Kelet-Magyarország, 1973. június (33. évfolyam, 126-151. szám)
1973-06-07 / 131. szám
3, Mé RÍTLET-StÁGYARORSZ ÄS * fSra. íSnfes f. PÁ RIZSt \ Le Dúc Tho—Kissinger úfabb találkozója Le Due Tho, a Vietnami Dolgozók Pártja PB tagja és dr. Henry Kissinger, Nixon amerikai elnök nemzetbiztonsági főtanácsadója szerdán délelőtt llórakor a Párizs környéki Gif- Si'r-Yvette-ben folytatta május 16-án megkezdett és két héttel ezelőtt felfüggesztett eszmecseréit a vietnami béke-megállapodás rendelkezéseinek végrehajtásáról. A megbeszélésen részt vett Ronald Ziegler, a Fehér Ház sajtótitkára is. öt és fél órás tárgyalás után ért véget lé Dúc Tho és Kissinger első találkozója, amely ma folytatódik. HíltMAGYARÁZÓNK ÍRJA: A kél fölismert és a francia fővárostól oly távol élő személyiség újra Párizsban van: Gif-Sur-Yvette külvárosban Le Due Tho, a Vietnami Dolgozók Pártja PB tagja és dr. Henry Kissinger. Nixon elnök nemzetbiztonsági főtanácsadója ismét tárgyalóasztalhoz ült. Mint már annyiszor bebizonyosodott. feladatuk most sem könnyű. Sőt. különösen amerikai részről, egyre nehezebb. Sokasodnak annak a jelei, hogy a nemzetközi közvélemény mind ingerültebben fieveli a saigoni kormányzat akcióit, amelyek szinte kivétel nélkül a párizsi megállapodások végrehajtásának elszabo- tálására, vagy legalábbis késleltetésére irányulnak. Hogy ezt a fokozódó lélektani-politikai nyomást Washington mennyire érzi. arra jellemző, hogy a hosszú tanácskozások történetében először kísérte el ■ a nemzetbiztonsági főtanácsadót. Ronald Ziegler, a Fehér Ház sajtófőnöke. Reméljük, Kissinger nem azért vitt magával Párizsba magas rangú, hivatásos „bizonyítványmagyarázót ”, mert jó előre úgy érzi, hogy az amerikai fél magatartásán lesz mit magyarázni... Körülbelül ezt a gondolatot fejezte ki Le Dúc Tho is, amikor egy újságíró megkérdezte tőle, számít-e arra, hogy a hát végéig be lehet fejezni, méghozzá eredményesen a mostani megbeszéléseket. „Minden dr. Kissin- gertől, vagyis az Egyesült Államoktól függ” — hangzott a válasz. És ez így igaz. Május 16-án ült össze Párizsban a két személyiség legutóbb, de akkoi a tárgyalásokat azért kellett felfüggeszteni, mert az amerikai fél tarsolyából hiányoztak a kibontakozás meggyorsításához szükséges döntések. Fel kell szedni az aknákat a VDK területi vizein. Folytatni kell a VDK és az USA közötti gazdasági tárgyalásokat, elő kell segíteni a délvietnami fegyveres összecsapások, a saigoni területszer- zö akciók megszűnését. Elő keli segíteni a dél-vietnami belső megbékélést. Ezek — többek között — a vietnami fél követelései Párizsban. Egyik sem új: teljesítésükről az amerikai fél már régen aláírta a megállapodást. Most már „csak” a megvalósítás van hátra. A Tanács világa a köze!-keleti helyzetről Jakov Malik, a szovjet küldött elnökletével szerdán délután a Biztonsági Tanács megkezdte a közel-keleti helyzet vitáját. Kurt Waldheim ENSZ-fő_ titkár megnyitó beszédében megállapította, hogy noha 1967 novembere óta jelentős erőfeszítések történtek a békés rendezés érdekében, ezek az erőfeszítések eddig nem sok eredményt hoztak. Eddig még sem az érdekelt feleknek, sem a kormányoknak nem sikerült megfelelő, hatékony módszert kidolgozni a rendezésre — mondotta. Mohammed El-Zajjat egyiptomi külügyminiszter. a vita első felszólalója kérte a Biztonsági Tanácsot: szólítsa fel Izraelt, hogy csa- patait azonnal és feltétel nélkül vonja vissza azokra a vonalakra, ahonnan 1967 júniusában a támadást meg- indította. Zajjat kifejtette, hogy elengedhetetlennek tartja a palesztin nép jogainak tiszteletben tartását, és hogy azoknak az országoknak, amelyeknek Izraelt elismerték. hasonlóképpen kell eljárniuk a palesztin nemzettel kapcsolatban is. A szerdai ülésen felszólalt még Izrael és Jordánia képviselője is. HeSnemann aláírta a két német állam aSapszerxődését Gustav Heinemann szövetségi elnök szerdán reggel aláírta a két német állam alapszerződéséről és az NSZK ENSZ-csatlakozásáról szóló törvényt. Az NDK és az NSZK kapcsolatait szabályozó szerződés akkor lép életbe, mihelyt megtörtént a ratifikációsok- mányok kicserélése. Erre azután kerülhet sor. miután az NDK népi kamarája is törvényerőre emelte a szerződést. A karlsruhei bíróság kedden este nyilvánosságra ho- zott ítéletében visszautasította a-zt a keresetet, amelyben a bajor kormány a ratifikációs eljárás felfüggeszti- sét követelte. Az alkotmányjogi panaszt a bíróság jú- nius 19-én vizsgálja meg és másfél hónappal később, július 31-én mond ítéletet. Helsinki: ügyrendi munkabizottság ütése A helsinki nagyköveti tanácskozás szerdán már az európai biztonsági értekezlet összehívásának időpontjáról tárgyalt, döntést azonban még nem hozott. Az országok egy része július 2, másik része július 3. mellett foglalt állást. Az ügyrendi munkabizottság délutáni ülésén, ahol az időpontról folyt a vita. diplomáciai források szerint éles konfrontációra került sor a részvétel ügyében. Málta ugyanis a többi 33 országgal hajthatatlanul szembeszegülve követeli, hogy hívják meg a konferenciára teljes jogú részvevőnek a Földközi-tenger melléki arab államokat is. Mindkét vitatott kérdésről, valamint három napirendi pont bizonyos részleteiről tovább folynak a konzultációk. Csütörtökön délután plenáris ülés lesz a Dipoliban, a konferencia előkészületeinek befejezéséhez azonban a jelek szerint még néhány további munkanap szükséges. A Szovjetszkaja Rosszija cikke A pekingi komédia A Szovjet-szita ja Rosszija szerdai számában a Kínában folyó szovjetellenes propagandával foglalkozik. — A cikk írója egyebek között rámutat: a Kínai Népköztársa- ságban folytaiéit - rosszindulatú szovjetellenes propaganda a Zsenmin.^ipao,^vezércikkétől a gyermekkönyvekig mindent étírt. A házfalakat „Készüljetek a háborúra! Készüljetek fel az elemi csapásokra!” és ezekhez hasonló jelszavakkal mázolták tele. Ezek a jelszavak a gyakorlatban azoknak a tízmillióknak az értelmetlen munkájában testesül meg. akiket arra kényszerítenek, hogy teljesen feleslegesen föld alatti futóárkokat ássanak. Az üzletekben felszerelt titokzatos vészjelző csengők, a titkos lépcsők és föld alatti labirintusok nem a légvédelmi, hanem a propagandastratégia termékei — írja a Szovjetszkaja Rosszija, majd rámutat: „Az északról fenyegető veszély” jelszavait a pekingi vezetők Kína fegyverkezési hajszájának igazolására, politikájuk bukásának és a szakadatlanul éleződő belső ellentmondásoknak a leplezésére használják. A harcias szovjetellenessé- get a jelenlegi kínai vezetők sajátos eszközként használják a tőkés világ legreakciósabb köreihez fűződő kapcsolatok kiépítéséhez — folytatja a moszkvai lap, majd emlékeztet rá: a Pekingben folyó durva komédia azt a célt szolgálja, hogy bizalmatlanságot szítsanak az SZKP és a Szovjetunió következetes békepolitikája iránt. „A jelenlegi pekingi vezetés politikája kudarcra van ítélve, mert szemben ál! a haladás, a szocializmus és a kínai nép érdekeivel” — állam'tja meg befejezésül a Szovjetszkaja Rosszija. 25. Társai közül többen irigykedve figyelték szokatlan karrierjüket. akadt, aki megfenyegette őket, máskor valamiféle árulásról beszéltek, s csak kevesen voltak, akik elismerték, hogy a „galeri” a munkájának köszönheti, hogy jobb szemmel néznek rá a felügyelők, mint a többiekre, inkább emberszámba veszik őket. négyüket, mint bárki mást az őrizetesek közül. Mindent összevetve Kapellárónak egyértelműen megnőtt a tekintélye. Ha megszólalt, körülötte elhallgattak, figyeltek a szavára, már olyan eset is adódott, hogy neki kellett igazságot tenni, ez tetszett neki. meg félt is tőle, mi ha egyszer valamit elszúr, ellene fordul mindenki, futhat Pettersonhoz védelemért, de akkor jobb lesz. ha mindjárt kimegy a világból is. legalább innen el. mert attól kezdve nem lesz megállása senki előtt. Ahhoz már elegendő tapasztalattal rendelkezett, hogy tudja: a sztárok olykor bizony kiesnek a nagyközönség kegyéből, akkor pedig jaj nekik, keserű lesz a szájukban a méz is. Másszor meg elfogta a vágy: minél többet megtanítani nekik, hármuknak a szakmából. Átadni mindent, amit ő megtanult és nem úgy. ho~v unos-untalan kioktatja őket, hanem hogy szinte észre se vegyék. És azt ne gondolják róla. hogy a kegyeikbe akar férkőzni, a hízelgés mindig gyanús, még Pettersonnak is olyan kurtán-furcsán felejtett, amikor meglátogatta őket, csak aki közelről megfigyelte. az láthatta, miként, telik meg a szeme fénymeleg hálával, amikor a felügyelőre né*. Ilyenkor tekintetük egy villanásnyi időre összekapaszkodik, érteni, érezni lehet abból két ember kapcsolatának ezerszálú összefonódását: a bizalmat, a szereteted a megbecsülést. Néhány héttel azután, hogy a brigád először dolgozott egvütt. Petterson levelet irt Bereczkinek. A levél így szólt. „Kedves Bereczki úr! Ne haragudjon, hogy némi késéssel válaszolok legutóbbi levelére, de az volt a helyzet, hogy közben itt egy kísgr.') kezdődött, s arra gondoltam, nem írok addig, míg e kísér- let első tapasztalatairól be nem számolhatok. Tekintettel jó magaviseletére, szorgalmára, az intézet igazgatója úgy döntött, hogy egy kis létszámú brigádot bíz Ka- pelláró Ferencre, önálló feladattal bízza meg s olyan körülmények között, arae'/ik némiképp oldottabbak, mint az egyébként mindegyik őrizetesre érvényes fegyelmi normák. A brigádot azzal a feladattal bíztuk meg, hogy az intézet külső, udvari épületeit renoválja, s nagy örömömre szolgál, hogy önnek most megírhatom, a fiúk nem éltek vissza kivételezett helyzetükkel, épp ellenkezőleg, minden tekintetben kifogástalan munkát végeztek. Az a három őrizetes, akit Kapel- láró mellé beosztottunk, Sal- lai Bálint (Bika), Sipos Elemér (Kicsi), Taverna László (Kés), s akikkel régebben sok bajunk volt, Kapelláró keze alatt a javulás útjára léptek, s szorgalmuk több mint figyelemre méltó. Némi kezdeti súrlódások után viszonylag rövid idő alatt eljutottak oda, hogy az őrizetesek között meglehetősen szokatlan munkatársi kapcsolat alakult közöttük, mégpedig a szó legjobb értelmében. Ez alatt azt értem elsősorban, hogy amiben csak tudják, segítik egymást, érzik az egymásra utaltságukat, mi több, a szabadulás utáni időről is úgy beszélnek, mint amelyben, megpróbálják kiköszörülni az életükön esett csorbát. Valószínűnek tartom, bár nem szeretném elkiabálni, hogy ez a brigád, — itt benn csak Ka- pelláró-galerinek nevezi őket mindenki — együtt fog dolgozni kiszabadulása után is, feltéve, hogy őszinte az a vé- lekedésük, miszerint Kapelláró mégszerettette velük a szakmát, mármint a szobafes- tő-mázoló mesterséget. Amikor időm engedi, napjában legalább egyszer megkeresem őket, s lehetőség szerint úgy intézem, ne vegyék észre mindjárt, hogy ott vagyok. Kérem, ne gondoljon arra, hogy ez a figyelés valamiképpen a mesterségemmel függ össze, az igazat megvallva ezt szégyelleném, megalázónak- tartanám magamra. Emberi érdeklődés van bennem, több az egyszerű kíváncsiságnál, szurkolás értük, nekik, főként Kapelláróért, szeretném, ha előbb szabadulhatna, ha sikerülne elérni, hogy büntetése egy részét elengednék. ha a karácsonyt már odahaza tölthetné... Odahaza... Ön Valószínűleg közelebbről ismeri a gyerek otthoni körülményeit. (Folytatjuk) Amerika útjain /. Autótemetés Borisz Sztrelnyikov, a Pravda washingtoni tu- dósílója és Vasziíij Pesz- kov, a Komszöffeöiszkaja Pravda kiküldött tudósítója amerikai országjárásuk soriín IS OOo kilométert, tettek meg autóval az atlanti partoktól a Csendes-óceánig, és vissza. Útközben találkoztak munkásokkal és farmerekkel, tudósokkal és diákokkal, cówboyokkal és indiánokkal, A írét maszk- vai lapban közölt útleírástik, — amely az APN sajtó- ögynöíisés közvetítésével jutott, ei hozzánk — az emberekről és ■ a természetről, az amerikai társadalom néhány problémájáról szól. Talán két éve történt, hogy a kaliforniai egyetem diákjai temetést rendeztek egy autó tiszteletére. Az évfolyam összeadta a pénzt, vásároltak egy ForJ kocsit, megásatták a sírt, a kocsit eltemették és a sírdombra kereszt helyeit karót tűztek. Szomorúságnak vagy fájdalomnak nyoma sem volt. a szertartás részvevői mintha ellenségüket temették volna el. Pedig a Ford kocsi teljesen ártatlan volt. Rövid élete alatt senkit sem ütött el, senkit sem tett nyomorékká. Erős volt, szép és engedelmes, s amikoó lekerült a futószalagról, mindenki gyönyörködött benne... És mégis?... Első Henry Ford nem volt filozófus. Tehetséges, autodidakta technikus, élelmes és jó pszichológiai érzékkel rendelkező vállalkozó volt. Az angol nyelvben a férfira és az emberre egy szó van. Egy híres Ford-reklám azt kürtőbe világgá, hogy nem is ember az. akinek nincs saját gépkocsija. Henry Still amerikai történész szerint már abban az időben olyan, mindent meghatározó szenvedély a gépkocsi birtoklása, amely születésétől haláláig minden amerikait hatalmában tartott. Teltek az évek. A gépkocsiállomány gyorsabban növekedett, mint Amerika lakossága. 1900-ban Amerikában 76 millió 995 ezer ember élt és 4192 gépkocsi futott az országúton. 1970-ben az ország lakossága már 204 millió 765 ezer főre növekedett, s az utakon 110 millió gépkocsi futott. A gépkocsi egyre nagyobb hatalomba tett szert az emberek fölött. Először is új utakra volt szükség. 1921-ben az Egyesült Államokban az autóutak hossza 387 000 mérföld; húsz évvel később az autópályák hosszúsága 1 400 000 mérföldre növekedett. Ma pedig a körülbelül 4 millió mérföldet kitevő autóutak Amerika büszkeségei. Az autóhoz benzin, gumi. tartalékalkatrész és szerviz kellett. Az Egyesült Államokban több, mint 300 000 benzintöltő állomás és az azokat kiegészítő szervizállomás működik. A kőolajipar évente 75 milliárd gallon benzinnel látja el ezt az autóparkot (1 gallon — 3,78 liter). Az autógyártásra használják fel az Egyesült Államok acéltermelésének negyedrészét, ólom term el ésének 51 százalékát, gumitermelésének 75 százalékát, és cinktermelésének 35 százalékát. Majdnem 13 millió amerikai, lényegében minden hatodik munkaképes ember vagy autógyárban dolgozik, vagy a javítóműhelyekben, a benzintöltő állomásokon keresi mindennapi kenyerét, esetleg a gépkocsíreklámban vagy az autókereskedelemben foglalkoztatják. „Állítsátok le a gépkocsik gyártásának ütemét — írta 1970-ben a „Life” folyóirat — tiltsátok meg, hogy óránként 70 mérföldes sebesség, gél száguldjanak az országutakon, és majd meglátjátok, hogy a mi fogyasztói társadalmunk, amelyet mi úgy elítélünk és mégis any- nyira ragaszkodunk hozzá, csődbe jut. darabjaira hull, mint az 1911-es gyártmányú „Apperson—8” — tömör gumijaival és csöpögő radiátorával.” Az autó utazó társadalom, má változtatta az amerikaiakat. Megváltoztatta az amerikai városok és települések arculatát. Megváltoztatta magát az amerikai embert is. Vegyétek e! tőle a gépko- os it é® többé nem lesz ember, nem lesz „szupermen”. Elveszti presztízsét és nevetségessé válik, tehetetlenné és ügyetlenné, mint a lovasság közé keveredett gyalogos. A magánautó úgyszólván mindén városban megölte a tömegközlekedést. Teljesen eltűntek az utcákról az autóbuszok, a trolibuszokra már nem is emlékeznek. Vegyétek el John Smith-től a gépkocsiját és ő égnek meredő hajjal állapítja meg, hogy nemcsak a munkahelyétől, hanem megszokott üzleteitől, barátaitól, mozijaitól — az egész világtól elvágták. Pedig a szóban forgó John Smith reggelenként, amikor a gépkocsi volánja mellett a New York-i forgalomban munkahelye felé igyekszik, százszor is elátkozza a széles utcákon, hidakon, alagutakon keletkező közlekedési dugókat. Csúcsforgalomban egy-egv dugó okozta gépko- csisor gyakran eléri a 10—15 mérföldes hosszúságot. Több ezer gépkocsi egymástól néhány centiméteres követési távolságra, a teknősbéka gyorsaságával halad. Az amerikai országutakon évente hozzávetőlegesen 16 millió szerencsétlenség történik, minek következtében 55—60 ezer amerikai veszti életét. 1800 óta napjainkig a gépkocsi több, mint másfél millió amerikai polgár halálát okozta. Ez több. mint amennyit Amerika az összes eddigi háborúkban vesztett halottakban. A 17 és 25 év közötti fiatalok halálának első számú oka — az autó. szerencsétlenség. Az Egyesült Államok közlekedésügyi minisztériumában kiszámították, hogy az országban 1980-ra 138 millió, 1900-re pedig 162 millió gépkocsi lesz. De mennyi lesz ekkorra a széndioxid meny. nyisége abban ä levegőben, amit az amerikaiak beszívnak? Los Angelesben W. Bray az ismert vég'/ősz borúlátóan, teljes komolysággal jósolja: „Ha most azonnal nem foganatosítunk komoly intézkedéseket, pusztulásra vagyunk ítélve.” „Még 15— 20 esztendő — mondja Brown, egykori kaliforniai kormányzó — és valameny- nyiünket pusztulásba visz a négy keréken száguldó szörnyeteg.” Kiszámították, hogy Los Angeles a szó szoros értelmében fellélegezhetne, ha 80 százalékkal csökkentenék a gépkocsik számát a város központjában. Ahhoz azonban, hogy a város mindennapi élete ne károsodjék, tömegközlekedésre lenne szükség, ami Los Angelesben gyakorlatilag nincs. Körülbelül 10 évvel ezelőtt került szemétdombra az utolsó városi troli. A város megkérdezett lakosságának 57 százaléka azt vallja, hogy szívesen hagyná kocsiját garázsában és menne autóbusszal munkahelyére. de autóbusz sincs. Nem véletlen, hogy az amerikai városok polgár- mesterei olyan gondosan tanulmányozzák a moszkvai, leningrádi és kijevi tömeg- közlekedés működésének taosztalatait. Útközben igen sok amerikai mondta ne. künk: „Tudjuk, hogy hamarosan a Szovjetur ban is sok lesz a gépkocsi.Vigyázzanak. hogy ne ismételjék meg a mi társadalmunk hibáját.” V. Peszkov B. SztrelnylkoF / Kisregény Imre László:
