Kelet-Magyarország, 1973. április (33. évfolyam, 77-100. szám)

1973-04-08 / 82. szám

Vasárnap! melléklet A negyedik város Jövő vasárnap városi tanácstagokat választanak Nyírbátorban, azon az ősi településen, amelyet magá­nabb rangra tartott méltónak a Népköztársaság Elnöki Tanácsa. Régi vágya teljesül ezzel Nyírbátor lakóinak, akikről közismert, hogj' szeretik, s mindig tenni készek a nagyközségért, amelynek neve mellett már az utóbbi hetekben is mind többször olvashattuk a város megje- ' lölést. A várossá avatás azonban nemcsak Nyírbátor és környéke lakóinak ünnepe lesz. Nagy esemény ez me­gyénk közéletében is. Közelebb kerül a megvalósítás­hoz a gondosan kidolgozott településhálózat-fejlesztési program, amely a megye különböző részeinek arányos fejlesztését, az arra legméltóbb települések kiemelt tá­mogatását gyorsítja. A mostani választások után a me­gye négy városa közel 110 ezer embernek ad otthont, amely egyben azt is jelenti, hogy csaknem minden ötö­dik szabó!cs-szatmári ember városi rangot élvező tele­pülésen él. Ha azt is hozzávesszük, hogy 32 nagyközségi tanátís is több hatáskört gyakorol, s ezáltal teremthet a területükön élő több, mint 230 ezer embernek lényege­sen kedvezőbb lehetőségeket, jelentős eredményt jel­zünk: Szabolcs-Szatmár megyében a lakosság közel 60 százaléka él városokban, nagyközségekben. Mindez persze csak lehetőségeket jelent. Ezekkel élni, gazdálkodni kell. Mert a város — és ez pontosan érvé­nyes Nyírbátorra is — nem attól város, hogy neve mel­lett ez áll. A legalapvetőbb követelmények is azt igény­ük a várostól, hogy „többnyire iparral, kereskedelem­mel, kulturális és szociális intézményekkel” rendelkez­zék. Feltétel még, hogy „valamely tájon belül á lakos­ság társadalmi, gazdasági életét illetően központi szere­pet” töltsön be. A városias jelleg főbb ismertetőjegyei építészeti szempontból is meghatározók: a zárt sorú építkezés, „a portalan utak, a gondozott parkok, a jó közvilágítás”. Az idézetek az Üj Magyar Lexikonból va­lók, s mellettük még tucatnyi követelmény, példa vilá­gítja meg, milyen sok követelménynek kell eleget tenni. Mindezek tudatában is nyugodtan mondhatjuk, hogy új városunk, Nyírbátor jó startot vehet. Történelmi központja köré jó elképzeléssel, következetesen telepí­tették az ipart. Régi gyára, a növényolajgyár mellett olyan merőben új üzemek segítenek a hírnév további szélesítésében,- mint az Auróra Cipőgyár, amelynek ré­vén nemcsak egy új iparág honosodott meg a városban, hanem új munkaalkalmakat is teremtett. Lehetőséget arra. hogy az itt élő emberek tehetségüket bizonyítsák, hogy kezük munkáját nemcsak a történelemkönyvek őrzik, hanem a ma szép ipari termékei is. A régi vasas szakma új hagyományait alakítják ki a Csepel Motpr- kerékpárgyár nyírbátori üzemében — hogy csak a leg­újabbakat és legfontosabbakat említsük. A feltételek sorában az eredmények összegezése mellett is ott vannak a tennivalók: tovább ápolni gaz­dag és értékes kulturális hagyományait, tovább javíta­ni a szociális ellátást, amelyben ugyancsak van tenni­való. A társadalmi élet megélénkülését is jelenti, amely­nek első jeleit már évek óta tapasztalhatjuk. Mert a városért nagyon sokat tehetnek az ott lakó emberek. Pontosabban fogalmazva: kell is tenniük, mert a helyi és központi alapokból juttatott pénzzel sok mindent meg lehet oldani, de nem mindent. Egy várost többek között az tehet várossá, hogy lakói szeretik, részt vál­lalnak mindennapjaiból, ötleteikkel, javaslataikkal, ál­dozatos tá rsadalmi munkájukkal segítik gondjainak meg­oldását. Hogy nem külső szemlélőként igénylik a maga­sabb szintet, a jobb ellátást, a kényelmesebb életet, ha­nem maguk is tevőleges részt vállalnak belőle. De Nyírbátor lehetőségei nemcsak azért jók a vá­rossá válás kezdeti szakaszában, mert az alapozás so­rán sok munkát elvégeztek. Segíti ezt a sok évre meg­határozó folyamatot a megyei tanács, amely ebben az ötéves tervben a városoknak juttat töDbet a különböző támogatásra szánt összegekből. Azért, hogy a következő tervidőszakban már önállóbban alakíthassák sorsukat, s ppen a városok segítsenek a környező települések gondjainak megoldásán. Jó példákat figyelhetett meg a - Nyírbátorért felelősséget érző lokálpatrióta megyénk más fiatal városaiban: Mátészalkán, Kisvárdán, ahol néhány évvel korábban már megküzdöttek a várossá szervezés első gondjaival, s jól tudják, az ünnepi aktus után kell valóra váltani az ígéreteket, megfelelni a vá­rakozásnak. A mások által megtett út tapasztalataiból sokat át­vettek Nyírbátorban, miközben a városi címért pályáz­tak. Kellemes, szép