Kelet-Magyarország, 1973. június (33. évfolyam, 126-151. szám)

1973-06-24 / 146. szám

*. o?3a? KW .W-m agy arorsza rí = fr&gjWffggy pmn\p. ktw t^75. Június. 24 75 éve született Remarque A század egyik legolvasottabb, legnépsze­rűbb írója, Erich Maria Remarque hetvenöt évvel ezelőtt született. 1970. szeptemberében, 12 éves korában halt meg. Remarque olyan író volt, akinek a két Világháború adta meg élete nagy élményét, — a két háború szenvedései, válságai és katar­zisai tették művésszé, emelték a jelentős al­kotók sorába. Amiként vannak „egykönyvű” írók, akiknek egyetlen műve válik maradan­dóvá, emlékezetessé, olykor klasszikussá, úgy vannak „egyélményű” írók is, akiknek a mű­vészete a személyesen átélt megrázkódtatásból táplálkozik, s valamennyi munkájának köz­ponti mondanivalója marad. Hogy közelebb kerüljünk a megértéséhez, Ismernünk kell az életútját. 1898. június 22-én született a németor­szági Osnabrückben. Tanítóképzőt végzett, s szinte az iskola padjából került egyenesen a frontra. Négy évig harcolt. („Négy évig vér­ben, vasban, — idegen eszmékért, egy tébo­lyult császár parancsára, tébolyult Európában, amelynek csataterein ártatlan áldozatok száz­ezreinek a csontjai fehérlenek” — írta 1935- ös önéletrajzában.) A két háború között volt könyvelő, kereskedő, újságíró, falusi tanító. Hosszabb ideig dolgozott a hannoveri Echo Continental című lapnál, majd a berlini Sport im Bildnél. Ekkor tett szert riporter­ként hazai hírnévre. 1928-ban jelent meg el­ső, hamarosan világhírűvé vált regénye, a Nyugaton a helyzet változatlan A regény a német kiadást követő másfél év alatt huszon­öt nyelven három és fél millió példányban Jelent meg. Üldöztetése a megjelenést követő esztendőben kezdődött: a fasiszta Olaszor­szágban háborúellenessége miatt indexre tet­Veber dolgozószobája zsúfolva volt em­pire bútorokkal: csupa törékeny darab, csu­pa fehér és arany. íróasztala fölött fényké­pek — felvételek a villájáról és kertjéről. A fal mellett széles, modern pamlag. Veber itt aludt, ha nem tudott hazamenni éjszakára. Ez a kis magánkórház az ő tulajdona volt. — Mit iszik, Ravic? Konyak? Dubonnet? — Inkább kávét kérek, ha maradt még. — Azt is kaphat — felelte Veber, és be­dugta a villamos kávéfőző drótját a kapcso­lóba. — Mondja csak, nem helyettesítene ma délután az Osirisben? — Nagyon szívesen. — Köszönöm. De nem haragszik, ugye? — Miért? Nincs semmi dolgom. — Remek — dörzsölgette kezét Veber. — Akkor nem kell bejönnöm emiatt délután. Kedvemre dolgozhatom a kertben. Fauchont akartam megkérni, de szabadnapos, és nem jött be. — Majd elmegyek én. Nem az első eset. — Nem szívesen fárasztom. — Fáradság? Már régen leszoktam a kényelemről. — Elég baj az, Ravic. Milyen ostoba a világ! Egy ilyen kiváló sebész, és nem dol­gozhat hivatalosan, csak feketén. Hogy is mondják? A láthatatlan sebész! ­— Ugyan Veber! — legyintett Ravic. — Régi história. így dolgozik valamennyi orvos, aki kénytelen volt Németországból menekül­ni. — Nevetséges! — méltatlankodott Veber. •— Nevetséges és felháborító. Maga végzi el Durant legnehezebb operációit, és Durant Vágja zsebre a pénzt meg a dicsőséget. — Még mindig jobb, mintha Durant ma­ga operálna. » Veber nevetett. — Igaz, hogy nekem sincs jogom beszél­ni. Én sem vagyok különb Durantnál. Az én műtétem is maga csinálja. De én nőgyógyász vagyok, és sohasem tartottam magam sebész­nek. A kávéfőző zümmögni kezdett. Veber ki­húzta a kapcsolót. Két csészét vett elő, és betöltötte a kávét. — Jó kávé — mondta. — Ehhez az egy­hez legalább értek. De igazán nem tudom megérteni, miért ragaszkodik az Interna- ti on álhoz? Szörnyű lyuk, búskomor lesz ott az