Kelet-Magyarország, 1973. április (33. évfolyam, 77-100. szám)
1973-04-01 / 77. szám
r I. oldal Tóth-Máthé Miklós: KELET-MaGY AfiORSiZÄG — VA^A E N ÄT»? ?f??T r Gtttt** Í97S. áprfflg l A szégyenlős beosztott A film „második hálózata** Útkereső filmek és a közönség keresése A dolog nagyon jól indult. A „Kákán is csomói kereső Hivatal” igazgatója, Keserű Márton a legjobb csomókeresőket hívta meg, hogy töltsék nála a szilvesztert. Köztük volt Tóbiás Vince is. — Természetesen, ha valaki máshol akar Szilveszterezni — mondta az igazgató — én nem sértődöm meg. De gondolom, nem árt egy kis összeruccanás hivatali időn túl is, hiszen jóformán alig ismerjük egymást. Természetesen senki sem akart máshol szilveszterezni, mindenki örömmel vette a me3hívást. Tóbiás Vince már elképzelte azt fi pillanatot, amikor éjfélkor odalép az igazgatóhoz és a további sikerekre koccint vele. Ej fél utánra más tervei voltak. Ugyanis már régóta töprengett azon, hogy a káka tövén költő rucákat, amik nagyon megnehezítik a csomókeresést, hogyan lehetne elhessegetni. Ennek érdekében kidolgozott egy újítási javaslatot és úgy gondolta, ezzel előhozakodni egy intim hangulatú szilvesztereste lesz a legalkalmasabb. Tervezgetései közben szólította meg Beke Gerzson. — Te, Vince — mondta —, szeretnék veled beszélni. Lementek a büfébe, kértek két Colát és akkor azt suttogta Beke Gerzson: — öregem, tudod, hogy a dirinél meztelen buli lesz? — Micsoda? — Tóbiás Vince keze fennakadt a levegőben. — Meg vagy őrülve? I Beke Gerzson megvonta a vállát. 1 — Csak szóltam, öregem, hogy tudd, miire számíthatsz. — De hát honnan veszed ezt? — Lényegtelen. Éjfélkor mindenki levetkőzik, és meztelenül köszöntjük az újévet. — Ez nem lehet igaz! — szörnyülködött Tóbiás Vince. — Végre is a hivatali reputációi... — Persze nem azért mondtam — nézett rá szigorúan Beke Gerzson —, hogy mindenkinek elszajkózd! Főleg azoknak, akiket nem hívott meg az öreg. Rossz rágondolnii mi történne... — Nyugodt lehetsz — törölte meg izzadó homlokát Tóbiás Vince. — Dehát... ezt. ezt... egyszerűen nem tudom felfogni! Beke Gerzson sajnálkozva nézte. — Meglep, hogy (gy csodálkozol. Azt hittem, tisztában vagy az öreg furcsaságaival. Persze te nem régen dolgozol nálunk, így nem tudhatod, hogy az igazgató fiatal korában Svédországban volt ösztöndíjas. Ott habarodott bele annyira a nudizmusba. — Hihetetlen! — Otthon is meztelenül tartózkodik. Egyszer valami hivatalos ügyben kerestem fel és úgy nyitott ajtót. Csak egy kockás sál volt a nyakában. Ehhez mit szólsz? — Nem tudok magamhoz térni... — Pedig jő lenne — óvta Beke Gerzson, még jobban lehalkítva a hangját. — Szerintem azért csinálja ezt a bulit, hogy meggyőződjön, mennyire érzünk vele együtt. Nyilván nem lesz kötelező levetkőzni, de ajánlatos ... Ha mindenki pucér lesz, mi ketten sem feszíthetünk ruhában, azt hiszem, ez kegyetlenül szemet szúrna! Arra pedig ne számíts, hogy a dagadt Kerényi, vagy a sün- dörgő Réz Miska nem fognak levetkőzni. Ennyire azért nem lehetsz naív! — No igen — dünnyögte Tóbiás —, azok levetkőznek... De kérlek, öregem, én a feleségemmel leszek ott! — Mit gondolsz, én kivel? Velem is ott lesz az asszony. — Dehát mit mondjak neki? — esett kétségbe Tóbiás. — Az én feleségem még az apácáknál tanult. — Az enyém is nehéz eset — legyintett Beke. — Dehát szem előtt kell tartaniuk férjük érdekeit!... No, de majd csak lesz valahogy, még van egy hetünk! Tóbiás Vince nagyon rosszkedvűen ment haza. Most mit