Kelet-Magyarország, 1973. június (33. évfolyam, 126-151. szám)

1973-06-24 / 146. szám

T? <ST*aT ^ mr^vr, J5WBri9 FT» 19*. 3'iinTu* fl. A NAP H í R E I „CSIPKÉS” VÁROSKÖZPONT MAKÖN, ie/‘Klot! M.ikón az uf városközpont déli részének építése, ahol öt úgynevezett csipkés háztömb kapcsolódik egvmishoz. Az érdekes formájú lakóházak földszintjén összesen 2 ezer négyzetméter alapterületi) üzletsor kapott helyet. (MTI fotó Tóth Bélát. ( SIKER ORSZÁGOS VER­SENYEN. Befejeződtek a kis matematikusok baráti kö­reinek országos döntői. Az ötödik osztályos évfolyamban Nyolcadik helyezést ért el Szemcsék Imre, a nyíregyhá­zi 12-es számú általános is­kola tanulója. A 6. osztályok között ötödik lett Szép Tibor, a nyíregyházi 7. számú is­kola tanulója. PAPI BÉKEGYÜLES. Jú­lius 27-én. délelőtt 10 órakor papi békegyűlést tartanak Nyíregyházán, a Krúdy film. színházban. A Hazafias Nép­front megyei bizottság által a béke és barátság jegyé­ben rendezett értekezlet elő­adója Kokas Ferenc főiskolai tanszékvezető, az Országos Béketanács tagja. GALAMBTENYÉSZTÉS. Országos galambtenyésztési konferenciát rendeznek ma délelőtt 10 órakor Nyíregy­házán az MTESZ díszter­mében. Alkotótelel> Nyírbátorban Szombaton ünnepélyesen megnyitották a Nyírbátori Művelődési Központ pedagó­gus képzőművész stúdiójának nyári alkotótelepét. Nyírvas­vári és Berkesz után az idei nyáron a Nyírbátori 2-es számú Általános Iskolát ren­dezték be alkotótábornak, ahol az ország kilenc me­gyéjéből mintegy 30 gyakorló rajztanár, valamint több fő­iskolai hallgató vesz részt. Az alkotótelep július 7-én zár, ekkor kiállításon mutatják be az itt készült festmények, grafikák legjobbjait. Az alko­tásokat később Nyíregyházán és Tokajban is bemutatják. A Magyar Szocialista Munkáspn Szabolcs-Szatmár megyei Bizott­sága ás a megyei tanács napilap).'. Főszerkesztői Ordas Nándor Szerkesztőség: «401 Nyíregyháza Zrínyi Ilona u. S. Telefon: 1Ő-70, 16-71. S0-0*. Telexszám: megyében $44, megyéi: Idvffl 73 344. Kiadja ■ Szabolcs megyei Lapkiadó Vállalat Zrínyi non a u. S. Tel.« M-OA Felelős kiadd- Mád! Lajos Terjeszti a Magyar Posta. ElűO zethető bármely postain vatalnái. a kézbesítőknél: & posta hírlap­üzletekben és s Posta Központi Hírlap Irodánál (KHI Budapest V. kerület, József nádor tér 1. ez.) közvetlenül vagy postautal­ványon. valamint átutalással a KHI »»-Ml«* pénzforgalmi 1«l- sőszámra. Előfizetési dfji egv hónapra M forint Indexszám: 39 09S. Kéziratokat nem őrzünk race és nem adunk visszs NYÍRSÉGI NYOMDA «, Dózsa György a. *­rSKKv BviWrH WWW I3S ezret fizet a lottó A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése szerint a 25. játékhéten öttalálatos szelvény nem érkezett. Négv találatot 32 fogadó ért el, nye­reményük egyenként 135 82» forint.. Három találata 3295 fogadónak volt., nyereményük egyenként H60 forint. A két- találatos szelvények száma 108 213 darab, ezekre egyen­ként 20 forintot fizetnek. ! A nyereményösszegek a nyere­ményilleték levonása után ér- ten dók. a közölt adatoif tájé­koztató jellegűek. (MTI) társadalmi esküvők ÉS NÉVADÖK. Tíz pár ^ün­nepélyes társadalmi esküvő­jét és Fazekas Ildikó Zsu­zsanna családi névadóját rendezte szombaton június 23-án délután a nyíregyházi Családi és • Társadalmi Ese­ményeket Rendező Intézet. Az ünnepeiteket az ifjú ze­nebarátok kamarakórusa köszöntötte. KÖNYVTÁROSOK TAN­FOLYAMA. Június 25-én, hétfőn kezdődik Vaján a diákotthonban az iskolai könyvtárosok tanfolyama. A mátészalkai járás valamenv- nyi iskolai könyvtárosa részt vesz a továbbképzésen. TAP ASZTAL ATCSERE- LÁTOGATÁS. A Magyar Elektrotechnikai Egyesület nyíregyházi csoportjának öt tagja utazott tapasztalacsere. látogatásra a lengyelországi Rzeszówba. A nyíregyházi mérnökök szakmai üzemlá­togatáson vesznek részt és előadásokat tartanak a len­gyel szakembereknek. FRIZUR AFESZTIV ÁL EGERBEN. Az Egri Techno- lux Szövetkezet rendezésé­ben kerül megtartásra a „Szabolcs Kupa” frizurafesz­tivál, ahol részt vesznek: a Miskolci Fodrász S'/ T-vetke­zet, a Debreceni Fodrász Szövetkezet. a Nyíregyházi Fodrász Szövetkezet, a Haj­dúszoboszlói Fodrász Szövet­kezet 1—1 női-férfi fodrász és kozmetikai csapattal. Ez egyben az országos fodrász- verseny előkészítése is. VEGYTISZTÍTÓ ÜZEM MÁTÉSZALKÁN. A Szat- márvidéki Fodrász Szövet-1 kezet vegytisztító üzeme a határidő előtt nyolc hónap­pal elkészült Mátészalkán. A kivitelezést végző Mátészal­kai Építő- és Szerelőipari Szövetkezet június 28-án műszaki átadással adja át rendeltetésének a vegytisztí­tó üzemet. SO. HÁZASSÁGI ÉVFOR­DULÓJÁT ünnepelte Nyír­egyházán Orbán Bertalan ny. vasúti főfelügyelő és ne­je Prok Magdolna. A jubi­láns házaspárt két fia és hét unokája köszöntötte. LABORATÓRIUM A TI­TÁSZ-nál. Modern labora*- tórium megépítésére és be­rendezésére is gondoltak a TIT ASZ nyíregyházi hőerő­mű megépítésénél., A labo­ratórium felszerelésére — melyhez egy vegyifülke is tartozik — kétmillió forintot költöttek. MŰVELŐDÉSI HÁZ (GAZGATÖÍNAK ÉRTEÍ KEZLETE. Mátészalkán a járási hivatal művelődésügyi osztályán kerül sor június 25-én, hétfőn a hodászi és a porcsalmai ■ művelődésügyi központ területi munkájának az értékelésére. At. értekez­leten a járás művelődési há­zainak igazgatói vesznek részt. STRANDPAPUCS EX­PORTRA. Román és cseh­szlovák megrendelésre 150 pár strandpapucsot ex­portált a nyírbátori cipőgyár az év első felében. A bel­kereskedelem igényeinek kielégítésére 300 ezer pár nőiv és gyermekcipőt juttat­tak el az üzletekbe. Most folynak tárgyalások mongo’ üzletfelekkel 70 ezer pái hagyományos gyermek fél - és egészcipő 1974. első félévi szállítására. Szakmai gyakorlat a Napos-parton A megyei kereskedelmi é. vendéglátóipari szakmun­kásképző iskola húsz tanuló­ja — tíz szakács, és tíz fel­szolgáló — június 25—július 25-ig Bulgáriában