Kelet-Magyarország, 1974. január (34. évfolyam, 1-25. szám)
1974-01-20 / 16. szám
i. otűaí ÖlKLBT-WTAGYÁRÖRS2Atí - VÁSÁRNÁL MEíűLÍRt,!# 1974. Jantilr I® Alkotóműhelyben Kerülő Ferencnél, Gáván Nyolc-tíz évvel jelentkezett először Kerülő Ferenc a megyei tárlatokon. Mint akkori beszélgetésünk során mondta: Jó ideig sa- iát maga volt festményeinek zsűrije, bírálója. jórészt közönsége is. Eleinte csak önma. gának festett, nem túl sokat, hisz’ a mindennapos tanári elfoglaltság mellett alig jutott idő a festészetre. Ha jutott is, inkább este, villanyfénynélTEHETSÉGPRÓBA Szigorú bírája volt műveinek, festményeit hosszú évekig érlelte, mint aki minden ecset- vonás után eltöpreng, újra és újra szembe, néz ömnagáv"! és megkérdezi: tudom-e olyan művészi fokon művelni ahogyan érdemes. És a tehetségpróba azóta is tart. S így van ez rendjén. Az évék során magánéletében is több változást érlelt az Idő és saját elhatározása, akarása. Amikor nyolc évvel ezelőtt beszél, gcttünk, mint fiatal házas egy pár lépésnyi szolgálati szobában élt. Ez volt a lakásuk, a műterem, minden. Azóta szép új családi házat épített, pedagóguskölcsönnél, amelyben a varos: összkomfort minden kényelme megtalálható. Több mint. 120 négyzetméteres alapterületű, háremszobás, helyi központi fűtése« ház, természetesen műteremmel. ... Sok lemondással, utánajárással, rengeteg, anyagi és szellemi erőfeszítéssel születhetett a gavai modern lakás, amely a faluhoz kötődést is jelzi Kerülő Ferencnél. Szóba se került a legutóbbi találkozásunk során; megfordult-e a fejében valamikor: hogy elköltözik, városba telepszik. Nem lett volna értelme erről faggatni, Elképzelhető, ha a városba jutás lett volna a célja, előbb-utóbb el is éri a szabolcsi képzőművészet egyik erőssége, egyéni alkotó művésze, aki a falusi .magányában” is egyenrangú! tud nyújtani a városban élő művészekkel, helyet rangot vívott ki magának a megyei, sőt az országos tárlatokon is. Két éve tagja a Képzőművészeti Alapnak is. Kerülő Ferenc maradt Gáván, pontosabb névén Gávavencsellőn, s ezt egyátalán nem érzi sem áldozatnak, sem pedig különleges állapot- nak. Itt és így széfet élni, VALÓSÁGANYAG Sokmindenrő! beszélgettünk a gávai alkotóműhelyben. műtermében. Az alkotói témák. ihletek születéséről, a megformálásról, a sóstói nemzetközi művésztelep áltál nyújtott szélesebb művészi látóhatárról, a közérzetről. a megbecsülésről, az önmagával szembeni mind szigorúbb követelményekről, az iskolai munka gondjairól a, falun élő művész képzelt vagy valóságos magányáról, elszigeteltségéről. napi örömökről és bosszúságokról. önképzésről és gyermeknevelésről, a szülők, a rokonság közelségének melegéről, a kertben gyökerező szólővesszőkről... Talán azért, is ilyen mohón, mert Kerülő Ferenc nem olyan ember, akivel naponta találkozunk. S ez nem csak a Nyíregyháza— Gávavenesellő közötti földrajzi tóvolsággal magyarázható, hanem a 35 éves festőművész egyéniségével. Szívesen beszélget a kisiskolás gyermekekkel éppúgy, mint az öreg nénikkel, rokonaival, barátaival, munkatársaival, de amikor a művészetre kerül a sor. jobban szereti festményeire bízni, beszéljenek azok... Élményei, amelyek a képek valóságanya- gat, csíráját jelentik sokfélék, sokszínűek, mint maga az élet. Olykor egy munkában, szenvedésben, öregségben formálódó arc egyedisége fogja meg. máskor egy utcai hangulat ösztönzi alkotásra. Nagyon szereti a gyermekeket — gyermekportréi legkedvesebb