településközpontot alakítottak ki, a vízmű építményei magasodnak a város fölé, a Báthori István Múzeum, a nyírbátori zenei napok évente sok száz érdeklődőt vonzanak nemcsak Szabolcs-Szatmár- ból, hanem az ország más részeiről is. És az sem kö­zömbös, hogy a megyében sok helyen elhangzik: ha va­laki jól akar vásárolni, érdemes betekinteni a nyírbá­tori nagyáruházba is. Ezek is hozzátartoznak ahhoz a pluszhoz, amelyet a városiasodásnak kell adnia, s amelyben most egy fokkal feljebb léphetnek. Az igényeket, követelményeket két szempontból is jól ismerik most Nyírbátorban. Egyrészt határozott cél­lal indultak a várossá válás útján, másrészt a most vé­get ért jelölőgyűléseken, amelyeken az első városi ta­nács leendő tagjaival lezajlott a párbeszéd, pontosan körvonalazhatták mindazokat a feladatokat, amelyek­nek alapján négy év programját készítheti el a város tanácsa. Könnyű, de egyben nagyon nehéz feladat megoldá­sa vár a tanács tagjaira. A könnyebbséget az adja, hogy az első két esztendő tennivalóit alaposan meghányták- vetették már korábban, továbbra is a következetes meg­valósítást kérhetik számon. Amiért nehéz, az emberi dolog: mint a fiatal családban, ahol igen sokszor hang­zik el kívánság. Bár tudják, hogy megvalósul, de sok helyütt mégis most volna jó. Most, azonnal. Ennek ellenére jó érzés a város jövőjére gondolni. Nyírbátort a XV. század óta jegyzik. Legszebb, legígére­tesebb napjaira mégis most, 1973 áprilisában kerül sor... Marik Sándor Megyénk leggazdagabb műemlékekkel rendelkező városa Nyírbátor. (Elek Emil felvétele) Valaki elment Egy öreg hiányzik a térről. Hozza tartozott Nyíregyházá­hoz. Ilyenkor tavasszal kiült a lócára, magafajta idős em­berekkel. Napozott, beszélge­tett. Vagy éppen hallgatott. Ha fújt a szél, ha hideg volt, a Csemege presszópultjához ment. Elszopogatott egy dup­lát. Közben hamiskásan ud­varolt a kávéfőző lánykának. Találkoztunk vele a város­háza árkádja alatt. Ott álldo­gálnak ilyenkor már az öre­gek. Az öreg most már végér­vényesen hiányozni fog. Meghalt. Csendesen. Sokkal csendesebben, mint ahogy az élete folyt. Munkás volt, dol­gozott, amíg bírt. Proli volt, küzdött, amikor kellett. Volt kitüntetése is nem egy. Nem hivalkodott velük. Csak nagy ritkán tette fel. Öreg korára lecsendesedett. Az élet meg­engedte neki a pihenést. Nem ül kint az áprilisi na­pon, nem beszélget. Pedig na­gyon szeretett mesélni. Emlé­ke volt bőven. Ha úgy tet­szik, történelmi emlékei vol­tak. A munkanélküliségről. Régi sztrájkokról. Csendőr­razziákról. Szakszervezeti gyűlésekről. Aztán az építés­ről, a romeltakarításról. Ki­fogyhatatlanul mesélt. Kommunista volt. Mióta az eszét tudta. Volt, amikor tit­kolta. De sosem tagadta. Nem szóval bizonygatott. Egy élet­tel. Amit nagyon szeretett. Különösen már mostanában. Megélte, hogy valóság lett, amiről álmodott. Amiért küz­dött. Huncut szemmel mére­gette a téren átmenő lányo­kat Jólesően nézte, hogy a téren mind több az autó. Még a benzingőz se bosszantotta. Győztesként ült a téren, ahol egykor munkára várva álldo­gált. Az öreg most már sosem jön ki a Kossuth térre. Csendben eltemették. Sírjá­nál ott voltak, akik életében is társként követték. Csende­sen búcsúztatták. Csak a ki­tüntetésekből láthatta a kí­váncsi, hogy itt harcost te­metnek. Azóta a többiek kijárnak a térre. Mind eddig. Talán ki­csit csendesebbek, mint más­kor. Róla beszélgetnek. Helye üresen marad,- nap mint nap. Mintha várnák. Mintha nem hinnék, hogy nincs. Az utcán zajlik az élet. Fiatalok jönnek-mennek. Ta­lán észre sem veszik, hogy egy öreg hiányzik a pádról. Hogy egy hiányzik az árká­dok alatt állók közül. Egy valaki, aki a maga módján részese volt annak, hogy úgy élünk, ahogy. Az élet gyors. Rohan ember, rohan gép. Hiányzik, ha odanézek a pádra és nem látom. Hiány­zik, mert ilyenkor érteni meg} fogynak, ök, az emlékezők. Az egykori harcosok. A régi ellenállók. A mi öregjeink. Az apák, a nagyapák. Egy öreg hiányzik a Kos­suth térről. Szikár alakja nem rója az utcákat. Nem isz- sza hosszú dupláját a presz* szópult mellett. Nem mesél. Nem emlékezik. Nem emlé­keztet. Szegényebbek lettünk egy harcossal. Emlékmű nem őrzi küzdelmeit, harcait, sikereit, Csák egy volt a mozgalom fo­gaskerékrendszerében. Aki ismerte, sokáig keresi még, Az öreg munkás helye üres a téren. A fák lassan zöldbe borul­nak. A virágok nyílni kezde­nek. A pázsit frissen eleven­zöld. A természet újjászüle­tik. Melenget a nap. Frissen mázolt minden lóca. Az élet megy tovább, a maga törvé­nyei szerint. A térről hiányzik egy öreg. Bürget Lajos

Next

/
Oldalképek
Tartalom