Kelet-Magyarország, 1973. február (33. évfolyam, 26-49. szám)

1973-02-02 / 27. szám

1 »Mat KELET-MAGVÄRÖKSZÄ« fflTS. február 4, KOMMENTÁR’. Haladást Helsinkiben Jui'ij Kornyilov, a TASZSZ különtudósítója írja Helsinki­ből. Ha összegezzük a sokoldalú tanácskozás részvevőinek fontosabb megnyilvánulásait az európai biztonsági érte­kezlet napirendjére vonat­kozó szovjet javaslatokkal kapcsolatban, joggal jelent­hetjük ki: a szovjet kezdemé­nyezést fontos konstruktív lé­pésként értékelték, amely hozzájárul a konzultáció szé­lesebb körű összhangjának megteremtéséhez. Kialakult az egységes szem­lélet azzal kapcsolatban j^. hogy a napirend első pontja­ként az európai biztonságot érintő kérdéseket kell meg­vitatni. Nem térnek el a vé­lemények a tekintetben sem, hogy a napirendet illető meg­fogalmazások egyeztetése után a tanácskozásokon a megfelelő bizottságok mun­kájának keretét s e bizottsá­gok feladatait is meg kell ál­lapítani. Mindent egybevetve elmondható, hogy a Szovjet­unió konstruktív kezdemé­nyezésének eredményeképpen létrejött a nézetazonosság az európai tanácskozás napi­rendjének egész sor alapvető irányát illetően. Teljesen nyilvánvaló, hogy a legfőbb figyelmet most azokra a kérdésekre kell össz­pontosítani, ahol már bizo­nyos fokú egyetértés jött lét­re, s megfelelő dokumentu­mokban kell leszögezni a né­zetek azonosságát, nevezete­sen a napirend megfogalma­zásában és a bizottságok fel­adatainak tervezeteiben. Ez megkönnyítené olyan kérdé­sek megoldását is, amelyekkel kapcsolatban még nem jött létre egyetértés. A tanácskozás számos rész­vevője támogatja ezt az irányvonalat, de bizonyos, a tanácskozás sikeres előkészí­tésében nem érdekelt nyugati körök ellenzik azt. Ezek a kö­rök makacsul azokat a prob­lémáikat állítják előtérbe, ame­lyekkel kapcsolatban az össz­hang még nem jött létre és még nem sikerült egyeztetni a különböző országok állás­pontjait. A Dipoli-palotában akkre­ditált újságírók körében arra is felhívják a figyelmet, hogy a tanácskozáson részt vevő egyes országok képviselői a legkülönbözőbb Űrügyekkel tagadják meg az áttérést a gyakorlati munkára, vagyis a tanácskozás első napirendi pontja végleges megfogal­mazásainak egyeztetésére és ehelyett újra és újra olyan kérdéseket vetnek föl, ame­lyeket már sokszor megvitat­tak és nyilvánvalóan nem szorulnak pótlólagos megvi­tatásra. önkéntelenül vetődik fel a kérdés: mi ez — egy­szerű beszéd — szenvedély vagy előre megfontolt kísérlet a tanácskozás munkájának megzavarására vég nélküli ,,önmagukba visszatérő” viták útján? A sokoldalú tanácskozáson részt vevő országok képviselői­nek az a kötelessége, hogy te­gyenek meg minden tőlük tel­hetőt az értekezlet sikeres előkészítéséért. Ez az értekez­let arra hivatott, hogy az eu­rópai történelemben új feje­zetet nyisson. 11^™ A jugoszláv kormány úgy határozott, hogy ötmillió dol­lár értékű segélyt nyújt a VDK-nak és a DIFK-nek. A jelzett összegben árucikkeket és felszerelési tárgyakat szál­lítanak Vietnamba. ★ A nyugatnémet hadügy­minisztérium csütörtöki köz­lése serint a bajorországi Memmingen katonai repülő­téren lezuhant az NSZK légi­erejének egy Starfighter F— 104 típusú repülőgépe. A gép pilótája életét vesztette. * A közös piaci kilencek mező- gazdasági termékeinek ke­reskedelmi, ár- és költségve­tési rendszere, az úgyneve­zett közös mezőgazdasági po­litika a csütörtöki nappal Angliában, Dániában és Íror­szágban is életbe lépett. ★ Sékou Touré, a Guineái Köztársaság elnöke bejelen­tette, hogy Amilcar Cabralt, a Guinea (Bissau) és Zöldfoki- szigetek Afrikai Független­ségi Pártja meggyilkolt fő- titkárát, halála után a nép iránti hűség becsületrendjé­nek nagykeresztjével tünteti ki. A kiváló forradalmár em- lékére Conakryban rendezett gyűlésen Pedro Soares, a Por­tugál KP KB tagja hangsúlyoz­ta: a világ szocialista orszá­gai és kommunista pártjai a szabadságukért küzdő afri­kai népek oldalán még foko­zottabban küzdenek maid Afrika teljes felszabadítá­sáért. Nixon megkezdte tárgyalásait az angol miniszterelnökkel niszterélnók' vélémei^'e 'sze­rin’t‘milyen "álláspontot kell Nikon amerikai elnök csü­törtökön fogadta a Fehér Házban Heath brit miniszter- elnököt, s ezzel megkezdődik az amerikai—angol kétnapos csúcstalálkozó. Sajtóértekez­letén az amerikai elnök rend­kívül fontosnak nevezte a kü­szöbönálló tárgyalásokat Nixon a látogatás előtt han­goztatta, hogy meg fogják vi­tatni az európai biztonsági értekezleten és a haderőcsök­kentési tárgyalásokon képvi­selendő közös nyugati állás­pontot, valamint áttekintik az Egyesült Államok és a kibő­vült Közös Piac viszonyát. Heath környezete szerint , a tárgyalások központi témája a tőkés világ három legna­gyobb gazdasági egységének, az Egyesült Államoknak, az EG-K-nak és Japánnak köl­csönös gazdasági kapcsolatai lesznek. Nixon és Heath tár­gyalásaival párhuzamosan a két külügyminiszter Rogers és Douglas Home is tanácskozik. Vlagyimir Vasedcsenko, a TASZSZ-hírügynökség wash­ingtoni tudósítója kommen­tálja Nixon amerikai elnök és Heath brit kormányfő csü­törtökön kezdődött tárgyalá­sait, amelynek mindkét fél nagy jelentőséget tulajdonít. Tulajdonképpen arról van szó, hogy míg az Egyesült Államok „leghosszabb hábo­rúját” folytatta Vietnamban, amely súlyos terheket rótt gazdaságára, Nyugat-Európa megerősödött és a Közös Piac formájában súlyos kihívást intézett az Atlanti-óceánon túli i --rtnerével és egyúttal vetély savai szemben. Nixon meg akarja tudni Heath-től, hogy az angol mi­elfoglalnia az Egyesült Álla­moknak és európai szövetsé­geseiknek az európai bizton­sági értekezlettel, az európai fegyveres erők és fegyverzet kölcsönös és kiegyensúlyozott csökkentéséről folytatandó tárgyalásokkal kapcsolatban. A TASZSZ-hírügynökség Kommentátora végezetül megállapítja: Washington azt reméli, Angliához fűződő különleges kapcsolatait” fel- asználhatja az egész Közös Piacban valutáris-pénzügvi. alamint kereskedelmi érde­seinek biztosítására, vala­mint katonai kiadások „új- ; „felosztásának” meggyorsí­tására — azzal a céllal, hógy pótlólagos terheket rójon a közös piaci tagországok gaz­daságára. Szüts Dénes­78. Elkergeti magától. Szász életében nem ütött még meg nőt, eszébe sem jutott, hogy így vegyen elégtételt masá­nak. Romantikus jelenetre sem készült fel, s nem akart Flessburgerrel megvereked­ni. Nem a férfi a bűnös. Az csak azt tette, amit minden más férfi: ajánlatot. Aztán ha valaki ezt az ajánlatot elfogadja? De mit láthatott Év ezen a férfin, a pénzén, az előkelősködésén kivül. ami ilyen messzire elvitte? De elvitte-e? A nagyon reá­lisan gondolkodó Éva min­den ellenszolgáltatás nélkül nem cselekszik ennyire öt­letszerűen. Mindennek ez az átkozott kutatás és az írás az oka. Miért is kellett neki felesé­ge apjának régmúlt ügyei* elővenni"? Miért feledkezett annyira Balátai Jenő életé­be, keserű sorsába, mit akart vele bizonyítani? Nem lett volna sokkal célszerűbb, ha hallgat felesége nagyanyjá­nak figyelmeztető szavára, és „nem turkál a temető­ben”? Éva nem bírja a ma­gányt, és szegény most jött először külföldre. Szórakoz­ni akart. Elkapta, megszédí­tette a tengeri levegő, a nagystílű szálló, az idegen vendégek, az előkelő nők, a régen vágyott miliő. Miért is érdekelné Évát, hogy apjával mi történt tu­lajdonképpen és mi történ­hetett volna? Egyszerűen tu­domásul vette, hogy Balátai halott, hagyatéka nincs, vég­rendelete behajthatatlan kö­vetelést tartalmaz azok el­len, akik már leléptek a történelmi színpadról és fi­zetésképtelenek. Ha nem is bizonyítható a gyilkosság, erkölcsileg egyen­értékű tragédia történt: Ba­látai megölte magát. És harminc év után idejön SpLitbe ez a Flessburger, az egyik túlélő, Ehrenburgi Bayer Olga bárónő, a másik túlélő a sok közül, és elve­szik tőle a feleségét, meg­alázzák, gyöngévé teszik. Később esetleg másképpen is tönkretennék, kihúznák alóla a talajt, akárcsak Ma­látái alól... Balátai nemet mondott, meghalt, ő is nemet mond, de élnie kell! Egy tapodtat sem enged. Csak legalább a hiányzó részeket még meg­találná, hogy teljes egészé­ben láthassa a drámát. Ba­látai nem hagyta magát el­veszejt«», inkább meghalt. Neki már nem kell meghal­nia ahhoz, hogy önmaga és ember maradhasson. Szász agyában szörnyű fel- tételezés vert gyanút, de még saját magának sem mer^e egyenesen megfogalmazni. Még nem mondhatja ki sen­kire ezt a szót: bűnös! De, ha majd már kimondhatja, akkor utána egy másik szót is ki kell mondania: bosszú! Betörőként osont Olga nagymama ajtaja elé. Visz­A fordulópont: Sztálingrád EMLÉKMŰVEK HIRDETIK A MAMAJEV-KURGÁNON SZTÁLINGRÁD VÉDŐINEK „Az égbolt lángol a fejünk felett, a föld szinte felnyög lépéseink alatt. A tegnap még békés házak üszkös falainak és kiégett ablakainak látvá­nya valami kimondhatatlan gyűlölettel szorítja össze tor­kunkat” — írta 1942 augusz­tusában Sztálingrádról a ..Nappalok és éjszakák” című riportjában Konsztantyin Szi- monov. aki abban az időben a Krasznaja Zvezda fronttudó­sítója volt. A Wehrmacht 1941 telén Moszkva alatt szenvedett ve­reséget. Ez volt az első csapás a villámháborús stratégiára. Az óriási veszteségek ellenére 1942 tavaszára a német pa­rancsnokságnak sikerült ki­egészítenie a csapatok létszá­mát a keleti fronton, sőt még növelte a hadosztályok szá­mát. A német vezetőség úgy döntött, hogy 1942 nyarán Is­mét támadásba lendül a kele­ti fronton. A támadás célpontja a Ka- , ulcázus és a Volga lett. Hitler arra számított, hogy ha csa­patai Sztálingrád térségében elérik a Volgát, akkor a szov­jet fegyveres erőket meg­fosztja az ipartól és a bakul olajtól. A 6. német hadsereg egyik páncélos harccsoportjának augusztus 23-án sikerült el­érnie a Volgát Sztálingrádtól északra. Ugyanezen a napon a németek súlyos légitáma­dást intéztek a város ellen. A német harci repülőgépek kö­rülbelül kétezer bevetésben támadták a város lakó- és ipari negyedeit. Minden láng­ba borult. A város fölötti légi harcokban a szovjet pilóták 90 ellenséges gépet lőttek le. Szeptember 13-án közvetle­nül a város alatt kirobbant az elkeseredett küzdelem. A németek elfoglalták az ural­kodó magaslatokat, köztük a híres Mamajev Kurgánt. Ez­által abba a helyzetbe kerül­tek. hogy a terepet messzire beláthatták, és a várost nem- Gsak -nehézfegyverekkel, ha- ■ nem - kézifegyverekkel is tűz alatt tarthatták. A szovjet csapatok a harcnak ebben a szakaszában több mint 700 ellenséges támadást vertek vissza. Halált megvető hősi­ességről tettek bizonyságot, s a kéthónapos elkeseredett harcokban felőrölték az ellen­ség erejét. A szovjet hadvezetőség el­gondolása az volt, hogy Sze- rafimovics helységtől dél­nyugatra. valamint a Sztá­lingrádtól délre fekvő tavak térségéből hatalmas csapáso­kat mérjenek azokra z német csapatokra, amelyek a támadó hadseregcsoportok szárnyait fedezték, majd. továbbfej­lesztve a támadást Kalacs irányába, körülzárják és megsemmisítsék a kíjzv 'V:-n Sztálingrád alatt összpontosí­tott német fő erőket. November 19-én a délnyu­gati és a doni front, november 20-án a sztálingrádi front erős tüzérségi előkészítés után tá­madásba lendült. Á németek elkeseredetten védekeztek. A támadás első napján mégis sikerült áttörni a védelmi vo­nalukat. November 23-án Szovjet- szkij település térségében ta­lálkoztak a délnyugati és a sztálingrádi front csaoatai. Mintegy 300 ezer német kato­na körül bezárult a sztá­lingrádi katlan. A német parancsnokság sür­gősen tartalékokat dobott át a saovjetr-uaémet-.' front más sza- k aszaifBT Jfaf-ílu rtTpa ­ból. maid december 12-én Kotyelnvikovo térségében el­lentámadást indított. A német páncélosoknak 50 kilométer­nyire sikerült megközelíteniük bekerített csapataikat, de a szovjet alakulatok szilárdan tartották a külső védelmi vo­nalat. majd ellentámadásba lendültek, és tovább nyomul­tak előre dél felé. December 29-én elérték Kotyelnyikovot. szétzúzták a város helyőrségét és elfoglalták a várost. A né­met csapatok súlyos veresé­ge a Don középső szakaszán és Sztálingrádtól délre eldön­tötte Paulus katlanba zárt 6. hadseregének sorsát. A szovjet parancsnokság 1943. január 8-án megadásra szólította fel a bekerített el­lenséget, hogy elkerülje a fe­lesleges vérontást. A feltéte­ÖRÖK DICSŐSÉGÉT. lek elfogadásának határnap­jául január 9-ét adták meg. A szovjet ultimátumot a néme­tek Hitler parancsára elutasí­tották. Január 10-én, tehát az ulti­mátum lejárta után, a szovjet* csapatok megkezdték a be­kerített hadseregcsoport fel­számolását. Ezzel megindult a sztálingrádi csata utolsó had­művelete, az úgynevezett gyű­rű hadművelet. A hadművele­tet Nyikolaj Voronov, a leg­főbb parancsnokság képvise­lője irányította. A németek elkeseredetten védekeztek. A gyűrű azonban napról napra szűkült körülöt­tük, A német katonák helyze­te rotnlott. Éheztek, megették ln-vnik-nt. R7. Üzem­anyag és a lőszer. Tábori kór­házaik zsúfoltak voltak se­besültekkel és betegekkel, de nem volt gyógyszer. Göring- nek azt az ígéretét, hogy légi úton támogatást kapnak, a szovjet légi blokád a mini­mumra csökkentette. Hitler ekkor a harci szellem fenntartása érdekében hadi­anyag helyett kitüntetésekei, vaskereszteket küldött. a tábornokokat és a tiszteket előléptették. Paulust tábor­naggyá nevezte ki. Ez azonban vajmi keveset változtatott a helyzeten. Január 21-én a Volgához szorított német harccsoportot két részre szakították. A vá­ros központjába szorult né­metek január 31-én letették a fegyvert. Paulus tábornagy, törzsével együtt fogságba ke­rült. Két nappal később, feb­ruár 2-án megadta magát a második ellenséges harccso­port is. A doni front katonai taná­csa a legfőbb parancsnokság­hoz intézett jelentésében a következőket írta: a doni front csapatai 1943. február 2-án 16 órakor befejezték a körül­zárt ellenséges sztálingrádi harccsoport szétzúzását és megsemmisítését. A fasiszta Németország február 7-én országos gyászt rendelt el az elvesztett sztá­lingrádi csata miatt. A hadtörténetben egyedu:- álló, hogy ilyen jól felszerelt ellenséges hadcsoportot tel­jesen bekerítettek és felszá­moltak. A Sztálingrádért fp~ lyó csatában a németek ha­lottakban, sebesültekben és foglyokban másfél millió em­bert vesztettek. A szovjet fronton bevetett erőik egyne­gyede elpusztult, többek kö­zött három és fél ezer tank, háromezer repülőgép, 12 e^r löveg és 75 ezer jármű. A sztálingrádi győzelem,' amely döntő fordulatot je­lentett az egész háborúban, magasra emelte a Szovjetunió katonai és nemzetközi tekin­télyét és előmozdította a nem­zeti felszabadító harc kibon­takozását az európai orszá­gokban. Jurij Plofnyikov ezredes, had történeti szafojtott lélegzettel nyomta le a kilincset. Az ajtó nesz­telenül kinyílott, és Dániel bénultan állt meg az elő­térben. Az üvegajtón túl­ról, a szobából dédanyósa hangját hallotta: „Ugyan Frisch, mi közöm hozzá?” És a válasz? Flessburger vála­szolt. Frisch és Flessbur­ger? Dániel homlokát kiver te a víz. A félig nyitott gardróbszekrényt pillantó! ta meg, s a következő pilla­natban már a fogasos re­keszbe bujt. Mindent hallott. Eleget ahhoz, hogy eddigi gyanú­ja bizonyság legyen... A valóság vízesésként zuho­gott rá, s az örvényben te­hetetlenül vergődött... S amikor már nem bírta to­vább, besurranó tolvajként szökött ki börtönéből. Fless­burger akkor támogatta ágyba a bárónőt. Dániel reszkető kezét alig tudta arra kényszeríteni, hogy zajtalanul becsukja maga mögött a folyosóajtót. Saját szobájuk előtt vi­szont olyan lármával nyitot­ta ki, hogy felesége riadtan ült fel az ágyban. — Dániel? Te vagy? Szász dörmögött valamit, és feldultan a heverő szélé­re vetette magát. Hangosan sóhajtott. A félhomályban csak Éva fejének körvonalait láthat­ta. Szeretett volna minden magyarázkodást, vitát elke­rülni. — Ugye, mi mindig nyíl­tak és őszinték voltunk egy- máshoz? — Éva kérdése úgy hangzott, mintha termé­szetes lenne az igenlő vá­lasz. — Nem értem, mire gon­dolsz? — Dániel, amióta itt va­gyunk, sokat gondolkodtam az életünk felől. Otthon nem kapok levegőt. Számomra nem megoldás, hogy húsz év múlva másfélszer annyit keresek, mint most, és erre menjen rá az egész fiatalsá­gom, mindenem. — Nos? — Szász érdek­lődve könyökölt a párnájá­ra. — Mire akarsz kilyu­kadni? (Folytatjuk)

Next

/
Oldalképek
Tartalom