Kelet-Magyarország, 1973. február (33. évfolyam, 26-49. szám)

1973-02-25 / 47. szám

8. oldal KELET-MAGYARORSZÄG - VASÁRNAPI MELLÜKÉRT 1973. február SS Brariimir Scepanovic: BEFALAZOTT AK* Március Művészeti hetek Nyíregyházán Mehettek volna moziba is: jó amerikai filmet pergetnek; beülhetnének a közeli ká- viházba, ahol mindig akad egy-két ismerős- De nem mozdultak él hazulról még estefelé sem: mint rendesen, aznap is a csodavárás tartotta őket veszteg az ablakban: hátha el­megy valahova Márkó, a szobatársuk, és ket­tesben maradnak. Pedig az ötödik emeleti ablakukból nem­igen volt mit látniok. A szemközti járdán a téli szél cibálta fák alatt korzózókat legfel­jebb, ha lábujjhegyre állva nézhették. A szür­ke égboltot meg már halálosan unták, amint egyhangú körhinta-hajóként hajtotta rajta lpmha felhőit a szél. Iván, az ifjú férj szórakozottan simo­gatta meg nála is csodaváróbb kis felesége haját. San ja egy mosollyal sem méltányolta: ákombákomokat rajzolt a belehelt ablaktáb­lára, oly egykedvűen, hogy arcán a szenvte­len vonások már nem leplezhették sokáig a hangulat feszültségét. Csakhamar meg is szólalt: — Npm költözünk mi oda be soha! — Ujja megtorpant az ablaküvegen, s arcát élő vádként emelte Iván felé. — Már megint kezded? — mondta szándé­kosan kurtán a férfi. — Kgzdem? Magad is tudod, hogy foly­tatom I — Oktalanul. Hisz ezzel néha segítesz a dolgon.. • De ha kedved van, elmehetünk tfozzá. — Inkább beszéld rá Márkot, hogy tűn­jön el, egy fél órára. — Csak nem fogom kérni?! — Semmi belátás nincs benne .. . Ej, ez a tél is! Sose tavaszodik ki ... Hogy legalább a parkba kimehetnénk. -. — Légy türelmes, nem tarthat örökké a tél... — Sajnos, a fiatalságunk sem — moso- lyodott el Sanja, de pillái már könnyet daj­káltak­Iván megfogta a kezét és engesztelőén mondta: — Kérlek, menjiink el maminkéhoz. Sanja kelletlenül vette a télikabátját, s az ajtóból tüntetőén végigmérte Márkot. Az azonban még a köszönésükre sem reagált: keresztrejtvényt fejtett, ágyban, mert ha éj­szakai műszakra megy, egész délután ott he­ver az ikerágyon. Különben is úgy vélte: nem ő tehet arról, hogy Iván megengedte magá­nak ezt a luxust, mármint a nősülést, erre a közös albérleti szobára. Vad szél kapta szembe őket, amint kilép­tek a házból. Érdes hóport sodort a járdán, a sarkokon csigákat csavarintott és kímélet­lenül arcukba pergette. Szem elé kapott kar­ral védekeztek a szüntelen támadás ellen. — Majd meglátod, más lesz ám, ha át­költözünk! Sanja hálásan simult hozzá, ha nem is volt olyan naivan derűlátó, mint a férje. Le­het, hogy most is csak vígasztalásnak szán­ta... De hogy meghagyja hitében, ha még­sem puszta vigasz, megszólalt: — De ugye nem fogod elhanyagolni a ta­nulmányaidat? Hivatal után leülsz szépen és tanulsz. Jó? — Persze. De ha beköltözünk, kiveszem az évi szabadságomat és jó darabig ki sem mozdulunk a lakásból! — Bepótoljuk az elmulasztottakat? — kajánkodott Sanja. — De be ám! Van mit pótolnunk. Mióta Is tart ez az öröklét? — Hetvenkilenc napja! — vágta rá egy­ből Sanja és felpillantott a neonlámpákig örvénylő hótölcsérre. — El se hiszem! — Ejnye, elfelejtettünk virágot venni! — mondta Iván. — Inkább narancsot vegyünk neki. — Igazad van, betegnek jobb is-.. — Beteg, beteg... Majd meglátod, sose hal meg! Nekem az az érzésem. Mintha min­den látogatásunkon jobb és jobb színben volna. .. — Ugyan. Hisz a napokban is orvost kel­lett hívnunk hozzá! Emlékszel, milyen za­varban volt a doki, nem tudta, hogyan kö­zölje velünk a vizsgálat eredményét. Nyil­ván súlyos lehet az állapota.. • — Tapintatos volt, az igaz, mert azt hit­te, rokonai vagyunk. — No hallod: úgy is viselkedtünk, őszin­tének hatott __ Belekacagtak a hóesésbe, aztán Iván be­ugrott narancsért a sarki boltba. Utána vidá­man fordultak be a házba, ahol a sóvárgott lakás várt rájuk. Maminké derűsen fogadta őket. S amint felkönyökölt ágyában, Sanja megigazította a feje alját. — Remek színben vagy ma, maminké — jegyezte meg Iván — és mintha a szobád is derűsebb volna, mint múltkor­— Ugye nem neheztelsz ránk, hogy teg­nap nem látogattunk meg? Iván — mondta Sanja meggyőzően — túlórázott. — Már hogy neheztelnék? Hisz a mun­ka előbbre, való, kislányom. Én örülök, ha lát­lak benneteket Talán attól gyógyulok .. . Szép. hogy így törődtök velem — mondta maminké. — Köszönöm, Iván — hálálkodott az átnyújtott narancsért. Hallgattak. — Mintha most is látnám, amikor elő­ször kerestetek fel és istápoltatok. Azt mond­•Scepanovic a szerb próza középnemzedéké- nek legerősebb tagja. Számos műve jelent meg. Ír színműveket és tv-játékokat is. Lektor egy fő­városi kiadónál. tatok, hogy gyerekkorotokban itt laktatok a házban és sokszor kaptatok tőlem naran­csot, mert jók voltatok. Most meg derék fel­nőttek vagytok- Ne haragudjatok, de én már rég el is felejtettem, hogy valamikor naran­csot adtam annak a két házbeli kisgyerek­nek ... — Hiszen régen volt, maminké, nem is csoda — mondta Sanja. — Rég bizony. De ti nem felejtettétek el! Talán pl se tudjátok képzelni, milyen Öröm nekem, hogy nem felejtettétek el ... A két fiatal tanácstalanul összenézett. — De‘majd meghálálom, ha meggyógyu­lok. A tavasz talán meghozza majd a gyó­gyulást.'-. — Persze, hogy meg, maminké. Mire ki­tavaszodik meggyógyulsz. — Én is úgy éi-zem, mintha lassacskán visszatérne az erőm. — Örömmel halljuk, roaminkó. Szívből kívánjuk neked, hogy meggyógyulj. Gyengéden vettek búcsút a reménykedő­től. Hazafelé lassú léptekkel rótták az utcá­kat. Szótlanul, mert mind a ketten egyre gon­doltak: sohasem költözhetnek el a közös al­bérleti szobájukból. Nagysokára Sanja törte meg a csendet: — Tudtam én azt, hogy meggyógyul.. • — Mit tehetünk? A türelem itt nem te­rem rózsát. — Sem lakást — mondta epésen a fiatal­asszony, és nagyot rántott Iván karján, ami­kor befordultak az utcájukba: — Hova mégy?! Csak nem gondolod, hogy az az ott­honülő megemberelte magát és elment ha­zulról! — Igazad van. Sétáljunk egyet a park­ban... ★ A kitárt ablakokon dőlt a fény: napsugár mórikált a falakon, a bútorokon, a széles ágyon, a párnákon is, melyek közül mintha csak az imént kelt volna fel valaki, ment vol­na ki a konyhába vagy a fürdőszobába ... — Végre mégiscsak itt vagyunk — mond­ta szomorúan a férfi. — Itt — hagyta rá halkan Sanja­Mozdulatlanul ültek, mint régi albérle­tükben, amikor más szórakozás híján a téli szelet hallgatták. — Csak mi ketten voltunk a temetésén ... — Nem volt senkije rajtunk kívül. — Megadtuk neki a végtisztességet — mondta Iván és óvatosan, szinte félősen kém­lelt körül: nem szólalt-e meg maminkó kép­mása a napsütötte falról? De szeme egyked­vűen meredt feléjük. Iván hirtelen elkapta róla a tekintetét és mosolyt erőltetett arcá­ra. — Tele volt virággal a sírja. Te szórtad tele, meg én. — Igen — mondta szórakozottan Sanja, anélkül, hogy a képre pillantott volna. — Mindig virággal kedveskedtünk neki. Csak a vége felé hoztunk egyszer narancsot­Iván lehunyta a szemét. Orgonaillat té­vedt be a szobába. Milyen hálás lenne most egy csokor orgonáért, ha még itt feküdne!... — Most kettesben vagyunk — fogta ké­zen Sanját. — Nem zavar bennünket senki. Nézz rám, Sanjácska. Sanja keze hideg volt és mozdulatlan. Iván ujjai lassan fellazultak a szenvtelen kézről és szótlanul odébb húzódott. De csak karnyújtásnyira- Hallgattak. Mint a befalazot- tak. És érezték, nemcsak a csend némaság: az, ami befalazta őket. Mozdulatlanul ültek a patakzó napsugárban. Dudás Kálmán fordítás? Héra Zoltán: MINDEN BETELT Minden betelt, minden betelt — a szögek, az élek, az élet. Kivetette a szikra a csorbát, kiforrtak mind a rózsák. S valami mégis, ott! — mintha a véredet apasztanák. A nap betett, a föld betelt — körbeért zarándok-éjszakákt És mégis — mintha először látnál égni gyertyát, mintha először látnál hold-máglyán gyűlni gyertyánt. Neveti hangod a zug-őröket, szabadban jég les, tűz kiált. Hívhatnád magadat ünnepedre, de csak e teli árny-világ. Ott-ott, a kanyarban, csúcson bandzsal, te! Újra vágy-világ. Mintha először dőlnél éji fűre, mintha először ütne rád a láng. Ötödik alkalommal kerül sor Nyíregyhá­zán a márciusi művészeti hetek megrendezé­sére. A hivatásos művészek, csoportok, vala­mint a műkedvelő együttesek egész sorát felvonultató több hetes rendezvénysorozat az ideig programok kiválasztásából ítélve jóval változatosabbnak és igényesebbnek ígérkezik a korábbiaknál. Több, mint ötven kisebb-na- gyobb rendezvény közül választhatja ki a közönség műfajonként a legmegfelelőbbet. Az idei program 18 „cég” — üzemek, vállalatok, művelődési és oktatási intézmények — együtt­működésével valósul meg. A művészeti hetek nyitánya február 28-án a Móricz Zsigmond Színházban 18 órakor kezdődő kiállítás Magyar színészportrék cím­mel. A fotókkal, festményekkel illusztrált színháztörténeti bemutató a magyar színját­szás múltját és fejlődését dokumentálja. Ugyanott 19 órakor kerül sor a művészeti he­tek ünnepélyes megnyitójára, ahol három „ha­zai” együttes — a szabolcsi szimfonikusok, az ifjú zenebarátok kórusa és a főiskolai peda­gógus énekkar — ad műsort. A programok bemutatásánál „maradjunk” is a színháznál, hiszen több kiemelkedő rendezvényre itt ke­rül sor. Március 3-án a néptáncosok bemuta­tó színpadának műsora az a régen várt or­szágos jellegű rendezvény, mely Nyíregyháza határain túlra is elviszi a művészeti hetek hí­rét. Kilenc együttes és a megye idős szóló­népitáncosai mutatkoznak be. A Népművelési Intézet és a televízió filmet készít a program­ról, amelyen „megfigyelőként” az Állami Né­pi Együttes is részt vesz csaknem teljes lét­számmal. Március 12-én és 13-án a budapesti Hu- szonötöcjik Színház Gyurkó László új darab­jával mutatkozik be a nyíregyházi közönség­nek. A második napi előadást ankét követi. A legkiemelkedőbbek közé tartozik a színhá­zi, de az egész művészeti hetek sorozatban is a Sepsiszentgyörgyi Állami Magyar Színház vendégjátéka. Tamási