munkái közé tartoznak. Sok éves meghitt isme- reitség, a gyei-mek belső világának rejtett tájait vetíti elénk az alkotásokon. Ha nagyritkán élő modell után fest. azok gyermekek. Tanítványai akiket heti 26 órában oktat rajzra. s ha a helyzet úgy hozza, földrajzra énekre és más tárgyakra is... Első az iskola. Ott helytállni a mind na. gvobb követelmények és az önmagával özemben támasztott igénvesség szerint, egyre nehezebb. Teljes nem oedig fél embert kíván • pedagógus hivatás Nem lehet félvállról vé. gezni előtérbe helyezni a művészi munkát. Ez egyben a falun élő nem fő hivatású képzőművész egyik hallatlanul nagy k-tódése a valósághoz, az alkotó tevékenység alapja. Étiemben magában hordozza az alkotóművész mindennap újraéledő ellentmondását is... „Nagyon szeretek tanítani, nehezen tudom elképzelni az életem iskola nélkül. De nem tudok, és mostmér nem is akarok lemondani a festészetről. Azok közé tartozom, akik nagyon megszenvedik a munkák születését. mert állandóan úgy érzem, minden ecsetvonassal bizonyítanom kell. Elsősorban önmagának, s természetesen a közönségnek is Mindez nagyon nehéz egy-egy fárasztó tanítási nap után, vaev ogy-egy lyukasórán. Általában késő délután és este jutok el oda hogy kézbe vehetem az ecsetet. Kivéve nyáron. a szünidőben, amikor kedvemre festhetek nappal is.” A mind sűrűbb megyei és megyéntúli tárlatokon friss képekkel jelentkezik. Nem vezet lajstromot a munkáiról, de az utóbbi években legalább százötven-kétszáz olyan művet alkotott, amelyeket nyugodt lelkiis- merettel vall a sajátjának, amelyek nem hoznak szégyent alkotójukra. Sokat tanult — mint mondta — a sóstói nemzetközi művésztáborban. Ennek hatása bátorítása érződik legújabb festményein. Külső megjelenésükben, méretükben is eltérést mutatnak a korább; munkáktól. Legkedveltebb műfaja az olaj, de szívesen dolgozik ak- varellel is. Nagy buzgalommal készül önálló nyíregyházi tárlatára. Képein sóstói tájak, hangulatok, portrék, gávai utcák, házak öltenek sajátos művészi formát. A faluban járva félrehúzódva, „zaj” nélkül rögzíti élményeit vázlatfüzetébe. Ha nyáron a szabadban fest akkor Is szinte titokban rakja ki a festőállványt. kezdi a munkát. Newi akar feltűnni... KÖZELSÉG Mosolyogva mondjuk helyette, talán ezért ismerik kevésbé a faluban. Valójában nem vágyik olcsó babérokra. Tény viszont, hogy a megye közönsége és több város, kiállítótermének látogatói jobban ismerik Kerülő Ferencet. mint lakóhelye. Közérzetén, alkotókedvén ez nem nagyon látszik meg, de belső igényként bizonyára ott lappang az önmaga megmutatása, azoknak, akiknek tulajdonkép- - pen fest. Ezt a hiányzó érdeklődést tölti ki a szomszédfalu. Búj, ahol Kerülő Ferenc született és ahol szülei, rokonai élnek. A szülőfalu közelsége, a tápláló élmények nem hagy. nak teret a magányosságnak elszigeteltségnek. A gávai alkotóműhelyben nagy erőfeszítéssel, «ok lemondással a pihenő idő feláldozásával készülnek a festmények, amelyekkel a közönség majd a tárlatokon találkozhat. Alkotójuk kevés szavú, szerény ember, aki ma- Ea helyett szívesebben beszél a családjáról, szüleiről feleségéről, aki szintén pedagógus, a két gyermekről. A falu arcáról, amely annyi árnyalatban jelenik meg vásznán.., P. G. UTOLSÓ ÉJSZAKA Hatva» éve, 1911. január 20-án született Kulich Gyula, aki a 30-as évek végén hazánkban az ifjúmunkás-mozgalmat irányította, s akit 1945. januárjában az SS-ek a dachaui koncentrációs táborban meggyilkoltak. Munkásságának mélta- tói szerint nemzedékének egyik legfényesebb reménysége volt. U lőző este rosszul érezte magát. Ha nem áll mellette Gyula és József, a széles vállú, szikár dorogi bányász, összeesik az elmaradhatatlan szemlén, az Appel-on, S akkor mindennek vége. Oly szorosan fogták közre, hogy szinte csüngött közöttük. Többször is súgták: „Embereid meg magad, Az életedről van szó, Béla!... Ha összeesel...” Igen, ha elterül a földön, már nem emlékeznék rájuk. Semmire sem emlékeznék, A láger sarkában komorló krematórium kéményén füstté váltan kiszállt volna a végtelenségbe. Az SS-ek nem kegyelmeznek a betegeknek. Tálán jobb is lett volna... De nem, Gyula mindig arra tanította: Csak egy élete van az emberek, s ezért az életért, a becsületesért, az embertársaknak is használni tudóért harcolni kell az utolsó leheletig. Ha már úgy érzed, nincs hozzá erőd, akkor is azt verje ütemesen a szíved: Harcolni, harcolni! Ha mégis elbuknál, életed utolsó pillanatá- baji azzal az érzéssel csukhatod le örökre a szemed, hogy nem gyaláztad meg emberi méltóságodat. Ha nem küzdesz, de a véletlen folytán életben maradsz, a sírig kísért az önvád: Nem érdemied meg az ember nevet. Gyulától nemegyszer hallott ilyesmit. Ó, de nagy ember is voltál Kulich Gyula? Lecsukta szemét, s rongytakaróiba burkolózva próbálta felidézni magában megismerkedésük és együttműködésük epizódjait. Néha kiverte a hideg, majd elöntötte a forróság, végül az érzéketlenség nyugalma áradt szét benne. Csak az agya dolgozott lázasan: rendezgette, időrendi sorba igazgatta emlékeit. A rendre is gyakran oktatta Gyula. Rendet a magatartásban, a gondolatokban, érzelmekben. Rendet a társadalomban. Az utóbbiról beszélt első találkozásukkor is. A társadalom új rendjéről. Éppen öt és egynegyed éve. 1939 őszén ő, a kőbányai ifik titkára üzenetet kapott, hogy Kulich Gyula találkozni akar vele a Vilma királynő Úton. Mennyi izgalommal ment a „randevúra”. ö, a húszéves fiatalember, egy kerület néhány tucat mozgalmi fiataljának a vezetője1 illegális találkozón ismerkedik meg a kommunista ifjúsági mozgalom első számú országos irányítójával, akinek nevét az idő- ebbek is megkülönböztetett tisztelettel ejtik ki. Az igen, mondták, Kulich Gyula egyszer nyilvánosan leszedte a keresztvizet egy neves íróról is, aki a szociáldemokraták gyűlésén odalyukadt ki a halandzsáival, hogy a munkásoknak nem lehet öntudata... Lehetetlen volt nem a példaképének tekintenie Gyulát. T alálkozásuk után sok mindent megtudott róla. Hogy például kilencéves volt, amikor édesapja, a békéscsabai kis KERÜLŐ FERENC: A GÉPIROLANY szabómester meghalt, s- három kisebb testvérével együtt édesanyja nevelte. A fiatal özvegy hajnaltól késő estig mosni járt a gazdagokhoz, s Gyula segített neki otthonuk rendben tartásában, az apróságok nevelésében. Kitűnően tanult, de csak a négy polgárit járhatta ki, majd háromévi inaskodás után női szabósegéd lett. Közben elsajátította a német nyelvet és az eszperantót; a mesterséges nyelven levelezett osztrák, román, cseh, holland, angol, norvég fiatalokkal, sőt még két japán diákkal is. Kosárka almával tizenkilenc éves korában felutazott Budapestre, s hetekig tartó munkanélküliség után egy Váci utcai , előkelő szalonban kapott állást. Am nem nyugodott, s elhatározta, hogy a szakmájának Ismereteit még jobban elsajátítani kiutazik a „divat fővárosába”, Párizsba. Ezért vasszorgalommal franciául is megtanult. Egy idősebb segéd azonban beszervezte a mozgalomba. S Gyula minden erejével azon fáradozott, hogy az illegális kommunista párt minél odaadőbb harcosa lehessen. Látszólag a szociálidemokrata pártnak volt a tagja,' de az idősebb kommunisük rejtekhelyeken megrendezett szemináriumaira járt, s végül őmaga is az előadók sorába lépett. Tanította, nevelte ifjú társait, Kerületi titkárnak, majd formálisan a szociáldemokrata párthoz tartozó, valójában azonban a kommunisták irányításával tevékenykedő Országos Ifjúsági Bizottság titkárává választották. Ettől kezdve megélén-, küll az ifjúmunkások mozgalma. Béla nem érzékelte már, hogy rab, új* raélte a ■ nagyszerű tettek élményeit. .i Nem, nem szabad még a végére emlékeznie; Gyulával harcol, küzd. Akiről csak később, börtönök mélyen, rácsok mögött tudta meg, hogy mimindent tett még a munkásosztályért, a partért, a hazáért Nem ő mondta el. És nemcsak azért, mert kevesen tudtak úgy konspirálni, mint ő, de a szerénysége is tiltotta, hpgy a tetteivel előhozakodjék. Mások tájékoztatták Bélát, hogy amikor Hitler koncul odadobta a Felvidéket a magyar uralkodó osztálynak, Gyula azonnal Kassára utazott, s kapcsolatot teremtett az ottani kommunistákkal. Az illegális párt Párizsba emigrált vezetői 1939 februárjában őt hívták Zürichbe, hogy megtárgyalják vele a fasizmus elleni teendőket. S Budapesten ő tartotta a kapcsolatot a föld alá kényszerűéit párt központi bizottságának titkárával, Schön- herz Zoltánnal, akit nem sokkal több, mint két éve, 1942 október fl-én Horthy vérbírósága kivégeztetett. Kulich Gyula előbb, 1940 április 9-én bukott le. S a kínzókamrákban, a börtönökben szinte állandóan a közvetlen közelében volt Béla. Néhány nap alatt mintegy /négyszáz ifjúmunkást tartóztattak le a politikai nyomozók, közöttük őt is. Többedmagaval az alagi csendőrlaktanya pincéjébe szállították. Itt. találkozott ismét Gyulával. f' yötrelmes kínzás a pincében; a. fáj* dalomtól vonagló ifjú testekből felszakad a hörgés, senki sem bírja ki hang nélkül a vandalizmus tobzódását. Illetve: Kulich Gyula — néma marad. Hat héten át gyötrik, mindhiába. Semmit sem tudnak kiszedni belőle, ami árthatna a pártnak. Megkínzott társai, neveltjei úgy néznek rá, hogy a tekintetűk nemcsak csodálatot árul el. Köszönetét is kifejez: Erőt adtál! Köszönöm Gyula, hogy erőt adtál — suttogja emlékezőn a rab a rongyai között. — Erőt adtál, amikor a több hónapi rabkórház, a kétévi vizsgálati fogság után bíróság elé állítottak, s a nyolc évi fegyházbüntetésed kihirdetésekor odavágtad: Urak, az önök rendszere nem tart már addig! Erőt adtál a szegedi Csillag-börtönben, a váci, a komáromi fegyházban, amikor a falon át kopogtatással jelezted, hogy a szovjet csapatok már hazánk területéről űzik vissza barlangjába a fasiszta fenevadat. S amikor ide, a dachaui koncentrációs táborba hurcoltak bennünket, erőt adtál Gyula azzal, hogy az mondtad: Jó jel a deportálásunk, mert arra mutat, hogy hazánk nemsokára felszabadul... Három hónapja, hogy itt vagyunk. minden nap erőt adott az optimizmusod ... Kikísértek benneteket. Odakint tombolt a vihar, hordta a havat..., már ott jártatok a kapunál..., kiabáltam, facipőben .... Te hajadonfőtt..., és visszanéztél. Innen, a oriccsem feletti ablakon át bámultam utánad eszelősen .... és mosolyogtál. Gyula ..» ... és senki sem jött vissza köziiletek. Biztató mosolyod itt maradt, halálomig az enyém marad. Tarján IctviS
