Kelet-Magyarország, 1973. november (33. évfolyam, 256-280. szám)

1973-11-11 / 264. szám

LAPUNK TARUALMABÖLs Ötezer építőt *érintö intézkedések: 13 óid a A tanárképző főiskola tudományos műhelyében '9, oldal) Az elégedetlen vásárló , I <5 clda)> Mai sportműsor ÉVFOLYAM 261. SZÁM ARA: 1 FORINT IMI. NOVEMBER 11, VASÄRNAP (ll. oldat!) Losonczi Pél ma Afrikába utazik Losonczi Pál, a Népköztársaság Elnöki Tanácsának elnöke ma Afrikába utazik. Mint ismeretes, a magyar ál­lamfő Yakubu Gowon tábornok nigériai. Ignatius Kuti Acheampong ezredes ghanai. dr. Siaka Stevens Sierra Leone-i és Habib Burgiba tunéziai államfő meghívására hivatalos látogatást tesz a Nigériai Szövetségi Köztársaság- ban. a Ghanai Köztársaságban, a Sierra Leone! Köztár­saságban és a Tunéziai. Köztársaságban. HÍRMAGYARÁZÓNK tlt JA: A magyar államfő mos* tani afrikai kőrútjával tu­lajdonképpen folytatja azt a látogatás-sorozatot, amely­nek főcélj; hazánk és a fejlődő afrikai országok kap­csolatainak elmélyítése. 1971 telén járt utoljára Losonczi Pál vezetésével magyar kül­döttség Afrikában: Algériá­ban, Guineában és a Kon­gói Népi Köztársaságban. Amikor Losonczi Pál haza- érkezett erre', az útról, el­mondotta, hogy a megláto­gatott afrikai országokban Magyarország nagy tékin­télynek örvend: tapasztala­tainkra Afrikában igényt tartanak, fejleszteni kíván­ják velünk kapcsolataikat. 1971-ben a magyar delegá­ció három afrikai ország­ban nyolc államközi egyez­ményt kötött. A mostani tervek szerint ugyancsak egész sor fontos egyezmény és megállapodás aláírására is alkalmat ad a magyar ál­lamfő körútja. Csak leglé­nyegesebbeket említjük: Ni­gériában megújítjuk hosszú- lejáratú kereskedelmi egyez­ményünket, ezenkívül az áruhitelről, a kulturális együttműködésről, a légügyi forgalom fejlesztéséről kö­tünk megállapodást. Gháná­ban kidolgozzuk a műszaki- tudományos együttműködés munkaprogramját, s befejez­zük azokat a tárgyalásokat, amelyek az ottani gvógv- szergyár bővítésére, az ál­lattenyésztés fejlesztésére irányulnak, azoknak a ma­gyar szakembereknek rész­vételével, akiket meghívtak ebbe az afrikai országba. Sierra Leonéban, az előze­tesen körvonalazott program szerint légügyi, műszaki-tu­dományos és kulturális egyezmény aláírására kerül sor. Tunéziában Losonczi Pál látogatása alkalmából írjuk alá a parafáit hitel­egyezményt.. a hosszúlejára­tú kereskedelmi megállapo­dást és a műszaki-tudomá­nyos együttműködés munka­tervét, s minden bizonnyal befejezzük azokat a tárgya­lásokat is, amelyeknek alap­ján Mágyarország segítséget nyújt a tunéziai tervező szakembereknek. Nemcsak a kétoldalú kap­csolatok elmélyítését szol­gálja az újabb afrikai kör­út. Mód nyílik a legfonto­sabb nemzetközi kérdések megvizsgálására is. Törekvé­seink epvbeesnek a gyarma­tosítás, a neokolonializmus, a faji diszkrimináció min­den formája elleni harcban. Magyarország szolidáris Af­rika nemzeti felszabadító mozgalmaival, támogatja az afrikai egység szervezet cél­jait. Másfelől a nemzetközi fórumokon az afrikai orszá­gok mind szilárdabban tá­mogatják azt a békeprogra­mot, amelyet a szocialista országok követnek. Egyetér­tenek az európai biztonsági értekezlet céljaival, az ázsiai kollektív biztonsági rend­szer javaslatával, a leszere­lési törekvésekkel, a nem­zetközi enyhülés egész irány­vonalával. Érthető hiszen ez a program számúkra is elő- nyös. Lehetővé