Kelet-Magyarország, 1973. április (33. évfolyam, 77-100. szám)
1973-04-01 / 77. szám
Vasárnapi melléklet Milyen közegben? „Annyit beszélünk manapság az üzemi ról. De hol is kezdődik, ez a demokrácia ?** demokráciaA kérdést az egyik nyíregyházi gyár igazgatója tette fei egy hosszúra nyúlt beszélgetésünk alkalmával. S folytatódott a válasz keresése. Hogy elég-e az, ami a legtöbb üzemben gyakorlat: ha valakiket meghívtak egy termelési tanácskozásra, ott lehetett szólni. Az esetek zömében meghallgatták, talán válaszoltak is rá de olyan is volt. hogy elhallgatták a felvetést, a javaslatot. Belenyugodhatunk-e ebbe az állapotba? Nem Az üzem vezetője azzal folytatta, hogy elmondta a saját gyakorlatukat. Amely szerint a demokrácia megjelenési formáit tudatosan kell segíteni. Meg kell teremteni a fórumokat, formákat, ahol a munkások elmondhatják sérelmeiket. mégpedig úgy. hogy biztosak abban, hogy a vezetést érdekli az. a vezetés változtatni akar a dolgok állásán. Ilyenkor — és csakis ebben az esetben — lehel kérni a segítségüket a vállalat, a munkahely problémái megoldásához. Mert érzik, hogy tulajdonosok, hogy megbecsülik >ket, s alapoznak ezekre a véleményekre. Voltam olyan termelési tanácskozáson, ahol a tervosztály vezetője felállt és felolvasott sok száz adatot amelyet rajta kívül nem értett, nem érthetett meg a helyszínen senki. És itt is kipipálták a „tételt", amely szerint a dolgozókkal ismertették a vállalat helyzetét... Hogy azután nem szóit a témához érdemben senki? Arról a vezetés már nem tehet. Mert úgymond, itt még nem érlek meg az emberek, nem nőttek fel a nagy feladatokhoz. Azt hiszem, egyetértenek velem az olvasók abban, hogy ez a vélemény nem más. mint kényelmességből, a demokrácia nem ismeréséből, vagy az attól való féle- .emtől születeti önigazolás Érdemes itt idézni Kádár János elvtársat, aki a minap mondta e! egy országos fórumon a következőket: ..Nekünk az értők serege és tábora kell. Ha választani kellene aközött, hogy valahol jöjjön össze háromszáz. ' ember, akár csak erkölcsi kénysze» alapján is, vagv jöjjön össze száz ember önként, az értés, a közös akarat alapján, én inkább a száz embert választanám...” Az igazgató, akivé] beszélgettünk, nem hivatkozott •i fenti idézetre.1' de ugyanerről beszélt. Arról például. Hogy bevezették a munkásfórumokat, amelyeken a légkülönbözőbb kérdéseket tették fel az emberek. Voltak közöttük olyanok is. amelyek kényelmetlenek voltak, mívesek1 magánéletéi is Eszegették De a legtöbb nem i’ven volt. hanem okos. előrevivő, még akkor Is. ha az. aki feltette, nem értett a. símulékony diplomácia nyeltéhez. Azt mondjat, nagyon sokat tanult, s hogy mennyire megérte. A legnagyobb eredményt hozta, amit egy ilyen beszélgetés egyáltalán hozhatott: megteremtette a kontaktust vezető és beosztott között. Emberi párbeszéd volt. Enélkül is lehet dolgozni és vezetni De mennyire más ezzel! A fórumot követő reggel éppen . az köszönt az igazgatónak a legbarátsáeosabhan, aki azelőtt nap ->da nem illő-kérdéseket tett fel neki. Mert az igazgató válaszolt Minden egyes kérdésre. Komo’van. megfontoltan, emberséggel. Ilyen közegben könnyebb a munka. Egészségesebb a levegő, ahogy azt ma divatos kifejezéssel illetik: a munkahelyi légkör. Az említett gyárban onnan indultak ki, hogy meghatározták a célt, a közgazdasági szempontokat. De felismerték annak a X. kongresszuson elhangzott mondatnak a roppant súlyát, amely szerint „...aki gazdasági kérdésekben dönt, mérlegelje a politikai körülményeket..." Az említett vállalatnál három és fél hónapig, beszélgetések sorozatán alakították ki az éves tervet. Rendkívül hosszú folyamat. Azzal indult, hogy észrevételeket, véleményt, javaslatokat kértek az( egyes műhelyek, majd üzemek dolgozóitól, mit lehetne javítani. És jöttek a tippek — a gazdasági és politikai vezetőket is meglepte — özönével. Arról, hogyan lehetne egy gépen a dupláját termelni. Arról, hogy tizenegykor már jelentkezik a munkásnál a fáradtság, egy tízperces uzsonnaszünet után újra megélénkül a munka. Arról, hogy kevesebbet kell termelni egyfajta áruból, mert nehéz beszerezni az alapanyagot. És a többi. Azután jöttek a gyári osztályok. Mindegyik adott véleményt külön-külön. Ami összejött, azt sokszorosították, s kiosztották. Azzal, hogy vitassák meg azon a szinten, ahol a javaslatok születtek. Átgyúrták, s akkor jött az új fórum: a szocialista brigádvezetők, a szakszervezeti tanácstagok, a középvezetők. Annyi észrevétel jött — pedig ezt sem várták —, hogy a beszélgetést alig lehetett berekeszteni. Ezek alapján állították össze a következő terwarációt, amelyet megkaptak az osztályvezetők, a gyári társadalmi szervek, amihez mindenki megtette a maga írásos észrevételét. És mindenki, minden egyes javaslat választ kapott. Köszönik az észrevételt, ez jó, s benne van a tervben, ez jó, de nincs anyagi lehetőség, ez nem reális. Hihető ezek után, hogy egyetlen munkás, középvezető sem akad a gyárban, aki ne tenne meg mindent azért a tervért, amihez neki köze van, amelyben benne van a véleménye? Érdemes volt a vezetőnek kiállni a placcra? A hangulat, az eredmények — mennyi nagy tartalék van valójában az emberben! — mutatják, hogy igen. Hogy annak a vezetőnek van igaza, aki így is megfogalmazta ars poeticáját: „Nagy baj, ha a vezetés arra rendezkedik be, hogy elszámoljon fölfelé. Nekünk arra kell berendezkednünk, hogy először lefelé számolunk el...” Milyen sokat mond ez a hitvallás. Gondolom, meghatározó szerepe van abban, hogy egy közegben kibon- -akozhat-e az üzemi demokrácia. Kopka Janos Nyírségi táj: Tamás-bokor. (Hammel József felvétele) Szergef Zvancev: A nagy nyeremény Éppen munkába indultam, amikor feleségem orrom alá lökte a háromszázalékos békekölcsön nyereményjegyzékét. Egy szempillantás alatt átfutottam a kötvényszámok kavalkádját, s azonnal észrevettem: egy szem , békekölcsönömmel kerek száz rubelt nyertem! Útközben beugrottam a takarékba, felvettem a nyereményt. Ahogy odaértem a munkahelyemre, telefonált egyik ismerősöm, s hivatkozva az ő ismerősére, aki látta a nyereményem átvételét — kölcsönkért hetvenöt rubelt. — Neked most annyi pénzed van, mint a halnak... Én azt mondtam, ez túlzás, de ismerősöm, fent említett ismerőse állítására hivatkozva, megsértődött: — Ne sopánkodj, ezer rubelt vágtál zsebre, abból igazán adhatsz! 1 — Óriási tévedés. nem ezer. hanem csak száz! — kiáltottam dühösen. — Nem érdekes, mindösz- sze 75 rubel kell- Ebédszünetben beugróm hozzád. És felkeresett. Száz rubelemből huszonöt maradt, amihez én tíz körömmel ragaszkodtam. A fenti szituációnak valaki szem- és fültanúja lehetett, mert . nyomban rám szállt Másztábov, a tervező. Orrom előtt meglengetett egy névsorokkal teli1 papírt, s megkért: írjam alá és pénzben járuljak hozzá az egyik nyugdíjba vonuló kartársunk részére indított ajándékakcióhoz. Nyereményem megmaradt részét Másztábov tetté zsebre, Délután hivatott az igazgató. — Nem viselnem el — mondta —. ha mellőzöttnek erezné magát... ön ugyebár, jólelkű, érzelemgazdag ember? — Hogyne — bólintottam, valami cseles fogásra gondolva. — Nos, meggyőződésem, hogy a múlt havi jutalmat megérdemelten kapta, de ugyebár most, hogy busás nyeremény üti a markát, meg se kottyan magának az a néhány rubelecske? Mert tudja. Milkína, az árukezelő jobban rá van utalva, his? újra ikrei születtek. Amikor mindezek után magamhoz tértem, felhívtam a feleségemet: — Ejnye, ejnye — mondta rosszallóan —. amíg én reggeltől estig itt rostokolok, te eliszod a nyereményt... ~ Esküszöm neked, én egy kortyot se... Azt a szerencsétlen száz rubelt.. — Ah. szóval már csak száz maradt? És hol van ezenkívül még kétszáz? Becsületszavamra, ha nekem nem hozod haza azt a háromszáz rubelt, akkor le is út, fel is út! Uram teremtőm! Honnan a fellegből varázsoljak elő háromszáz rubelt? Azaz csak kétszázhuszonötöt, mert hetvenötöt az ismerősöm vitt el és 6 bizonyíthatja a feleségem előtt, hogy nála van. Felhívom! — Drága Misám, könyörr gök: telefonálj a feleségemnek, mondd meg neki. hogy le tartozol nekem 75 rubellel. Valamelyik hülye azt mondta neki, hogy háromszázat nyertem, s mosteny- nyit kell letenni az asztalra. De hát honnan kerítsek? \ zsebemben mindössze 50 rubel van, amit a fizetésemből kispóroltam. — Először is — mondte Misa. — egy fé] órán belül ide adod nekem azt az ötvenest! Értem? Másodszor} beszélek a nejeddel és megmondom. hogy a háromszázat kölcsönadtad nekem fél évre. Harminc perc múlva Misa nálam volt, eltette az ötvenest, visszaadott belőle hús* kopejkát, kiadási költségekre. Három óra múlva magam is otthon voltam. Feleségem kitörő örömmel fogadott: — Felkeresett Misa barátod — újságolta. — Azt mondta, kölcsönadtad neki a háromszáz rubelt. hogy befizethessen a fiókszövetkezetbe... Ismerem én az ilyen szövetkezeteket! Egy szó, mint száz, megmondtam he- ki, hogy ha egy órán belül nem adja vissza azt a háromszáz rubelt, telefonálok a feleségének... Tessék, itt a pénz! És, el ne felejtsem} bocsánatot kért, amiért ilyen kis címletekben fizetett. Fordította: Baraté RozáHs
