Kelet-Magyarország, 1973. november (33. évfolyam, 256-280. szám)

1973-11-25 / 276. szám

*• ofäal KELET-MAGYARORSZAG — VASÁRNAPI MELLEKfLÜrf“ 1973. november *T

TEMETÉS*

Emlékezés Babits Mibályra

Pataki Edit:

Tegnap már összekötözték és elküldték az utolsó csomag utalványt, fuvarlevelet is Ma délelőtt Kovács a maradék jeggyel át szaladt a nagyállomásra, most még le kel! számolnia a postán. A várótermet, a mázsáiét és a raktárt már a hét elején kiürítették. A berendezés nagy részét 6 vette meg olcsón; az Irodából a szekrényeket, a kályhát, a két asztalt, a váróból a padokat. Hozzá került az apróságok többsége is; öt forintért a kancsó, háromért a lavór, húszéri az asztali lámpa. Kovács különösen a rolós szekrénynek örült: átfestik, illik a szobabútorhoz, jó lesz valamelyik lány könyveinek.

A pályamunkások hordják ki a-z „irodát”. rakodnák. Kovácsné sepreget, le-le- hajol a papírdarabokért, rongyokért, kisimítja öltet, de aztán mindent a szemétkosárba dobál. Nem lát a könnyeitől. Kovács ezért is menekül a postára. Nem bírja elviselni az irodája kifosztását.

Tizenöt évig dolgozott ezen a helyen Másfél évtizedig az élete tartozéka volt ez ez iroda, ez a váróterem, ez az állomás a két váltójával, két villanyoszlopával, menetrend szerint beérkező és kiinduló kisvonatával. Vége. A kávédaráló ideje lejárt.

Minden, az utolsó szeg is, a legkisebb fadarab is emléket ébreszt benne.

Itt ült, itt dolgozott mindig az asztalnál. Belátta innen a főutcát, a vasúti pálya nagy részét — és a piacot. Mindenkit ismert, őt is ismerte mindenki. Az emberek nyáron bekiabáltak neki, télen megemelték a sapkájukat. Ha valaki kevés pénzzel jött a faluba, és meglátott valami vásárolnivalót, hozzá jött kölcsönért.

Sókan bejáratosak hozzá, hivatalos ügyben vagy csak ,,úgy”. A lányai is bejöttek mindennap, egy órával azután, hogy ő eljött otthonról. Kiflipénzt kértek tőle itt, előtte az anyjuktól otthon.' A bélyegzőt, kellett átállítaniuk érte. Viszafelé is benéztek, beszámoltak a jegyeikről, elvitték a kenyeret vagy

»

a tejet haza.

Itt újságolta az egyik örömmel, hogy t,maga” lett. mikor először magáztá^ a 'városi áruházban, „öregszünk” — gondolta Kovács.

Itt nézték végig a bizonyítványokat is évzáró után. A gyerekek Ingyen utazhattak a vonaton, ha jól fejezték be az évet.

Tizenöt évig itt telt minden napja a

rövid, évi szabadságok kivételével. Több mint tíz évig a vasárnapok is. Aztán, ahogy csökkent a forgalom, ünnepnapra váltás nélkül bezárt. Kirakta a táblát: „Jegykiadás a vonaton”.

Eleinte, a kezdet kezdetén nehezen ment a dolog. Beosztottból lett „főnök űr”. Addig ne-yedmogával szolgált. Mikor ide helyezték, nagy lett a felelősség, rossz volt megszokni a* önállóságot. A váltókezeléstől a jegykiadásig mindent tőle kértek számon Csomagfelvétel, bárcázás, rakodás, benti takarítás. hóseprés, az a rengeteg javítás — nem boldogult az asszony segítsége nélkül. Éjfélekig dolgoztak együtt, különösen hóvégeken: „nem jött ki” a zárlat. Az expressz és a poggyász összesítését is mindig a felesége végezte el.

Mennyit veszekedtek! Hogy 5 nem teljes értékű ember, nem tud megállni a saját lábán! Sokszor aludt az irodában az asztalon: az iratokat az ablakba pakolta át, leterítette a zubbonyát, feje alá rakta a szék- párnákat. A bundájával meg betakarózott. Furcsa ]esz otthon látni ezteket a bútorokat. Mindenütt világít rajtuk fehér belükkel a MÁV. A kancsón is, a lámpán is, a szekrény rolóján is. Ha itt vesztek össze, hazakísérte az asszonyt, ő meg visszajött aludni az irodájába.

Szenvedélye is volt, békés, költségtelen szenvedély: szeretett telefonálni. Ezeknek js vége, ezeknek az éjszakába nyúló mókázá- soiknak, méhészeti—nyulászati szakvélemény- cseréknek. „Robban” a vonal: Kisst másik megyébe tették, Tóthot a nagyállomásra, Le- hóczkit a városba raktárosnak, Magyar itthagyta a vasutat. Félévenként ha egyszer találkoztak, de a hangjuk mindennap itt volt. A hallottakból ismertéje egymást. Ha valahova nöhelyetbest vagy tanulólányt küldtek, azt a többi rögtön kinevezte a Kovács szeretőjének: élvezték, hogy nem érti a tréfát.

Ahogy a postáról jön, búcsúzik a pálya minden részétől. A talpfák, a sinek. az átjárók' Mennyit küszködött a hóval! Állította a két árva váltót, ha hozták a malomból a lisztet, vagy vitték a gyárba a cukorrépát Itt kapott gyümölcsöt dinnyét, káposztát a piacosoktól, ha segített nekik a rakodásnál.

Hányszor kérték, hogy becsülje meg, mi hány kiló! Máskor meg ugratták a vén tyúkokkal. Ezeknek az embereknek hagyta nyitva a várót nemegyszer éjszakára — persze. szabálytalanul, de így fedél alatt lehettek. Itt rendezték a számtalan hócsatát a bejáró gyerekekkel a vasutasok ellen. A gyerekek a jövő hónapra már a buszra váltottak bérletet.

Megjárta hát utoljára a postát is. Alig veszi észre a szembejövőket. Rossz lesz ezután. Tizenöt évig volt a maga gazdája, megszokta. Senki nem dirigált, senki nem is engedelmeskedett neki. Mindig tudta, hogy, „ideiglenes” a kisvasút, mégse keresett

biztosabb helyet, összenőtték. Váratlanul érte a felszámolás. Sose tudott volna eléggé felkészülni rá.

Az irodát is kiürítették, nem maradt más, csak a csupasz falak, a függöny nélküli ablakok. Eltűnt a rengeteg szemét is. Kovács benéz még egyszer a raktárba: rendben van, üres. A váróból még leszedi a plakátokat, ő rakta fel mind. Most le kgjl

szedni határidő előtt.

Nehézkesen veszi fel zubbonyát. Szokásától eltérően be is gombolja, bent. Most nem kell rohannia. A vonat öt-hat perc múlva ér ide. Nincs most elkésett jegyváltó, elgondolkozott árufeladó. Nincs már utas se.

Még egyszer körbetapogatja szemével az irodát. Ugyan mit kezd majd a hentesüzlet a pénztárablakkal? Csaknem elmosolyodik ezen a gondolatán. Hát nem mindegy?

Bezárja az irodát, a várótermet is. A mázsáié árván maradt. A mérleget, amelyről mindennap be kellett írni. hogy „érzékeny és állékony”, elvitték. A faajtókat ő vette meg és szerelte le, otthon várják, hogy a méhesbe állítsa őket.

Az utcán nagy tömeg sereglett össze. Nemcsak a piacosok vannak itt, nemcsak 3 sétálók, jövőmenők álltak meg. Idegyűlt a fél falu. Ahogy Kovács kilép, mindenki elnémul. Tisztelettel adnak utat.

— Tán belebetegsziv — mondja valaki.

Kovács mereven, feszesen áll szokott,

helyén, az állomás sarkánál. Baljában a koszos piros zászlót tartja. Az emberek is mereven néznek maguk elé.

— Hát igen. Átlépett rajta a történelem — kedélyeskedik valaki.

Senki sem nevet. Lefelé néznek, a sínekre, a „keskeny nyomtávra”, mintha mérlegelnék, mekkorát kellelt lépni ehhez.

— Elég nehéz volt — szól a tanács embere, egy azok közül, akik elérték, hogy a kisvasulat a buszközlekedés váltsa fel.

És itt a vonat. A motor és két kocsi, utas nélkül. A vezető nem mer az emberekre nézni. A kocsik ajtajában egy-egy kalauz, sapkához emelt kéZzel, egyenesen.

Kovács jobbjával tiszteleg, baljával tétován felemeli a zászlót. Beesett arcán végiggördül a könny.

A kismotor ismerősen, játékosan zakatol. Nem tudja, hogy utoljára fut itt. Ahogy eléri az állomást, sípolni kezd. Sípol, amíg a pályát ej nem hagyja.

*A Tiszaláj novemberi fámából.

Valamikor nagyon régen lehetett, amikor nyelvünk a .felé” névutóval gazdagodott. Bizonyos, hogy hosszú fejlődési szakasz volt már mögötte, amikor elfoglalta kialakult he. lyét a nyelv hagy családjában. Elismert helyén nagyon sokáig jól érezte magát. „Elment, s már Buda felé jár...” „A vihar hajnal felé elcsöndesedett...” Az előbbiek szerint a felé helyet, időt segít meghatározni, meg. közelítően, hozzávetőlegesen.

Mostanában hogy, hogy nem, ez a szerény nyelvi közkatona nagyobb dicsőségre vágyik, s furcsa dolgokat művel. A közember rangját őrvezetőséggel, tizedes-csillaggal, nem egy mozgalmi jelentésben, felszólalásban, itt- ott a sajtóban egyenesen őrnagyi rendfokozattal cseréli fel. Odahagyta hozzávetőleges, megközelítő meghatározó szerepét és valami teljesen új. furcsa munkakört foglalt el.

„Megmondtuk az emberek felé. hogy az üzem vezetősége felé beadott újításokkal csak akkor eszközlünk foglalkozást ha azokat fe. lénk is eljuttatják...”

„Leültünk X elvtárssal, és határozottan megmondtuk felé. hogy kritikája megérdemli a továbbítást Y elvtárs felé...”

Ilyeneket hallva, velem együtt az embeA XX. század első felének két kiemelkedő költője van: Ady Endre az egyik, József Attila a másik. A harmadik minden bizonnyal Babits Mihály. Elveiben mindkét társától alapvetően különbözik, korának társadalmi viszonyai azonban őt is éppen úgy megleckéztetik, mint Adyt és József Attilát. 1915-ben Rákosi Jenő megtámadja egy háborúellenes verse miatt, 1917-ben elkobozzák a Nyugatot a benne megjelent Fortissimo c. költeménye miatt, őt pedig perbe fogják és felfüggesztik állásából. 1918. októberében lelkesen üdvözli a köztársaság kikiáltását. 1919. ben pedig a Tanácsköztársaság idején foglal, ja el a korábban felajánlott egyetemi katedrát. 1919 után elbocsátják állásából és megvonják tanári nyugdíját. Mentegetődzik és magyarázkodik versben s prózában egyaránt, mégis elszigetelődik és a saj tó támadások középpontjába kerül. 1921-ben szerelmes versekből álló fordításgyűjteményt ad ki. a táblabíróság azonban erkölcstelenség vádjával, elkobozza.

Már ezek ismeretében is érezzük, hogy Babits írói munkálkodása valami sajátos életművet, hozott létre. Ugyanakkor az is kitetszik. hogy több- vonásában azonos i« nagy kortársai gondolkodásával, alapkérdéseiben métgis gyökeresén különbözik amazokétól. Babits liberális gondolkodású eszmerendszert alakít ki, s ennek megfelelően élesen elutasítja magától a századforduló felszíni áramát, a provinciális és nacionalista irodalmat, Ezek helyett a nyugat-európai irodalmi irányzatokat tanulmányozza. Liberális gondolkodását azonban egyfajta konzervatív idealizmus jellemzi, amelynek következményeként nem tud. ja megérteni és elfogadni a szociális irányzatú irodalmat. Élete végén nagy változás történik felfogásában: eddig is tapasztalt következetes erkölcsi gondolkodása szembefordítja őt a fasizmus eszméivel. Babitstól mindvégig teljesen idegen a forradalmi út, de ő is a magyarságtudatot hiányolja a legjobban. miként Ady, és utolsó műveiben ő is a gondolati költészetet újítja meg,‘miként József Attila is teszi.

Babits költészete reformista állásfoglalást fejez ki: elítéli kora feudál-kapitalizmusát és a dzsentri provinciáiig magatartását. Jnduló költőként is szembenáll a társadalommal, de politikai program helyett az elzárkózást, az én-központúságot hirdeti:

„Csak én bírok versemnek hőse lenni,

első s utolsó mindenik dalomban...”

Költészetének ebből az individualista szemléletéből való kitörési kísérlet egész további

rek is figyelhetnek, akik felé megmondták valamit, mert nem biztos, hogy a tudnivaló el is jutott hozzájuk. Hiszen nem az embereknek szóltak, csak feléjük. Az újítást beadó dolgozók pedig bizonyos, hogy nem a vezetőség felé (félúton az üzem és az iroda között .eltérítve”) adták be terveiket. Különben, ha ezt csak felé tették, várhatják, mi sül ki belőle.

X elvtárs is várhat a válaszra, mert csak Y elvtárs felé továbbították a kritikáját. A bírálattal pedig könnyen megesik, hogy elgörbült, pályán indul és például Monorra jut el Budapest helyett, különösen, ha úgy nagy. jóból, megközelítően felé küldték el. Akkor aztán beszélhetnek X felé...

A szemérmes felé helyett, mondják meg az embereknek, beszéljenek X elvtáresal és juttassák el a bírálatot Y elvtársnak. Névre- szólóan. pontosan.

Újságokból, nyomtatványokból már majdnem kiveszett ez a félresikerült szóhasználat. Ideje lenne jelentésekből, felszólalásokból is helyre küldeni ezt a szemfüles szót. Nem az őt megillető hely felé — mert akkor ismét elősompolyog.

Vincze István

pályája. Ezt bizonyítják a modern nagyvárosi életről és életérzésről 8zóló sorai: „A gyárból / a csatornába szennyes ár foly. / S telük a csonka utca reggel / sok meztelen, piszkos gyerekkel.” (Városvég) Még tovább lép, és sajátos radikalizmusának kezdetet. is jelenti a forradalmi megmozdulások versbe-öntése. Az 1912. évi véres csütörtök eseményeit idézve így ír:

„Félre vakult csökevény, s ti koholt

ideáloki

Nem játék a világ! Látni, teremteni kell!"

Mind magasabbra ível költői pályája, és az első világháború pusztításaival szemben nyíltan hirdeti ellenkezését, pacifizmusát: . hogy elég! hogy elég! élég volt! / hogy béke! Béke! / béke! béke már! / Legyen vége már!" (Húsvét előtt). A Horthy-korszak álmagyarkodását leleplezve idézi Petőfi szellemét, majd önmagát is keresve jeleníti meg Jónás pró. féta alakját. Ekkorra ér csúcspontjára költé. szete, s az európai fasizmussal a humanizmust szegezi szembe. A saját életútját, a társadalmi kérdések elől való menekülését ábrázoló Jónás könyve végül a küldetést válla, ló költőkkel együtt idézi Babits hangját is;

I

„...mert vétkesek közt cinkos aki néma.

Atyafiáért számot ad a testvér:”

Babits műfaji gazdagsága is imponáló. Ma is számontartjuk mint regényírót. A gólyakalifa c. regényét azért, mert a Franz Kafka, féle elidegenítő ábrázolásnak magyar rnegfe- lelőj eként hat. a Halálfiai-t. mert a magyar Buddenbrook-házat írja meg, Elza a pilóta c. regényét pedig azért, mert mondanivalójában minden korhoz szól, s műfajával a fantasztikus regények sorába illik. Esszéi irodalompolitikai állásfoglalását tükrözik, Az európai irodalom története c. kötete, — bár hibás alapállásból indul ki, mert a kis nemzetek kultúráját nem sorolja be a világirodalom fogalmába. mégis segít eligazodni e nemzetek kulturális alkotásai között egyéni látásmódja^., val, finom kritikai észrevételeivel,, Miífordí. tó kedvének és alapos felkészültségének köszönhető a máig is legtökéletesebb Dante, fordításunk. Az isteni színjáték magyarra ültetése.

Korának irodalmi életében jelentős szerep volt az övé: már 1916-tól szerkesztőként jegyzi a Nyugat, majd 1933-tól haláláig egyedül szerkeszti azt, egyben 1927-től 1941-ig a Baumgarten-alapítvány gondnoka is. Közben tagjává választja a Kisfaludy Társaság és a Magyar Tudományos Akadémia. Hosszú ideig vallja azt az elvet, miszerint a Nyugatba-ke. rülésénék vagy a Baumgarten-díj elnyerésének nem az a feltétele, hogy az irodalmat mint társadalmi erőt fogják fel az alkotók, hanem a művészi értékeket őrizzék, és ennek színvonalát emeljék egyre magasabbra. így történik, hogy elveivel és működésével a 20-as, 30-as évek .között ugyan az ún. elefántcsonttorony-iro. dalom vezérévé válik. Ezzel elkülönül a hi. vatalos irodalomtól is, a szociális harcokat azonban soha nem vállalja, s végül is a polgári írói tábornak lesz a vezetője. A népieseknek ugyan még utat enged, de a szocialistákat. köztük József Attilát is soha nem érti meg.

November 26-án lesz 90 éve, hogy megszületett Babits, s aki az európai és magyar társadalom kérdéseire keres egyértelmű választ életművében, az csalódik, de „aki az erkölcsi felelősségérzéssel teli művészi igényes, ség példáját és őrét kutatja..., az nem csalód ha tik.” Dekadencia helyett humanizmus, individualizmus helyett felelősségérzet lesz életművének alapvonása, formakultuszába pedig nemcsak a szonett zárt formája vagy a rímek játszi egy becsen gése fér bele, ha- nem a lírai realizmus leíró költészete ie.

Csorba Sándor

Majtényi Erik:

Botot húztam végig

a rácson

Botot húztam végig a rácson és meghökkentem: dalba kezdett, a vaspálcák vigaszra vágyón fémesen pengtek és rezegtek.

És szállt az ének, szállt a dallam, harangjáték finom zenéje, igy fakadt vallomásra halkan a kert kesergő kerítése.

Vajon miről panaszkodott, a lénye mélyén mi pendült meg? Vonónak nézte a botot, önmagái pedig hegedűnek?

S akkor rájöttem: nemcsak ö — anyagok, tárgyak ezre mind hangszer: az ég, a jég, a kő s zenél sajátos kulcs szerint.

S mind dalba kezd, mind énekel, s hogy mi esett jól, hogy mi fájt, a maga nyelvén mondja el, csak a vonóját megtaláld.

ÍGY BESZÉLÜNK Ml,

A „felé“ - karrierje