Kelet-Magyarország, 1973. április (33. évfolyam, 77-100. szám)
1973-04-22 / 94. szám
I. oldal VASÁRNAPI MFTJ FFT rrf 1973 április 2l Természetvédelem megyénkben 5z. Lukács Imre: Piros tojás, kék tojás Akkor már a bíró lányát szerettem. Szép tavasz járt, meleg április. Szünetekben át-át- •zaladtunk a lányfólyosóra, mintha éppenséggel arra lenne dolgunk. Csinos lány volt a Róza, szőke, kék szemű. Szerettük valamennyien. Büszkén, nevetve kacérkodott velünk. Engem igazán kedvelt. Egyszer még levelet is írt, a csengető fiúval küldte, de aznap hiányoztam az iskolából. Másnap kifigyeltem, elébe szaladtam, a kanálisnál találkoztunk. — Hát te? — kérdezte. — Erre jöttem... — Nem is erre laktok! Álldogáltunk ott jó darabig. A kanális korlátjának dőltem, cipőmmel vonalakat húzgál- tam a földön. — Igaz, hogy levelet küldtél? — Igaz. — Hiányoztam. Segítettem anyámnak. — Tudom. Nem jártak az utcán. Vékony járda szaladt ott a Kákát mellett, erősen megnéztem. — Itt lakunk a másik utcán. ■— Tudom — mondtam. Kicsi, fehér falu ház volt. Nád fed eles. Meglestem a sarokról, hová ment be. Boldog voltam én akkoriban nagyon. Anyám meg így szólt: — Húsvétra ruhát veszünk. Csak megbecsüld. Szót fogadtam. Hordtam vizet a kútról, talicskával eltoltam az őrletnivalót, eljártam a boltba, megcsináltam mindent. Esténként kérdezgettem : — Vesszük már a ruhát? Nehezen gyűlt össze az ára, a locsotkodás Ideje pedig közeledett. Haditanácsokat tartottunk az iskolaudvaron, ki hova köszönt be a kölír -ízzel. Ünneplőbe bújtak a fák. Az udvarokat felverte a laboda. az árokpartokon nagyra nőtt a fű. Szaladtam Róza után. — Eljövök locsolkodni — szóltam. — Gyere. — Otthon leszel? — Otthon. — Nem haragudnak majd apádék? — Nem. Befordultunk a sarkon. Már nem sokáig kísérhettem. Sietve mondtam: — A piactéren sergő is lesz. — Láttad? — Láttam. Befizetek érted. — Jó — mosolygott —, talán elengednek. A kanálisnál apjával találkoztam. Magas, barna ember volt. Világéletében kubikos, napszámos. Amikor letűnt az uraknak, messzire hordta irháiét Breznai főszolgabíró úr, akkor választották falu fejének, főbírónak a Róza apját — Kerít csókolom — köszöntem llledelme- aen. Fogadta. Kipirosodott az arcom. • Anyám rám parancsolt, készülődjek. Megvesszük a ruhát. Mentünk; a piactéren üzletek sorakoztak. Benyitottunk a legnagyobba Fekete olajjal eresztették be a padlót, meglátszott a cipőm nyoma. — Ruha kellene a gyereknek — mondta anyám. — Milyen áru? — Az olcsóbbikból. Elénk terítettek hármai Is. Anyám megfogta, meggyűrögette az anyagot, az ajtó közelébe vitte. Aztán szemügyre vette a másikat. — Gyere csak. Vedd fel — mutatott a zakóra. A kereskedő dicsérni kezdte, éppen rám azabták, meg efféle zöldségeket mondott. Nekem azonban nem tetszett. Megláttam a hozzávaló nadrágot is, a pultra terítve. Rövid szárú nadrág volt. Ilyenben menjek locsolkodnl? — Szorít a kabát — dacoskodtam. — Hol? — A hónom alján — kinyújtottam a kezemet és előre dőltem egy kicsit. — Szorít? De hisz’ ki sem látszol belőle. Megforgattak az ajtónál, begombolták rajtam a kabátot, s alkudoztak. Aztán a boltos hozta a nadrágot is. A rövid szárút. — Ez meg lötyög — kiáltottam. — Sebaj. Belenősz. — Hosszú szárú nadrág nincs? Nekem csak az kell! — Az jóval drágább. — Elvisszük ezt — mondta haragosan az anyám. Á, nem örültem én a ruhának! Csüngött a fejem és a betonkockákat számoltam hazáig. Most már el sem mehetek locsotkodni. Otthon aztán eltörött a mécses. Hátramentem az ólhoz, s megsirattam a nadrágot. Később nagyapám ült mellém. Pöfékelt az ócska cseréppipából. — így menjek locsolkodni? — szepegtem. — Mint a kisiskolások. Rövidnadrágban? Mee kölnim sincs. — Rózsavíz? — Az sincs. — Hm — mondta az öreg. — Milyen le génv az. aki nem megy locsolkodni? Másnap korán ébredtem. Még alig jártak az utcán, ünneplőbeöltözve leselkedtem a kerítésünk mögül. A szekrény tetejéről előkotor- tam a tavalyi kölnisüveget, szappanos vizet eresztettem bele. Jó szagú lett. Számolni kezdtem a házakat, ahová elmehetek locsolkodni. Felírtam az írkalapra. Gyűlt a forint, meg a tojás. Nem fért már a zsebembe. Hazaszaladtam, kiraktam a kisab- lakba. — Ez az enyém — mondtam anyámnak meg a húgomnak. — Ne adjátok oda a locsol- kodóknak! Mentem tovább. A kanálisnál megálltam. Megigazítotcam a ruhámat megsimítottam a hajamat. A bíró házába mégse léphetek be akárhogy. Leültetnek maid, tésztával kínálnak, borral, s még az is meglehet, egyedül maradok Rózával. Ahogy a legények. Dálutáp meg befizetem a sergőre, a körhintára, veszek papírrózsát is. Talán még a templomkertbe is eljön velem. Nagy fiú vagyok már. Bátortalanul kopogtam az ajtón. Benyitottam. Ott állt a lány az'asztal mellett. A zöld terítővei letakart asztalon tojások és tészták .sorakoztak. Róza kivételesen szép volt! De tudnám én szeretni! — gondoltam. A sarokban helyezték el az ágyat. Benne feküdt az anyja, betegen. Elmondtam valami versikét és meglocsoltam a hajukat. — Jó szagú kölnid van — mondta a lány — Nagyapámtól kaptam — pirultam. Ott álltam a kemence mellett és senki se szólt hozzám Álldogáltam néhány percig, míg végre az asszony in ’-rdezte: — Te ki fia vagy? Megmondtam. Újra hallgattunk. Róza hol az anyjára pillantott, hol rám. Piros lett az arcom. — Akkor én megyek — mondtam szomorúan. — Vegyél tojást — szólt a bfróné. Róza elébem emelte a tányért a festett tojásokkal. Elpirult ő is Kivettem egyek — Adjál neki pénzt (s. — Nem azért jöttem én... — Ne szerénykedj. Vegyél rajta cukrot. Kitámolyogtam a szobából. Égett az arcom, legszívesebben sírtam volna. Kezemben szorítottam a piros tojást és a negyven fillért. Róza ki se kísért... A kanálisnál még megálltam. Visszanéztem. — Nem szeret 6 engem igazán — gondoltam. Nehéz lett a zsebem, lehúzta a tojás. Pedig milyen szép szeme van Rózának, a haja meg szőke. Elővettem a nénzt meg a tojást. A kezem piros lett tőle. Hirtelen messzire visszadobtam az utcán. — Egyétek meg! Szomorúan mentem haza. Deültem a kls- székre, csüngött a fejem erősen. — Már befejezted a locsolkodást? — csodálkozott anyám. — Be. — A szomszédoknál voltál? — Nem.----Pedig várnak. Nagyon várnak. Gyönyörű kék tojást festettek neked. .— Egyék meg. Érti? Odaugrottam a kisablakhoz. Felkaptam két tojást és földhöz csaptam. Anyám csak nézett. Aztán megfogta a karomat, elhúzott onnan. — Ml a baj, kisfiam? — simította meg a fejem. — Semmi — pityeregtem. — Mondtam hogy hosszúnadrágot vegyen!._ Sírtam egy darabig. Később megszámoltam a keresetemet, a festett tojásokat meg eladtam anyámnak. Akkor már délután volt. A piactérre mentem. Zene szólt, forgott p serső. meg a körhinta. Sokan ácsorogtak a céllövölde előtt. Egv forintért vaev egy tojásért hármat lehetett lőni. Megpróbáltam. Nem nyertem. Pedig a polcokon sorakozott a rengeteg ajándék, porcelánmalackák, alvós babák papfrforgók, similabdák, papírtrombiták és hervadt rózsák. Felültem a sergőre meg a körhintára. Még mindig maradt pénzem. De Róza, Róza nem jött. — Nyerek neki egy szép ajándékot — határoztam el mégis. Célozgattam a kopott paprikajancsit, az erdei vaddisznót, míg végül Is hozzám került az ócska papírvirág, örültem. Ajándéknak szép ez. Róza azonban nem lőtt el a piactérre. Estig vártam. Akkor megállt a sergő. meg a körhinta. a puskákat is elrakták. Csendem lett a falu. Besötétedett. Futottam hazáig. — Megint elcsavarogtál? — szólt "ám mérgesen anyám. — Mi lesz tebelőled? — Bíró — mondtam —, az mindenkinek parancsol. Lefeküdtünk. Két ágy volt a szobánkban Azon aludt az egész család. Közelebb húzód tam anyámhoz. — Magának hoztam — adtam oda a papír- rózsát. — Köszönöm — simította végig az arcom — Mégiscsak jó fiú vagy. A végén tényleg bí ró lesz belőled — Az nem lennék soha — suttogtam. Elaludtunk. Reggelre csuromvlz lett a párnám. Meglehet, hogy sírtam akkor éjszaka Észre se vettük, pedig akkor már elmúlt a húsvét A MÜLT ÉVBEN ADOTT HÍRT a Kelet-Magyarország, hogy megalakult a megyei természetvédelmi bizottság. „A természetnek azokat a tárgyait, amelyeknek megőrzése és fenntartása tudományos és kulturális érdek, védelem alá kell helyezni és óvni kell minden olyan hatás tői, amelyik fennmaradásukat sérti, vagy veszélyezteti.” (Idézet az Elnöki Tanács törvényerejű rendeletéből.) Tágabb értelemben a környezetünk védelme is ilyen és igen aktuális tevékenység. A lakosság sok lényeges védelmi szempontot jelezhet a bizottságnak. Eredményesen csak akkor tevékenykedhet, ha a megye társadalma ezt saját ügyének tekinti. Miben is segíthet a lakosság? Szabolcs-Szatmár megyében a természetvédelem tárgyai a következők lehetnek: a) földtani alakulatok védelme (pl. Tar- pai-hegy, Koportyok, jellegzetes nyírségi homokbuckák. vagy a vizeket és esetleg gyógyvizeket tartalmazó tavak, — Bábtava,- Nyí- res-tó, Nagy-Mohos. Sóstó stb. — továbbá érdekesebb morotvák védelme a Tisza és a •Szamos mentén, stb.) Éhhez kapcsolódik a szennyvíztisztítás problémája is. b) Növények és növénytársulások védelme (a megyében található fontosnak tartott növények pl. Csarodán, Bátorligeten, Cé- génydányádon, stb... lehet védeni az egyes fákat, fasorokat, parkokat és a jelentősebb arborétumokat.) A megye 50 ezer hektáros erdőterületéből 20 ezer hektár a tez-ek tulajdonában ’ van. Kevés a szakember az ilyen gazdaságokban. Ezeken a helyeken általában nem fordítanak elég figyelmet a több évre szóló erdőművelésre. c) Olyan vadon tenyésző állatok védelme, amelyeket hasznosságuk miatt a kipusztulás veszélye fenyeget. A becslés szerint a fácánok száma jelenleg felülmúlja a százezret. Ez igen fontos, mert egyik leghasznosabb madara a mezőgazdaságnak. Stb. d) Olyan területek és tájrészek, (környezetünk) védelme, amely tulajdonsága révén különleges (pl.. Sóstófürdő és a környező erdője, vagy a tiszadobi kastélypark, a Dög- Tisza morotvával együtt. Ab...) A fentiekben osak néhány fontosabbat kívántam említeni a legfontosabb védelmi kategóriákon belül. KORUNK EGYIK FONTOS KÉRDÉSÉRŐL, a szennyvízről is röviden szólok. A folyóik, tavak és felszín alatti vizek szennyeződését főleg az ipari vizek okozzák. Sza- bolcs-Szalmárban inkább az élelmiszeripari üzemek a felelősek. (Például a tejiparnak, a húsiparnak fontos a védelmi szerepe. Földünkön évente 700 km’ szennyvizet fogadnak be a vízfolyások. Természetes öntisztulásra csak akkor lehet számítani, ha a szennyezett vizet 15-sáör több tiszta vízzel hígítják. Ez igen jelentős, a Földünk együttes vízfolyásának 12 %-a. Nálunk Igen fontos az-Ér-Csatorna, a Lónyai-csatorna és a Belfői-csátorna védelme. Az itteni szeny- víz termeli az élősdit, egész folyása mentén kiirtja a halállományt és ezekben felborítja a biológiai egyensúlyt. Igen fontos a városon keresztül folyó Ér-csatoma tisztán tartása. Javasolnám Eger városához hasonlóan a part mentét parkosítani, ahogy az Eger- pataknál is van. Amennyiben ez tisztán folyna és környékét állandóan gondoznák, Nyíregyháza városképét szépíthetné a mostani inkább kellemetlen látvány helyett. A megyében is sokirányú feladat a védekezés. A legkiemelkedőbb és legismertebb mégis a légkört szennyező vegyületek: növényre, állatokra, emberekre gyakorolt káros hatása. Még Nyíregyházán ma is. de nemrégiben még több, kb. 45 ezer körül volt a Első versel a huszas évek elején jelentek meg az Estben. Az „Uj magyar költő” — mint Tóth Árpád írta róla meleg hangú bevezetőjében, a versek közlése u'tán néhány nappal az Estlapok segédszerkesztője lett. Fodor József ma is őrzi azt a régi, megsárgult újságot, amelynek egy teljes oldalán őt, az ismeretlen fiatalembert mutatták be az olvasóknak. És őrzi emlékezetében a történetet mesébe illő szerencséjéről — annak nevezi —, mert elképzelhető-e különben, hogy eg\ szerény kishlvatalnok, máról holnapra egy jelentős lap munkatársa legyen?! Fodor József a Nyugat „második nemzedékének tagjaként” vállalta az irodalom szolgálatát. — Hogyan emlékezik vissza az akkori irodalmi életre? — A Nyugat egyszeri és megismételhetet len változást hozott a magyar irodalomba Az a feltétel, hogy az ott megjelenő Írásnál valamiben újat kell hoznia, szerencsét, de egyben nagy veszélyt is jelentett a kezdő írók és költők számára. Nagy kifutási lehetőségük volt a tehetséges embereknek — az újat hozóknak -—, de ugyanazok a tehetséges emberek el is süllyedhettek az ismeretlenségben. Akkoriban nem állt a kezdők mögött mecénásként az állam, mint ma. A tehetség önmagában kevés volt a fennmaradáshoz. Eléggé közismert például, hogy József Attilának hányszor kellet* megalázkodnia minimális pénzösszegekért. A felszabadulás után az Uj idők című iro dalmi folyóirat főszerkesztője és a Világ című lap publicistája volt. Ebből az Időből összegyűjtött írásait olvasva, megragadt bennem egy mondát. József Attiláról írt visszaérni ékekisebb-nagyobb füstöt és kormot ontó kémények száma. Csaknem 20 központi fűté- ses kémény is szennyezi a levegőt, amelyeknek megszüntetese megkezdődött. Környezetünk védelmét jelentené, ha ezeket bekapcsolnák a hőközpontba, vagy vezetékes gázt kapnának. (Pl. SZTK, Krúdy mozi stb.) Megyénkben még nem jelent különösebb veszélyt, de egyre inkább érezhető a zaj növekedése. Főleg még üzemeken belüli probléma ez. Azonban ma már nem árt arra is gondolni,' hogy a városi parkokba és az ipari gócok környékére minél ellenál- lóbb fájt, - cserjék, dísznövények és füvek kerüljenek. Az ültetés módját és a növények zajhatás védelmét már külföldön kikísérletezték. Tehát ezeknek a zajhatás elleni szerepét nálunk is időszerű lesz hasznosítani. A levegőszennyeződés első áldozatai a zuzmók, és mohák. Ezek szín- és állományváltozásai kapcsolatban vannak a légszennyeződéssel. Ezt I-e Blanc kísérlettel is kimutatta. Az elterjedéssel kapcsolatosan készített térképezés segítséget adhatna az egyes településeknek. Boros Adóm dr. professzor javasolja, helyes lenne elfogadni, hogy nem alkalmas és nem nyilvánítható üdülőhellyé olyan település (terület) ahol a fák kérgéről a zuzmók és a mohák teljesen hiányoznak. A FÄK ES AZ ERDŐK SZEREPE Igen fontos. Például egy 15—20 éves fa tavasztól őszig képes egy mázsa por megkötésére. Ha több lenne belőle Szabolcs-Szatmárban ez mindannyiunknak jó lenne. Ezért is érdemes védeni mindenkinek. Egy nyíregyházi helyi feladat lehetne a város sajátos nyírségi és a földrajzi jellegének a megóvása. Az új városi alközpontokban (Jósavárosban már javasoltam) egyes részeken meg kellene őrizni a homokbuckákat a vegetációval együtt, esetleg nyírfák telepítését is jó lenne növelni. A földtani alakulatot a parkosításnál előnyös lenne felhasználni a mindenáron való simára „gya- lulás” helyett. Ez igen hangulatos lehetne az alföldi tájban, és egyúttal szinte tájjellegét őrző „szabadtéri múzeumként” is felfogható volna. Vannak erre természetesen a városon kívül is jó lehetőségek. Nincs sajnos a megyének egy megbízható természetvédelmi adattárra. Énnek elkészítése lenne egy igen szép feladatunk. Ehhez azonban meg kell teremteni a megfelelő anyagi alapot, mert úgy vélem, társadalmi munkában teljesen nem lehet elvégezni. A szép és nemes feladatok elvégzésével hozzá kell segíteni az emt>ereket ahhoz, hogy a természeti környezetét, amelyben él megóvja és tökéletesítse, úgy, hogy a természet által kínált, életszínvonalat emelő javakról se kelljen lemondani. Ezeket csak a különböző szakemberek jól összehangolt együttműködésével érhetjük el a mi me- gyénkben is. ,A természet védelme itt sem valami kampányszerű feladat, terjedő divat, hanem időszerű, komoly probléma. A TERMÉSZETVÉDELMET SZABOLCS-SZATMÁRBAN sem tekinthetjük szűk tudományos programnak, vagy egy bizottság munkájának, hanem mindannyiunkat közvetlenül érintő és az egész társadalmunkat felölelő időszerű mozgalomnak. Ameny- nyiben mindenki a maga lehetőségeihez mérten megadja ehhez a segítséget, úgv a saját védelme mellett az egész emberiség egyétemes céljait is jól szolgálja. Dr. Vargha László Gyula. a megyei természetvédelmi bizottság földtani, növény-, vízvédelmi csoport vezetője zésében, mint késői jó tanácsot szerette volna elmondani a hajdani, sokat szenvedett jó barátnak: ,r.. az életet egy kicsit nézni is kell, nemcsak élni” — Hogyan lehet szintézisbe Kozni az aktív életet a passzív szemléléssel? — Igen egyszerűen. Az élet olyan folyamat, amely megy a maga útján. Néha, rövid időre félre kell állni, összegezni a megtett utat is felmérni a,lehetőségeket; csak így lehe*- okosan irányítani a sorsot. Azt, ugyebár m a- nom se kell, hogy a József Attilának írott ,cs tanácsot magamnak is szántam — mindhiába. Hozzá hasonlóan, én'is „csak élni” tudtam. — Mit ért ön az alatt, hogy „csak élni”? — Szenvedéllyel részt vállalni mindenben, ami körülöttünk zajlik. Gyűleltem a háborút, mégis, önként jelentkeztem szolgálatra a Magyar Vörös Hadseregbe. Tiszt voltam egvik hátvéd alakulatnál, a tűzvonalba kértem maiam. Lehet magyarázatot találni arra. ,hogy miért? Valami különös nyugtalanság űzött végig egész életemben. Több ízben átéltem az életben maradás ..csodáját”, de még ez a- érzés sem tudott megálljt parancsolni rám. Mindössz.e elmélyítette a bitemet abban, hogy tennivalóm van a földön. — Elégedett az életével? — Igen. Oly korban élek. amikor ló fró- nak lenni. Szabadon írni — minden időkben íz volt az írók leghőbb vágya. Boldog vagyok, hogy én megérhettem ezt. ★ Fodor József Kossuth-díjas költő 1973 április 22-én' tölti be hetvenötödik életévét. Szeretettel köszöntjük őt Szenvedéllyel élni (A 75 ESZTENDŐS FODOR JÖZSEF KÖSZÖNTÉSE)