ember. Miért nem bérel egy szép kis modern lakást a Bois környékén? Kéz alatt olcsón le­het bútort venni. Akkor legalább lenne ott­hona. — Otthonom... — ismételte Ravic kese­rűen. — Hát miért nem teszi meg? Ravic ivott egy kortyot a kávéból. Ke­serű volt és nagyon erős. — Mondok valamit, Veber. Maga kitűnő példa korunk kényelmes gondolkodására. Saj­nál, hogy kénytelen vagyok illegálisan dol­gozni itt, és ugyanakkor csodálkozik, hogy nem rendezkedem be egy rendes lakásban. — Mi köze az egyiknek a másikhoz? Ravic türelmesen mosolygott. — Ha lakást bérelek, be kell jelentkez­nem a rendőrségen. Első kérdésük az lesz, van-e útlevelem és vízumom. — Igaz. Erre nem gondoltam. De hiszen j| szállodában is be kell jelentkeznie. ték. Hitler hatalomra jutásának úgyszólván a másnapján, a fasiszta könyvmáglyák idején hazájában, Németországban is. S megkezdődött a szerző személyes üldöz­tetése is, amely elől emigrálnia kellett — szerencséjére és olvasói szerencséjére idejé­ben módjában volt megtenni ezt. Svájcba, majd New Yorkba költözött. Osztozott a német emigráns művészek sorsában (hogy csak né­hányat említsünk pálya- és sorstársai közül: Thomas és Heinrich Mann, Lion Feuehtwan- ger, Bruno Walter, Otto Klemperer, Stefan Zweig, Arnold Zweig, Heinrich Böll), akik kényszerű száműzetésükben őrizték az igazi német szellemet. Beutazta a balkáni országo­kat, Franciaországot, Angliát és lángoló pub­licisztikai írásokban hívta fel a figyelmét a fasizmus veszélyére. Igazi műfaja azonban mindvégig a re­gény maradt. A tiszta humanizmus hangjai szólalnak meg a rendkívül fordulatos könyvekben. Legnépszerűbb hőse talán Ravic doktor, az emigráns német orvos, aki a fasizmus elől menekült Párizsba és illegalitásban operált. (A diadalív árnyékában). Hősei szinte kivé­tel nélkül áldozatok, sebzett emberek, akik a hazájukban tomboló fasizmus elől menekül­tek, vagy ellene harcolnak. Valamennyi regényében — s a regények­ben ábrázolt emberi sorsokban — a fasizmus Iránti gyűlöletének adott hangot. S bár ide­genben: hazaszeretetének. Fájdalmasan, gyöt­rődve szerette Németországot, hazáját, sok­szoros kín volt tehát átélnie, mint került Hitler kezére. A második világháború után több nagy sikerű regénye jelent meg; alaphangjuk nem változott. Remarque ezekben is mint a ko­rábbi műveiben, a humanizmus képviselőjé­nek mutatkozott. — Általában igen. De hála istennek, van Párizsban néhány szálloda, ahol nem ra­gaszkodnak a formaságokhoz. — Ravic né­hány csepp konyakot öntött a kávéjába. — Az International is ilyen. Azért lakom ott. Nem tudom, a tulajdonosnő hogyan intézi el ezeket a dolgokat. Bizonyára jó összekötteté­sei vannak. A rendőrség nem tud róla, vagy meg van vesztegetve. Annyi bizonyos, hogy már elég régóta lakom ott háborítatlanul. — Értem — bólintott Veber. — Ezt nem is tudtam. Azt hittem, csak dolgoznia nem szabad. Pokoli helyzet. — Nekem paradicsom. A német kon­centrációs táborhoz képest. — És ha egyszer mégis megtudja a rend­őrség? — Ha elfognak minket, néhány hétre lecsuknak, azután áttesznek a határon. De van annyi emberség bennük, hogy a svájci határon zsuppolnak ki. A visszaeső bűnösök már hathavi börtönt kapnak. — Micsoda? — bámult Veber. — Ez le­hetetlen. Micsoda embertelenség! — Kezdetben én is ezt mondtam. Amíg meg nem szoktam. — Hogy érti ezt? Magát is elfogták már? — Nem is egyszer. Már három ízben. Mint száz és száz más emigránst. Eleinte meglepett a dolog, amikor még bíztunk az úgynevezett humanizmusban. Azután meg­untam a dolgot, és átmentem Spanyolország­ba, ahol nem kértek útlevelet. Ott újabb lec­két kaptam a gyakorlati humanizmusból. Né­met és olasz repülőktől. Amikor visszatértem Franciaországba, már nem csodálkoztam semmin. Kitanultam az iskolát, és azóta ér­tem a csiziót. Veber felállt. — Az isten szerelmére! Csak nem akar­ja azt mondani, hogy egy évet töltött bör­tönben semmiért? — Szerencsém volt. összesen csak két hónapot ültem itt. v — Hogy csinálta? Hiszen azt mondta, bogy a második esetben már hat hónap ,jár? — Nincs második eset — mosolygott Ra­vic — Legalábbis tapasztalt ember számára nincs. Az embert kizsuppolják az egyik név­vel, és visszaoson egy másik névvel. Lehető­leg a határ egy másik szakaszán. Papírjai nincsenek, nem lehet rábizonyítani semmit, kivéve, ha véletlenül ráismer valaki. De ez ritkán esik meg. Ravic már a harmadik ne­vem. Most már majdnem két éve viselem. Úgy látszik, szerencsét hozott nekem, mert ezalatt nem volt semmi kellemetlenségem. Úgy megszoktam és megszerettem, hogy szin­te elfelejtettem az igazi nevemet. — Borzasztó — csapta össze kezét Veber. — És mindez azért, mert volt hajlandó a ná­cikhoz csatlakozni. — Úgy van. A külföldön tartózkodó ná­ciknak kifogástalan papírjaik vannak. Sza­bályos vizumot is kapnak. — Szép világban élünk! Bs a kormány tűri ezt? — A munkanélküliek száma milliókra rúg. A kormánynak elsősorban velük kell tö­rődnie, És így van máshol is, nemcsak Fran­ciaországban. Ravic felállt. — Isten vele Veber. Két óra múlva visz- szajövök, és megnézem azt a lányt. És eljö­vök még éjjel is. Veber elkísérte az ajtóig. Fordította: Szinnay Tivadar Sokan emlékeznek még rá, micsoda or­szágos vita kerekedett Kund Abigél tőréből. Néhány esztendeje történt, hogy a televízió Kicsoda — micsoda vetélkedőjén egy kislány már majdnem mindent kitalált ahhoz, hogy rájöjjön a kérdésre: Kund Abigél hosszú, he­gyes tőre a megfejtés, amely kioltotta Bárczi Benő életét. Tudta már a kislány, hogy egy versben szereplő tárgyról van szó, sőt azt is, hogy egy Arany-balladában szerepel ez a tárgy, de ennél továjjb nem jutott. S amikor — már vesztesként — elárulták neki, hogy a Tetemrehívás című Arany-balladáról van szó, akkor megmondta, hogy ő bizony ezt nem is ismeri. Az már korábban kiderült, hogy több Arany-balladát ismer, de ezt nem. Az esetből hírlapi vita robbant ki, volt aki úgy érezte: szegényebb lesz az anyanyel­ve annak, aki például ezt a balladát nem ismeri. Mások éppen a Tetemrehívást nem hiányolták, de sok más'verset, regényt, szer­zőt igen, és elpanaszolták, hogy iskoláinkban úgyis túlsúlyba kerültek a természettudomá­nyos tárgyak, a matematika, a kémia, a bio­lógia, a fizika, és a humán tárgyak háttérbe szorultak. Ezzel pedig éppen a fiatalok érzel­mi nevelése marad el, ezért is sivárodik el annyi ifjú leány és fiú érzelmi élete. Nosza, felhördültek — írásban, s még in­kább a szóbeli vitákon — a természettudomá­nyok hívei és a siránkozóknak szegezték a kérdést: mi Newton harmadik törvénye? S bizony amúgy műveltnek, tájékozottnak is­mert emberek is ijedten kapkodtak emléke­zetükben, hátha sikerül felidézni, hogy is van az, ha A test hatást gyakorol B testre? Nem sok embernek sikerült a válasz, még azoknak sem, akik gimnáziumi érettségi bizonyítványt őriznek odahaza, tehát egyszer erről már hallaniuk is kellett. — S még maga követeli Kund Abigél tő­rét?! Amikor a világ alapvető mechanikai mozgástörvényeiről sincsenek pontos fogal­mai? — szólt ilyenkor az ítélet. — Pedig hol vagyunk már a mechanikától a fizikában. Az atomfizikát kellene megértenie a korszerűen gondolkodó embernek. Nemcsak azért, mert illik, hanem azért, mert a világot, hétköz­napjainkat, munkánkat sem érthetjük enélkül igazán. Téves elképzeléseink vannak a való­ságról, ha nem értjük az atomfizikát. No de végül is mire van szüksége a ma emberének ahhoz, hogy műveltségét kór­szerűnek, megfelelőnek, az ország és a társa­dalom igényei szerint is megfelelőnek tart­suk? (Szándékosan nem a gyerekek, a fiata­lok korszerű műveltségét említettem, mert ' 6 ■ S f'-uu. u-.-mMjBöJ' A bibliográfia, ha nem is ómegája, de alfája minden tudománynak, amely nélkül a legnagyobb tudós is csak vaktában tapogató­zik. De amilyen túlzás a bibliográfiát a „tu­dományok koroná”-.iának tekinteni, ugyan­olyan túlzás a lebecsülése is. Fajtájától füg­getlenül módszere szempontjából kétféle bib­liográfiát ismerünk: A leíró bibliográfiát, amely megelégszik a publikáló szerzőjének, címének, megjelenési adatainak a feltünteté­sével, s az értékelő bibjiográfiát, amely a fen- . tieken túlmenően tartalmi ismertetést és ér­tékelést is ad. Bár az előbbi is nélkülözhetet­len minden kja tatáshoz, feladatát maradékta­lanul csak utó ob5 tölti be ★ Már a XV7. század könyvtermése olyan mennyiséget ért el, hogy a bibliográfiának szükségképpen meg kellett születnie. Az első bibliográfia 1545-ben látott napvilágot „Bib- lioteca Universalis” címmel és Conrad Ges- ner, a sokoldalú humanista tudós volt a szer­zője. Ezerháromszáz oldalon ezerkettőszáz munkát írt le és tartalmi ismertetést is adott. Ez az első egyetemes és egyúttal válogató bibliográfia Az 1555-ben kiadott második kö­tet már 3000 címet tartalmazott, a harmadik rész azonban nyomtatásban már nem látott napvilágot. Gesner a feldolgozható 40 000 kö­tetből 15 000-et dolgozott fel s már ez az első kísérlet is azt mutatja, hogy a bibliográfiának teljességre kell törekednie ugyan, de ez csak ritka esetben érhető el. A humanizmus nyom­dászai, akik legtöbbször kiváló tudósok is voltak, sokáig nyomdai katalógusokkal pótol­ták a bibliográfiákat, amelyek a nagy könyv­kereskedelmi központok közül Frankfurtban 1595 és 1749., Lipcsében pedig 1594 és 1860 között rendszeresen megjelentek. A XVI. szá­zadban megjelentx a tiltott könyvek első bib­liográfiája (Index Tridentinus) és az első szakbibliográfia (Champier orvosi bibliográ­fiája) is. Ekkor látott napvilágot az első autobibliográfia is (1523). Rotterdami Eras­mus munkáiról. * > A magyar bibliográfia bölcsője a XVIII. századból való. Az első magyar bibliográfia Czwittinger Dávid (1676—1743) nevéhez fűző­dik: „Specimen Hungáriáé Litteratae” c. munkája (1711) 350 magyar író életét és mun­kásságát ismerteti. Bőd ‘Péter „Magyar Athé- nás”-ában (Bécs 1775—1777) már közel ezer I írót dolgoz fel; kiegészítése csak az első kö­tetig jutott eL Mellettük meg kell még emlí­nekik nem ar ma, hanem a holnap igényeinek kell megfelelni.) Arról kell tehát a jelenben beszélni: mi a mai felnőttek korszerű mű­veltsége, mi az, ami fontos a felnőtt ember számára: Kund Abigél tőre, vagy Newton harmadik törvénye? Vannak, akik erre a kérdésre megkerülik a választ és azt mond­ják: semmiféle adat nem fontos. Az évszá­mokat, a történeti adatokat, a verseket és a fizikai törvényeket meg lehet keresni a köny­vekben, a lexikonokban. Az a fontos, jnogy ezeket a könyveket meg tudjuk találni, a szükséges adatokát ki tudjuk keresni belőlük. Az igazán fontos az, hogy gondolkodni tud­junk. Fölismerjük a dolgok lényeges össze­függéseit, az ellentmondásokat és feloldásuk lehetőségeit. Az ilyen vélemények jegyében azután rohafn indul az évszámok ellen, az adatók ellen, a versidézetek ellen. Csak hát az "a baj ebben az érvrendszer­ben, hogy elfeledkezik arról: gondolkodni nem lehet konkrét tények, adatok nélkül. Az egyszeregy ismerete nélkül nem lehet sem szorozni, sem osztani, sem hatványozni, sem gyököt ■ Vonni. Az egyszeregyet pedig nem le­het alkalmanként matematikai lexikonból ki­nézni. . Gondolkodni se nagyon lehet rajta, csak tudomásul venni, hogy a mennyiségek­nek ilyen összefüggései vannak. Ezeket az összefüggéseket pedig be kell biflázni, s leg­alább a negyedik általános iskolai osztály vé­gére, ha álmából verik fel azt a gyereket, akkor is'rá kell, hogy vágja: 9x7 = 63. Enélkül nem megy. No, persze, az egyszeregy megtanulását senki sem akarja lexikonokkal , helyettesíteni, csak éppen arról feledkeznek meg sokan, hogy nemcsak a! matematikának van egyszeregyéi A földrajzé például az, hogy ha ránézünk egy színes í Klipre, akkor tudjuk: mit jelent a zöld, a kék, a barna, s ez, valamint az egyen­lítőtől és a sarkoktól való távolság milyen kihatással lehet az adott terület időjárására, mezőgazdaságára. A mags-ar történelem egy­szeregye, hogy mikor koronázták meg Istvánt; mikor yolt Dózsa felkelése, a' mohácsi vész; Buda visszafoglalása a töröktől, a márciusi forradalom, a kiegyezés, az. első világháború, a Tanácsköztársaság, a második világháború és a felszabadulás. A magyar nyelv egyszer­egye a helyesírás, S így ' lehetne végigmenni az iskolai tantárgyakon, jelezve csupán: meny­nyi minden van, amire nem lehet gondolko­dással „rájönni”, amit meg kell tanulni, adott esetben „bebiílázní”. Bernáth Lásztó tenünk Weszprémi István orvosi bibliográ» fiáját (1777—1787), Molnár János „Magyar Könyvesház”-át (1783), Wallaszky Pál köny­vészeti adattárát (1785), valamint Cornides Dániel és Benkő József bibliográfiáit. ★ A magyar bibliográfia tulajdonképpeni megalapozása a XIX. század második feléhez fűződik. Ekkor rakták le a nemzeti biblio­gráfia alapjait is. Szabó Károly: Régi magyar könyvtára az 1711-ig megjelent hazai és ma­gyar szerzők külföldön megjelent munkáit dolgozta fel; pótlása és kiegészítése most fo­lyik. A későbbi korszakok nemzeti bibliográ­fiájának elkészítése Petrik Géza (1712—1860, I860—1375, 1886—1900 közötti évek). Kisz- lingstein Sándor (1876—1885 közötti évek),' / Barcza és Petrik (1901—1910 közötti évek), valamint Kozocsa Sándor (1911—1920 közötti évek) nevéhez fűződik. Az 1921—1944 közötti évek könyvtermésének bibliográfiája megle­hetősen hiányos; az Országos Széchenyi Könyvtár most dolgozik a pótlásán és kiegé­szítésen. A kor alkotása volt minden idők legna^ gyobb. magyar bibliográfusának, Szinyei Jó­zsefnek „Magyar írók élete és munkái” című 14 kötetes bibliográfiája (1891—1914), amely 29 553 magyar író életrajzát és bibliográfiáját tartalmazza. Kár, hogy pótlása és kiegészíté­se, amelyet Gulyás Pál készített, a hatodik kötettel abbamaradt. * Hazánk felszabadulása, a kulturális for­radalom gyökeres és igen eredményes váltod zást hozott a biblográfiában is. Ebből az Or­szágos Széchenyi Könyvtár, a Magyar Tudo­mányos Akadémia és kutatóintézeteink, tudo­mányos egyesületeink egyaránt kiveszik a részüket. Nagy haladást jelentett az 1946-ban megindult és ma is megjelenő két könyvé­szeti folyóirat, a Magyar Nemzeti Bibliográ­fia, amely a kfinyvanyagot regisztrálja, s a Magyar Folyóiratok Repertóriuma, amely a cikkanyagot dolgozza fel. A szakbibliográfi­ák, biobibliográfiák, sajtóbibliográfiák stb. száma igen tekintélyes és a folyóiratrepertó­riumok is nagyban elősegítik a kutatást. Ten­nivaló persze akad még bőven, de bátran elmondhatjuk, hogy a magyar bibliográfia korszerű színvonalon áll, s ki tudja elégíte­ni azokat az igényeket, amelyeket a kutatók, másrészt a gyakorlati szakemberek elvárnak tőle. Galambos Ferenjj Erich Maria Remarque: A diadalív árnyékában (RÉSZLET) — ......—■ ■■■■■..........­A bibliográfia történetéből Korszerű műveltség I.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom