Kelet-Magyarország, 1974. február (34. évfolyam, 26-49. szám)

1974-02-24 / 46. szám

I. oi8a! S«LBT WACTÄRÖRSZXS — fASARNAW MELL«RL«Í* wn. t&rdkVt Magasabb szintre emelni Farsangi játékok Szatmárban Az év első élénk színfoltja mindenkor a farsang időszaka volt, amikor mulatozással, mókázással, tréfás felvonulásokkal töltötték az időt. Eredete ősi időkre nyúlik vissza: a a magyar farsang a görög dionüszoszi ünnep és a római bacchanália folytatása. A farsangi evés-ivásnak, lármás és táncos mulatozásnak valamikor kettős célja volt: egyrészt a tél haldoklását ünnepelték, másrészt ezzel a go­noszűző eljárással a bő termést kívánták biz­tosítani. A farsang ünnepi fénye csak emel­kedett azáltal, hogy az egyház — húsvét előtt — 40 napi szigorú böjtöt rendelt el. A farsang vízkereszttől húshagyó keddig tart. A Mohács környéki busókról, más tájak maskarásairól sok szó esik mostanában. Ugyanakkor kevesen tudják, hogy hazánk északkeleti részén, különösen a Szamos men­tén talán változatosabb és színesebb farsangi szokások élnek. Farsang lévén, ezek a „mas- kurások” házról házra járnak. Nézzük meg. hogy mit csinálnak? A tyukodi medvefarsangoló szereplője egy medvének és egy medvetáncoltatónak öltözött legény. A medve csak hosszas nógatás után kezd táncolni, de nincs benne köszönet, mert | megvadulva nekiront a fonóközönségnek, mi­közben a lányokat megölelgeti és összekor­mozza. A táncoltató végül bocsánatot kér Mint mondja, nem csoda, hogy a sok szép lány megvaditptta a medvéjét. A panyolai csikósfarsangos egy kivájt fe­nekű dagasztóteknőt erősít a derekára, kötő­féken tartja a fából faragott lófejet. Kétol­dalt csizma lóg le, mintha csak a csikós lába lenne benne! A csikós alaposan megtáncoltat- jja a lovát. A gólyafarsangosok párosával jár­nak. Madzaggal csattogtatják a fából készült gólyacsőröket, s meg-megcsípkedik a lányokat. A gólyafarsangosokat gyakran seprűvel kell kikergetni a házból. Ugyancsak Panyolán kedvelt a köszörűs farsangok, aki teli aggatja magát rossz borotvákkal, késekkel, úgy jár hazrái ná ra. A kó. onikó nem lás. mint r pokróccal leterített négykézláb álló legény­társ (hátsó fele!). A koldusfarsangos szerepét rongyokba burkolt, kormos arcú legény adja elő. Az egyik targoncán ül, a másik pedig belöki őt a szobába Az általuk előadott kol­dusének — hát bizony — nem gyermekfül­nek való! A kocsordi kecskefarsangoló ugyancsak a lányokat riogatja. „Szelíd jószág ez — mondja a kecske gazdája —, ne bántsátok, csak az anyját keresi !” Ha nem vigyáznak rá, fellöki & karoslócát, a rajta ülő lányokkal együtt. Szamoskéren halottat, azaz kitömött szál-' mabábut hordoznak. A papnak öltözött mas­karás a halottat így búcsúztatja a fiaitól: „Vájja ki a holló mindőtök szemét Úgy járjátok be egész Szatmár megyét! Tegyen az isten benneteket szerencsés boldoggá, Mint a szederindát földönfutóvá!” Olcsvaapátiban a halottas farsangos abból áll, hogy egy deszkára fektetett legényt négy társa házról házra hordozza; a papnak öltöz­ködött maskurás pedig mindenütt elmondja a — nem éppen nyomdafestéket tűrő — halot­ti búcsúztatóját A szamosszegi községekben, főleg Nábrá- don a maskurások által meglátogatott házak­nál kerek színdarabjelenetet adnak elő, ver­sekkel és nótákkal tarkítva. A vándorkocsmá- ros — Panni lányával együtt — asztal mellé telepszik, bort mér az utána érkező két ven­dégének. Majd beállít három betyár is. A két­ségbeesett kocsmárosnak mulatozás közben bejelentik, hogy a lányt magukkal viszik. Be­jön a bakter, aki figyelmezteti őket, hogy el­múlt 9 óra, le kell feküdni. Mivel a betyárok nem hallgatnak a jó szóra, a bakter rájuk kül­di a zsandárokat. A zsandárok megkötözik a betyárokat és magukkal viszik. Végül a kocs- máros is összepakol és a lányával együtt el­megy. 1(q Szamoskéren szokás a vénlány hajtás. Két fiúgyermek lánynak öltözködik, szöszből ha­jat csinál magának, ugyanis ők a véniányok! A játszópajtások nagy zajjal, karikás ostorral hajtják őket végig a falun és kiabálják: „Ki­nek van eladó lánya, hajtsa ki a szűzgulyá­ra!” Ugyancsak szamoskéri népszokás a „csür- gités” is. Ez azt jelenti, hogy a legények vagy a nagyleányok — a felbérelt gyermekekkel — faluszerte bármit kikiabáltathatnak, amiért senkinek sem lehet megsértődni, Farsang idején a lakodalmak egymást kö­vetik, a vőlegénynek néha a hetedik faluba is jl kell mennie, hogy zenekart szerezzen. Ter­mészetes, hogy ezekbe a lakodalmakba a mas­kurások is ellátogatnak. Nyírbogáton és Nyír- mihálydiban egy cédulát küldenek be a nász­nagynak, melyben az áll, hogy Rózsa Sándor és bandája bebocsátási engedélyt kér. Miután az engedélyt megkapják, a banda belép, s a násznagy nótát huzat részükre. A „betyárok” tréfálkoznak, táncolnak, még a menyasszov t is megforgatják. Étellel-itallal is megkínálják őket. Hosszan sorolhatnánk még a hasonló far­sangi játékokat, amelyek sikere mindenkor a iátékosok beleélésétől, improvizáló képességé­től függött. Mint minden dramatikus játék­nak, a farsangolásnak is három éltető eleme van: színtér, játékosok és nézők kellenek hoz­zá. Ma már a farsangi játékok sok helyütt csak emlékként élnek, mivel a fonók, a falu­si fiatalság találkozóhelyeinek színterei meg­szűntek. A farsang mégsem veszített a jelen­tőségéből. Karnevál herceg, vagyis a görög Dionüszosz és a római Bacchus isten méltó utódja, kíséretével együtt most már a nagy­városokban, sőt az országházba is ellátogat. Erdész Sándor Erdész Sándor — Katona Béla: Fejezetek Nyíregyháza művelődéstörténetéből Elolvastam ezt a könyvet, s lapról lapra haladva fokozódott meggyőződésem, hogy tu­lajdonképpen nem recenziót, nem ismertetést kellene róla írni, hanem sok-sok embernek munkához látni, s kínálkozó témák sorát fel­dolgozni, tovább folytatni azt, amit Erdész Sándor és Katona Béla, ha nem is előzmények nélkül, de hosszú szünet után ismételten el­kezdtek. Nyíregyháza és Szabolcs-Szatmár helytörténete minden vonatkozásban elhanya­golt. Néhány tanulmány, két-három a leg­utóbbi években megjelent könyvecske tár elénk pár új eredményt, és egész sorát az el­végzendő feladatoknak. Úttörő jellege mellett Erdész és Katona könyvének is az legfonto­sabb érdeme, hogy felhívja figyelmünket: mennyi minden elvégezni való munka vár még nemzedékünkre s az utánunk következők­re, ha felnevelő szülőföldünk múltjával igazán meg akarunk ismerkedni. Talán mégsem lesz célszerűtlen, akárha munkára buzdításul sem néhány szót szólunk a Nyíregyházi Kiskönyvtár sorozat 8. köteté­ről, amelyik a város művelődéstörténeti múlt­jának kalauzaként is használható. Két, _egv mástól független tanulmányt foglal magában a könyv. Erdész Sándor Nyíregyháza néprajza cí­mű tanulmánya a város újratelepítésétől tö­rekszik átfogó képet rajzolni a város lakossá­gának etnográfiai változatosságáról. Tanul­mányának első fejezetében a tirpák társada­lom sajátosságait vázolja fel, s a tudomány mai állása szerint igyekszik választ adni arra a kérdésre is, honnan ered az idetelepült szlo­vák lakosság tirpák elnevezése, és milyen je­lentés hordozója lehetett a'szó keletkezésekor. Ezt követően az anyagi művelődés jellegzetes sajátosságait elemzi — külön alfejezetekben szól a halászat, vadászat, földművelés, állat­tartás, építkezés, közlekedés, táplálkozás, né pi viselet és a kismesterségek Nyíregyházán illetve a tirpákok között meghonosodott for­máiról. Tanulmányának második fejezete Nyír­egyháza népművészete címet kapta. A bőrki­készítés és -díszítés, a népi hímzés és festés, a pásztor- és faragóművészet környékünkön ki­alakult sajátosságairól, motívumairól szól ez a rész. Külön is kiemeli Horváth Vince munkás­ságát Erdész Sándor. A tanulmány záró fejezete a város szelle­mi néprajzát vázolja fel, külön fejezetekben taglalva a társas összejöveteleket, a népdal- kultúrát, a monda és hitvilágot, a környék sajátságos népmeséit és végül a népszokásokat. Erdész Sándor arra törekszik tanulmányá­ban, hogy átfogó képet rajzoljon a tírpákság néprajzáról. Külön hangsúlyozza, hogy zárt egységet képez néprajzilag ez a népcsoport, mert a szolgálatukba szegődött nyírségiek olyan kiszolgáltatott és szegény rétegekből ke* rültek ki, hogy kultúra alatti szintjükkel nem alakíthatták, módosíthatták a tirpák etnográ­fiát. Ezzel az állítással néprajzosnak kellene szembenézni, s nagyon fontos feladat len t e feltárni, hogy Nyíregyházának valában csak a tirpák lakosság adott-e néprajzi arculatot, vagy az egymás mellett élő, egymásra kölcsö­nösen ható magyar és szlovák lakosok népraj­zilag is kölcsönöztek egymástól! Végiggondo­landó ötletek, tisztázandó kérdések sokasága kapott helyet a tanulmányban. Reméljük, et­nográfusokat, a népi élet kutatóit ezek a fel­merült kérdések arra ösztönzik majd, hogy to­vább gondolják Erdész Sándor megfogalma­zott kérdéseit, és a tanulmányok sorával hoz­zásegítik az érdeklődőket is, hogy minél töb­bet tudjanak meg ennek a városnak lakóiról, múltjáról, életéről. A kötet másik, érzésünk szerint kiforrot­tabb, áttekintőbb és összegzőbb jellegű ta­nulmányát Katona Béla írta Irodalom, színház, sajtó címmel. Nyíregyháza az országos kulturális fejlődés* be várossá alakulásával párhuzamosan kap­csolódott be. A fejlődés gazdasági, társadalmi és kulturális fellendülése egyszerre jelentke­zik tehát. Ez a hármas kapcsolódás adja meg Nyíregyháza szellemi életének sajátos arcu­latát A kulturális élet három területére kon­Beszélgetés Kertész Gyulával, a debreceni Csokonai Színház A Nyíregyházi Móricz Z&igmond Színház és megyeszékhelyünk színházlátogató közön­sége — saját társulatunk nem lévén — saját­jaként tartja számon a Debreceni Csokonai Színházat és a Déryné Színházat. A debrece­niek ebben a színházi évadban hatvan előa­dáson lépnek a nyíregyházi közönség elé. s ebben a programban a prózai művektől a ze­nés darabokon át az operákig csaknem ugyanaz a repertoár kerül színre, mint ott­honukban, Közönségünknek tehát már nem keli bemutatni a jól ismert művészeket, együtteséket. A színház két hete kinevezett új igazgatójával, Kertész Gyulával beszélget­ve először arra kerestünk választ, jogos-e, hogy a helyi közönség saját társulatának te­kinti őket, vagy csak vendégszereplés a deb­receniek nyíregyházi fellépése? — Nyíregyházát mi második otthonunk­nak tekintjük. Nincs egy város nagyságához, lélekszámúhoz kötve egy művészi produkció előadása, sikere. Gondoljunk arra. hogy Wag­ner Richard Bayreuthja akkora, mint Kecske­mét. Abban a kis városban teremtett meg egy zenei világcentrumot. Nagyon szép a nyíregyházi színház, s színészeink nagyon elé­gedettek az ottani közönséggel. A nyíregyházi színház, a tanáccsal egyet­értésben minden évben nívódíjakat adomá­nyoz a legkiemelkedőbb teljesítményt nyújtó színészeknek. Mit jelent ez Önöknek, van-e rangja egy Nyíregyházán kapott nívódíjnak? — Bárhol kaphat egy színész, egy művész nivódíjat, mindenhonnan ugyanazt jelenti. Azt. hogy figyelemmel kísérik a munkánkat. En is kaptam nyíregyházi nivódíjat. megtisz­telőnek érzem, s ha nem is lehet belőle „bankbetétet alapítani”, mindenképpen elis­merést jelent. Azon túl pedig olyan jó kap­csolatok kialakulását segíti elő, amelyre mindkét félnek szüksége van. Ez a jó kapcso­lat Nyíregyháza közönsége, a színház illetve a megye és a város, valamint a mi színházunk között létezik, s ezt csak elmélyíteni lehet. Ha szervezési és színházon belüli jelenlegi prob­lémáinkra — például a nagylétszámú zene­kar utaztatása — megoldást találunk tovább is emelhetnénk a nyíregyházi előadások számát. Kertész Gyula nem csak Nyíregyházat ismert, több alkalommal járt a megye külön­böző helyein úgynevezett operakeresztmetsze- tekkel. Hogyan ismerte meg a komolyzenei programokon a megyei közönséget? — Azok a programok főleg diákoknak szóltak. Nagykállóban, Csengerben, Mátészal­kán. Nyírbátorban egyszerűen elámultam, először az iskolások óriási tömegén, aki.k el­jöttek meghallgatni a műsort, később pedig azon, amilyen tiszta lélekkel ült ott az a sok gyerek. centrált Katona Béla A város színháztörténe­tét követi nyomon leghűségesebben a kezde­tektől a második világháborúig. Az egységes folyamaton belül jó érzékkel határolja el az egyes periódusokat, nagy erénye dolgozatának a bátor szembenézés a hibákkal, hiányossá­gokkal, a város lakossága részéről olykor-oly­kor megnyilvánuló közömbösséggel. Sohasem hivalkodó patriotizmussal szól az eredmé­nyekről, a sikerekről is. Sokszínű képet tud így rajzolni a nyíregyházi színházi életről. A hőskorról, amikor még arra rendelt épület hiányában vendéglőkben mutatkoztak be a színészek a közönség előtt, majd a Zöldség téri arénában megrendezett előadások kerül­nek emberközelbe az olvasóhoz, s végül az erőfeszítés, a küzdelem a kőszínház megépíté­séért, az egymást váltó társulatok kisebb-na- gyobb sikerei. A színháztörténet nagy egyéni­ségei ritka kivételtől eltekintve, szinte vala­mennyien megfordultak Nyíregyházán. A ku­darcok, a lakosság olykor-olykor megnyilvá­nuló közömbössége ellenére is elevennek, pezsgőnek mondhatjuk Nyíregyháza régi szín­házi életét. Talán még sokszínűbb, tarkább a kép, amit a város sajtótörténetéről rajzolhatott Ka­tona Béla. Igaz, hogy sok volt a kérészéletű lap, újság, folyóirat, de kezdeményezésekben, vállalkozó kedvben nem volt hiány. Időnként féltucatnál is több sajtótermék jelent meg Nyíregyházán, és ha olykor-olykor fenyegette is ezeket a lapokat a dilettantizmus veszélye mindig volt néhány ügyes, hozzáértő szer kesztő, aki a város értelmiségi rétegét, mindé nekelőtt a középiskolai tanárokat a lap kör tudta szervezni. Előtanulmányok, sajtótörté neti elemzések hiányában a város újságjainak lapjainak arculatát, szellemi profilját csak jelezhette Katona Béla, csak utalhatott egy­két szerkesztő, újságíró életének bővebb isme rétéből következtetve arra, hogy milyen poli tikai irányultságúak, milyen érdekek hordo zói, kifejezői lehettek a Nyíregyházán meg­jelent sajtótermékek. A legtöbb elvégezni való ez§n á területen van még. Felkmtatní a kalló­dó, hiányos évfolyamokat, s azoknak története igazgatójával — A jelenlegi aranyokat prózai és zenét műfajok, illetve az operák között megfelelő­nek tartom, i'lyen változásokat népi terve­zünk. Társulatttnikat. s az egyes színészek fel­készültségét igen kitűnőnek tartóm, de ez nem jelenti azt, hogy ne fenyegetne például a sablonossá válás veszélye. Sok új rendezőt szeretnék meghívni prózai és zenei produkci­ókhoz is, olyan rendezőket, akik új szemmel esetleg észrevesznek számunkra nem feltűnő hibákat. Ezzé] szeretnénk elérni, hogy maga­sabb szintre tudjuk emelni a színház elő­adásait. A közönség egyik támpontja, amivel vagy felkeltik érdeklődését, vagy nem: a darab címe. Milyen szempontok szerint állítják ősz- sze az egy évadra szóló programot? — Hadd említsem a színdarab-színház­közönség hármas egységét, S hadd említsem hozzá a nevetés és sírás maszkját. Naivitás, hogy a közönség olcsóságra vágyik. Minden egyes alkalommal egy lelki élményt kell hagy­nunk a közönségben, s ha képletes is a példa: a nevetés, vagy a sírás élményét A görögök úgy kezdték, hogy fizették, etették, jutalmaz­ták a közönséget. Kétezer év óta csak a kö­rülményeit változtak. Bármilyen lehet a da­rab, a cél az, hogy ne maradjon hatástalan. Itt van például a modem opera kérdése. Fa az operaegyütbes képes lenne jól játszani a legmodernebbeket, Berg Lulu-ját. vagy a Wozzeck-et. De a közönség ugyanúgy kell egy produkcióhoz, mint a színház és a színdarab. Fenyeget az a veszély, hogy nem egy belső ügyeskedés, nem egy látszólagos modernke­dés ]esz-e az ilyen választásokból. S vajon van-e jogunk megfosztani a közönséget a „klasszikus” művektől, Verditől. Puocini-től. Végül szeretnénk valamit hallani a szín­ház legközelebbi terveiről. Hogyan és mivel készülnek a következő évadra? — Hogy mivel készülünk, az jelenleg még csak körvonalaiban létezik. Készülünk például a felszabadulás harmincadik évfor­dulójára. A lengyel és német szí nházakkal lé­vő nemzetek közötti kapcsolat révén esetleg ilyen nemzeti darabok bemutatására: gondo­lok itt Brecht-re. Tervezzük vendégművészek meghívását is. Legközelebbi vendegünk Si- mándy József, aki nekünk is meglepetést sze­rezve egy nappal előre külön próbát kért az együttessel. Február 26-án érkezik, s március 4-én Nyíregyházán énekli a Hunyadi Lászlót. Látszólag ellentétes az előbb említettekkel, ds azt is tervezzük, hogy balettkarunk bevonásá­val modem operát is bemutatunk. Valószínű­leg Petrovics: C’ est la guerre-jét. Olyan da­rabokat szeretnénk a közönség elé vinni, amelyekben azt a bizonyos hármas egységet megvalósíthatjuk. Baraksó Erzsébet mellett a bennük képviselt, szellemi profift megrajzolni. Hosszas és sok embert kí­vánó feladat, de ha komolyan vesz- szűk megyénk és a város helytörténetét mellőzhetetlen, s alighanem sürgős feladat ia egyben. Katona Béla tanulmányának harmadik területe a nyíregyházi irodalom történetének felvázolása. Az olvasókörök, kaszinók, klubok megemlítése mellett a Bessenyei-kör történeté­nek tulajdonít igazán fontos szerepet a szerző. A Bessenyei-kör volt az, amelyik évtizedek hosszú során keresztül átfogta, szervezte, irá­nyította a város szellemi életét. S ha olykor uralkodó volt is benne a konzervatív szel­lem, önmagába^ azzal, hogy keretet adott az írók, költők szervezéséhez, hogy felkarolta a zenei műveltség terjesztését, és az ismeretter­jesztő tagozat révén igyekezett közvetíteni a műveltséget szélesebb társadalmi rétegek fe­lé, fontos szerepet töltött be. Bírálva, de te­vékenységének értékeit elismerve, hangsú­lyozva közelített hozzá Katona Béla is. Tanulmányainak szép gyöngyszemei azok a portrék, írói, tudósi arcképvázlatok, melye­ket a Nyíregyházán élő, dolgozó, alkotó szel­lemi emberekről rajzolt. Valamennyien meg­érdemelnék, hogy legalább név szerint helyet kapjanak ebben az ismertetésben is, mert nél­külük, tevékeny- akaratuk, szándékos küzdel­mük nélkül aligha lehetne ilyen gazdagon írni Nyíregyháza város szellemi életének múltjá­ról, arról a törekvésről, hogy közelítsen az országos fejlődés szintjéhez. El kell ismer­nünk ebben a recenzióban is, hogy Nyíregy­háza nem vívta ki magának azt a jogot líul- :úrtörténetével a múltban, hogy az országos szellemi élet alakítója, formálója, irányadója legyen — még olyan mértékben sem, mint Debrecen, Sárospatak, Nagyvárad, Szeged, vagy más nagyobb városok — de Katona Béla tanulmányából meggyőzően bizonyítható hnav mostani munkánk nem előzmények nélkül!, nem gyökértel en, nem hagyomány tálán. Raj­tunk múlik, hogy ezekkel a hagyományokkal hogyan sáfárkodunk a jelenben és a j&* vőbea. Takács Pete*

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom