Kelet-Magyarország, 1973. szeptember (33. évfolyam, 204-229. szám)
1973-09-30 / 229. szám
Vasárnapi melléklet ————————— -—-— - * Megisszuk a kultúrát A lapok már korábban hírül adták, hogy a Köz. ponti Népi Ellenőrzési Bizottság hat megye 163 településén megvizsgálta: a különböző forrásokból — állami költségvetés, vállalatok, ktsz-ek, tsz-társulások — szár. mazó kulturális pénzügyi alapok hogyan szolgálják az üzemi dolgozók és a helyi lakosság közművelődési igényeinek kielégítését. Magyarul és röviden: mire költik azt a pénzt, amit a könyvelők hivatalosan a kulturális kiadások rovatában számolnak el? Az eredmények nem valami megnyugtatóak. A vizsgált vállalatok és szövetkezetek 1972-fc>en mintegy 23 millió forintot fordítottak — hivatálosan, névleg! — kulturális kiadásokra. Eléggé meglepő módon ennek a nem kis összegnek hatvan százalékát külföldi' es hazai kirándulások, utazások költségeinek fedezésére fizették ki. Utazni jó, utazni kell — adott esetben külföld- re is - . de talán jobb lenne hivatalosan is nevükön nevezni a dolgokat, és ha szükséges, külön költségve. tési rovatot létesíteni az utazások számára, és külön egy másikat: a közvetlen kulturális kiadásokra. így legalább nem csapnánk be önmagunkat, és persze, az államot sem. Még megdöbbentőbb ennek a KNEB- vizsgálatnak egy másik adata. Kiszámították, hogy abból a bizonyos 23 millió forintból — elosztva a vállalatok, intézmények dolgozóinak létszámával — hány forint jut egyet, len emberre. Nem túlságosan nagy ez az összeg: mind. össze 44 forint. Az igazán megdöbbentő szám azonban csak ezután következik. Megnézték külön-külön. szám. Iák szerint, a kiadások fajtáit. Ebbői az derüli ki, hogy ismeretterjesztésre, szakkörökre, oktatásra, klubokra, művészeti csoportokra. könyvtárra tehát a valóban kulturális jellegű kiadásokra mindössze 26 forint jutottszemélyenként. a fennmaradó tizenhat forintból ételt, italt, ajándékokat vásároltak. (Ez a 44 forint az. ami megmaradt a kül- és belföldi utazgatások költségeinek levonása után.) Egyáltalában nem túlzás tehát e kis cikk címe: Megísszuk a kultúrát. Legfeljebb hozzátehetjük: meg is esszük és elajándékozzuk. Kétségtelen, hogy sokat fog javítani ezer, az „ital- kultuszon” az a rendelet, amely a szeszes italokat kitiltotta a reprezentációs keretekből. Egy tanácskozáson. egy megbeszélésen valóban nemcsak az illem, hanem a munka intenzitása is megkívánja, hogy egy üveg ásványvíz, egy palack üdítő ital vagy egy feketekávé is legyen az asztalon. Azért mégsem lehet tudomásul venni hogy a művelődésre szánt nem csekély forintok egyáltalán nem szellemi táplálék formájában kerülnek hozzánk, hanem elei és ital formájában csúsznak le a torkunkon. Ha mindehhez még hozzávesszük, hogy egyedül a termelői árak emelkedése milyen súlyos nehézségek elé állítja a művelődési házakat, hogy akárcsak egy lényegtelen javítás, újrafestés, valamifajta nyersanyag beszerzése, de például a könyvek átlagárának valamelyes növekedése is milyen hallatlanul nagy nehézségek elé állítja a művelődésügy gazdasági irányítóit: akkor egyenesen felelőtlenségnek, ha nem bűnnek kell tartani ezt az elképesztő étel-italozást. Kultúrpolitikai elveink változatlan és sarkalatos tétele, hogy a kultúra nálunk nem árucikk. A legkülönbözőbb és gyakran eléggé komplikált — módozatokat dolgozták ki annak érdekében, hogy a gazdasági mechanizmus az iparban és a mezőgazdaságban nyereségre ösztönző rendszere ne érvényesüljön a kultúra, a művészetek területén. Bonyolult kérdés ez, hiszep a műalkotások létrehozása — egyebek mellett —anyagi kérdés is, hiszen például a képzőművészek, filmesek nyersanyaggal dolgoznak, és ezek közül egynémelyik nem is valami olcsó nyersanyag. (Egy film előállítási költsége manapság Magyarországon mintegy hatmillió forint, amelyben a színészek, a rendezők, az írók és minden szellemi munka csak kis hányaddal van kép. viselve, a túlnyomó többséget a nyersanyag és a technika ára teszi ki, s ráadásul ez az összeg nemzetközi összehasonlításban még igen szerénynek mondható.) S nemcsak a műalkotások létrehozása jár anyagi következményekkel, de forgalomba hozataluk, a műalkotások befogadóihoz való eljuttatásuk is. Mindezek gazdasági kérdések, s a kultúrpolitikai irányítás megpróbálta — 6 menetközben próbálja tovább tökéletesí. teni —. hogy kidolgozzon egy rendszert, amelyben a gazdasági tényezők csak másodrendű szerepet játszanak. De hiába a legjobb ösztönzés is, ha a kézhez ka. pott forintokat éppen a legszélesebb tömegekkel kap. csolatban álló intézményeknél ilyen felelőtlenül osztják szét. S itt kell visszatérni a KNEB-vizsgálat egyik alapvető következtetésére. Á művelődési pénzekkel való gazdálkodást sokkal nyilvánosabban kellene végezni. , Tudni kellene a vállalatok, intézmények, üzemek, tsz. ek dolgozóinak, hogy a kulturális célokat szolgáló pénzösszegeket valójában mire költik el. E nélkül a kötelező nyilvánosság nélkül aligha lehet gyorsan szakítani a „kultúr-étkezések. kultúr-italozások’- mai szokásaival. . ,. Bernáth László Nyíregyháza: Északi városrészünk a sóstói erdő szomszédságában. (Elek Emil felvétele) Palásti László: Az utolsó társbérlet 1979. október 4-én a lakásfőhivatal vezetője boldogan újságolta helyettesének: — Megszüntettük az utolsó társbérletet is! Holnap bejelentem a VB ülésen. Ilonka, a titkárnő, aki egy aktát hozott be es hallotta az örömteli megjegyzést, megszólalt: — Bocsánat, azt hiszem, ön téved. Van még egy társbérlet. A Zebra utca 7- ben két idősebb asszony lakik társbérletben. Egy rokonomat látogattam meg a házban, tőle hallottam. A főhivatal vezetője dühösen csapott az íróasztalra: — És én erről nem tudtam! Minden kerület azt jelentette, hogy nincs társbérlet! Ezt az utolsót is meg kell szüntetni. Zebra utca hét? Magam megyek ki! így történt, hogy a lakás- főhivatal vezetője becsengetett özvegy Branyigáné és özvegy Fekecsné társbérleti lakásába. Elmondta, hogy miért jött és felszólította Fekecsnét. akit harmincnégy évvel ezelőtt társbérlőnek utaltak be Branyigánéhoz, hogy foglaljon el a hűvösvölgyi új lakótelepen egy összkomfortos, távfűtéses, beépített frizsideres lakást. — Kevesebbe kerül, mint amit itt a társbérletért fizet — tette hozzá végső nyomatékül. >— Nem megyek el innen — hangzott a határozott válasz. — Én csak 65 éves vagyok és a hátralévő harminc—negyven évemet Bra- nyigánéval akarom eltölteni. Megkedveltem őt.' És nagyon szeretem ezt a lakást. — Már hatvanhét éves — jegyezte meg Branyigáné, — de ezt csak az igazság kedvéért mondom. Egyébként rémes lenne, ha itthagyna. A tisztviselő igyekezett- rábeszélni Fekecsnét: de minden ékesszólása hiábavaló volt. Hiába ecsetelte a modern lakás előnyeit, Fekecsné ragaszkodott a társbérlethez. Branyigáné is. A főhivatal vezetője ugyanis már azt javasolta, hogy Fekecsné maradjon és Branyigáné költözzön a szép új lakásba. — Legyenek egy kicsit reám is tekintettel — kö- nyörgött. — Nekem jelentenem kell, hogy már nincs társbérlet és maguk miatt még mindig van! Tönkretesznek! — Nagyon sajnáljuk — mondták szinte egyszerre az öregek — maradunk. ■ A lakásfőhivatal vezetője még aznap sürgős értekezletet hívott össze és megkérdezte beosztottjait, ki tudna ebben a kínos ügyben valami megoldást találni? Bodrogi szólalt meg: — Le kell választani a lakást tanácsi költségen. — Mór javasoltam. Fekecsné hallani se akar róla. Nem akar kimenni a gangra, hogy onnan jusson be Branyigánéhoz. Azt mondta, hogy ő nem hajlandó szomszédolni. Rémes egy női Gubacs, akit csavaros észjárása miatt vOkos Gu- bacs”-nak neveztek, azt javasolta, hogy mivel az ügyben szereplő lakás 1945- ben az első társbérletek közé tartozott, nyilvánítsák a Zebra utca ?■, IL emelet 5* ős számú lakást műemléknek és mint ilyen, maradjon meg. A lakásfőhivatal vezetője ilyen értelemben tartotta meg nagy érdeklődéssel kísért bejelentését a VB-ülésen a társbérletek végleges megszűnéséről Külön dicséretet kapott, amiért a Zebra utcai lakás „műemlék társbérlet” maradt. Elhatározták, hogy emléktáblával jelölik meg. A lakásfőhivatal vezetője sugárzott a megelégedéstől. Az ülés szünetében a folyosón rágyújtott kedvenc cigarettájára, amikor . Fekecsnét pillantotta meg, aki feléje közeledett és lelkendezve mondta: *# — Szerencséje van. Csúnyán összevesztem Bra- nyigánéval. Hajlandó vagyok beköltözni abba « lakásba ...
