Kelet-Magyarország, 1973. augusztus (33. évfolyam, 178-203. szám)

1973-08-04 / 181. szám

•í< «Bguwiw 4;

icmsZMd

s. <XM

/EGYZETEK

Jó döntések feltétele

EGY-EGY KORSZERŰ, VERSENYKÉPES, a világszínvonalnak is megfelelő termék előállítása mindenképpen kollektív munka, erőfeszítés, a szellemi erők koncentrálásának, felhasználásának az eredménye, így készülnek a HAFE munkadarabjai, az ISG mátészalkai üzemében új gyártmányok, melyeknek az előkészítése, szerszámozottsága hónapokat igényelt. Hasonló szellemi kapacitást, ötletességet követel egy-egy új cipőmodell megalkotása, amelyek aztán a világpiacra kerülnek a Szabolcs Cipőgyárból «agy a RACITÁ-ból a csizmák.

Ez állandó készenlétet, nagy figyelmet Ifeényel mindazoktól, akik az alkotás különböző fázisaiban vesznek részt. Elég elmérni «gy milliméterrel a munkadarabot, s már Belejt lesz. Pillanatnyi figyelmetlenség az esztergálásnál, s kész a baj. Egy felületes tervrajz, egy odavetett nem alapos magyarázat arról, hogyan is kellene ezt vagy azt « méretet megcsináni, s egész kollektívák «nunkája válhat használhatatlanná. Pedig, sajnos, előfordul.

Miért? Sokszor a felületességből származik, vagy abból, hogy egyszerűen türelmetlenek vagyunk, nem hallgatjuk meg egymást. Ez illetlenség is, de a további bajokat is szüli, idegességet okoz és terjeszt.

A KAPKODÁS, IDEGESKEDÉS nem

•csak a termékek minőségében, a selejtek- foen jut kifejezésre, hanem az emberi kapcsolatokban is. Feltételezzük a partnerünkről. hogy éppen olyan járatos bizonyos szak- mai kérdésekben, — amelyek napirenden vannak — mint mi. Elvárjuk, hogy néhány szóból értse meg világosan szándékunkat, célunkat. Elvárható-e ez? Nem. A kapkodásból, az ügy nem kellő megértéséből születhetnek aztán a megalapozatlan politikai és gazdasági döntések. Ezek kihatással vannak egész kollektívákra, az üzemre is.

A korszerű vezetés nem nélkülözheti a döntések alapos előkészítését. S mint ahogy a gazdasági, úgy a politikai döntéseknek is megvan a technológiai sorrendje. Vonatkozik ez az előbbire is. Miből áll ez? Mind a gazdasági, mind a politikai döntéseknél abból, hogy először is ismerni kell a célt, s megteremteni azokat a feltételeket, amelyekkel elérhető. Ezen túl meg kell állapítani, mire van lehetőség. Ez az első fázis, melyre aztán ráépülhet a program.

És mindezt ismertetni, s elfogadtatni azokkal, akik ebben a munkában részt vesznek. Úgy, hogy adják hozzá saját tapasztalataikat, tudásukat, érezzék, hogy ez a sajátjuk. Mindenki tudja, mi a pontos feladata abban a munkafolyamatban, amit végez. Így elkerülhető a kapkodás, az idegeskedés, figyelmetlenség. Az ilyen szervezés pénzzé válik. S közben állandósul a munkafegyelem is, a kollektívák alkotó kedve növekszik, kevesebb gonddal-erőfeszítéssel oldanak meg nagyobb feladatokat is.

S EZ A FELTÉTELE, hogy a hajrák megszűnjenek. Persze csak az egyik feltétel a sok közül. Ha viszont gondja van a gazdasági, párt- és tömegmozgalmi vezetésnek arra, hogy minden oldalról ezt a munkaritmust. az effajta nyugddt, nem kapkodó, kiegyen.s''vozott munkatempót biztosítsa, ilyen módon szervezze a munkát, ott érezhető a megelégedettség. Ott egymás munkájára vigyáznak az emberek.

Ott tisztelik, becsülik egymás munkáját a munkások is vezetők is.

Farkas Kálmán

Erdő Szabolcsban

Aratóünnep Nagycserkeszen

A7, ELKÖVETKEZŐ ÉVTIZEDEKBEN

Szabolcs-Szatmdr területén több tízezer hektáros erdősítésre kerül sor. Az ezredfordulóig különösen a megye déli részein, a nyírbátori járásban, valamint Bakta térségében számít- fcatuxtk arra, bogy a földeken összefüggő er- dótakaró létesül.

A nagyszabású erdősítés terve, amely már főbb vonalaiban el is készült, számos gondot, új feladatot is támaszt. Az egyik ilyen, meg kell értetni a mezőgazdasági üzemekkel, hogy b jövőben a szokásos gazdálkodás mellett, vagy éppen helyeit meg kell barátkozni az erdőgazdálkodással. Sok nagyüzemet fel kell világosítani, számokkal, érvekkel meggyőzni arról, hogy ez az erdő hasznos lesz, gazdaságosabb, mint a hatalmas energiát fogyasztó és sokszor a rossz adottságok miatt keveset visz- szaadó szántóföldi művelés. Homoki ember szemléletét kell már most alakítani, úgy formálni, hogy erdei emberré váljék.

Mindez már ma jelentkező probléma. Sok termelőszövetkezet, amely erdőkkel rendelkezik, idegenkedik a további erdősítéstől. Szak- emberhiánnyal küzdenek. Uj gépek válnak szükségessé. Az erdő folyamatos és szakszerű gondozása ismeretlen téma. És ami a fő: az értékesítés, a kitermelt erdő fájának eladása egyelőre nehézkes, sokszor nem kifizetődő, körülményes.

A TÖBB TÍZEZER HEKTÁROS tervezett erdő egy része, és nem kis része pedig tsz- erdő lesz. A távlati elképzelések így egészen közeire hozzák a gondo^ megoldásának szükségességét. Időszerű lenne már most elmélkedni azon, hogy a tsz-szövetségek, a megyei mezőgazdasági irányítás miként szervezhetné előre azt a korszerű erdőgazdálkodási társulást, amely a szövetkezeti területeket mármost átfogná, és a jövőben már ezen az iskolán tanűlva nagyvonalúan és szakszerűen irányítaná. Mert a mai felkészülésen múlik minden. A szervezés és tervezés jelenlegi stádiumában még lehet kapni állami támogatást, amit később várni talán már hiábavaló lenne.

Több helyen, így például Ombolyon, N’yír- lugoson komoly erőfeszítéseket tesznek szövetkezeti vezetők, tagok, hogy erdőt telepítsenek. Egyelőre az állami erdészet segít, mégpedig szívesen. De ha a területek az évek során rohamosan nőnék, akkor már nem lehet patronálómozgalmakra, időszakos szerződésekre építeni. Erre az időre ki kell és ki is lehet éoí- teni a tsz-erdőgazdaság rendszerét, szakemberhálózatát, értékesítési és piackutató mechanizmusát.

Az évek egyre rontják 'Szabolcs-Szatmár homokos területein a talajt. Ha nem figyelünk oda, egyre több dombot indít útnak a tavaszi és őszi szél. Egyre több területünk válik haszontalanná. Még a máskor termő homok is bemohosodik, mint Terem határában. A megoldás csupán egy lehet: az átgondolt, gyors

erdősítés. Ezzel barátkozni nem könnyű, főleg ott, ahol a gabona, a tengeri, vagy éppen a málna jelentett életet, bevételt, hasznot.

Bürget Lajos

Sütött a nap hetedmagával. A kombájn egyszer cáak megállt. Azért állt meg, mert már nem volt előtte több vágnivaló. A nagycserkeszi Kossuth Termelőszövetkezet utolsó aratnivalója is elfogyott az SZK—4-es elől.

A kombájnvezető tulajdonképpen nem is készült fel erre. Három héten át hajtott, hogy kiverte homlokát az izzadtság.

Moßt egyszerre csalt vége volt.

A kombájnvezető leszállt a gépmonstrumról, megtörölte a homlokát, kezet fogott a társával és azt mondta:

— No,\ezt is befejeztük!

A 9 nagycserkeszi kombájn 2 és fél millióval több értékű gabonát takarított be az idén, mint’ amennyire tervezték. A kombájnosok is tudták ezt már. Siettek haza a gépműhelybe közölni az örömhírt, a feleségékhez ebédelni, meg lemosdani, mert délután — ezt mindenki tudta —, kezdődik az aratóünnepség.

Munkásparasztok

A nagycserkeszi Kossuth Termelőszövetkezet úgynevezett értekezleteire azért volna érdemes többször járni, mert sohasem az irodában történnek szűk körben, hanem a gépműhelyben. Az asztalsort nagy U betű alakzatában, satupadokból állították össze. Hófehér papírral van letakarva. És ezen a „melós- abroszon” mindenki előtt ott van egy műanyag zacskóban három szendvics (kövérebb a húsa, mint a zsemléje) és három üveg „üdítő. ital”. Az üdítő italról csak annyit, hogy az elnök eléig hosszan kitért rá, közölte, hogy most törik meg a nagycserkeszi hagyományokat. Aratás közben eddig sem ivott senki szeszes italt Nagycserkeszen, mint régen az uraságnál, de a befejezéskor —/ez hagyomány volt — pálinka állott az asztalon. Most nem áll, mert szigorú rendelet van rá hogy a reprezentáció nem terjedhet ki csak szódavízre, vagy üdítő italra. Ezt a sört viszont mindenki maga fizeti és ennyit megengedhetnek maguknak, miután az elsők között fejezték be az aratást. Hangos derültség és taps volt az elnök jutalma.

Külön egynéhány szót a megye egyik legfiatalabb termelőszövetkezeti elnökéről. Lakatos József nem szónokol, nem is olvas papírokról semmit, sőt még téved is. Megengedi magának, hogy helyreigazítsa a tévedését, és senki sem neveti ki. Mellettem súgják a fiatalok egymásnak, hogy „most is az igazságot keresi”.

Egyébként az elnök üdvözli a vendégeket és átengedi a szót a főagroflómusnak.

Honnan lett a két és fél millió?

Ez megint egy külön mutatvány. Ahogyan Barczi János főagronómus elmondja a tényeket, számokat. adatokat, arra mindenki odafigyel. Ugyanis forint van benne és a fehér papírral „abroszosított” satupadok mellett ülő 200 ember — mintha egy csepeli, vagy angyalföldi üzemben ülnénk —, nemcsak figyel, hanem velünk együtt jegyez is. Tömören beszél. Elmondja, hogy a tervezett búzaátlagol, és a tavaszi árpa átlagát is felülmúlták. Búzából már most bankban van a leszállított többletért is az 1 millió 300 forint, amivel többet arattak a tervezettnél, és árpából is az az 1 millió 200 ezer forint, amivel felülmúlták a tervet. És — fejezi be — ez nem utolsósorban, hanem elsősorban a 9 kombájn kiszolgáló személyzetének, meg az őket kiszolgáló műhelynek a szorgalmán múlott.

A' felszólalásokból megint csak nem a felszólalókra figyeltünk elsősorban, hanem ahogyan a 200, önmagát ünneplő „tanyai munkás” reagált rá.

A felszólalók is ’tudták, kikkel beszélnek. Lakatos András, az egyik vendég, a partner: a gabonafelvásárló

vállalat körzeti - üzemének vezetője például elmondta, meddig érne az a vonatszerelvény, amelybe be lehetne rakni a nagycserkeszi 320 vagon kenyérnekvalót. Hangos derültség. De a tapsot csak akkor kapta meg, ami* kor bevallotta, hogy a nagy miinka során néha goromba is volt, és ezért most kér elnézést, hiszen „ember as ember”. Még hátulról egy átadó be is kiabált: „Köszönjük, Bandi!”

Hogyan kell

szervezni ?

A kombájnosverseny els£ díját az a Dincsei József é* Madján János kapta, akik a Belti-bokorban aznap délben befejezte a nagycserkeszi aratást. A kombá.jnas fel is szólalt, meg is köszönte, egy kicsit meg is mosolyogták, mert felszólalás közben háromszor is megtörölte a homlokát, amikor afroi beszélt, hogy milyen nehéa aratás is volt. Egyébként ez a pár 18 nap alatt, nagyon nehéz körülmények között, sok várakozással, 352 holdról 6974 mázsa kenyérnekvalót takarított be, holdanként 20 mázsás átlaggal. _

Gyurján János, a termelő- szövetkezet szállj tásvezető.i® alig mondptt egy pá,r szót, de közben oda huny ontott a gabonafelvásáiió vezetője- nek, amivel azt akarta jelezni, hogy nagy csata volt, de megnyerték.

Egészen különleges volt a gépműhely vezetőjének,

Bartlia Di’pótnak a felszólalása. Baráti hangsúllyal azt mondta, hogy ő olyan volt, mint egy ablak, amelyen belül a pára, kívül a rossz idő, viszont nem felejtette el megdicsérni az egész műhelyt azért, mert egy olyan tengelytörést, ami „békeidőben” (így mondta) — két hétig tartott volna, egy éjjel megcsinállak. Lehet, hogy van aki félreérti, mégis ideírjuk, az éjszaka közeledtével a nagycserkeszi arató- ünnepen az volt a legnagyobb mutatás, hogy néhány kom- bájnos kihívta egymást birkózni, az U alakú bankettasztal közepére, teljesen sportszerűen. Akit legyőztek, az kétszer a földre ütött, és aki győzött, az nagyon szerényen megköszönte a tapsot.

Jól esett ezt látni. Nemcsak satupad van a nagy cserkészi Kossuth Termelőszövetkezetben, hanem szemünk láttára alakul át munkássá a paraszt.

Gesztelyi Nagy Zoltán

Talán televíziókészülékek boltját nézegettem, talán a legújabb könyveket figyeltem, mikor elém állt egy öregember:

— Kaszát vennék, de nem tudom, hol találok. Nem tudja véletlenül?

Megdöbbentem, meghökkentem, nem tudtam hirtelen felelni. Hogyan tudnám, honnan is tudnám! Évtizede élek a nagyvárosban, s azóta csak a pázsitnyeső olló csevegett a kezemben, gondjaim közül immár kipusztult az a fogalom, hogy kaszálás, hiszen amikor hírek érkeztek hozzám az aratásról, csak gépekre gondoltam szüntelenül. Szinte hűtlenül elfelejtettem az alig egy méter hosszú, nemesacélból készült szerszámot, amely a Vetőgéphez, boronához képest olyan semmiségnek látszik és mégis olyan babonásan tisztelte a régi falu, mint vademberek a fétist. Annyira tisztelték a kaszát, hogy szinte most is hallom az öregembereket, akik óvatosságra intették a szekérderékba huppanó marokszedő lányokat:

— Vigyázzatok, mert a saroglyábán van a kasza.

Ekéktől, boronáktól, szöges elevátortól, rugós lótól is óvták a gyermeket, de ha meglátták, hogy apját utánozza, fenni akarja a kaszát valamelyik siheder. csattant * féltő, dühös kiáltás:

— Elmenj a kaszától, te, mert hátra kötöm a sarkad!

Ismertem egy gyógyithatatlanul szívbeteg parasztot,

Nyár volt, így volt...

aki éppen az aratás gyilkos hajszájában rokkant meg fiatalon, akit igazság szerint már pásztornak sem lehetett volna alkalmazni. Naponta többször is rátört a roham, ilyenkor öntudatával egy pillanatban veszítette el az egyensúlyát, de még eszmélete végső lobbanásával, szinte állati reflexszel három-négy lépésnyire ellökte magától a kaszát, mielőtt földre zuhant. Ha elérte a baj, már nem keltett izgalmat. Az előtte járó kaszás vissza se fordult, csak a mögötte haladó állt meg egy verejtéktörlésnvi időre. Figyeltem a beteg embert: mikor eszméletre tért, mikor feltápászkodott a földről, * először megrázta a fejét, mintha álomból ébredt volna, s kicsit szédelegve indult az eldobott kaszáért. Kézbe vette a szerszámot, hümmögve nézte, hogy nem esett-e csorba az élén, aztán elővette a fenőkövet és olyan szeretettel simogatta a kényes tüköracélt, mint amikor megbántott kisfiút cukorkával engesztel az ember.

A kaszának erkölcsi súlya volt, ezt egy csillagfényes este figyeltem meg, mikor kihallgattam, hogyan fenyegette meg egy legény csal- iaságra hajlamos szerelmét;

— Majd meglátod Erzsiké, egyszer szörnyű vége lesz ennek. . .

Csend. De csak egy pillanatig tartó. A sötétben felvihogott a lány:

— Aztán, hogy lesz ennek szörnyű vége?

— Úgy teszek, mint a Tóth Antal. Nekem is akad még egy kötél valahol.

A lány erre már nem vihogott, de kacagott. Mint a jó tréfán, percekig nevetett, aztán, mikor abbahagyta, élőiről kezdődött a civódás. S ennek a végén azt mondta a legény:

— Meglátod, egyszer beledőlök a kaszába érted.

Vártam a vihogást, a nevetést, a kacagást. Pillanatok, percek múltak, döbbenetes csendben. Aztán suttogva mondott forró szavakat hallottam, megtörte a lány makacsságát a kasza tisztelete.

Talán azért, mert a kasza volt a legközvetlenebbül kenyérkereső szerszám, oly fenséges volt a tisztelete, hogy lélekig maró szégyennek tartották, ha katonaköteles koráig nem tanult meg kaszálni a legény. Igaz, ilyen szégyen ritkán esett rpeg, mert amikor először bámult a lányok után, apja, vagy testvérbátyja kaszára fogta a fiút betörték, szinte úgy,

mint igáslónak a fiatal csikót.

A kaszálni tanítás ünnep volt, majdnem olyan szertartásosan történt, mint a templomi ceremónia, ugyanakkor olyan természetesen szép, mint amikor az anyamadár a fiókáját tanítja röpülni. Az első kaszás pedig tanult és tanult, arca ragyogott az örömtől, a büszkeségtől, de közben a napot nézte. Elfáradt, nagyon elfáradt a szokatlan munkától. Jöhetne már a dél. S amikor jött a dél, elnyúlt az árnyékban, mint a fáradt kiskutya, volt1 úgy, hogy a kanalát sem merítette a levesbe, hanem fáradtságát eltúlozva azt mondta:

— Etessen meg. édesanyám, mert oem bírom a karomat felemelni a számig.

És akkor az anya boldog nevetéssel fogta a kanalat, és kaszára érett nagyfiát etetni kezdte, mint a csecsemőt. ..

Később nehéz szekerek tördelték darabokra a dűlő- utakat, magba szökött pipacsok fehérre sápadt szirmát kavarta a boszorkányszél, gépek zümmögése és az emberek állatokat nógató kiáltása verte fel a határ csöndjét. Ismertem a zajt, az emberét és a gépét is. Gyermekkoromban, & hányszor

megcsodáltam a fekete vasbikát, a tüzesgépet, amellyel izmos bivalyok lihegtek asz- tagtól asztagig, mintha nagyra nőtt testvérkéjüket tanították volna járni. Hányszor íigyeltem irigyen a nálam nem sokkal idősebb cimborákat, a törekesfiúkat, akik már gyermekfejjel felnőtté váltak az én szememben, mert hitem volt és mindmáig hitem maradt, hogy csak az lehet teljes jogú ember, aki eszével, vagy dereka feszítésével megkeresi a saját kenyerét.

Am a zsákosokat bálványoztam leginkább, mert ők találkoztak elsőnek a földek tiszta áldásával. Ahogy kötözték a zsákok száját, olykor kezükre pattant egy-egy búzaszem, amely úgy simogatott, mint az ujjhegyre szálló katicabogár. Néha a zsákba merítették a markukat, és gyönyörködtek, sokáig gyönyörködtek. Aranyásó sem nézhette mohóbban a hirtelen megtalált kincset.

Csak a kazalosokat nem irigyeltem soha. Jóizmú legények voltak ők, erősek, mint a fákat nyűvő mesebeli ember, és mégsem irigyeltem őket. Akkor még elevátor híján hosszú, hegyes nyársakra tűztek egy-egyí boglyányi szalmát, s azzal szuszogtak a kazal tetején. Ám nem mindegyiknek sikerült feljutni oda! Ma is elémvillantja az idő azt a hirtelen elsápadó legényt, aki baromhoz méltó teher alatt a földre roskadt és vízért sóhajtott Testét teljesen beborította a szalma, mint a halotti lepel. S úgy jött az a félájult sóhajtás a sárgafehér halom alól, ‘ mintha sírgödörből érkezett volna. Ó, azt a hangot, én már nem tudom elfelejteni.

E nehéz emléket talán csak a kévevágó lány enyhíti valamelyest. Veszélyes munkát végeztek ők is, tudtam akkor is, hogy a munkájuk veszedelmes. Mert a gép szája nem csak a kévét nyelte el, hanem a törött kaszát, a lovak patájáról lehullott szerencsepatkót, éleshegyes követ, s mindez úgy jött vissza a gép szájából, mint a pjjskagolyó. És a gép elnyelte, bizony olykor elnyelte a kévevágó lányt is. De ők mégis bátran, mosolyogva, úgy magasodtak a határ fölé, mint a teremtés őrangyalai.

így magasodott Eöl az a lány is, akinek köszönhetem a legbájosabb emberi érzés megismerését: a gyermek- szerelmet. Akkor már kenyérkereső vízhordófiú voltam, amikor belészerettem a nálam évtizeddel idősebb ké- vévágó lányba. Legszívesebben őt itattam a kanna fedeléből, mert, ha felkapaszkodtam hozzá a létrán, hun- cutkodva, szerelmesen megrángattam a szoknyáját. Rátarti lány volt pedig. (Szóba se állt a legényekkel, még a gépész úrral sem. De mintha megsejtette volna érzelmeimet, nem teremtett nyakon, csak megfenyegetett a muta- tóujjávaL r