Kelet-Magyarország, 1973. április (33. évfolyam, 77-100. szám)

1973-04-08 / 82. szám

t. oMaä JCELET-MAGTARORSZAC! — VT&ÄTrtiATT WHitffKtíT an. tpto» *. Levél a versről Hajdani önképzőbeli kőltőtársam — ma lelkes irodalomtanár —, Móra Ferenc sza­vaival kéred, hogy a líra ünnepén írjak né- hárat;gyalogjáró szót a költőről, a versről. Úgymond: hozzam emberközelbe ezt a té­ma a hogy megértsék a te gyermekeid, a gim- nazfeta lányok és fiúk. Nos, beszélj először is a költőről, csap­jon vidámságba az órának ez a része, rom­bold lp a bálványt, magyarázd meg, hogy a költő éppen olyan ember, mint más. Vidám vagy szomorú, zárkózott vagy kitárulkozó, felszabadult vagy elkeseredett, szóval éppen olyan, mint más. Többnyire kenyérkereső foglalkozása is van, mint az átlagemberek­nek. Van, aki a verseken túl beteget gyó­gyít, diákot tanít, újságot ír — a mostani költfk nem hasonlítanak a népmesék gara- bonái ásóra. Az emberekben ős kíváncsiság lakozik, gvalfran megkérdezik — hiszen olyan titok­zatosnak látszik —, hogyan is születik a vers? Ha tőled megkérdezik, fordulj az osztály fe­lé éf, kérdezd; — Éreztetek-e már olyan szomorúságot, hogy szinte fojtogatta a torkotokat? Erre kórusban kiáltják: m fgen! ftapiutgtsz egy szőke hajú kislányra: tt Nos, te mit tettél, amikor kibírhatat­lanul szomorú voltál? sr* Én — feleli a kislány — párnába fúr­tam az arcomat, és zokogtam. Kérdezz csak tovább! — Hát olyan bosszúság ért-e már ben­neteket, amit csak fogcsikorgatva, ökölbe szo­rítod Uezzel lehetett elviselni? Egy langaléta fiú felpattan és azt mondja őszintén: — Megmondom az igazat, én olyan­kor káromkodtam ... Hát az igazi vers is ilyen elementáris emberi indulatok után születik a világra. Ha valami úgy fáj, hogy párnába temetett arccal kellene zokogni, a költő az asztalra könyököl és ír. Ha a káromkodás rakétáit kellgpe az égre lövöldözni, a költő verset ír. Ha minden porcikáját átjárja a jó, meleg boldogság, költeményt ír, és az a költemény annat jelent, mintha más ember vidám nó­tára* gyújtana. J£s még azt is el kell mondani a költő­ről, hogy ízig-vérig közösségi ember. Nem­csak tulajdon bánata miatt szomorkodik, nemcsak önnön öröme felett újjong, hanem olyatj emberekkel is együttérez, akiket sze­mélyesen nem is ismer. Gyakran önkéntes prókátor és azt mondja ki, amit más érez vagy gondol és így születnek azok a költe- 1 ■ ■■" mények, amelyeket gyűjtőnéven társadalmi lí­rának nevezünk. Én minden szép verset szeretek, de a lí­rának ezt a fajtáját különösen sokra be­csülöm. Szólj arról is, hogy miért éppen ez a nap a magyar költészet piros betűs ünnepe. Mért ezen a napon született József Attila, akit — túlzás nélkül állíthatom — minden száz fiatal költő közül kilencvenkilenc ősé­nek, mesterének, példaképének tekint. Alkal­masabb ünnepnap tehát nem is adathatott volna a magyar költészetnek. Az pedig a természet gyönyörű csodája, gyönyörű rá­adása, hogy a Mama, „született Pőcze Bor­osa”, éppen akkor hozta világra az ő nagy fiát, amikor fű serken, rügyek robbannak, vizeket fodroz a szél, az élet millió színe szinte követeli a költő tollára a verset. Azt hiszem — egyszer talán utána is lehetne jár­ni —, de azt hiszem, a magyar költészet leg­szebb versei akkor születtek, amikor a ma­darak is a legszebben énekelnek. idén a költészet napjának külön ünne­pe is van. Tizedik születésnapját ünnepli. Már elkészült az immár hagyományos anto­lógia, a múlt esztendei szép versek gyűjte­ménye. Az ünnepi alkalomhoz méltóan, ünne­pi köntösben, aranyszínnel díszített borító­val. És több ez a könyv, sokkal több, mint egyetlen esztendő szép verseinek a betakarí­tása. Ez a könyv a ndai magyar költészet ke­resztmetszetét, térképét tárja az olvasó elé. Milyen *is ez a költészet? Hasonlítsd, mondjuk a kerthez, amelyben különböző és különböző virágok pompáznak. Hasonlítsd például hatalmas kórushoz, de olyan kórus­hoz, amelyben még a szólamok is külön han­gokra bomlanak. Mert lám, megfér egymás mellett például Ladányi Mihály formailag már-már ziláltnak látszó, de gondolataiban sistergő szabadverse és Vas István szinte a szonett törvényei szerint fegyelmezett, súlyos, tömör költeménye, Simon István egyszerű szókimondása és Juhász Ferenc mindenséget ostromló vers-lávafolyama; szerelmes versek megférnek súlyos közgondokon töprengő köl­teményekkel, marxista költő alkotása nem marxistáéval és ez nem gyengíti a szocialista költészetet, hanem egyre igényesebb alkotá­sok születésére serkent. Vagy tíz esztendeje Robert Rozsgyeszt- vens/.kij. a szovjet líra egyik kitűnősége, azt mondta büszkén: „Nálunk ma olyan közked­velt a költészet, hogy maholnap népszerű­ségben lehagyjuk a futballistákat.” Ez arról jutott eszembe — majdnem el­felejtettem megírni — hogy idén a „Szép versek” hetvenkétezer példányban jut el az olvasóhoz. Simon Lajos Juhász Ferenc: Reményem csillaga* Minden évben újraolvasom műveit. És megkönnyezem műveit. Mert reményem csil­laga ő. És kemény és tiszta könnyei, titkolt kemény könnyei- kimossák szívem rostjaiból, zord üregeiből az irgalmatlanságot és a ha­lált. Állok költészetében, mint a csillagos ég­ben, mint hajnali tiszta patakban, mosván sorspm fáradalmait, beragyogva költészete té­kozló és kemény lángjaitól, a vers-égitestek hatalmas konok füzétől. Mert művében, mint a csillagokban: tűz van és jövő, mert mű­ve lángérintése életet ad és nem halált, mert művében elmerülvén, mint a remény tisztító­tüzében, a megváltás piros üzenetében, a föl­emeltetés kristályos vizében: megtisztulunk önmagunk átkaitól és bűneitől, és reményűnk van és van szerelmünk, és szabadságunk van és bitünk á világra, Költészete a tiszta ter­mészet és a tiszta szabadság, költészete a lán­goló és elfojthatatlan, a megvalósult és meg­törhetetlen életszeretet, a hit az életben és hit a tisztaságban, a hit az ember értelmé­ben és' a lét gyönyörű szabadságában. Mert Petőfi Sándor, ez a makacs és dacos, ez a könnyen tombolni tudó és pacsirtaröptű fia­tal férfi, ez a kis dühös szakállal lezárt ős- szív arcú, ez a végtelenség-homlokú, ez az angyalszív-arcú, akinek alsó állkapocs-csücs­kén, mint lila bogáncs, kis virágzó szakáll da­gadt, ez a fiatal férfi, kit oly kegyetlenül és oly reménytelenül löktek a földbe, akit oly prózaverset különösen aktuálissá teszi, hogy ß költőt a Kossuth-díj első fokozatával a Petőfi- évben tüntették ki. korán rúgtak a földbe, ez a pfkával átdöfött, ez a baltával agyonvert, ez a halál­lal virágcsikóként fehéren és harmatosén szembenéző, ez az eléghetetlen, a halál min- denség-közönyébe soha-szét-nem-olvadó, so- ha-át-nem-párolgó remény-csillag: életünk és reményünk csillaga, kegyetlenül és fölold- hatatlanul világitó égitestje magányunknak, a bennünk és körülöttünk virágzó és tékozló természetnek, a bennünk és körülöttünk taj­tékzó és piros lávát fúvó, lángoló föld­anyagot, égő csillaganyagot fújó történelem­nek. Költészetünk bonyolultabb lett az idő­vel az időben és rejtelmesebb, titkosabb és kegyetlenebb, de nem teljesebb és valóságo­sabb, mint az övé, mint az övé volt. Petőfi Sándoré, létismeretünk a létezés állapotai­nak, anyagainak és jelenségeinek, folyamatai­nak, az anyag- és anyag-történelem több megismerésével akaratlanul és nagyobb lett, mint az övé, mint az övé volt. Petőfi Sán­doré, és mégse tudunk többet és nagyobbat az emberszív öröméről és gyötrelméről, a ter­mészet indulatairól, a történelem tébolyáról, a létezés gyöngédségről, mint amit 6 tudott: Petőfi Sándor. Mint amit ő tudott, remény­ségünk és hitünk tiszta csillaga, ez a lobo­gó piros magányosság, ez a sikoltozó puszták behavazott ifjú vándora, ez a halhatatlan aka­rat, ez a halhatatlan élet-akarat, ez a ter­mészet legtisztább állapota, ez a természet gyöngéd kegyelme, ez a halhatatlan feddő lán­golás, vérző rejtekeinket és kusza rejtelmein­ket tiszta nagy csillagtüzével bevilágító ha­talmas fiatal kiáltás, a szabadság-szeretők és forradalmat-szeretők ifjú apja és kemény ne­velője: Petőfi Sándor. ToIdalagi Pál: HIDD EL... Találkoztam fáklyavivőkkel, láttam, fiatalok, s hogy zöldell körülöttük a bokor és fa, és nem gondolnak szakadékra, valami ünnepélyre menve rákezdtek ékes énekekre, nem fújt a szél, nem hullt a zápor, és egyikük a sokaságból fényes homlokkal, tiszta szívvel elém lépett és mondta: Hidd el, bár megöregedtél, lehetsz még a kísérőnk, megmagyarázója az álmainknak, hallgass a szóra, ilyen alkalom többé nem lesz, segíts minket a győzelemhez. Varga Rudolf: A KÖLTŐ A költő olyan léghajós, ki fölszáll szülőföldestül, mindenestül de ha kell kosarából nehezékül kidobja feleségét, hat gyerekét, szerelmi levelezésével és írógépét, könyveit és fényképeit, fogkeféjét, műfogsorát, sorrendjeit ha van neki és nyakkendőjét székestül és diplomáját, ha van neki és kétkedéseit, gyűlöletét, szívének homokzsákjait, csak azért, hogy égbe vigye egy hajó. A költő olyan léghajós ki ismeri a magasság mélységét, de ha kell kiugrik maga is, olyan léghajós a költő, ki lehetne paraszt, idegenlégiós és tengeralattjáró« ts.. .... Héra Zoltán: KELTEGETŐ Váci Mihály ébresztése Az égbolt borult rád? hétalvó, meddig alszol? Ágyadat otthagyhatnád. Benőtt a fű már, sebeid lelegelte, jöhetnél új arccal immár. Öröködbe a semmi ült, pókszálon cipekedve — jó volna ám, ha visszatalálnál. Látogatsz éjjel, jössz, beszélsz, s foszlasz is széjjel. Jöhetnél egyszer napvilágnál. Sűrűi az élet, minden megéled, pihe pihén, virágon virág, Rád tülekednek, rád petéznek, jó volna ám, ha megmozdulnál. Leszálltál, nyugszol, úgy maradsz psörgík a szarkák a tónál. Jó volna ám, ha odacsapnál. Boór Andrást SZERELMEDRŐL Szerelmed, porhó puszta télben Fekszem alatta iázva ébren Lopott virág magányos váza Tolvaj-kezektől meggyalázva Akarom pedig jól tudom már Szerelmed tarlós vízverp-nyáf Mindened az csak nem szerelem Tovalobban — mégis keresem. Buda Ferenc: ARCUNK Kemény szél, csapkodó gonosz eső, nehéz vaksággal keresztelő, holdámyék űri hidege, siralomcsütörtök éjideje. * Fellegben, ködben, létlen lovon, bikaalakban viaskodom. Vitorlatollaim vassá, váltam ördöggé, farkassá. Fejvágó kasza, jaj/’ fekete, arcod és arcom árvul bele, baltavágások, haláljegyek — nélküled, magamban mivé legyek? Bújnék rettegve karod alá, kibontott melled rám kiabál, Istennel naponta találkozó, életet dajkálva elhordozó. Ereid tapintom, fájdalmaid, ó jaj, kékeres lábszáraid, görcseid, szorongó félelmeid, világgal teljes mély öbleid! Feléd a porból kapaszkodom, domború hasadat magasztalom, medencéd kapuját, gerincedet, vasrostély mögött virágszemed, csípőd, a tudásban bővelkedőt, terheket viselő titkos erőd, dicsérem derekad, lábad, öled, szerelem-tiporta füveidet! Te vagy az ország, otthon, haza, megáldott méhednek van igaza. Beléd én jajszóval kapaszkodom, kívüled fölöttem nincs hatalom. Kertművészet a festészetben Kiállítás a nyírbátori múzeumban Egy hónappal ezelőtt Nyíregyházán, a me­zőgazdasági főiskola szép tárgyalótermében a budapesti Mezőgazdasági Múzeum és a Ma­gyar Nemzeti Galéria közös rendezésében nyílt meg és most pedig Nyírbátorban került bemu­tatásra az a kiállítási anyag, amely a kert, szőlő parkrendezéssel kapcsolatos témával tulajdon­képpen a természet átalakításának egyrészt hasznos, másrészt szemet gyönyörködtető kép­zőművészeti emlékeivel ismertet meg ben­nünket. A Galéria XIX—XX. századi gyűjtemé­nyéből válogatott képanyag változatos és sok eszmél tető gondolatot sugall. A magyar, festé­szet korai korszakának legnagyobb alakjá Mar­kó Károly a táj még heroikus felfogását a kü­lönböző mutatós tájelemek felhasználásával közvetíti, gondos előadásban. A parkművészet a XVIII. században már igen magas ered­ményeket ér el, hiszen a barokk kor a nö­vényzet átalakítását, művészi kiképzését is fon­tosnak tartotta. Laccataris Demeter parkja fo­galmat ad az elrendezés gondosságáról, a fia­tal nő megjelenése pedig érzelmi motívumot is beleviszi az ábrázolásba. A kert és szőlő virágai, gyümölcsei a csendéletekben kapnak megíelelő rangot. A németalföldi XVII. századi mesterek hagyo­mányaira épít ezen a téren akár Schfiffer Bé­la, akár Szentgyörgyi János. Ez utóbbi hatal­mas virágcsokrán az esztétikai élvezet látható igyekezete volt a cél. A virágok sokfélesége, színes, gyönyörködtető előadása, a polgári mű­vészet gondosságával párosul. A magyar tájfestészet európai szintet ak­kor ér el, amikor Paál László és Szinvei Merse Pál a színre lépnek. Szinyei már az úi francia stílusmozgalom egyik korai felfedezője kiállí­tásunkon egy késői parkrészlettel bizonyítja nagyszerű festői képességeit. A fehér virágok­kal borított bokor a zöld park közepén, nap­fényes, atmoszférikus megoldásban valóban egyrészt a vibráló foltfestés, másrészt a táj­Új film A munkásosztály a A kritika és a közönség egyformán nagy kíváncsisággal fogadta az 1972. évi cannes-i filmfesztivál nagydíjas színes olasz filmjé­nek, Elio Petri legújabb művének bemutató­ját, főszerepben Gian Maria Volontével. (A rendező társadalmi kérdéseket boncolgató filmjeiről híres, a főszereplő legutóbb a Sacco és Vanzettiben játszott nagy sikerrel). Izgalmas és aktuális kérdéseket tár fel a film. A történet szinte elejétől végéig egy gyár üzemcsarnokában játszódik, ahol a munkakezdőket minden reggel bájos női hang üdvözli, majd megjelennek a stopper- emberek, akik az ember elgépiesedését segí­tik a normák örökös emelésével. Lulu — a film főszereplője a legkiválóbb gépember, el­ső a teljesítményben, a normások és mérnö­kök ideálja, akit társai nem bírnak követni eszeveszett tempójában, mindaddig, míg a gép egy ujját íe nem vágja. A váratlan esemény hatására ébred egy­szerre gépies voltára, s ugyanakkor emberies­ségére is —, s amit addig mereven eluta­sított — próbálja megérteni a szakszerveze­tek követeléseit és az ultrabalos diákok jel­szavait. Agitálni kezd, aminek törvényszerű következménye, hogy elbocsájtják. Egyedül hangulat kiváló tolmácsolója. Benczúr Gyula ritkán festett tájképei közül is kiemelkedő a Kedvenceim című kertrészlet, a természetben való feloldódás, gyönyörködés céljával. A természet ábrázolás^ a XX. században új stílusok előretörésével változásokon esik át. A XIX. század tájfestőjét még érdekelte a perspektíva hű visszaadása, a színperspektíva gondos kiérlelgetése, de a mi századunk fes­tőjét már más meggondolások is vezetik. Cé- zanna megtanította a festőket a geometria szabályai szerint szerkeszthető formációk használatára, s ezt alkalmazta a tájfestésnél is. Magyar követői közül Kmetty János, Perlrott Csaba Vilmos, Czigány Dezső egyazon meg­gondolás alapján szerkesztik formákba tá­jaikat, csendéleteiket. A század igen elterjedt új stílusa a de­koratív irány a mi Rippl-Rónaink, Csók. a gödöllői füst ők. de nagyon sok, más művé­szünk számos alkotásában kimutatható. A nö­vényzet gazdag szerepe a szecesszióban rendkí­vül fontos. Rippl-Rónai érzékletes színű vio­lái és Csók István mezei csokra magas színtű művészi élvezetet nyújt. A nagybányai festők. közül Thorma János Tavaszi táját is bemutat­juk az ébredező természet, a szilajon szágul­dó tavaszi felhők mozgalmas szépségében. A sok mű közül még Vaszary Parkrészletét, s a klasszikusan modern Birskörték c. képét em­lítjük, mint olyan mesterét, aki a XX. század új, előretörő festői irányait magyaros tempe­ramentummal lényegítette át. A kiállításon az összegyűjtött művek a természet, a kert és sző­lő tárgykörben ismét újabb téma átgondolá­sát teszi lehetővé, tanít, elgondolkodtat, de mindenekelőtt a festészet élvezetéhez, művek és művészek megismeréséhez visz közelebb. Dr. Telepy Katalin, a Nemzeti Galéria tudományos főmunkatársa paradicsomba megy marad, család nélkül, még a diákvezé- -i- vai is kiábrándítják, aki szerint az t :i nem lényeges, csak tömegekkel foglalkoz lat­nak. Alkalmi beszélgetőtársa egy elmegyógy­intézetbe zárt egykori munkás, akivel közö­sen döbben rá, hogy falak vannak, amelye­ket le kell dönteni, mert ott túl egy para­dicsom van. Lulu a falon innen látja társait, azon túl előtte is ködbe vész a kép. A film társírója és rendezője tehát nem ezt a ködös paradicsomot ígéri. A befejező kockák szerint is csak részleges a győzelem azzal, hogy a szakszervezet kikényszerítette a tulajdonosoktól Lulu visszavételét a gyár­ba. Helyzete nem változott, sőt a szalaggá alakított gépek mellett még feszítettebb a tempó. Sejteti azonban, hogy más érdek a tulajdonosoké és más a munkásoké. Petri- nek és alkotótársainak a filmről adott előze­teseiből kiderült; nehezen találtak olyan gyá­rost, aki hozzájárult, hogy egy forrongó han­gulatú művet üzemében forgassanak le, hi­szen a mű egyértelműen a munkások érde­keit képviseli. Nem ad megoldást, de pßgy erővel ábrázol egy valóságot, a film eszkö­zeivel, a fogyasztói társadalomból vett mintával. «M»

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom