Kelet-Magyarország, 1973. augusztus (33. évfolyam, 178-203. szám)
1973-08-09 / 185. szám
XXX GVFOLYAM 185. SZÁM ÄRA: 80 FILLÉR 1973. AUGUSZTUS 9, CSÜTÖRTÖK LAPUNK TARTALMÁBÓL.: Túl a kétszázezren (3. oldal) A rádió és televízió jövő heti műsora (4. oldaO Az árak nyomában (5. oldal) Nagyüzem a kispályás labdarúgásban (7. oldal) II kambodzsai felszabadni érik sikeres akciói a főváros környékén A kambodzsai felszabadító fegyveres erők egyik alakulata szerda hajnalban megtámadta és működés- képtelenné tette a Phnom Penh-i nemzetközi telekommunikációs reléközpontot, amely a fővárostól 14 kilométerre nyugatra működik. A posta-vezérigazgató- ság közlése szerint legkevesebb egy hétig eltart — ha_ semmi sém jön közbe — amíg helyreállíthatják a károkat. A felszabadító erők megtámadták a reléközponttól mindössze négy kilométerre fekvő egyik őrállást is és összehangolt akciókat hajtottak végre a Phnom Penh-i úgynevezett védelmi gyűrű nyugati szakasza ellen. Harcokat jelentettek a Phnom Penh-i repülőtértől alig három kilométerre lévő frontszakaszról is. A rezsim főparancsnoksága a repülőtér védelmében páncélosokat vezényelt a térségbe. A B—52-es amerikai nehézbombázók kedden éjszaka és szerdán hajnalban változatlan erővel bombázták a Phnom Penh körüli felszabadított területeket. Egy washingtoni jelentés szerint az Egyesült Államok hivatalosan bocsánatot kért Lón Nol tábornoktól, a kambodzsai rezsim vezetőjétől, a Neak Luong ellen hétfőn végrehajtott „téves” szőny egbom bázásé r t. Stockholm: Olef Palme svéd miniszterelnök a szociáldemokrata párt sunds- valli gyűlésén kijelentette, hogy véleménye szerint az Egyesült Államoknak azonnal abba kellene hagynia a kambodzsai bombázásokat, mivel a támadásokra rendelkezésére álló egy hétben már amúgy sem tudna semmiféle katonai győzelmet kicsikarni. ' Mint ismeretes, Svédország és az Egyesült Államok j Szerdán a Párizs melletti La Celle St. Cloudban megtartották a dél-vietnami politikai tárgyalások 20. ülését. Napirenden a fogolycsere kérdése szerepelt. Dinh Ba Thi, a DIFK küldöttségének helyettes vezetője hangsúlyozta, hogy a saigo- ni rezsim börtöneiben még mindig több mint 200 ezer hazafi sínylődik. Rámutatott, hogy az Egyesült Államok tetemes pénzügyi segítséggel járul hozzá a saigoni börtönviszonyok fenntartásához. Követelte a politikai foglyok haladéktalan szabadon bocsátását. Nguyen Luu Vien, a saigoni küldöttség vezetője nem volt hajlandó a fogolykérdés rendezésének érdemi megvitatására. Ezzel szemben — az ülés után — burkoltan a tárgyalások megszakításával fenyegetőzött abban az esetben, ha a kamkapcsolatai erősen megromlottak azt követően, hogy Palme miniszterelnök erélyesen elítélte és a náci háborús bűnökhöz hasonlította a VDK nagyvárosai ellen tavaly karácsonykor végrehajtott terror bombázásokat. Azóta a két országot egy- más fővárosaiban csak ügyvivők képviselik. bodzsai felszabadító erők megsemmisítő vereséget mérnének a Lón Nol-rezsim hadseregére. „A vörös khmerek Phnom Penh-i hatalom- átvétele az indokínai erőviszonyok megváltozását jelentené. s ez arra késztetheti Saigont, hogy átértékelje a párizsi tárgyalásokat” — jelentette ki. Az ülés előtt Dinh Ba Thi felhívta az újságírók figyelmét arra, hogy Saigon már kinyilvánította. véleménye szerint a januárban kötött párizsi Vietnam-megállapo- dás érvényét vesztette: ..Thieu a napokban Világosan kijelentette, hogy a párizsi megállapodás semmit sem oldhat meg és hogy DéJ-Vietnamnak az erőre Kell hagyatkoznia, nem pedig a nemzetközi jogra” — idézi a UPI Dinh Ba Thi szavait. Folytatódnak a dél-vietnami politikai tárgyalások TÁMADÁSBAN AZ ELLENZÉK Szolidaritási nagygyűlés a népi egység kormánya mellett A chilei ellenzék egyre erőszakosabb módszerekkel próbálja megdönteni Salvador Allende kormányát. A hír- ügynökségek jelentései szerint kedden este szabotőrök felrobbantottak egy olajvezetéket. Santiagótól körülbelül 150 kilométerrel délre. Az olajvezetékben hatszázezer liter kőolaj fogott tüzet. A robbanás ereje körülbelül félkilométeres körzetben lesodorta a házak tetejét. A merényletnek egy halálos és több mint 20 sebesült áldozata van. Santiagótól körülbelül hatvan kilométerrel nyugatra egy gázvezetéket röpítettek a levegőbe. A tűzveszély miatt ki kellett üríteni a környező falvakat. Briones belügyminiszter közlése szerint a robbantások és az egyéb terrorcselekmények a szélsőséges ellenzék művei. Keddi hivatalos bejelentés szerint a chilei haditengerészeten belül a múlt hét végén csírájában sikerüli elfojtani egy Allende elnök ellen szőtt összeesküvést, amelyben két hadihajó személyzete és szélsőséges polgári személyek vettek részt. A haditengerészeti parancsnokság szerdára virradóra kö(Folytatás a 3. oldalon) Újabb szabolcsi üzemek terveit készítik Nyíregyházán Nyíregyháza és a megye gazdagodásában nagy szerepet játszik a megyei tanács tervezőirodája: a NYIRTERV. Itt alakul a város és megye jövendő képe is. Körülbelül 200 terv készül évenként, a tervezett beruházások összege megközelíti a félmilliárd forintot. Az idei és az ezt követő évek is sokat Ígérnek. Az ipari létesítmények között jelentős a fehérgyarmati HÓDIKÖT — kivitelezési összege 17 millió —, a gumigyár ibrányi gyáregysége 8 millió forintos beruházással. Külön érdekességet jelent a budapesti gyapjufonó- gyár újfehértói gyáregységének tervezése, amelyet a NYIRTERV a maga alkotta könnyű vasszerkezetes megoldással tervez. A szükséges «árszerkezetet a nyfebáton Csepel motorkerékpár-üzem gyártja. Hasonló szerkezettel már több helyen találkozunk a megyében. A nyírbátori Csepel motorkerékpár-üzem 5 ezer négyzetméteres csarnoka, és a Nyíregyházi Textilruházati Vállalat 1200 négyzetméteres csarnoka készült ezzel a megoldással. Lakóépületek terveit Nyíregyházának és a megye városainak készít a NYIRTERV. A legfontosabbak: Nyíregyházára a negyedik tízszintes alagútzsalus épület — már alapozása is folyamatban van —, Nyírbátorban 400 lakásos lakótelep, melyből 66 lakás tervét már ki is adták, Mátészalkán 80 lakásos épület üzletekkel. Az épület a város központjában foglal majd helyet, így a városkép alakulását is kedvezően befolyásolja. Középületek fefeSI jeientós a tiszadobi gyermekváros részére épülő kollégium és a nyírbátori gyógypedagógiai intézet. Nyíregyházán az új megyei könyvtár, és a megyei művelődési központ tervezése a leglényegesebb. A jövő művelődési központjáról már több számunkban beszámoltunk: a Lenin téren a Krúdy mozi mellett épül majd fel. E felsorolás rendkívül kis része a NYIRTERV-nél készülő munkáknak, hisz az épülettervezésen kívül terveznek utakat, közműveket, községrendezési terveket, dolgoznak sok megyén kívüli városnak. Sátoraljaújhelyre kollégiumátalakítást, Kiskunfélegyházára üzemi konyhát, Budapestre négyszintes acélcsarnokot terveznek. Az utóbbit kooperáció keretében csehszlovák technológusokkal együtt készítat Látványos vízi* és légiparádé Budapesten Gazdag' program az alkotmány ünnepén Az alkotmány ünnepének tiszteletére az idén is fényruhába öltözik a főváros, a Parlament épülete, a Halászbástya, több híd és fontosabb középület ünnepi díszkivilágítást kap. Augusztus 20-án a budapesti városrészekben zenés ébresztővel köszöntik a lakosságot. Az alkotmánynapi ünnepségek hivatalos nyitányaként húszadikán délelőtt a Parlament előtt a Kossuth Lajos téren felvonják az állami zászlót. Ugyanitt ünnepi külsőségek között felavatják fegyveres testületeink új tisztjeit, akik az állami zászlónál, párt-, állami és tömegszervezeti vezetők, családtagok és hozzátartozók előtt tesznek fogadalmat. Ezt követően kezdődik a nagy érdeklődésre számot- tartó budapesti honvédelmi nap fő eseménye, a vízi- és légiparádé. A program — amely a Margit- és a Lánchíd közötti Duna-szakaszon és légterében zajlik — az előző évieknél több újdonságot, látványosságot ígér. A budapesti honvédelmi napot ezúttal kettős évforduló jegyében rendezi meg az MHSZ budapesti vezetősége a különböző állami és társadalmi szervekkel, a néphadsereg kijelölt alakulataival együtt: a p-ogram ugyanis kapcsolódik a főváros egyesítésének 100., illetve a Magyar Honvédelmi Szövetség megalakulásának 25. évfordulójához. Ugyancsak változatos programok lesznek a budapesti kerületekben. A fővárosban az alkotmányünnep eseményeit az idén is a gellérthegyi szín- pompás tűzijáték zárja. Aczél György Szolnokon és a balatoni úttörövárosban Aczél György, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára kedden Szolnok megyébe, szerdán a balatoni úttörővárosba látogatott. Szolnokon a vendéget a megyei pártbizottság székházában dr. Gergely István, a Szolnok megyei pártbizottság első titkára, dr. Hegedűs Lajos, a megyei tanács elnöke és Nádas József, a szolnoki járási pártbizottság első titkára fogadta. Aczél György beszélgetést folytatott a megye vezetőivel, majd kíséretükben látogatást tett a jászladányi Haladás Tsz-ben, ahol Gál Ferenc, a közös gazdaság elnöké mutatta be a gazdaságot. Ezt követően a Tisza- meneti Vegyiműveket kereste fel. A 12 termelőüzemből álló vegyiművekről Szimoni- desz Lajos igazgató adott tájékoztatást. A Központi Bizottság titkára ezután felkereste a szolnoki galériát és látogatást tett a szolnoki mű- vészelepen. Kedden délután a Szolnok megyei pártbizottság székházában rendezett aktívaülésen időszerű politikai és kulturális kérdésekről tartott tájékoztatót. Szerdán Aczél György látogatást tett a Zánka és Ba- latonakali között épülő balatoni úttörővárosban. Útjára elkísérte Szűcs Istvánná, a KISZ KB titkára és Szabó Ferenc, a Magyar Úttörőik Országos Szövetségének főtitkára. A vendégeket Cser- nus László képzésvezető fogadta. Aczél György az úttörővárosban meghallgatta Szabó Ferencnek, a Magyar Úttörők Országos Szövetsége főtitkárának és Szilasí Andrásnak, az úttörőváros mozgalmi vezetőjének tájékoztatóját az objektum építésének helyzetéről. Mint elmondották, a 295 holdon elterülő úttörőváros 490 millió forintos beruházási költségének mintegy 60 százalékát már felhasználták. Elkészült többek között a 300 személy befogadására alkalmas vízitelep, 8 táborépület, a hő- és vízköz- pont, a 3000 személyes étterem és a 6000 adagos központi konyha. Aczél György ezután felkereste az úttörőváros egyik táborát, megtekintette az úttörők rajfoglalkozásainak színhelyét és a gyermekalkotások kiállítását, majd ellátogatott a KISZ ifjúsági építőtáborba. A zánkai program j után részt vett Badacsonyban [ az Egry József-emlékmúzeum avatóünnepségén. (MTI) Az MTI jelenti A Magyar Népköztársaság és a Ciprusi Köztársaság szerdán tudományos és kulturális együttműködési megállapodást kötött. Az egyezményt Nicosiában Szilágyi Béla nagykövet és Christodu- los Vemanin kül ügyminisztériumi főtitkár írta alá ★ Szerdán a moszkvai televízióban nyilatkoztak a békevilágkongresszus előkészítésével foglalkozó neves személyiségek, köztük Romes Csandra, a Béke-viLágtanács főtitkára, a világkongresszus nemzetközi előkészítő bizottságának elnöke és Mihail Zimjanyin, aki a Szovjetunióban irányítja az előkészületeket a nagyszabású tanácskozásra. ★ Nagaszakiban szerdán egy- időben két atomfegyverkezés- ellenes konferencia nyüt meg. Az egyiket a Japan Kommunista Párt áltat támogatott atom- és hidrogén- bomba-ellenes tanács szervezi, a másik a szocialista párt irányította atom- és hidrogén bomba -el! enes kongresszus rendezvénye. Mindkét konferencia a Nagaszakira ledobott atombomba robbanásának 28. évfordulóján, asűtörtdkaa ér véget. ★ A Skylab űrhajósa; először használva az úrlaboratórium napteleszkópját, lefényképeztek egy nagyobb napkitörést, majd az Egyesült Államoki felszínét tanulmányozták, hogy választ kapjanak az ország ásványi lelőhelyeinek elhelyezkedésével kapcsolatos néhány kérdésre. Fehér Lajos látogatása a ZÖLDÉRT Vállalatnál Fehér Lajos, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Minisztertanács elnökhelyettese — dr. Kovács Sándornak, a SZÖVOSZ általános elnökhelyettesének társaságában — szerdán látogatást tett a nagyvásártelepen, a ZÖLDÉRT Vállalatnál. A látogatáson jelen volt dr. Sághy Vilmos, a belkereskedelmi miniszter első helyettese, dr. Vallus Pál, az Országos Anyag- és Arhivatal elnökhelyettese és Patay János, a SZÖVOSZ elnökhelyettese is. A látogatókat Földest Mihály, a ZÖLDÉRT igazgatója tájékoztatta a vállalat munkájáról és kalauzolta végig a vásárcsarnokon. Megtekintették egyebek között a vállalat hűtőtároló-építkezéseit, a csomagoló- és tartósítóüze- méket Ezután Hammer József, a HUNGAROFBOtOT és Panák László, a SZÖVÉRT vezérigazgatója bevonásával megvitatták a zöldség-gyümölcs termelés és -forgalmazás helyzetét, a lakossági ellátás javításának legfontosabb feladatait. A vendégek a látogatás végén megtekintették a ZÖLDÉRT József körúti önkiszolgáló rendszerű zöldség-gyümölcs szaküzletét. Hazaérkezett a szabolcsi VIT-delegáció Szerdán hazaérkezett a 16 tagú küldöttség, amely megyénket képviselte a berlini, X. ViLágifjúsági és Diáktalálkozón. A küldöttség részt, jgeafi gazdfag étméngekkel. benyomásokkal. gondolatokkal tértek haza Berlinből, melyekről az elkövetkezendő napokban beszámolókat tartanak raegsggaeete