az irányt amerre menni kell. Szóval, indulás haza. De most este van. A Nelli már régen elhúzta a csíkot, más helyzetben már régen telefonált. ha úgy hozta, hogy erre jár. Erre most nem jár senki, ömlik az eső, vihar volt, a portásfül­ke ablakán is csurog a víz. Még sose jártam a tenge­ren. A szekrényből kiveszem a gumiköpenyt, van hozzá kuesma is, háromszögletű, mint a háztetők a hegyek között. Poros. Rég nem esett éjszaka. Teherautók freccsentik az úttesten a vizet. Nappal szür­ke a vihar, de éjszaka csillo­gó. Nappal egy villám hasít, az is az égen. Éjszaka annyi a vilám, ahány tócsa , ahány az ablakszem, ahány a tükör. Éjszaka olyan a vihar, mint­ha egy várost szerelnének fel neoncsövekkel, de csupa olvan helyen, ahol senki se várná. Esőben legnehezebb a sö­tét. Nyári viharban. Pedig nemsoká indulni kell. Az ilyen nehéz sötéttel komáznak a tolvajok. Alag-. útjai visszavezetnek abba az éjszakába, ahol már senki nem ismer senkit, és már eltévedtek a nyomok. Az ilyen sötétben is meg kell mutatni az őrnek, hogy nem hagyja magára az éj­szakát. Akik a sötétben dol­goznak, értik ezt. Kilépek. Az eső elnyomja a fényt, elnyomja a hango­kat. Az éjjeliőrnek semmije nem maradt, amin végiglép­hetne. Mindene működik, de vak és süket. Bottal csak ilyenkor járok. Ütni nem va­ló, mert ahova ütne, onnan hamarabb jön a vágás. A földet tapintom vele, meg a tócsát, mint a vak. A gumicsizma szárán is bevág az eső. Ilyenkor az­tán félni végképp nem sza­bad. A sarokig, szemközt, még a rövidebb utca követ, a villanyoszlopok mellett Üt­ött még átinteget a homály. Valahol buli van, mert fo­rog a magnó, esővel kever­tek a táncdalok. A sarkon meg kell állni. A zseblámpa messziről lát­szik, de annak aki tartja, csak rövid fényt ad. Zuhog és mégis van ebben valami jó. Csak arra kell gondolni, hogy vannak, akik most szá­raz fedél alatt hallgatják az eső kopogását, és szerelme­sek, akiket kapu elé zavart a vihar, és falusi asszonyok, akik mosáshoz szednek eső­vizet. és sofőrök, akiknek le­mossa kocsiját, és folyók, akik testvérként fogadják a cseppeket. Nagy család. Az éjjeliőrnek esemény, ha omlik a víz, mert megvál­tozik tőle a világ, jobban megülepszik a szó. mert be­szélni úgysem tud, mert biz­tos abban, ha ilyenkor em­berrel találkozik a hosszú kerítésfalnál, az csak tolvaj lehet. Ember ilyen időben nem vállalkozik kimenőre. Ennyi az egész. (Folytatjuk* I—LiJL—I ■ M it A1 A A 26.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom