Kelet-Magyarország, 1973. január (33. évfolyam, 1-25. szám)
1973-01-28 / 23. szám
W73. JarmÄr W #. rim* Kétharmad rögzített — egyharmad ellenőrzött Beszélgetés vonatinduldsig Lányok a gyárban A KÖZPONTI BIZOTTSÁG novemberi állásfoglalása, az ismert hatósági áremelésekről döntve, egyszersmind kimondta, hogy az „alapvető élelmiszerek árait az ötéves terv hátralévő részében maximálisan stabilizálni kell. A IV. ötéves terv végéig az alapvető fogyasztási cikkek hatóságilag rögzített árai nem változhatnak. A szabadáras cikkek körét nem lehet bővíteni.” Érdemes elidőzni a jelzőnél, amely az élelmiszerek, fogyasztási cikkek meghatározott csoportját alapvetőnek minősíti, amiből értelemszerűen következik az, hogy e termékek másik csoportja nem tekinthető alapvetőnek, következésképp, termelői, értékesítői felruházhatok a szabadár-kialakítás jogával Gondoljuk meg — végleges példázatként —, vajon úgy huszonöt esztendeje, amikor előbb a sárgaborsóleves, majd a lódenkabát fémjelezte azokat a bizonyos primer- szükségleteket, miként vélekedett volna ama képzeletbeli népszavazás arról, ha ide csoportosítják mondjuk a hűtőszekrényt, vagy a mosógépet. Ha viszont — naprakészen — az idei, úgynevezett ellátottsági szintet vizsgáljuk, kitűnik, hogy az alapvető fogyasztási cikkek határvonala szükségképp eltolódott, természetesen a magasabb igények irányába, hiszen 1973-ban — a terv előirányzatai szerint — immár ezer lakosra 169 mosógép, 171 hűtőszekrény, 133 porszívó és 212 tévékészülék jut; aligha kétséges tehát, hogy e termékek zöme, a tartós fogyasztási cikkek túlnyomó többsége Is az „alapvető” kategóriába tartozik — a mai életvitel, a kialakult szokások, körülmények nélkülözhetetlen fogyasztási elemei. EBBŐL LOGIKUSAN KÖVETKEZIK, hogy nincs — nem is lehet — olyan cikklista, amely egyértelműen és tartósan rögzíthetné, mit sorol junk az egyik és mit a másik termékcsoportba, mi tekinthető alapvetőnek és mi nem. Hozzávetőleges körvonalakat azonban mégis ábrázolhat erről, ha az úgynevezett árformák statisztikai rajzolatára vetünk egy pillantást. Nos, mint ismeretes, a gazdaságirányítás módosítása óta többféle ár funkcionál egymással párhuzamosan: a Központi Bizottság novemberi állásfoglalása is hangsúlyozta: „A tapasztalatok azt mutatják, hogy a fix, á limitált és a szabad árak rendszere alapvetően betölti rendeltetését.” Anélkül, hogy ehelyütt ezt a rendeltetést vizsgálnánk, csupán a bevezetőben említett határvonal hozzávetőleges megvonásához, érdemes az árak e rétegezett rendszerét közelebbről is szemügyre vennünk. A kép, amely a tények nyomán elénk rajzolódik, első látásra meghökkentő és ellentmondani látszik a köznapi tapasztalásnak. Kitűnik ugyanis, hogy a rögzített ár az általános, a természetes, az abszolút többség és a szabadon mozgó ár arányaiban sokkal kisebb, tehát számszerűleg másodlagos. Íme a tények: fogyasztói árrendszerünkben — 1971. tehát teljes évi adatok szerint, — az árak 18 százaléka rögzített, 28 százaléka maximált, 21 százaléka hatósági korlátok között mozog —, s ha ezt a három számot összeadjuk, 67 százalékot kapunk; a fennmaradó egyharmad, a 33 százalék tartozik a szabad árformába. A 67 százalék azonban még némi háttérindoklásra szorul; a belső elhatárolás, ama három szám közötti különbség ugyanis az utóbbi években már nagymértékben elmosódott. Az úgynevezett „maximált”, illetve a „hatósági korlátok között mozgó” ár lényegében hatósági rögzített árrá alakult, a mozgás, a — szakszerűbben — „tól”-ig változás lehetőségeit már jobbára kimerítették, az ár tehát általában az „ig” határig érkezett. Következésképp: az összkép egyértelműen azt mutatja, hogy — amint a Központi Bizottság állásfoglalása előirányozta: — a negyedik ötéves terv hátralévő időszakában az árak kétharmada hatóságilag rögzített lesz, egyharmadában pedig — a korábbinál szigorúbb ellenőrzés. előzetes bejelentési kötelezettség közepette — módosulhatnak az árak. EZ UTÓBBIRA, a szigorúbb, hatékonyabb ellenőrzésre nem csekély szükség is lesz ahhoz, hogy a Központi Bizottság állásfoglalásában jelzett viszonylagos árstabilitás valóra váljon. A vállalati, szövetkezeti bevételnövelő törekvések sorában kétségkívül ezután is lényeges szerepet tölt be az ár. önmagában persze ez a törekvés még nem minősíthető. Ha ugyanis az árnövelés mögött a hiányok felszámolása, a korszerűség növelése, jobb, hasznosabb új cikkek forgalomba hozatala áll, akkor a társadalmi előnyök és hátrányok egyensúlyba kerülhetnek. Számolni kell azonban a vállalati csoportérdeknek azzal a nyomásával is, hogy a részesedési alap gyarapításának alighanem legegyszerűbb módja az árak emelése. S hogy itt valóban erősíteni, szélesíteni kell a társadalmi méretű ellenőrzést, azt a gazdaságkutató intézet egy figyelemre méltó vizsgálati megállapításával szemléltethetjük. Az intézet — kérdőíves felméréssel — elemezte a vállalatok 1973. évi szándékait és kitűnt; bár az árnövelési törekvések a korábbi évekhez képest valamelyest mérséklődtek, ilyen törekvések vannak, másrészt: árcsökkentéssel a vállalatoknak csupán töredékszázaléka számol. AZ ALAPVETŐ CIKKEK viszonylagos árstabilitását természetesen egész sor központi intézkedés garantálja, mindenekelőtt az, hogy az állami költségvetésből 1973- ban is nagy összegeket folyósítanak ártámogatásra, elsősorban a tőkés infláció hozzánk is átszűrődő hatásainak ellensúlyozására. (Az árkiegészítés — folyó áron — 7.6 százalékkal emelkedik 1972- höz képest.) Társadalmi érdek, hogy mindezt kiegészítsék a vállalati, szövetkezeti áremeléseket ellensúlyozó, visszaszorító és ellenőrző intézkedések! Aki, ha délelőtti műszakba jön, minden nap fél négykor kel s ha a második műszakban dolgozik, valamivel éjfél előtt ér haza újfehértói lakásukba, mindössze 17 éves, otthon az öt gyermek között a legidősebb: Szűcs Mária. Akinek valamivel köny- nyebb, mert az esti gimnázium miatt mindig délelőtt dolgozik s aki Pestet hagyta ott Nyíregyházáért: Mosolygó Katalin. Aki viszont tomatanárnő szeretett volna lenni s most a gumigyár kerékpártömlő üzemének az univerzális dolgozója: Szilágyi lAszlóné. Nyíregyháza, gumigyár. Mit jelent a szabolcsi lányoknak, asszonyoknak ez az üzem? Erre a kérdésre bogozzuk a feleletet műszak után, vonatindulásig. Kel! a megél heteshez^. Marika alig három hónapja jár az üzembe. Csendes, kicsit félszeg, talán bizalmatlan is az újságíróval. — Nem ez volt az első üzemem. Már dolgoztam az almatárolóban, akkor is Katival együtt jártunk be Fehértóról. ö mondta, milyen jó itt, hát én kértem, szóljon, ha lesz felvétel. így történt... Odahaza, Űjfehértón hiába néztek munka után: nincs üzem, ami van, oda főként a családos asszonyokat veszik fel. fgy a Marika korabeli lányok kénytelenek vonatra szállni, bejárni a megyeszékhelyre. — Öten vagyunk testvérek, a többi mind kisebb. Édesapám vonatvezető, így most ketten keresünk. Kell a pénz a megélhetéshez. Marika a présüzemben kezdett, most műszaki szivacsot csomagol, havi ezerkétszáz forintért Azt mondja, jól érzi magát a munkahelyén, nagyon rendesek hozzá az asszonyok, nem éreztetik vele, hogy ő „vidéki”. Amikor a KISZ-esek „mikuláabált” rendeztek, akkor nagyon jól érezte magát, őt is felkérték a klubban. Hazulról hoz élelmet, nem jár az üzemi konyhára. Miért? „Most még csak hatórás vagyok, amikor hazaérek, vagy mielőtt elindulok, otthon mindig van főtt étel. Meg aztán így több pénzem marad meg, többet tudok odaadni édesanyámnak, ök nagyon jók hozzám, amit szeretnék, megveszik nekem.” Csalódás Pest után Ka« előbb Pestet Idézi: — Szövőipari tanuló voltam egy nagy textilgyárban. Én is azt hittem, mint a legtöbb lány, aki nyakába veszi a világot: majd ott megcsinálom a szerencsémet. Nem így történt, sehogy sem tudtam megbarátkozni azzal a világgal. Ott én csak egy „kis vidéki” maradtam hónapokon át a szálláson, az üzemben pedig féltem hozzászólni a főnökömhöz, mert mindig ideges volt... Szedtem magamat és végleg hazajöttem. Édesapáin akkor még itt dől - gozott a gumigyárban, ő járta ki, hogy felvegyenek. Mosolygó Kati nem titkolja: az ő esetében korántsem kenyérkérdés, zék. Nem veti fel őket a pénz, de otthon, a háztartást vezetné, akkor is meg tudná venni magának az éppen divatos ruhát, cipőt, nem nélkülözne. — Esti gimnáziumba járok, most fejezem be a harmadikat. Újabban csak azoknak lehet így tanulniuk, akik dolgoznak, munkahelyi igazolással rendelkeznek. Nem tagadom, én elsősorban ezért jöttem ide. Aztán kellemesen csalódtam. Katit először a spriccgép- hez állították, éppen Szilágyiné mellé. — Itt már az első napokban úgy tekintettek, mintha évek óta velük dolgoznék. Ebben az üzemben a legtöbb dolgozó betanított munkás, nincsenek „professzorok” mint Pesten hitte magáról egyik-másik nagystílű. Ezért is jó a kollektíva, s bár én csak munkahelyi igazolást szerettem volna kapni annak idején, most már nem tudnám elképzelni az életemet a gyár nélkül. Érettségi után is itt szeretnék maradni; megismerni az üzemben minden munkafolyamatot. Aztán kiderül: Katiék úgy tervezik, később az egész család beköltözik Nyíregyházára. Ö akkorra már „tősgyökeres” nyíregyházinak érezheti majd magát, — hogyan is válna meg hát a gumigyártól! Most havonként ezerötszázat keres, náluk is lesz most béremelés, biztos, hogy ő sem marad ki belőle Igaz, nála más szerepe van a pénznek, mint Szűcs ‘Marika esetében, azért jól jön minden forint, ha az ember már későbbi nagyobb tervekre is gondol. Hanem a bejárás! — Igen, fárasztó. Legtöbbször a peronon jut csak hely és a részeg ember sem ritka. Azért nekünk megvan a kis kollektívánk a vonaton is, s jó hangulatban gyorsabban repül az utazási idő. — Katika! Hogyan képzeli később? El tudja képzelni, hogy egész életében műszaki szivacsot csomagol? — Nem. Ha tizennyolc éves leszek, már egész műszakra is beoszthatnak, akkor majd nagyobb lesz a kereset is. Aztán meg szeretném elsajátítani én is a gépek kezelését, mert az mégiscsak más. Gondoltam már én is a gimnáziumra. de nem tudóin, lenne-e erőm, meg időm hozzá. Most hallom, szakmunkásképzés indul a gyárban, oda szívesen eljárok majd. Júlia, mostani nevén Szilágyi Lászlóné negyedik éve dolgozik itt. A matematika miatt hagyta ott a gimnáziumot, majd magánúton fejezte be a harmadikat s most azt tervezi, mihelyst teheti, leérettségizik. — Tanárnő szerettem volna lenni, mert tomaszakisko- lába jártam. Aztán minden másként alakult: a fehér köpeny helyett munkásruhát öltöttem itt, a kerékpártömlő üzemben. — Megbánta? — Nem. Akkor én voltam a csoport üdvöskéje, ma sem tudom miért, mindenki olyan kedves, segítőkész volt velem. Volt amikor kicsit elkeseredtem: te jó ég, én egész életemben mindig ugyanazt a műveletet fogom végezni! Aztán ez is másképpen lett: végigjártam az üzemet, valamennyi munkafajtával megismerkedtem, így lettem én univerzális. — Aztán történt még más is. — Igen. Itt ismertem meg Lacit, a mostani férjemet, aki művezető, tehát szabály szerint a „főnököm”. Van amikor aztán én vagyok az ő felettese; engémét választottak meg nem rég az üzemi KISZ-alanszervezet titkárának. A férjem „csak” vezetőségi tag... Nyomban kiderül az, hogy bár tanárnő nem lehetett Júlia, azért itt is gyakorolhatja a nevelést. — Jönnek a fiatal lányok a környező falvakból, munkára. Egyikük-másikuk az első napokban még köszönni is alig mer. riadtan, félősen mozog az üzemben, 'lyenkor van nagy szerepe a KTSZ- nek: nem várjuk meg. hogy ők jöjjenek panaszra, rri megyünk eléjük, kérdezni, mi a gondjuk, miben segíthetünk, hogyan tudnának bekapcsolódni az ifjúsági életbe. Megtörtént már, hogy csalódtunk, de az esetek többségében olyan jó látni: a tegnap még esetlenül csetlő-botlő fiatalokból milyen megbízható, szorgalmas munkások lesznek; olyanok, akikre lehet számítani a nehezebb napokban is. A. SL T. A. AZ IPARI SZERELVÉNY- ÉS GÉPGYŐR mátészalkai gyáregységében az idén közel 40 ezer darab kondenzedényt készítenek csehszlovák exportmegrendelésre. Képünkön: Gál Lajos és Szűcs Gyula a kondenzedények összeszerelését, végzi. (Elek Emil felv.) hogy dolgoz- Fehér köpeny helyeit Tarcsa Bálint születései ősi szokás a faluban, hogy a sírt a halott egykori cimborái, jó komái ássák. Része ez a végtisztességnek. Nagy- ecsedi Petya Bálintot, tisztes nevén Tarcsa Bálintot mostanság egyre többször hívják a temetőbe. Ásója lassan rendezi dombbá a sírgödör temetőföldjét. A századunknál két évvel idősebb ember minden mozdulatnál megáll egy pillanatra. Más sírját ássa, mégse a halottra gondol Az élő makacs bölcseletéve' saját sorsát idézgeti. ELSŐ KÉP Lassan úszik a hajó az Ad- gián. Rajta az alig-férfi Bálint. Hadifogoly. A víz kék az ég még kékebb. A piavei csatatéren ért véget minden Ott mindig borult, esett a? eső. Most Szicíliába viszi! ókét. Két hét után végrr rendesebb ennivalót kapnak Konzervát, cibakot. Van, a! úgy bezabál, hogy belehal, ö élve hajózzák ki a szigeten Itt már a munkáért jár eg» kis bor, polenta, cigarette Birhatatlan a meleg. Csal egyszer sikerüljön hazakerülni. Haza, a láp közepébe. Almok születnek az olasz ég alatt. Az ecsedi sáros utcán palló fut házak mentén. Onnan, fentről, a dombtetőről oda látszik a pap kertje. Gyékény, káka, zsombék, csík. És föld. Jó, fekete föld. Mindent termő hazai föld. A Földközitenger felől, Afrikából átfúj a meleg szél. Maró izzadtságban ébred. De sok idő is telt, amíg újra hazaért. második kép Hazamenni. De jó is hazamenni. Oda, a Kraszna töltésére néző kicsi házba. Harminchatban hozták rendbe. \zóta nem nádtetős. Szereti. Úreg csontjait kinyújtóztatja isténként a festett ágyban, ígész napi biciklizés után ; ólesik. Mert sokat kerékpározik. A Berekbe, a Suska- tanyára, a gépállomásra, a tejcsamokba. A tsz egészség- ügyi ellenőre. Havi 200-ért, aminek a nyolcvan százalékát kapja. A pénz is kell. Meg a mozgás is. Meg a tudat, hogy szükség van rá. Még mindig. Mert ő szólt, hogy nem mossák rendesen a kannákat. A tisztaságot különösen követeli. Otthoni mércével mér. Feleségével, akivel 52 éve él együtt, szigorú rendet alakított ki. Csizmája 15 éve szolgálja. Ünneplőjét is ki tudja, mikor vette. Csak aki becsüli azt, amije van, az viszi valamire. De sokat is papol erről a szövetkezetben. Mintha nem lenne fülük a hallásra. Meg is látszik az egész gazdálkodáson. HARMADIK KÉP Tizenegy holddal lépett a tsz-be. Nagyon fájt. De hatvan fölött járt már, kedve sem volt ellenkezni. Aztán titokban remélte is, hogy tényleg nagyon jó lesz. Ha más nem történik, legalább öreg korára kicsit ránéznek. Dolgozni is kezdett. Tanyagazda volt. Amit saját kis gazdaságában jól megtanult, megszokott, próbálta Itt is megvalósítani. De valahogy nem úgy sikerült, ahogy képzelte. Veszteség veszteség után. Loptak. A jó, aranyat érő föld bosszúságot termett. Nem Is érti az egészet. Néha a huncut berena eltakarja a szántatlant. Nem csoda, ha nem terem. Meg aztán úgy forgolódnak a géppel, hogy kinyomják a vetést. Bezzeg, régen, ha a ló patája megtaposta a földet, már bosszankodtak. Csak fejszével lehetett utána feltörni. Mert fel kellett. Egy néhány patanyomban is termett valami. Kapkodnak mostanában, meg gondatlanok. Ott volt 3—4 éve például a ló. Hajtani is szégyen volt. A tarisznyát rá lehetett aggatni. NEGYEDIK KÉP A ló. Lovak. Csikók. Ha /alami szépről akar ma álmodni Petya Tarcsa Bálint, mindig a lovakra gondol. Ki- kimegy az istállókba, és nézegeti a tsz mai lovait. Mi tagadás, ezek már szépek. De milyenek vajon, ha az ő volt lovaival hasonlítja? Mert az ő lovainál csodálatosabbak nem voltak se Ecseden, se a környéken. Mert vajon ki kapott rajta kívül két lóért 900 pengőt? Amikor trágyát vitt a földjére hajdan, látta, szekere mögött jön a báró. Meg- birlzgálta a két állatot. Vágtába csaptak. És a hintó nem tudta megelőzni Petya Bálint trágyafogatát. Hiába biztatta a báró, neki sem adta el. Aztán az a másik kettő, amely egy napon ellett. Miáttuk vert a főbíró asztalára. Hiába vitték a behívót neki, lónak, csak ó ment. Fehér bajszát megsimítja. Szeme sarkában könny. Mit sem sajnál életéből úgy, mint hajdani lovait. Bátorban még a százados úr is megcsodálta Az ecsedi szekérversenyen sosem volt párja. Élete legszebb percei voltak, amikor a még fel sem száradt ki»* csikó első erőfeszítéseit figyelhette. Gyermeke sósén* volt. ÖTÖDIK KÉP Ha kimegy a határba, má» földjét sem leli. Nem is keresi. Inkább a falut járja. Legutóbb, a vész idején reggeltől késő estig ellenőrizte az őrségeket. Tanácsülésre jár, szenvedéllyel emel szót Mikor miért. Legutóbb a temető miatt. Aztán azért, hogy a tanácstagot ne úgy kelljen összeszedni gyűlés előtt. Meg a garázdák ellen, akik még a kenyeret is Istennel művel- tetik részeg dühükben. Neki ez külön is fáj. Mert nem csak tanácstag, nem csak újra jelölt, hanem presbiter is. Meg az ÁFÉSZ-nél is megválasztották. Miért is jő ez? Nem ő akarta. Hívjákj mert szeretik. Becsülik. „Amíg maga él, ebbe az utcába nem kell más tanácstag” — mondták neki a napokban. Amíg éL Bürget Lajotf