teszi a nem­zetközi együttműködés szé­lesítését, ennek keretében azt a segítséget, amelyet a szocialista országokkal együtt mi is nyújthatunk számuk­ra a szakemberképzésben, a még javarészt feltáratlan természeti kincsék kiakná­zásában. a gazdasági élet. elsősorban az ipar fejlesz­tésében. Bízunk benne, hogy Lo­sonczi Pál most kezdődő af­rikai látogatása sikeres köl­csönösen előnyös lesz. Eb ben a reményben kívánunk jó utat, hasznos munkát az Elnöki Tanács elnökének, aki minden bizonnyal át­adja népünk jókívánságait Nigéria, Ghana, Sierra Leo ne és. Tunézia népének. A Magyar Távirati Iroda jelent Brezsnyev Kijevbe utazott Leonyid Brezsnyev, az SZKP Központi Bizottságá­nak főtitkára szombaton Moszkvából Kijevbe ' uta­zott. A főtitkár az ukrán fő­városban Joszip Broz , Tito jugoszláv államfővel, a JKSZ elnökével találkozik és folytat megbeszéléseket. A jugoszláv állam- és párt­elnök az SZKP Központi Bizottságának meghívására baráti látogatásra érkezik a Szovjetunióba. Brezsnyevet Küevbe elkísérte Andrei Cromiko külügyminiszter, az SZKP PB tagja, Konsztan- tyin Katusev, az SZKP KB titkára és több más szov­jet hivatalos személyiség. Moszkva kijevi pályaudva­rán Nyikolaj Podgornij, Alekszej Koszigin és több más szovjet vezető búcsúz­tatta Leonyid Brezsnyevet és kíséretét. Ma aláírják az egyip­tomi—izraeli tűzszü- neti megállapodást Szombaton délben egy ENSZ-szóvivő Kairóban be­jelentette. hogy az egyiptomi —izraeli 6 pontos, tűzszüne­tet megerősítő megállapodás aláírását vasárnapra, közép­európai idő szerint 14,00 órára halasztották. Az alá­írásra a Kairó—Szuez ország­út 101. kilométerkövénél, En- sto Síjlasvuo, az ENSZ közei­keleti békefenntartó erői pa­rancsnokának jelenlétében kerül sor — mondotta a szó­vivő a részletek után érdek­lődő újságíróknak, és kérdé­seikre csupán megismételte: „mindkét fél alá fogja írni a megállapodást”. Kissinger Pekingben Henry Kissinger, a? Egye­sült Államok külügyminisz­tere, Nixon amerikai elnök nemzetbiztonsági főtanács­adója és kísérete szombaton háromnapos hivatalos láto­gatásra Pekingbe érkezett. Az amerikai külügyminisz­ter Csou En-laj kínai mi­niszterelnökkel áttekinti majd az Egyesült Államok és a Kínai Népköztársaság kapcsolatainak problémáit s a két országot kölcsönösen érdeklő nemzetközi kérdése­ket. Pártkongresszus Lon­donban Szombaton délelőtt Lon­donban a Caden Town kerü­leti tanács székházában meg­nyílt Nagy-Britannia kom­munista pártjának 33. kong­resszusa. A tanácskozáson 1140 szavazati joggal rendel­kező é6 70 tanácskozási jogú delegátus képviseli a területi pártszerveket. Irene Swan, a párt országos elnökének meg­nyitó szavai után John Gol- lan, Nagy-Britannia kommu­nista pártjának főtitkára tar­totta meg előadói beszédét* amely „a baloldal előretörd séért” című határozat-terve zetet elemezte. Pompidou Moszkváb utazik Georges Pompidou franci köztársasági elnök Leonyid Brezsnyévnek, az SZKP KB főtitkárának meghívására 1974 elején látogatást t^pz Moszkvában — közölte péh- teken este Párizsban az Elysée-palota szóvivője. A látogatásban Brezsnyev ta­valy júniusi franciaországi látogatása alkalmával álla­podtak meg. FAO konferencia Ró­mában Rómában szombaton meg­kezdődött az ENSZ élelme­zési és mezőgazdasági szerve­zete (FAO) konferenciájá­nak 17. ülésszaka. Az ülés­szakon megtárgyalják a világ mezőgazdasági helyzetét, a FAO vezetőinek megállapítá­sa szerint az élelmezési vi­lághelyzet egyre súlyosabbá válik, elsősorban a fejlődő or­szágok problémái, nehézsé­gei következtében. Javaslat­ként szerepel a konferencia napirendjén élelmiszertarta­lékok képzése is. A FAO ja­vasolja, hogy 19Í4-ben hívja­nak össze élelmezési világ­értekezletet a válságos élel­miszerhelyzet értékelésére és hatásos akciók elhatározásá­ig V. A. Kirillin látogatása a Központi Fizikai Kutató Intózelbin Szombat délelőtt V. A Kirillin akadémikus, a Szov­jetunió minisztertanácsának elnökhelyettese, a Szovjet­unió minisztertanácsa tudo­mányos és műszaki állami bizottságának elnöke az ál­tala vezetett szovjet kül­döttség élén — cir. Ajtai Miklósnak, a Miniszterta­nács elnökhelyettesének, az OMFB elnökének társaságá­ban — látogatást tett a Köz­ponti fizikai Kutató Inté­zetben. A vendégeket dr. Tétényi Pál akadémikus, a Magyar Tudományos Akadé­mia főtitkárhelyettese, dr. Pál Lénárd akadémikus, a KFKI igazgatója és az inté­zet vezető munkatársai fo­gadták. Jelen volt dr. Oszt- rovszki György, az Országos Atomenergia Bizottság elnö­ke Is. Pál Lénárd tájékoztatójá­ban kiemelte: az intézet négy fő területen: a részecs­ke- és magfizika, a szilárd­testkutatás, az atomenergia­kutatás, valamint a mérés- és számítástechnika. téma­körében végez alap- és al­kalmazott kutatásokat. Hang­súlyozta: a tudományos munka előrehaladásának fontos záloga a szakembe­rek nemzetközi' kooperáció­ja. ezen belül a különböző szovjet tudományos intéz­ményekkel való együttmű­ködés. Gyümölcsöző együtt­működés alakult ki például a Kurcatov Atomenergia Kutató Intézettel es az Ob- nyínszki Fizikai Energetikát Kutató Intézettel. Pál Lénárd a továbbiak­ban elmondta, hogy évek . óta együttes munkát foly­tatnak • a Szovjet Tudomá­nyos Akadémiához tartóz. Lebegyev Fizikai Intézettel a lézerkutatás területén, to­vábbá a mágneses és opti­kai célokra, szolgáló kristá­lyok kísérletezésében. A magyar és a szovjet tudóso­kat egyaránt foglalkoztató kérdés a mérés és számí­tástechnika témakörében a számítástechnikai berende- ' zések fejlesztése és az eh- . hez kapcsolódó matematikai kutatások. A KFKI-ben ki­fejlesztették a különböző tí- .P.usú TPA számológépeket, amelyeket elsősorban a ku­tatás, az oktatás és az ipar területén hasznosítanak, s amelyeket eredményesen használnak a Szovjetunióban is. Ezt követően a vendégek megtekintették a KFKI 1000 megawattos VVR atomerő­művének mórié!! reaktoré1. Az európai KGST-tagorsza- gok nemzetközi kutató kel-, lektívája ezen a kisteljesít­ményű reaktoron reaktorfi­zikai vizsgálatokat végez. A kutatás eredményeit az atomerőművek reaktorainak építésében kívánják haszno­sítani. Ilyen atomerőmüve­ket a közeljövőben Magyar- országon is építenek, V. A. Kirillin és ktse Tiagy érdeklődéssel szemlél­te az intézet úgynevezett ionimplantációs laborató.- • riurnán. berendeléseit. Ér­deklődésükre az intézet ve­zetői elmondtak, hogv ez- zel az eljárással — felgyor­sított ionok segítségével — miniatűr áramköröket állí­tanak elő a félvezető anya * gokban:- egy négyzet milliroé- tér területen több ezer tranzisztort tartalmazó áram­kört lehet ezzel a módszer­rel készíteni. A beszélgetés során szóba került az is, hogy- a. berendezést az inté­zet egy a KFKI-ban készült számítógépéért a Moszkvai Kuresatov Atomenergia Ku­tató Intézettől kapta cseré­be és a berendezés tovább­fejlesztését az intézet mun­katársai a szovjet kutatók­kal , együtt oldják meg. Az intézet laboratóriumai­nak megtekintése után V. A. Kirillin elismeréssel szólt a látottakról. Mint mondotta, ilyen magas színvonalén működő intézetre bármelyik ország büszke lehetne. A lá­togatás befejeztével Pál Lé­nárd akadémikus, a KFKI igazgatója a vendégeknek intézeti emlékérmeket adott át. honvédelmi miniszter harckocsizó alakulatnál Ä finn az egyik Kristian Gestfrin, & Finn Köztársaság honvédelmi mi­nisztere, aki Czinege Lajos vezérezredes, honvédelmi miniszter meghívására ha­zánkba látogatott, szomba­ton — kíséretével együtt — egésznapos látogatást tett a Magyar Néphadsereg egyik harckocsizó egvségénéL A finn honvédelmi mi­nisztert elkísérte Czinege Lajos és Paul Jyrkänkallio, a Finn Köztársaság buda­pesti. nagykövete is. Kristian Gestrint és kísé­retét látogatása színhelyén Mórocz Lajos vezérőrnagy köszöntötte. A vendégek ez­után tájékoztatást kaptak, majd lövészettel egybekötött harcászati bemutatón vettek részt. A finn vendégek elisme­rően nyilatkoztak az alaku­lat katonáinak és tisztjei­nek felkészültségéről. Befejeződött az UNESCO tanácskozás Nyíregyházán A Nyíregyházi Bessenyei György Tanárképző Főisko­lán november 8—10 között rendeztek meg az UNESCO asszociált iskolák és UNES­CO körök harmadik országos értekezletét. A háromnapos tanácskozás megnyitóján dr.. Bencédy József, a Művelő­désügyi Minisztérium főosz- tájvezetője, a Magyar UNES­CO Bizottság köznevelési al­bizottságának elnöke méltat­ta az értekezlet jelentőségét. Összefoglaló és beszámoló mérlegelte az ejmúlt két év eredményeit és eseményeit. A tanácskozáson Judit Bizot, az UNESCO párizsi központ­jának munkatársa saámolt be a közelmúltban Kanadában megtartott UNESCO érte­kezlet témáiról, „Az UNES­CO asszociált iskolák húsz éve” címmel. Beszámoló hangzott el a VII. Magyar fíékékongresszus, illet«« Az ifjúság a békéért szekció munkájáról, majd az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatko­zatáról tartottak előadást. A megbeszélés vendégei ki­ránduláson ismerkedtek a megyével, filmeket néztek meg Szabolcs-Szatmár életé­ről, s megtekintették a ta­nácskozás alkalmából a főis­kolán rendezett UNESCO vándorkiállítást, valamint az UNICEF gyermekrajakiállí- tást. A tanácskozás befejező napján az UNESCO Doku­mentációs Köepont munká­jának megvitatása sze­repelt a programban. A vita utáni záróülésen ajánlást ké­szítettek és fogadtak el a há­romnapos megbeszélés ered­ményeiről, az UNESCO Isko­lák és körök további munká­járól. Szambáim délelőtt «fr. Margócsy József,, a nyíregy­házi tanárképző főiskola fő­igazgató ja zárszavával feje­ződött be a tanácskozás, amelyben értékelte a három nap munkáját, hangsúlyozva annak jelentőségét, hogy a tanácskozáson együtt vettek részt a középiskolai diákok és az egyetemi körök vezetők A békekongresszusról szóló beszámolóval kapcsolatban megállapította, hogy a fiata­lt*: a tanárokéval hasonló fe­lelősségérzettel foglalkoztak a béke ügyével. Szólt azokról az egészen újszerű nevelési kísérletekről, amelyek a világ több országában folynak, s amelyekben egy debreceni és egy budapesti gyakorló gim­názium is részt vett A tanácskozás végén dön­töttek arról, hogy a kété­venként mgrendezésre kerülő országos értekezlet következő színhelye 1975-ben Sopron ham

Next

/
Oldalképek
Tartalom