Kelet-Magyarország, 1973. november (33. évfolyam, 256-280. szám)
1973-11-07 / 261. szám
Ünnepi melléklet Az életmód forradalma Ahányan vagyunk, annyiféle az életmódunk. Mégis, ami lényeges, jellemző benne, az közös. A társadalom haladása nem öncél, minden józan cselekedet egyén es cozósseg azonos útját szilárdítja, s mély árkok, tág szakadékok fölött ver hidat. Marx azt írta: egy társadalom „természetes fejlődési szakaszokat sem át nem ugorhat, sem parancsszóval el nem tüntethet. De megrövidítheti és enyhítheti a szülési fájdalmakat ” Ez életmód-váltásunk esetében is így igaz. Bonyolult rajzolatú térkép kellene ahhoz, hogy feltüntethessük rajta, leolvashassuk róla mindazt, ami életmód változásunkban végbement, végbemegy. Nézzünk a „messzi” — csupán négy évtizednyi — múltba? 1930-ban ötszáz család földjén 400 000 cseléd és napszámos dolgozott, családtagjaikkal együtt 1,5 millió ember. Ezer élveszületettből 131,4 halt meg egy éves kora előtt ma 33 —, 75 000 r .kás nem talált kenyéradóra, azaz tartósan munkanélküli volt... Adatok. Kapaszkodók, hogy e sötétségbe, feledésbe süllyedt világ ábrázatát az egyéni sorsok tömegén is fölfedezhessük, fölidézhessük. Mert hisz’ akik átélték, nem szívesen emlékeznek rá; a kiszolgáltatottság, a megalázoltság fájó, mély sebeket szakított. S akik nem élték át a keserű éveket, azoknak annyi, mint bármi más a tankönyvekben. Lecke. Mindig a múlt? Életmódunk meghatározott társadalmi viszonyok terméke. Ahhoz, hogy életmódunk forradalma bekövetkezhessék, a gazdasági, társadalmi berendezkedés alapvető forradalmi folyamatainak kellett lezajlania. Ezek nyitottak kapukat, döntöttek el áthághatatlannak tűnő falakat. Romboltak, hogy építhessenek. S ez az építés átformálta, átformálja valamennyiünk életmódját. Egy-egy adatba örömök .szenvedélyek, sikerek, kudarcok légiója fér. Jellemzi életmódunkat, hogy a huszas években a férfiak átlag életkora 41 év volt, s ma 66,3, a nőké 43,1, ma 72,1? Vagy inkább az, hogy 1930- ban száz keresőből 51-nek a mezőgazdaságban szelték, ha szelték a kenyeret, mert hetven százalékuk föld nélküli cseléd napszámos, egy katasztrális holdnál többet nem birtokló 6zegényparaszt volt. Esetleg arról szóljunk, hogy míg 1965-ben a termelőszövetkezetekben ezer hektár kukoricásból átlagosan csak kilencen takarították be a termést gépek, idén már 730 hektáron teszik ezt? Talán az győzné meg jobban az olvasót, amit életmódunk fontos jellemzőjéről, a fogyasztásról sorolunk? 1960-ban 339 millióért vásároltak kárpitozott bútort az. országban, tavaly kótmilliárdérU..egy ember ma kélszer annyi húst, háromszor annyi cukrot, 93 helyett 260 tojást fogyaszt, mint 1938-ban... Né ragadjunk meg az .anyagiaknál, inkább hivatkozzunk ö középiskolások 342 ezres seregére — 1938:52 000, — a felsőfokú tanintéztek 91 000 — 1938:12 000 — hallgatójára? Sok minden keveredik a fenti bekezdésben. Mert életmódunk is ezerféle dolog keveréke. összegezése munkánk jellegének,, lakásviszonyainknak, a települések közművesítésének, a fogyasztásnak, tanulásnak, a szórakozás lehetőségeinek, a család belső állapotának. S mert nemcsak mennyiségüket nézve, hanem minőségüket tekintve is gyökeresen megváltoztak életmódunk fö meghatározói, a forradalom kifejezés nem túlzás. Nem, mert gyorsuló tempóban tökéletesítjük környezetünket. s bár messzebb még, mint karnyújtásnyira _ a a szellemi, anyagi bőség kosara, de vesszofonata már erős; magunk csináljuk, magunknak csináljuk. Ma nem különleges, megcsodálni való „jótétlélek” a közösségért fáradozó ember. Mindenütt fellelhető típusa az önmagát és környezetét újjáteremtő társadalmunknak. Ma nincs abban semmi rendkívüli, hogy szülő-gyermek életpályája egészen más, Ahogy sajnos az életmód-váltás árnyoldalainak sincs különlegessége; a több válásnak, bizonyos, elsősorban ér- és idegrendszeri betegségek terjedésének, a nagyobb városok peremén kialakuló, a bevándorlók benépesítette övezetekben tapasztalható állapotoknak, a közlekedési balesetek gyakoriságának, a társadalmi méretű túltápláltságnak, a víz- és levegő szennyezésének... Igaz, ma szák magyar állampolgár közül 99 igénybe veheti a társadalom szociális és egészségügyi gondoskodását, de arra nincs „biztosítása”, hogy az életmód forradalma mindig és mindenben csakis örömet ad számára. Gazdag a munkavállalási lehetőség, de nem okvetlenül helyben, azaz vonatra, buszra kell ülni, utazva órakai tölteni el. Több a kereső a családban, de nem könnyű beosztani, ki megy az óvddás gyerekért, ki felügyel a kisiskolás házi feladatának elkészítésénél; növekszik az ipari foglalkoztatottak száma, de velük azoké is, akik ingáznak, azaz sietnek, nem törődnek igazán a munkahely dolgaival, mert indul a vonat. Gyarapszik a kocsitulajdonosok tábora —• 1960-ban lg 499, 1972-ben 314 321 magángépkocsi volt forgalomban —, s vele a turizmus lehetősége, de gyarapszik a I karbantartás, javítás, olykor még a tankolás gondja is... I Életmódunk tükör, változó gazdasági, társadalmi állapota- • inlc viszonyaink tükre, amely visszaveri a fényeket és nem rejti el az árnyakat. Vajon anyagi javakkal dúsabb'an terített élet-asztalunk körűiülóse ösztökél bennünket? Minden bizonnyal ez is. Ám köze van-e az anyagiaknak ahhoz, hogy színházba megy a szocialista brigád, önzetlen vöröskeresztes aktivált gondoznak magukra maradt öregeket, szakszervezeti bizalmiak vitatkoznak társaikért, kommunista szombatot szervez az ifjúsági szövetség? Ahogy aa sem csupán az anyagiak közé besorolható gyarapodás, miszerint száz felépült lakásból 99-ben ott a villany, s százból mindössze nyolc — 1919-ben még 60! — az egyszobás. Az emberibb gazdagabb élet tere, eszköze a tágabb lakás, a villannyal táplálkozó, de a világot kitáró rádió, televízió. S mert nincs dolgunk, cselekedetünk, ami láncszemként ne kapcsolódna, végülis az összegeződés, az életmód forradalma azt állítja középpontba, ami a legfontosabb: az embert. Ö az. aki egyszerre út és cél, tettek és tervek formálója, aki mind jobban őezí, érti a Marx megfogalmazta igazságot: . Radikálisnak lenni annyi, mint a dolgot gyökerénél megfogni. Az ember gyökere azonban maga az ember.'’ M. O. Forradalom. Szőnyi Gyula grafikája. V irág az Angarának Ví ostanában a mínusz harminc fokos, egészségesen száraz szibériai téli napokról álmodom. Pontosan emlékszem árra a délutánra, amikor hétezer kilométerre és hét órára otthonomtól — ennyi az időeltolódás — a Kínába, Mongóliába vezető út mentén épült legnevezetesebb orosz város, Irkutszk egyik terén ültem a pádon, mint a város többi pihenni vágyó szibirjákja... Hideg, csendes délután volt. A Szibéria meghódítóinak tiszteletére emelt magas márvány obeliszk körül, a Gaga- rin-sétányon sokan töltötték szabad szombatjukat olvasással, sétával, csendes beszélgetéssel. Legalább annyi gyerekkocsi volt a hótól megtakarított aszfalt járdán, mint ahány kényelmes pad, amelynek négy öntött medvetalpa mélyen bele nyomódott a park poi'havaba. Kelet felől, a ritkán befagyó csodálatos Angara folyón túl már sötétszürkére vált az ég. Nyugaton élénkpiros csíkokat, foltokat festett a felhők között az égre a lenyugvó nap. Fáradtnak és álmosnak éreztem magam. Legszívesebben ledőltem volna a pad egyik hullámos ülőkéjébe, mint valami bölcsőbe. Az Angarara gondoltam, a Bajkai tó legendába illő engedelmesség ü, egyetlen leányára. Az Angarára gondoltam. amely a monda szerint megszokott az öreg Bajkál- tól. atyjától, hogy távot ifjú daliájával, a Jenjősaejjel összeölelkezzen. Az. Angarára gondoltam, amiről legelőször, vagy harmincöt esztendeje hallottam első világháborút és szibériai hadifogságot szenvedett magyar hadifoglyoktól. Az Angarára gondoltam, amelyen megépült az első szibériai vízierőmű, s amelynek zabolátlan gazdagságát most már az ember használja- fel nemcsak Irkutszkbán ” és- Bratszkban. hanem nemso kára Uszty-Ilimszkben is. Ezek az erőművek • Szibéria elektromos Napjai. Az erő, a gazdagság, a civilizált élet, a beláthatatlan, űrutazás-szerű emberi ugrás forrásai. És ekkor hirtelen feldíszített autósor törte darabokra a szabad szombat délutánjának díszes jégvirágait. Az első Volga tetején két virággal koszorúzott kör — mint két jegygyűrű — fonódott egymásba. Felette színes luftbállonok sokasága vitorlázott a nagy folyó felől fújó szélben. Ifjú pár szállt kj belőle. A lány Szibériái hónál fehérebb menyasszonyi ruhában és körötncipő- ben, a fiú alkalmi feketében es csokomyakkendőben. A többi kocsibői a násznép, rokonok. hozzátartozók. munkatársak öednlotteK nyomukban. De ekkor már életre kelt a park és a sétány csendesen pihenő közönsége is. Mindenki odató- dult a lépcsőhöz, amely majdnem egy. teljes körívét leírva fut le a folyóhoz. Ott tolongtunk a2 ifjú púi? mögött, akik egymáshoz igazított vá) lakkal és léptekkel haladtak le a folyóhoz, A legalsó lépcsőfokon megálltak. A vőlegény-' lehúzta a celofán borítót a vörös szegfűcsokorról, és a menyasszonynak nyújtotta át. A lány az arcához emelte. Jól láttam, nem megszagolta, hanem megcsókolta a meleg virágszirmokat, aztán határozott mozdulattal a folyóba vetette; A sebes Angara azonnal magával ragadta. Szürkés-kék vizétől rövidesen mélyvörös színt kaptak a piros szegfűk. A ceremóniát mindenki szótlanul nézte végig. Csák akkor mozdultak el helyükről az emberék. amikor az ifjú pár ismét felért a lépcsősoron. Itt aztán ünnepi fogadtatásban volt részük. Gratuláltak, sok boldogságot és sok gyereket kívántak nekik, Kivétel nélkül mindenki. Az egyszerű járókelők, sétalók, parkban pihenők, s mi, külföldiek is. Szertartásos és tiszteletteljes, kölcsönös hajlongás után az ifjú pár és á násznép visszabújt ' á fűtött személygépkocsikba, aztán elhajtattuk. Ismét äsendes a tér és a sétány. Keleten, a folyón túl már teljesen sötét volt az égbolt. Nyugaton szint nem, csak valami kevés világosságot adott a nap. Szibéria első meghódítóinak obeliszk-tűje mozdulatlanul mutatott az égre, ahol Gagarin, az űr első hódítója járt. Mellettem a pádon tüzet ként egy ősz szákállú, hosz- S2iú fekete kabátos, prém- sapkás, haiinacsizmás öreg. Gyufát gyújtottam és odatartottam. Megköszönte, aztán a füsttel kifújva csendesen ezt mondta: — Az út a boldogsághoz nem mindig felfelé vezet. A tisztességes és tiszteletteljes emlékezés lépcsőfokai még akkor is a magasba emelnek, ha lefelé lépkedünk rajtuk. Ismerem a lányt, azaz a menyasszonyt. Valamikor, gyerekkorában a térdemen ült. Most végezte el a főiskolát. Ismertem az apját is, munkatársam volt. Az Angarában lelte halálát, amikor az erőművet építettük. Nem is találtuk meg. Helyes, hogy a fiatalok megnézték a folyót, amely atyjukat örökre elrabolta. Bs helyes, hogy a fiatalok megmutatták magúkat aa ősi íolyónak. Ha gok pénzem lenne, pezsgővel kö- szonteném őket.., Orayer üáiHK