csináljon? Egész életében szemérmes ember volt, otthon is csak sötétben vetkőzött, most meg akár a színpadon! Az esszohy pedig ... Mit fog szólni az asszony? Otthon mindenesetre elmondta a meghívást. Az asszony örült a közlésnek, bár eredetileg más terveik voltak, de belátta, hogy így helyesebb. — Szivecském — kezdte később Tóbiás Vince —, hallottál te valamit a nudistákról? — Az valami szekta ... vagy ilyesmi, nem ? — Olyasmi — kapott a szón Tóbiás, aztán megakadt, mert most kellett volna kifejten :e a szekta lényegét. Még ráérek, gondolta és gyorsan másra terelte a szót, nehogy az assumy gyanút fogjon. Napokig töprengett, hogy mondja meg, közben azon is gondolkodott, hogy fog ő túllépni ezen az átkozott szégyenérzetén. Beleizzadt. ha elkéDzelte magát meztelenül, pocakosán vékony lábszárral a többiek szemelát- tára. Icuka is ott lesz a könyvelésről, az a csinos fekete nő. akivel már háromszor beszélgetett ebéd közben. Icuka biztosan jól cm tat majd, de ő?l Egyik este, amikor az asszony még nem volt otthon, főpróbát tartott. Pezsgőspohárral a kezében pucéran sétálgatott a lakásban és próbált fesztelenül viselkedni a bútorok előtt Egy fotel helyettesítette az igazgatót. Néhányszor megkerülte, majd egy alkalmas pillanatban odalépett hozzá. — Igazgató kartárs, a rucaügyben lenne egy javaslatom... Arról van szó ugyanis. . Az utolsó napokban expanderezett. Ke vés sikerrel. Inkább csak elfáradt bele, lát ványos eredmény semmi. — Előbb kellett volna kezdeni! Ezt tette a kényelem! Olyan vagyok, akár egy béka! Azon töprengett, hogyan mondhatná le a meghívást. Beteget jelent. Elutazik. Meghalt a nagyanyja. Esetleg ő hal meg. Gyanús, nagyon gyanús! Beke tud a dologról, első lenne, aki besúgná az igazgatónak, hogy azért nem ment el, mert szégyellt levetkőzni. Szilveszter előtti napon aztán elmondott mindent az asszonynak. — Nem! Ilyen ocsmányságokban nem veszek részt! — Az asszony szeme szikrákat szórt. — Hogy képzeled?! A mi családunkban erkölcsös emberek éltek! — De fiacskám, értsd meg... nemcsak mi leszünk meztelenek! És talán nem is kell egészen . .. Talán elég csak, ha pizsamában... — Akkor Is! Rám ne számíts! Térden felüli szoknyát sem viseltem soha! . — Jó, akkor te nem jössz — sóhajtott Tóbiás —, majd azt mondom, hogy elváltunk. De nekem muszáj elmenni, hiszen, ugye, beszéltem neked a rucatervemről... Most majd odaállok az igazgató elé és mint férfi a férfinak: kendőzetlenül... Sokáig beszélgettek, végül az asszony nagy nehezen beleegyezett. — De akkor vennem kell egy új kombl- nét. Nem akarom, hogy megszóljanak... És neked is szükséges egy új alsónadrág, olyan modern fazonú, fiús... Nem járathatod le magad jégeralsóban! — Csak már tül legyünk rajta — csóválta a fejét Tóbiás. — Azt hiszed, én újjon- gok a boldogságtól? Elmúltam ötvenéves, még ha fiatalabb lennék! Az igazgató hűvösvölgyi villájában minden úgy indult, mint egy közönséges szilveszteri összejövetelen. Ital, szendvics, magnó. Aztán egyre jobb hangulat lett. Előkerültek a papírtrombiták, a fejekre fölkerültek a különböző papírfltyulák. Beke egy cowboy- kalapbar. feszített, az igazgató bohócsüvegben. A fiatalok táncoltak, de még mindig semmi]... *. — Mi lessz már? — hajolfcjsgflgl Tóbiáshoz azt asszony. — .Hiába vett«*»,, fel az új korhbfhét? Babarózsaszínt vettem, az fiatalít! Tóbiás nem figyelt az asszonyra. Az Igazgatót leste, hogy az mikor ad jelt a vetkő- zésre. Közeledett az éjfél. Tóbiás letette a zakóját, kioldotta a nyakkendőjét és meglazította a cipőfűzőit. Úgy tervezte, ha már vetkőzni muszáj, akkor megelőz mindenkit és elsőnek köszönti meztelenül az igazgatót. De éjfélkor Is csak a szokásos pezsgő- durrogás — és még senki sem volt ruhátlan. Ráadásul Beke Gerzson köszöntötte elsőnek az igazgatót. Tóbiás Vince csak ötödiknek. Végül Tóbiás már nem bírta tovább. Egy alkalmas pillanatban, amikor senki sem vol‘ az igazgató körül, odasompolygott: — Bocsánatot kérek... mikor kezdjük?... — Mit, Tóbiás kartárs? — Hát azt... hiszen tetszik tudni... — Azt? Fogalmam sincs, miről beszél. — A vetkőzésről, igazgató kartárs ... Ha nem tetszik haragudni, én már ki is fűztem a cipőmet... — Maga le akar vetkőzni? — Én nem, igazgató kartárs... illetve, ha mindenki, akkor ugye én sem vonhatom ki magam... de, hogy úgy mondjam, nem is akarom kivonni... vagyis, ha az igazgató kartárs úgy látja jónak, én, meg a nejem talán el is kezdenénk ... Az igazgató akkor már úgy nevetett, hogy a bohócsüveg rázkódott a fején. — Tóbiás kartárs, magát alaposan beugratták! Ki volt az a pihent agyú, aki kifun- dálta ezt a ... ezt a... Tóbiás Vince olyan gyűlölettel nézett Beke felé, hogy az igazgató ettől rögtön kitalálta. — Szóval Beke volt? — Igen, kérem, Beke kartárs engedte meg... ezt a minősíthetetlen viccet velem szemben... És ezt kikérem magamnak... Én, igazgató kartárs mindig a hivatal érdekeit tartom szem elótt... Mert kérem a rucákkal kapcsolatban is lenne ... — Ne vegye úgy a szívére! — veregette vállon az igazgató. — Elvégre szilveszter van! De ígérem, hogy ezt a pernahajder Bekét összeszidom! Tóbiás Vince visszaimbolygott a felesége nellé és dühében legszívesebben azonnal levetkőzött volna. Különösen, hogy látta, mint kacag együtt Beke az igazgatóval. Aztán hirtelen belenyilallt a félelem. Úristen, hiszen Bekének is van egy tervjavaslata a rucákkal kapcsolatban! A Filmfőigazgatóság filmátvételi irányéi veinek együk nagyszerű alapelve: „. . .vala .nennyi ország filmtermésének legértélceseb és legszínvonalasabb alkotásait kéll elérhető vé tenni a magyar közönség számára.” Sőt — s ez új törekvés — megérthetővé Természetesen nem úgy, hogy az új for- uanyelven szóló filmeket a haladó, de eszközeikben szokatlan alkotásokat száműzzék a mozivászonról. Ellenkezőleg: segítjük az úgynevezett „művészfilmek” találkozását a közönséggel. Mégpedig azáltal, hogy a kö zönságet megtanítjuk a filmművészet sajátos nyelvére. E népművelői törekvés már az ország több városában hajszálgyökeret eresztett, az egyetemi városokban pedig immár hagyománya is van. Ma már minden városban —, sőt egyes nagyközségekben is — „művészmozik” mutatnak be értékes, de nehéz „veretű”, a rendezöegyéniség sajátos formanyelvén megfogalmazott műveket. A moziüzemi vállalatok és a művelődési intézmények filmsorozatokkal segítik a művészfilmek és a kö-, zönség találkozását. Mennyiben bensőséges, valódi találkozás ez? A bemutató önmagában — csak lehetőség erre. Film és ember „párbeszéde” csak akkor jön létre, ha a művészmoziprogram olyan filmesztétikái neveléssel párosul, mely lehetővé teszi az alkotói befogadást. Hogy a nézőből — ló tó legyen! És éppen itt — a láttatásnál — jelentkeznek az indulás elégtelenségei. A „második hálózat” filmjeinek bemutatása előtt többnyire elhangzik valamilyen „bevezető”, a mű megtekintését azonban ritkán követi eszmecsere. Pedig a kérdés a nézőben mindig a film sugallmazására születik meg, megtekintése után van (lehet!) vitája vele. Ha ki-ki hazaviszi a megválaszolatlan kérdéseket, akkor a művel történt találkozás felszínes, örömtelen marad. A művészmozik rövid élettörténete azt példázza, hogy a filmközönség java igényli a fajsúlyos alkotásokat. S ebből a célból létre Is jött valamilyen szövetség a mozi Üzemek és művelődési intézmények között. így a film „látványa” jobbára megadatott. A közönség és film párbeszéde ellenben dadogó. Mi tehát a feladat? X. Minden megyében képezzenek film- esztétikában jártas embereket, akik nemcsak informatív bevezető előadásokra, hanem a lényeg együttes. keresését jelentő eszmecserék vezetésére is alkalmasak. Ez különösen az olyan városok, nagyközségek gondja, ahol nincsenek egyetemek. 2. Törekedjünk arra, hogy a művészfilmek. alkalmi nézőitől — a bérleteseken át — eljussunk a filmklubok tagjainak közösségéig. Az igazi filmklubok hiánya ma még sok Simon Lajos: öregek tél után Köszönthetjük levett kalappal, megint a jó, meleg napot, ó, fényözön, élet-rügy, hurrá: még itt vagyunk, megadatott nézni, hogy a gyökér-szakító tél után mint éled a fa, s a léglökéses szárnyú, bátor madarak hogy húznak haza. Milyen a boldogító zápor, hogy száll a felhő messzire, s már életünktől olyan távol hogy zeng a gép erős szíve. Dióért nyögve lehajolni doronggal tépett fák alatt, s megint csak életet remélni, ha szürke lombok hullanak. Babits Mihály ebben az évben lenne 90 éves. Az 1941-ben elhunyt költő reneszánszát elősegítette Kardos Pál egyetemi tanár nagy monográfiája, amely két évvel ezelőtt jelent meg. A szerző annak idején több levelet váltott a költő egyetlen élő testvérével, Babits Istvánnal, aki nyugdíjba vonulása előtt Szekszárdon volt árvaszéki ülnök, illetve elnökhelyettes. Az ötvenes években az akadémiai nagyszótár és a Petőfi-szótár anyaggyűjtési munkájában vett részt. Felkerestük és megkérdeztük, hogy mint a legilletékesebb élő tanú, beszéljen Babits Mihály ifjúságáról, s ezzel kapcsolatos emlékeiről. — A bátyámra vonatkozó gyermekkori emlékeim igen elmosódottalc — mondotta Babits István. — De ez nem is csoda, mert a bátyám és én közöttem csaknem tizenkét é\ korkülönbség volt. Mikor bátyám 1883. no vember 23-án Szekszárdon megszületeti atyám ugyanott törvényszéki bíró volt. Élem iskoláit részben Budapesten, részben Pécset végezte. Ekkor apánk az ítélőtáblánál szol gált. Mihály már a pécsi cisztercita gimná zium diákja, mikor apánk 1898-ban meghalt Ekkor anyánk velem, a kisebb fiával és leánytestvéremmel visszaköltözött Szekszárd- ra. Mint nagydiák, s később mint tanár, báhelyütt gátolja az oldott és kellemes eszmecserék kibontakozását. A vetítőtermekben lines vendégmarasztaló hangulat, nincs feszültséget oldó kávé; így a beszélgetés ott is kissé kényszeredett, ahol ezzel megpróbálkoznak. A jövő útja ez lenne: klubhelyiség- len, klubhangulatban, klubszerű formában — assan közösséggé váló közönség beszélgessen i filmről! Pénzkérdés? Inkább ügyszeretet és népművelői állhatatosság kérdése. Hallottam >lyan esetet, hogy a tágasabb vetítőteremből .ahol a 30—40 néző valósággal elveszett) nem sétáltak át vetítés után az intézményen beiül működő — és a filmvetítések estéin éppen szünnapos — ifjúsági klubba. Egyik művelődési ház 5—6 éve bemutat „Nagy rendezők — nagy filmek” sorozatot, de saját pinceklubjába még soha nem invitálta eszmecserére a film nézőit! így a bérletesek csak a film megtekintésére nyertek előjogot, de eleve lehetetlen yolt, hogy a klub oldott vitáiban közösségre is találjanak. A film milliók művészete: ez a megállapítás ma is igaz. Akkor miért gondol köz- művelődésünk mégis a „kevesek” filmigényére? Azért, mert a film. mint önálló művészet, megteremtette, és állandóan gazdagítja, keresi a maga sajátos formanyelvét. S ha a közönség kezdetben szűkebb, majd egyre szélesebb rétege nem tanulja meg ezt a nyelvet, akkor a tömegek számára a legjobb alkotások vesznek el (balogh) Külföldre készül az ifjúsági fúvószenekar Az ifjúság esztétikai nevelésének fontossága senki előtt nem kétséges. Nem lehet boldog ember az, aki nem szereti a zenét, írja egy helyen Kodály Zoltán. A zene megszerettetése, aktív művelése a célja a nyíregyházi ifjúsági fúvószenekarnak is. A 45 tagú fúvószenekarnak tagjai az állami zeneiskola jelenlegi és volt növendékei, akik így nem szakadnak el a zeneiskolától, a muzsikától, hangszerüktől. A KISZ megyebizottsága és a Móricz Zsigmond szakszervezeti művelődési ház által anyagilag is patronált fúvós- zenekar nemcsak városunk és megyénk határain túl, de még külföldön is (Csehszlovákiában felismerést vívott ki magának. Különösen örvendetes az a tény, hogy a zenekar tagjainak zömét munkás- és parasztszármazású ifjak alkotják, akik aránylag rövid tanulási idő után megtalálják helyüket a zenekarban, s az együtt muzsikálás öröme maradandó élményt nyújt nekik talán egy egész életre. Ebben az évben is szép és hasznos hangversenyprogramot bonyolítottak le. Február hó 25-én a tiszadobi gyermekvárosban adtak hangversenyt, március 4-én a berkeszi gyermekotthonban szórakoztatták az állami gondozásba adott gyermekeket, március 9-én a helyi 110-es szakmunkásképző Iskolában ■ játszottak, ahonnan több növendék tagja is a zenekarnak, március hó 25-én a lenínvárosi nagy és szép művelődési házban adtak jól sikerült koncertet. Műsorukon Wágner-, Verdi-, Gounod-, Erkel-, Kodály-művek és népszerű indulók hangzottak el Tonté László zeneiskolai tanár és karnagy vezényletével. Mindenhol élményt jelentett a zenekar meghallgatása, s mint már értesültünk róla, ismét meghívták őket Csehszlovákiába, egy ott rendezendő fúvószenekari fesztiválra. Csak hasznos és jó dolog a baráti állammal való kapcsolat tartása, honnan már eddig is nagy értékű kottákat kaptak ajándékba. A fúvószenekar megújulása, fellendülése napjaink zenei folyamata. Hozzájárul Kodály elgondolásához és álmához: Legyen a zene mindenkié! Vikár Sándor tyám csak az iskolai szünidők alatt látogatott haza. De ezek a látogatások rám, kisfiú-a mindig nagy hatást tettek. Mihály szert .1 mesélni, s ha hazajött, újszerű mesékkel bűvölt el engem és leány testvére met. Szerette a matematikát. Költő létére elsőrendű matematikus volt, s e nehéz tudomány titkaiba ő vezetett be. Ugyancsak ő cedveltette meg velem a latin szemzőket és uleg a német nyelvet. A 78 éves Babits István egyébként nem étlenkedik. — Diákkorom óta szerelmes vagyok J-oethe költészetébe. Öreg koromra hozzáfog- am a nekem legjobban tetsző költemények lefordításához. Több, mint tíz éve ezzel fog- alkozom. E fordításokat javítgatom, csiszolhatom. Van olyan Goethe-vers, amit húszkor is átdolgoztam. Nem tudom, mi lesz a sorsuk, de nekem örömet okoznak. Van egy negkezdett munkáin is. A címe: „Adatok labits Mihály családfájához.” Lassan megy a munka, de talán sikerül befejeznem. Még csak annyit akarok megjegyezni, hogy Mihály bátyám gyerekkori verseit 1966-ban a szekszárdi múzeumnak ajándékoztuk. Érdemes lenne ezeket egy tanulmányban közzétenni. „Mihály szeretett mesélni“ Goethét fordít Babits Mihály öccse