Áron és Paul Everac műveit „hozzák” március 18-ra, illetve 19-re. Az együttes a nyíregyházi bemutatókat kö­vető napokban a megyében tájol, öt helyen tartanak előadást. A zenei rendezvények sorát a szabolcsi szimfonikusok március 5-i koncertje kezdi a színházban. A nagyzenekari hangverseny mellett nagy szerepet kap a kórusmuzsika. Ä Jellemző vonása a magyar nyelvnek az, hogy a különböző határozós viszonyokat ra­gokkal és névutókkal fejezi ki- Nagyon gaz­dag nyelvünk ragban és névutóban, különö­sen gazdag a helyhatározók kifejezésére hasz­nálatos eszközökben. A hely határozóknak a magyarban jel­lemzője a térbeli viszonyítás három fő irá­nyának a világos és határozott elkülönítése. Az állítmányban kifejezett cselekvés kiindul valahonnan, folyik valahol és irányul vala­hová. Tehát a honnan, hol és hová kérdé­sekre külön-külön alakok felelnek. A ma­gyar helyhatározóknak jellemző sajátsága a helyviszony megjelölése is. A cselekvés, a történés lefolyhat a helyhatározóban kifeje­zett dolognak a belsejében, a felszínén (ún. szorosabb külső hely viszony), illetőleg a köze­lében (ún. lazább külső hely viszony). A há­romirányúságot ragokkal és névutókkal, a helyviszonyt pedig a ragokkal tudjuk ki­fejezni. A honnan kérdésre a -bél, -bői raggal belső, a -ról, -ről raggal szorosabb, a -tói, -tői raggal lazább külső helyviszonyt feje­zünk ki. Pl- Kiveszem a könyvet a fiókból; Az asztalról elvitte a tollat; A széket elvette az asztaltól. A hol kérdésre a -ban, -ben a belső, az -on, -en. -ön a szorosabb, a -nál, -nél a lazább külső helyviszony ragja. Pl. Az asztalfiókban van a könyv; Az asztalon áll a váza; Az asztalnál ül a fiú. A hová kér­désre a -ba, -be a belső, a -ra, -re a szoro­sabb, a -hoz, -hez, -höz a lazább külső hely- viszonyragunk. A fiókba tette a könyvet; Az asztalra állította a vázát; Az asztalhoz ült. Kifejezhetünk azonban a ragokkal még más­fajta helyviszonyokat is. A -nak, -nek raggal pl. kifejezhetjük azt, hogy a cselekvés vala­minek irányul: Befordult a falnak; az -ig raggal megjelölhetjük azt a határt, ahol a cselekvés véget ért: A Dunáig vonultak elő­re a csapatok­A háromirányúságot a ragokon kívül név­utókkal is kifejezhetjük. A névutóink közül soknak él mind a három irányú változata: alól, alatt, alá; elől, előtt, elé; mellől, mel­lett, mellé, stb. A helyhatározói irányokat és a helyvi­szonyokat kifejező ragok használatában azon­ban különböző eltolódásokat figyelhetünk meg Magyar Rádió is átveszi az éneklő ifjúság megyei kórusbemutatójának műsorát, amely- re 8 együttes részvételével március 27-én ke­rül sor. Vendégségbe érkezik és külön-külön műsort ad a budapesti Liszt Ferenc kamara­kórus, valamint a Zeneművészeti Főiskola tanárképző intézetének néhány csoportja és szólistája. S egy érdekes csemege a zenével kapcsolatban: a népszerű rádióműsor, a ki nyer ma? március 3-án Nyíregyházán szólal mag — 60 percben. Az utóbbi zenei rendez­vények színhelye a megyei művelődési központ. A képzőművészetet két nagyobb kiállítás és több művész—közönség találkozó képvise­li. A tanárképző főiskolán 22-én Dohnál Ti­bor, Giczy János és Patay Éva kisalföldi kép­zőművészek, a Benczúr-teremben aznap Pus- kás Imre iparművész kiállítását nyitják meg. A művész—közönség találkozók sorozata már február 26-án megkezdődik. Nagyrészt