a Napos­parton tilti szakmai gyakor­latát. A szakmunkástanulók csütörtökön 21-én indultakéi és a Napos-part Magúra, Orient. valamint Kavkáz nevű szállodák konyháin és éttermeiben fognak ismer­kedni a szakma fogásaival. A csoport vezetője Takács Zoltán tanár. PROGRAM 1973. június 24, vasárnap IVAN NAPJA 16,30: Francia nyelvoktatás. — 18,00: Filmművészeti újdonságok, — 18,20: A legkisebbeknek. —­19,10: Ismeretterjesztő műsor. ... 19.50: Irodalmi, művészeti fo­lyóirat. — 20,30: A három testőr újabb kalandjai. Moziműsor KRODY MOZIS MAJD ÉN MEGMUTATOM NDK-film. E. k.: tél 1 órakor. MOKG1ÁNA, A KÉK SZEMŰ MACSKA Csehszlovák film. E. k.: háromnegyed l á i órakor. KEETMOZSs lAzadas a boitntry Színes amerikai kalanófilm. Dupla helyárral! E. k.: este n Órakor. PEN ZT A RN YTT AS : DÉLUTÁN 6 órakor. B£RE MOZI: Június Í4-ÓSK CHABLT Alanttal <Hsk Mntus »-étv I I A HÉT MJESTfKLÖ1111# Y Amerikai fltm. Felemel» hetvfesaL E. k. : 4. « 4» * «vrAm». GORKIJ MOZI! xinnis SS én: sátáni ryrurr Franda—oiasT. ah*. Június SS-én: MNT a »«PwfiArr«! Csehszlovák főm. E, k,: 4. 8, 8 órakor. MORICZ ZS1GMOWB MO*»t Június *4-to: A »-OS JELBNTt Irgalmas koreai HáborA? kém film. Június » ént MODMT áBBf VBfM Francia olaar fűm, k.: fö S és ÍS 8 éra*» KIS VÁRD At MOZH WENTBOMV ADAS*tJ* MATBSZAtSAI MOBk . JttnSus ta énr RKKEK HOW Június 2S-én: A CSALÁD OSANOTÜSA NYÍRBÁTORI MOZEt JWutus 94-ém r. A HOZOMÁNY JŰTSftM »-éü-í A LESZÁMOLÁS WÄMA A TÉVÉBEN LÁTTUK: v4 nyugatom édes kenyerén Ezúttal Gárdonyi Géza el­beszéléseire kívánta felhívni figyelmünket pénteken este a televízió, az író „A nyuga­lom édes kenyerén” c. no­vellájának adaptációjával, az „Olvasta-e?” sorozat ke­retében. Maga a sorozat sok­szor és jogosan dicsért: ki­tűnő lehetőséget nyújt igazi írók értékes alkotásainak, életművüknek a szélesebb körű társadalmi érdeklődésbe vonására. Legtöbbször mél­tán. A mostani választás azon­ban nem volt a legszeren­csésebb, Természetesen nem' ami az írót, marandandóbb alkotásait — köztük novel­láit is — illeti, hanem az adott, egyébként nem nagy igényű elbeszélés televíziós feldolgozását. Mi is az- erede­ti novella ? Inkább kesernyé­sen lírai zsánerkép, sem­mint csattanósabu, esetleg drámaibb történet. Egy öreg színész és színésznő — haj­dan nagy művészek — életük alkonyán ismét összeverődve együtt eszik a nyugalom nem is olyan édes, sőt na­gyon is keservesen szegény kenyerét. Emberi,' művészi tartásuk törettea. Ezt a békés nyugalmat dúlja fel a falusi orvos, látogatását követő perpatvaruk: a férfi köny- nyelmű, hajdani nagyvona­lúsággal meghívja az orvost másnapra ebédre, de az asz- szony nem hajlandó az egyet­len kappant feláldozni ezért. Ártatlanul zsörtölődőnek in­duló civódás közben a legfá­jóbb pontot, a művészi büsz­keségében sérti meg az asz- szony az öreg színészt (ri- pacsi), aki ezért semmivel sem törődve, neki akart vág­ni a nagyvilágnak. És ez a lényeg: a művészi büszkeség felülemelkedése a nyomoron, mert mindent ki tudnak bind, de az egyetlent nem, művészetük kétségbe­vonását, mert életük értelmét ez adta. S mit láttunk, hal­lottunk a képernyőn? Egy kétségkívül |űl dramatizált (a szituáeWt bemutató bev«é zető képsorra és főleg a sze-i replőket az orvos előtt ré^ szerepeik felidézésével való bemutatására gondolunk), de az eredeti líraiságát kilúgo­zó történetet, két öreg színi- művész súlytalan civódását, amelyben éppen a fend lé­nyeg sikkadt el. A novella értelmezésével lehetett * baj, mert nem hihettük, hogy itt valóban két, hajdan nagy művész számukra tényleg tragikus konfliktusáról volt szó. Öreg komédiást* amo­lyan „vihar egy pohár ví»- ben”-jét élvezhettük csupán. A szereplők játéka — legin­kább Ungvári Lászlóé — ezt a hangsúlyeltolódást még jobban fokozta. MfcAwraAy 1» A Nap kél S őrá 47 perckoi nyugszik 19 óra 45 perckor. A Hold kél 23 óra 37 perckoi nyugszik 12 óra 48 pcerkor. 1973. június 25, hétfő VILMOS NAPJA A Nap kél 3 óra 47 perckor nyugszik 19 óra 45 perckor. A Hold kél 00 óra 00 perckor nyugszik 10 óra 48 perckor. Aápor, %i\atar Varluuó időjárás .ma csdg: vál- •.azuem tcíiios idő, lóüb|elé zá­porral, zivatarral. ' Mérsékelt aonkvjnt kissé megélénkülő dél ae.eU, cieii szel. Varnacö ieg­ui**&»*sabb nappal) hömer ét nyugaton 20—25 tok közölt •kexecon .néhány tokkal 25 tok fe- *eu. A Balaton vizeinek hőmérsék­lete SiOjokiici 17 fok volt. ivo^úib radio vasárnap 8.05: Öt kontinens hét napja Külpolitikai- negyedóra. — 8.20 Jo reggelt, vasárnap! — 10,03: Ke ress. kutass! Az Ifjúsági rádií vetélkedője. — 11.07: Nagy ikke: voit! A Magyar Állami Hangver­seny zenekar hangversenye a Ze neukuaémlrt nagytermében. 12.lu: Eues anyanyelvűnk. — 12,15 A Nagy siker volt c. műsor folyta­tása — 'l2.50'í Egy korty t’enger Fekete Gyula írása. — 13.00: Rét József Öffenbaeh operettjeibö enekel. — 13,20: Ötven évvel Pe­tőfi előtt. Hegedűs Géza előadás; XIV. rész. — 13,30: Radiólexi: ^ — H.OO; Művészlemezek. — 14,.jo Külföldi tudósítónk levele. — 15.08 Lírai önarckép. Hajnal Gábo versei' — 15,23: Fel óra sanzon - 15.53: Színházi magazin. VII. évío lyam, 7. szám. — 16..58: Hallgatóin! figyelmébe! — 17,05: Nótakedve löknek. — 17,50: Magyar zenemű vek. — 20,00: Irodalmi folyóira taink. Jelenkor. — 20.50: Almás Miklós színházi levele. — 21,00 Töltsön egy órát kedvenceivel. - 22,20: Schubert: C-dúr vonósötos — 23.13: Könnyűzene* éjfélig, 0,10: Mendelssohn-kórusművek. HÉTFŐ 3.15: Anny Schlemm és Rudol: Schock énekel. — 8.55: Tizenké szék. Folytatásos rádiójáték. II: és Petrov regényét rádióra al­kalmazva. III. rész. — 9,30: A hét zeneműve. Schumann: IV szimfónia. — 10.0^: Te hogy ta nulsz? — 10.20: Zenekari mu­zsika. — 11.39: Mi és a nemzet: múlt. 12,20: Ki nyer mai Játék és muzsika tíz percben. — 12,35: Tánczenei koktéL — 13.20: Oéki Lakatos Sándor népi ze­nekara látszik. — 13,50: Vála­szolunk hallgatóinknak. — 14.05: Édes anyanyelvűnk. — 14.10: Adriano Celentano énekel. Köz­reműködik a Ribelli-együttes. — 14,20: Stefan Askenaze Chopin- keringőket zongorázik. — 14,39: Vallomás a műfordításról. — 15,10: Ifjúsági zenei táborok. — 15,30: Mezők, falvak éneke. — 15,52: Petőfi-kalendárium. — 15,59: Hallgatóink figyelmébe! — 15,00: A világgazdaság hírei. -7 15,05: Rádiószínház (1958). Nagymosoda. Gelléri Andor End­re írásai nyomán írta Liska Dé­nes. — 16,53: Kmoch: Románc. -- 17.05: Európa keresztútiain. IV. rész. — 17,30: A hét rádió- hallgatója. Portré — muzsiká­val. — 17,50 f Az öröklődés me­móriája. Alföldi Lajos profesz- szorral beszélget Mészáros Ta­más. — 18,05: Játsszunk együtt Gyuláti! — 19.40: A könyv és az ember. Irodalmi műsor. — 21.00: Míkrolánc. — 21,26: Nagy siker volt! A Magyar Rádió és Tele­vízió szimfonikus zenekarának és énekkarának hangversenye. - 32,20: Nyári hangulat — könnyűzene. — 28,01: Kovács Dénes hegedűestje a Zeneaka­démia nagytermében. — 0,10: Lakatos Lajos cimbalmozik. Petőfi rádió vasárnap Orgonaművek. -- 8,00: An­dor Éva és Palcsó Sándor népdalo­kat énekel. Béres János kamara- együttese játszik. — 8.19: Miska bácsi lemezesládája. A Gyer­mekrádió műsora, -- 8.49: Óvodá­sok dalkincse. — 8.99: Mit hallunk* Érdekességek a jövö hét műsorá­ból. — 9,29: Zenei anya­nyelvűnk. Bölcsőda1. — 9.39 A Magyar Rádió és Tele­vízió gyermekkórusa énekel. — 9,55: Ezüstbunkós násznagyi bot. Nagy Piroska műsora. — 10,15: Va­sárnapi koktél. — 11,45: Közvetítés , az Elektromos—Bp. Spartacus fér­fi kézilabda-mérkőzés II. félidejé­ről. — 12,20: Jó ebédhez szól a nóta: Talabér Erzsébet és Radr^i György énekel. Albert István népi zenekara játszik. — 13,00: Hol vol­tam. hol nem voltam... Hars László rádiójátéka gyermekeknek. — 14,po: Táskarádió. Az Ifjúsági Rádió zenés műsora. — 15,00: Me­se-mese mátka. Nagy Izabella mű­sora. — 15,30: Walter Gieseking zongorázik. — 16.05: Zenés játé­kokból. — 16,56: Berg: Lulu — szimfónia. — 17.34: Könyvek és századok. Montaigne: Esszék. — 18.05: Rádiószínház. Eklézsia meg­követés. Németh László drámájá­nak rádióváltozata. — 19.30: A vasárnap sportja. — 19.50: Jó egtét. gyerekek! — 20.10: Nagy mesterék — világhírű előadóművészek. Közben: 21.00: Mikrofon előtt az irodalmi szerkesztő. — 21,10: A Nagy mesterek —.világhírű ~’ó- adóművészek c. műsor folytatása. 21.46: Verbunkosok. népdalok. — 22,30: Szólistaparádé. — 23.10: Báthory Zsigmond. Részletek Horusitzky Zoltán operájából. HÉTFŐ 8.05: Verbunkosok, nóták. — 9,03: Ezeregy délelőtt. — 10,00: Zenés műsor üdülőknek. — 12.03: Zenekari muzsika. — 13.03: Múzeumokban — mai szemmel. Riport. — 13.20: Andav Piroska énekel. — 14.00: Kettőtől hatig. A rádió kívánságműsora. Nyilvános adás Pécsről. — Köz­ben: 14.10—14.20 : Könyvről — könyvért. Irodalmi réitV€;n,y mű­sor tíz percben — lR.05: Kiilno- litikai figyelő. — 18.20: U1 köny­vek. — 18,23: Közkívánatra! — 19,54: Jó estét, gyerekek! — 20,25: Aki akar. kiszállhat! Les­lie Bricusse és Anthony .'Newley zenés játékát bemutatja: Ráto- nyi Róbert. — 21,29: Uticlmé­nyeim — I. rész. A múlandóság változatai. — 21.59: Népdalok, néptáncok. — 22,30: A hét ze­neműve. Schumann: IV. szimfó­nia. — 23,15: Táncdalainkból. Nyíregyházi rádió j VASÁRNAP 18.00—19.00: Szoboszlól nyár. Zenés riportműsor. — Sport. HÉTFŐ T4I.0©—19,00: Észak-tiszántólí kró­nika. y Lemezalbum. — Ar or­vos tanácsai. — Sport. — Kér­ték a hallgatók. Televízió M9: Rákóczi hadnagya. Magyar film (ism.) — ÍJ.00: Egri Dózsa— Vasas bajnoki vízilabda-mérkőzés. Közvetítés Egerből. — 12,00: Ma­gyarország—Hollandia női torna, szerenként! döntő. Közvetítés a budapesti Sportcsarnokból. — 15,18: Hivatásuk lesz a nevelés. Pedagógusjelöltek II. országos tanácskozása. Szeged. Riportfilm. — 16.00: Elektromos—Bp. Sparta­cus férfi kézilabda-mérkőzés. Köz­vetítés a Latorca utcából. — 17,15: Reklámműsor. — 17,20: Keresztül Etiópián. Angol filmsorozat. V. rész: Az etióp magasföld (színes!) — 17.45: Képes krónika. A Képző­művészeti osztály magazinja. c~ 18.25: Reklámműsor. — 38,30: Büszkeség és balítélet. Magyarul beszélő angol filmsorozat. TTI. rész: A leánykérés. — 18.55: Süsü keselyű. Amerikai rajzfilmsoro­zat. 3. rész: Kövesd a tollat. — 19J5: Esti mese (színes!) — 19,30: A HÉT... — 20.25: Hírek. — 20.30: Georges Feydeau: A- hős pincér. Bohózat (színes!) — 21,35: Inter- fórum *73. Fiatal művészek nem­zetközi seregszemléje (színes!) — 22,00: Hírek — sporthírek. Bratislava! tv vasárnap 9.90- Gyermekműsor. — 9.*6: W délei vakáció. Szovjet film. — 10,00: Ének- és tá nedűn épség Svidnik, — 11,50: A Sportka hú­zása. - - 12.00: Heti tv-híradó. — 14,55: A béke és barátság svldn*- ki ünnepsége. — 16,00: Lóverseny. — 17.10: Negyvennégyen. Szlovák ffm.. — 18.40: Esti mese. — 19,00: Tv-híradó — 19.30- Sporteredmé- "áyek. — 19.50: Költészet. — 20.00: A szerelem érintése. Angol drá- , ma. - 21.45: Tv-híradó. — 22,00: , Kultúra *73. 2. MTTSOR: 18.50: Tv-hfradó. — I9,0f>r TTÓt tenger. Az Indiai-óceán. — 19.30: A barátság hullámain. A decin! popdalverseny befejezése, — 20,50: Olasz dokumentumfilm. — 21,40: Tv-hírado. y HÉTFŐ 17,05: Hírek. — 17.10. Pályavá­lasztási műsor. — 18,00: A cir­kusz mögött. — 18.40: Esti me­se. — 19,00: Tv-híradó. — 19,30: R-expedíció. — 20,00: K. Lász­lóvá: Szélvihar. Tv-játék. — 21,25: Tv-híradó. — 21,45: Musi- ca viva. — 22,15: A labdarúgás hírei. Román tv VASARNAP 7.20: Pioníroknak. — 8,15: A Daktari című folyt. film. 8,40: A falu életéből. — 9.4U: Magyar nyelvű adás. — 12,00: Vasárnapi album. — 15.40: Ifjú­sági filmsorozat. — 16,30: Kör- kapcsolás labdarúgó-mérkőzé­sekről. — 18,20: A legkisebbek nek. — 19,35: A vikingek c. amerikai film. — 21,30: Hírek, utána sport. HÉTFŐ

Next

/
Oldalképek
Tartalom