üze­mekben, munkahelyen ismertetik meg a kö­zönséggel a megye képzőművészeinek munkáit. Érdekes és értékes programnak ígérke­zik a megye népművészetét bemutató Bereg- től Rétközig című kiállítás március 5-től a nyíregyházi városi művelődési központ kiállí­tótermében. Bemutatkoznak az öntevékeny művészeti csoportok is. Március első napján kezdődik a Tavaszköszöntő sorozat, a Szabolcs-Volán táncegyüttes, az ifjú zenebarátok kórusa és a VMK-stúdió közös műsora, a Nyíregyháza környéki településeken. Két amatőr színját­szó csoport érkezik a megyébe március 11-re: a tiszaföldvári diákszínjátszók és a budapesti pinceszínház. A hazai színeket a megyei mű­velődési központ színjátszói képviselik a Var­sói melódiával. Az érdekesebb programok kö­zött szerepel még a Petőfi-szavalóverseny a megyei művelődési központban. A Petőfi-évforduló megünneplésére a mű­vészeti hetek keretében is sor kerül. Máreiua 15-én a színházban rendez ünnepi estet a Ha­zafias Népfront, a KISZ megyei ék nyír­egyházi bizottsága. A jubileum alkalmából új szoborral gazdagodik Nyíregyháza, Petőfi mellszobrával, amelyet március 15-én délután a Petőfi kertben lepleznek le. (he? a beszédben. Az irányeltolódás ritkább. A hová kérdésre felelő -ba, -be az igénytele­nebb beszédben ma már szinte átvette a -ban, -ben szerepét is; „Benn vagyunk a szo­bába” — halljuk gyakran. A választékos nyelvhasználatban és az írott nyelvben ez hibának számít. Helyesen: Benn vagyunk a szobában. A -ra, -re rag is, különösen mér­téknevekhez kapcsolva, gyakran fejez ki hói vagy honnan kérdésre felelő határozót. PL Egy kilométernyire van a falu­A helyviszony-eltolódás már jóval gya­koribb, sokszor nagyon finom különbségek ér. zékeltetésére is alkalmas. Belső helyviszony- ragot használunk igen gyakran külső helyviszony kifejezésére, ha a helyhatározó testrészt nevez meg: fejébe vágja a kalapot, oldalba üti, nyakába bprul. De más kifeje­zésekben is előfordul: kiáll a kapuba. Előfor­dul a fordítottja is e jelenségnek, külső vi­szonyragot használunk belső viszonyrag he­lyett: beiratkozik a főiskolára, volt a me­gyeházán, zsebre vágja. Igen érdekes megoszlást láthatunk a földrajzi nevekhez kapcsolódó ragok alkalma­zásában. A világrészek, az országok és a megyék nevéhez belső viszonyragokat kap­csolunk: Ázsiában, Olaszországban, Vas ne­gyében. A Magyarország szó kivétel: Magyar- országon. A helységnevek közül a külföldiek, az m, n, ny, i, gyakran a j, 1, ly, r végűek, a -falu és -szombat utótagúak belső helyvl- szonyragot kapnak, a többi rendszerint kül­ső viszonyragot; Londonban, Debrecenben, Kótajban, Csengerben, de: Nyíregyházán, Kisvárdán, Laskodon. A Győr, Pécs, Vác, a -vár és -hely utótagú helységnevek hol kér­désre felelő alakjában ma is él az egyébként elavult -t, -tt rag: Győrött, Kaposvárt. A belső és külső helyviszonyragok fino­mabb különbségek érzékeltetésére is alkalma­sak. Aki gz erdőben van, az irodában ül, a konyhában főz, az csak alkalmilag van ott, inkább csak egyszeri cselekvést végez ott. Aki az erdőn, az irodán dolgozik, a főiskolán takarít, a konyhán főz, hosszabb ideig tar­tózkodik ott, vagy éppenséggel állandó mun­kahelye a helyhatározóban megjelölt dolog. Lásdé Nyelvi sarok i\ helyhatározók ragjai

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom